Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

Balassagyarmat népművelése

Aki figyelemmel kíséri Balassagyarmat kulturális életét, örömmel látja: megyénk második városa kulturális életében rangos rendezvényekkel, megmozdulásokkal kapcsolódik a nógrádi eseményekhez. Erről vallanak egyébként azok a tájékoztató jelentések is, amelyek múlt év végén készültek el az 1968—70. évi népművelési tervben foglaltak eddigi teljesítéséről, legutóbb pedig a nagy történelmi évfordulók tapasztalatairól. A Balassagyarmati városi Tanács VB művelődésügyi osztályának munkatársaival való személyes találkozások is erről győztek meg.

Néhány szót az eddigi munkáról. Érthető, hogy a múlt évi tevékenység középpontjában az évfordulók megünneplése állt. Ezek kapcsán tág teret adtak a helytörténeti kutatásnak, a gyűjtőmunkának, a haladó hagyományok feltárásának. Kiállítások, az emlékművek gondozására szervezett társadalmi munkaakciók, a klubokban, az üzemekben, intézményekben, a város külterületén indított ismeretterjesztő előadássorozatok, baráti találkozók, a veteránokkal, a nagy idők tanúival folytatott személyes beszélgetések, s egyéb kulturális események jellemzik ezt az időszakot.

Podlipszki Ervin népművelési felügyelő egyéb eseményekről is szívesen beszél. A város művészeti életében például új színfoltot jelentett a múlt év júniusában felavatott Horváth Endre galéria. A kiállítóterem létesítésével, az alkotóműhely felszerelésével lehetőséget kívántak adni a képző- és iparművészeti tevékenységhez, s nem utolsósorban emléket állítottak a Balassagyarmaton élő, és itt eltemetett kiváló grafikusművésznek, Horváth Endrének. Az ő nevét viselő galéria Farkas András és Réti Zoltán kiállításával nyílt meg. Azóta idős Szabó István, Kossuth-díjas szobrászművész, s mások alkotásai is helyet kaptak itt. Eddig körülbelül ötezren látogatták a galériát, s 77 ezer forint értékű képzőművészeti alkotás talált gazdára a kiáll] tóteremben.

A múlt év novemberében ötödször rendezték meg sikerrel a városban a megyei irodalmi színpadi napokat, tízéves jubileumát ünnepelte a Madách Imre irodalmi színpad, s még sorolhatnánk az eseményeket. Azonban inkább a jelen feladatairól, s a tervekről szóljunk.

— A decemberi rendezvények után maximális erőket mozgósítunk a Tiszán innen — Dunán túl országos felszabadulási rádiósvetélkedő szervezésére — mondja a művelődési felügyelő. — Most készült el a forgatókönyvünk az április 4. előtti kulturális eseményekről, április 4., s a Lenin-centená- irium megünnepléséről.

A művelődésügyi osztályon külön kis „tanulmányt” készítettek gazdasági rendszerünk és a népművelés kapcsolatának vizsgálatáról, s az ezzel összefüggő legsürgősebb helyi népművelési, koordinálási tennivalókról. Az anyagi lehetőségek megteremtése, illetve koncentrálása ebben a városban is további erőfeszítéseket igényel. A művelődésügyi intézmények például hosszú évek óta nem a legmegfelelőbb helyed e munkának. Gondolunk itt a városi művelődési központ, a könyvtár szűkös voltára, állagára. S egyéb vonatkozásban is akad gond.

De van egy örömhír: terv szerint, 1971-ben megkezdik a balassagyarmati új művelődési központ építését. S ezt követően körülbelül 30 hónap múlva új otthon fogadja a vendégeket. Még az idén klubkönyvtárat nyitnak meg a Lenin- lakótelepen, s fokozott gondot fordítanak az Ifjúsági-lakótelep népművelési munkájának fellendítésére is.

Balassagyarmat fejlődése olyan szakaszhoz érkezett, amikor a nevelés, a kulturális, agitációs és propaganda- munka az érdeklődés középpontjába került. A változás oka az iparosodásban, a munkások növekvő számában, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésében, az ideológiai harc jelen célkitűzéseiben keresendő. Ezúttal csupán egy-két fontosabb vonását igyekeztünk megrajzolni Balassagyarmat szellemi arculatának, s csak néhány tervezett kulturális eseményről, célról szólhattunk. Ennél sokkal több még a tennivaló. A város főhivatású művelődési dolgozói, az üzemi aktivisták például az eddiginél jóval több figyelmet igyekeznek fordítani a szocialista brigádmozgalomra, általában pedig a fejlődésből adódó új népművelési munka korszerű megszervezésére.

T. E.

14 bosszú

Hajnali három lehetett. Éppen azt álmodtam, hogy egy Sybill nevű leánnyal Hawaii szigetén ananászt eszünk, amikor hosszan és élesen megszólalt az előszobacsengő.

Álomittasan botorkáltam az ajtó felé és kiszóltam:

— Ki az?

— Én.

— Ki az az én? — kérdeztem, és félig kinyitottam az ajtót, ötven körüli hölgy topogott izgatottan előtte, nagymintás piros pongyolában.

— Mégis csak szemtelenség! — mondta.

— Rám tetszik gondolni? — kérdeztem.

— Kire másra? Egyébként én vagyok az új lakó. Tegnap óta lakom a maga lakása felett.

— Örvendek. Na és...

— Nem tudok aludni, a kutyája egész éjjel ugat.

— Az én kutyám? — kérdeztem szerényen.

— A hangja után ítélve szelindek. Egyfolytában ugat, és én egy percre sem tudom lehunyni a szememet. Azonnal tegyen valamit.

Mentegetőztem: — Ezer bocsánat, kedves asszonyom. Biztosíthatom, hogy a kutyám nem fog ugatni. És még egyszer bocsánat a megzavart éjszakáért.

Másnap este nagyon álmos voltam ugyan, de nem feküd'- tem le a szokott időben. Felszereltem magam egy mozgalmas krimivel, és hajnali háromig olvastam. Akkor elindultam, felfelé a lépcsőn, a tegnapi hölgyhöz. Erélyesen becsengettem.

— Ki az? — hallatszott az ajtó mögül a hangja.

— Én.

— Ki az az én?

— Az ön alatti lakó.

Az ajtó félig kinyílt. Ott állt előttem a piros pongyo- lás hölgy. A szemét alig tud) ta nyitva tartani.

— Mi az ördögöt akar ilyenkor?

— Egy félreértést szeretnék tisztázni •— mondtam kedvesen.

— Most? Hajnali háromkor?

— A félreértés is ebben az időben történt. Csak azt akarom közölni, hogy nekem nincs szelindekem, sem egyéb kutyám. Ezt elfelejtettem tegnap megmondani.

E. R.

Színházi esték

Az önvallomás drámája

MÜVEI MIND állandósu- lóbb műsordarabjai immár színpadainknak. Egy igazi úr című drámáját csak néhány hete közvetítette a televízió, a József Attila Színház játékában, az Amerikai Elektrát jelenleg a miskolci társulat, Hosszú út az éjszakába című drámáját pedig ugyancsak két vidéki színházunk, a szolnoki és a debreceni tartja egyidejűleg programján.

O’Neill nem csupán az amerikai drámairodalom megteremtője — a műfaj európai beidegzettségeitől elszakadt, külön utat vágó, szellemiségében sajátosan amerikai színpadé —, de egyben századunk egyik legszámottevőbb, legmarkánsabb drámaírója. E Két jellemző magyarázza egyre növekvő hatását, immár nálunk is tartósulni látszó reneszánszát.

Hosszú út az éjszakába című drámája — melyet a szolnoki színház a héten Salgótarjánban is bemutatott —, 1940-ben készült, de színpadra kerülését családi okok miatt az író végrendeletileg késleltette. A negyedszázados játszási tilalomból azonban semmi sem lett: a művet néhány évre O’Neill halála után már a világ legnagyobb metropolisaiban játsszák.

Az önvallomás jellegű dráma kísérteties és mégis reális atmoszférájával, alakjainak telekrajzi hitelességével döbbenetes élmény. Egy tipikus amerikai család feltartóztathatatlan megsemmisülé- si folyamata pereg előttünk^ ami annál megrázóbb, mert a színpadon magát az írót, és családiját érezzük jelenlevőnek a tüdővészes fiúban, a félkész, semmire igazán nem Való, ezért magát mellőzött- nek érző testvérben, a szí- nésztehetsé'gót egyetlen szerepre tékozló, zsugori apában, a morfiinista anyában. A tüdőbaj, alkohol és morfium jelenléte, együtthatása adja O’Neill drámájának alaptónusát és szabja meg emberi útjainak könyörtelen irányát a pusztulás elé. Az író egyetlen személynek sem ad felmentést és kiutat, megrendült lélekkel bár, de fellebbezhetet- len szigorral pálcát tör sorsaik fölött.

A TYRONE CSALÄD portréja tükörképe O’Neill családjának, s épp az önvizsgálat kendőzetlen és kegyetlen őszintesége emeli O’Neill alkotásai sorában is jelentőssé e drámát. A kórkép hitelességű megfigyelés különösen az anya alakjában teljesedik ki, de töretlenül pontos lélekraj- zot ad az iró a kicsinyesen krajcáros apáról és a két fiúról is. Ez a család egymás bűneibe roppan bele, mentségeik és keserű vádjaik önmagukkal és egymással szemben okok és okozatok olyan szövevényét teremtik, melyben egyikük javára sem lehet igazat tenni. Mégis, talán- talán, az írói nézőpont és felmutatás szerint, a látszat ellenére is az anya az, aki leginkább vétlen az összeomlásban, s a tragédiák eredője az apához utal. De távolról sem egyértelműen, és a kifejletben ilyen vagy olyan módon valamennyien részesek, s e részességekből tevődik a döbbenetes egész, amelyet O’Neill elénk mutat.

Leverő, mélységes pesszimizmus, keserű megadás, ami az író színpadáról ránk árad. A Hosszú út az éjszakába egyetlen napba sűríti a tragédiát, amely végül természetszerűen torkollik a valóságos és szimbolikus éjszakába.

A drámát a szolnoki Szigligeti Színház Székely Gábor rendezésében mutatta be. Rendezői koncepciója szerint a Tyrone család tagjai egyaránt részesek a bekövet- kezőkért. Olyan bűnösök, akik egyben áldozatokká lesznek,

egymást és önmagukat egyaránt felőrlik végzetes szenvedélyeikkel. A történésben mindenki egyformán hangsúlyos, a figyelem fókuszában, részletező élességében azonban mindenekelőtt a anya áll, az ő nagy „mutatványán” múlik: megmaradnak-e nyugalmasabb életre, vagy valamennyiem a semmibe hullanak?

Az alakot Andaházy Margit formálta, eszközei visszafogottságában is markáns ha- tásúan. Indulati és lírai őszintesége sajátos keverékéből megrázó hitelességgél állította elénk a romboló szenvedély végletes rabjává szegődött. s szétbomló idegzetű asszonyt. James Tyronet, az apát Linka György mintázta különösen a dráma második részében a figura összetettségének megfelelővé. Az idősebb fiú megjelenitése Krá- nitz Lajos feladata volt. Legemlékezetesebbé az öccsével való összecsapás pillanataiban nőtt. de egyébként is mindvégig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott. Edmund szerepében ifj. Űjlaky László kissé fakónak tűnt.

A DRAMA egyetlen élén- kebb színfoltja, Cathleen konyha lány alakjában Cserhalmi Anna méltán érdemel említést Az előadás sikerét értékesen szolgálta Csányi Árpád atmoszférateremtő, a játéklehetőséget is mindenben segítő, kitűnő díszlete.

(barna)

'T’egnap ünnepeltük huszonöt éves évfordulóját annak, hogy megjelent Nógrád megyében az első kommunista újság, a MUNKÁS. Az évforduló szinte kínálja az alkalmat papírkészítők, nyomdászok, zsurnaliszták, lapterjesztők, postások dicséretére, hogy a kommunisták társadalmi hozzájárulását a lap megjelentetéséhez és az olvasó- lioz-juttatásához már ne is említsem. Olyan kor volt az, tréfásan szívesen hívjuk hőskornak, amikor a kommunisták háromszor annyit dolgoztak mint mások, s örök talány, hogy mikor aludtak, ettek, csókolództak. Minthogy az ünneplés alatt kijutott a méltatás mindazoknak, akik tevékenykedtek, vagy őrt álltak a megyei kommunista sajtó bölcsőjénél, ne vegyék szerénytelenségnek, ha ezúttal csupán a kommunista újságíróra emlékezem.

Hadd idézzem ebből az alkalomból a felszabadulás előtti újságírás nagy, vidéki elődjét, az atyai jóságáért az újságíró szóhasználatban csak Benyovszki Pali bácsinak nevezett és szólított fő- szerkesztőt, aki nem volt még kommunista, de nagy rokonszenvvel viseltetett a munkásosztály iránt, és a felfedezők önzetlen örömével nevelt ki maga körül egy humanista újságírógárdát. A toll művésze volt, szerény, magának dolgozó, nagy tehetségű költő, akinél ava- tottabban senki se fogalmazhatta meg azt a szenvedélyt, amit mi újságírásnak nevezünk.

íme néhány sor a versből, amelyben egy napilap születésének minden izgalmas rezdülése benne szikrázik: Újságíró sors: kétszer élni át a földkerekség kínjait, csatáit; de egyre űz, hajt egy titáni zsarnok, a győzhetetlen úr, a szent Robot.

... S reggelre kelve, újra és elölről kezdődik minden: isten malma őröl... így iga.z: egy ideig mindennek értelme van, minden anyag, massza, vagy

Vasárnapi jegyzet

A szent Robot

ahogy iróniával mondani szokás: a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. S amikor a nyomdafesték illata áthatja a sorokat, amelyeket az újságíró papírra vetett, és a nyomdász nyomás alá készített, ez az értelem kiteljesedik, s szomorú ellentmondás: egyszeriben újból értelmét veszti. A megírt téma már nem téma. A nyomdafesték illata újabb loholásra, szorongásra, hajszára ingerel. Cserkészünk mint a vadász, nagyvad után loholunk, amelyből ezreket tudunk megvendégelni. Dörgölik egy mást a malomkövek, ingerlő hangsorok, ismétlődnek, mint Ravell izgató Bolerójában. Az újságíróélet csupa kezdet, örök befejezetlenség, szenvedélyes égés.

Mily hatalmas lánggal égett ez a szenvedély 45-ben, amikor a sajtó munkásaira, kommunistáira egy háborút vesztett ország és egy szabadságot nyert, nép gondjai nehezedtek: tájékoztatni és meggyőzni kellett. Készen kaptunk valamit, ami elvont fogalomként könnyen kimondható: szabadság, de a valóságban olyan ajándék, amellyel nagyhitelen nem is tudtunk mit kezdeni'. Az újságíró, aki az első kommunista lapnál kezébe vette a tollat, égett, és lelkesedett, s akik akkor éltünk, meg se róhatjuk naivságáért, hogy például az olcsó vagy ingyenes házhelyosztásért úgy lelkesedett, mintha az lenne a kommunizmus kiteljesedése, miközben a pengő értéke többszörös hatványon hígult a tragikomikus inflációig. Államosítás, új forint, harc a reakció szervezett erőivel, osztályharc városon és falun — mennyivel nagyobb dolgok

ezek, de néha-néha megbillent az arányérzék és egy házhelyosztás nagy jelentőséget kapott, mint egy májusi felvonuláson az óriásra fölfújt léggömb.

Milyen jó, hogy akkor nem voltunk magunkra hagyatva, nem kényszerültünk végigjárni azt az iskolát, amelynek az elméleten kívül csak az élet lehetett mestere! Előttünk állhatott a szovjet példa, és mellettünk voltak az emberek, akik nagy türelemmel, jószívvel és barátsággal segítették kezdeti lépéseinket. Nagyon mélyről indultunk, azt is tudtuk, hogy merre megyünk, de az út ismeretlennek és titokzatosnak tetszett, mint a népmesében.

Ráismernénk-e huszonöt év előtti magunkra mi is, kik tollat forgatunk, újságot írunk? Ráismernénk-e még a gépekre és kibírnánk-e mosolygás nélkül, hogy muzeális törődöttségükben milyen hideg büszkeséggel ásítanak felénk. Üj fogalmak léptek az életünkbe: gépkocsi, telex, rotációsgép, korszerű szedögépek, képtávíró, és megváltozott az újságíró igénye és életmódja is.

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ez a gépesített égés olyan állandó folyamat, amely zökkenőmentes. A hajszolt életben is kell idő vívódásra, olykor harcot is kell vívni, hiszen az igazság tapinthatatlan közeg, amelyet nem egyszer a jó szándék is szakadékok felé irányíthat. De ez a harc őszinte és tiszta, s a harcedzett, vagy most harcba induló kommunista újságíró maga körül érzi a kommunista közösség ro- konszenvét, támogatását.

Szívesen és megilletődve gondolunk vissza az első újságra, amelyet már kommunista újságírók írtak.

PATAKI JÓZSEF: NŐI PORTRÉ

Színházi előzetes

Imádok fépjheznieHui fiarasz tbecsit let. Hotel szeretem

Március heteiben három érdekes színházi eseménye lesz a megyeszékhelynek, illetve a megyének. A tavasznyitó hónap első napjaiban, 3-án és 4-én, a salgótarjáni bérletsorozat keretében a szolnoki társulat vendégszerepei, a József Attila művelődési központ színpadán. A Szigligeti Színház kitűnő szereposztásban ez alkalommal Maugham —Nádas—Szenes: Imádok

férjhezmenni cimű zenés vígjátékát mutatja be, majd a

hónap második felében debreceni Csokonai Szính. operarészlege tart bemutat Mascagni: Parasztbecsület i mű operájából.

Üj darab megyei előadá sorozatát kezdi el a hónapb az Állami Déryné Színház A Hotel szeretem című, zen vígjáték első előadására má cius 14-én Bercelen kerül s< ezt követően Taron, Magya nándorban, Dejtáron és Cs csén mutatkozik be az éli adási együttes.

NOGRÁD m 1970. február 22-, vasárnap