Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-09 / 186. szám

A Balaton A balatoni táj alkotásra ih­lető varázsát legelőször köl­tők fedezték fel, a múlt szá­zad első felében. A tó déli partjának vadon nőtt nádren­getegében akkor még betyá­rok, szegénylegények tanyáz­tak, északi oldalán pedig a régen nagy hírnevű végvárak, Sümeg, Somló, Csobánc, Táti­ka romjait pusztította az idő. Berzsenyi Dániel, a vidéki magányba vonult költő antik jambusokban magasztalta a Balaton „árkádjai” békéjét, a romantikus Kisfaludy Sán­dor pedig édes szavú strófák­ban énekelte meg az ódon várak regéit, legendáit. Nagy szerelmével. Szegedi Rózával a tüzes borokat termő Bada­csony tájékán élt, melynek napsütötte lejtőire római csá­szár ültettette az első szőlő­tőkéket. Füred gyógyvize ekkor már messzeíöldön híres. Nemcsak gyógyulást áhító betegek ke­resik fel, hanem pihenésre vágyó nyaralók Is. 1831 óta nyári színház is működik Fü­reden, amelynek csöndes ut­cáit szívesen fölkeresik Írók és művészek, köztük Jókai, a nagy mesemondó és a boron­gás rímek poétája, Vajda Já­nos. Ez időben válik közismert­té Tihany mondája az arany­szőrű kecskék körmeiről; — a festői félsziget dús lombú par­ti fái akkortájt még éltették a Csokonai-megénekelte „echot”* a tihanyi visszhan­got. A mediterrán, éghajlatú táj szépségei és a művelt társa­ság jelenléte természetszerűen vonzotta az ecset művészeit is. A Balaton első magyar piktora Szerelmey Miklós volt. a kalandos életű szabadság- harcos, aki, miután bejárta a fél világot, második hazára talált a nagy tó partján. Jel­legzetes képek sorát festet­ték Füredről, meg a balatoni tájról Ligeti Antal, Brodszky Sándor és Telepy Károly. Igazi felfedezője azonban Mé­szöly Géza volt. A nagyot halló, s ezért magányt kereső mester a hetvenes évektől kezdve minden nyarát itt töl­tötte, rajzolgatva, színvázlato­kat készítve, s ezek alapján festette aztán télen — több­nyire müncheni műtermében — közismert balatoni képeit. Vásznai megőrizték szá­munkra a magyar tenger rég­volt világát. A part öbleit be­növő nádasokat, a halászta­nyákat, amelyeknek nádzsúp- pos tetői szelíden bújtak meg a százados fák esőtől-vihartól óvó lombjai alatt, a csöndes füzesek szomszédságában te­referélő asszonyokat, fürdőző parasztgyerkőcöket, meg az öblös, hajlított orrú csónakok­nál időző halászokat. Vékony ecsetje élvezettel elidőzött a lombok leveleinek rajzánál, a parti homok kavicsainak for-; Mészöly Géza: Halásztanya mosónőkkel máin, s a zsombékok fűszá­lainál olyannyira, hogy szinte egyenként megszámolhatjuk őket. Képei mégsem prózaiak, mert Mészöly igazi költő volt: — a természet képét mély lí­rával tudta telíteni. Észrevet­te és alkotásain érzékeltette a hajnali derengésben és alko­ny! borulásban fölszálló pára sejtelmes színárnyalatait. Ezek a festői finomságok tet­ték maradandóvá. múzeumi értékűvé a tóparti vallomá­sait. Az Idők folyamán változott a táj, s művészeinek ábrázo­lásmódja Is eltávolodott attól a szemlélettől, amely annyira megigéz bennünket Mészöly aprólékosan megfestett képe­in. Mindinkább a modem mű-, vészét módszerével közeled­nek hozzá. Balatoni tárgyú al­kotásaik főszereplője az a pompás színjáték lett. amelyet a nagy víz fölé boruló derűs égbolt, meg a tűző nap suga­rai keltenek, szinte percről percre változtatva a víztükör és a parti tájak arculatát. A balatoni atmoszférafes­tés legnagyobb mestere Egry József volt, 1920 óta mind többet időzött a tő partján, szemlélődni, figyelve, hogy a ezernyi árnyalatra bomlanak, festészete újjongó örömmel mígnem letelepedett Bada- nap sugárözöne miként csillog s lendületes ívű vonalak ér- telített: a földi valóság hím- csonyban, hogy azon túl egész a víz hullámain, hogyan ön- zékeltetik a levegőég vibrálá- nikus fölmagasztosxtása. életét a Balaton színeinek ti el a Part szelíd hajlású sát; az evező halászok alak- Vaszary János, aki Itália szentelje. Megmámorosította dombjait, amelyeket szőlőren- ja, a fák, házak formái meg- tengerpartját is annyi szere- a vidék tündöklő fényözöne, dek borítanak és ekenyomok dőlnek és megsokszorozódnak tettel festette, egyik freskó- Órék hosszat szokott volt barázdálnak. Képein a színek a forrósáéban Egrv József tervének hátterébe a tópart süveges dombjait komponálta. Csók István képek sorozatá­ban örökítette meg a napfé­nyes és hullámos, az alkony bíborában fürdő és a rózsa­szín hajnali, a haragosan vi­harzó, meg a vihar után meg? békéit, szivárványos Balatont. Előszeretettel festette a tó fürdőzőit is. Zádor Istvánt és Edvi Illés Aladárt Szigllget Ihlette meg, a nagybányai festőiskolán nevelkedett Bol­dizsár István pedig a siófoki parton állítja fel nyaranta piros-fehérsávos napernyőjét — balatoni képeinek gyakori motívumát. Bernáth Aurél a déli part festő-krónikása. Áb- rahám-hegyl villájában festi nyaranta, tartózkodó színvilá- gú, ínyenic, kékes-zöldes-Mbor hartmóniájú kompozícióit. Tihany és környéke is nem egy alkotónkat állandó meg­telepedésre bírta. Itt készíti Rartha László merészen mo­dern balatoni kompozícióit, s gyakran megfordul erre áll­ványával kiváló festőnőnk, Udvardy Erzsébet, a Badacso­nyi Állami Gazdaságnak évek óta szívesen látott művész­vendége. Tihanyi villájában élte utolsó éveit a Párizsban iskolázott Vass Elemér, akit a táj — akkorit — csöndje és színgazdagsága megkapó vl- rágcsendéletek festésére ösz­tönzött. Nem messze tűlük alkot nyaranta Borsos Miklós, a véső mestere. Erőteljes figu­ráinak. telt idomú aktjainak és absztrakt kompozícióinak egyaránt a magyar tenger né­pe, természeti tája és szikla­alakulatai a „modelljei”. Egyik asszonyszobrában a tihanyi visszhang szimbólumát alkot­ta meg, s vörös márványba faragta néhai jó barátja. Eg­ry József markáns arcvoná­sait. Rajzain néhány vonallal varázsolja elénk a messzi táv­latú Balantont, tükrén vitor­lásokkal, partján táncolókkal, lovasokkal — egy képzeleté­ben élő mitológia különös és életörömmel teli hőseit. A Balaton az év minden szakában más-más arcát mu­tatja. Tavasszal az újjászüle­tés mámorával telít, nyári hó­napjainak heve-hűvöse száz­ezreknek nyújt kellemes órá­kat, heteket. Össze! pazar szí­nekben pompázik növényvilá­ga. télen pedig fehér köntöst ölt a zöldjét vesztett tópart, s a hó beborítja rianásos je­gét .... Csoda-e, hogy hazánk e mindig élményt nyújtó, messze külföldön is méltán híres, szép vidékét annyi kedvvel keresik fel a művé­szek? Artner Tivadar Egry József: Tájkép művészete kori gyengélkedése leköszönni késztetEz azonban egy szép karrier előtt álló, ambiciózus fiatalember lemondásához inkább udvarias-hivatalos megokolásnak tűnik, semmint iga­zi érvnek. Sokkal valószínűbb, hogy a lemondás igazi oka főnökéből való politikai kiábrándulás volt. Ezt a feltevést igazolja ugyanabban az időben írt műve, a „Csak tréfa” is. Ennek a drámának már a két mottója is keserű. Egyik, Shakespeare II. Richárdjából: „Öh bárkinek kész hízelgő kutyák!...” A másik barátjának, Szontagh Pálnak írt kétsoros: „Letévén toliamat, nehogy kétségbe essem az emberek felett: — reád emlékezém.” A darab a megyei élet epés szatírája. Maga Madách is írja, hogy főhőse, Zordy Lörán alakjában saját felháboro­dásait írta meg. Zordy nagytervű reformer: „köztársaságot, igazságosabb vagyonelosztási akar”, de szándéka megvaló­sítását megakadályozzák a karrieristák. Itt van tehát Madách lemondásának igazi oka: tiltako­zás Fráterek visszahúzó tendenciái ellen. S mint ahogyan Zordy Lorán, miután eddigi helyén, s módján nem éri el célját, s egy színdarabban leplezi le ellenfeleit, Madách is a cselekvés más terére lép: kezdődik újságírói tevékenységé­nek legfontosabbikára Timon-kcxrszak. Ma már tudjuk, hogy Madách a „Timon” újságírói álne­vet nem a bibliából vette, nem is Shakespearetól, hanem az ókori görög irodalom szatirikus Timonjától,' de Louis Colme- nin (1738—1868) francia republikánus publicista közvetíté­sével. Cormenin, akárcsak áínévadó görög őse, Timon néven maró gúnnyal leplezte le kora visszásságait, s „Livre des Orateurs” — szónokok könyve című, Franciaországban 13 kiadást megért műve erősen hatott a múltszázadi magyar publicisztikára, Madáchóra is. A Livre des Orateurs meg­volt Madách könyvtárának abban a külön résziegében, amelynek tíz, s egynéhány darabját a költő mindig keze- ügyéban tartotta, és a legtöbbet forgatta. Madách—Timon. Az első modemnek mondható újság 1841 elején indult Budapesten, Kossuth szerkesztésében, Pesti Hírlap címen. (Nem tévesztendő össze a későbbi Pesti Hírlappal; Kossuth Pesti Hírlapja, később Szalay László szerkesztésében 1849-ben megszűnt.) Ebbe küldött Madách— Timon megyegyűlési tudósításokat 1844 júniusától 1845 vé­géig. Kilenc Timon-közleményről van tudomásunk. Valameny­nyi megyegyűlési tudósítás; egy Losoncról kelt, a többi Ba­lassagyarmatról. Néhány mondatnyi idézet a legjellegzetesebbekből: Első tudósítás. Kelt Losoncon, 1844. június 24; megjelent a Pesti Hírlapban július 7-én. Ez „a gyűlés — írja Timon — csak Losonc vidékének engedélyezett mulatság volt...” „In- dítványoztatott megyeházunknak víllámfogokkali elláttatá- sa; nem pártoltuk, hisz oly kevés úgyis, mi elektrizálni bír...” „A nap lejárt, 4—500 forintjába került az adózónak..., pe­dig nem is tevénk a népnek 4—500 forint ára hasznot...” Második tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1844. augusz­tus 21—22; megjelent szeptember 8-án. „...Szociális viszo­nyaink tárgyalásakor nagy része a rendeknek odahagyja a gyűlést... Mi minden történik a törvényesség köpönyöge alatt az igazság rovására?!.. Harmadik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1844. szep­tember 26; megjelent október 10-én. Negyedik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1844. novem­berbe; megjelent december X.-én. „...Jelenünkre elmond­ható: nous ne vivons jamais, nous attendoms la vie” (mi most még nem élünk, csak várjuk az életet) ... Hol van arisz- tokratikusabb institutio megyei rendszerünknél? Legyen szó egy dús, nagyhatalmú, kivált nemesség felett rendelkező családról, — a szónokoknak sora gombaként terem, míg a szegény ügyét közfigyelmetlensóg közt a jegyző dönti el...” Ötödik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1844.; meg­jelent, december 22-én. „...Magyarhonban, a mogyorósok klasszikus földjén (utalás a vesszőzésre) tíz pálcaütés orszá­gos hírt szerez. ..” „Nálunk minden kihágás egyetlen pana- ceaja (=orvossága) a bot, a nem nemesekre nézve...” „Legnagyobb részét rabjainknak képezik a pásztorok és zsellérek, hazánk ezen proletáriusai, ... s ha gyáraink lesz­nek, hol ezen emberek a lopáson kívül más élelmet találand- nak, bizonyos vagyok benne, hogy törvényszék előtt kisebb számban jelenőnek meg, s keresetínódjokból jobb öltözetek­ben, nem ily nemzeti rongyokban. ‘Másik része rabjainknak, részegség, s azon sajátos legénykedési viszketeg által, — be­csületdolgokat baltafokkal végezni — kerül a hűsre, . . . ne­velési hiány ..., tömlöceink. hol húszán is vannak összezár­va ... valóságos bűn- és egészségtelenség barlangjai...” Hatodik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1845. január 18., megjelent február 6-án. Hetedik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1845. június 23.; megjelent július 4-én. „A tisztújítás törvényes ideje le­járván, megtartását kértük. Ily alkalommal nagy szavak hangzanak..., sőt a tisztviselők le is mondanak, ha biz­tosi tváik, hogy tartatni fognak... De a látványos bohózatok kora lejárt; mi tudjuk, hogy a megyét anarchiában hagyni nem nagy hazafiság, s mi egyszerűen a tisztújítást kérjük. Magamnál ügyesebb tollú levelezőnek fényes kilátás...!” Nyolcadik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton, 1845. no­vember 11.; megjelent november 16-án. „...Nem akarom a vitatkozások elősorolásával fárasztani az olvasót, hisz ki megyei gyűléseket ismer, az ismétlések lélekölő seregével ré­gen találkozott. Tudja jól, hogy ki beszédét ily mondásokkal kezdi „személyeskedni nem akarok”, mindvégig a személy­től megválni nem bír, hogy ki „röviden s csak a dologhoz” ígér szónokolni, leghosszadalmasabban beszél...” Kilencedik tudósítás. Kelt Balassagyarmaton 1845 (?); megjelent december 2-án. .. Indítványoztatott, hogy a bur­gonyából pálinkát főzetni megtiltassék, s ezáltal nagy meny- nyiségű élelmiszer mentessék meg a szűkölködőknek..., ter­mészetesen a semmit sem akarók maradtak többségben.” A kilerfcedik tudósítással Madách—Timon leteszi epébe mártott riporteri tollát. Boldogkezdetű házaséletét éli az idilli Csesztve hársfái alatt, később pedig egyre sűrűsödik a magyar politikai levegő, s az amúgy is egyre jelentéktelene- dő megyegyűlések helyett a közeledő 48-as évek reményei és gondjai felé fordítja figyelmét. A Timon-tudósítások élesen mutatják az ellenzéki Ma­dách politikai profilját. A szabadelvű ellenzék lelkes híve magas hőfokú, szenvedélyes hozzáállással politizál. A gúny­nyal, szellemes humorral, de mindig szociális érzékkel meg­írt tudósítások mindegyike ügyes riportteljesítmény, tartal­milag értékes, publicisztikailag érdekes, irodalmilag becses. A kilenc tudósítás a korrumpálódó vármegyei élet reflektor alá vett korrajza is, s ezért 125 év távlatából is figyelemre méltó. Végül: aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy ezek a Timon-tudósítások, illetve a mögéjük felgyűlt tapasztalatok visszhangzanak később a Tragédia athéni demagógjainak de­magógiájában. Így az újságíró-Timon egy kicsit a drámaíró- Madáchnak is besegített. , Szabó József NÓGRÁD — 1970. augusztus 9., vasárnap 9 «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom