Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
/ Közös áldozatvállalásra van szükség Hazahoztak, hogy meghaljon— Beszélgetés az Ingatlankezelő Vállalat igazgatójával A lakáshiány felszámolása, a társadalom Lakásigényének színvonalasabb kielégítése, a régi, elavult lakások . kicserélése még mindig meghaladja az állam anyiagi erejét és egyéb lehetőségeit. A lakás- kérdés megoldásához az egész társadalom összefogására, az állam, a különböző vállalatok, a szövetkezetek és szervezetek, valamint a lakosság további erőfeszítésekre van szükség. Olyan állami intézkedések szükségesek, amelyek elősegítik a lakásépítés és-ellátás valamennyi ellentmondásának megoldását, a lakásellátás rendszerének komplex reformjával tovább fejlesztik a lakásépítés és -ellátás rendszerét, érezhetően javítják mindenekelőtt a városok és a mumkástelepülések lakáshelyzetét — olvassuk együtt a beszélgetés során a Tények és érvek című füzetből Almása Zoltánnal, az Ingatlanke- zető Vállalat igazgatójával. — Ha ez országosan így igaz, márpedig így igaz — mondja az igazgató —, akkor ez a megállapítás különösem „fekszik” Salgótarjánra, illetve N ógrád megyére. Legjobb tudomásom szerint a megyeszékhelyen a lakásépítés üteme elmaradt az igényiek és a szükséglet mögött. Az ellátottság a meglevő lakásállományt számítva az orsizág más városaihoz viszonyítva jobb, ha viszont a lakásállomány összetételét, minőségét vizsgáljuk, és a szociális követelményeknek nem megfelelő lakásszámot levonjuk, a lakásellátottság lényegesen kedvezőtlenebb képet mutat. A városban a lebontásra érett lakások száma mintegy ezerháromszáz körül mozog. Ha pedig a többi igénylést is hozzávesszük — életveszélyes, egészségtelen lakásban lakókat, a lakással nem rendelkezők számát, az elavult üzemi kolóniákban lakókat és a többit, akkor ez a szám jóval meghaladja a négyezer-hatszázat. Azt hiszem, ez önmagáért beszél. — Mindezeket figyelembe véve milyen most Salgő. tarjánban az úgynevezett lakásbérlemények megoszlása? Természetesen azokra gondolok, amelyek a válla- ; lat kezelésében vannak. — Most készütettünk egy felmérést. A kezelésünkben levő 507 épületben 4454 bérleménnyel foglalkozunk. Ebből a lakásmennyiségből 2866 épült a felszabadulást követő években. A lakóépületekben az egyszobás 2212, a kétszobás 1965, míg a háromszobás csak 277 lakás. Ha pedig ezeket műszaki állapot szerint is osztályozzuk, a jónak ítélt la- kásszám 2779, a közepes kategóriába sorolt 1256, a gyenge pedig 419. Talán még egy számot elmondanék. A kezelésünkben levő lakásállomány nettó értéke alig haladja meg a 419 millió forintot. — Talán eljutottunk beszélgetésünk lényegéhez is. Mit költ az állam a lakások fenntartására, s menynyi a lakbér összege Salgótarjánban? — Igaz, egy beszélgetés során, nemigen jó a számok tömegét felsorolni, de most érvelni szeretnék, amihez pedig elengedhetetlen a tények bizonyítása. Aligha hinném, hogy sokan tudják: bérleményeink után például az elmúlt évben mindössze négymillió- száztízenkétezer forint lakbért szedtünk be lakóinktól. Ezzel szemben a lakásokra történt ráfordítás 1969-ben jóval meghaladta a tizenötmillió forintot. Hogy miire ment el a rengeteg pénz? Csupán egy év alatt 173 lakás felújítását végeztük el. A lakók által történt híbabejelientésefcre 3513 'kis- és középjavítást végeztünk el. Könnyen kiszámítható, hogy az egy lakásra jutó éves ráfordítás összege városi szinten 