Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-22 / 222. szám
Virágok a műhely ablakában Közgazdász a pártértekezlet előtt Érsekvadkertről jelentjük Iskola, de mikor? Akik a virágokat ápolják: Szeberényi József né és Tóth Károlyné Tizenkétmillió a második félévre Tizenkétmillió forint termelési terve van a második félévre a drégelypalánki Szondi Általános Lakatos, Szak- és Szerelőipari Ktsz- nek. Munkájának tekintélyes hányada javító és szolgáltató tevékenység. Jelenleg együttműködési • tárgyalást folytat a szövetkezet a Nógrád megyei Fémipari Vállalattal, amely- iyel alumínium munkadarabok megmunkálására kívánnak szerződést kötni. Korábban huszonöt női dolgozót vettek fel világítási áruk és lámpaernyök gyártásához, amelyből a megyei kereskedelem az ev második felére már nagyobb mennyiséget rendelt. Szervezésre egymillió forint A ZIM salgótarjáni gyárának központja szerződést kötött az Iparszervezési és Számítástechnikai Intézettel a gyár szervezetének fontosabb működési folyamatainak működésére irányuló szervezési tevékenység vizsgálatára. A szerződés egymillió forintjába került a vállalatnak. Fő témakörként szerepel benne, hogy Salgótarjánban á készletszinttartás mellett a gyártásindítási és a középgépen való nyilvántartás miként lehetséges. A szervezés eredményeképpen előnyös helyzet következett be a félkész és befejezett termékek raktározásában, az új szervezési séma biztosítja a helyes anyagutalványozási és elszámolási rendszert. A vizsgálat alapján intézkedtek, hogy az indított szériákhoz csak a norma szerinti anyagmeny- nyiséget utalványozzák, a gyártásközbeni selejtről pedig pótutalványt állítsanak ki. Mód nyílik arra, hogy egyes alkatrészekből csak annyit gyártsanak, amennyi a termelés folyamatosságához szükséges. Érsekvadkert Nógrád megye legnagyobb községei közé tartozik. Érthető, hogy sok a gyerek, és az is érthető, hogy iskolába kell járniuk. Itt a bökkenő. Érsekvad- kerten . ugyanis már hosszú ideje vajúdik az iskola építése. Hogy égető szükség van rá azzal mindenki, a község vezetői, lakói és a felsőbb szervek is egyetértenek. A gyerekek jelenleg elszórtan, a falu különböző épületeiben tanulnak. A járkálás a pedagógusoknak is sok kellemetlenséget jeleni A község tanácsa már évek óta az iskolaépítésre tartalékolja pénzét, mert az építkezés közel nyolcmillió forintot visz el. Ehhez még hozzá kell számítani, hogy tavaly banknitelt vettek fel, amely még további évekre igénybe veszi a tanács fejlesztési alapjának jó részét. Ennek fejében viszont korszerű, világos, nyolctantermes épületet kapnak, ahol végre egv helyen, megfelelő körülmények között taníthatják a gyerekeket. Az építést a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat végzi, a munkálatokat a beruházási vállalat „bonyolítja”. A munka megkezdése úgy nyúlt, mint a rétestészta. Hol a tervekkel volt baj, hol a költségvetést kellett módosítani, hol új határidőket megszabni. A szakemberek vitáztak és megállapodásokat kötöttek. Az építés meg húzódott. Végre megkötötték a szerződést, amely szerint az idén, novemberben kellett volna átadni az épületet. Most az Építőipari Vállalat újabb határidő-módosítást jelentett be. Indok: anyaghiány és a vállalatnál szükséges munkaerő- átcsoportosítás. Ez annyit jelent, hogy az építkezés abbamarad. Pedig a járás és a község vezetőinek tervei szerint az idén már tanítani kellett volna épületben. Arról nem is beszélve, hogy a szerződésben vállalt határidő pontos betartására számítva a járási tanács megrendelte idei őszi szállításra a teljes berendezést. Mondván, még véletlenségből se kerüljenek olyan helyzetbe, hogy megvan az új iskola és nincs benne bútor. A teljes berendezés értéke ötszázhatvanezer forint. Mivel a szállító vállalat is terv szerint dolgozik, hamarosan küldik Érsekvadkertre a bútorokat, ahogy annak idején megállapodtak. Most úgy áll a helyzet, hogy iskola nincs, bútor lesz. Csakhogy a bútorokat legalább' egy esztendeig valahol raktározni kell, nehogy tönkremenjenek. A tanítás pedig továbbra is a mostoha körülmények között történik. A község és a járási tanács vezetői azt mondják, sajnos semmit sem tehetnek. Minden az építőiparon múlik... — cs — NÓGRÁD - 1970. szeptember 22., kedd A SALGÓTARJÁNI gyors Budapest felé robogott. A kis fülkében csak ketten utaztunk. — Szabad egy percre kölcsön kérnem a töltőtollát. — Tessék — válaszoltam úti társamnak, aki f igy elmesen olvasott, majd vastag vonalakkal aláhúzott, néhány sort. Amikor toliamat. visszaadta, észrevette, hogy kezemben a Közgazdasági Szemle legújabb számát tartom, s bizonyára kollégának vélt, ezért felolvasta a kongresszusi irányelvekből aláhúzott xészt: „A negyedik ötéves terv feladatai szükségessé teszik a gazdaságirányítás módszereinek további tökéletesítését... Javítani kell a vállalati tervezést, bontakozzék ki jobban az állami és a szövetkezeti vállalatok önállósága, erősödjenek egymás közötti gazdasági kapcsolataik.” — Küldöttnek választottak a pártértekezletre. Ha szót kapok, felhívom a figyelmet, hogy Nógrád megye ipari üzemeinek 70 százaléka nem önálló vállalat. Olyan üzem közgazdásza vagyok, amelynek központja Pesten van, azt tapasztalom, hogy a gazdaságirányítási reform megtorpant a gyáregység kapuja előtt — Hogy érti ezt? Hiszen Nógrád megye legnagyobb si- kerénék mondhatjuk, hogy megkezdődött iparunk hagyományos szerkezetének átalakítása, az energiaetrukitúra- váttozás a IX. kongresszus szellemében, emberségesen történik. Nógrádba jelentős ipari üzemeket telepítettek, egyre inkább azt termelik amire szükség van, sok bányász és főleg sok nő és fiatal megfeledő munkahelyet talál. — Valóban így van, ez örvendetes, jó dolog. De a köz- gazdászküldöüt ne csak a közismert eredményeket sorolja, hanem szóljon azokról a jelenségeikről Is, amelyék a további fejlődést akadályozzák. „ — Milyen fejlödésgéfló körülményeket tapasztal? — Népgazdasági és vállalati szinten a munka mércéje a nyereség lett. De a gyáregységnél, az üzemnél, ahol a nyereség jelentős része képződik, nem is tudják, hogy mennyi a tényleges üzemi nyereség, megfelelő kalkulációk hiányában nem elemzik a költségeket, a helyi vezetők nem rendelkeznek önállóan a fejlesztési és részesedési alapokkal, nincs önálló és következetes létszám- és bérgazdálkodás. Ilyen körülmények között hogyan lehetne jól szervezni- a termelést, vajon mikor és hogyan jutunk előbbre a termelékenységgel, a gyártás- és a gyártmányfejlesztéssel? — Nem türelmetlen ön? — A hiányosságokat nem tudom szótlanul nézni. A hiányosságokra rá kell mutatni és minden vezetőnek, köztük a közgazdásznak is, kötelessége az üzem irányításának korszerűbb módját keresni. Példákat lehetne sorolni, hogy nálunk, de az ipari üzemek többségében is ebben az évben több millió forintot fizették kii béremelés, prémium és részesedés címén. De hogyan, milyen ismeretek alapján osztják el a nagyvállalatok és a gyáregységek között az anyagi eszközöket, a különféle juttatásokat? Ha az üzemek közötti elosztás során nagyot tévednek, akkor nagyon megkárosítják a népgazdaságot és a dolgozókat is. Könyvelnék „lent” az Üzemben és „fenn” a nagyvállalatnál, « a kettősség miatt meglehetősen felduzzadt az alkalmazotti létszám. De a FÜTÖBER nágy- bátonyl üzemében senki sem érti, hogy a központ miért szab ki olyan sok vállalati általános költséget? Hogyan, milyen számítások szerint határozzák meg Budapesten, hogy Nagybátomyban mennyi legyen negyedévenként a termelési érték, a létszám és az egy főre, egy órára eső munkásbér? Valójában az eredmény milyen hányada függ a gyáregység munkájától, illetve a központ beavatkozásától ? — ÉRDEMES volna részletesen megvizsgálni a nem önálló üzemek irányítását és összehasonlításokat tenni. Véleményem szerint az üvegiparban viszonylag megfelelő önállóságot adtak a gyáraknak, de a LAMPART Zorn áneipari Műveik, illetve a salgótarjáni tűzhelygyár és több újabban telepített üzem irányítási módszere vitatható, vagy joggal kifogásolható. Az elmúlt év végén miniszteri utasítás jelent meg a nagyvállalat és a tröszti szervezet korszerűsítésére és az érdekeltségi rendszer tökéletesítésére. De egyik-másik nagy- vállalat vezetője különböző érvekkel indokolja a túlzott központosítást, az üzemek eredményeinek „felülről” irányított kiegyenlítését. De arra nem lehet kielégítő magyarázatot találni, hogy a termelő egységeik nyereségtervét csak az év közepe felé határozzák meg, a béralappal, a prémiummal és jutalommal — a központ utasításéra — évközben szűkmarkúin bánnak. Természetesen más a nagy- vállalat és más a gyáregységek hatásköre, önállósága. De azt tűrhetetlen jelenségnek tartom, hogy akik „fentiről” igénylik a nagyobb önállóságot, az ésszerű és a szükséges hatáskört, ugyanezt „lefelé" vonakodnak megadni. Tehát egyetértünk abban, hogy „új mechanizmus” a népgazdaság irányításában, de „ó- mechaniamus” az üzemekben: ez egyre inkább tarthatatlan ellentmondás. — Igen, ez feszültséget okoz, ez a felemás, illetve ellentmondásos állapot sokáig nem tartható fenn. Ma még jórészt nem a tényleges eredménytől függ. hogy a népgazdaság eredményéből melyik üzem és melyik dolgozó milyen mértékben részesül. Az egyenlőadd, illetve szubjektív megítélés túl nagy szerepet játszik. — Minden vállalat és üzem adottsága. személyi feltétele más, ezért a vállalati mechanizmus működését nem lehet „felülről” elrendelni, ennek szabályait nem lefiet központilag kidolgozni. Ügy vélem ezt minden vállalatnak önmagának kell megoldani. KÖZBEN megérkeztünk, s a nagy sietségben szinte búcsú nélkül váltunk el. De ütitár- sam és bizonyára olvasóim is egyetértenek azzal, hogy a jó szakembernek és a felelősséget érző kommunistának nemcsak Joga, de kötelessége is, hogy a vidéki üzemeknél a gazdasági fejlettségnek megfelelő pártszervezetek létrehozását sürgesse. A pártszervezetek létrehozását sürgesse. A pártszervezetek bátorítsák és ösztönözzék az üzemek és gyáregységek kapujánál megrekedt vállalati mechanizmus kibontakoztatását, a kommunisták pedig személyes példamutatással segítsék az ésszerű termelésszervezést, a termelékenység, a gazdaságosság és a hatékonyság fokozását. Mert a kommunisták legfőbb jellemzője a fejlődés, a haladás szolgálata. Dr. Fazekas László « mu lmfekete László, Tarnóci Imre és Vas János kombájnrostát szegecselnek és fúrnak Gépesített anyagmozgatás. A targonca egész köteg lemezt emel fel, míg kézi erővel csak ügy darabot két dolgozó. A targonca vezetője Békési János
