Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-26 / 97. szám
I’.v vAv W -v.' *. *->.; Siw :*X WÄ«^X^y<V^Ä'»»3»^KS» PORI Mérkőzés előtt Albert Flórián is játszik az FTC-ben HOL VAN már a tavalyi hó. . . Ferencvárosi nyelvre „lefordítva” ez annyit .ieLent, \ogy a nagy hírű egyesület labdarúgócsapata már régen túljutott a válságon, amit különben a banjoki táblázat is mutait, hiszen a második helyezett Ferencvárosnak ugyanannyi pontja van, mint az első helyezett Csepelnek, csak a gólarányia rosszabb. Ami a legfontosabb: az NB I. 16 csapata között egyetlenegy veretlen akad még. és ez az FTC, melyet az utolsó helyezett Salgótarjántól nyolc pont választ el! És, hogy a bevezető mondatra is válaszoljunk: az üj edző, Kalocsa y Géza dr. személyében olyan ember került a volt edző, Lakat Károly dr. helyébe, aki rövid ■ három hónap alatt igen sokat tett azért, hogy a tavalyi válságból kikerüljön a zöTd- fehér együttes. Ma már nincsenek belső problémái a csapatnak, a legfontosabb a csapat formája, amely azért jobb is lehetne. Ez azonban semmi különösebbet nem jelent, hiszen második otthonában, a Népstadionban. legtöbbször mindig átlagon felüli formát tud elérni a zöldfehér együttes. Igen nehéz helyzet előtt áll ma az SBTC, hiszen Albert először lép pályára, közel egy év után. A dánok ellen tavaly súlyosan megsérült világhírű labdarúgó már sokszor játszott a tartatlékcsa- patban, az edzéseken teljes intenzitással dolgozik. így —, ahogy mondják — nem lesz baj a mérkőzésen sem. Albert jelenléte az FTC-ben bizonyára óriási lelkesedésre sarkallja majd társait. Csak akkor lesz sikeres a Stécé ellenállása, ha alaposan megszervezi védelmét, illetőleg már a mezőnyben is mindent elkövet annak érdekében, hogy Rákoslékat a labda megszerzésében megakadó- lyoziaa. Számítaná lehet arra is, 1 hogy a közönség ezúttal lényegesen nagyobb számiban lesz jelen a mérkőzésen, és az eddiginél is nagyobb hangerővel buzdítja majd kedvenceit. Páincsiics Miklós volt az első, akivel a mérkőzésről beszélgettünk. — Milyen formáiban van, és mit vár a vasárnapi mérkőzéstől? — Köszönöm, voltam már jobb formában is. Nehéz mérkőzésre számítok — válaszolta a középhátvéd. — Mi az oka gyengébb formájának, és mit ért nehéz mérkőzés alatt? — Egyelőre nem tudom okát mérsékelt teljesítményeimnek. hiszen jól érzem magam, rendesen edzek... — Ami a leér diás második részét illeti: Salgótarjánban is nagyszerű mérkőzést játszottunk, most is nagy küzdelemre számítok, hiszen az SBTC lényegesein jobb csapat annál amit a táblázaton elfoglalt helye mutat. Kalocsay edző nem tudott, vagy nem akart (ez utóbbi a valószínűbb) pénteken még összeállítást mondani. Tizennégy nevet sorolt fel, ebből a 14-ből kerül ki a csapat és a három tartalék. Ezek: Géiczi — Novak, Pán esi cs, Vé-pi, Megyesi, Juhász, Kű, Mucha, Brandkovics, Füsi, Albert, Rákosi, Szőke, Horváth. — ÜGY KÉSZÜLTÜNK, mint a többi mérkőzésre — mondotta az edző. Remélem vasárnap is olyan jól küzdenek a fiúk, mint eddig és Albert vezetésével még gólerősebb lesz csapatom. Ami engem illet, természetesen jól érzem magam, hiszen „a gyerekek jól húznak”, így az edző sincs bajban. Természetesen itthon győzelmünket várom. Nagy József Kimarad Baranyai és Vertig KÖVETKEZIK a második felvonás a labdarúgó NB I- ben. Az SBTC ma délután a Népstadionban a Ferencváros ellen lép pályára. A találkozó nagy esélyese az FTC, mert hazai pályán játszik és eddig jól összeszokott, küzdőit épes együttes benyomását keltette. Az sem utolsó dolog, hogy eddig veretlenek. Az SBTC viszont nem igazolta az előzetes optimista várakozásokat. A B-csoportban utolsó helyen áll. Korántsem kívánjuk a vészharangokat megkongatni, de itt az ideje, hogy változások következzenek be. A jóakaratot senki nem vonja kétségbe, de a pokolba vezető út is ezzel van kikövezve. A Bp. Honvéd ellen Kispesten legutóbb 4:1 arányban kikaptak a fekete-fehérek. Hasonló arányú vereségre még az öreg futball-rókák is aildg- alig emlékeznek. A védelem ismét feltűnően .gálképes”- nek bizonyult, a középpályán elfeledkeztek arról, hogy az ellenfél is a zöld gyepen tartózkodik, a csatárok pedig a kínálkozó alkalmakkal ezúttal sem éltek. Marosvéri Béla edző a mérkőzéssel kapcsolatban maliciózusan jegyezte meg: „Ügy látszik már a semmiből is gólokat kapunk! En ntem tudom berúgni a helyzeteket, mert a kispadon ülök. Persze még nem érdemes túldramatizélni a helyzetet, szerintem az ínségesehb napok után lesznek még jobb eredmények is.” Szerdán az SBTC Kistere- nyén a helyi NB Il-es csapat ellen játszott edzömérkőzést, és 3:0 (1:0) arányban győzött. A játék nem elégítette ki a megfigyelőket. Úgy tűnt, hogy egyes labdarúgók szükséges rossznak tekintik az edzőmérkőzést, rutinmunkát végeznek, minden különösebb akarás nélkül. A „berozsdó- sodott” akaratból viszont a bajnoki mérkőzések napján már nehéz lelkesedést kicsiholni. Senki nem vonja kétségbe, hogy a csapat időnként szépen játszik. A pontokat azonban nem szépségre mérik. Ma délután az FTC ellen elszánt küzdeniakarásra lesz szükség, mert nem lehet elfeledni, hogy még télen az első bajnoki mérkőzésen Salgótarjánban is győzitek a zöld- fehérek. — Ezúttal lehet, hogy nem szépen játszunk, de hasznosain — mondotta tegnap Marosvád Béla. A két csapat képességeit nagyjából egyenlőnek tartom, sok múlik az akaráson, a mezőnyfölény, és a gólhelyzetek kamatoztatásán. Albert játéka lehet, hogy jó, de az is előfordulhat, hogy kellemetlen lesz számunkra. Ügy gondolom, korábban is le tudtuk fogni, talán ma is így lesz. Az összeállításban változások várhatók. Az edző véleménye szerint egyesek túl biztosnak érzik helyüket a csapatban. Ezúttal kimarad a két szélsőhátvéd: Baranyai és Vertig. Helyettesük Gecse és Horváth lesz. A VÁRHATÓ összeállítás: Szőke — Geese, Ferenc, Horváth — Szalai, Kmetty — SzőLlősi, Kriskó, Répás, Bás- ti, Jeck. Csere: Magyar, Baranyai, Varga. Rozgonyí István Mai sportműsor » ASZTALITENISZ: NB III. Már- ton-csoport: Eger — Hatvan, Bp. Művész — KiSTEXT, SBTC — HPS, Lőrinci — SKSE, Bgy. SE — Bp. Elektromos. Megyei férfi csapatbajnokság: Ötvözet MTE — Mátramindszent, St. Spartacus — SBTC II, Kis- hartyán — Bgy. Dózsa, SKSE II. — Nagybátonyi Bányász, St. Petőfi — Szécsényi Vörös Meteor, Bgy. SE II. — Mátraszele. ATLÉTIKA: A városi pályabajnokság második napja, Salgótarján, SKSE-stadion, io óra. KÉZILABDA: Megyei bajnokság Keleti csoport (nők): Páva SK — St. Spartacus, Homokterenye, 9 óra, v.: Simon. Nagybátonyi Bányász — SBTC, Nagybátony, 9.30 óra, v.: Pál, Bánáti. (Férfiak): St. ITSK — Nagybátonyi ITSK, Salgótarján, 9.45 óra, v.: Mojzes, Me1 de. Palotási Tsz — Nagybátonyi Bányász, Palotás, 10.30 óra, v.: Szilágyi, Perger. KOSÁRLABDA: NB II. Keleti csoport, (férfiak): Salgótarjáni Kohász — BKV' Előre, Salgótarján, 10.20 óra. (Nők): Salgótarjáni Bányász — Tipográfia, Salgótarján, 11.40 óra. LABDARÚGÁS: NB I. B-csoport: Ferencváros — SBTC, Népstadion, 16.30 óra, v.: Bállá Gy. (Borzási, Losonczy.) NB I. tartalék: Ferencváros — SBTC Népstadion, 14.45 óra, v.: Oláh II. NB II. Északi csoport: KELTEX - Salgótarjáni Kohász, Budafoki út, 15.30 óra, v.: Köő. Kazincbarcikai MTK — Nagybátonyi Bányász, Kazincbarcika, 15.30 óra, v.: Gáli. Kisterenyei Bányász—BEAC, Kis- terenye, 15.30 óra, v.: Antal. NB III. Északközépcsoport: Tűzoltó Dózsa — St. Üveggyár BEAC* pálya, 16 óra, v.: Aftán. Pásztói KSE — ÉMTK, Pásztó, 16 óra, v.: Békési. ÉPGÉP — Bgy. SE, Albertfalva, 16 óra, v.: Lencsés. Mi- zserfai Bányász — K. Sörgyár, Kazár, 16 óra, v.: Kenyeres. Zp. Építők — Bp. Postás, Zagyvapál- falva, 16 óra, v.; Hadarics. NB-s vonalbajnokság: SKSE — Nagybátonyi Bányász, v.; Bre- zovszki, Baksa. Kisterenyei Bányász —- Mizserfai Bányász, v.: Csíki, Szopóczi. St. Üveggyár — SBTC III., v.: Dávid, Kómár. Megyei I. osztály, (Keleti csoport): St. ZIM — Somoskőújfalu, v.: Benkő. Karancsság — Zp. Bányagép, v.: Urban. Karancskeszi — Mátraverebély, v.: Rigó. Karancs- lapujtő — Mátranovák, v.: Harth. (Nyugati csoport): Diósjenő — Szécsény, v.: Nagy I. Vörös Csillag SE — Romhány, v.: Fodor. Dejtár — Jurisits SE, v.; Molnár. Bgy. Volán — Bgy. Dózsa, v.: Üj- házi. RÖPLABDA: NB II. Keleti csoport, (férfiak): Zp. Bányagép — Pénzügyőr, Salgótarján, li óra. St. ZIM — Gyulai MEDOSZ, Salgótarján, ío óra. (Nők): OSC — Kisterenyei Bányász, Bp., VIII., Mező I. u. 77., li óra, Bp. Postás — Zp. Építők, Bp., XIV., Lumumba u. 100., 12 óra. MTK — SBTC, Bp., X., Hungária krt., io óra. SAKK: A salgótarjáni járás csapatbajnoksága: Nagybátony II. — Ötvözet MTE, Zp. Építők II. — Karancslapujtő, Kishartyán — Mi- zserfa, St. Ingatlan — Zagyvaróna, St. ZIM II. — Karancskeszi. TEKE: Megyei nagygolyós csapatbajnokság: Mátranovák — Mát- raszőllős, v.: Mizser. St. ingatlan— Nádújfalu, v.: ífj. Garádi. Kistere- nye — St. Dózsa, v.: Kovács. SÜMSE — zp. Építők, v.j Fülöp. Az SKSE szabadnapos. A mérkőzések 8 órakor kezdődnek. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 6.00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 6.10: Kellemes vasárnapot! — Közben: 6.50— 7.10: Műsorismertetés, körzeti idő- járásjelentés. — 7.25: Múzeumok és kiállítások programja. — 7.28: Vagy családok. — 7.58: Hallgatóink igyelmébe! — 8.00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.10: Játsszunk zenét! — 9.14s Szivárvány. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.04: Egy korty tenger. — 13.14: Századunk mes- ^rmüveiből. — 14.00: Magyar Pantheon. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.08: Fritz Kreisler hegedül. — 15.21: Tudósok fóruma. — 15.41: Könnyűzenei olimpia. — 16.43: Költők albuma. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, Időjárás. — 17.05: Tanzániai pillanatok. — 17.25: Rádióreklám. — L7.30: Körkapcsolás bajndki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.30: Félára jazz. — 19.00: Hírek, időjárás. — 19.10: Faluról falunak — muzsikával. — 20.00: Közvetítés a Ma- lách Színház Kamaraszínházából. Rakéta. — 21.31: 'Slágerstaféta. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: A vasárnap sportja, totó. — 22.20: Dobnányi Ernő emlékest. — 23.35— 0.25: A szép Galathea. — Közben: 24.00—0.10: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: C. Franck: Két korálfantázia. — 8.00: Operakalauz. — 9.00: Régi magyar dalok és táncok. — 9.20: Szívesen hallgattuk. — 10.03: Mit hallunk? — 10.33: Százados szenzációk. — 11.03: Zenei anyanyelvűnk. — 11.13: Világhírű előadóművészek lemezeiből. — 12.55: Május királynője. — 13.45: Időjárás és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Színes népi muzsika. — 15.55: Mit üzen a Rádió? — 16.00: Hírek, időjárás. — 16.05: Könyvek és századok. — 16.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — — 17.20: Tessék a mikrofon! 17.50: Svéd Sándor két operettdalt énekel. — 18.00: Hírek, időjárás. — 18.05: Saint-Saens: Sámson és Delila. — Közben: — 18.53—19.03: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.47: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek, időjárás. — 20.10—20.15: Sporthírek, totó. — 20.54: A Ray Conniff-együttes műsorából. — 21.08: Rudolf Kempe vezényel. — 22.15: Ritmusturmix. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.10: Yves Montand énekel, a Monte- matti-zenekar játszik. — 23.35: A kórusirodalom remekeiből. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. TELEVÍZIÓ: 8.40: Műsorismertetés. — 8.41—9.30: Iskolatévé. — 9.30: Csak gyerekeknek! — 10.00: Telesport. — 11.20—11.45: Pamir ’69. 9. Kelet fényes közepe. (Ism.) — 17.20: A magyar nyelv útja. — 17.55: Delta. — 18.20: Tom Sawyer kalandjai. — 18.55: A világ térképe előtt. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklámműsor. — 19.25: Erdők, mezők virágai. .. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Világirodalmi Lexikon. — 21.35: Bolyai János. — 22.40: Az érem harmadik oldala. — 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 9.25: Filmsorozat a londoni Állatkertből. — 11.15: Hangverseny Debussy és Bartók műveiből. — 12.00: Interví- ziómüsor. — 15.00: Lóverseny. — 17.00: Indiai filmriport. — 17.20: A bátor Radko. (Jugoszláv film.) — 19.00 és 21.40: Tv-híradó és sporteredmények. — 19.55: A kockázat. (Lengyel filmsorozat.) 7. rész. — 22.10: Vivaldi-müvek. Hétfő NÓGRÁD — 1970. április 26., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: A magyar nyelv hete. Édes anyanyelvűnk. — 8.55: Népek zenéjéből. — 9.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművésze a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. — 10.05: Ki volt Petit Jean? — 10.35: Bach: É- dúr csembalóverseny. —I 11.35: Amelita Galli Curci és Mattia Battistini énekel. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Népdalok, néptáncok. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: A magyar nyelv hete. Édes anyanyelvűnk. — 14.05: Szimfonikus táncok. — 14.39: Miért szép? Babits Mihály: Strófák a wartburgi dalnokversenyről c. verséről beszél Gardos Pál. — 15.10: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 15.45: Tűzön-vízen. Részletek Cowi operettjéből. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kóruspódium. A Magyar Kábelművek férfikara énekel. — 16.14: A mikrofon előtt a BNV szervezői. — 16.34: Ifj. Magyári Imre népi zenekara játszik, Fekete Mária énekel. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Haydn: C-dúr szimfónia. — 17.45: Egy kitüntetés története. — 18.00: Húszas stúdió. Különleges tudakozó az ifjúságpolitikáról. — 19.35: A bölcsesség nem boszorkányság! — 20.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Magyar operaest. — Kb.: 21.08— 21.20: Álomi tájak. — Kb.: 22.20: Melis György nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. — 22.43: André Navarra gordonkaestje. PETŐFI RADIO: 8.05: Zenekari muzsika. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. . . A Gyermekrádió órája. — 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. — 11.40: A magyar nyelv hete. A rádió nyelvéről. — 12.00: Ambrus Sándorné és P. Tóth István énekel, a bajai tamburazenekar játszik. — 12.20: Zenekari muzsika. — 13.03: Ötven éve tanít. . . Dezséry László beszélgetése Majzik Sándorral. — 13.20: Banchieri: Éljen a tavasz és a virágok. Kantáta. — 14.00: Mindenféle kettőtől ötig. . . — 17.00: ötórai tea. — 18.10: A magyar nyelv hete. a legszebb nyelv. — 18.19—19.14: Közkívánatra! — 19.14: Hangverseny a stúdióban. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Nóták. — 20.50: Lovasok a Harfen partján. — 21.00: Népszerű előadók — népszerű táncdalok. — 21.30: Nőkről nőknek. — 22.00: A hét előadóművésze a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. — 22.35: Hangversenynap- tár. — 22.50: Toronyzene. — 23.15: A szép Heléna. Részletek^ Offenbach operettjéből. * BESZTERCEBÁNYA: 15.55: Telesport. — 17.25: Fúvós zene. — 19.0e és 22.05: Tv-híradó. — 20.10: A bástya. Peter Karvas triptichonjának I. része. -- 22.05: Ligavasárnap. Ifjúsági labdarúgó-híradó Nyugaton a helyzet tovább romlott A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság félidejéhez közeledünk. A Keleti csoportban zavartalanul zajlott le a VI. forduló, a Nyugati csoportban viszont tovább romlott a helyzet. A Vörös Csillag SE ifjúsági csapata ismét nem utazott eJ, ezúttal Szé- csénybe. A Keleti csoportban Somoskőújfalu megszerezte első győzelmét. A Nyugati csoportban csak két mérkőzést játszottak le. Házi fegyelmi elé állítótta>k négy ifjúsági játékost (Novak T., Juhász I., Klinecz S., Telek Gy.) Karancsilapujtőn,, mert Mátraverebély helyett kirándulni mentek! Érdemes lenne a fegyelmező példát más szakosztályoknak követni, mert nincs minden rendben házuk táján. Az elmaradt Szécsény—Vörös Csillag SE mérkőzés ügyében a szövetség hamarosan dönt. A Keleti csoport eredményei Somoskőújfalu—Karancsság 1:0 (0:0), v.: Csáki, góllövő: Angyal L. Jó: Deák, ill.: Tóth, Sörös. Zp. Bányagép—Karancskeszi 5:0 (1:0), v., Séber, góllövő: Kedecsényi J. (2), Bagó, Fekete, Bottyán. Jó: Bagó, Herczieg, Kelecsényi V., ill.: Tarjáni, Bakos* Szőüős. Mátranovák—St. ZIM 3:1 (2:0), v.: Kómár, gólliövő: Bakos (2). Lakatos, ill.: Szent- györgyi. Jó: Borús* Bakos, ko&tyál, Lakatos, ill.: Szerűt - györgyi. Mátraverebély—Karancslapujtő 2:2 (1:1), v.: Rajnai, góllövő: Kormos* Sári L., ilk: Horváth, Kovács Gy. Jó: Ve- rebélyi, Kormos, uLL: Roago- nyi, Venebélyi. A Nyugati csoport eredményei Komhány—Dejtár 3:0 (0:0), v.: Vári, góllövő: Spitz, Tihanyi, Lakatos. Jó: a három góLLövő, míg a vendégek közül senki nem dicsérhető. Bgy. Volán—Jurisits SE 6:0 (0:0), v.: Benkő, góllövő: Rigó (2), Bérezi (2), Katyi, Borza. Jó: Koleszár, Katyi, Bér czesi, Borza, ill.: Hugyecz J.. Molnár. A bajnokság állása (Keleti csoport) 1. Zp. Bányagép 6 6 - 23: 2 12 2. Mátranovák 6 5-1 25: 6 10 3. K.-lapujtő 6 2 2 2 5: 7 6 4. St. ZIM 6 2 13 8: 6 5 5. Karancskeszi 6 2 13 6:13 5 6. Mátraverebély 6 12 3 7:10 4 7. Karancsság 6 2-4 0:13 4 8. S.-újfalu 6 1-5 4:20 2 (Nyugati csoport) 1. Bgy. Volán 6 4 11 15: 8 fl 2. Dejtár 5 3 11 7: 5 7 3. Rom hány 5 2 2 1 13: 9 6 4. Szécsény 4 112 4: 4 3 5. Vörös Cs. SE 4 112 4: 7 3 6. Jurisits SE 4 112 5:11 3 7. Diósjenő 4-13 2: 6 l Scprcnyi Gyula Teke Esélyesek győztek a második fordulóban A Nógrád megyei nagy-golyós teke -csapa tbaijmoksá gban a SÜMSE idegenben szerzett győzőimet a Kisterenyei Bányásszal szemben. Az SKSE újra otthon játszott, és ez alkalommal Mátraszőllős együttesét győzte le. Az St. Ingatlan újra győzött, így a táblázat 2. helyén áll. A második forduló eredménye St. Ingatlan—Mátranováki B. 6:2 (2394:2224) St. Ingatlan: Siinka 390, Borsos 424, Alimásá 382, Horváth 388, Papp 382, Lengyel 428. Mátranovák: Tóbiás 374, Forgó 339, Soproni 365, Sipos 389, Barecziki 363, Kecskés 393. Nádújfalu—St. Dózsa 3:5 (2287:2343) St. Dózsa: Magyar 389, Po- laneczki P. 396, Krema 382, Poianeczki I. 382, Hajdú 409, Tóth 385. Nádújfalu: Bakos 362, Gubán 380, Németh 359, Kotroczó 393, Fodor 399, Dósa 399. Kisterenyei Bányász—SÜMSE 3:5 (2132:2241) SÜMSE: Győri 362, Kovács A. 341, Kovács S. 406, Hu- ram 400, Pauchli 357, Klauber 375. Kisterenye: Futó 286, Jánosok 331, Petro vies 371, Vaspál 416, DobraV'ics 372. Szeberónyi 356. SKSE—Mátraszőllős 6:2 (2320:2189) SKSE: Krupa 369, Kovács 404, Póczos 361, Miskoliczi 400. Auth 401, Miskei 385. Mátraszőllős: Tóth 389, Kiss 376 Győri, 380, Zeke 370, Batta 293, Koczka 382. Ebben a fordulóban a Zp. Építők csapata volt szabadnapos. Két forduló után az élmezőny állása a következő : 1. SÜMSE 12, 2. Ingatlan 11, 3. St. Dózsa 11, 4. SKSE 9 pont. Salgótarján város főállatorvosa a három hónaposnál idősebb ebek (kutyák) pótoltását április 30-án délelőtt 8—8.30 óráig és délután 17—17.30 óráig végzi a volt városi strand területén. VÁROSI TANÁCS APRÓHIRDETÉSEK Elcserélném salgótarjáni, Lovász József utcai háromszobás, távfűtéses, szövetkezeti lakásomat hasonló kétszobásra, Arany János utcában, vagy Pécskő utcai toronyházra. 17-es épület, V. emelet, 46. Medgyesi- né. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. u. 34.) azonnali belépéssel alkalmaz férfiakat be- tonelemgyártó. nőket irodatakarftó munkakörbe. Felvétel személyes Jelentkezés esetén. 29-én kiváltható Wartburg eladó. Dr. Jávori, Rákóczi u. 87. Szoba-konyhás ház mellékhelyiséggel, termő gyümölcsössel, beköltözhetően eladó, Alsóidegér, 2. Beton- és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác, Kisrét dúló l.) azonnali belépéssel felvesz lakatotokat két műszakos beosztással, valamint szálló- és Irodatakarl- tó női munkaerőt. Felvétel személyes Jelentkezés esetén. 1000-es Wartburg megkímélt állapotban sürgősen eladó. Balassagyarmat, Gold- mann. Háztartási bolt. A Kisterenyei Téglagyár felvételre keres férfi- és női dolgozókat. betanított és segédmunkára. Nyugdíjasokat is foglalkoztatunk. Napi egyszeri ebédet adunk. Jelentkezni: a Kisterenyei Téglagyárban. Jó állapotban levő 125 cm3 motorkerékpár eladó. Somoskőújfalu, Dózsa György u. 5. Jól karbantartott, garazsírozott 407-es Moszkvics gépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Salgótarján, Tanács u. 5. Tel.: 23-88, este 6 óra után. Bontott cserépkályhacsempék 35 százalékoü értékben kaphatók a? Ingatlankezelő Vállalatnál (Salgótarján Bajcsy-Zsilinszky ut 40.) Felvételre keresünk jó bérezéssel i fő mélyépítési munkában jártas technikust, továbbá ív- és lánghegesztőket, mélyépítési munkában jártas kubikos brigádokat. Jelentkezés mindennap (szombat kivételével). Cím: Közmű- és Mélyépítő Vállalat 62. sz. építésvezetősége. Salgótarján, Malinovszkij u. (régi nőgyógyászat mellett.) i