Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-18 / 193. szám

Bérczy. Mikszáth, Petőfi. Madách Évfordulók előtt Kerényi Ferenc pedagógus, az ismert Madách-kutató is­mét Csesztvén tartózkodik. Neve megyénk irodalombará­tai körében U ismerősen eseng: ő az évről évre ki­adott Madách-emlékplakett egyik 'fővárosi tulajdonosa. Tavalyi látogatásakor az új Madách-kutatásokról adott hirt e sorok írójának, s a me­gye újságolvasóinak; idén vajon mi újjal lepi meg Nóg, rád irodalomkedvelőit? Aie Anyegint fordította — Időszerű szervezeti, tu» domónyos problémákról sze­retnék szólni pár szót — kezdi mondanivalóját Keré­nyi Ferenc —, melyek minden bizonnyal érdeklik a közvé­leményt. Az elkövetkező há­rom esztendőben négy Nóg- rád megyéhez kapcsolódó év» fordulót érünk meg. Jövőre lesz 150 éve annak, hogy Bérczy Károly született; 1972- ben Mikszáth születésének 1£5 évfordulóját ünnepelhet­jük; s három esztendő múlva egyszerre két ünnepségre ts sor kerül majd: Petőfi és Madách egyaránt 1823-ban, tehát 150 éve született. — Bérczy — bár' nem tar­tozott a kiemelkedő képessé­gű írók közé — újságszer­kesztői és írój tevékenységén kívül Anyagi n-f ordításával tette ismertté a nevét, Pus­kin remekének magyarba való átültetése abban az idő­ben — 1807-ben — több volt egyszerű műfordításnál. Anyegin, mtftt a „felesleges ember" alakja élénken fog­lalkoztatta a magyar közvé- leményt, a társadalom bizo­nyos rétegeiben nálunk is eszményképpé vált. Érdekes, hegy magára Bérczyre is elemi erővel hatett a mű; olyannyira saját, korábbi tö­rekvéseit látta benne meg­valósulni, hogy helyenként túlságosan Is szabadon fordí­totta le. Az Anyegint egyéb­ként — bár megtanult oro­szul — németből tette át ma­gyarra. Jelenleg Kulcsár Il­dikó vizsgálja hogy mennyi­re maradt hű az eredeti szö­veghez. illetve mennyire be­folyásolták a fordításban sa­ját törekvései. Mikszáth — elfeledve? — Azt hiszem — folytatja az irodalomtörténész — Mik- száthot nem kell ilyen hosz- szasan bemutatni a magyar olvasóközönségnek. Róla ta­lán csak annyit, hogy az utóbbi időben mintha meg­feledkeztek volna róla Nóg- rád megyében — mi mással lehet magyarázni azt, hogy a horpécsi rezidenciában beren­dezett múzeum igen elhanya­golt állapotban van, (E cikk szerzőjének a közel­múltban Moldova Györggyel, az ismert prózaíróval volt szerencséje beszélgetni, Mol­dova művészetéről lehet vi­tatkozni, azt a kijelentését viszont, melyben magát tré- fás-komolyan — M-mel kez­dődő vezetéknevére utalva — Mikszáth irodalmi örökö­sének nevezi, nem lehet nem komolyan venni. Ha ez az ízig-vérig mai író ennyire becsüli Mikszáthot, akkor a „nagy palóc" műveiben kell lenni valami modernnek, a jelenkorhoz szólónak Sajnos, ennek a korszerűségnek nép­szerű feltárása, bemutatása egyelőre még várat magára.) — Hogy Petőfi Is megfor­dult Nógrádban, az köztu­dott. Ütinaplójában megörö­kíti a megyét, egyik neveze­tességéről, Salgó váréról pe­dig — Salgó címmel — egy romantikus klseposzt Is írt. A képernyő előtt Megoldatlan keresztrejtvény Biztató kezdet. hullámzó hétközi színvonal és érdek­telen befejezés — így össze­gezhetném a Televízió elmúlt heti műsorát, A biztató kezdet kedden es» t# Alekszftj Tolsztoj: Bakéta című, mindvégig heves fe­szültségű, elektromossággal teli színművének közvetítése volt a Madách Színház Ka­maraszínházából. A történés­ben felröppenő születésnapi rakéta fénye szimbolikusan bevilágít az 1905-ös orosz for­radalom előtti polgárság kép­mutató családi-társadalmi éle­tébe. Ebből a puhány és ha­zug életből tör ki és teremt magának