Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

LjudntWa Kunyeckaja Lenin dolgozószobájában ÍO. Milyen ember Mr. Harding;? Lenin rendkívül fontosnak tartotta, hogy interjút adjon az Oroszországba érkezett kül­földi újságíróknak, s így hite­lesen számolhassanak be mindarról, ami ebben a ha­talmas országban történik. Fo­gadott svéd, angol, francia, amerikai, japán, svájci és más országokból érkezett újság­írókat. Minden érdekelte őket, a falusi élelmiszerpolitikától a művészek életkörülményéig — hogy például biztosítottak-e mindent, amire szüksége van Jekatyerina Gelcemek, a hí­res balerinának. S minderre magától az orosz miniszterel­nöktől akartak választ. Lin­coln Eire, az egyik New York-i újság munkatársa pél­dául így írta le találkozását Vlagyimir Iljiccsel, amelyre 1920-ban került sor. „Öltözé­két könnyű leírni, enyhén ke­ményített fehér gallér (Orosz­országban még a keményített fehér gallér is ritka), fekete nyakkendő, sötétbarna zakó, nadrágját magas nemezcsiz­mába (ez a legmelegebb láb­beliféleség) tűrve viselte. Ez az öltözék egyáltalán nem jel­lemzi az embert, vagyis Le­nin ruháit nyugodtan felve­hette volna egy megjelenésére nem sokat adó kabinetmi­niszter csakúgy, mint egy ri­porter, vagy egy jól kereső kő­műves.” Eire a továbbiakban így ír: „Lenint olyan szellemi készenlét, olyan intellektuális töltés fűtötte, amely minden bizonnyal egyik legjellemzőbb vonása ... Vitathatatlan, hogy rendkívüli vonzerővel rendel­kezik. Mosolya megnyerő, ka­cagása magával ragadó, szí­vélyes és szimpatikus ember.” mát, humorérzékét. A kitűnő amerikai publicista, JohnReed felesége így írja le benyomá­sait Leninről: Amikor az em­ber belép a dolgozószobába Lenin mosolyogva ugrik fel, hogy köszöntse, kezet szorít­son vele, majd egy mély, ké­nyelmes fotelbe ülteti. Ö ma­ga közelebb húzza vendégé­hez a másik karosszéket, csöp­pet előrehajlik, s úgy kezdi a beszélgetést, mintha semmi más nem érdekelné a vilá­gon, mint ez a látogatás. Nagyon szeret tréfálkozni, és jóízűen nevet, ha az ember egy mulatságos esetet mesél el neki, vagy ha egy útiél­ményt, utcai történetet eleve­nít fel a vendég. Lenin maga is szívesen mesél kedves tör­téneteket, — méghozzá kitű­nően. De az ilyen csevegés nem tart soká. Egyszerre csak abbahagyja a nevetést, majd megkérdi: „Milyen ember ez a Harding, milyen a múltja?” (Harding 1921—23 között az USA elnöke volt.) (Folytatjuk) Bácskai Károlyné kettős ju­bileumot tart. Huszonöt éve dolgozik pénzintézetnél, és húsz éve propagandista. Ked­ves, szerény asszonyka, sza- bódva hárítja el a dicséretet. — Mit tudok én érdekeset mondani, amit újságba lehet írni? Az a legfontosabb, hogy az ember igyekezzen helyt sülni. A többi jön magától. Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Kezdve onnan, hogy Bácskámé — vagy ahogyan az OTP-ben mindenki ismeri: Aranka — jó munkájára ha­marosan felfigyeltek fölöttesei. Először csoportvezető, majd ügyfélforgalmi részlegvezető lett a salgótarjáni OTP-ben. Huszonnégy ember dolgozik a keze alatt, akiknek munkájá­ra felügyel, irányítja és ellen­őrzi. — Talán közhely, de nagyon szeretem a munkámat. Hoz­zánk tartoznak a betétek, a csekkszámlák, KST, totó—lot­tó, valutaügyek, így sokrétű, amit csinálunk. Az a jó, hogy sok nálunk a tehetséges fia­tal akikkel öröm együtt dol­gozni. Bácskai Károlyné szeretet­tel és türelmesen foglalkozik a fiatalokkal, szakmailag, és ■---------------' " 1 1 mint propagandista is. Hozzá­4 NÓGRÁD — 1970. április 19., vasárnap j | értése, türelme nem marad Elizabeth Hull f romám Amit az amerikai kórházakról Látjátok azt a szép nagy épüle­tet, gyerekek? Az a nagy épület a kórház. Nagyon régi épület. A tűz­oltóság lebontásra ítélte. Az egészség- ügyi minisztérium is. Még. a Súly- és Mértékhivatal is. A kórházban sok ember van. A betegek kórházba mennek, és meg­gyógyulnak. Az egészségesek kór­házba mennek és megbetegszenek. A kórházi tartózko­dásért mindenki­nek fizetnie kell. Méghozzá sokat. No. gyerekek, ki tudná megmonda­ni, mi ez a szoba? Nem. nem a taka­rítószerek fali- szekrénye. Ez a kórházi különszo- ba. Látjátok, ott van az ágy. Óva­tosan. Ne tárjátok túl szélesre az aj­tót, mert akkor nekiütközik az ágynak. Nem, a beteg nincs az ágyában. A beteg lement az előcsar­nokba. A beteg tudni kell most épp nővért keres. A nővérek bor­zasztóan el van­nak foglalva. Nem szabad őket za­varni. Látjátok azokat a szép kis lámpácskákat, me­lyek ott égnek minden szoba aj­taja fölött? Min­degyik szobában van egy beteg, aki megnyomta a csengőt, s a lám- pácska kigyulladt. Azok a betegek mind nővérre vár­nak. De hol a nő­vér? Talán ő is beteg, és befeküdt egy másik kórház­ba. Itt egy másik különszoba, gye­rekek. Szép óva­tosan nyissátok ki az ajtót, s most meglátogatjuk a beteget. Miért ül a beteg egy szé­ken a szoba sar­kában? Azért, mert a friss ágy­huzatra vár. Ügy látszik, a mosoda dolgozói is ször­nyen el vannak foglalva. Ne ijedjetek meg a zajoktól, gyere­kek. A zajok kí­vülről jönnek. Sok-sok szorgos munkás éppen la­kóházat épít a kórházzal szem­ben. Más szorgos munkások alagu­tat robbantanak a folyó alatt. Igen, ez a furcsa szag pedig egy új ve­gyigyárból jön, amely éppencsalc egy saroknyira van a kórháztól. Micsoda pompás környék! No lám, megér­keznek a látoga­tók, most jönnek felfelé a lépcsőn. A lift megint el­romlott. Most, hogy már itt van­nak a látogatók, s ők szórakoztatják a betegeket, mi elmehetünk. Vi­gyázzatok gyere­kek! Láttátok, hogy az egyik lá­togató elcsúszott a viaszos padlón? A látogató eltörte a lábát. Szegény lá­togató! Most már ő is beteg. Fordította: Zilahi Judit) Megbarátkozni a Patyolattal Vzemlátooatáson a háziasszonyok Húsz háziasszony látogatott el a napokban a Salgótarjáni Kohászati Üzemektől és a Tűzhelygyárból a Patyolat sal­gótarjáni üzemébe. A háziasz- szonyok tekintélyes része még mindig idegenkedik a Patyolat szolgál tatásainak igénybevéte­létől. Az üzem azért hívta meg az asszonyokat, hogy megis­merkedjenek munkájukkal és a közvetlen találkozással el­mélyítsék a kölcsönös bizal­mat. Leküzdjék az idegenke­dést a szolgáltatásokkal szem­ben, amelyek tulajdonképpen a második műszak könnyítését szolgálják. Az üzemlátogatást díjtalan szolgáltatással és ta­nácsadással kapcsolták össze. A közeljövőben a különböző vállalatok, intézmények és tár­sadalmi szervezetek szervezé­sében újabb csoportok látogat­nak el hasonló céllal a Patyo­lathoz. A legváratlanabb akadályo­kat kellett leküzdenie annak, aki meg akarta tudni az iga­zat Szovjet-Oroszországról, s el akart jutni ebbe az ország­ba. Isaac MacBride amerikai újságíró 1919 nyarán indult el Oroszországba. Ehhez azonban először Lettországba indult, illegálisan átlépte az ország­L ... " fffß.f h atárt, a frontvonalat, és így jutott el sok viszontagság után Moszkvába. Szeptember vé­gén találkozott Leninnel. A külügyi népbiztosság előre fi­gyelmeztette az újságírót, hogy Lenin 15 percet szentelhet ne­ki, de a beszélgetés úgy ma­gával ragadta mindkettőjüket. hogy a találkozó több mint egy óra hosszat tartott. Mac­Bride igyekezett egybevetni elképzeléseit és mindazt, amit korábban Oroszországról hal­lott, — a valósággal. Azt mondták, hogy az orosz mi­niszterelnök elérhetetlen. Az újságíró tanúsíthatta, hogy ez kitalálás: neki mindössze né­hány percet kellett várakoznia, azt is azért, mert a jelzett időnél kicsit előbb érkezett. MacBride beszámolójában ki­emelte, hogy Lenin mindig in­gadozás nélkül, nyíltan, lé- nyegretörően válaszolt. Az újságíró idézte azokat a kül­földi véleményeket, amelyek szerint a szovjet hatalom a kisebbség diktatúrája. Vála­szul Lenin a következőket mondta: „Ez természetesen nem igaz. ön elmondta, hogy járt a nyugati fronton, meg­engedték hogy beszélgessen, találkozzék Szovjet-Oroszor- szág katonáival; önt, az újság­írót senki sem gátolta abban, hogy tájékozódjék, járt üze­mekben, gyárakban. Módja volt rá, hogy megértse a tö­megek hangulatát. Emberek ezreit láthatta, akik nap nap után kenyéren és cukor nélkül fogyasztott teán éltek. Szov- jet-Oroszországban bizonyára sok szenvedést látott, amelyet az az igazságtalan háború okozott, amely ellenünk irá­nyul és magában foglalja a gazdasági blokádot is, s amely­ben oly nagy szerepet játszik az ön országa. Most kérdezem, mi az ön véleménye, a kisebb­ség gyakorolja-e nálunk a diktatúrát?” Lenin a legnehezebb napok­Figyelmetlen tarjáni asszonyok Eltűntek a pénztárcák Csak nőktől loptak A napilapok bűnügyi króni­Tarjáni mozaik Egy maszek esete Virágot akartam vásárolni dél­után 4 óra 32 perckor. Egyszerű dolog — véltem — az ember el­megy a legközelebbi virágüzletbe, választ, csomagolnak, fizet, s már indulhat is visszafelé. Csacsi el­képzelés! A virágüzlet 4 óra 30-kor bezárt, viszont tekintélyes tábla fogadja a vásárlót annak feltünte­tésével, hogy mikor tart nyitva. Ezt tehát jó lett volna tanulmá­nyozni, de elmulasztottam. Jó, menjünk a piacra, van ott is vi­rágüzlet elég. Végig a piacon min­den virágüzlet zárva. Nézelődvén láttam, hogy a szép virágokat alig­hanem jégen tartják, vagy más­képpen rekkentik el a vizsla sze­mek elöl, mert a homályos abla­kokon bekukncskálva az ember szeme elé nem éppen szivderitö látvány tárul. Mintha a választék kicsit szűkös volna. Igen, a nizzai virágkorzó bizonyára üdítőbb. Egy, csak egy legény van tal­pon a vidéken. Bódéja nyitva, ben­ne virág virág hátán. A bódé mel­lett asztal, az asztalon hatalmas váza, a vázában csodálatos szegfű­szálakat lenget a szél. s Hogy száljai — tíz forint. Nem éppen olcsó, de legalább szép. Álldogálok, nézelődöm. Fél_ óra alatt hét fiatalember vett egyenként átlag három szál szeg­fűt. Ha jól számolom, az 210 fo­rint. egy órára 420 volna. Napi bevételnek is elég. — Mindig ilyen jól megy? — kér­dem. A, dehogy! Csak amikor a többiek bezárnak. Akkor kiteszem a szegfűt, a többi megy magától. Mivel a szegfű szép, ők pedig elég hamar bezárnak, hát nem rossz üzlet ez, kérem... — ky — káiban gyakorta olvashatunk áruházi tolvajokról. Az úgyne­vezett: „zsebesek” lesben áll­nak, s a vásárlókat figyelik. Fizetési napokon, tavaszi és őszi vásárok alkalmával ez­rek keresik fel az áruházakat, s a tolongást, a vásárlók fi­gyelmetlenségét használják ki a tolvajok. A vásárlók — fő­leg az asszonyok — nem ügyelnek pénztárcájukra. A zsebesek ilyenkor lépnek köz­be. Elég egy pillanat, s máris „ugrott” a pénzzel telt buk­sza a táska tetejéről, vagy a kabátzsebből. Fizetéskor per­sze nagy a meglepetés, s nincs más hátra: a károsultak feljelentést tesznek a rendőr­ségen. A Salgótarjáni városi Rend­őrkapitányságon az utóbbi hó­napokban egymásnak adták a kilincset a bejelentők. Vala­mennyien asszonyok voltak. Pénztárcával együtt eltűnt a pénzük. Az összegek: 1200, 900, 600, 1200 forint és így tovább. A kérdésre, hogy hol tűnt el, két tarjáni áruházat, a Pécskő Üzletházat és a Centrumot ne­vezték meg, de más üzlet ne­ve is szerepel a listán. A rend­őrség kitartó munka után, fü­lön csípte a tetteseket — tarjá­ni fiatalkorúakat., B. András (halál) 16 éves és B. Árpád 15 éves fiúk sorozatban követték el a lopásokat a megyeszék­hely áruházaiban. A vezér B. András volt, s a lopásokkal kapcsolatban a 17 éves Cs. Te­réz és a még gyermekkorú B. Sándor nevét is meg kell em­líteni. B. Andrásék csak asz- szonyoktól loptak, s mint mondták, a táskák, szatyrok tetején volt a pénztárca. Nem­csak a vásárlók voltak a ká­rosultak. B. Árpád például a Centrum Áruház konfekció- osztályán a pénztárból — a pénztárosnő csak egy percre nézeti félre — 1200 forintot emelt ki, s amikor a hölgy rá­szólt, hogy távozzon, természe­tes, hogy azonnal elsietett. Az utcasarkon Cs. Terézzel meg­osztozott a pénzen. B. András legnagyobb „zsákmánya” egy 1260 forinttal telt pénztárca volt. Ezt a Centrumból lopta. A tarjáni buszmegállónál egy pádon ülő hölgy táskájából B. Sándor lopott el 600 forintot, személyigazolvánnyal együtt. Tucatszámra kerültek elő pénztárcák a Pécskő utca víz­lefolyó csöveiből, csatornákból, bokrokból, sőt egy háztetőről is. A pénznek természetesen hűlt helye volt, mert a fiatal­korúak hamar a nyakára lép­tek. Italt, élelmet vásároltak, s elkártyázták. A városi-járási rendőrkapitányságon a mai napig nyolc pénztárca várja gazdáját, de nincs tulajdonosa egy női karórának és egy J. G. monogrammal ellátott gyű­rűnek sem. Az eset figyelmez­tesse a tarjáni asszonyokat, mert zsebtolvajok mindenütt akadnak, még Salgótarjánban is... — ács — Kiváló propagandista Húsz esztendő munkája hatástalan, mert részlegéből részt vesz valamilyen szerve- már sok tehetséges f iatal szak- zett oktatásban, ember került ki. — Haladunk az esemónyek­— Hogyan lett propagandis- kel. A pénzügyekkel foglalko­ta? zó embereknek sem szakmai­— Ez hosszú történet. 1949- lag, sem politikailag nem sza­bén kezdtem a propagandista- bad elmaradniok. Az élet sod- munkát. Annak idején párt- rásában élünk, ez megköveteli megbízatásként kaptam a fel- az előbbre lépést, adatot, a városi alapszervezet Beszélni kell arról is, hogy küldött tanfolyamra. szakmailag is az elsők között Azt mar masok mondják el, van. Kiváló pénzügyi dolgozó hogy Bácskámé Somlyó-bá- kitüntetést kapott, és minisz- nyatelepen lakott, onnan járt dicséretben részesítették, be naponta, 10 kilométert gya- gs aki a pénzügyekben a mun- logolva. Akkoriban rengeteget kahelyén ilyen kiváló, az nyil- túlóraztak. és bizony emellett ván saját háztartását is jól irá- propagandamunkat végezni nyftja. Ezért a Statisztikai Hi­nein volt könnyű feladat. vatal felkérésére társadalmi — Emlékszem, családtól csa- munkában háztartási naplót Iádhoz látogattunk, volt úgy, vezet immár 10 esztendeje. Ezt nul súlyos beteg lett, az őr­hegy csak a késő este vetett olyan szépen, pontosan végzi, vos teljes kíméletet javasolt, haza. De csináltuk fiatalos len- hogy mindig megdicsérik érte. — Az idei oktatási évből, dülettel. Mert akkor ezt köve- Emellett egyik megalakítója úgy látszik, már „kiestem”, telték a körülmények. és lelkes tagja a Takarékos De egy kis pihenő után jövő­Bácskainé most már évék ifjúsági szocialista brigádnak, re újra folytatom. Ez már hoz- óta gazdaságpolitikai tanfolya- Az immár négyszeres szocia- zátartozik az életemhez, mókát vezet. Büszkén mond- lista címet elérő közösségnek ugyanolyan szorosan, mint a ja, hogy a salgótarjáni OTP- hosszú évekig a vezetője volt. munkáim, ben minden egyes dolgozó Az idén januárban váratta- es, e. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom