Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)

1970-06-07 / 132. szám

Ejjyre többen, de még: nem elegen...

} Kettéosztott mezőben

ff

Ezen jelentésem után..."

A nyolcvankét éves Krisfcó János kezében megáll a villa. Az öregember pedig megáll az istálló ajtajában. A Nap, persze, nem áül meg most sem aa. égen, delet harangoznak Báinkon. Kriskó János Bauló János evangélikus tanítóra emlékezik. Fúj a seél, kikerüli a kis templom tornyát, beleszagol a tóba. Bor- zong a víz.

Megérkezett Bánkra a négy vmhiankosár, talán a nagyobb tó partjáról, a Balatoniról. Ezen a nyáron már feihúzeálk a rúdra a két piros, vagy két fehér kosarat, hogy jelezzék a jó időit az üdülőknek, vagy éppen a vdihiar közeledtét. A tó partján szépen épül az üdülőtelep. A vendéglő vízire néző terasza még üres, nyáron majd megtelik üdülőkkel, o*

Az öregember, aki iskolás korában számtant, földrajzot, természetnajízot tanult Paiuüó tanítót»L, csak a nyugdiját várija. És a jó időt, hogy te- bessem-vahessen a ház körül.

— Faiuló tanító tót ember volt, bodonyi származású, iltt halit meg Bánkon 1922-ben vagy 23-ban, itt temették el — mondja. — Jó tanit-ó volt. Mindem bemenőre és kimenőre eüénekeltüinik egy egyháza éneiket, tótul.

— Em lékszik még ezekre az énekekre?

— Persze, hogy emlékszem, tudom mindegyiket. A templomban most is énekeljük őket, délelőtt magyarul, délután tótul.

— Az unokái, dédunokái tudnak szlovákul?

— Megértik a szót. De magyarul beszélnek.

A két dédunoka, Paivazsán András elsős, Zsuzsa harmadikos, az általános iskolában ötöst szerezték szlovák nyelvből. A kislány a legszebb kiejtéssel beszéli a magyar nyelvet az iskolában.

— Van még két ember, akiit tanított Pauló János — mondja az öregember. — Ivánka; Györgyöt és özvegy Súlyán Bálnét, aki mo6t nyolc- vanhait éves.

*

Múlt vasárnapi jegyzetünkben közöltük Pauló János 1®H3. május 30-án kelt levelét, amelyben a „Nagyságos királyi Tanfelügyelő Ónnak” beszámolt a banki evangélikus iskola ifjúsági könyvtára állományának alakulásáról az 1912/13-as tanévben. „Ifjúsági könyvtárunk most már. mint az ide csatolt leltár igazolja, 112 kötetből áll, (71 kötet a Nemzeti Intézet ajándéka).”

Hány könyvet tartanak nyilván most Bánkon? A könyvet kedvelők kis gyűjteményeiről, természetesen, nincsen adatunk.

— Körülbelül 1600 kötettel rendelkezünk — tájékoztat Bányai Jánosné fiatal óvónő-, községi könyvtáros. — Ebből száz szlovák nyelvű könyv. Hatvan beiratkozott olvasónk van, hetenként egyszer kölcsönzőink, két órán át. A szlovák könyveket inkább csak a gyerekek keresik, színes, képes könyveket visznek.

És az iskolai könyvtár?

— A nevelői könyvtár állománya körülbelül 250, az ifjúságié 400 kötet — mondja Juhász József né igazgató- tamátó, az iskolai könyvtáros. — Az utolsó egy-két évben nem kaptunk könyvet, az iskolai költségvetésben erre nincsen pénz, a tanács sem tud most segíteni. A szlovák szövetségtől tavaly 40 kötetet kaptunk, főleg mesésköny- veket, ifjúsági regényeket. A 650 kötetből körülbelül . 90 szlovák nyelvű könyv. Nálunk csak alsó tagozatos iskola működik, 36 tanulónk van. Közülük körülbelül 25 gyerek rendszeresen visz könyvet, évente körülbelül 900 kötetet.

Pauló János tanító 1913-ban ezt vetette papimra: „A '

könyvtár olvasóinak száma 62 volt, még pedig mindennapi iskolás 27, ismétlés 20, s felnőtt 15. A mindennapi iskolások egyenként átlag 11, az ismétlések 7, a felnőttek 3 könyvet olvastak. Az iskolásak legkedvesebb olvasmánya: Benedek Elak meséi.”