új, tisztuitabbnak remeit életet a dráma hős­nője, Dósa. A Rakéta elő­adási együttese remekül egy­behangolt produkciót nyúj­tott, mindenekelőtt a kivételes tehetségű fiatal színésznő, Pi­ros Ildikó, valamint Kis* Ma­nyi, Husgti Péter. A szerdai műsorban moz­galmas ég érdekes riportfilmet láthattunk a Balaton, a Velen­cei-tó, Tata és Abaliget tájai­ról, idegenforgalmi kuriozi­tásairól és fejlesztésük prob­lémáiról. A Klasszikusok té­véfilmen sorozat keretében csütörtök este A két veronai nemes cimű Shakespeare-vig- játék német tévéfilmváltoza­tát («merhettük meg. Számos kitűnő produkció után ez a nemet vállalkozás alatta ma­radt a várakozásnak igaz, hogy ezúttal a műválasztás sem bizonyult a legszerencsé­sebbnek, Shakespeare alkotá­sai sorában A két veronai ne­mes a kevésbé sikerültek kő- zül való. örvendetes, hogy a televí­zió újabban mind gyakrabban ad teret programjában az amerikai novellairodalom ta­lán legmarkánsabb alakja, Q'Henry írásainak, O'Henry ,,felfedezése” a tévénézők szá­mára értékes nyereség, a Szemléltető példa című rövid- játékfilm története azonban kevésbé érdekkeltő, mint a korábban látottak­Szombaton került képernyő­re az őfelsége kapitánya cí­mű amerikai történelmi ka- landíiim. A történet látvá­nyosan mozgalmas, de sem­miben nem emelkedik ki a műfaj közepesen jé átlagából, A vasárnap esti műsorban in­dult el a Vízszintes-függőleges zenés keresztrejtvény újabb sorozata. A vállalkozás az új nekirugaszkodásban i* gyen­ge produkciót eredményezett, sajnáljuk tőle az értékes mű­soridőt. A rejvényműsor szer­kesztőmet nem sikerült meg­oldaniuk a legfontosabbat; hogy érdekessé tegyék műso­rukat. (barna.) Új kemence az edzőüzemben A meglevő Kemencéket kiegé­szítve, a gyér karbantartó- és épitóbrigéőjai 15« kilowatton tel­jesítményű kemencét állítanak össze, amelynek segítségével ez üzem új termékét, a hajlított edzett üveget állítják elő. Az Úgynevezett rogyasatott üveg ke­resett termék a hazai piacon, amelyből egyre többet Igényel a kereskedelem. A rogyasztóke. mente építési munkálatait au­gusztus elején kezdték el és a munka előreláthatóan szeptember végéig befejeződik. NOGRAD — 1970, augusztus 18., kedd A beszélő pár másodpercre megszakítja szavait, hogy az­tán annál nyomatékosabban mondhassa el: — Három éven belül tehát négy évforduló következik Az eddigi gyakorlat szerint mindegyikre külön emlékbi­zottságot kellene létrehozni, elképzelhető, hogy ezek nem egyszer kereszteznék egymás terveit, tevékenységét. Mivel ráadásul a négy író nagy­jából kortárs, az a javasla­tom hogy évfordulóik meg­ünneplésére csak egyetlen szerv alakuljon, s ez három évig maradjon, dolgozzon együtt. Sőt lehet három éven túl is: ez a bizottság törzs- gárdája lehetne egy már régóta tervezett Madácb’tár- saságnak is. Szervezni, összehangolni Ha gyorsan végigfutjuk a Madáchcsal foglalkozó iro­dalomtörténészek sorát — Barta János professzor, Győrffy Miklós pedagógus, Kozocsa Sándor bibliográfus, Radó György műfordító, Sír tér István akadémikus, Spá- czay Hedvig levéltáros, Sza­bad György történész, Szabó József lelkész —- azt tapasz­taljuk. hogy sokféle foglalko­zású ember kutatja a Tragé­dia írójának életét, munkás­ságát. Ez jó dolog: sokféle szempontból is veszik bonc- kes alá. Sajnos, azonban a kutatások néha fedik egy­mást. S itt várna a Palócföld folyóiratra vagy valamelyik megyei szervre nagy szerep: össze kellene hangolni ezeket a kutatásokat. Ez, s nem csupán szimpla méltatás vol­na a méltó évforduló-ünnep­lés! Ha az UNESCO nemzet­közi Madách-évvé tudta tenni 1984-et, akkor a megye, mely­hez a drámaköltőnek a leg­több köze volt, is szervezhet — természetesen saját ha­táskörén belül — hasonlót. A beszélgetés a múzeum­nak berendezett Madách-ház előtt, az immár irodalomtör­téneti jelentőségű hatalmas hársfa alatt fejeződik be. — Ennél ideálisabb hátteret el sem tudok képzelni a para­dicsomi jelenethez — sóhajt fel Kerényi, s körbetekint a gyönyörű kertben —, itt kel­lene egyszer eljátszani a Tragédiát,., Baranyai László Utazás Detektíviába (II.) „A mi korunk különös módon reagál a brutali­tásra. Van valami nosztal­gia abban az örömben, ahogyan rávetjük magun­kat a gengsztertörténetek' re.” (Graham Greene) „Utazásunk” első részében megválaszolatlanul hagytuk azt a kérdést: mi választja el a bűnügyi történeteket az irgazí irodalomtól. Már Szerb Antal kimutatta, hogy Jókai regényeiben a primitív élet nagy szenzációi, szerelem és gyilkosság variálódnak más és más környezetbe állítva. Shakespeare drámáiban sok­kal több ember esik áldoza­tul, mint a legravaszabb kri­mihistóriákban, gondoljunk csak a nemrég látott Rózsák háborújára, vagy korai drá­májára, a Tltus Andronicus- ra. Ez utóbbiban — ahogy Kéry László írja — előfor­dul vagy tizenöt gyilkosság és kivégzés, s ezekhez még vandál testi csonkítások is járulnak, s egy nő megbecs­telenítőbe, egy másiknak pe­dig megétetése olyan pásté, tómmal, amelybe tulajdon fiainak holttestét keverték, A már említett Graham Green „Brinhton Rock” című mű­vében gengszterbandák har­colnak (két gyilkosság), az „Orient Expressben” is elő­kelő társasággal ismerkedhe­tünk meg: egy hamis útle­véllel menekülő orvos, egy zsaroló, beteges hajlamú új­ságírónő és természetesen egy gyilkos kalandjainak lehe­tünk részesei. A példákat sorolhatnánk még oldalakon keresztül, de így is világos a következtetés: a klasszikus művekben sze­replő erőszakosságokat erköl­csileg indokoltnak érezzük, mert mindig valami nagyobb rosszat akadályoznak meg, és a szerző lélektanilag hitele­síti a történetet. (A Gertru- dist leszúró Bánkot senki se hajlandó krimihősnek tekin­teni.) A detektívregény azért nem kap Irodalmi rangot, mert hiányzik belőle a lélek- rajz és a társadalmi körkép. Az alakok vagy olyan gyanú­sítottak, akik nem bűnösök, vagy olyan bűnösök, akik nem gyanúsak. A tanúk, de­tektívek, áldozatok tucatjai­val ismerkedünk meg, csak éppen emberekkel nem talál­kozunk. Stein német szakíró a „Mil­liós rablás Londonban” cí­mű ponyvát elemezve ezeket írja; „Ezen a fércmunkán az az elgondolkoztató, hogy az embereket nem mint elálla- tiasodott, durva egyéneket mutatja be, hanem derek em­berek méltó ellenfeleiként. Gyilkos és detektív között bi­zonyos gavalléros illemsza­bály uralkodik, a győztes kardjának lebocsátá savai tiszteleg a keménykötésű el­lenfél előtt. Ugyanazon a helyen, ahol a gyilkosok ér­zéketlen cinizmussal vázol­ják szörnyű tettüket, me­rényletük sikerének hamis híre hallatán a mesterietek- tíveknek megadják a legna­gyobb tiszteletet.” Kik ezek, az egymással szemben álló hősök? Vannak először az úgynevezett szu­peremberek: a zseniális ka­landor Fantomas, James Bond, a QÚ7-es számú ügy­nök, az angol titkosszolgálat­nál, akinek főnökei engedé­lyezik a korlátlan gyilkolást, az utolérhetetlen Arséne Lupin, és Simon Templár. az Angyal. A másik típus leg­ismertebb alakjai: Malgret felügyelő Simenon regényei­ben. a rendőri munka szív rény, csendes megszállottja, Agathe Christie jámbor, de a gyilkosságokat szívósan ki­bogozó öregasszonyai, Cherterton papcsuhás Brown atyája, vagy Hercule Poirot, aki Kolozs Pál szerint olyan humorosan önhltt, nagyképű, és ugyanakkor szellemes és emberséges, hogy már majd­nem élő ember benyomásét kelti. A krimihősöknek azonban olyan környezetben kell mo­zogniuk, amely az olvasó előtt lehetőleg ismeretlen, így a rejtelmes miliő is fel­kelti az érdeklődést. Ilyen alkalmas terep az afrikai idegenlégiós erőd, a Singa- pore-i kikötő matrózkocsmá- ja, a párizsi apacstanya, vagy London kétes hírű ivói, ahol lehetőleg a nap min­den órájában vágni lehessen a füstöt. A helymegválasztájs prob­lematikája módot nyújt arra. hogy legalább néhány szóval megemlékezzünk a magyar „nemes” kalandregény leg­nagyobb alakjáról, Rejtő Je­nőről (1905—1943). Bár be- kalandozta egész Európát, megismerkedett későbbi hő­sei: a csavargók, matrózok, kikötőmunkások, idegenlé­giósok életével, mégsem Ír­hatott saját neve alatt, ha­nem a szakmai hitelt bizto­sító, P. Howard név alatt jelentek meg regényei. A drótnélküli gyilkosság, A láthatatlan légió, A három testőr Afrikában, Vesztegzár a Grand Hotelban, A Pisz­kos Fred és Fülig Jimmy történetei stb. bár nagyon népszerűek voltak, csak igen szűkös megélhetést biztosí­tottak szerzőjüknek. Regé­nyei, amelyek azóta sorban, több új kiadást is megér­tek, átmenetek a kalandre­gény és annak paródiája között. Rejtő Jenőt népsze­rűsége sem óvta meg attól, hogy 1942-ben munkaszolgá­latra ne hívják be. Ukraj­nában halt meg, nem tudta megcsinálni a bravúrt, amit a „Menni, vagy meghalni” című regényének főhőse. Horn, idegenlégiós megtesz, amikor a büntetőszázad pok­lából is kiverekszi magét, hogy azután Connor »főfelü­gyelőként a legzseniálisabb nyomosává váljék. Bár példáinkban csak a legismertebb és legjelesebb bűnügyi történetek szerep­lőivel foglalkoztunk és nem ereszkedtünk le a ponyva szintjén mozgó fércmunkák ismertetéséhez, megállapít- hatjuk összegezésként, hogy az igazi Irodalomtól az vá­lasztja el, hogy nem érdekli a társadalom és lélekrajz, legfeljebb kliséket rajzol, hő­seit a valóságtól elrúgasztja. Ezért Igazat kell adnunk Szerb Antalnak, aki azt mondja; „A detektívregények érdekességét megtudom ér­teni, ha nem is tudom meg­bocsátani." Nyilvánvaló reménytelen és haszontalan vállalkozás lenne a krimikorszak ural­kodása idején olyan javas­lattal előállani, hogy szün­tessék be a könyvkiadásban és televízióban a bűnügyi történeteket. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy * kritikának mindenütt jelen kell lennie, ahol a tömegérdeklődés je­len van. Ezért a következő — egyben befejező — cik­künkben arról szándékozunk szót ejteni: miért és kiket kell óvnunk a mértéktelen krimihatástól, elsősorban a tizenévesekre gyakorolt ha­tását elemezve. Németh László iránymutató szavai lebegnek szemünk előtt: „A rossz olvasmány olyan, mint a bonbonevés, a gyermek ínyének tetszik, csak a gyom­rának irt." Csukly László AjojBiq Xajpzti/— Sa'&f#*** ELETWH “ A 39. — Úgy látszik.,, Fontos volt nekik az alumíniumipar megsemmisítése. De ezeken a személyeken keresztül kellett volna összeköttetést tartanunk az Abwehr lisszaboni főosztá­lyával is, mindaddig, amíg meg nem érkeznek a mi rádi­ósaink. Az FBI laboratóriumában rövidesen előhívták a zsebken­dőre írt titkosírást, s így bir­tokába jutottak az USA terü­letén még szabadlábon levő német kérnek névsorának. Hu­szonnégy név vált láthatóvá. Hoower személyesen elemezte szakértőinek társaságában va­lamennyit. Némelyik már ko­rábban is gyanús volt a szá­mukra. Egy volt lutheránus pap. aki ezekben az időkben New York egyik nyomorne­gyedében lakott, rövidesen megfigyelés alá került. Aztán néhány éra múlva már a töb­biek nyomában is ott voltak az FBI emberei. A lutheránus oap egy penzióban lakott, amelyet nem csupán szemmel tartottak, hanem még a tele­fonbeszélgetéseket is lehall­gatták. S nem is kellett soká- le várakozniuk A volt nan rövidesen találkozót beszélt meg egy ismeretlen férfival. Megállapodtak, hogy a Penn­sylvania pályaudvar bejáratá­nál találkoznak. Négy kéroel- hárltó kisérte az Abwehr- ügynököt, abból a meggondo­lásból, hogy a floridai cso­portnak mindenképpen kap­csolatot kell teremtenie ezek­kel az emberekkel, Az isme­retlennel történt találkozót többször is lefényképezték, s néhány óra múlva —- Pasch segítségével — Washingtonban már tudták, hogy az ismeret­len —, akinek szintén FBI- ügynökök szegődtek a nyomá­ban — senki más, mint K«r- ling. A floridai csoport parancs­noka rövidesen találkozott csoportja egyik emberével. Ebben a pillanatban vették őrizetbe. De bárhogyan is fag­gatták Kerlinget, s a lebukott Thielt, egyik sem volt hajlan­dó beszélni, így aztán az FBI kénytelen volt tovább folytat­ni a hajtóvadászatot, a csoport másik három tagja után, Chi­cagóban próbáltak a kémek nyomába jutni, mivel feltéte­lezhető volt, hogy Haupt meg­látogatja apját, majd ezt kö­vetően találkozik a csoport többi tagjával is S az egvik éiszaka valóban bekopogott az idősebb Haupt lakásának ajtaján egy magas , termetű fiatalember. Meglepett örömsikoltás, gyorsan pergő szavak, s a fiatalember eltűnt a ház belsejében. Haupt tehát hazatért, ahogy Dasch meg­jövendölte. De őt sem tartóz­tatták még le, CoAplly úgy határozott, hogy egy ideig ját­szadozik vele, hátha Neubauer is Chicagóba megy, s érintke­zést keres Haupttal. Am ak­kor érte őket a legnagyobb meglepetés, amikor az FBI chicagói kirendeltségének a főnökéhez így szólt a titkár­nője: — Az előszobában Mister Hermann Haupt várakozik! — Jöjjön be! A fiatalember lépett a szo­bába, s egy csomó idézést, ka­tonai behívót tartott a kezé­ben. Távollétében érkeztek a lakására. — Hermann Haupt vagyok, szeretném tudni, hogy keres-e még az FBI ? ... — kérdezte ártatlan képpel. — Miért keresnénk, Mister Haupt? — tetette magát ugyanolyan ártatlannak és semmit nem tudónak a főnök is, — Mert egy csomó behívót kaptam, mialatt én Mexikóban jártam,,. Gondolom, már össze-vissza keresgéltek.; De, hát az ember nem tudhatja előre, hogy mikor hívják be katonának, ilyen váratlanul.,. — Várjon egy kissé, Mister Haupt! — mondta az FBI chicagói vezetője, aztán lenyo­mott egy gombot az asztalon álló készüléken, s így szólt: — Nézzék meg, Hermann Haupt szerepel-e a körözési listánkon? A fölök egy perc türelmet kért Haupttól, és kilépett az előszobába, —’ Azt válaszolja, hogy nem köröztük — súgta halkan a titkárnőnek. — Szóltam, hogy csináljanak két teát, gondolom, szívesen él ön is vele — mondta moso­lyogva Hauptnak, amikor visz- szalépett a szobába. — Öh, ez igazán kedves! De még el sem készült a tea, s máris megszólalt a han- gosbeszélő; „Hermann Haupt nem szerepel a körözési, lis­tánkon” — Na, látja, Mister Haupt. A dolog a legnagyobb rendben van, Ezek szerint a sorozó bi­zottság behívója már régen nem időszerű, Ne csináljon gondot belőle. Nyugodtan men­jen haza. — Hát ez nagyszerű — állt fel Haupt, aztán egy búcsúüd- vözletet intett az FBI főnöké­nek, s otthagyva a beígért te­át, kisietett a szobából. A ki- rendeltség főnöke nem tudta megállni, hogy hangosan fel ne kacagjon: ilyen ballépést, amit ez a Haupt csinált, csak kezdő kémek követhetnek el. örömében „itt felejtette” a készülő teát. (folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom