Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)
1970-02-26 / 48. szám
Péter János megkezdte tárgyalásait Brüsszelben Szerdán délelőtt megkezdődtek a belga —magyar külügyminiszteri megbeszélések Brüsszelben. Reggel G Ey&kens belga miniszterelnök fogadba Péter János magyar külügyminisztert, aki ezt követően P Struye-t, a belga szenátus elnökét kereste fel. Péter János külügyminiszter kíséretével együtt ezután Péter János és Pierre Harme! külügyminiszter Gromiko az NDK-ban Oyörffy Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Gromiko, szovjet külügyminiszter folytatta kedden megkezdett tárgyalásait a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában. Tegnap este Otto Winzer külügyminiszter fogadást adott a tiszteletére. Bár. a tanácskozások természetszerűleg bizalmas jellegűek, mégis néhány, a tartalmukkal nyilvánvalóan összefüggő külső körülményre már most fel lehet hívni a figyelmet. Politikai megfigyelők utalnak arra, hogy a megbeszéléseken a többi között bizonyos szó lesz a Szovjetunió és az NSZK közötti erőszakot kizáró egyezmény kérdésekről, Willi Stoph miniszterelnök előkészítés alatt álló összejöveteléről Willy Brandt nyugatnémet kancellárral. A megbeszélések első napjáról kiadott jelentés kiemeli a teljes egyetértést valamennyi megtárgyalt kérdésben. Külön érdekességet kölcsönöz a berlini tanácskozásoknak a nyugatnémet Bundestag tegnap kezdődött külpolitikai vitája, amely — a „Német kérdés,, címszó alatt — kitér a két német állam kapcsolatainak problémájára is. Gromiko, szovjet külügyminiszter szerda délután folytatta berlini hivatalos megbeszéléseit. A kiadott jelentés szerint Gromiko a szívélyes barátság légkörében és teljes egyetértésben folytatta tanácskozásait Otto Winzer külügyminiszterrel a két ország kapcsolatainak elmélyítéséről, nemzetközi kérdésekről és az európai biztonság problémáiról. (MTI) Tito Líbiában Ji -TítOj jugoszláv elnök szerdán délelőtt, helyi idő szerint :tl3.30-kor, kétnapos hivatalos látogatásra Líbia fővárosába, Tripoliba érkezett. A jugoszláv államfőt Kadhafi ezredes hívta meg. (MTI) a belga külügyminisztériumba sietett, ahol megkezdte tárgyalásait Pierre Harmel belga külügyminiszterrel. A tárgyaláson először Péter János fejtette ki részletesen álláspontját az európai biztonság problémájáról. Ezután Harmel belga külügyRózsa László, az MTI tudósítója jelenti: Phao Phimphachanih, a Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságának tagja és a Hanoiban működő laoszi tájékoztató iroda vezetője informálta a sajtó munkatársait a legújabb fejleményekről. Megerősítette azt a hint, hogy a felszabadító erők támadásuk során elfoglalták a Kőedény-síkság kulcsfontosságú helyeit, felszabadították Xieng Khouamg tartományi székhelyet és fontos stratégiai pontot, valamint Khang Khai-t. Már korábban bevették Nangipont, amely — Khang Khaihoz hasonlóan — szintén a kelet—nyugati irányú 7. számú útvonal mentén. terül el, s amelyet az amerikaiak jelentős katonai támaszponttá építettek ki. miniszter válaszolt a magyar külügyminiszter által felvetett kérdésekre. A megbeszélés során körvonalazták azokat a kérdéseket, amelyekben egyetértés mutatkozik meg a két ország között, és azokat, amelyekben eltérnek a vélemények. Az amerikaiak, hogy mentsék katonái erőiket, és csökkentsék a rájuk mért vereség súlyát, nem riadtak vissza B—52-es bombázók bevetésétől a Kőedény-síkságon. A B—52-esek, amelyek február 17-ről 18-ra virradóra több hullámban támadták a 7. számú útvonalat,- több lakott helységet elpusztítottak. Phao Phimpnachanh hangsúlyozta tovább a fokozódó thaiföldi részvételt a laoszi harcokban. — Ezt nehezen lehet másnak tekinteni, mint a régi feudális thaiok hódító álmai felújításának. Most kifejezetten thai beszivárgással állunk szemben, amelyet az a tény is megkönmylt, hogy a thaiok bőrszínre és szokásokra nézve, nagyon hasonlítanak a ladikra, pontosabban: a lao loum-okra. s nyelvük is majdnem azonos. Számos esetben csak úgy tudják Az európai biztonság problémáját alapul véve tekintették át a nemzetközi helyzet más problémáit — elsősorban a vietnami és a közel-keleti helyzetet. A megbeszélések nyílt, őszinte légkörben folytak, és jelentősen hozzájárultak egymás álláspontjának jobb megismeréséhez. A két külügyminiszter megbeszéléseit azon az ebéden is folytatta, amelyet Pierre Harmel adott Péter János tiszteletére. Ebéd után a magyar külügyiminiszter a szenátus ülésére látogatott el, amelyen Harmel expozéját tartotta. Péter János belépése után P. Struye, a szenátus elnöke üdvözölte a magyar külügyminisztert, meleg szavakkal emlékezett meg 1967-es magyarországi látogatásáról, és sok síkért kívánt a két külügyminiszter tárgyalásához. Harmel költségvetési expozéjában idézte Péter János szófiai előadásának több, az európai biztonság kérdésére vonatkozó kijelentését. A két külügvminiszter tárgyalásai folytatódnak. (MTI) megkülönböztetni az elfogott thai katonákat a laoszi zsoldosoktól, hogy saját tisztjeik válogatják ki őket — mondotta. Thaiföld szerepe eddig elsősorban mint a dél-vietnami felszabadító erők elleni hadműveletek bázisa volt ismert. Most az itt állomásozó amerikai repülőerők aktivitása megosztott Dél-Vietnam és Laosz között. Miután a felszabadító erőknek a Kőedény- síkságon aratott győzelme, és a Laosz területén levő amerikai légibázisok közvetlen veszélyeztetettsége a partizánoktól. megnehezíti a tevékenységüket, a thaiföldi bázisokra nagyobb súlyt helyeznek. A thai erők aktivitása sietteti, hogy az ország egyre jobban belebonyolódjék a délkelet-ázsiai amerikai háború szövevényébe. (MTI) Felszabadult a Kőedény-síkság Thaiföld is belekeveredik a háborúba Tsz'közi vállalkozások, pénzügyi helyzet, társadalombiztosítás Hr. K. Nagy Sándor, dr. Borka 4 la jós és Papp József előadása Érdekes tárgykörben, és magas színvonalon folytatódott tegnap ez alkalommal a megyei tanács nagytermében a tsz-elnökök salgötarjáni tanácskozása. A továbbképzés keretében dr. K. Nagy Sándort, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkárát, dr. Borka Alajost, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága törvényelőkészítő főosztályának vezetőjét és Papp Józsefet, a TOT munkatársát hallgatták meg. Kgésíséges versenytArs Mindhárom téma rendkívüli érdeklődést és a vitában nagy visszhangot váltott ki. K. Nagy Sándor a tsz-vál- lalközások lényegét, széles skáláját vázolta bevezetőjében, majd rátért néhány gyakorlati tapasztalatra, és ismertette ezekkel kapcsolatosan a TOT véleményét, irányelveit. Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a t&z-közi vállalkozások életében a nyereség elosztása, különösen olyan esetekben, amikor a társult tsz-ek. nem azonos nagyságú tőkével járultak hozzá a vállalkozás létrehozásához. Az elosztás arányát mindig a tőke határozza meg, és megengedhetetlen az, hogy a nyereség év végén a társult szövetkezetek között ne kerüljön kiosztásra. Fontos, hogy a gazdák valóban gazdák legyenek. Ezért pártfogolja a TOT a tsz-közi vállalkozásoknál, vállalatoknál is a társadalmi vezetés megvalósítását. Ne függetlenített, esetleg tsz-tagmak felvett igazgató irányítson, hanem az igazgatóság igazgatói tanács, a különféle bizottságok, és élükre elnököt a tsz-bői válasszanak. Óvott attól is, hogy a tsz-ek túlméretezzék igényeiket: a. gigantománia a vállalkozások esetében is sok gondot okozhat. A vállalkozás legyen közel a gazdáihoz. Kiemelte a tsz-vállalkozá- sok jelentőségét abból a szempontból is, hogy egészséges versenytársat teremtenek az állami iparnak. As országban létrejött nyolc szövetkezeti közös tejüzem és a tsz-ek sütőüzemei máris jobb munkára kényszerítették az állami tejipart és sütőipart. it vertikum Részletesen foglalkozott a vertikális integrációval, amely a tsz-efcnek újabb lehetőséget biztosít fejlődésükhöz. Támogatják és elvi tanácsaikkal segítik a vertikális integráció, vagy még inkább vertikális kooperáció létrejöttét, amikor a termelőszövetkezet már nemcsak a termelés fázisát látja el, hanem a feldolgozást és értékesítést is magára vállalja. Ha egy nagy hizlalda megépül, az még csak a horizontális elképzeléseket elégíti ki, de ha a hizlaldához húsfeldolgozó is épül, és a létrehozott termékeket a szövetkezet maga értékesíti, az már vertikum. Előnye, hogy minden fázis hasznát a szövetkezet fölözi le, s nem az idegen feldolgozóipar vagy kereskedelem. Természetesen olyan vállalkozások és kooperációk is létrejöhetnek, ahol a szövetkezet a meglevőbe társul be, a vállalatokkal köt szerződést vagy magasabb szintű megállapodást. Ezzel kapcsolatosan taglalta a tsz területi szövetségek szerepét is. Kifejtette, hogy bár előírás, hogy a tsz-közi vállalkozás nem lehet tagja a területi szövetségnek, de a szövetség ettől függetlenül köteles ellátni érdekvédelmüket, hiszen vállalkozásaik esetében isva szövetkezetek a gazdák. Papp József a .közgazdasági szabályozókról, és az új pénzügyi intézkedésekről tartott előadást. Bevezetőjében a tszekben megvalósult, a tervezettnél nagyobb és gyorsabb fejlődésről beszélt, amely nemcsak a fejlesztésben és életszínvonalban, hanem a dinamikusabb jövedelem-kiáramlásban is megmutatkozott. Beszélt azokról a közvetlenül ható tényezőkről, az ár, a támogatás, a hitel, az adó és egyéb kérdésekről, amelyek határt szabnak a tsz-ek fejlesztési lehetőségeinek. Az árszínvonallal kapcsolatosan kijelentette, hogy bár a mezőgazdaság árai elmaradtak az iparban bekövetkezett áremelkedéstől, további árszínvonalemelés nem lenne előnyös, mert a pénz hígulásához, újabb áremelésekhez vezethetne. Kifejtette, hogy el tudják képzelni az árkiegészítő dotáció újabb módosítását, formálását is. Beszélt az adóéi vonó és szabályozó szerepéről, a hitel különböző módozatairól ÍJ lámák A délután folyamán dr. Borka Alajos, a tsz-ek társadalombiztosításának jelenlegi helyzetéről tartott előadást, amelyen szóba kerültek a társadalombiztosítás időszerű kérdésein kívül a jövőbe^; várható intézkedések is. Az előadást ugyancsak konzultáció követte. A mai nap programjában szintén általános érdeklődésre számot tartó témák szerepelnek. A szakemberellátottság kérdéséről Szűcs Kálmán, a MÉM főosztályvezetője tart kétórás előadást, a beruházáspolitika kérdéséről pedig Stiller Róbert, a MÉM főosztály- vezetője beszél. L. Gy. 2 NÖGRAD — 1970. február 26., csütörtök Tiszán Innen — Dunán tál Vigyázz, kész... ...rajta Salgótarján! Rajt előtt Nógrád megye székhelye. A Vigyázz! és a Kész! elhangzott. Holnap este hangzik el a: Rajta! Salgótarján központi csapata készen áll a Tiszán innen — Dunán túl felszabadulási rádiósvetélkedóre. A felkészülés irányítói, Erdős István és Molnár László bizakodnak. Nemcsak a szerencsében bíznak, ami persze minden vetélkedőhöz, játékhoz hozzá tartozik. (Vagy erősíti vagy gyengíti az esélyeket). Ez vetélkedő társunkra, Komárom megyére is érvényes. Lássuk tehát a konkrétumokat. A politikai és a munkás- mozgalmi csoportban körülbelül harmincán várják a vetélkedő kezdetét. A „csapat- kapitány” Schneider Miklós, a Nógrád megyei Levéltár vezetője. Tagjai — többek között — dr. Beliczky János, Szabó Béla, dr. Molnár Pál, Lonsták László. A megye egyik ismert polihisztora, dr. Somoskeőy István is rajthoz áll. S itt lesznek a felszabadulás, s az azt követő időszak tevékeny részesei: Boros Antal nyugdíjas, ' Tóth Béla, a Nógrádi Szénbányák főelőadója, s a többiek. E témakörben optimisták lehetünk, az utóbbi időben készült monográfiák, a Nógrád megye története napvilágot látott, s még ezután megjelenő kötetei, a készülő, s a nógrádi bányász- munkás-mozgalom történetét összefoglaló mű, s a monográfiák kiadását megelőző részkutatások kincsesbányát jelentenek a versenyzésben. A gazdasági élet nehezebben fogható at, hiszen itt rengeteg olyan statisztikával rendelkezünk, amelyek megyei szempontból esetleg nem annyira jelentősek, mint amennyire fontosak esetleg egy-egy üzem életében. Nehezebb volt az üzemek „képviseletét” is megoldani, de sikerült. Eszerint minden üzemből 2—5 versenyzőből álló csoportot „delegálnak” holnapra a központi csapatba. De az üzemek tervosztályain, ahol a legtöbb adattal rendelkeznek, szintén ügyeletet tartanak, ahonnan telefonon, URH segítségével tartják a kapcsolatot a központtal. Dr. Bartkó Lajos főgeológus, kandidátus, dr. Gajzágó Aladár, a megyei ipari monográfia készítője, Lizsnyánszky Antal, s még sokan, összesen mintegy negyvenen alkotják ezt a csoportot. Mivel Salgótarján városfejlesztése évek óta ország-világ figyelmére tart számot, minden bizonnyal számíthatunk az ezzel összefüggő kérdésekre. Számítunk is. Berkes JóPompidou nem Pompidou, francia elnök hivatalos washingtoni látogatásának első napján több mint kétórás megbeszélést folytatott Nixon elnökkel. Este Pompidou és Nixon újra találkoztak a B'ehér Ház díszbankettjén. A francia elnök időközben beszédet mondott a washingtoni nemzeti sajtóklub ebédjén, ahol Francia- ország közel-keleti politikájának főbb vonásait ismertette zsef tanácstitkár, Gellérthegyi Gyula, a városi tanács építési osztályának vezetője, La- domerszki József, a Nógrád megyei Tanácsi Tervező Irod3 főmérnöke, s a többiek szinte minden fejlesztési adat tudói. Készen áll a megyei statisztikai hivatal gárdája is, Jessze Károly vezetésével. S a művészetek? Ügy tűnik, Fábry Györgynének sikerült „ütőképes” csapatot összeállítani. Ebben szerepel például Máday Péter A „12 szék” tévés vetélkedő egyik emlékezetes szereplője, a Bar- Kochba játék mestere, Csuk- ly László, Nógrád irodalmának ismerője, Maring Katalin, a Madách gimnázium diákja. a Hősök nyomában vetélkedő tagja, Kisbali László nagybátonyi gimnazista. a NOGRAD vetélkedőjének megyei győztese, a „legjobb újságolvasó”, s még sorolhatnánk. Lesz egy olyan csoport Is, amelyik, ,.mindenre kés2en áll”. Ennek lesz tagja például a Komárom megyei adatok Ismerője. az „átigazolt” lítkei tanácselnök, Kálmán János, Andrásy Péter. De itt lesz Szabó Imre szurdokpüspöki „tökhegedűs”. Sólyom József, a Röpölj páva szereplője, Csaba Judit gimnazista, és a többiék. A sportolók a salgótarjáni posta klubjában „táboroznak” majd. Ott lesznek a szakosztályok vezetői, a sporttörténet ismerői, az URH-összeköttetést dr. Jéger Ede tartja a központtal. A megyei könyvtár és az üvegcsarnok között szintén „forró drót”-ot létesítenek, amelynek egyik végén, a könyvtárban dr. Horváth István igazgató- helyettes ül majd. Fontos feladat vár a rendező gárdára, amelyet Bőviz László városi KISZ-titkár irányít, ök fogadják az érkező vendégeket, s az elkészített listák, alapján számba veszik a megjelenteket, hogy az eset. leges „hiányzókat” (ilyen is lesz: Salgótarjánba is betört az influenza) pótolják. Szinte biztosra vehető, hogy a rádió minket is felszólít különböző feladatok elvégzésére (például terméket kell behozni valamelyik gyárból, vagy üzletből, riportot kell készíteni, és így tovább). Ezért a rendező gárdában a város KISZ- vezetői, üzemi KISZ-titkárok Is részt vesznek, akik szükség esetén gyorsan rendelkezhetnek a tanács által „adományozott” hét gépkocsival. Figyelmet kérünk Salgótarján minden lakójától. Holnap este elhangzik a: Rajta! T. E. mondott újat és európai kérdésekről is beszélt. Politikai megfigyelők Pompidou nyilatkozatában nem találtak új elemeket, az szinte szóról szóra megegyezett korábbi állásfoglalásaival, illetve annak az interjúnak szövegével, amit a francia elnök látogatása küszöbén az U. S. News and World Report című folyóiratftak adott. (MTI) Amnesztia Irakban Irakban egy különleges amnesztia keretében 13, hat illetve hét évvel ezelőtt halálra ítélt politikai foglyot bocsátottak szabadon. Az elítélteket szabadon bocsátásukig siralomházban tartották. ' Az iraki távirati irodánál: az amnesztiáról kiadott közleménye sejteti, hogy baloldali személyiségek nyerték vissza szabadságukat. Feszültség Guayana és Venezuela batárán A napokban függetlenné vált Guayana (volt Brit- Guayana) fővárosába állítólag olyan hírek érkeztek, hogy a venezuelai határnál a két ország diplomáciai kapcsolatait is veszélyeztető incidensek zajlottak le: venezuelai tüzérség múlt vasárnap polgári településeket bombázott. Hír szerint több ’guayanai polgári személy életét vesztette. A venezuelai nagykövetség épülete elé megerősített rendőri egységeket vezényeltek. A venezuelai kormány a fenti híreket a leghatározottabban cáfolta, és a külügyminiszter visszautasította az ez ügyben hozzá eljuttatott guayanai jegyzéket. (MTI)