Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

Közművelődési politikánk méltó helye Az országos népművelési konferencia közeledtével mind többször felmerült az a kérdés is: mire lesz jó? Hátranézzünk, az eredmé­nyeket vegyük számba, vagy pedig előre tekintsünk? Koj- nok Nándorral, a Nógrád megyei Balassi Bálint Könyvtár igazgatójával, a konferencia egyik Nógrád megyei küldöttével beszél­getünk a konferencia anya­gáról­— Természetesen, hátra és előre kell tekintenünk — mondja Kojnok Nándor. — Hiszen jelentősek azok az eredmények, amelyeket a közművelődésben elértünk, de a továbbhaladás útjainak számbavételére még inkább szükségünk van. A hatva­nas évek közepétől új sza­kasz kezdődött a szocialista kulturális forradalomban. A szocializmus teljes felépítése a szocialista embertípus kiala­kítását követeli meg. Ez az embertípus a politikus, a tár­sadalmi ember lesz, aki a tár­sadalmi tevékenységben, a tár­sadalom iránt érzett felelős­ségben teljesedik ki- A má­sik dolog ezzel kapcsolatban az, hogy közművelődésünk megfeleljen a szocialista, nemzeti kultúra kialakítása, a tudományos-technikai for­radalom, s társadalmi éle­tünk demokratizmusa köve­telményeinek. — E gondolatok alapján, milyennek tekinthetjük a konferencia anyagát? — Az anyagot jónak tar­tom. Reális helyzetképet ad az elmúlt időszakról és a jelenről, s beszél arról is, mi kell a továbblépéshez. Természetesen elsősorban megfelelő koncepció, amely tudományos alapokon nyug­szik, továbbá anyagi eszkö­zök, s a tevékenységet jól végző ember- Ebből kell ki­alakítanunk a hatékony mechanizmust, szervezeti, módszertani és eszközrend­szert. Hadd jegyezzem meg, hogy napjainkban sokszor elítélik a türelmetlenséget, amelynek eredője az őszin­teség, a szenvedélyesség. Az az érzésem, hogy sok em­berben — bennem is — e türelmetlenség az optimiz­musból következik. Sok mindent tehetnénk Nógrád közművelődésében is, amit valami langyos kényel­messég miatt mégsem te­szünk- De melyek is azok az osztályok, rétegek, akikre a legtöbb gondot kell fordíta­nunk? Megemlítem a munkásosztályt, ideértem az ipari tanulókat is, akik köz­ismerten megyénkben sem igénylik megfelelően része­sedésüket a kulturális élet­ből. Nekünk tehát több és jobb „szolgáltatást” kell szá­mukra adnunk. A másik a pa­rasztság, s végül az ifjúság, mint réteg. — Beszéljünk a könyv­tárügyről is. Mit vár a me­gyei könyvtár igazgatója e vonatkozásban az országos konferenciától? — Ügy tartom, hogy sem országosan, sem pedig me­gyénkben nem szerepel je­lentőségéhez mérten a könyvtárügy művelődéspoli­tikánkban- Ügy látom továb­bá, hogy a könyvtári ellá­tottság a valóban nagysze­rű eredmények ellenére sem kielégítő. Itt idéznék egy mondatot a Tanácsköztársa­ság idején, 1919-ben kidol­gozott könyvtárügyi prog­ramból: „A könyvtárügy olyan széles bázison építendő ki, mint a népiskola.” Ha ebben a megfogalmazásban — jelenlegi lehetőségeinket tekintve — van is némi túl­zás, • ennek a szellemnek az elfogadása mindenképpen szükséges. A könyvtári ellá­tottság azonban nem egysze­rűen a kölcsönzést, a köny­vek forgalmazását jelenti- Mit várjunk tehát a jövő­ben? Tény, hogy a könyvtár­ügyet alapvetően át kell szervezni az országban, így Nógrád megyében is. Át kell szervezni, hálózatilag. A je­lenlegi szétaprózott hálózat ugyanis egyrészt korszerűt­len, mert nem tud megfele­lő könyvanyagot nyújtani, másrészt gazdaságtalan, mert a szétaprózottság az anyagi­ak szétfecsérelését is jelenti. — Mennyiben segíti a konferencia ezt a munkát, az új könyvtári hálózat ki­építését? — Utaltam már arra, hogy a konferencia hasznosan vál­toztathatja meg az eddig problematikus megyei szem­léleteket. Ebben az évben dolgozzuk ki a könyvtárügy negyedik ötéves tervére vo­natkozó fejlesztési elképze­léseket, s a perspektivikus terveket is. Ezt úgy tudjuk eredményesen elvégezni, ha az úgynevezett szakmai, há­lózati elképzelések meg­egyeznek a döntéseket meg­hozó szervek elképzeléseivel. Remélem, hogy a közös. el­képzelés, az egységes szem­lélet kialakítása után el­kezdhetjük és ütemesen folytathatjuk a megye könyvtárhálózatának szerve­zeti, módszertani munkáját azzal a céllal, hogy a még nem kielégítő tevékenység hatókörét, mennyiségét és minőségét az igényeknek megfelelően növeljük- Úgy gondolom, hogy megyei könyvtárhálózatunk a jövő­ben még jelentős fejlődés előtt áll. Kojnok Nándor végül az országos népművelési kon­ferencia anyagával kapcso­latban megjegyzi: — Jelentősnek érzem an­nak határozott megfogalma­zását, hogy: „A közművelő­déspolitika az oktatáspoliti­kával, a tudománypolitiká­val és a művészetpolitiká­val együtt alkotja a párt és a kormány művelődéspoliti­káját,” T- E. Vörös zászló Örhalomnak Játékos és kibicek Salgótarjánban, a Lenin téri sakknál Fotó: Céhmester E. Az őrhalmi Hazafias Nép­front Tsz autóbuszai a tagok­kal már kora reggel elindul­tak a marcali elágazóhoz. Ott vetették a burgonyát. Már csak holdak vannak hátra, az­tán végeznek a tavaszi veté­sekkel. Az állatgondozók pe­dig pirkadatkor indultak a majorba. Bállá István, az el­nök, hajnalban kint járt az állatgondozóknál, aztán ki­ment a földekre és mikor be­jött, rendbekapta magát, és indult a járási tanács vég­rehajtó bizottsági ülésére. így hát reggelre elnéptelenedtek a házak, mert az öregek is ki­mentek a kertekbe, a gyere­kek pedig az iskolába. Hege­dűs András, a párttitkár ma­radt otthon, de ő is nagy el­foglaltságban. A délutáni párt­taggyűlésre készült. A magas kitüntetéssel járó május else­jei ünnepséget beszélik meg. Csendes volt a mindig for­galmas, zajos elnöki iroda. Egyszerűen berendezett, de a falak annál díszesebbek. Ti­zenhárom kormányszintű el­ismerő oklevél sorakozik rajta egymás mellett, tanúskodva az utóbbi tíz esztendő munkasi­kereiről. És most megkapták a tizennegyediket, a Kiváló termelőszövetkezetről szólót, melléje a kormány és a szak- szervezet vörös zászlaját. összeakadtam Kanyó Mi­hállyal, az állatgondozóval. A háztájiak ügyében jött be a majorból. Rajta is ott az utóbbi tíz esztendő nyoma. De mintha tegnap lett volna, olyan világosan emlékszik mindenre, ök voltak, akikma- kacskodtak még akkor is, amikor Bállá István, Hegedűs András, Marton István és azok, akik a legtekintélyeseb­bek voltak, már igent mond­tak. Annyit azonban megtet­tek, ha nem is írtak alá, de munkát vállaltak a közösben. A múltba fordítva gondolatát mondja, hogy őseik, bölcs öregjeik tüzes bélyegzőként égették tudatukba, hogy a rangot a föld adja, és ha attól megválnak, csak a koldusbot marad. Rémeket szülő képzelgések kötötték gúzsba munkára ter­mett erejüket, gondolkodásra késztető sejtjeiket. Pedig az őrhalmi nép a szegény világ­ban sem nélkülözött. Ahogyan Bállá István mondani szokta: élni akaró emberek voltak az elnyomásban is. Talán ez és az új rendben való bizalom, ez hozta keringésbe az ijedt­ségtől megfagyott vérüket Él­ni, élni, az ősök által, valami­kor cölöpökre rakott, végeket őrző ősi faluért, a mit sem sejtő gyerekekért, az elaggott öregekért, mindenért, ami az édes hazát jelenti. Nekilódultak a munkának, elkopott szerszámokkal, lo­vakkal és egyetlen, rettentő zajt kavaró traktorral. Meg­állapodtak, hogy aki munkát vállal, annak huszonöt forint előleget adnak. Nem ebből él­tek, hanem a tartalékból, fel­téve, ha volt ilyen. Az első esztendő utolsó három hónap­jában fizetésképtelenek lettek. Aid nem bírta idegekkel, az vette a vándorbotot és ment az iparba. De sokan is elmen­tek, olyanok, akik azóta már visszajöttek és szabadkozva munkába álltak a tsz-ben! Egyszer, ezekben az ínsé­ges napokban tudós emberek népes serege látogatott a köz­ségbe: Kállai Gyula, Ortutay Gyula, Erdei Ferenc, Szabó Pál író és még sokan, akiknek a nevei nem szerepelnek any- nyit a nyilvánosság előtt. Kál­lai Gyula azt mondta, hogy a {járt nevében szól a jobb sors­ra érdemes őrhalmiakhoz; pá­rosítsák szorgalmukat a tudá­sukkal. Dolgozzanak bizalom­mal, mert a jövő a szövetkeze­ti paraszté. A magas küldött­ség végigjárta a határt. Dél­után beültek a házakhoz egy kis falusi vendéglátással egy­bekötött eszmecserére. Este az iskolaudvaron felállított emel­vényről Erdei Ferenc, ez a „tudásában is egyszerű, egy­szerűségében is nagyszerű” ember szólt a falu népéhez. Végig arról beszólt, hogy mit jelent a munkát párosítani a tudománnyal. Csak aki látta, az tudja megérteni, mi mehe­tett végbe ezen a tavaszi es­tén az őrhalmiakban. Nem szónoklás eredménye ez, legfeljebb lendítője annak, ami ezután következett Örha- lomban. A hatodik osztálynál megrekedt éltes emberek el­mentek tanulni az iskolába a nyolcadikért. Havassy László tanító, aki három generáción keresztül tanította a népet, el­lopott a történelemből, az iro­dalomból a biológia, gazdaság­tan • javára. Kanyó Miska mondta azt is, hogy ha a lo­vak helyett jöttek a gépek, akkor elmennek megtanulni a motorok mozgását, irányítását a szántóföldön. Örhalomban ebben az időben lángolt fel a forradalom. Még 1961-ben 8,8 mázsás holdankénti búzater­mést értek el, 1962-ben 12—13 mázsa volt és 1969-ben a köz- . ség történetében először, 24 , mázsa 39 kilogramm lett az átlag. A burgonyaföld a kéz- deti holdankénti 30 mázsa he­lyett az elmúlt évben 144 má- zsa és 99 kilogrammot termett, holdanként 23 ezer 591 forint nettó jövedelmet biztosítva a közösnek. Tavaly napi tízórás , munka után 123 forint és 80 fillért fizettek. Igen, ez volt az ő forradal­muk. Tanultak, dolgoztak, mint ahogy ma is teszik, hogy boldoguljanak. Sosem felejtem, Franciaországból jött, kíváncsi szakmabelimmel jártam a köz­séget. Bárhogy tereltem a ve­zetők felé, csak a földeken dolgozók érdekelték. Este az­tán megjegyezte a Bállá Ist­vánnal lefolytatott beszélge­tés után: „Ebben a községben mindenki olyan hozzáértéssel beszél, mint az elnök...” Hát­ha azt is tddná, hogy a fő­állattenyésztőjük néhány hó­nap óta dr. Glózlk András ál­latorvos lett. Ha úgy tűnik, hogy mind­ez, amit Örhalomban elértek simán ment, a krónikás bűné­ül róják fel. Mert nehéz volt nekik, az eredményért kemé­nyen megdolgoztak. Ma Is zajló, mély és éles vitákban csiszolódnak. Dehát az új vi­lágba vezető út nincs rózsák­kal befonva! Sokat kell dol­gozni! De íme, az eredmény sem marad el! És a megbe­csülés sem. Bobál Gyula Eletet és szépséget bő kéz­zel osztó hónap, tavaszfáty- las menyasszonya az évnek, szerelmet rímbe szedő, ked­vet felébresztő, színeket, fé­nyeket suhogtató május, hát eljöttél! Illatos, kövér rügyeidet si­etve pattintják az ágak, s te május, az idők legtöbb ötlet­tel meglepő divatkreátora, ezer árnyalatú zöldbe öltöz- ] tetsz erdőt, mezőt, ligetet, ) parkot. Zöld szőnyeget te- I ritesz a földre, zöld lombbal | dúsítod a piszkos-kopasz gallyakat, nagy zöld vatta- \ csomókat, fiatal bokrokat ül­tetsz a rögre. Tavaszt papoló, ékes sza- j vú próféták hangja semmi könnyű kezed egyetlen érin- ! tése mellett. Lenyugvó és \ felkelő napod csodákat mű­vel; fáradt narancsával altat, nyugtat, fellángoló pirosával felcsókolja, a hajnali világot. Kíméletlen, könyörtelen, csu­Köszöntünk, május! pa szeszély és kiismerhetet- lenség, buzgó szerelem és szendeség, és szóval ki sem fejezhető nevetős-kaján mindenségi ee mind te vagy, május. Hűvös hajnalban már bódult, koncertre, szé­dült szárnypróbára hívod frakkos-mellényes madarai­dat, s mire eljön a reggei. kivered szemünkből a lustán dadogó álmot. Kényes menyasszony vagy, és elkényesítettél minket is. Türelmetlen tavaszvárásun- kat egyszeriben mindent­akarássá nevelted. És kika­cagsz minket, mert csak ne­hezen tudjuk befogadni egy­szerre ránkzúdított gyönyö­reidet. Ne csodálkozz hát május, hogy ódákat zengünk hozzád, és átkozunk. Csodatevő erőd­höz gyarlók vagyunk, szép­séges megpróbáltatásaidat legfeljebb elviselni ha tud­juk. Mert évszak-testvéreid kíméletesen kopogtatnak, mi­előtt belopóznának hozzánk, de te berobbansz közénk, megrázol minket, és megsem­misíted tél-ellenséged utol­só nyomait is. Ilyen vagy hát, kecses és hajlékony, erős és legyőzhe­tetlen. Felajzott erőt adtál és tunya fáradtsággal gyengí­tettél. Egyszer mosolyogsz, máskor mulatságos fintort vágsz. Egyik percben mun­kára lódítasz, a másikban ólomsúlyokat aggatsz tagja­inkra. Először meleg napsu­garakat adsz, aztán irigy fel­hőiddel féltékenyen vissza­veszed. Zsoltárokat követelsz szépségedről, hogy aztán ka­jánul belénk fojtsd a szót. Örülünk hírhordó szeleid­nek, illatos melegednek, de felfűtött kacérságod megérett már egy fricskára. Meg is kapod, méghozzá a gyümöl­csöt érlelő nyáranyától, aki bizonyára közeledik már hoz­zánk, tarsolyában a kániku­lával, s útközben rosszallóan csóválja fejét kamaszos csí­nyeid láttán. Ha majd talál­koztok, asszony lesz a ta- vaszfátylas menyasszonyból. Látod, ilyen telhetetlenek, örökké kielégítetlenek va­gyunk mindenben. Örülünk a jónak, teli szívvel köszönt­jük, aztán elfordulunk tőle, s máris előre nézünk, harco­lunk, küzdünk a még jobbért, még szebbért. Ilyen volt az ember min­dig is. És így van ez jól. Szendi Márta Több fiatalt vár a párt „A párt számszerű fejlődése, összetételének alakulása, él­csapat jellegének megerősítése szükségessé teszi tagjainak rendszeres utánpótlását.” Mégis, Nógrád megye alapszerveze­teinek több mint egyharmadában nem vettek fel új pártta­got. Nem ellentmondás ez? Mi az oka, mi lesz a következ­ménye és hogyan tervezik a megoldást? — A KISZ ajánlására egy fiatal mezőgazdászt felvettünk. Évek óta ismerjük, innen ment el katonának és ide jött' visz- sza, ezért bízunk benne — mondta Ködmön János, a ho- mokterenyei tsz-üzemegység vezetője. De Fónad Imre ta­nácselnök és Berze Bajos, a tanács titkára sorolja, hogy a községi alapszervezetben milyen sok az idős, törődött ember, akiknek teher a taggyűlés is. A fiatalok meg távolabbi üze­mekben dolgoznak, és ott párttagok. — Akad Homokterenyén olyan fiatal, akit nyugodt lel­kiismerettel ajánlanék a pártba — érvelt Ádám István KISZ titkár. — Mi az akadály? — Akadály éppen nincs, mert az alapszervezet vezető­sége és a fiatalok között jó a kapcsolat, csak a korkülönb­ség nagy, és talán ezért nem értjük meg néha egymást. Nemti lakóinak száma közel 1200. Az átlagosnál többen, a legutóbbi nyilvántartás szerint 103-an tagjai az alap- szervezetnek. Pintér Barna pérttitkár mégis elégedetlen, mert 1967-ben és 1968-ban is csak egy-egy és 1969-ben is csak három párttagot vettek fel. Ezek közül ketten tősgyö­keres nemtiek, és lehet rájuk számítani. — És a többi fiatal? — Rájuk csak 3—4 év múlva kérülhet. sor, mert még nagyon fiatalok. Kevesen maradnak a faluban, többségük a munkahelyén, vagy az iskolában vesz részt a mozgalomban. Országosan a keresőképes lakosság 12,8 százaléka párt­tag, Nógrád megyében 16,5 százalék, tehát nincs mit szé­gyenkezni. Mégis gondolkodni és cselekedni kell. Ugyanis megyénk munkásmozgalmi múltjáról híres. A Tanácsköztár­saság' idején, 1945 után sok hűséges pártmunkást és több kiemelkedő vezetőt adott a megye. De az utóbbi években a taglétszám növekedésének üteme az országosnál kisebb. Több fiatalt vár soraiba a pái't, mert a 45-ös, vagy még régebbi párttagok kiöregszenek, maholnap nem képesek ellátni az egyre nagyobbodó feladatokat. Egyik-másik faluban panaszkodnak, hogy akire számít­hatna a párt, az elmegy a faluból. De az is előfordult, hogy aki köztük dolgozott, és tagfelvételre jelentkezett, azzal szem­ben nagyobb igényt támasztottak, attól már a felvételkor is többet vártak, mint a régi párttagoktól. Hallottunk olyan fonák helyzetről is? hogy valakit felvételre javasolt a párt- szervezet vezetősége, egyöntetű igennel szavazott több mint 70 párttag, de a felsőbb pártszervezet véleménye az volt, hogy a másodszor jelentkező még bizonyítson. Közben el­telt egy-két év, de harmadszorra a „jelölt” nem vállalja, hogy a taggyűlés nyilvánossága, illetve a felsőbb pártszerve­zet elé álljon. Sokan azt kérdezik, hogy manapság kit vegyenek fel a pártba. Szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a párt ereje és vezető szerepe nem tagjainak létszámától, hanem elvhű­ségétől, a lenini normák betartásától és magas fokú. szer­vezettségétől függ. Ezért a pártépítés nem lehet ’Kampány- feladat, hanem a pártmunka szerves része. Főleg munkáso­kat, a törzsgárdához tartozó dolgozókat a szocialista brigád tagjait és az élenjáró értelmiségieket vegyék fel a pártba. Helyeseljük a nemti alapszervezet munkamódszerét, akik gondos tanulmányozás után névsorba foglalták azokat a fia­talokat és a háztartásban dolgozó nőket, akikre a pártszer­vezet számíthat. Nem szerveznek kampányt, senkit nem há­borgatnak, de a „holnap” párttagjaival az beszél, aki már ma is kapcsolatot talál velük, akivel együtt biztosan megtalálják, a közös utat. Fazekas L. NÓGRÁD — 1970. május 1n péntek 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom