Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
t i ilatfUoza« a nyugati rágalmakról A CTK-t felhatalmazták as alábbi nyilatkozat közzétételére: — Ismeretes, hogy a nyugati propaganda már hoszszabb ideje dühös, csehszlo- vákelienes hadjáratot folytat. Nemrég jelent meg az úgynevezet* Piller-féle bizottság közleménye, amely az emigráns Pelikán tollából az Európa-Verlag gondozásában Becsben. Majna-Frankfurtban és Zürichben látott napvilágot. — A csehszlovák közvélemény előtt ismeretes, hogy az 1968 áprilisi plénumon bizottságot hoztak létre a CSKP KB-ban, s elnökül Jan Pillért, a CSKP KB elnökségi tagját választották. Ennek a bizottságnak feladata volt, hogy befejezze a múltban véglegesen nem tisztázott rehabilitációs ügyeket. — A jobboldali opportunista erők támadásának időszakában alakult bizottságban többségben voltak a jobboldali opportunisták és renegátok. Ezek közé tartozott Jiri Pelikan is. Ezek a személyek arra törekedtek. hogy lejárassák a pártot, a párt történetét, mindazokat a pozitívumokat, amelyeket Csehszlovákia dolgozó népe a párt vezetésével húsz év alatt elért. — A Nyugaton közreadott termék rágalmazza a CSKP-t, a szocialista rendszert és szövetségeseinket. Ezt az anyagot soha semmiféle pártszerv nem hagyta jóvá, tehát hazugság ezt valamiféle hivatalos dokumentumnak beállítani. Ez a hazugság csupán a kommunistaellenes hisztéria szítására szolgál. A Pelikán által közzétett szöveg olyan tendenciózusan szerkesztett változat, amelyet a bizottság apparátusának jobboldali opportunista munkatársai állítottak össze. A CSKP Elnökségének Végrehajtó Bizottsága, amely 1969 februárjában Dubcek vezetésével megvitatta ezt a változatot, elutasította azt. mint hamis és komolytalan variációt. Ezen az ülésen Husák, aki — mint ismeretes — a szocialista törvényesség megsértésének egyik áldozata volt. durva hamisítványnak nevezte az anyagot, amelynek egyedüli célja, hogy lejárassa a kommunista pártot. 1969 februárjában hasonlóan értékelte az okmányt a végrehajtó bizottság többi tagja is. Ugyanilyen álláspontra helyezkedett a CSKP egész elnöksége és Jan Pillér, az említett bizottság elnöke is. — A jelenleg folyó nyugati rágalomhadjárat, hasonlóan az elmúlt húsz esztendő valamennyi kampányához, eleve megtévesztésre és a demagógiára épül. és a dolgozó nép érdekei ellen irányul — hangoztatja befejezésül a CTK nyilatkozata (MTI) Folytatódtak Brezsnyev és Nasszer megbeszélései A Kremlben szombaton körét, és a legfontosabb nemfolytatódtak Leonyid Brezs- zetközi problémákat, különös nyev, Nyikolaj Podgornij, tekintettel a közel-keleti hely- Alekszej Koszigin. valamint zetre, — hangzik a sajtó szá- Gamal Abdel Nasszer tárgya- mára adott közlemény, lásai. A tárgyalások a szívélyesMint az előző megbeszélő- ség és a kölcsönös megértés seken, megvitatták a kétolda- légkörében folytak le. A fehl kapcsolatok továbbí'ejlesz- lek folytatják a megbeszélé- tését érintő kérdések széles seket. (MTI) Indokína Háborús mérleg A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője közölte, hogy a vietnami háború kezdete óta az Egyesült Államok 7053 repülőgépet és helikoptert vesztett Délkelet- Ázsia térségében, ebből 6038- at Dél-Vietnamban. Kambodzsában az amerikaiak nyolc repülőgépet és 35 helikoptert vesztettek. Az amerikai légierők laoszi vesztesége 34 repülőgép és 3 helikopter. Szombatra virradó éjjel a brit csapatok Észak-írország- ban megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Belfast több kerületében újabb útakadályokat emeltek azzal az indoklással, hogy ily módon akarják megakadályozni fegyverek csempészését azokba a kerületekbe, ahol leginkább lehet tartani a protestánsok és a katolikusok fegyveres összetűzéseitől. Hírügynökségi jelentések a készenlétbe helyezett katonai és rendőrségi egységek létszámát húszezerre becsülik. A protestáns „Orániai rend” szombattól kezdve három napon át ünnepli díszfelvonulá- sokkal és más tüntetésekkel a boynei győzelem 280. évfordulóját. A tervek szerint a rend. nek mintegy 250 ezer tagja Négy holland diák elmondotta, hogy hiába dörömböltek annak a nyári laknak az ajtaján, amelyben az izlandi miniszterelnök. felesége és egyik unokája tűzvész áldozata lett. Nem tudták, hogy az égő házban a 62 éves izlandi mi- niniszterelnök és családtagjai altnak. Erről csak akkor érésűitek, amikor a helyszínre rkeztek az általuk riadóz- itott tűzoltók. A szombat délelőtti saigoni diáktüntetés során őrizetbe vett három amerikai újságíró között van John Steinbeck, a világhírű amerikai Író fia is, mint azt a dél-vietnami fővárosban közölték. Az ifjabb Steinbeck a COS amerikai televízió számára dolgozott, és megbízólevelét letartóztatásé, nak hírére a COS saigoni szerkesztőségének vezetője azonnal visszavonta. (MTI) vesz részt a felvonulásokban az ország 19 városában. A hétvégi ünnepségek alkalmából várható újabb ösz- szecsapásoktól tartva; Észak- Irország lakosai szokatlanul nagy számban indultak pénteken külföldi utazásra. Mint az UPI jelenti, a katolikus polgárjogi társaságok letettek arról a tervről, hogy a protestánsok tüntetéseivel egyidejűleg tartsanak tiltakozó felvonulásokat a brit katonaság túlkapásai ellen. New Yorkban az ENSZ épületével szemben pénteken mintegy 100 tagú csoport — nagy részük ír bevándorló — tiltakozott az angolok északírországi agressziója ellen, és követelte, hogy az ENSZ lépjen közbe a vérontás megakadályozására. (MTI) A diákok egyike a Reuter tudósítójának elmondotta, hogy társaival együtt péntekre virradó éjjel tüzet észleltek. Először azt hitték, hogy tábortüzet látnak. Később mégis meggondolták magukat, és a tűz irányába siettek. Megpróbáltak bejutni a házba, de az ajtót zárva találták. Azt gondolták, hogy a faház üres, és ezért csak a közeli szállodából riasztották a tűzoltóságot. (MTI) Olasz kormányválság Andreotti Sarasainál Saragat, olasz köztársasági elnök szombaton délutánra magához kérette Giulio Andreotti kereszténydemokrata vezetőt, hogy tárgyaljon vele az új kormány megalakításáról. Még nem tudni, hogy a politikus azonnal miniszterelnöki megbízatást kap-e, vagy csupán puhatolódzási tárgyalásokkal bízza meg az elnök. (MTI) V ádlott a kormány Az athéni haditörvényszék szombaton 16 évi börtönre ítélte Sztergiosz Hadziandre- osz görög szakszervezeti aktivistát, akit azzal vádoltak, hogy a rendkívüli állapotról szóló 1947. évi törvény előírásait megszegve, összeesküvést szőtt a rendszer megdöntésére. A tárgyaláson Hadziandre- osz tagadta bűnösségét és hangsúlyozta, hogy igen nehéz helyzetben van, mert védőügyvédje nincs, a védelem mellett való tanúskodásra senki sem vállalkozott, mert félt a megtorlástól. A hét folyamán a bíróság elé állított vádlottak összes ügyvédje lemondott, mert egyik társukat a bíróság megsértése miatt egy évi börtönre ítélték. Hadziandreosz végül hangoztatta, hogy az igazi vádlott nem ő, hanem a jelenlegi kormány, amely a görög nép akarata ellenére ragadta magához a hatalmat. (MTI) Sherlock — Ifi/*«« — Holmes Miután Harold Wilsonnak el kellett hagynia a Downing street-i miniszterelnöki lakását, amely a hagyományok szerint a mindenkori kormányfőt — jelenleg a konzervatív Heath-t — illeti, a volt miniszterelnök a londoni Vincent téren bérelt lakást. Az új otthonnak több előnye van. Először is néhány perc távolságra fekszik a munkáspárt központjától — a Downing street nem bizonyult ilyen közelinek, — másodszor Wilson Innen sétálva elérhet a parlamentbe is, és végül a személyes biztonsága sóm akozhat gondot; a ház egyik oldalán a Sherlock . a másik oldalán a Holmes család lakik. 4* „elégséges* trónörökös Károly herceg, angol trónörökös most végezte el a cambrigde-i egyetem 3 éves tór+éneűml tanfolyamát. Az angol sajtó szerint ez az első 2 NOGRAD - 1970. július 12., vasárnap Éssak-Irorsság Katonai, rendőri készenlét Izlandi tragédia > Hiába dörömböltek VILAGHIRADO így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Egy titkos okmány, s a harmincegyedik válság NAGY VIHART kevert a minap egy nyilvánosságra került NATO-dokumentum. Aa okmány — stílusosan — a római V-ös számot viselte, s a feljegyzés, amit tartalmazott, Róma bizonytalanságáról szólt, Olaszország kevéssé szilárd belpolitikai helyzetéről. Az élet ezúttal is kitűnő rendezőként sietett igazolni aa okmány megállapításait: a most záruló hét az olasz kormány leköszönésével kezdődött. Húszegynéhány év alatt immár a harmincegyedik kormányzati krízis tanúi lehettünk Itáliában. Gehet, hogy ezúttal nem fognak a végtelenségbe nyúlni a tapogatózások és tárgyalások de annál valószínűbb, hogy ismét csupán egy átmeneti, nyári „strandkabinet” jön létre, s a válság valamikor ősszel megismétlődhet. Az olasz politikai életet változatlanul belső' alapellentmondás feszíti. Választásrój választásra erősíti a helyzetét a baloldal, mindenekelőtt a kommunista párt. (Ez alig egy hónapja az igen fontos tartományi választásokon is beigazolódott.) A kereszténydemokrata párt jobboldala azonban, nem törődve ezzel a folyamatlasztások eredményét. A marxista—leninista AKEL párt a szavazatok harminckilenc százalékát nyerte el. pedig nem is állított mindenütt képviselőjelölteket, csak kilenc körzetben indult. Az eredmény egyértelmű balratolódásról tanúskodik, s a ciprusiak ítéletét mutatja az elmúlt hónapok kritikus eseményeiről. (Csak utalnánk a Makariosz ellen elkövetett jobboldali merényletre. valamint a politikai gyilkosságokra, leleplezett összeesküvésekre.) LEHET, HOGY valamelyik NATO-trodában már készülnek a titkos okmányok a ciprusi helyzetről, hiszen az atlanti stratégák különösen érdekeltek a fontos helyen fekvő szigetország jövőjét illetően. Ciprus, mint ez közismert, semleges köztársaság, de területébe még támaszpontok ékelődnek, s különböző formában brit, görög és török katonai egységek állomásoznak rajta. A természetesen csak véletlenül egybeeső itáliai és ciprusi események, párosulva a görögországi perek kiváltotta nyugtalansággal — így vetik fel a NATO egész déli szárnyának problémáját. Az atkedése. A küzdőteret a legutóbbi időkig egyértelmű izraeli légi fölény jellemezte, mivel az arab országok nem rendelkeztek elegendő képzett katonai káderrel. A kiképzés azonban természetszerűleg folyik, tehát ezt a hiányosságot semmiképpen sem lehet tartós tényezőként számba venni. Izraeli részről mégis nehezen hajlandók tudomásul venni a változó helyzetet, s veszteségeik fokozódását „közvetlen szovjet beavatkozásnak” tulajdonítják, jóllehet egyiptomi részről ezt hivatalosan megcáfolták. A jelek szerint Izrael nemcsak saját közvéleménye előtt próbálja veszteségeit ily módon magyarázni, hanem Washingtont rá akarja szorítani a repülőgép-szállítások erőteljesebb folytatására, nagyobb kötelezettség vállalására. Nixon emlékezetes nyilatkozata megmutatta, hogy az amerikaiakban van erre hajlandóság. Annál is inkább, mert a Fehér Ház ezzel el akarja terelni a figyelmet a délkelet-ázsiai eseményekről, s úgy véli, hogy a közel-keleti ügyekben gyengébb belső ellenzékkel számolhat, mint Vietnam, Laosz vagy Kambodzsa esetében. tál, fokozottan jobbra szeretné fordítani az ország kerekét. Ezek a reakciós törekvések végső soron felvetik a „görög mintájú” megoldás veszélyét, z puccs, a katonai diktatúra fenyegetését is. Rumor miniszterelnök meglepetésszerű lemondása éppen a tervezett általános sztrájk előestéjén; a szándékosan megindított rémlavina a líra leértékeléséről; a politikai és a gazdasági zűrzavar — mind-mind olyan tényezők, amelyek egy reakciós fordulat táptalajául szolgálhattak volna. Ügy tűnik, hogy a baloldal, a józan közvélemény fellépése következtében a teljes jobbratolódás veszély« talán csökkent — a legdrámaibb viták magán a keresztény- demokrata párton belül lángoltak fel, pártszakadás fenyegetett! — A válságot azonban nehéz lesz megoldani a jelenlegi keretek között. Olaszországnak olyan politikai vezetésre van szüksége, amely figyelembe veszi az ország valóságos érdekeit, az olasz milliók állásfoglalását. Ugyanazon a napon, amikor lemondott a római kabinet — közzétették a ciprusi válanti vezetés, elsősorban az Egyesült Államok azért is kívánja minden lehetséges eszközzel megerősíteni befolyását e térségben, mivel az közvetlen hátvédként szolgál közel-keleti politikájához. Elég egy pillantás a térképre: a Földközi-tenger keleti medencéjében a következő lépés erre a nyugtalan területre visz, ahol mind a hadszíntereken, mind a tárgyalóasztalok mellett felgyorsulva peregnek az események. A katonai fejleményeket tekintve, a legfontosabb az Izraeli repülőgép-veszteségek rohamos emelA KÖZEL-KELETTEL kapcsolatban tehát új veszélyek jelentkeztek, jóllehet a politikai rendezés útja még mindig nincs teljesen eltorlaszolva. A héten tovább folytatódtak Nasszer moszkvai tárgyalásai, szovjet—amerikai érintkezésfelvételekről szóltak a híreit, különböző tervekről érkeztek — egyelőre meg nem erősített — jelentések. A politikai rendezés alapja azonban változatlanul csak a Biztonsági Tanács határozata lehet, aminek egyik kiindulópontja az ősz* szes megszállt területek kiürítése. Fésületlen társaság Fésületlen társaság — így nevezi a Taylor and Cutter nevű angol folyóirat az újonnan alakult angol konzervatív kormány tagjait. „A legrosz- szabbul öltözött kormányférfi lan MaCleod pénzügyminiszter, aki többnyire vasalatlan és a sok üléstől fényes nadrágban járkál.” öt követi Reginaid Maudling belügyminiszter, aki — a folyóirat szavai szerint — „megtanulhatta Volna, hogy a begombolatlan kabát két szárnya úgy lebeg, miként a régi idők papjainak köntöse”. A folyóirat szerint a „fésületlen és lompos társaságból kiemelkedik Douglas Home külügyminiszter, aki az angol arisztokráciára jellemző „hanyag eleganciával” öltözködik. (MTI) SPolítíko pongyolában eset, hogy angol trónörökös diplomás történész lett, jóllehet a neve is bekerül a történelemkönyvekbe. Ezzel kapcsolatban külön érdeklődést keltett, hogy Károly herceg „elégiséges” eredménnyel végzett. — Ez azonban — magyarázta lord Butler voLt konzervatív kormányfő, a herceg professzora, — annak köszönhető, hogy Károly csak a trón- örökösi avatása előtti évben tanulhatott zavartalanul Cam- brigde-ben. A két utóbbi esztendőben már walesi hercegi kötelezettségeinek is eleget kellett tennie, ami arra mutat — egészítették ki az újságok a professzort —, hogy a történelmi szerepért fizetni kell a történelemvizsgán. 4% agglegény miniszterelnök Pierre Elliot Trudeau agglegény — és éppen ezért —a nők érdeklődésének, középpontjában álló — 5ü éves kanadai miniszterelnök legutóbb talpraesettségét is bebizonyította a szép nem képviselői előtt. Honoluluban a vele elsőnek szembekerülő fiatal mini- szoknyás újságírónő, Janine Wolf kérdését megelőzve szólt hozzá: „Mivel feltételezem, hogy ön mindent tudni akar az én szerelmi életemről, van egy javaslatom. Cseréljük ki a tapasztalatainkat ön elmond mindent magáról és utána én elmondok mindent magamról”. A honolului Advertiser barna munkatársnője nem jött zavarba: „Ha elmondom a valóságot, akkor önnek fül- vedőt kell használnia”. Többet nem árult el és amikor visz- szautasitobta Trudeau vacsorameghívását: „Férjes asszony vagyok”, a miniszterelnök mosolyogva köszönt el: „Miért rejtette hát akikor el a jegygyűrűjét a iegyzetfüzete mögé”? Komputer a parlamentben A bonni parlament nyári szünetében a Bundestag üléstermében új szavazószerkezetet szerelnek fel, amely komputer segítségével működik. Az új berendezés megkíméli a honatyákat a fárasztó sétálgatástól az urnákhoz, a jegyzőket a szavazatok szám- láLgatásáitól és még sok egyéb nehézkes tennivalóktól. Az űj készülék legnagyobb előnye a gyorsaság. A szavazók csak egy gombot nyomnak meg maguk előtt, majd ugyanezt teszi a házelnök is, és abban a pillan,atbn megjelenik az eredményhirdető tábláin a pro és kontra szavazatok száma. Nyugati elektronikus szakértők szerint ilyen korszerű parlamenti szavazógép használataihoz már csak a törvényhozó honatyák korszerűsítésére lenne szükség. (Gombos) r