Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-03 / 52. szám
Megnyílt a lipcsei vásár Óriási nemzetközi érdeklődés mellett nyitották meg vasárnap az idei lipcsei tavaszi vásárt. Ott készült felvételünk, balról jobbra: Lotte Ulbricht, az NDK Államtanácsa elnökének felesége, Willi Stoph miniszterelnök, Erich iloneeker, az NgZEP Politikai Bizottságának tagja és Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára, az Államtanács elnöke. Olaszország Lehetséges, hogy feloszlatják a parlamentet TálaNzfáNok \nsifrfá!»an Győzött az Osztrák Szocialista Párt Kénünkön: Josef Klaus kancellár gratulál a jobb oldalon álló Bruno Kreiskynek, a sz ocialista párt eluökének a választási győzelemhez Giuseppe Sarasait olasz köz- társasági elnök,; hétfőn délelőttre magához kérette valamennyi parlamenti párt vezetőit, hogy kísérletet tegyen a Mariano Humor kijelölt miniszterelnök szombati visszalépésével még súlyosabbá vált belpolitikai válság megoldására. Az elnök előreláthatólag gaen az ülésen jelöld ki azt a politikust, akinek további feladata lesz az új kormány létrehozása Amennyiben a háború utáni évek egyik legsúlyosabb válsága fölött nem sikerül úrrá lenni, valószínűleg feloszlatják a parlamentet és új választásokat írnak ki, jóllehet a mostani parlament Rhodesia vasárnap éjfélkor (magyar idő szerint szombaton 23.00 órakor) hivatalosan köztársasággá nyilvánította magát és ezzel négy évvel és négy hónappal, a fehér telepesek Smíth-kormányának egyoldalú függetlenségi nyilatkozata után (ez 1965. november 11-én hangzott el) az utolsó köteléket is elszakította, amely még a brit koronához fűzte. Az új köztársaság első ügyvezető elnöke Clifford Dupont volt londoni ügyvéd, akit már 1965 novemberében feleskettek államfőként, és aki „el- lenkonmányzóként” működött London hivatalos rhodesóai képviselőjével szemben, Két másik vasárnapi prok- iamációval feloszlatták a rho- desiai parlamentet és április ÍO-re új választásokat írtak ki. A választási hadjáratban három párt indul: a Rhodesiái Front elnevezésű jelenlegi kormánypárt, a centrum párt, valamint a szélsőjobb- oldali köztársasági unió elmegbízatása csak három év múlva-járna le.,; Vasárnap Olaszországban elhangzott politikai megnyilatkozások többsége szintén a súlyos belpolitikai helyzettel foglalkozott. Enrico Berlingiuer, az Olasz Kommunista Párt főtitkár- helyettese vasárnapi beszédében hangsúlyozta, a keresztény demokrata knak választaniuk kell: a sürgető problémák megkövetelik, hogy legalább az első lépés megtörténjék új irányban és Olaszország baloldali beállítottságú kormányt kapjon. Saragat fogadta az Olasz Kommunista Párt vezetőit. (MTI) nevezésű párt. Mindhárom párt amellett száll síkra, hogy az ország kormánya a Dél- afrikai Köztársaság fajgyűlölő politikájának mintájára nyíltan apartheid politikát folytasson. Egyik párt sem képviseli az ország afrikai lakosságénak érdekeit. A választásokon az ország lakosságának túlnyomó többségét alkotó színes bőrűek gyakorlatilag nem vehetnek részt. A proklamációk nyilvánosságra hozatalával a hétfői nappal érvénybe lépett az ország új alkotmánya, amely a volt angol gyarmat fehér kisebbségének uralmát biztosítja. Londonban közölték, hogy Stewart külügyminiszter hétfőn az alsóházban nyilatkozik Rhodesiáról és előreláthatólag törvénytelennek minősíti a köEtánsaság kikiáltását. Salisburyben egyébkent a köztársaság kikiáltása minden különösebb ceremónia nélkül történt. (MTI) AE3Ztanácskozás Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa, amely péntek óta ülésezik Addisz-Abe- bában, hétfőn folytatta munkáját. A délelőtti plenáris tilé. sen megvitatták a felszabadítás: bizottság jelentését, amely „bátorító és kielégítő” haladásról számolt be a felszabadító szervezetek angolai, mo- cambiquei és a portugál-gui- neai katonai hadműveleteiről. (MTI) Az AP a brit külügyminisztérium szóvivőjének közlése alapján jelentette, hogy megérkezett Londonba Sou- vanna Phouma laoszi miniszterelnök egy üzenete, annak tartalmát azonban nem hozták nyilvánosságra.! Az amerikai hírügynökség a hír kapcsán utal arra, hogy Souvan- na Phouma, a múlt héten közölte, leveleket készül írni a laoszi kérdéssel foglalkozó genfi konferencia társelnökeihez, Nagy-Britanniához és a Szovjetunióhoz, s a levélben kérni akarja egy újabb 14 hatalmi találkozó összehívását a laoszi helyzet rendezése céljából. Az amerikai B—52-es óriás- bombázóknak a legutóbbi 24 órában kifejtett tevékenységéről az AP a többi között azt írja, hogy azok Ahrams tábornoknak, a Vietnamban állomásozó amerikai fegyveres erők főparancsnokának Hatnapos NATO-hadgyakor_ lat kezdődött hétfőn Norvégia északi részén. A Sarki expressz fedőnevű hadgyakorlaton több NATO-ország összesen 10 000 katonája vesz részt. A szárazföldi hadgyakorlattal egyidejűleg Sarki jég fedőnéven tengeri manőverek is folynak, amelyekben nyugatnémet, holland, kanadai, angol, amerikai és norvég hadiPompidou elzárkózott Nixon elnök részt vett a Pompidou francia államelnök és felesége tiszteletére a New York-i Waldorf Astoria Szállóban rendezett díszvacsorán. Nixon elnök egyébként vasárnap este telefonon felhívta Pompidou elnököt és mind a maga, mind az amerikai nép nevében bocsánatot kért Pom- pidoutól a chicagói franciaellenes incidensekért. Mint a CBS amerikai rádiótársaság hétfőn Pompidouhoz közel álló körökre hivatkozva jelentétte, a Waldorf Astoria Szállóban már egybegyűlt zsidó vezetőket tájékoztatták Pompidounak arról az elhatározásáról, hogy lemondja a velük való eszmecserét. A lemondást nem indokolták. Pompidou francia köztársasági elnök — helyi idő szerint röviddel déli 12 óra után — az ENSZ székházába érkezett, ahol U Thant főtitkár üdvözölte. A francia államelnök, aki először tesz látogatást az ENSZ-ben, nemzetközi kérdésekről tárgyalt U Thant főtitkárral, köztük a közel-keleti válságról. A zsidószervezetek közleményt adtak ki, amelyben „udvariatlansággal”, valamint „durvasággal” vádolták Fom- pidoiit, amiért lemondta a vezetőkkel való találkozást. E szervezetek képviselői a Wol- dorí Astoria Szállóban órákon át hiába vártak Pompidoura. (MTI)- .............■». B randt Londonban Willy Brandt, nyugatnémet kancellár, valamint a kíséretében levő Günter Harkort külügyi államtitkár és Conrad Ahlers a kormány szóvivője, háromnapos hivatalos látogatásra hétfőn Londonba repült. A nyugatnémet kancellárt és kíséretét a londoni repülőtéren George Thomson, brit külügyminiszter-helyettes fo. gadta. Hétfőn délután kezdődő tárgyalások témájával kapcsolatban Brandt kijelentette, hogy foglalkoznak majd a Közös Piac problémájával, a Kelet és Nyugat viszonyával, és egyéb kérdésekkel. Brandt kancellár és kísérete szerdán tér vissza Bonn- ba. (MTI) utasítására több mint eger tonna bombát dobtak Dél- Viietnam északnyugati részére és Laosz délkeleti vidékein fekvő területekre. Mint az AP megjegyzi, Abrams tábornok nyilván felhatalmazást kapott Washingtontól, hogy utasításokat adhasson bizonyos laoszi területekre vonatkozólag is, de ezt most első ízben hozták nyilvánosságra. Az amerikai hír- ügynökség hozzáteszi, hogy a saigoni amerikai parancsnokság sohasem szokott jelentéseket közölni a Laosz felett végrehajtott légi tevékenységiről. A közlésre éppen egy olyan, időpontban került sor, amikor az amerikai kongresszus egyre sürgetőbben követeli Nixon elnöktől, hogy közölje a laoszi harcokban való amerikai részvétel teljes mértékét — írja az AP. hajók vesznek részt. A későbbiek folyamán a légierő is bekapcsolódik a hadgyakorlatokba. Goodpaster tábornok, a NATO európai szövetséges haderőinek főparancsnoka vasárnap megszemlélte a terepet és a résztvevő csapatokat, amelyek egy részét — 4600 főt — légi úton szállították a helyszínre, (MTI) Jóllehet a vasárnapi osztrák parlamenti választások hivatalos végeredményét csak a későbbiekben hozzák nyilvánosságra, a következő számok gyakorlatilag véglegesnek tekinthetők: i Osztrák Szocialista Párt — 2 193 717 (48,4 százalék) a szavazat 81 parlamenti mandátum, Osztrák Néppárt 2 026100 (44,7 százalék) 78 mandátum, Osztrák Szabadság . Párt 247 007 (5,4 százalék). 6 maci- dátum, Osztrák Kommunista Párt 46 000, Demokratikus Haladó Párt 17 000, Nemzeti Demokrata Párt 3300, szavazatot kapott. A kisebb pártok egyike sem jutott mandátumhoz. A két nagy párt vezetői első nyilatkozataikban a koalíció, az 1946—66 között fennálló együttműködés helyreállítása mellett szálltak síkra. Az első sajtókommentárok szerint ez nehéz kísérlet lesz: a koalíció utolsó szakaszában ugyanis a pártok ellentétei miatt, sok fontos kérdésben lehetetlenné vált az előrehaladás. Kreisky, a szocialisták vezetője most a koalíció új formájáról beszél, amelyben nem a két párt közötti titkos megegyezések, hanem nyílt parlamenti vita dönthet. A polgári Kurier, hétfőn mindenesetre nem jósol hoez- szú életet egy ilyen pártszövetségnek. Az ugyancsak polgári Die Presse, a magántőke mértékadó szócsöve, amely közvetlenül a választások előtt rendkívül elismerően írt Kreisky- ről, ugyancsak átmenetinek tekinti á koalíciót, amely utat nyithat az Ausztriában kialakuló angolszász típusú két- pártrendszer felé. Kreisky első nyilatkozatában kijelentette: Ausztria a legpontosabban teljesíteni fogja nemzetközi szerződéses kötelezettségeit politikai és gazdasági viszonylatban. Hétfőn délután ült össze az Osztrák Szocialista 'Párt Elnöksége, míg ma a néppárt vezető testületé tanácskozik az új helyzetről. A kormány kedden adja be lemondását Jonas köztársasági elnöknek,' aki az alkotmány előírása szerint a többségi párt vezetőjét, Bruno Kreiskyt bízza majd meg a kormányalakítással. A tárgyalások hosszúnak ígérkeznek, mert a pozíciók elosztása, betöltése és az együttműködés formái kérdésében nagy mértékben eltérnek a két párt nézetei (MTI) Z NÖGRAD - 1970 március 3.. kedd Azonnal szslllítunk 1001) x 2090 x 1 mm-es, 9 husszhullámmal készüli fekete hnllámlemezl Wi:/ balassayy árinál i telepe Hákóczi úi 28. Rhodesia köztársasággá nyilvánította magát Loans Amerika mindjobban belebonyolódik a háborúba