3440 forint, a fenntartási költség pedig 2224 forint volt az elmúlt esztendőben. És most tessék csodálkozna. Az egy lakásra jutó átlagos lakbér 1969-ben mindössze 923 forint volt Salgótarjánban! Mindebből az is kitűnik, hogy a bérlők által fizetett lakbér mintegy kötés félszeresét fordítja az állam a lakás fenntartására. Ha pedig a korszerűsítési kiadásokat is hozzávesszük, mert hozzá kell venni, akkor ez az arány több mint három- és félszeres. Különösen szembetűnő a bevétel és ráfordítás közötti eltérés Somlyó-bánya- telepen. Itt az évi összes lak- bérbevételiünk IX) 932 forint. Ezzel szemben az utóbbi két- három év alatt valamennyi lakást felújítottuk, lakásonként átlagosan 25 ezer forintos költséggel! — Mit várnak a most megjelent lakásépítési és lakásgazdálkodási határozattól? — Elöljáróban kijelentem, hogy nagyon komóLy változást lakáshelyzetünkben. Nálunk például nagy elmaradást kell pótolni a felújítási munkálatoknál, ami most már tömegesen jelentkezik. Megítélésünk szerint mintegy öt-hat év szükséges még így is ahhoz, hogy pótolni tudjuk az elmaradást. Aztán mind több jogos igény is jelentkezik a lakók részéről, amit ki kell elégítenünk. — A lakásépítéshez és -fenntartásához is az a három dolog kell, ami Mon- tecucoli szerint a háborúhoz. Pénz, pénz és ismét pénz. Mi a helyzet ebben a tekintetben? — Pontos számításunk még nincs, de az előzetes számítások azt mutatják, hogy így sem lesz elég a pénzünk. A lakbérmódosítással együtt 10 millió forint körül lesz alak- bérbevétel, még mindig kevesebb mint a lakások felújítására fordított összeg. Javulást viszont mindenképpen várunk. Elsősorban úgy, hogy a pénzen kívül közös áldozatvállalásra van szükség a lakáshelyzet javítására. Ha csökken — ment a lakbérmó- dosításból származó töhbilet- bevétellel csökkenni fog a felújításra fordított állami támogatás összege —, akikor ezit a forintmennyiiséget újabb lakások építésére lehet fordítaná. Ez az összeg pedig számottevő lesz Salgótarjánban is. Éppen ezért is fogalmazunk mi is úgy, hogy a lakásépítés és -ellátás jelenlegi helyzetéiből, a lakásépítés további jelentős javításának szükségességéből kiindulva hozta mag a párt Központi Bizottsága és a kormány együttes ülésén határozatát a lakásépítés fejlesztéséről, a lakáselosztás, valamint a lakbérek új rendszeréről. Somogyvári László Somoskőújfalun, az Ady Endre utcában ez év február 14-én 61 éves korában meghalt Kozol Józsefné. Az orvosi jelentésben ez áll: a halál közvetlen oka: kétoldali tályogos tüdőgyulladás. Az asszonyt eltemették. A fiát. Kozol István 27 éves szobafestőt, február 23-án letartóztatta a rendőrség. FOGADALMAT TETTEK Már két évvel ezelőtt súlyos beteg volt Kozol Józsefné. A szív- és idegbeteg asszony kérvényt adott be a Salgótarjáni városi Tanácshoz. Kérte, helyezzék szociális otthonba, mert fia nem tud róla gondoskodni, nem tudja ápolni, hiszen dolgozik. Az intézeti ellátást fia is kérte. A tanács szociálpolitikai előadója 1968. október 2-án kelt levelében sürgeti az elhelyezést. A levélben a következőket olvashatjuk: „Fia nem törődik édesanyjával, kihasználja, nyugdíját elszedi. Az asszony állandó gondozásra szorul.” Kozol Józsefné Balassagyarmatra került a szociális otthonba. Telt az idő. Fia időközben megnősült. Asszonyt hozott salgótarjáni Pécskő utcai lakásába. A feleség nem volt törvénytisztelő. Többször állt már bíróság előtt különböző bűncselekményekért, s nem egyszer súlyos büntetést kapott. Egyszer például két év és három hónap szabadság- vesztésre ítélte a bíróság. A múlt év március 14-én Kozol István és felesége megjelent a városi tanácson. Kérték Kozol Józsefné intézeti ellátásának megszüntetését. Fia vállalta édesanyja ápolását, kijelentette, hogy élete végéig nem lesz gondja anyjának. Együttes fogadalmat tett a házaspár. Büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoztak, hogy az ellátásról és az ápolásról családi körben gondoskodnak. Az édesanyát hazahozták Tarjánba. Miért tették? Lelkiismeretfurdalást éreztek? Eszükbe jutott a szeretet? Gondtalan öregséget akartak biztosítani a beteg asszonynak? A városrendezés során Kozol Józsefné Pécskő utcai házát kisajátította a tanács. Fia eladásra kínálta a házat. A pénz, 29 600 forint, az OTP- be került. Édesanyja hozzájárulásával Kozol István 1969. augusztusában és októberében két részletben kivette a pénzt a takarékból. Házat vásárolt Somoskőújfaluban, 14 ezer forintért. Bútort is vett, amiért ötezer forintot fizetett. A család augusztus 21-én bejelentkezett Somoskőújfalun. Vitték az idős asszonyt is, csak őt nem jelentették be. A TANÚK MONDTAK A Salgótarjáni Járásbíróságon 1970. május 12-én megtartott tárgyaláson így vallottak a tanúk: — Kozol István több ízben volt nálam kezelésen. Sohasem tett említést beteg édesanyjáról. Nem tudtam, hogy ott tartózkodik náluk az idős asz- szony. Csodálkoztam, amikor február 14-én megjelent nálam, s elmondta, hogy meghalt az édesanyja. Azt mondta, az utóbbi két hétben már nagyon beteg volt. Miért nem hívtak ki? — kérdeztem. A kérdésre nem adott választ. Ne nyúljanak hozzá, indulok — mondta. Közben telefonon értesítettek, ne menjek, mert kiszállt a rendőrség. (Az orvosnő vallomása) — Kozol Istvánnénál hétszer voltam tanácsadáson, amikor terhes volt. Soha nem említették, hogy más is lakik náluk. A kamra ajtaját láttam, mindig zárva volt. Hangot nem hallottam. Nem. A faluban beszéltek arról, hogy harmadik személy is van a házban . (A védőnő vallomása) — Ismertem az asszony}:. Lakásukban nem jártam. Hozzánk járt vízért a kútra. Így hallottam az anyósáról. Vizet vitt Közölné, mosni akart az anyósára. Fürdeti. Igen, így mondta, háromszor fürdeti egy héten. Tél volt. Sok vizet vitt Közölné. (Cs. Gyuláné vallomása) FALVÉDÖK, SZENTKÉPEK A helyszíni szemle alkalmával a halott asszony egy kamrában feküdt. A sárgás falat vastag porréteg fedte. A sarokban régi öntvénykályha állt, cső nélkül. A füstcső ronggyal volt betömve. Mosogatótál, szalma, petróleum- lámpa, mosóteknő, szennyes vízzel, ez volt a földes kamrában a rozoga ágy mellett. Az ágyban feküdt a halott szeny- nyes párnán, bélsáros dunnával letakarva. Kardigán volt rajta és pulóver. Körülötte a falon falvédők, szentképek. Itt élt fél éven át hermetikusan elzárva a külvilágtól, súlyos betegen. A fűtetlen, piszkos kamrában várta a halált, a megváltást. Itt élt fiával és menyével, akik kihozták a szociális otthonból. Fiával és menyével élt, akik teljesen elhanyagolták a magatehetetlen asszonyt, nem adtak neki rendszeresen enni, s egyszer sem hívtak orvost, pedig laikus számára is felismerhető volt a betegség. Hónapokon keresztül szenvedett epilepsziában, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, vesebajban, míg végül beállt a kétoldali tályogos tüdőgyulladás, a halál közvetlen oka. Iszonyúak a fényképfelvételek, amelyek a szemle során készültek. A csontig lesoványodott, kiéheztetett asszony fejénél a falon egy falvédő függött. Jól kivehető a felirata. A házTi áldás befejező mondata: „Hol isten, ott szükség nincsen.” AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN Iszonyú a csend a tárgyalóteremben. Az utolsó szó jogán Kozol István és felesége nem kíván nyilatkozni. Nincs mondanivalójuk. Nem is lehet. Szólni már nem tud helyettük az édesanya, aki két gyermeket nevelt fel. Két gyermeket, nehéz körülmények között, akik közül az egyik magára hagyta. A beteg asszony vagyonát hagyta menyére és fiára- Fiára, akinek csak egyszer kellett volna orvoshoz mennie és azt mondani: beteg az édesanyám. Menyére, aki otthon tartózkodott, mert gyermeket szült,- s aki naponta tétlenül nézte, hogyan szenved az asszony, hogyan harcol szervezete a gyilkos kórral. Egy édesanya vádol, akiről a történteken kívül még valami fennmaradt. Az egyik aktában ezt olvashatjuk: „igen csendes és jóindulatú idős asz- szony.” A Salgótarjáni Járásbíróság Kozol Istvánt és 28 éves feleségét gondozási kötelezettség elmulasztásában és gondatlanságból elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek, s ezért halmazati büntetésül mindkettőjüket két-két év szabadságvesztésre ítélte. A büntetést Kozol Istvánnak büntetésvégrehajtási munkahelyen, Kozol Istvánnénak pedig szigorított börtönben kell eltöltenie. Kozolnét két évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. Szokács László ŐSZ FERENC: NYOMOZ AVÁROS V. — Gondoltam.':. Állítólag nagyon jó rá a pemetefűfőzet ... — Idefigyeljen, Sipos. Én most bezárkózom az irodámba. Újra át akarom nézni a jegyzőkönyveket. Ha az atyaúristen keres, annak sem vagyok itt — Értettem! Az atyaúristennek sem! — rikkantott Sipos és nagy bokacsattanással távozott. Kovács pedig a papírokba mélyedt. Egy óra múlva Sipos csattogására riadt fel. — Mondtam, hogy nem vagyok itt... — De ez nem az atyaúristen... Hanem egy önkéntes . rendőr. — Nem érdekel. — Kár. Mert az illető egy női hullát lelt a kiserdőben. — Akkor miért nem küldi be azonnal — ordított Kovács, de Sipos nem rezzent. Az önkéntes rendőr körülményesen előadta, hogy társával, aki most kintmaradt a helyszínt biztosítani, egy bokor alatt női hullát találtak. — Honnan tudják, hogy hulla? — Az a személy hulla. Nem mozdul, falfehér és hideg. E jelek pedig pontosan ráillenek egy hullára. Kovács felpattant. Az utasítás szerint azonnal jelentette az ügyet a kapitánynak, és felhívta a megyei kapitányság gyilkossági csoportját. Egy ilyen bűnügy már nagy szakértelmet, képzett bűnügyi technikusokat 'gúnyéi. — Kimentem a helyszínre. Ha a pestiek megérkeznek, küldje őket utánunk, az útra majd állítok eligazító- l^clt. Az önkéntes rendőrt maga mellé ültette a kék-fehér Moszkvicsba. — Szerintem a szatír tette — mondta nagyon komo- j van útitársa, aki a meleg májusi délutánra való tekintettel rövid ujjú inget viselt, és karszalagja a meztelen karjára csúszkált. — Majd meglátjuk — felelt mértéktartóan. Kovács, mert egy profi nyomozó sem nyilatkozhat meggondolatlanul. — Ott a hulla — mutatott egy bokros rész felé az önkéntes rendőr... A hulla az önkéntes rendőr által mutatott bokor alatt ült és termoszból feketét ivott. Körülötte nagy embersereg, amely tisztelettel engedett utat a szirénázó rendőrautóból kiszálló nyomozónak. — Hol az áldozat? — kérdezte Kovács. — Én vagyok — csicseregte a kávét szürcsölő nő. Kovács előtt elfeketedett a világ. Bedőlt, és anélkül, hogy a valóságról személyesen meggyőződött volna, riasztotta a gyilkossági csoportot. Hetekig rajta fog röhögni az egész megye... — Maga honnan szedte, hogy gyilkosság történt? — fordult a hírhozóhoz, aki éppen el akart szelelni. — Ügy nézett ki... Szóltam hozza, nem felelt... Nem mertem hozzányúlni... — Hölgyem, szálljon be a kocsiba — mondta Kovács, mert a tömegben többen nevetgélni kezdtek. — Igazán lehetne már egy Volgájuk. Ezzel a Moszkviccsal nem sokra mennek — jópofáskodott a nő. — Még mindig jobb, mint a hullaszállító — morogta Kovács. Ahogy beértek a kapitányságra, a telefonhoz ugrott, és a gyilkosság! csoportot kérte: — Itt Kovács hadnagy ... — Hadnagy elvtárs jelentem — hallotta a kagylóból —, a csoport két kocsival' elindult. Perceken belül ott lesznek. Kovács lecsapta a kagylót. — Tulajdonképpen mi történt magával? — fordult a nőhöz. — Nem is tudom ... Sétáltam, hirtelen úgy éreztem, hogy minden eltávolodik tőlem, a fák forogni kezdtek, majd mintha hirtelen besötétedett volna. Jelzem, voltam már így néhányszor. Nem gondolja, hogy vérszegény vagyok? — Most már. jobban van? — Tökéletesen. És meg is értem magát, hogy ideges. Biztos azt hitte, hogy a szatír támadott meg. Nade, még csak az kellene. Tudnám, hogy mi a teendő. Tudja, engem jól nevelt az én anyukám. Tudom én. hogyan kell védekezni Egy jól irányzott rúgás, és a szatír nem szatír többé .. Tudja mit? Én vállalom, hogy lépre csalom maguknak azt a fickót. .. — Öriási ötlet — mondta elgondolkodva Kovács. — Nos, megcsináljuk? — Nem. Most szépen menjen haza és legközelebb, lehetőleg az SZTK előtt legyen rosszul... Nem sokkal később hívatta a városi rendőrkapitány. — Gratulálok fiam... Javaslom, hogy ha szép írása van, kérje át magát a személyazonossági igazolványok alosztályára ... Különben közölnöm kell magával, hogy i nyomozás vezetését holnap átveszi magától Farkas őrnagy elvtárs, a megyei kapitányságról... — És velem mi lesz? — Segít neki... Magát fogja elküldeni cigarettáért. . — mondta az öreg. — Én nagyon sajnálom magát... Peches ember. Én nem bánnám, hogyha el tudta volna fogni azt a szatírt. Vagy legalább ma elfogná. Még van körülbelül 18 órája... Visszament az irodájába. — Sipos! Azonnal kerítse elő nekem Csontost! Ez a Csontos egy fiatal rendőr volt. Lányos képe miatt Ágikának csúfolták. Egyszer egy műkedvelő előadáson lányszerepben lépett fel, és a közönségnek fogalma sem volt róla, hogy a tűzrőlpattant kislány — fiú Megjött Csontos. — Idefigyeljen, Ágika. Negyedóra múlva jelentkezir nálam női ruhában. De olyan csinos legyen, hogy én i, magába szeressek ... — Nade, hadnagy elvtárs ... — Telik az idő, Csontos elvtárs ... — Mi lesz ebből? — Színjátszó előadás. Maga lesz a kaméliás hölgy. Kovács tudta, hogy ez olyan lépés, mint amikor < kártyás a huszonegyben tizenkilencre még kér egy lapo: De nem volt más választása. Nem telt el negyedóra, és megjött Csontos. Összecsapta tűsarkú cipőjét. — Hadnagy elvtárs, jelentem ... — Foglaljon helyet, kisasszony... — mosolygott Kovács. Csontoson ingerlőén feszült a pulóver, lábán divatos vörös harisnya. — Mi lenne a feladatom? — Elkapjuk a szatírt. Kimegy a kiserdőbe. Ott sétál estig. Sipos a közelében tartózkodik majd, később én is odamegyek. — De hadnagy elvtárs. ha egy ismerős meglát, hetekig rajtam röhög a város ... (Folytatjuk)
