Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

I Madách, Mikszáth és a vanyarci kastély HATVAN ÉVVEL EZ- ELŐTT 1910. május 28-án halt meg a századforduló leg­jelentősebb magyar írója; Mikszáth Kálmán. Kevesen tudják, hogy a kis nógrádi falu, Vanyarc és az ottani Veres-kúria Nógrád me­gye egyik szellemi központja volt a múlt században; első­sorban Veres Pálné, Benlczky Hermin, a magyar nőoktatás úttörője tette azzá, akinek ott­honában szívesen látott ven­dég volt Madách Imre, ké­sőbb pedig az ugyancsak nóg­rádi Mikszáth. Mikszáth Kálmán több cik­kében is említi a „vanyarci kastélyt”. (Veres Pálék föld­szintes falusi kúriáját a va­nyarci nép ma is „kastély”- raak mondja.) A vanyarci kas­tély című cikkében — me­lyet Scarron "álnévvel írt alá —, Veres Pálék házát a Pető­fi életében halhatatlanná vált költői kastélyhoz hasonlította, minthogy a szónak tágabb ér­telmében ez is, az Is a költé­szet hajléka volt. „A vanyarci kastélyban — olvassuk Mikszáthnál — gyakran megfordul a poéta, íróféle ember, sőt talán az is meglesik, hogy a nem poéta is azzá lesz ott... Bizony van iá elég ok, kettő Is. Madách Imre nem egy szép napot töl­tött a kedves vanyarci park­ban, s az Ember tragédiájának talán sok strófáját itt gondol­ta ki, a suttogó falombok kö­zött.” Aztán így folytatja Mik­száth: „Most, hogy magam is arra jártam (akkor még ólt Veres Pálné, de Madách már nem), a ház asszonya sokat beszélt Madáchiéi; legendák ezek már mind a mi szép he­gyeink közt, de ezekben a szo­bákban ő még élni látszik: itt egy-egy tárgy, valami csekély­ség, ami az övé volt, ott egy árnyas hely, ahol legjobban szeretett ülni. A falon az arcképe, a kályhán a szobra, a dobozokban egy csomó le­vél. És mennyi érdekes ezek­ben a levelekben!” (Pesti Hir^ lap, 1884. szeptember Amikor Veres Pál laki Nóg­rád megye alispánja volt), majd 1895-ben felesége is meghalt, Mikszáth Kálmán egy-egy szép nekrológban emlékezett meg róluk. Az utóbbiból megtudjuk, .hogy Mikszáth, „nagy műveltségű, derék, csöndes, finom lelkű” embernek ismerte Veres Pált; „aki maga nem vágyik sze­repre, de minden köztevé­kenységre van buzdító szava, aki megérti nejében a nemes tüzet, és nem siet azt elolta­ni, hanem ápolja”. Megjegyzi itt az író: „Egy maradi tábla* bírónál megtört volna a fiatal asszonyka szárnya, — itt ki- bontódott a szép vanyarci kastélyban...” (Vasárnapi Új­ság, 1896. 244. lap: Veres Pál­né.) M1KSZÄTHNAK EZ A KE­VÉSSÉ ismert szép cikke meg­érdemli, hogy idézzük belőle a vanyarci kúria életének leírását; „... a környék kivá­ló emberei sűrűn megfordul­nak a kristálytiszta jellemű gazdánál. Odajár Szontágh Pál, nagy jövőjű fiatalember, minden szépért, nemesért buz- duló; néha megjelenik Ma­dách Imre is, s nagy irodalmi, politikai és társadalmi viták folynak, melyekben részt vesz a háziasszony, sőt hovatovább kezd azoknak központja len­ni.” Milyen kár, hogy Veres Pál­né és Madách levelezéséből alig ismerünk valamit. A va­nyarci kastély című cikkben Mikszáth közli Madáchnak egy sokszoros képrejtvény forma- iában írt és Veres Pálnénak elküldött levelét. A megfejtést két nappal később adta közre a Pesti Hírlap. „Sietek Nagy­vadhoz Heine verseit ezennel szállítani — olvashatjuk ki Madách képeiből. — Kívánom, hogy oly mértékbein megfelel­jenek várakozásának. mint nekem kedvenceim.” A rejt­vény egyik képének naptár­lapján ez áll: „Aug. 3. (kedd), 1857.’* VERES PALNÉ LEÁNYA, Rudnay Józsefné írja egy le­velében a múlt század végén: „Azon erős meggyőződésben vagyok, hogy 1854 (Madách és Fráter Erzsébet házasságának felbontása) óta az egyetlen baráti kör a vanyarci volt, melyben Madáchot teljesen megértették..(Közli Palá- gyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete, 280. lap.) A vanyarci kastély Madách­ot mint költőt mér akkor is számon tartotta, amikor az ország még nem ismerte mű­veit. (Lantvirágok című ifjú­kori versesfüzete után több mint húsz évig semmiféle szépirodalmi munkát nem adott közre nyomtatásban, csak néhány politikai cikket.) 1862 januárjában megjelent Az ember tragédiája. Madách sietve vitte Vanyarcra a Tra­gédia első példányát. Rudnay József né később így emlékezik erre a nagy eseményre: „1862. január 24-én eljött Madách Imre hozzánk édesatyám Gyu­la fivérével, és Szontágh Pál­lal jó atyám névnapjára. Ma­gával hozta az „Ember tragé­diájáénak még nyomdafes­téktől nedves első példányát édesanyámnak.” (Rudnay Jó­zsefné: Emlékeim 1847—1917. 75. lap.) AZ EMLÍTETT FORRÁS­BÓL tudjuk, hogy a költő ezt a könyvet Veres Pálnénak ajánlotta. Az első lapra Vic­tor Hugónak e szavait írta be Madách: „Que ce livre vo- Us sóit dédié, comme l’auteur- vous est dévoué.” (Ez a könyv önnek legyen ajánlva, miként a szerző önnek oda­adó híve.) Madách lapról lap­ra elmagyarázta, hol milyen megjegyzéseket tett a Tragé­diára Arany János, és hogy Arany javaslatára ő hol, és mit módosított a mű szöve­gén. Rudnayné jegyezte föl azt is, kik voltak ennek a nagyszerű eseménynek a ré­szesei: „Nyolcán voltunk jelen ezen felolvasásnál. Szüleim, nagyanyám, férjem, nagybá­tyám, Szontágh Pál, én és a mű szerzője.” (ü. o.) MOST NEM FELADA­TUNK, hogy ismertessük Ve­res Pálné munkásságát, mely ebből a házból kiindulva ered­ményezte hazánkban a nők műveltségbeli fölemelkedését Szólnunk kell azonban Veres Pálék vanyarci kúriájának mai állapotáról. — a XIX. század első felében épült a Beniczky család szá­mára, később pedig Veres Pá­lé volt. Aztán Madáchra is utal egy mondat: „A ház egy­kori tulajdonosa. Veres Pál, jó barátságban élt Madách Imrével, aki gyakran tartóz­kodott Itt a kastélyban.” (426. lap.) Végül megjelöli az is­mertetés a kastéllyal kapcso­latos műemlék-irodalmat, meg a kastély képének lelőhelyét. (Borovszky: Nógrád vármegye. 130. lap.) Az olvasó méltán gondolhat­ná, hogy a Mikszáthtól is „saép”-nek minősített vanyar­ci kastély most legbecsültebb falusi műemlékeink közé tar­tozik: talán múzeum van ben­ne Veres Pálék, Madách Im­re, Mikszáth Kálmán emlék­tárgyaiból, és talán itt gyűj­tötték össze a magyar nőneve­lés múltjának nagyon-nagyon tanulságos emlékeit Sajnos, a valóság egészen más. Az épület a század ele­jétől kezdve többször gazdát cserélt. A második világhábo­rú Idején a berendezés a kály­hák kivételével elpusztult. 1947-ben új bérlő költözött be, s az később nővérével együtt meg is vette a házat. A kúriát, a tízholdas parkkal együtt akkoriban a községnek is felkínálták megvételre, (25 ezer forintért), de a község akkori vezetősége nem látta értelmét a megvásárlásának, így a magánosok kezére ke­rült. Akkor még látható volt valami a kastély egykori szépségéből, de nem sokáig, mert a korábban kiemelt, és elvitt gerendák hiányában a tető egy napon beszakadt. Az­után rohamosan pusztult a ház. AZ EGYIK TULAJDONOS — tudomásunk szerint — an­nak idején elintézte illetékes helyen, hogy megszüntessék a kastély műemléki nyilvántar­tását. Amint ez megtörtént, az ő tulajdonában levő részt le­bontatta — hat—hét évvel ezelőtt. A bontási anyagtól a szomszédban magának és csa­ládjának új házat építtetett. Most már a kastélynak csak a kapuzattól jobbra eső fele van meg, az is szörnyen elhanya­golt állapotban. Csupán a park megmaradt része — a szelíd­gesztenyéssel és a Madách- hársfával — nyújt némileg vigasztalóbb képet Az 1954-ben kiadott Nógrád Veres Pálék, Madách és megye műemlékei című mo- Mikszáth emlékét jó lenne itt nográfia részletes leírást ad e valami módon megörökíteni, klasszicista jellegű műemlék- „ ről”, a „volt Beniczky-kúrlá- Dr" Pasztor Emü ról”, amely — a könyv szerint főiskolai adjunktus G. Szűcs László: EGYEDÜL V AGYOKI TIZENNÉGY MÚLTAM, de tizenkilencnek néznek. Ennyivel kell beér­nem. Más nincs! Anya meg. tiltotta, hogy Apával találkoz­zam. Nem szóltam, minek vi­tatkozzam. Fölösleges; erre már rájöttem. Anyából árunál inkább ömlik a szó. A füle­met se dughatom be. Ismer­tem az érvelt, meghallgattam még egyszer. Talán század- szőr! Anya ugyanis akt akar­ja, hogy Apa jöjjön fel. Ebből a cirkuszból azonban én se kérek. Szerencsére csörgött a telefon és erre kivonult a szobából. Anya tehát megtiltotta! Apa tudomásul vette, ök elválltak. Apa albérletbe költözött. A dologról többet nem tudok. Talán jobb is! Apa jövőre szerez lakást, addigra össze­jön a pénz, aztán lehet, hogy odaköltözöm az új otthonba. Leheti így beszéltük meg. Mert azért mi találkozunk néha, hiába őrnagysága minden erő­feszítése, minden rafináitsága. Igaz, nem túl gyakran. Apa nagyon elfoglalt ember, sokat dolgozik; sok pénzre van szüksége. Legtöbbször én ke­resem fel. Mit csináljak, ren­geteg probléma izgat, kivel tárgyaljam meg? Anya Ide­ges! Meg nem is vagyok a kedvence. „Kis rifke, hol kó­száltál eddig?” — fogad ott­hon estémként. Már amikor otthon tartózkodik. Szeren­csére, elég ritkán. Legutóbb Apa cudarul le­hordott. Igaza volt, nem vet­tem fel. Tél van; tizenöt— húsz fok hideg! Én meg majdnem két óra hosszáig ácsorogfcam az intézete előtt. Vártam rá! Úgy tudtam, fél ötig tart a munkaideje. Hat után pillantottam meg. Kék­re fagyva vánszorogtam elé. Majd hogy nem karjaiban vitt be a közeli eszpresszóba, a KÉKVIRÁG-ba. Volt valaki mellette, de arra már nem emlékszem pontosan. Didereg­tem. Apa egyre csak azt haj­togatta, hogy többet ne je­gyek ilyet! Elsírtam magamat. Értse meg, néha muszáj találkoz­nunk. Osetűek-botlok a világ­ban. Bólintott. MegértH — Ezentúl minden pénte­ken itt, ebben az eszpresszó­ban összejövünk — mondot­ta. Hátul ültünk a csendes, ho­mályos sarokban. — Hat órakor? — Nem lesz késő? — Nem! Nem! Ebben állapodtunk meg. Már nem fáztam. Igaz, egy kis rumot is hörpintettem. Fenemód kihúztam magamat, amikor távoztunk; és csak kint, a havas utcáin gombol­tam be a kabátomat. Hadd Irigykedjenek Apára. Milyen remek kis nőcit szedett fel! Egész héten készülődtem. Jobban ment a tanulás is. Otthon meg kitakarítottam. Ha valami eszembe jutott, gyorsan feljegyeztem a note­szomba. Csütörtökön felszökött a lá­zam. Nem lettem beteg, csak túl Izgatott voltam. Másnap, pénteken kilencig ücsörögtem a sarokban. Volt nyolcvan forint diugi pénzem. Először Coca-Colát rendeltem. Aztán töményét. Apa nem jött el! Nem haragudtam meg rá, de fájt! A gyomrom reszke­tett; mintha valaki, egy erős ember belém rúgott volna. Nem telefonáltam, nem akartam zavarni Nem feled­kezett meg rólam, csak valar- mi közbejött. Valami halaszt­hatatlan dolog. Aztán, mintha mi sem történt volna, épp olyan kedvvel várakoztam a következő péntekig. Megint nem jött. Egy ismeretlen férfi italt küldött a pincérrel. Elfogad­tam. Beadtam a derekamat. Mindegy] Úgy éreztem: el­ájulok. Később a férfi mel­lém ült. Haza akart kísérni. Szerencsémre nem erőszakos­kodott. Otthon anyám csak felpo­fozott. Ott toparzékolt előt­tem. Am semmit se szedett ki. Telefonon kerestem apát. lesz, ami lesz! Egy nő vette fel a kagylót. LetorkoUt — Hagyjuk a mesét — ki­áltozott dühösen. — Épp elég baja van az itteni nőkkel! Jobb lesz, ha többet nem za­varja, ezt tanácsolom! Kattant a készülék. Kiléptem az utcai telefon­fülkéből. Esett a hó. Pilin- kéltek a fehér pelyhek. Most aztán mihez kezdjek, hová menjek? Belefájdult a fe­jem, annyit töprengtem. Iga­zából semmihez se volt ked­vem! Sokat gyalogoltam. Talán a fél várost bekoporcoltam Gigterrel találkoztam. Ment kortzni. Csillogó szemekkel újságolt valamit. Teljesen át­ázott. a csizmám. A friss le­vegő azonban jót tett. Valami megmozdult ben nem. Többet nem megyek el a KEKVIRAG-ba; se most pénteken, se máskor. Ezt ha­tároztam. Majd veszekszem anyával. A pofonokat már kezdem megszokni. Nem ve­szélyes! De ezt a remegtető. súlyos idegességet, amely a gyomrom mélyéről tör fel s úgy sajdul szét a testemben, hogy teljesen megzavar, feje­met vesztem, másnap még az iskolát is kerülöm, azt az ör­vényt nem akarom többé! Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Aztán majd lesz valahogy. Kihagyom a szüléimét a számításiból Ne­héz lesz; persze, hogy nehéz, de másképpen nem megy. Akkor legalább, úgy terve­zem: öt Fecske elég lesz egy napra. Doboz négy napra, és gyakrabban járok majd mozi­ba. Vízálló újság, könyvek színes alapon... Minél finomabb és ritkább papírból készül eQV könyv, annál drágább és így a merí­tett, tartós papírokból ma már inkább csak kis példányszám­ban megjelent, bibliofil kiad­ványok készülnek, A nyomás általában fehér papíron feke­te festékkel történik. Az okot abban kereshetjük, hogy a sik felületen a betűk felfog- hatósága éles megkülönbözte­tést kíván, s ennek legjobban a fehér és a fekete felel meg. PEGAZUS A színes papírra nyomott könyvek közül is kiemelkedik a francia Louis Antoine Ca- raccioli 1760 körül kiadott könyve, amely vörös, kék, na­rancs és lila színű papíron jelent meg; a kiválasztott szí­nek a négy évszak hangula­tát voltak hivatva visszaadni — nem nagy meggyőző erő­vel! Az udvari kamarilla II. Vil­mos, német császárt teljesen elzárta a közvéleménytől, s a számára egy példányban készült újságba csak olyan hírek kerülhettek be, amelyek kedvezők voltak a császár számára. Ezt az újságot — arany betűkkel és festékkel nyomták. Színes papírra nyomatott könyvekkel napjainkban is ta. lálkozhatunk. Jean Dayros francia költő verseskönyvét például fekete csogagolópapí- ron fehér festékkel nyomták — mindössze huszonöt pél­dányban. E fordított színel­lentét egyébként napjaink magyar kiállítási katalógusai­nak némelyikében is vissza­tér. vízálló újságot is megjelente­tett látogatói részére, amelyet, igen vékony acéllemezekre nyomtak. Mindkét újság pél­dányai ma már keresett ritka. Ságok. A papír mellett nyomtattak könyvet selyemre és gyapjú­szövetre is. Az előbbiek kö­zül legérdekesebb a múlt szá­zad végén Bécsben. francia nyelven kiadott díszalbum. Európa uralkodóiról. A gyap­júszövetre nyomott első■ saj­tótermék 1831-ben az angol papírvám emelésének köszön­hette a megszületését. A Po­litical Diary című lap olcsóbb­nak vélte, ha gyapjúszöveten jelenik meg. A nyughatatlan emberi el­me „ehető sajtótermékek” elő­állításával is megpróbálkozott, így a francia Regal Quoti- dien-t tésztalapokra nyomták, amelyet meg is lehetett enni. A francia ínyencek azonban az osztrigát mégiscsak többre becsülték az ehető újságnál, s így rövid időn belül megbu­kott. Régóta kísérleteztek vízálló újság előállításával, bár sok értelme nem volt, mert az emberek vízben általában nem szoktak olvasni. A víz­álló újságok sorát Aurelven Schell „La Naíade"-)a nyitot­ta meg, amelyet kaucsukra nyomtak. A másik vízálló új­ság is Párizsban született. A húszas évek végén a Chamhs Elysée közelében föld alatti fürdőt építettek. A Lidónak nevezett fürdő rövid ideig Különlegességekkel a könyvkötészetben is találkoz­hatunk. A középkor amúgy is drága kódexeit néha drágakö­ves, ötvös művű kötésekkel lát­ták el. Ezek ritka példányait darabonként tartják számon a könyvkötés tudós búvárai. E ritkaságok közé tartozik a Grázi Egyetemi Könyvtár 1481-ből származó, ötvös művű, drágakövekkel sűrűn kirakott bibliája, amelyet 1904-ben egy kötéstörténeti kiállításon mutattak be a közönségnek. Galambos Ferenc NÓGRÁD — 1970. május 31., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom