Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

Móricz Zsigmond és Salgótarján A dedikált kötetek nyomában... Bogáncs barátai A Salgótarjáni Madách Im­re Gimnázium és Szakközép- iskola Irodalmi emlékek nyo­mában Nógrád megyében cí­mű kiadványának II. köteté­ben található a fentebbi cí­met viselő összeállítás. Mivel bizonyos okok miatt akkor nem tudtunk teljesség­re törekedni, ezt a hiányossá­got szeretnénk most pótolni. Móricz Zsigmond salgótarjá­ni kapcsolata már ismert. Nem akarunk ismétlésekbe bocsát­kozni, ezért csupán az eddig elmondottak kiegészítésére tö­rekszünk. Évkönyvünk is (1968/69-es tanév) közölte már az elődök nyomán, hogy az 1925/26-os tanévben iskolánk (Chorin Fe­renc Magángimnázium) tanu­lója volt Móricz Zsigmond legkisebb leánya, Lili, kit több alkalommal meglátogatott. Egyik látogatásakor összegyűj­tött műveinek dedikált példá­nyát adományozta az iskola könyvtárának. A háború pusz­tításai után megmaradt dedi­kált példány fotókópiája le­gyen bizonyítéka a nagy író e gesztusának. Kedves emlék számunkra ez a kötet, mert nemcsak a kor levegőjét, a nagy írót idézi, de irodalmi emlékeink között is jelentős. Az 1926-os, s azt követő évek során találkozott több­ször Móricz Zsigmond és Mánczos József. (Ma Munká- csy-díjas üvegtervező művész, nyugdíjas.) A Móricz és Mánczos csa­lád barátsága régi. Még Ho­lies Janka szülőhelyéhez, Vashegyhez — Gömör megye — fűződik. Mánczos József két nővére, Lenke és Irén, va­lamint Holies Janka, barátnők voltak. A Móricz-művek dedikációi őrzik ezt a barátságot. Sajnos, a kötetek elvesztek a háború­ban — mondja Mánczos Jó­zsef beszélgetésünk alkalmá­val. Hangulatos, kedves lakás az üveggyári „kolónián”. Igen sok értékes könyv, műtárgy. Irodalomszeretetről, a szép sze- retetéről, műértésről vallanak a szoba kerendezési tárgyai. Előkerül a „Harmatos ró­zsa” első kiadása. 1912-ből. Ez nincs dedikálva. De csillogó, szemmel idézi Mánczos Jó­zsef a nővérének dedikált kö­József. Az író temetésére nem tudott elmenni, amit szívből sajnál ma is. Sajnos, a dedikált Móricz- kö tetőknek csak nyomába sze­gődtünk. A valóságban nem sokat láttunk viszont. De az emberről, az íróról újabb ada­lékokat tudtunk meg. Szá­munkra ez is nagy érték. Üj láncszemmel gazdagodott a megye irodalmi emlékeinek gyűjteménye. * A szálak tovább vezetnek. Felkerestük Bona Kovács Ká- rolynét — született Mánczos Irént is. A beszélgetés során kirajzo­lódik előttünk az elhunyt nő­vér alakja, halálának körül­ményei, a Holies Jankához fű­ződő barátság. A „Feljegyzé­sek” lapjai vallanak e barát­ságról. Móriczné írásával ol­vashatjuk: Ignotus Szerelem és Ady Így szaladsz karjaim­ba, (Bp., 1909. november 20.) — című verset. Igen szép be­tűformák, kiírt, intelligens írás. Fényképek a Móricz csa­ládról, Móricz Zsigmond és Janka. Fényképek Mánezosók­ról, Holicsékról. Nem lehet meghatottság nél­kül forgatni, nézegetni! Mánczos Irén emlékkönyvé­ben Móricz Zsigmond sorait olvashatjuk: „Legyen boldog, kicsi Irén, ezt kívánja az öreg Zsiga bácsi.” Mánczos Irén — Bona Ko- vácsné —, szerint a Nyilas Misi bemutatása után is írt neki Móricz Zsigmond. Tudo­mása szerint a levél megvan, de pillanatnyilag nem találja. Irodalomszerető, a szép ver­seket gyűjtő egyén volt Mán­czos Lenke. Gyűjteményében találtuk meg Móricz Zsig­mond: Édes kicsi Bimbóm cí­mű versét. — Második fia ha­lála alkalmával, 1908. október­ben öntötte versbe az író ha­tártalan fájdalmát. Móricz Virág, Apám regé­nyében olvashatjuk: „meg kell ettől őrülni, már a második kisfiú tűnik el a jövőből. Hogy lehet ezt kibírni? Mit kell itt csinálni? A kétségbeesés mélységében zokogott: édes kicsi bimbóm... megható vers, egy év múlva megjelent a »Nyugat«-ban.” Móri ezek 1917 őszén jártak Vashegyen utoljára a Mán­czos családnál. Mint Mánczos József visszaemlékezéséből feljegyeztem, 1921 után a két testvér többször felkeresi a Móricz családot pesti ottho­nában. Mánczosné halálakor igen megható levéllel vigasztalja Móricz Zsigmond a családot — emlékezik Mánczos Irén. A múlt szép emlékekkel tölti el valamennviüket. Leblanc Zsoltné gimn, tanár — Nagyon szeretik őt az emberek... Körülbelül eny- nyi vagyona van — írja Ruf- fy Péter nemrég megjelent riportjában Fekete Istvánról, a Bogáncs című kutyaregény szerzőjéről. A riportban az írói „va­gyon” leltározása során két balassagyarmati diáktestvér­ről is említés történik. Ked­venc írójuknak finom mívű, saját készítésű gyertyatartót küldtek hetvenedik születés­napjára. Balassagyarmaton a gyere­keket kerestem, és bevallom, cseppet sem bántam, hogy a riporter elhallgatta a nevü­ket. Iskolaigazgatók, pedagó­gusok, KISZ-vezetők, „gyanú­ba keveredett” diáktestvérek segítették fellelni Bogáncs ba­rátait. Végül dr. Vadas Sán- dorné, a szakmunkásképző egyik vezetője nagy kerülő­vel és fáradsággal megtalál­ta az irodalombarát fiatalo­kat. A Balassi Bálint gimnázium igazgatói irodájában beszél­getünk. A testvérpárról a kö­vetkezőket tudom meg: uno­katestvérek, Kovalcsik And'- rás a II. c-be jár, édesapja tanár. A másik fiú, Csathó Jó­zsef, ő a IV. e-ben készül az érettségire. Kovalcsik magas­ra nőtt, vékony gyerek, töp­rengő tekintetű, megfontolt beszédű, unokatestvére éppen az ellenkezője, de hamar ki­derül, hogy a lényeges dol­gokban — gondolkodásban, ízlésben, jó szokásokban és a tervek tekintetében — iker­testvérek is lehetnének. A Balassagyarmat és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és a Pest—Komárom—Nógrád me­gyei Élelmiszer-nagykereske­delmi Vállalat közös ren­dezésében Szügy község presz- szóhelyiségében és a klubhe­lyiségben szakmai értekezlettel egybekötött árubemutatót tar­tott. A rendezvényen részt vettek a körzeti ÁFÉSZ vendéglátó­ipari egységeinek vezetői és a nagyobb vegyesboltok vezetői, valamint a községi tanács és tömegszervezetek vezetői és az — Az író valamennyi köny­vét megvettük, elolvastuk — mondja Kovalcsik András. — Az emberi érzések kifejezé­sében talán többnek tartjuk Fekete Istvánt másoknál. El­sősorban a megközelítés mód­jára gondolunk. A természe­tet mi is nagyon szeretjük. Az ajándék-gyertyatartó el­készítéséhez az író Tíz szál gyertya című műve adta az ötletet a fiúknak. A család sokat vitatkozott,. milyen legyen. így alakult a végső forma: egy bronzlemezbe vé­sett fenyőfa előtt, díszes gyer­tyatartó áll. — Az írói sors szimbólu­mát láttuk benne. Az önégést vagy inkább elégést, amely másoknak nyújt fényt. A fenyőfa is másoknak szerez örömet. Azután a példa arra, hogy a család, a szülők hogyan ala­kíthatják a gyerekek irodal­mi érdeklődését. Az „indítást” a nagymamától kapták. — A nagymama adta a cí­met, ahova az ajándékot el­juttattuk. Ő régen levelez Fe­kete Istvánnál, és tulajdon­képpen neki köszönhetjük, hogy azt a sok értékes és szép dolgot az író könyveiből megtanulhattuk. Először a Tüskevár, a Téli berek, ké­sőbb a természetleírások és azok a kapcsolatok érdekeltek bennünket, amelyeket az író az emberekkel, állatokkal ki­alakított és fenntartott. így vált észrevétlenül a nagymama hatása tartóssá, a tanítványok életének részévé, ÁFÉSZ helyi intéző bizottsá­gának tagjai. A megnyitót Dolla Sándor, az ÁFÉSZ kereskedelmi főosz­tályának vezetője tartotta. Is­mertette, hogy a vendéglátó- iparra és az egységvezetőkre is mind nagyobb feladat hárul. Nem kocsmárosnak kell lenni, hanem igazi vendéglátónak. Ez azt is jelenti, hogy nö­velni kell az ételforgalmat. Ennek feltétele, hogy rendsze­resen tartsanak tartósított élel­met, különböző halkonzervet, sütőipari és édesipari termé­keket. így szervesült, így nem sikkadt el a közvetítésben. Varázsere­jű hamubasült pogácsa ez, amely soha nem fogy el. Űjra- keleszti a felkeltett kíváncsi­ság, az igényes öröm iránti tö­rekvés. Az „Olvasó ifjúságért” moz­galomról nem hallottak. Di­csérik viszont az iskola könyvtárát, és elégedettek az­zal az ajánlással, amelyet ta­náraiktól kapnak. Szeretnének többet olvasni, de erre kevés idejük marad. Ha tehetik, ke­rékpárra ülnek és kigurulnak a várost körül ölelő dombok, erdők közé. Kovalcsik Andrásnak a Csend című írása tetszett a legjobban. Miért éppen az? A játékért, mert a tárgyak személyes tulajdonságokkal rendelkeznek, megelevenedik a valóság, és mert amikor ol­vasta, ő is berendezett ma­gának egy meghitt sarkot a házuk padlásán. Megtanulták észrevenni és szeretni a fákat, a füveket és a köveket. Részt vesznek a természetjárók túráin. Mind­ketten műszaki érdeklődésűek, de az egyoldalúságtól most már végérvényesen megóvja őket az a tulajdonság amely­nek kifejlesztéséhez — a ter­mészet szépségeinek keresésé­hez, megtalálásához, értékei­nek felhasználásához — a Bo­gáncs gazdája segítette a két gyarmati diákot. Rohanó ko­runkban ez nem kis ered­mény. p.b A legszélesebb skálában biz­tosítani kell a gyümölcs- és egyéb hűsítő italok forgalmazá­sát. Célul tűzték ki, hogy az italboltokban kapható legyen narancs és citrom is. A következőkben Kovács Barna, az Élelmiszer-nagyke­reskedelmi Vállalat áruforgal­mi vezetője tájékoztatta az egységvezetőket és a vendége­ket a várható áruellátásról. El­ismerését fejezte ki a színvo­nalas árubemutatóért az ÁFÉSZ és a helyi szervek ve­zetőinek. NYUGAT SZÉPIRODALMI ES KRITIKAI FOLYÓIRAT Bvt&fxsf, (9$ '~/«eor«e< >— • V Vjoiio»rtC4 W, "■ < /■' A-' : fa «rJL*, ... .. ' /. * Árubemutató tét szövegét: „Mánczos Len­kének, hogy ne felejtse el azt a nyarat, amikor ez a könyv megíródott. Móricz Zsigmond.” Mánczos József édesanyjá­nak dedikálta a nagy író a „Nem élhetek muzsikaszó nél­kül”. édesapjának a „Tündér­If MÓRICZ ZSSCMONO HÉT KRAJCZÁR | >'V *\ 1 •) 5 m*x< <kj* »:*©.*> • .4 4'.tfl'**/*-' .ki ev o tAt.-#f.« * '*• '. '-X- .; ~*'H *>-5» <./«, 2 Ä. tft ^ ► « *>»>* kert” című kötetét. Meg volt még könyvtárukban a dedikált „Magyarok”, a „Sárarany” né­met fordításban, a „Jószeren­csét”, a „Magyarok” című kö­tetet neki dedikálta az író: „Mánczos Józsi jó barátomnak, 1923. Móricz Zsigmond.” Kár, hogy ezek a mondatok csak hailhatók, s nem látha­tók; a háború martalékává lettek! De így is meleg, embe­ri kapcsolatról vallanak!. Utoljára 1940-ben Budapes­ten, a könyvnapon találkozott Móricz Zsigmond és Mánczos Wesselényi Miklós Fordul Budapest körül karácsony napján zárult be az ostrom­gyűrű. Ezután néhány ködös nap következett, a légi tevé­kenység szünetelt, és a gya­logság sem tevékenykedett. De ünnepek után kiderült, s a városra vészes, vihar előtti csend • borult. A fővárosban körülzárt náci és nyilas erők nem voltak jelentéktelenek. Hitler nyíltan megmondta, hogy Budapesten Bécset vé­di, s ezért Berlinben kiadták a parancsot a végső ellenál­lásra. A szovjet hadseregnek azonban nemcsak saját kato­nái, de a város lakóinak éle­te sem volt közömbös, s így azt cselekedte, amit minden más becsületes és felesleges vérontást kerülni akaró el­lenfél is cselekedett volna. A december 28-ról 29-re virradó éjszaka a körülzárt város főútvonalainál meg­szólaltak a szovjet állások mögött felállított hatalmas megiafonok, és bejelentették, hogy másnap, december 29-én reggel parlamenterek viszik át a vonalakon a szovjet pa­rancsnokság ultimátumát, mely a kilátástalan helyzetre való tekintettel a náci és ma­gyar csapiatokat kapituláció­ra szólítja fel, tisztességes megadási feltételekkel. A közleményt német és magyar nyelven felolvasták, a parla­menterek menetirányát, és az 4 NÓGRÁD - 1970 március 1., vasárnap a történelem.. Bezárult a gyűrű 8. indulás Idejét pontosain meg­jelölték. Ezt a közlés a hang­szórók egész éjjel, még reg­gel is szüntelenül ismételték. Azokon az arcvonalszakaszo­kon, ahol a parlamenterek­nek el kellett haladniok, megszűnt minden harci te­vékenység. Reggel 11-kor Kispest kül­városában megjelent egy sze­mélygépkocsi nagy fehér zászlóvaL Az autóban a par­lamenter tiszt, Steinmetz ka­pitány és a tolmács ült. A kocsi áthaladt a szovjet vona­liakon és a német állások fe­lé közeledett. Szovjet oldal­ról száz és száz szempár kí­sérte őket aggódó figyelem­mel. A német oldalon is né­ma csend honolt, sehol egy embert nem lehetett látni. Csupán az autó motorjának berregése törte meg a fe­szült csendet. Ahol, a néme­tek védőállásainak vonala kezdődött, hatalmas épület emelkedett, kapuját és abla­kait téglákkal rakták be. A szovjet parlamenterek autója kikerülte az úttesten tátongó gránáttölcséreket és lassan közeledett ehhez az épület­hez. Már majdnem odaért, amikor lángcsóva tört elő az épület egyik téglás lőréséből. A láng és füst pillanatok alatt elborította a gépkocsit, és az ágyúlövés robaja egy­beolvadt a lövedék robbaná­sának dörejével. Az álcázott német ágyú tehát közvetlen közelről tüzelt a fehér zász­lós szovjet gépkocsira. Nyom­ban utána egy tucatnyi újabb robbanás hallatszott és min­den irányból megszólaltak a géppuskák is. Amikor a füst szertefoszlott, az utca köze­pén ott hevertek a gépkocsi roncsai, a megfeketedett holt­testek és a vérrel átitatott fehér zászló. Pillanatnyi der­medt csend támadt, amíg a szovjet oldalon megértették, hogy a nácik meggyilkolták a szovjet parlamentereket Az ostrom elkezdődött, bár a szovjet hadvezetőség még ezek után is kímélte Budapes­tet. Nem használt nehéztü­zérséget, mert bevetése a földdel tette volna egyenlővé a fővárost. A háború után született nemzedék természe­tesen már nem emlékszik az ostromra, a piszoknak, szennynek, éhezésnek, fázás- nak és halálfélelemnek arra a szűnni nem akaró sorozatá­ra, mely hatalmába kerítette a főváros lakosságát A pesti oldal háromheti, majdnem szakadatlan bombázások és utcai harcok után szabadult fel január 19-én, ekkor érték el a szovjet csapatok a Duna vonalát. Budán azonban, ahol végül is a Várhegyre és köz­vetlen környékére zsugoro­dott a németek által tartott terület február 12-ig folyta­tódott a teljesen esztelen el­lenállás. Végül is a nácik ki­töréssel próbálkoztak, aminek logikusan az lett a következ­ménye, hogy a kitömi készülő sereg háromnegyed része el­veszett. A többi, ha tudott, elmenekült, vagy fogságba esett. A parancsnokot Pfef- fer-Wildenbruch tábornokot egy csatornából húzták elő a szovjet katonák. A nácik fel­áldozták Budapestet Legfeljebb csak megközelí­tőleg lehet felbecsülni, hogy az ostrom alatt mennyien vesztették életüket Valószínű­leg nem járunk messze az igazságtól, ha a polgári la­kosság veszteségét százezer főre becsüljük, de ez a szám még nem tartalmazza a get­tóban legyilkoltakat. Még hó­napokkal a felszabadulás után is egy hűvösvölgyi tö­megsírban hétezer ember földi maradványait találták. Budapest városképe borzal­mas volt. Az utcákon vad összevisszaságban heverték a szétlőtt tankok, emberi holt­testek és döglött lovak. A kiéhezett lakosság az elhullt állatok húsával táplálkozott. A Dohány utcai zsidótemp­lom előkertjében mint a fa­hasábok, egymásra fektetve feküdtek a gettóban legyil­kolt szerencsétlenek megfa­gyott, meztelen hullái. Az ut­cákon éhségtől elgyötört, láz­ban égő emberek támolyog­tak, legtöbbjük kis kocsit vagy szánkót húzott maga után, rajta szegényes holmi­jával. Többnyire eltűnt hoz­zátartozóikat keresték. Az élet lassan újra megin­dult. Budapest népe termé­szetesen sóvárogva várta ezt a pillanatot. Aliig ért véget egy kerület vagy házcsoport megtisztítása, alig ült el a harci zaj, az óvóhelyeken szo­rongó polgári lakosság el­hagyta a pincéket. Nem volt élelmiszer, a pincékben sok volt a beteg és sebesült pol­gárt lakos. Ebben a nehéz helyzetben az első segítséget a Vörös Hadsereg nyújtotta. A betegeket és sebesülteket elsősegélyben. részesítették, rögtönzött kórházakat ren­deztek be, és az éhező buda­pestiek részére a szovjet pa­rancsnokság tábori konyhát állított fel a város több pontján. Megkezdték működé­süket, és segélyakciójukat a nemzeti kormány és a de­mokratikus pártok megbízot­tai is. Ezeknek az akcióknak központja a január 18-án alakult Magyar Kommunista Párt Tisza Kálmán téri, (ma Köztársaság tér) székháza volt. Innen Irányították Bu­dapest élelmiszer-ellátását. Zsedényi Béla, az Ideiglenes Nemizetgyűlés elnöke február elején, amikor Budán még dörögtek az ágyúk (ő maga alig tudott a szovjet parancs­nokság által rendelkezésére bocsátott gépkocsin keresztül­vergődni az égő Kálvin té­ren) felkereste Debrecenből a fővárost. A kormány már ekkor a Budapestre történő visszatérés gondolatával fog­lalkozott, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a központi igazga­tás csak innen, az ország szívéből lehetséges. De ekkor ez még korai volt. Az ország szíve csak alig-aldg dobogott, és lényeges segítséget Deb­recenből sem tudtak adni. A budapestieknek egyelőre, a szovjet hadsereg segítségével maguknak kellett kezükbe venni sorsuk irányítását. És lassan-lassan úrrá is lettek a nehézségeken. Amikor a ta­vasz első sugarai előcsalták az agyonbombázott földből az első félénk virágokat, a ro­mokon már élet folyt, és ha még döcögve és akadozva is, de Budapesten megindult egy új és szejob világ felépítése. (Folytatjuk) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom