Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)

1970-06-02 / 127. szám

Párttagok a falun SOKFÉLE számvetést ké­szítenek most a X. kongresz- szusra készülődve a falusi pártalapszervezetek. A vég­zett munka értékelése, a párt­tagok személyi adatainak egyeztetése mellett sor kerül a pártépítő munka alapos, részletes elemzésére is. Meg­vizsgálják, hogyan gyarapo­járásban is. Ami a gyarapo- tiszteltetésre. Igyekezetükre, dás ellenére mégis nyugtala- szorgalmukra, hihetetlen mun- niitó, az, hogy az új tagok kő- kabírásukra számtalan példa zött viszonylag kevés a fiatal, akad minden szövetkezetben, és a falusi asszonyok közül is Sokkal inkább a nehezen ol- csak kevesen kérik felvételű- dódó előítéletek tartják visz­ket a pártba. Ami a fiatalokat illeti, elfogadható magyará­zat, hogy közülük csak ke­vesen maradnak falun. Több­dott az elmúlt években az ségük az általános iskola el­alap6zervezetek ereje. Számba < veszik, mennyire sikerült fel­frissíteni új tagokkal, a falun élő, a mezőgazdasági nagy­üzemekben tevékenykedő kommunisták sorait. Példák hosszú sorát lenet- •ne vonultatni annak bizonyí­tására, hogy a falusi alap- szervezetekben nagy erőfeszí­téseket tettek a IX. párt- kongresszus ide vonatkozó ha­tározatainak végrehajtására. Emlékeztetőnek elegendő egyetlen járás példája is. Va- nyarcon öttel, Erdőtarcsán pedig hat új taggal gyarapo­dott az elmúlt hónapokban a párttagok száma. Jobbágyi­ban, a nőket foglalkoztató textilüzemben az elmúlt év­ben hat párttagot vettek fel. Taron tervszerű pártépítő munka folyik: a pártvezető­ség, a kommunisták tesznek azért, hogy a község, a szövetkezet legjobbjai el­jussanak a párthoz. Általá­nos a tapasztalat, hogy egy- egy évben legalább négy új tagot vesznek fel. Hasonlóképpen erősödtek a pártalapszervezetek a többi sza az asszonyokat a közös ügyek intézésétől, így a párt­tól is. ITT VANNAK példának a Szocialista címért küzdő bri­gádok, munkacsapatok. Asszo­nyok hozták létre az első ilyen közösségeket Nógrádban és a versenyző brigádok több­sége is nőkből verbuválódott. Az asszonybrigádok sokat és jól dolgoznak, a közösséghez való viszonyuk, emberi ma­gatartásuk egyaránt sokat változott. A szocialista brigá­dok jó előiskolái a pártnak. Azokban az alapszervezetek­ben cselekszenek tehát helye­ben is. Politikai nevelőmun- sen, ahol számítanak a szocia- kájuk nemcsak a pártnak je- lista brigádokra és az eddigi- lenthet új tagokat, sok szövet- n®l bátrabban egyengetik az kezeiben gyarapíthatja a most asszonyok útját is. Foglalkoz- még kevés fiatal munkások n®k velük, nevelik őket, hogy számát is. végzése után tovább tanul, vagy az iparban vállal mun­kát. A nemzedékváltás gond­ja egyre jobban szorítja a Nógrád megyei mezőgazdasá­gi üzemekét. A szövetkezeti vezetők azon fáradoznak, hogy olyan élet- és munkakörül­ményeket teremtsenek az üze­mekben, hogy egyre több fia­tal vállaljon munkát falun. A pártszervezetek és a KISZ- szervezetek együttműködése sokat segíthet ilyen tekintet­a legjobbak felvételt nyerje­nek a pártszervezetbe. Az erős pártszervezetek és a jól dolgozó termelőszövet­kezetek közötti összefüggést nem szükséges különösképpen bizonygatni. Az országos hír­nevet szerzett nógrádi gazda­ságok példája mind azt mu­tatja: ahol erős a pártszerve- Mégis, az asszonyok közül zet, a kommunisták jól dol- viszonylag kevesen jutnak el goznak, ott a közös gazdaság a párthoz. Nem azért van ez, is gyorsabban jut előre, hogy az asszonyok érdemte­lennek bizonyulnának a meg- Vincze Istvánná Az asszonyokkal azonban egészen más a helyzet. A megye termelőszövetkezetei­ben dolgozó mintegy 22—24 fiokat ezer termelőszövetkezeti tag­nak nagyobb fele, asszony. Az ipar vonzásában gazdálko. dó termelőszövetkezetekben még magasabb ez az arány. Ötvenmillió forint újításokból sére, szélesítésére biztosítják a szükséges anyagi, technikai és személyi feltételeket. Nagy gondot fordít erre a válla­lat párt- és szakszervezeti bi A Nógrádi Szénbányáknál a fizikai dolgozók. illetve újí- az újitómozgalom kezdete óta tők aránya, figyelemre méltó eredmények születtek. A benyújtott újítá- Hasznosnak bizonyul, hogy sok száma már meghaladja minden évben újítási feladat- a tízezret és a megvalósított tervet készítenek és ezt nem- zottsága is, hiszen rendszere- javaslatokkai elért vállalati csak az újítóknak, hanem a sen tárgyalnak az újítómozga- eredmény is meghaladja az szocialista brigádoknak is lom helyzetéről. Hagyomá- ötvenmillió Ft-ot. Az újító-és megküldik. Ezenkívül a vál- nyossá vált a félévenkénti feltalálómozgalom ennél a lalatvezetőség levélben is fel- közös tanácskozás, amit a vállalatnál szerves része a kért egy-egy brigádot, kisebb kiváló újítókkal, ügyintézők- műszaki fejlesztésnek. Ma kollektívát, vagy újítót az kel közösen tartanák. Ilyen- már számos fejtő-, rakodó- és egyes feladatok megoldására, kor értékelik az elért ered- szállító berendezést alkalmaz- Ilyen felkérés alapján például menyeket és megtárgyalják a nak, amelyek korábbi újítá- Princz József szocialista bri- soron következő feladatokat, sokból, illetve találmányokból gádja három újítást dolgozott de jutalmazzák is azokat, akik születtek. A bányákban meg- ki az idén, amiből már két- eredményesen dolgoztak. Ta- valósított automatizálás, az tő megvalósult. valy 11 újító kapott Kiváló egyes gépek, berendezések . újító kitüntetést. Jelenleg öt távműködtetése szinte kivé- A munkásujítók javaslatai- újftót terjesztettek fel külön­tel nélkül az újítók alkotásai. , kidolgozásához, a rajzok höző címek elnyerésére. Leg- Űjítás volt a függőszékes sze- elkeszitesehez sok segítséget móbb a SZOT és az Országos mélyszállítás, amit a ménke- adnak a szocialista brigádok Találmányi Hivatal képviselői si bányában alkalmaznak. És a Pa„ 0 , , 42 üzemrészek js vizsgálták a vállalat újítá— hidraulikus csilletovábbító műszakjai, de sokat segít a si tevékenységét és megálla- berendezés is. Mindezek a tér- datal mérnökök, közgazda- pították annak eredményes- melékenység lényeges növelce. f>Aaok> technikusok tanacsa is. Sgg£t dósét a munka korszerűsíté- A szocialista brigádok közül sét eredményezték. elsősorban az iparosok köré­ben szerepel az eves felajan- Az idén kilenc olyan mun- lásban újítások kidolgozása, kavédelmi jellegű újítási ja- A nagybátonyi gépüzem Nyi- vaslat született a Nógrádi kolájev-brigádja például er- Szénbányáknál, amelyekre az re az évre hat újítási javas­újítási díjon felül még külön- lat kidolgozását vállalta, a jutalmat is adott a vállalat Sárvári-brigád pedig két újí- Az elmúlt negyedévben beér- tásét. Ezt a vállalást már kezeit 163 javaslatból 98 már mindkét brigád teljesítette, megvalósult, amelyeknek a . , vállalati eredménye mégha- . A srocmbsta munkaverseny ladja a 900 ezer forintot. es 32 ujitomozgalom szerves egysegei« való törekvés is ta- A Nógrádi Szénbányáknál pasztaiható a Nógrádi Szén kétségtelenül akadt néhány bányáknál. Ma talán alacsony olyan dolog, ami kedvezőtle- a műszaki fejlesztéssel hiva- nül befolyásolta az újító- tásszerűen foglalkozók rész­mozgalmat. Az újításokkal vétele az újítómozgalomban, szemben támasztott nagyobb ha a statisztikát vizsgáljuk, igény, a széntermelés visz- A valóságban más a helyzet, szafejlesztése és az ezzel kap- hiszen ők is számos olyan ja- csolatos létszámcsökkentés, vaslatot valósítanak meg,-átcsoportosítás mind kedve- amelyet ugyan nem újítás- zőtlenül hatott a mozgalom ként kezelnek, de végső só- fejlődésére. Ennek ellenére ron mégis a technikai hala- biztatóak az eredmények. dást, a korszerűsítést szolgál­ják. Az ő elismerésük sem Örvendetes, hogy az új gaz- marad el, és ez fontos dolog, dasági mechanizmus bevezeté- Ök általában jutalmat kap­se óta lényegesen emelkedett egy-egy hasznos újításért, , .................... ami hasonló nagyságrendű az a munkasallomanyu ujitcxu újítási díjakkal. Üzemi demokrácia Amiről nem szabad elfeledkezni Egy új üzem, egy induló tásának feltételeit. Senki előtt máit tisztázására. Pedig ép- kis kollektíva eleinte olyan, nem titok, hogy a munkahelyi pen ez volt a beruházás egyik mint egy nagy család. Igaz ez légkör meghatározója lehet kritikus időszaka... akkor is, ha a későbbiek so- nemcsak a dolgozók és veze- ^ „vészjelzéssel” egy idejű- rán olyan naggyá fejlődő tők viszonyának, hanem befő- jeg azokban a napokban gyárról van szó, mint a Ve- lyásolhatja a munkaerő-ván- élénk és eredményes tárgyalá- gyiműveket Szerelő Vállalat dorlás mértékét és a terme- sok kezdődtek Salgótarjánban. Salgótarjánban épülő Vegyi- lési eredményeket. Járt a helyszínen a vállalat pari Gép- és Acélszerkezeti Egy új üzemnél már a kéz- igazgatója, majd a nehézipari Gyára, ahol ezekben a napok- dgy idg döntő jelentőségű, miniszterhelyettes társaságá­ban még az építők uralják a Ezekben napokban kell ban, a megyei pártbizottságon terepet. Harmincnál alig va- meaterernteni a későbbi ered- tárgyaltak a beruházás sikeres lamivel több dolgozója van mén együttműködés alap- megvalósításának feltételei- meg csak agyarnak. Ideigle- .& Ami netalán ^ most ről. Ezt követően a városi nes körülmények kozott né- ferde váganyra szalad, azt ké- pártbizottság, a vállalat és a hány honapja termel ez a nagyon „^héz helyre- Vegyipari „INVEST” igazgatói, részleg, A kisebb gyartmanyo- hozni. A későbbi nagy kodlek- a Nógrád megyei Államig Épí- kon kívül főleg muszerauto- ^-va 1TLagja a törzsgárda most tőipari Vállalat igazgatója es matikai szekrényeket keszíle- alakul ki> a dolgozók egymás- főmérnöke ültek asztalhoz, sál sokszor ellentétes érdé- hogy rögzítsék a teendő kű, alig kötődő halmaza a intézkedéseket. Az építők val- közös munkában, a közösen falták, hogy május végéig be­vállalt gondokban és örömök- fejezik a kazánház építését, ben kovácsolódik egységgé. októberre pedig tető alá ke­rül az új üzemcsarnok. Tábla hirdeti az épület fö­lött, hogy a gyár a KISZ véd- _ _ nökségével épül. A jelenlegi « legfOmOSaDD. dolgozók többsége is fiatal, és a közös nagy cél eggyé öt­vözheti, egy irányba terelheti A fiataloktól — a fő- és a különböző törekvéseket. Be- alvállalkozók KISZ -szerveze- tölti-e a feladatat a védnök- teitől _ tehát azt várják, nek a vegyiparnak. Jó a fiatalokkal A műhelyekben — a festő­dében, a szereidében — most is jó néhány ilyen, meglehető­sen nagy fémalkotmány áll. A dolgozók többsége techni­kumot, vagy középiskolát vég­zett, fiatal szakmunkás. A múlt év végén alakult meg a KISZ-szervezet, nem régen pe­dig a pártsejtet is létrehoz- , ... ------- ------- — — t ák. Az átlagéletkor igen ala- se^m ^ap nem Miben varjak hogy minden erejükkel és csony, a húszas számot nem ^, fiatalok segítséget .^ A kér- lehetőségükkel a vállalások teljesítését segítsék elő. A fő feladatok természetesen nem vonhatják el a figyelmet a dolgozó emberről, kisebb és nagyobb, egyéni és közös problémáikról. Navratil Fe- rencné így fogalmaz: — Legnehezebb körűimé* «sokkal hnladhatia meg Ez a úésekre Lukács György, a kis "»» KISZ-tMtfn. Vila,»!: gi szervezetnek jóval több tag­ja van mint a pártnak. Válságos időszak — Jó a fiatalokkal együtt , ..... - , . dolgozni — mondja róluk az ,A. tegyhábbi szervező bi- iizem fiatal párttitkára, Nav- zottsagi ülésen u-§y látszott, ratü Ferencné, aki a bánya- hogy válságos helyzetbe ke- , gépgyártól került a vállalat- rlih a védnökség. Ahhoz, hogy nyek között sem szabad elfe- hoz. — Lehet, hogy sokszor a gyár építése a következő ev legezni arról, hogy a dolgo- nehezebben kezelhetők, prob- vegéig befejeződjön, nagyon zdk mindenkor igénylik a gon- lémáiknak és észrevételeiknek fontos a határidők betartása, doskodást és a törődést. Azt élesen, darabosan adnak han- Egyetlen „elcsúszás fölborít- hiszem nyugodtan elmondható got, de nem lehet tőlük olyat hatja az egesz beruházás me- juk> hogy nálunk jó a mun- kérni, amit az üzem érdeké- netrendjet. A fiatalok csak kahelyi légkör. Nem csak ml ben meg ne tennének. hozzásegíthetik a generalkivi- kérünk, de a dolgozók is bát­. telezőt, hogy minél kevesebb ran állhatnak elő kéréseikkeL Manapság nagyon sok szó fennakadás legyen, de donto Elmondhatják, sőt elvárjuk esik országszerte az üzemi de— befolyással nem lehetnek a főlük, hogy elmondják véle— mokraciárol, a munkahelyi kivitelezésre. Sajnálatos mo— Tuénviiket és észrevételeiket, közérzetről. Vezetők és dől- don a védnökségi szerződést Jogo^ kívá^gatS a leS gőzök, pszichológusok és köz- aláírók közül a generálterve- bégekhez képest igyekszünk gazdaszok vitatják az egysze— zők KISZ—szervezetei mar két teliesíteni Természetesen « mélyi felelős vezetés és a de- ízben nem képviseltették ma- kezdetl nehézségeikkel min- mokratizmus összefüggéseit és gukat a bizottsági ülésen, ahol déhkinek Száiiiolnia kell... gyakorlatát, a jó munkahelyi gyorsabban és közvetlenebbül légkör kialakításának, megtar- mód nyílna a kisebb problé- Kiss Sándor A rossz bizonyítvány árnyéka Tapasztalt határőrtisztek is — vagy legalábbis, akik an- mondják, a „forgalom” mindig nak hiszik magukat — ám ha- pontosan jelzi, ha közeledik a tárőreink és az őket segítő ha- bizonyítványosztás ideje az is- tármenti lakosság éberségét kólában. Ilyenkor rendszerint kijátszani roppant nehéz. A feltűnik néhány csellengő vállalkozások rendszerint már gyerekember a határövezetben, a kezdeti stádiumban kudarc­akiknek szinte az orrukra van ba fulladnak, a világgá indu­írva, miben törik a fejüket. Persze, vannak „dörzsöltebbek” aránya. Az elmúlt negyedév­ben például az újítások 84 százalékát ők adták be. A nagybátonyi gépüzemnél, ahol egyébként is kiugró, jó ered­Az utóbbi időben az újítá­sok elbírásának jogát nagyobb mértékben decentralizálták. Az a cél, hogy az elbírálás ott történjék, ahol az újításo­ményeket értek el - az idén líat megvalósítják, már eddig 67 javaslatot nap- A vállalatnál az újítómoz­ióztak —, talán még nagyobb galom szervezésére, fejleszté­55 R A Z D A N-3 55 ii<mp ' » "-qpfate A Magyar Villamos Művek és a Villamosenergiaipari Kutató Intézet közös vállalkozásaként, korszerű, ,,Raz- ian—3” típusú szovjet számítógép végzi el a villamos- energia-iparág tudományos és műszaki számításait. A másodpercenként százezer műveletet végző számítógép segítségével egyenletesebbé és tervszerűbbé tették az energiaellátást. lakott, a lány a szüleinél. „A szüleim válnak, idegileg ki vagyok, nem bírom a tanulást” — mondta. „Apámról nem tu­dom hol van, anyám alkalmi munkás. Amit nappal keres, este elissza. Szakrajzból meg matekból bukásra állok. Gon­doltam, úgyis meghúznak, most már mindegy.” — vonta fel a vállát az egyik fiú. „Fe­gyelmi úton kitettek a kollé­giumból. Ügy tudom a szüleim valahol Angliában élnek. 56- ban disszidáltak.” — így a má­sik. „Tizenhárom éves korom óta állami gondozásban va­gyok. Eddig mindenhonnan megszöktem. Nem szeretek ta­nulni. Semmi értelme.. .n Így a harmadik. Erősen az iskolaév végén járunk. A bizonyítványok elő­revetik árnyékukat. .. .az el- könnyelműsködött, ellógott hó­napok következményeivel szembe kell nézni. Az éretlen homlokok mögött tehát most ott dörömböl a félsz, most mi lesz? És mindig akadnak, akiknek félrehord a logiká­juk. Ügy gondolják, hogy a hibákat egy még nagyobbal el lehet törölni, kis vétségeiktől bűn árán akarnak megszaba­dulni. Tanárok, nevelők, szü­lők ezekben a napokban na­gyobb figyelemmel kísérjék a gyerekek, különösen a nehe­zen nevelhető, rosszul tanuló Amikor a hogyan továbbra gyerekek viselkedését, környe- kérdeztem — akár odakint, zetét. Szükség esetén ne fu- akár itthon — csak elkereke- karkodjanak a biztató szóval, dett szemek néztek vissza rám. az okos, meggyőző tanácsök- „Azon még nem gondolkoz- kai. Sok mindent meg lehet és tam.” „Valami majdcsak me8 kell nekik magyarázni. is^sssstsä A három fiú kollégiumban Verhelyi József lók a legtöbb esetben el sem jutnak a határig, ha pedig olyan szerencséjük van, hogy mégis sikerül, a modern tech­nikai eszközökkel dolgozó ha­tárőrség hallatlan biztonság­gal lefüleli őket. Ahány eset, annyi kis dráma. A kihallgatások, beszélgetések során elmondott indítékoknak azonban van egy figyelemre méltó közös vonása: a rossz bizonyítvány vagy a bukás ré­me mögött szinte mindig kí­sért a bomlott család, a gyak­ran rideg, elviselhetetlen kör­nyezet. A közelmúlt napokban négy póruljárt gyerekkel beszélget­tem egy határőrlaktanyában. Három fiú — mindhárom tizenhat éves és ipari tanuló — meg egy lány. Ö tizenöt éves, hetedik általánosba járna, ha járna, de akkor már két hete feléje se nézett az iskolának. Az egyik bányászvárosból in­dultak a nyugati határ felé azzal a szándékkal, hogy át­szöknek Ausztriába, és... és... azután minden további köd­be vész, megállt a tudományuk. NÓGRÁD - 1970. június 2-, kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom