Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-04 / 129. szám
A hépviselűassxony egy napja „Helyezze el a gyerekeimet 99 ••• Nagyon sokszor kattan a ki- jába három-négy gyerek ka- re van szüksége, lies a képviselőasszony lakásé- paszkodott, az egyik kicsi a minden ügyet ilyen nak ajtaján. Varga Tibornét bi- másik pici. A testvére betört tudnék elintézni! Bárcsak könnyen malommal keresik fel választó- ide a mi óvodánkba. A tárkörzetének lakói Pásztón. gyaláson a fiatalasszony sérte- •Tönnék személyesen, segítsé- gette az ügyészt. Ezt olyan get kérnek levélben vagy módon tette, aminek jogi kö- csaik meglátogatják olyanok, vetkezményei lettek. És jött akiknek már elintézte ügyes- kétségbeesetten hozzám men- bajos dolgát. tessem fel a büntetés alól. , Ez természetesen nem lehetHOfa menjek séges. Az asszonynak le keiA legnehezebb ügyek talán a lakással kapcsolatosak. Mert lakást adni — még a legrá- szorulóbbaknak sem — a képviselőasszony sem tud. Viszont jogos ügyekben felkeresi a tanácsot, hogy támogatást kérjen. Most minden erejét arra fordítja, hogy egy dolgozni ? lett töltenie a kiszabott bűn- terhes fiatalasszonynak, akinek tetésft. Viszont másnap tpegje' lent a nagymama kíséretében A képviselőasszony meséli: az egész család. A nagyma— Nagyon sokszor keresnek toa már messziről rákezdte: íei fiatalok, főként a nyolc _ Ha már az anyjuk bör- általánost végzett lányok. A tönbe került, mit csináljak kérdés majdnem mindig egy- ezekkel a gyerekekkel? El- forma: hová menjek dolgoz- hoztam ide magának, intézni? Tanácsot, segítséget vár- kedjen! nak életüknek ehhez a fontos _ Egy pillanatra megijed- lépéséhez. tem. mert a nagymama koErre a kérdésre Varga Ti- molyán gondolta az egészet, bőmé könnyen tud válaszol- De aztán magamhoz tértem, ni. Azokat a lányokat, akik- és én kezdtem beszélni, nek megfelelő a kézügyessé- Mondtam neki, hogy ilyen fisé, elküldi a Kézműipari Vál- atal nagymama létére hogyan lalat pásztói üzemegységébe, van szíve megválni az unokái- Ott valamennyieket részlete- tói? Amíg az édesanyjuk sen tájékoztatják. milyen nincs otthon, lássa el őket! munkakörben tudják elhe- Amiben tudok, nagyon szíve- lyezni őket. sen segítek. Viszont, ha itt — Eddig nyolc_ kislányt hagyja a gyerekeket, mást küldtem a kézműhöz, még nem tudok tenni, mint hogy egyik sem jött_ vissza. Rémé- gyermekotthonba helyezem Írni, megtalálják a helyüket el őket. A nagymama meg- — mondhatnám úgyis, hogy gondolta magát, és elvonult a számításukat. gyermekekkel együtt. Gyakori vendégek az érettségizők is, akik egyetemen, _ ... .. vagy főiskolán szeretnének zm. SJEOKOll III* tovább tanulni. — Ilyenkor egy tanácsot ^ nö hetedanagával sző- adhatok. Mindenki készüljön kött meg az intézetből. Szüléi becsületesen a felvételire. l®i kétségbeesetten _ jöttek^ pa- A többi aztán jön. magátöL naszkodni. A képviselőasz- Aki érdemes rá, minden bi- szony segítsen, szabadítsa ki zonnyal bekerül az egyetem- a fiút és intézze el, hogy haza. re vagy a főiskolára. A pro- kerüljön. Vargáné másnap tekci ázásban senkinek sem reggel elment a rendőrségre, segíthetek. hogy megnézze a gyereket, ••aki ennyi bajt okozott a szü- leinek. Ott felvilágosították, ** hogy a fiú rendetlen, hanyag, a «salad sőt mi több, kisebbfajta lopást is elkövetett. MindenképSokszor nagyon furcsa pen vissza kell térnie az inügyekkel is felkeresik Vargá- tézetbe. ■nét. Vagy mondhatnánk úgy- — Aztán mentem a gyám- is, az élet nem mindennapi ügyre — folytatja Vargáné — dolgokat hoz felszínre. ahol azt mondták, ha megfeA képviselőasszony moso- lelően viselkedik a gyerek, lyog, amikor visszaemlékezik esetleg majd nyárra hazaen- a dologra. Pedig akkoriban gedik látogatóba a szüleihez, nem is volt olyan mosolyog- De egyelőre jobb helye van ni való. az intézetben. Ez csak elő— Egy fiatalasszony keresett nyére válik. A szülők megértei egyik reggel. A szoknyá- tették, hogy gyereküknek erkét gyereke van már, legalább egyszoba-konyhás lakás jusson a mostani vizes, kicsi szoba helyett. — Mindig örülök, ha látogatóm jön. Érzem, hogy számítanak rám, bizalommal keresnek fel az emberek. Ez a bizalom nagyon fontos, mert erőt ad a további munkához. Cs. E. Szélhámos hetem 9 Éles csöngetés zavarta meg délutáni pihenésünket. Az ajtóban egy jól öltözött, magas termetű, izmos férfi állt. — Hát nem ismer meg, főorvos úr? F. Sándor vagyok. Tíz évvel ezelőtt operált engem a főorvos úr. Ne haragudrítékban, a földszinti levél- szekrénybe dobom. Az emelet miatt... * Néztem az ember arcát. Ismerem-e, operáltam-e? Nem emlékeztem. Gondolatok cikáztak át agyamon. Úgy vesztette, rokkant lett, és nyugdíjazták, azóta csak szélhámoskodásból éL Leszokott a becsületes munkáról, kérem. Kocsmázik, rézik, egymás után csapja be a jóhiszemű embereket. A károsultak aztán hozzám jönnek a követelésekkel. jón, hogy zavartam önöket, gyök vele, hogy senkitől sem Építkeztünk. Neki szántuk a Bajban vagyok. Embereket, alkalmi munkásokat fogadtam fel, salakot szállítunk, Vízválasztóra igyekszünk, teherkocsival. Képzelje, sört akartam fizetni az embereimnek, s kiderült, hogy nincs nálam pénz. Nagyon kérem, adjon nekem kölcsön 50 forintot. Amint a teherautó megjön, de legkésőbb délután 6 órára visszahozom a pénzt. Itt Salgótarjánban senkit nem ismerek, csak a főorvos urat. Ezért is bátorkodtam felkeresni. A fél lábam elvitte a vonat, ezért ha nem haragszik, a visz- szahozott pénzt majd egy boJelenet a Dühöngő ifjúság című angol filmből, amit a televízió június 13-i, szombati műsorában láthatunk szoktam pénzt kölcsön kérni, de adni sem. Felvillant bennem, lehet, hogy operáltam ezt az embert, s most hirtelen pénzzavarban van. Nincs ismerőse, csak én. A hála, a bizalom vezette hozzám. Talán az életét mentettem meg. Józan gondolkodású ember nem tetézi adóssággal azt a tartozást, amit éreznie kell egy volt betegnek volt orvosával szemben. Ha mégis? Akkor ez az ember igazán nagy bajban van. Feleségemhez fordultam, aki odaadta a kért 50 forintot. A látogató elköszönt, s még egyszer ígérte, hogy a jelzett időben hozza a pénzt... + Megjelenése, modora, stílusa annyira megnyerő volt, hogy eszembe sem jutott esetlég személyi igazolványát kérni. Délután a balkonról figyeltük az utcát, a járókelőket. Bíztam emberemben. Feleségem nem szólt semmit. Csendes fogadás volt ez közte és köztem. Elmúlt a délután, eljött a 6 óra, aztán teltek a napok, egyik a másik után. Engem pedig a kárvallott ember, a fogadást vesztett naiv lélek mérge rágott egész héten át. Történt, hogy az egyik napon szakrendelésem volt, s egy bányászbetegem jelentkezett Karancsberényből. Faggatni kezdtem, ismer-« egy F. Sándor nevű férfit, s leírtam az illetőt. Elmondtam esetemet. A válasz igenlő volt. Betegem elmondta, hogy rokona az illető, s nagy szélhámos hírében áll. „Megnyugtatott”, hogy azt most épülő kis házat, amire rámegy az én kis nyugdíjam is. Különmunkát is vállalok, csakhogy legyen miből megélnünk. Velünk, öreg szüleivel egyáltalán nem törődik. Semmivel sem támogat. Fizetéskor megjelenik a faluba, felveszi a pénzt, a nyugdíját, aztán eltűnik, kóborol. Nem tudnám megmondani most sem, hogy hol van. Nemrégiben Budapestről jött méhészismerősöm, tőle egy nagyobb összeget csikart ki. A napokban megállt a házunk előtt egy teherkocsi. El akarták szállítani az udvarunkról a salaktéglákat. A fiam eladta. Ezt az adósságot is nekem kellett megfizetnem. Kérdezem én, köteles vagyok erre? — panaszkodott keserűen az öreg, s az édesanya is közbeszólt: — Súlyos betegen feküdtem a kórházban. Fiam meg sem látogatott. Pedig ő is volt beteg. Balassagyarmaton kezelték az idegosztályon. A természete nem változik. Iszik, szeiriámoskodik. Nem lehet ellene tenni semmit. Megszegyenüiten hallgattam az öreg szülők keserű panaszait. Szívfájdalmukat a fiuk viselkedése miatt. Mennyire eltörpül az én pénzveszteségem az övék mellett. Hogy tudna itt segíteni a társadalom? Hogyan lehetne ezeket a munkakerülő szélhámosokat hatósági intézkedéssel becsületes munkára szoktatni? Mi, orvosi nyelven, rehabilitációnak mondjuk a munkáról a pénzt úgysem látom többé, leszokott, de már gyógyult Karancsberénybe invitált, betegek újra munkába állítá- mondván: a férfi szülei ott él- sát. Kell, hogy legyen ebben az nek, s apja szokta rendezni fia tartozásait. Délután autóba ültem, s Karan csberényben először betegemet kerestem fel, aki áthívta az öregeket, s a kölcsönös bemutatkozás után az édesapa beszélni kezdett. * — Nem Ön az első, akit a fiam becsapott. Mióta egy vasúti baleset során fél lábát élésé t.ben is valami megoldás. Hibásak vagyunk azért mi is. hogy „térítésmentes” kölcsönöket adunk. Az esetet azért is írtam meg, hogy senki ne adjon hasonló kölcsönt F. Sándornak, aki műlába ellenére tudna rendes munkát vállalni ha akarna. Dr. Fllarszki Nándor főorvos Máté György: Még egy „civilizátor”: Amerika Fejezetek Indokína miűltjühől (III«) Maidlác-h Imre a Bach-koi— szakban írt, kevésbé ismert színművében, a „Civilizátor”- bam szerepel a bárdolatian betolakodó: Strohm, akii a házigazda akarata ellenére civilizálná akarja Miska-gazda házát. Ezen a címen fosztja ki a szerencsétlen embert, el Akarja rabolni tőle családjának nőtagjadt. Undorító és enyves kezű őrökkel rakja tele földjét, míg aztán Miska- gá,zda háza népével összefogja ki nem feszi a hívatlan civilizátorok szűrét. Efféle ciiválizáció-iküldetést hirdetve lépett az 1954-es ^emä egyezmény után. az Egyesült Államok hódító se- •ege Franciaország helyére az egykori Indokína földjére. Az Egyesült Államok expedíciós lódító hadseregének világnézete azonban különbözik az iurópát leigázó német hódítóiétól és nem teljesen azonos az Indokínai a múlt századiban leigázó franciákéval sem. A- német hadseregnek Hitler éts vezérkara gazdagságot, világuralmat ígért. Erkölcsi tartósa azonban összeomlott, amikor az ígért célok reménytelenné váltak. Francia- ország katonai erőit másféle indulat fűtötte. A francia karma attól tartott, hogy a gyarmati területek elvesztése lerontja életszínvonalát. A sütőn" ás polí-íikaj siker te-. ienségék sorozata azonban halálos csapást mért erre a szemléietne is. Indokína új raviüzátarai, az amerikai katonák, váltig állítják, hogy nem akarnak hódítani. Azt mondják, hogy csak segítségül jöttek Dél- Vietnamba, Laosziba és Kambodzsába, hogy ezeket a területeket „megvédjék a kommunista támadásitól”. Az amerikai katonák e tevékenységükért nagy zsoldot kapnak, külön jövedelmet élveznek a feketepiacom. Ha szolgálati idejük lejárt, hazatérnek Amerikába, ahol aztán élvezik a veteránoknak kijáró jelentős kedvezményeket, kitüntetéseket, a frontharcosoknak felkínált jó állást és nyugdíjat. Az indokínai rablóháború ellen. tudvalevőleg aiz egész világon, így magában az Egyesült Államokban is jelentős tiltakozás folyik. New Yorkban. Washingtonban, Chicagóiban tízezrek tüntetnek Nixon különféle háborús akciói ellen. Ez azonban a kisebbség. Az amerikai átlagemberre jellemző, hogy kritika. nélkül elfogadja, amit mindenkori vezetője mond neki és szajkóként ismétli azok nyilatkozatait, a tévé- kommenitátorok előadását, az újságcikkeket. A Vietnamban, Laosziban és Kambodzsában harcoló amerikai katonák MÖGRÄD — 1970. június 4., csütörtök nagy többsége sem rendelkezik más tájékozó; tsággaL Ehhez járul a csapattestetanél kapott szélsőséges soviniszta tájékoztatás. Az amerikai katona, aki felgyújtja most a békés kambodzsai falvakat, büszkén üzeni haza: Amerika szabadságát, gazdagságát, felsőbbrendűségét védem a nagy messzeségben is, amelyet a kommunisták megsemmisüléssel fenyegetnek. Hogy miféle missziót tölt be az Egyesült Államok e térségben, a Laosszal kapcsolatos maga,tartása is bizonyítja. Laosziban a genfi egyezmény értelmében 1954 után egy időre még megun áradhattak a francia támaszpontok. Az országban semleges nemzeti kormány alakult, Souvanna Phouma herceg vezetésével. Az 1958 májusi választásokon a forradalmi erőik és szövetségeseik abszolút többséget kaptak a parlamentben. Az Egyesült Államok akkor lépett a porondra. Katonai és politikád tanácsadókat, fegyvereket küldött az országba a reakciós erők támogatására és 1960-ban polgárháborút robbantott ki. A zavaros helyzet tisztázására, a laoszi probléma megoldására 1962-ben újabb genfi értekezlet ült össze. Itt megegyezés született: Laosz továbbra is. semleges lesz. Az országban nem állomásozhatnak külföldi csapatok. Az egyezményt azonban az Egyesült Államok nem tartotta be. Azzal vádolta a lao forradalmi erőket, hogy hadianyaggal és utánpótlással segítik a dél-vietmami felszabadító h arcosokat és ezen a címen állandósította a katonai beavatkozást Laosz területén. Laiird amerikai hadügyminiszter a napokban ezt nyíltan beismerte. A Dél-Vietnamban elszenveIlyen körülmények között buktatta meg az Egyesült Államok aktív támogatásával Szihanuk herceget egy Ame- rika-barát csoport, a LonNol —Sírik Matak-klikk. Támogatására ez év május 1-én amerikai és dél-vietnami csapatok hatoltak be az ország területéire. Azon a címen folytatnak most ott hadműveleteket:, hogy mega,Icádéi y ózzák a „kommunista behatolásit.”. Amerika „civilizátorai” dett amerikai vereségek adtak alkalmat az amerikai imperialistáiknak ama is* hogy Kambodzsa belső fejlődésébe beavatkozzanak. Kambodzsában 1954 óta Norodom Szihanuk herceg vezetésével, függetlenséget hirdető kormány intézte az ügyeket. Ezért visszautasította az ország függetlenségét veszélyeztető amerikai segélyt. A nagy amerikai nyomás ellenére megőrizte semlegességét és függetlenségét. behatolnak Indokinába (A szerző felvétele) Mind ez ideig azonban semmi olyan eredményt nem tudtak felmutatni, amely állításukat igazolná. Elpusztítottak azonban számos virágzó kambodzsai falut, feldúltak erdőiket, szántóföldeket és megsemmisítettek pótolhatatlan, kulturális kincseket. Az amerikai beavatkozás Nixon úgynevezett guami diók. .iája alapján történt. Dél-Vietnam és Laosz után most Kambodzsában akarják helyi erőkkel, de amerikai katonai nyomással #, maguk uralmát megerősíteni. Ezt a célt szolgálta a május közepére Indonéziáiba összehívót,: nemzetközi értekezletük is. amelyen csak Amerika-barát bábkormányok képviseltetitek magukat Az amerikai diplomaták nem is titkolják, hogy egy Dél-Vietnamon, Kambodzsáin, Laoszon és Thaiföl- dön át húzódó új szövetség létrehozásán munkálkodnak. Ez az államszövetség tenne lehetővé az Egyesült Államok számára-, hogy „cáváliziáj- ja” az egykori Indokína országait, más szóval beiUessze azokat a szocialista országok ellen irányuló katonai tömbbe. A közös ellenség támadása azonban újra közelhozta egymáshoz Vietnam, Kambodzsa es Laosz népét. A már régebben működő Vietnami Hazafias Front, a Laoszi Hazafias Arcvonal mellé, az imperia- ista támadás hatására lék' - jött az eltávolított kormányfő, Norodom Szihanuk vezető síével a Kambodzsai Nemzet Egységfront is. A három szervezet megállapodott egymással, hogy erejüket egyesítve harcolnak a tel jes szabadság - ért, a „civilizátor” képében jelentkező új hódító, az Egyesült, Államok és támogatóik ellen. E társéig története bizonyk- ja, hogy Vietnam, Laosz és Kambodzsa népeinek összefogása minden időikben győzelemmel. végződött. A? Egyesült Államok és szövetségeseik ellen folyó harcuk is igazságos háború. Ezért áll most is mellettük minden haladó ember, minden demokratikus szervezet az. egész világion. (Vége)