Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
Napjaink ifjúsága ifjúságpolitika Hőbörgés helyett szocialista országban - a saA fiatalság moíázik A fiatal lányok visszatérnek ükanyáik nívójára: újra „egy lóerővel” közlekednek az utcán. Persze nem hintában ülve. hanem egy segédmotoros kerékpáron, a mofán, — ami a motor és a kerékpár szó német fordításának az első szótagjaiból áll (Motor Fahrrad). A mofa óránkénti maximális sebessége 25 km. Vezetéséhez nincs szükség járművezetési jogosítványra — amit a 18. életév betöltése után lehet megszerezni. A divatos közlekedési eszköz eddig főleg Japánban. Nyugat-Németországban és Olaszországban terjedt el. m .tÖregíS és „Fiatal** Korosztályok előítéletei hogy tárgyilagosságra törekA The Sunday Star cikkírója, Donald R. Shanor, a nyáron bejárta a szocialista országokat, találkozott a fiatalokkal az egyetemeken, az ifjúsági klubok és szervezetekben, Útjának tanulságait — meglehetősen sajátságos tanulságait ! — nemrégiben összegezte lapjában. A cikkből kiderül, hogy Shanor úr öt szocialista országban járt és' megfordult „egy budapesti beatklubban” is, ahol — mint írja —, „a magyar fiatalok Lenin arcképe és a szocializmusért kifejtett keményebb erőfeszítésekre felszólító jelszavak alatt táncolnak”!?). Torzító szemüveggel Elképzelni sem tudom, hol járt a The Sunday Star riportere. Néhány ma is működő, budapesti beatklubban magam is megfordultam, s nekem például fel sem tűnt, hogy ezeken a helyeken sem Lenin arcképével, sem a szocialista építésre serkentő jelszavakkal nem találkoztam. Nem odaülök — talán azért. A cikk Írója nyilván járt a nyáron Budapesten, s elképzelhető az is hogy találkozott a fiatalokkal. A rokoniszenv nélküli kollegialitás vezérel, amikor a segítségéire sietek: Donald R. Shanor nyilván egy budapesti KISZ-klubban járt, s az egészen más kérdés, hogy oda meg ő nem való ... Persze a riporter csak látszólag ilyen felületes. Mindez az „apró tévedés” —, hogy ugyanis a „túlzottan vad” öl- tözékű és haj viseletű fiatalokat nem engedték be, a klubban, mérsékelt nyugati zenére kanzervatívan táncoló fiatalok közé — csak annyiban érdekes és lényeges, hogy megállapítható legyen: Donald R. Shanor, a nyugati világban is konzervatívnak számító torzító szemüveggel érkezett hozzánk. Ezen keresztül nézve a közismerten csinos budapesti lányok miniszoknyája is midinek tűnt a nyugati riporter előtt. Mit várt, mit látott R. Efha- nor Magyarországon és a többi szocialista országban? ..Csendességet és félénlkséA Z.-i gyárban 1966-ban jártam először. A megyei KISZ-bizottság javasolta, hogy menjek el hozzájuk, mivel híresek voltak pezsgő KISZ- életükről. „Tudod, náluk van az a fiú, aki megnyerte "az országos szavalóversenyt, kitűnő színjátszó csoportjuk van és az ottani fiatalok építettek új házat az összedűlőfélben levő régi helyett a gyár két idős nyugdíjasának” — mondták a megyeközpontban. 1 Elmentem hozzájuk. Ro-*• * konszenves, nyílt eszű fiatalokkal beszélgettem, meglepett, hogy milyen sok frappáns ötletük van, milyen tájékozottak politikai kérdésekben. Egy huszonkét éves géplakatos volt a KISZ-titkár. Elmesélte, hogy igyekszik minél kevesebbet foglalkozni az adminisztrációs kérdésekkel, mert „a sok irkálás elveszi az időt a komoly problémáktól és ráadásul kedvem sincs hozzá”. Megosztotta a papírosmunkát a KlSZ-vezetőség többi tagjaival, így aztán jutott idő mindenre. Tavaly még egyszer hallottam róluk, pontosabban olvastam a megyei lapban, hogy kitüntették őket, mint kiváló KISZ-szervezetet. örültem is; olyanok kapták a dicséretet, akik igazán megérdemlik. A napokban újra eljutottam Z.-be. Már csak azért is elmentem a gyárba, hogy megtudjam a változófélben levő. rugalmasabbá váló KISZ-munkáról mi azoknak a véleményük, akik már évek óta kitűnnek jó módszereikkel. A néhai géplakatos KISZ- titkárt már nem találtam a get” tapasztalt fiataljainktól. Megőrizte látszólagos felületességét a helyzet megítélésében is, mert számára ez az igazán kifizetődő. „Hőbörgő srácok” — ez a címe cikkének, de valójában kevesli a hőbörgést, túlságosan szelídnek találta a mi ifjúságunkat. Ha figyelembe vesszük a nyugati diákmozgalmakat, az ab- lakbetörős, gyújtóbombát ha- jigáló, a rendszert részleteiben kritizáló, ugyanakkor azonban az egészet tagadó perspektivátlan fiatalok tömegeit — érthetőbb R. Shanor hiányérzete. Érthetőbb, de kielégíteni — bármennyire is szívesen kibicelne hozzá ő maga — nem fogja a szocialista ifjúság. A maga útján „Elégedett és engedelmes” ifjúságról mi nem beszélünk (R. Shanor annál inkább!), az ifjúságról általában szólni — nem egyéb üres szócsépliésnél. Milyenek a mai fiatalok? Különbözőek, s a cél az, hogy éppen a különbözőségük szerint rétegződjék nálunk az ifjúságpolitika. Ennek módszereiről ma olyan széles körben, és nyíltan vitatkozunk, amilyenre nem volt még példa, s amely azt mutatja, hogy kiegyensúlyozott társadalmi helyzetben, nyugodt légkörben és nem kényszerhelyzetben foglalkozik az ország felnőtt népe e fontos kérdéssel. Azok a problémák, amelyek ma ifjúságunkat foglalkoztatják, egész társadalmunk normális fejlődésével vannak összefüggésben, s megoldásuk is csak társadalmi úton történhet. R. Shanor azok közül került ki, akik tagadják azt, amit ifjúságunk az elméletben és a mindennapos gyakorlatban Lenintől tanul: a szocialista társadalom felépítésének egész korszaka forradalmi jellegű! Akik a hétköznapok forradialmisága helyett a bar- rikádharcot, vagy éppen ellenkezőleg, az értelmetlen mo- ralizálgatást kérik számon — akármennyire is a két végletet: az „ultmbalt” és a jobboldalt képviselik — egy úton járnak. R, Shanor hiába járt öt vállalatnál. Kilépett. A vállalatot kibővítették, új gyáregységet kapott és egy függetlenített KISZ-titkárt. Alighogy megismerkedtem vele, rögtön panaszkodni kezdett: nehéz a munka, -mert nem aktívak a fiatalok; szinte lehetetlen megszervezni egy olyan megmozdulást, ahová nagy rábeszélés nélkül elegen eljönnének. Nem hittem a fülemnek. Rákérdeztem: négy évvel ezelőtt, amikor itt jártam, még nem volt ilyen gond. Sőt, néha csitítgatni kellett a türelmetlen, mindent akaró fiatalokat. Ez már régen volt — válaszolta. — Akkor még kisebb volt a gyár, én sem dolgoztam itt. O Jóindulatú ember volt ez a KISZ-titkár, beszélgetés közben ez kiderült. De nem tudott választ adni arra, hogy minek köszönhető a meglepő változás. Elindultam inkább az üzemben, és megpróbáltam megkeresni azokat az embereket, akikkel annak idején találkoztam. Nagyon keveset találtam' meg. Ök sem tudtak sokkal többet mondani. Ä gyárat átszervezték, a KISZ is megváltozott, az új vezetők már másképp csinálnak mindent. Nem vádaskodtak, még csak nem is haragudtak. Talán annyi érződött a mondatok mögött: fáj a szívük azért a régi, pezsgő, eleven KISZ-életért. Nem álját útján haladt nálunk is. Ez gátolta meg abban, hogy a mai realitást keresse. A valóság az, hogy netn „engedelmes” fiatalokra van szükség — erről szólnak a párt kongresszusi irányelvei is — hanem arra, hogy például a KISZ legyen kezdeményezőbb, az egész ifjúság érdekeit képviselve. De nem hőbőrgésre, hanem szocialista forradalmiságra van szükség nálunk — arra, hogy az ifjúság becsületes többsége „ellenzéki” legyen mindennel szemben, ami idegen á szocialista társadalomtól. R. Shanor szól az egyetemi hallgatókról, mint „elégedetlen” és „engedetlen” rétegről. Tapasztalataival lehetetlen összeegyeztetni például Varga Károlynak, a Magyar egyetemi hallgatók életfelfogása (Nemzetközi összehasonlítás) című nemrégiben megjelent munkáját, amely egy amerikai kutató kérdőíves rendszere segítségével (C. Morris) bizonyít. Ezt a kérdőívet — 13, egymástól nagyon különböző életfelfogás-normára adott pontokról ad képet — amerikai, indiai, japán, lengyel és norvég kutatók is használták. A közös vállalkozás, közös szórakozás életútját a vizsgálatban résztvevő összes nemzetek közül a magyarok értékelték a legmagasabbra, a passzív- jámbor életutait a többségük elutasította. Mély sajnálatára Hőbörgés helyett a közös munka és szórakozás, az együttoselekvés a magyar egyetemisták életfelfogása 7- R. Shanor legmélyebb sajnálatára. R. Shanor persze azt ír, amit akar, de amikor az egyetemet végzettek élhelyezkedése miatt fáj a feje — helyesebben teszi, ha nem a nyugati viszonyokból indul ki. Egykét kisebb létszámú szaktól eltekintve hazánkban jóval több az állás, mint az idén végzettek száma. Talán ezért sincsenek nálunk „hőbörgő srálították azt sem, bogy a jelenlegi KISZ-vezetőség rosszul dolgozik. Betartják az utasításokat. A KISZ lényegében ma is mindent megcsinál, ámire szükség van. Néha társadalmi munkára is mennek, időnként van klubest, tavasszal volt egy jól sikerült kulturális vetélkedő. Hazafelé a vonaton minduntalan az egyik lány fnonda- ta forgott a fejemben: „Minden megvan, csak nem úgy, ahogy rég, nem olyan igazán”. Mi az oka annak, hogy Z-.- ben visszamerevedtek a mozgó formák, megszűnt a régi könnyedség, lelkesedés és ez bizony alaposan kihat a tartalomra is. Nehéz válaszolni. Hiszen azokat a törekvéseket annak idején minden szerv, a megyei KISZ-bazottság is, támogatta. Jónak, sőt nagyszerűnek értékelték munkájukat. A kitüntetést is még a régi ICISZ-szervezet kapta eredményeiért. A városi és a megyei KISZ-bizottságot biztosan a legteljesebb jóindulat vezérelte akkor, amikor függetlenített KISZ-titkárt javasolt a megnövekedett gyár fiataljai élére. Valószínűleg úgy gon-! dőlték: ha idáig ilyen jók voltak az eredmények, egy függetlenített vezető még egyszer ennyit tud „kihozni” a Z.-i gyár fiataljaiból, A , régi KISZ-titkár, a géplakatos fiú — munkatársai úgy tudták — tudásbeli hiányosságai miatt nem volt alkalmas függetleníA vonat nemcsak közlekedési eszköz, hanem afféle tár- salkodófyely is. És nem ritkán nyugodtan elhagyhatjuk az .afféle” kicsinyítő szócskát: tartalmas, nagyon is figyelemre méltó vitáik 'alakulnak ki időnként az utazás kezdete és célja között. Egy ilyennek voltam szemes fültanúja a minap. A vitatkozók vizsgáira igyekvő fiatalok voltak. Szenvedélyesek, véleményűkben megfontolatlanok, tapasztalatlanok. De minden szavukból érződött, tett KISZ-titkárnak. Talán éppen ezért bántódott meg és ezért hagyta ott a vállalatot. Talán későn gonolták meg, már korábban el kellett volna küldeni, hogy tanuljon, képezze magát. A döntés elméletben érthető. Egy nagyobb vállalat több gonddal jár. Megvolt annak a kockázata, hogy ezzel a felelősséggel már nem bírt volna. Q Mo6t aztán van egy újabb KISZ-szervezet, képzett és jóindulatú vezetőkkel, de á lendület és a találékonyság mindennél többet érő eszköza nélkül. Néhány embernek elmeséltem a történetet, és túlnyomó többségében mindenkinek az volt a véleménye, hogy jobb egy „amatőr” KISZ-alapszerv, mint egy „hivatásos”. Néhányan ellent- mondtak, okos érvekre hivatkoztak, arra, hogy egy téves, „amatőr” döntés milyen óriási kárt okozhatott volna a vállalat fiataljainak „mikroklímájában”. A Z.-i gyár KISZ-szervezete stagnál. Lelassította, ólomlábúvá tette őket az immár felismert, jhavi fizetéssel1 honorált hivatal, a megszaporodott adminisztráció és az, hogy most egy embernek kell — mint kiderült, kevesebb sikerrel — Viselnie a vezetés minden gondját. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség függetlenített KISZ-vezetőkre. Nagyonds van — azokon a helyeken, ahol az alapszerv múltjából, természetes fejlődésként következik ez a fázis. A Z.-i KISZ-szervezet története tanulság Sajnos, még sok Z. van. Mindegyikért kár. Hegedős László szenek egymással, és az általuk bírált környező világgal szemben is. * Ami heve» beszélgetésükből megfogott,' megfigyelésre kényszerített, úgy érzem, nemcsak nekik, de a fiatalság széles rétegleinek is gondot okoz. Egyikük „felszólalása” végén, véleményét mint. egy summázva mondta a következőket: „Az öregek csak szövegelni tudnak, a szocializmus építéséről, de mihelyt tenni kéne valamit, előcibál- ják tapasztalataik ' »mély« zsákjából az úgynevezett nehézségeket. és vége az egésznek”. Az „öregek” alatt, mint beszélgetésünkből kiderült, nem egyértelmű, kor szerinti csoportosulást értettek, csak azokat sorolták oda, akikből — véleményük szerint — kiölték az újítási kedvet, akik egyszerűen képtelenek felfogni, merre lehet tovább építeni a megkezdett utat és akik beosztásuknál fogva unos-untalan megtörik a fiatalok lendületét Megkérdezem magamtól: vajon lehet egyértelmű választ adni a felmerült kérdésekre? Nézzük az alapérveket: A fiatalok: „Igazunk van. Ha nem »öregek« lennének a vezető posztokon, jóval előbbre tartanánk”. Az öregek: „Ezeket a fiatalokat még bölcsőben ringatták, amikor mi már a szocializmust építettük. Ha rájuk bíznánk a dolgot, elhebnencs- kednék: egy-két éven belül ők sem ismernék ki magukat, akkora lenne a káosz”. # Mindkét oldal véleményét megrágni, érveket—ellenérveket kivesézni, azt hiszem több éves és több kötetre való munka lenne. Ezzel egy rövid íráson belül kísérletezni sem próbálok. Amit viszont megkockáztatnék: egyik véleménynek sincs teljesen igaza. Szinte hallom, néhányan most azt mondják: ezt nem volt nehéz kitalálni. Elég, ha idézzük a közmondást: „Legjobb az arany középút”, és máris tiszta a képlet. Két szélsőséges vélemény összeboronálását, megszűrését, közös nevezőre hozását nevezhetjük akár „arany kö- zépútnak” is. És úgy tűnik, témánkban, a lehetőségek adta gyakran szűk korlátok miatt, ez a célravezető. Csakhogy ezt az úgynevezett „középutat” meg is kell valahogy találni, s mert másképp nem mehet, kölcsönös engedményekkel. Szerintem itt van valahol a kutya' elásva! Mert hogyan történik ez a gyakorlatban. sajnos, nem is olyan ritkán? A fiatal szakember egy általa sokszor átgondolt javaslattal, amiről azt hiheti, hogy holnapra megváltoztatja a világot, belép a főnökéhez. De még mielőtt egy szót is kiejtene, biztos abban, hogy az „öreg” bólogat majd egy sort. hümimög is hozzá, „meg. látjuk-omozik, de arról, hogy valamit is intézkedjen, szó sem lehet. Mert ő az „öregek” közé tartozik, visszavonhatatlanul, megváltoztathatatlanul. És mit gondol a főnök, amikor belép hozzá a fiatal? „Na, megint itt van a frissen feltalált spanyolviasszal. Elmond egy rakás kivihetetlen dolgot, — talán ésszerűt, dohát pénzt nem ad hozzá. Mintha én nem tudnám, hol szorít a oipő. Mindegy, jöjjön. Csak fejezze be hamar, mert egy óra múlva értekezletem van, és ott kell lennem, hátha szerezni tudok egy ki» pénzt a tanácstól”. * Az az érzésem, hogy az „arany középutat”, ami mindkettőjüknek megoldást jelentene, — és ami nem mindig megálfcuvás, derékgörbítés — az előző példa szereplői semmiképpen se tudják megtalálni. És nem azért, mert az egyik „öreg” a másik pedig „fiatal”, de azért, mert fei sem tételezi egyik a másikról, hogy képes túllépni saját korlátáin. Eleve úgy nézik egymást, mint akit kényszerűségből kell elviselni. A fiatal csak „öreget” lát, az öreg csak „fiatalt.” Cs J. NŰCRÁD — 1970. szeptember 16., szerda 5 cok”. Pataki László' Minden megvan, csak nem úgy, ahogy rég