Pauló tanító szavaival élve, a „mindennapi iskolások” (Bánkon e kifejezésien rnoslt csak az alsó tagozatos gyerekeket értjük) körülbelül 25 kötetet olvasnák, főleg Móra Ferenc írásait, magyar népmeséket, ifjúsági könyveket.

Egy mesegyűjteményben szerepelnek Benedek Élek meséi is, így őt is olvassák. A „sztár” azonban ma Móra Ferenc és Jókai Mór.

A felnőtt olvasók ma szintén többet olvasnak mint elődeik, megközelítőleg tíz könyvet személyenként. Ha többet és többen is olvasnak miint régen, azért még mindig nem elegen. A lakosság alig tíz százaléka olvasó, kissé nagyobb is lehetne tehát a községben a „könyvéhség”.

4»

Igaz, a kulturálódás körülményei sem a legjobbak most Bánkon. A régiméi, persze, jobbak.

Pauló János hajdani evangélikus iskolája most is az oktaitá&t-nevelósit szolgálja. Az épületet korszerűsítették. Szükség is volt rá mert hiszen Bánk történetében volt egy időszak, amikor nem a szó, a betű, hanem robbanóanyag otthona volt az épület Az iskola 1944-ben felrobbant. Lőszert tároltak benne a németek, s meneküléskor nem tudták elvinni, ezért meggyújtották. A falu liakói oltották el a tüzet, s akkor helyreállították az épületet Tavaly pedig isimét tatarozták.

Most a művelődési házat újítják fel, Franka Mihály képesítés nélküli tanító, a művelődési otthon igazgatója elmondja, hogy a régi nagyteremhez és öltözőhöz most új klub épül. Már húzzák a faliakat, itt lesz a kluibkönyv- tár. Berendezése — a Rétsági járási Tanács vásárolta — már várja, hogy helyéne kerüljön. Ekkor talán az öntevékeny művészeti mozgalom, s az olvasottság is fellendül a községben. Nemzetiségi múzeumot is nyitnak még az idén Bánkon.

Dél vám. Az öregember aizt mondja:

— Pauló jó tanító volt.

All az istálló ajtajában.' Dél van, A Nap nem áll meg aiz égem, megy tovább. Az idő nem áll meg. Majd a meglévő gondokat szép öröm követi Bánkon „ezen jelentésem után...” is — hogy isimét a hajdani tanító szavaival éljek. Tóth Elemér

Kerámiafal — állatokkal

Mikor lakásába beléptem, arra gondoltam: hogyan tud az agyaggal, a samottal megbirkózni ez a törékeny nő? A műterem közepén a kemence az úr, de a faiak feledtetik a mívesség második szakaszát, az égetést, s így a kezdetet és a véget láthatom egyszerre.

Balczó Edit műterme Budán a kerámiakészítésről, a keráPöitré

Kiváló tanár és KISZ-érdemérmes

Mi lehet egy pedagógus vesszőparipája? Csakis a pedagógia. Herold László, a salgótarjáni Bolyai Gimnázium igazgatója ama kevesek közé tartozik, akik higgadt fejjel és okos, szép szóval a pedagógiát nem fétisként tisztelik, hanem eszköznek szánják. Hiszen iga- sága szerint a gimnázium „csak” képessé tesz az egyetemre, s így bizonyos fokig több az utóbbinál.

A pályakezdésről kérdezgetem, de ő mélyebbre tekint, gimnáziumi tanárairól beszél. Csák Endréről, aki embert nevelt belőle és Vaj- thó Lászlóról, aki rendszerrel töltötte meg ezt az emberit.

— Mindketten arra tanítottak meg, hogyan lehet diákemberekkel együtt dolgozva nagyszerű alkotásokat létrehozni — mondja nem kis meghatottsággal.

Beszélnénk tovább a régiekről, a „csodálatos tanárokról”, ahogy emlegeti őket, de máris átlépünk a „hogyan” szerepére, amely gyakran beleszól életünkbe.

— Meglehetősen idegfeszültséggel terhelt a mi pályánk — kezdi mintegy bevezetőként. — Nem könnyű

megtalálni a módot, hogy ráébresszük az embereket a szó lényegére, varázsára. A mérce akkor bizonyul magasnak vagy alacsonynak, amikor a növendékek beszámolnak. S csak ekkor állapíthatom meg: a gondolatok boncolgatása során mennyit tettem a pedagógiáért. Az első érettségizőimnél tartottam én is az első nagy önvizsgálatot. Tovább a megkezdett úton, vagy próbáljuk meg esetleg más szempontból? Irányítani kell, megfogni, elereszteni. Öt évi tanítás után persze kialakul a biztonságérzeti tanítványaimat most már lényegesen formálni tudom.

Ha valaki húsz éve tevékenykedik ezen a pályán, óhatatlanul kialakul benne egy olyan iskolakoncepció, amelyet érdemesnek tart arra, hogy megvalósítsa. Herold László nyolcadik éve igazgató, s a pálya során lerakodott elképzelések, az újra meg újra megfogalmazódó motivációk lépcsőről- lépcsőre kelnek életre.

— Az iskola olyan mint a zenekar. Nagyszerű egy jó zenekarral dolgozni. Azonos gondolafrendre tudunk mozogni. Egy év munkája nemcsak abból áll, hogy tervezünk, össze is kell hangolnunk. A tanulóifjúságnak, tanári karnak, vezetésnek együtt kell lélegeznie, egy ritmusrendben kell mozognia. Ezt szerettem a Ma- dách-ban és ezt szeretem a Bolyaiban is.

Aztán a pedagógus hitvallásról beszélgetünk.

— Gazdag dolog — mondja kissé mosolyogva s belemélyed a szavakba. — Nem frázis, higgye el, de a belső indíték csakis az ember- formálásból indul ki. Mindazt a nemes anyagot, amit a kultúra teremtett, alkotott, tovább adni a tanítványoknak. Formálni, alakítani, hogy a tanítvány ezt az átörökített tudományt tovább tudja fejleszteni. Szóval: gondolkodó legyen- A következő lépcső: megéreztetni, hogy ő és én csak együtt tudunk dolgozni.

— Együtt dolgozni?

— No, szimbolikus értelemben: a tanár úgy lépjen be osztályába, hogy feltétlenül tudjon és válaszoljon, a tanuló úgy: kíváncsi legyen és feltétlenül kérdezzen. Persze a modem tanárnak ennél még többet kell nyújtania. Mindezt az átörökí-;

tett ismeretanyagot el is kell rendeznie.

— Ez a tanári hitvallás szaktárgyi oldala. És egyéni, még emberibb oldala?

— Kemény tartású emberekre van szükség. Ami bennem sikerült, azt még jobban ki kell aknázni, tovább kell adni. És soha nem lehet megelégedettséggel eltelni. Ez a pálya nagy mértékben magában rejti az el- szürkülés veszélyeit. Ha egy tanár szürkén mer odaállni a színeslelkű ifjúság elé, nem nevezhető nevelőnek. A tanítványok sem fogadják el, s egyáltalán ő hogyan fogadhatja el önönmagát? Állandóan keresni kell az újat.

Többször is elhangzik: — kemény tartású emberekre van szükség. Herold László igazgató ilyen. Ügy és any- nyit követel, amennyit a pedagógus és az ember megkívánhat. Diákjai rajonganak érte.

Töretlen pedagógiai és emberi célkitűzéseit, s elsősorban eredményeit sommáza a napi hír is: a Kiváló tanár kitüntetés mellett munkája elismeréseként megkapta a KlSZ-érdemér- met is.

M. Zs.

mia művészetéről beszél. Kora délelőtti csend uralkodik a falak között. Ez a napszak az álmodozásé, a papíron rögzített formák kitalálásáé. A falról Csokonai tekint le ránk zöld- mázasan, kissé megpörkölve! mintha a történelem játszana színeiben.

(Balczó Edit keramikusművész első nagyobb kerámiafalát Dalmandcm helyezték él a művelődési házon. Az elkészült munka lakodalmat ábrázol, remek mívű megjelenítésben a népi szokást mutatja be. Sallangmentesen, egyszerűen, a falra illesztett kerámia segítségével.)

A művésznő jelenleg a rétsági gimnázium bejárati ajtajával szembeni falra készít kerámiakompozíciót.

— Mikor beléptem a gimnázium ajtaján, nagyon közel éreztem magam a falhoz. Először lehetetlennek tűnt a kerámia megoldása, hiszen alig négy méter választott el a faltól. Egyéb zavaró tényezők is felmerültek, de tűnődni kezdtem.

(Kicsit röstelli is egy pillanatra, hogy beszámol az alkotás, a teremtés első perceiről, de mi ennek örülünk, hiszen részesei leszünk a folyamatnak, amely a közben kezünkbe kerülő terveket kialakította.)

— Mit lehet egy majdnem húsz négyzetméter alapterületen feldolgozni, milyen témát? Abból indultam ki, hogy gyönyörködtetve akarok tanítani.

— Tanítani?

— Ne csodálkozzék. A képzőművészetben általában csak azokat a műveket szeretik, amelyek érzelmeket fejeznek ki. De egy gimnáziumba kerülő fal nem öncélú alkotás, funkciója van. Mégpedig igen tekintélyes.

(És Balczó Edit elkezdte a küzdelmet. Saját magával, maga ellen. Ahogy az alkotók szokták. Arra a megállapodásra jutott önmagával, hogy a kerámiafalon az állatok fejlődéstörténetét dolgozza fel. Az első pillanatokban úgy tűnt, kivitelezhetetlen vállalkozás.)

Kezébe veszi a legszebb tervet s magyarázni kezd:

— Ketté osztottam a mezőt. A felső sorba képzeltem el a gerinceseket, az alsó sorba: a gerincteleneket. Biológia-szák- könyveket vásároltam, napokig, hetekig bújtam a szakirodalmat. Rajzolgattam a különböző állatokat és elkezdtem játszani. A téglalap alakú lapra rajzolt figurákat tologatni kezdtem. Ment is a játék, aztán rájöttem: túl sokat akarok adni. Egyszerűsíteni kellett. így megmaradtam a legegyszerűbb állatok bemutatásánál. A tér nem bír el sokjai

(Ahogy beszélgetünk, hangot ad véleményének: szerinte egy diák könnyebben tudja áttekinteni a balról jobbra haladó fejlődéstörténetet, mint a fa formájában bemutatottat. Egy diáktól ne tudományt követeljünk — mondja szenvedélyesen, hanem tudást.)

Ismét kezemben az egyik terv. Sárgásbarna tónusú foltokban elrendezett kerámia- fal. A rajzon, a vázlaton, alkar csak a rétsági gimnázium épületében, a fal előtti fekete-fehér kockás cementlapok. Eleve meghatározzák a művész fantáziáját. Fel üdít a terv látása. Halak, rákok, egysejtűek, egyéb ismert állatok sorakoznak, hogy nemsokára a zsűri elé kerülve, s ott megméretve, elinduljanak a kivitelezés útján.

(A rétsági gimnáziumban két régebbi tervet láttak. A tanulók szavaztak, melyik változat tetszik. Közben megérkeztek az iskola címére az újabb variációk. Valószínűleg az újabbak nyerik meg tetszésüket.)

— Júliusban lesz a zsűrizés — mondja Balczó Edit. Utána nekikezdhetünk a kivitelezésnek. Szeretném, ha miinél előbb magam előtt láthatnám a rétsági kerámia- falat.

Ezen a véleményen vagyunk ml is. Hadd hirdesse ez a művészi alkotás nemcsak az alkotó kedvét, hitét de egyben jelképezze azt is, hogy egyre több diák kerül közelebb a művészet értéséhez.

Molnár Zsolt

Kiállítás Besztercebányán

Ünnepélyes keretek között kiállítás nyílt Besztercebányán, a balassagyarmati Palóc Múzeum anyagából. A kiállítás, amelyet Kapros Márta múzeológus és Erdélyi István restaurátor rendezett, viszonzása a besztercebányai Néprajzi Múzeum két évvel ezelőtti balassagyarmati szereplésének, amikor a Garam-völgyének népművészete címmel nyílt kiállítás az Ipoly-parti városban.

Francia egyetemisták Salgótarjánban

A hétöl autóbusszal Salgótarjánba látogattak a francia- országi Montpellier város egyetemének hallgatói. A csoportot R. Dugrand, az egyetem professzora és egyben a város alpolgármestere vezette. Magyar részről dr Enyedi György, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese kísérte el a francia egyetemistákat. A vendégek — akik hazájukban az egyetem városgazdálkodással foglalkozó tagozatának hallgatói — a salgótarjáni város átépítés eredményeit ta- • nulmányozták. Megtekintették a Salgótarján című színes dokumentumfilmet, majd városnéző sétán vettek részt.

NÚGRÁD s 1970. június 7., vasárnap