Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

■ Ártatlanokat is sgbüntelhetnek Megszavazták a különleges törvényt A francia nemzetgyűlés a csütörtök reggeli órákig el­húzódó ülése végén — mint várható volt — nagy többség­gel, 368 szavazattal 94 ellené­ben, 11 tartózkodás mellett, el­fogadta a kormány által be­nyújtott törvényjavaslatot I „a bűnözés új formáinak elnyo­mására”. A törvényjavaslat, amely most a szenátus elé kerül, végleges elfogadása esetén súlyosan megbünteti az erő­szakosságba torkollott, betil­tott tüntetések vagy más ren­dezvények szervezőit és részt­vevőit, ha az erőszakosság kezdete után nem adnak uta­sítást a szétoszlatásra, illetve tudatosan a helyszínen marad­nak. A törvény az okozott ká­rok megfizettetését is lehető­vé teszi. A baloldali ellenzék teljes egységben, élesen elítélte a törvénytervezetet, amely a kollektív felelősség elvének be­vezetésével, lehetővé teszi ár­tatlanok megbüntetését is, másrészt lehetőséget nyújt a gyülekezési jog és a szakszer­vezeti jogok megcsorbítására Ezeket az aggodalmakat jut­tatta kifejezésre a vita kezde­te előtt a törvényjavaslat tár­gyalásának a napirendről való levételét indítványozó, csak­nem egyórás felszólalásában Francois Mitterrand, aki a ja­vaslatot valamennyi baloldali párt nevében tette meg. A kormánypártok elvetették ezt az indítványt, és utána kezdődött meg a törvényjavas­latnak a reggeli órákig tartó részletes vitája. A törvényjavaslat megsza­vazása után a május elsejére a legnagyobb szakszervezetek által meghirdetett párizsi tün­tetés fő jelszava, a dolgozók szociális követeléseinek támo­gatása mellett, az elnyomó törvény elleni harc lesz. Az FKP Politikai Bizottsá­ga nyilatkozatot adott ki má­jus 1-vel kapcsolatban. Ebben rámutat, hogy a parlamentben megszavazott törvényjavaslat kizárólag a demokratikus és munkásmozgalom ellen Irá­nyul. Az FKP üdvözli a má­jus 1-re meghirdetett tüntetés egységes jellegét, és arra hív­ja fel a dolgozókat, hogy tö­megesen vegyesnek rajta részt. (MTI) Elsősorban az USA felelős Véget ért New Yorkban az amerikai „Békealapítvány” nevű szervezet által megren­dezett tanácskozás, amelyen szovjet tudósok, közéleti sze­mélyiségek is részt vettek. Az egynapos tanácskozáson nyolc bizottság nyilvános vitában tárgyalt a két ország kapcso­latainak és a nemzetközi élet­nek legfontosabb kérdéseiről. A tanácskozás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg: összehívását negyvennél több nagy amerikai üzleti vállal­kozás és igen sok társadalmi szervezet segítette és a bizott­sági viták több ezer haikgató előtt mentek végbe. A bizottsági ülések általá­nos megállapítása szerint van lehetőség a két ország közöt­ti kapcsolatok javítására, s ezzel az egész nemzetközi helyzet enyhítésére, ennek azonban a mai helyzetben igen sok akadálya van. Mind a szovjet, mind az amerikai felszólalók elsősorban az USA kormányának politiká­ját tették ezért felelőssé, mindenekelőtt a vietnami há­ború folytatását és az USA erőpolitikáját. A tanácskozás vitájában a Kelet—Nyugat közötti keres- kedelem kérdéseiről szólva Willis Armstrong, az ameri­kai nemzetközi kereskedelmi kamara elnöke és Michael BLumenthal, a Benddx Elektro­nikai Vállalat elnöke, volt nagykövet egyaránt az han­goztatta , hogy az Egyesült Államoknak a jobb kapcsola­tok érdekéiben fel kell szá­molnia a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szemben alkalmazott megkü­lönböztetési politikáját, meg kell adnia ezeknek az orszá­goknak is a legnagyobb ked­vezmény elvét. A leszerelési kérdésekkel foglalkozó bizottság ülésén mind a szovjet, mind az ame­rikai résztvevők kiemelték, a jelenlegi tárgyalások a stra­tégiai fegyverek kérdéséről kulcsfontosságúak lehetnek a jövő szempontjából. (MTI) Tovább folytatják Versenyző üzemek A Pásztói Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói tovább folytatják a szocialis­ta munka versenyt a X. párt­kongresszus tiszteletére. A verseny célja a Szocialista műhely cím elnyerése. Az idén 12 üzem, illetőleg mű­helyrész kötött szocialista szerződést a vállalattal. A cé­lok teljesítése esetén a válla­lat nyeresége több mint 800 ezer forinttal növekszik. Je­lentős helyet kapott a válla­lásokban a társadalmi mun­ka. A Kisterenyei, az Érsek- vadkerti Gépjavító Állomás, valamint a pásztói központi telep dolgozói vállalták, hogy a legtisztább, a legrendezet- tebb vállalatai lesznek a me­gyének. A munkaversenyt a válla­latvezetőség és a szakszerve­zeti bizottság havonta értéke­li. Így lehetővé válik, hogy a dolgozók pontosan ismer­jék az üzemrész eredményeit, a tennivalókat. A KISZ vb megtárgyalta. Á fiatal műszakiak és közgazdászok szerepe Tegnap tartotta ülését a KISZ Nógrád megyei végre­hajtó bizottsága. Az ülésen megjelent és felszólalt Hankó Jmos, a megyei tanács vb el­nökhelyettese és dr. Molnár ■ ál, a megyei tanács műve- 1 disügyl osztályának vezető­je is. A tanácskozás első na­pirendi pontján szerepelt a tanintézeti élet demokratiz­musának kérdése és a nem­regiben lezajlott diákparla­mentek tapasztalata. A végre­hajtó bizottság megállapítot­ta. hogy a jövőben fokozott ! nidol kell fordítani a tanu- í i'c öntevékenységének erősí­tésére es az iskolai demokrá­cia továbbfejlesztésére. Az ülésen megvitatták azt a jelentést is, amely a fiatal műszakiak és közgazdászok helyzetével és szerepével fog­lalkozott. A salgótarjáni já­rásban eddig elsősorban a Nógrádi Szénbányák üzemei­ben értek el, immár hagyo­mányosan jó eredményeket a fiatal műszakiak és közgaz­dászok. A járás területén fo­lyamatosan érvényesülő ipar­szerkezeti változás szükséges­sé teszi, hogy elsősorban az új üzemek fiatal műszaki gárdá­ja körében is meghonosítsa a KISZ a termelést, a műszaki fejlesztést segítő FMKT moz­galmat. A tegnapi vb ülés vé­gül foglalkozott a balassa­gyarmati járásban működő KlSZ-alapszervezetek életérő szóló jelentéssel. Az ülésen elhangzott javaslatokra, ész­revételekre a későbbiek során visszatérünk. 2 NÓGRÁD — 1970. május 1.. péntek Az álláspontokat tisztázták Csütörtökön megtartotta ötödik munkaülését a straté­giai fegyverzet korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. A bécsi konferen­ciához közelálló körök szerint a másfél órát tartó munka­ülés még mindig az állás­pontok kölcsönös tisztázását szolgálta. Az ülés után hiva­talosan bejelentették, hogy a küldöttségek a következő munkaülésüket szerdám az amerikai nagykövetség épü­letében tartják meg. Az em­lített körök szerint a csütör­töki tárgyalás változatlanul „tárgyszerű” légkörben folyt le. Konkrét javaslatok nem hangzottak el a stratégiai nukleáris fegyverek korláto­zására vonatkozólag. Eban követelődzik Abba Eban, izraeli külügy­miniszter csütörtöki sajtóér­tekezletét arra használta fel, hogy támadja a Szovjetunió koael-keleti politikáját és is­mét katonai segítséget kérjen az Egyesült ÁldamotetóiL Emlékeztetett Rogiers ame­rikai küliügyimiinisziterniek ar­ra a nyilatkozatára, amely akkor hangzott el, amikor Washington ideiglenesen le­állította a Phantom és a Sky- hawk repülőgépek Izraelbe szállítását. Rogers ekkor a következőket mondotta: „Az Egyesült Államok gondoskod­ni fog arról, hogy Izrael biz­tonságát ne fenyegesse ve­szély”. Abba Eban kijelentet­te: várjuk, hogy e fontos nyi­latkozathoz gyakorlati és po­litikai folyományok kapcso­lódjanak. Az izraeli külügyminiszter sajtóértekezletén felszólította az Egyesült Államokat, hogy szállítsa le az általa megígért hadirepülőgépeket és ugyan­úgy, mint az izraeli kormány minap nyilvánosságra hozott nyilatkozata, e követelését ő is azzal az állítással indokol­ta. hogy Egyiptomban szovjet pilóták „operativ repülése­ket” hajtanak végre. (MTI) Jelentés Guatemalából Kölcsönös terror hadj árat Guatemalában elfajulással fenyeget az a terrarhullám, amely a hónap elején a nyu­gatnémet nagykövet meggyil­kolásával vette kezdetét. Az erőszakcselekmények leg­újabb áldozata egy rendőr, akit géppisztolysorozatok terí­tettek le, amikor megpróbálta feltartóztatni egy gerillacso­port autóját. A gerillák ezt megelőzően egy benzinkút mellett tüzet nyitottak Rodri­guez Diaz századosra, a meg­választott elnök testőrére. Diaz fejsérülésekkel került kórház­ba, de már túl van az életve­szélyen. A rendőr az ötödik halálos áldozata annak a kölcsönös bosszúhadjáratnak, amit a szélsőjobboldali terrorszerve­zetek és a baloldali gerillák vívnak néhány hete egymás­sal. A meggyilkolt személyeket többnyire az útszélen találják meg, átlőtt koponyával. A guatemalai megfigyelők a kibontakozó terrorhullámot összefüggésbe hozzák Arana ezredes, megválasztott államfő közelgő beiktatásával is. Ara­na vezette két évvel ezelőtt a véres felgöngyölő hadjáratot vidéken a különböző gerilla- csoportok ellen, és kilátásba helyezte, hogy hasonló tiszto­gatást indít a városokban is. (MTI) Norvég parlamenti küldöttség érkezett Budapestre Bernt Ingvaldsennek, a norvég parlament elnökének vezeté­sével. Képünkön: Kállai Gyula az or zággyűlés elnöke (középen) fogadja a Parlamentben a küldöttséget. Jobb­ra: Tancred Ibsen Norvégia budapesti nagykövete, bal­ra: Ingvaldsen, a küldöttség vezetője Diákzavargások Saigonban Dél-vietnami sza had&ághar- B—52-es bombázók a Vlet- oosok a csütörtökre virradó nam két részét elválasztó de- éjszaka az amerikaiak és a mdliitairizált övezettől délre, dél-vietnami kormánycsapa- Quang Tri tartományban haj­tok nyolc katonai objektuma tottak végre szőnyegbombá- ellen hajtottak végre ráké- zást. tákkal, illetve aknavetőikkel támadásokat. Amerikai ej tőernyősök szer­dán délután Hűé városától 28 kilométerrel délnyugatra há­romórás ütközetet vívtak a szabadságharcosokkal. Az üt­közetbe ütegek és helikopte­rek is beavatkoztak. Az amerikai At­lanta városban újra kihallgatták Medina kapi­tányt, a dél-viet­nami My Lai-ban elkövetett ameri­kai tömeggyilkos, ság egyik vádlott­ját. Képünkön: Medina a kihall­gatás után „ártat­lanságát” bizony­gatja az újság­íróknak Csehszlovákia Hőse: Svohoda Ludvák Svoboda hadsereg- rendet, Vörös Zászló Érdem- tábornok, a Csehszlovák Szó- rendet, Munkaérdemrendet, cíalisfca Köztársaság elnöke, Érdemes művész címet és csütörtökön a prágai várban Klement Gottwald Állami Dí- rendezett ünnepségen Gustav jat — nyújtott át 29 kolilektí- Husáknak, a CSKP KB első vártak és 149 személynek, a titkárának, valamint Daiitoor gazdasági, politikai, kulturá- Hanesnek, a szövetségi gyű- lis és tudományos élet legki- lés elnökének kezéből átvette valóbb dolgozóinak. (MTI) a Csehszlovákia Hős« kitünte­tésit, amelyet a CSKP KB el­nökségének javaslatára a szö­vetségi gyűlés adományozott az ország felszabadításában, a néphadsereg megteremtésé­ben, a szocialista építésben és a Szovjetunióhoz fűződő test­véri kapcsolatok megszilárdí­tásában szerzett kiemelkedő érdemeinek elismeréséül. Ezt követően, az ország fel­szabadulásának 25. évfordu­lója alkalmából, Ludv-ik Sv<o- boda magas állami kitünteté­seket — Köztársasági Érdem­A „Fekete Párduc mozgalom” Londonban élő tagjai tün­tetést rendeztek a Hyde-park ban, amelyen elítélték az Egyesült Államok trlnidadl beavatkozását. A tüntetők a Hyde-parkból az amerikai nagykövetség elé vonul­tak, ahol a rendőrség megtámadta őket. 19 tüntetőt le­tartóztattak Nincs haladás Semmilyen haladást nem hozott a Vietnammal foglalko­zó párizsi négyes értekezlet csütörtökön megtartott' 65. teljes ülése. Az amerikai és a saigoni küldött is­mét azzal kísérletezett, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaságot vádolja agresz- szió elkövetésével Dél-Viet- namban, Laoszban és Kam­bodzsában. A mostani ülés elején a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány küldöttsé­ge különnyilatkozatban rea­gált az amerikai hadügymi­nisztériumnak arra a hivata­los beismerésére, hogy az Egyesült Államok kormánya engedélyezte a saigoni kor­mányzat zsoldoscsapatainak akciók végrehajtását Kam­bodzsa területén, „amerikai katonai tanácsadók” közre­működésével. Ez — mutat rá a DIFK kormányának kül­döttsége — a háborús eszka­láció újabb foka Indokínában. A VDK küldöttségének ne­vében felszólalt Nguyen Minh Vy is. Az indokínai népek nemrég lezajlott csúcsértekez­letéről megállapította, hogy az ott elfogadott nyilatkozat történelmi jelentőségű ok­mány., A sajgóim amerikai pa­rancsnokság közölte, hogy a dél-vietnami—laoszi határ kö­zelében a partizánok lelőttek két amerikai helikoptert. A Dél-vietnami Legfelső Bíróság tízórás tanácskozás után szerdáin este alkotmány­ellenesnek minősítette a „kommunistabarát tevékeny­séggel” vádolt diákcsoport el­len indított bűnvádi eljárást. Közben a rendőrség könny­gázgránátokkal támadt az épület körül gyülekező diá­kokra és szétoszlatta az íté­lethirdetés eredményét váró töm eget. összecsapás volt a karhata­lom és diákok között a kam­bodzsai nagykövetség épüle­tének közelében is, ahol mint­egy 100 diák megkísérelte, hogy kívülről áttörjön az épületet körülvevő rendőr­gyűrűn és csatlakozzék a kö­vetséget péntek óta megszáll­va tartó társadhoz. (MTI) Megkezdődött a beavatkozás A saigoni kormány szóvi­vője közölte, hogy több mint 6500 dél-vietnami katona, amerikai repülőgépek és tü­zérség támogatásával, ameri­kai tanácsadók közreműködé­sével szerdán offenzívat indí­tott a Dél-Vietnam területébe benyúló nagy kambodzsai ki- szögelés ellen. A „Teljes győ­zelem — 42” elnevezésű had­művelet az első olyan, amely­ről a saigoni kormányzat hi­vatalosan beismerte, hogy kambodzsai terület ellen fo­lyik. A hirt egy saigoni ame­rikai szóvivő is megerősítette. A Phnom Penh-i kormány katonai szóvivője csütörtökön nyugati hírügynökségi k tu­dósítói előtt azt állítot í, hogy kambodzsai csapatokat nem kértek fel a közös dél-vietna­mi—amerikai hadműveletben való részvételre, sőt az akció­ról előzetesen nem is értesí­tették őket. (MTI) ünnepi tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról) 2 millió forint nyereséget ho­zott. A 11 tagú kollektíva ez­zel az eredményével országo­san is a legjobbak között van. Eredményesen tevékenyke­dett a gyümölcskertészet szo­cialista brigádja is. amelyet Bulejka István vezet. A kol­lektívának 14 tagja van, s úgy mint a sertéstenyésztők, az ezüst jel vény birtokosai. A gyümölcskertészetben holdan­ként átlagosan 110 mázsa al­matermést takarítottak be ta­valy. Az ünnepségen sor került a legjobb munkások kitünteté­sére. jutalmazására. Miniszte­ri kitüntetést kapott Bulejka István, a gyümölcskertészet szocialista brigádvezetője, Pa urnán István sertésgondozó és Magyar Gyula fejőgulyás, aki szocialista brigádjával ta­valy 600 literrel növelte ate- henenkénti tejhozamot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom