Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)

1970-09-26 / 226. szám

(Folytatás az 7. oldaívöt) A közvélemény a kongresz- szustól az eddigi politika jó­váhagyását és megerősítését, várja. Helyesli a párt vezető szerepét, erősítésének hang­súlyozását, a szocialista de­mokrácia fejlesztését, az al­kotmány módosítását, a szoci­alista építés terén megjelölt feladat okát. — Elismerési váltott ki, hogy a párt kiemelten foglal­kozik a nők és az ifjúság tár­sadalmi helyzetének alakulá­sával, a szocializmus aktív építőinek fokozott megbecsü­lésével. Mindezek mellett, ter­mészetesen igen sok javas­lat, vélemény is elhangzik a kongresszusi irányelvek vitá­ja során, amelyek mind a munkák megjavítására irá­nyulnak. — Hazáinkban a politikai helyzet szilárd. Felszabadulá­sunk negyedszázados évfordu­lójának megünneplése tovább erősítette társadalmunk po­litikai, erkölcsi egységét. Az elért történelmi jelentőségű si­kerek tovább szilárdították népünkben a szocializmushoz, rendszerünkhöz való ragasz­kodást, az internacionalizmus érzését. Tovább erősödött a dolgozóikban, mondhatnám, társadalmunk minden rétegé­ben az a felismerés, hogy a jövőben is egész további elő­rehaladásunk alapvető ténye­zője a Szovjetunióval, és a többi szocialista országgal va­ló szövetség, aktív részvétel a szocialista országok politikai, gazdasági és katonai összefo­gásában, fellépésében. Ezután, népgazdaságunk ez évi nyolc hónapjának ered­ményeivel foglalkozott. Mint mondotta népgazdaságunk idei fejlődése általában, sikeresnek mondható, és beleszámítva a rendkívüli erőfeszítéseket, ez évi tervünket eredményesen teljesítjük. A fejlődést szá­mokkal bizonyította az elő­add. a nagyobb feladatokra A kormány elnökhelyettese beszéde további részében ak­tuális feladatokról szólt. — Külön fel szeretném hív­ta a Nógrád megyei üzemek­ből itt levő elvtársakat, hogy nagy figyelmet fordítsanak a vállalati tervek elkészítésé­egész népgazdaság egészséges fejlődése nem képzelhető el a termelékenység gyors növe­lése nélkül. Mindnyájan tud­juk, hogy csak azt lehet elosz­tani, amiiit megtermeltünk. — További erőfeszítéséket igényel üzemeink műszaki színvonalának emelése. Ez szorosan összefügg azzal a kö­vetelménnyel, hogy növelni tudjuk termelésünk hatékony­ságát, illetve a termelékeny­séget. — Az, hogy ma már az ösz- szes beruházásoknak körülbe­lül 50—55 százaléka a válla­latok pénzügyi alapjaiból ke­rül megvalósításra, jelentősen megnöveli a vállalatok veze­tőinek felelősségét a beruhá­zásokért, a műszaki fejlesztés­ért, az új gyártmányokért, mert itthon és külföldön mind igényesebbek a vevők, új, korszerűbb termékekre van szükség. Apró Antal elvtárs ezután részletesebben foglalkozott a vállalatvezetők meg növeke­dett hatáskörével és az üzemi demokrácia fontosságával. Kijelentette: a gazdaságirá­nyítási rendszer két és fél éves tapasztalatai alapján megálla­píthatjuk, hogy a vállalatveze­tők hatásköre bővült. Ugyan­akkor világosan látni kell, hogy a negyedik ötéves. terv kongresszusi irányelvei lénye­gesen magasabb mércét állíta­nak valamennyiünk elé, csak­úgy mint az üzemek, vállala­tok vezetői, dolgozói és a kormány tagjai elé, — A kormányhatározatok nagy önállóságot biztosítanak a vállalatvezetőknek — foly­tatta beszédét Apró Antal. — így többek között lehetőségük van szeles körben vállalati társulások létrehozására, fej­lesztési eszközeik átcsoportosí­tására. Az üzemek közös erő­vel megvalósíthatnak olyan új vállalkozásokat, amelyek a meglevő termelőapparátusok sóikkal jobb hasznosítását se­gítik elő. Hatáskörükbe tar­tozik a vállalat termelési ter­vének meghatározása, a ter­mékek értékesítése, a terme­léshez felhasználandó terme­lési tényezők, mint például a különböző eszközök és a mun­kaerő meghatározása, a válla­lati dolgozók jövedelem- és bérszintűének a szabályozó rendszerek keretén belül tör­ténő kialakítása, a vállalat műszaki fejlesztési programjá­nak meghatározása, a saját fejlesztési alap felhasználása, ennek esetleg hitellel történő kiegészítése útján beruházá­sok eszközlése. .Jogkörűikbe tartozik a vállalati árpolitika kialakítása, egyes árak meg­állapítása. Gazdaságosabb termelést — E felsoroláshoz szüksé­ges még hozzáfűzni néhány gondolatot. Vajon, ha ennyire nőtt a vállalati vezetők hatás­köre, csökkent-e a központi irányítás hatékonysága? Meg­ítélésünk szerint a hatáskörök ilyen decentralizálása növelte a gazdaság központi irányítá­sának hatékonyságát is. mert lehetővé tette, hogy a közpon­ti szerveik — a kormány és a minisztériumok — a népgaz­daság fejlődésének fő kérdé­seivel, az ország nemzetközi gazdasági kapcsolataival el­mélyültebben és többet foglal­kozzanak. A kormány elnökhelyettese beszéde további részében el­mondotta, hogy a fejlődés fő irányát és arányait meghatá­rozó kérdésekben a döntés jo­ga változatlanul a kormány kezében van. A Miniszterta­nács határozza meg — az öt­éves tervről szóló törvény ke­retei között — az éves terve­ket, ennek során a vállalatok adórendszerét, a vállalati fej­lesztési és részesedési alapok kialakítását, továbbá a tarta­lékalapok felhasználását. A vállalati hatásköröket úgy alakítottuk ki, hogy miközben a vállalati vezetők a megnö­vekedett hatáskörrel élnék, egyben a népgazdasági terv­ben rögzített gazdaságpolitika megvalósítása érdekében mun­kálkodjanak. — Az elmondottak után is felvethető a kérdés, hogy va­jon kielégítő-e a vállalati ve­zetők számára biztosított jog — folytatta előadását Apró Antal elvtárs, majd hangsú­lyozta: — Általában nem a jogokkal van probléma, ha­nem azokkal az anyagi lehe­tőségekkel, amelyek a válla­latok rendelkezésére állnak. Ezeket, tartják legtöbben ke­vésnek! A lehetőségekkel pe­dig úgy vagyunk, mint az élet­színvonallal. Akkor növekszik anyagi erőnk, ha az üzemek­ben többet, olcsóbban, gazda­ságosabban termelünk. Nem mehetünk túl a lehetőségeken ! Nem lehet többet elosztani, mint amit megtermeltünk! Nem előlegezhetünk meg re­ménybeli többleteket! Előbb eredményeket kell elérnünk, hogy többet lehessen elosztani. Ezután arról szólt, hogy a nagyobb felelősségvállalásihoz szükséges feltételek megte­remtésében különösen fontos szerep jut a vállalati pénz­ügyeknek, úgy belső vonatko­zásban, mint a külső kapcso­latok tekintetében. Szükséges fokozni a vállalati rendelések és kötelezettségvállalások pénzügyi ellenőrzését. Minden vállalat csak annyira vállal­kozzék, amennyit saját ereje elbír. — Ha a vállalatvezetők fe­lelősségét nézzük, — mint már többször említettem — az jelentősen növekedett. Megnőtt a felelősség a válla­lati kollektívával szemben is, a megfelelő munkaviszonyok megteremtéséért, a jövedel­mek biztosításáért csakúgy, mint az állammal szembeni kötelezettségnél. — A vezetés színvonalának emeléséhez hozzá tartozik, hogy az irányító szerveknek — minisztériumoknak, tanácsok­nak — intézményesebben kell segíteniök. Helytelen volt az a hellyel-közzel ma is tapasz­talható nézet, hogy az irányí­tó szervek az új mechaniz­musban a vállalatoknál vég­bemenő folyamatoknak csak külső szemlélői. Nem kell uitasítgatni, részkérdéseket a vállalatok helyett megoldani, de szükséges a gazdaságpoli­tikai útmutatás, a fő irányok megjelölése, valamint a helytelen tendenciákra való figyelmeztetés. Szükség esetén az állam, mint tulajdonos be­avatkozik, hogy ne érje káro­sodás a népgazdaságot — foly­tatta beszédét. Ezeket a gon­dolatokat kívántam elmonda­ni a vállalatvezetők megnö­vekedett hatáskörével és fe­lelősségével kapcsolatban. A gazdasági mechanizmus re­formja a gyakorlatban bevált, máris jelentős hasznot hozott a népgazdaságnak. Ezen az úton haladunk a jövőben is, amikor 1971. január elsején elkezdjük negyedik ötéves tervünket. Szélesítsük az üzemi demokráciát Beszéde további részében az üzemi demokrácia fejlesz­téséről szólt. — Gazdaságirányítási rend­szerünk reformja lényeges változásokat eredményezett egész állami életünk vezetésé­re, a jövő évi megnövekedett feladatokra. A legaktuálisabb feladatok közül a következők­re szeretném külön is fel­hívni az elvtársak figyelmét: — Pozitív jelenség, hogy a termelékenység az iparban az elmúlt hónapok során kedve­zően alakult. Az egy ipari fog­lalkoztatottra jutó termelési érték mintegy 6—7 százalék­kal nőtt. Következménye ez annak, hogy javult a munka­szervezés, az üzemvezetés, meggyorsult az ipari termelés és csak kisebb mértékben emelkedett a létszám. Ez jó kezdet. De nem lehetünk még elégedettek, mert például az építőiparban nem alakult jól a termelékenység. Az iparág vezetőinek nagy erőfeszítése­ket kell tenni azért, hogy ez évben elkészüljön a közel 30, országosain kiemelt egyedi nagy beruházás. — Számos helyein azt ta­pasztaljuk az üzemekben, hogy elhanyagolják a mum- kanormákat, a normateljesít- mények felülvizsgálatát. Azt hiszik egyes üzemvezetők, hogy a normák karbantartása ellentétben áll gazdasági mechanizmusunkkal. Ez nem így van! Ezért ezúton is kü­lön fel szeretném hívni az aktíva hallgatóinak figyelmét a termelékenység kellő mérté­kű és állandó növelésének fontosságára. — Ismert valamennyiünk előtt, hogy a szocialista építés egész folyamatában kulcssze­repe van a termelékenység­nek, — enélkül ninos megfele­lő felhalmozás és nem oldha­tó meg a bővített újraterme­lés. Napjainkban azonban még közvetlenebb formában jut ki­fejezésre, hogy a vállalatok hatékony és eredményes te­vékenysége az egyes dolgozók életszínvonalának emelése, az Kétnapos Nógrád megyei tartózkodása során Apró Aniai elvtárs a megyei vezetők kí­séretében meglátogatta a salgótarjáni síküveggyárat. Képünkön: Apró Antal elvtárs, Juhász Gyula síküveggyári igazgató kíséretében, a MbO egyik dolgozójával Szabó Ber- talannéval beszélget < Vw* » - Koppány György felvétele ben az üzemektől a kormányig. A gazdasági reform bevezetése óta eltelt időszak tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy meg­nőtt a dolgozók érdeklődése, véleménynyilvánítása, bírála­ta az üzemek, a vállalatok belső gazdálkodása iránt. Va­gyis, mindjobban erősödik azoknak a széles körű demok­ratikus jogoknak a gyakorlá­sa, amelyeket államunk a dol­gozóknak biztosít De mind­jobban érvényesül azoknak a jogoknak a gyakorlása is. amelyeket kormányunk az ön­állóság növelése érdekében a vállalatvezetésre ruházott, — Ha a két kérdést együtt nézzük. megállapíthat;] uk, mind jobban erősödik a dol­gozók részvétele, vélemény­nyilvánítása, izmosodik az üzemi demokrácia. A munká­sok és alkalmazottak egyre fokozottabban felismerik, hogy boldogulásuk, életszínvonaluk emelkedése szorosain kapcso­lódik a vállalat, a hivatal jó vagy rossz tevékenységéhez. A vállalatvezetés döntéseitől függ jelentős mértékben az, hogyan alakul munkabérük, életítorülményeik. — A X. pártkongresszusra való felkészülésben a mun­kások által indított szocialista verseny mind több eredményt hoz. Sok hasznos újítást, gaz­daságosabb munkaszervezést vezetnek be az üzemekben, műhelyekben. Munkásosztá­lyunk jó példát mutat. — A reform bevezetése óta a dolgozók és a vezetők szem­léletében is jelentős változás következett be. A vállalatve­zetés harcöl a nagyobb önál­lóságért a minisztériumoknál — a dolgozók széles rétege, az üzemegységek vezetői, a munkáskollektívák pedig sa­ját üzemrészük nagyobb ön­állóságát akarják. Több jo­got, nagyabb hatáskört köve­telnek az igazgatóktól, a vál­lalatvezetőktől. Vagyis, na­gyobb beleszólást kémek a vezetésbe és aizt, hogy véle­ményüket meghallgassák. Min­dez együtt jó jelenség, mert minél szélesebb körű a válla­lat vagy üzemrész vezetőinek döntése előtt a véleménycse­re, annál jobb a meghozott határozat és kisebb a tévedés valószínűsége. — Összefoglalva: a megnö­vekedett vállalati hatáskörrel, a gazdaságirányítás jelenlegi rendszerével együtt kell hogy járjon az üzemi demokrácia jEejlődése, amely növeli a dol­' gozók érdeklődését, felelőssé­gét az üzem munkájáért, az ország sorsáért. Ez a folya­mat nálunk a szocializmus törvényszerűsége. — Amikor aláhúzom az üzemi demokrácia fontossá­gát. meg szeretném mondani, hogy szocialista gazdaságunk vezetésének továbbra is alap­elve marad az egyszemélyi ve­zetés. Az üzemi demokrácia és az egyszemélyi vezetés a döntésnél nem két dolog. A vállalatvezetőt segíti a dolgo­zók véleménye a döntések meghozatalánál. — Annak ellenére, hogy az üzemi demokrácia kiszélesí­tésére a feltételek adottak, az elért eredménnyel még nem lehetünk elégedettek. A köz­vetlen demokrácia fórumai, például a termelési tanácsko­zások és más üzemi tanács­kozások számos helyen elszür­külitek. Növekszik megyénk szerepe — Ha gazdasági vezetőkkel beszél az ember, ők azt mond­ják: egyetértenek azzal, hogy a munkáskollektívákat job­ban vonjuk be a gazdaság- irányításba, a fontos vállalati kérdések eldöntésébe. A gya­korlatban azonban sokan bü­rokratikusnak. lassúnak, né­hol feleslegesnek tartják a különböző partnerszervekke) való előzetes egyeztetést. — Országunkban a gazda­ságig politikai feltételek ked- rezőék a széles körű véle­ménycserére, aiz üzemi demok­rácia fejlesztésére, a véle­ménynyilvánítási jog bizto­sított. Ez a demokrácia gya­korlásának a legközvetlenebb formája, és csak úgy lehet aktívabb kezdeményezést el­várni, ha a dolgozók tudják, ismerik mindazt, ami munká­jukkal, tevékenységükkel kapcsolatos. — A munkásosztály szocia­lista rendszerünk védelme, erősítése, a párt politikájának eredményes megvalósítása ér­dekében vállal nagyobb kö­telezettségeket. Ezért párt­szervezeteinknek és a válla­latvezetésnek — minden szin­ten — különös gondot kell fordítani az üzemi tanácsko­zásokra, a dolgozói: vélemé­nyének meghallgatására, mert csak ezen az úton lehetséges átgondolt, jó üzemi terveket készíteni és megvalósítani. Csak így lehet a párt íömeg- ka/pcsolaitáit, politikaj befolyá­sát rendszeresen érvényre jut­tatni. A nagyaktívaülés szónoka ezután a negyedik ötéves terv célkitűzéseit ismertette. En­nek során hangsúlyozta, hogy Nógrád megyének növekszik a szerepe elsősorban az or­szág iparában, de mezőgazda­ságában is. Hangsúlyozta, hogy terveink megvalósításá­ban alapvető szerepet játszot­tak a KGST-országokkal, el­sősorban a Szovjetunióval a közelmúltban befejeződött és az 1971—75 évekre szóló koor­dinációs tárgyalások. Ezek megalapozták egész negyedik ötéves tervünket, megterem­tették népgazdaságunk továb­bi erőteljes fejlődéséhez szük­séges külső feltételeket. Szólt Apró Antal elvtárs né­hány kiemelt népgazdasági ágazat fejlődéséről is. Az or­szág energiaellátásánál utalt a hazai szénbányászatra és a megye feladataira. Kijelen­tette: — Ma az az elvtársak fel­adata, hogy tegyenek meg mindent a bányászat gazda­ságosságának javítása érdeké­ben. Olyan információt kap­tam, hogy a nógrádi szénbá­nyák 1973-tól kezdve már veszteségmentesen működnek. Emellett biztosítani kell e térség dolgozóinak foglalkoz­tatását távlatilag is. A kormány elnökhelyettese ezután a nemzetközi szocia­lista integráció fokozatos ki­építése érdekében tett erőfe­szítésekről, majd a külpoliti­ka eseményeiről beszélt, majd ezeket mondotta: — Egész pártunk és népünk élete szempontjából kiemel­kedő jelentőséggel bír a no­vemberben összeülő X. kong­resszus. Szocializmust építő társadalmunk minden eddigi fejlődése, sikere a legszoro­sabban összefügg pártunk ve­zető szerepével, a munkás- osztály hatalmával. Emellett dolgozó népünk összefogása, erősödő nemzeti egysége tette lehetővé előrehaladásunkat a szocializmus útján. — Pártunk mindig alkotó- an alkalmazta a marxizmus— leniinizmust és érvényesítette a nemzetközi kommunista mozgalom rendkívül gazdag tapasztalatait. Ezt teszi most is és ezt a politikát kívánja folytatni a jövőben is. Arra van szükség, hogy tovább erősítsük a marxizmus ide­ológiáját. pártunk politikai befolyását társadalmi életünk minden területén. Így tudunk csak újabb sikereket elérni a szocializmus teljes felépítésé­ért vívott harcunkban. — Befejezésül kívánok az elvtársaknak jó munkát. Pár­tunk és kormányunk azt vár­ja Nógrád megye kommunis­táitól, hogy tegyenek meg mindent a X. kongresszus si­keres előkészítése, pártunk politikájának minél eredmé­nyesebb végrehajtása, szocia­lista társadalmunk további erősítése érdekében. Ezt kö­vetelik tőlünk népünk érde­kei és egyben aiz egész szoci­alista közösség érdekei is. A nagyaktívaülés Jedlics- ka Gyula elvtársnak. a me­gyei pártbizottság első titká­rának zárszavával ért véget, r NÓGRÁD • 1970. szeptember 26., szombat 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom