Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

Élő tauúk a negyedszázadról A kemcncccpítő helytállása A műszaki alakulattal Szoó hiánytalanul megkapott min• Szoó Pál Is aláírta, jól tudta I ái acélgyári kemenceépítőnek dent. hát, hogy a munka dandárja is el kellett volna vonulnia. A Szovjet gépkocsikkal hozták még csak ezután következik. német parancsnak azonban el Özdról az anyagot, hoztak Fel kellett építeni az új ha- s> maiiképpen nem akart ele- karbidot is. hogy a bányászok zát. s ebből a kemenceépítö get tenni, negyedmagával a világítani tudjanak. A kazánok kőműves nagy részt vállalt i ieszes-hegy alatti óvóhelyen táplálására brigád alakult, ta- magára. bújt meg. Magához vette La- licskával hordták a szenet. A városi tanács létrejötte- katos Ferenc gyári felmentett éjjel-nappal dolgoztak, s nem kor az építési és közlekedési igazolványát. Aztán a saját kérdezték, mi lesz ezért a bizottság állandó tagjai közé nevére szerzett igazolványt: fizetség. választották. Társadalmi mun­„Igazolom, hogy Szoó1 Pál Február utólján megalakult kában látta el tisztét, kőműves, Salgótarján, Menház a Nemzeti Bizottság, amelynek — Érdemes volt dolgozni a utca 34. sz. alatti lakos pol- feladata a rendőrség megszer- városért, az emberekért. A gárőrségi szolgálatot teljesít." vezése, az igazoló bizottság sikerek mindig új erőt adtak .rlz igazolás kelte 1944. decem- létrehozása volt. Az igazoló Felépült a régi vásártér hé­ber 24. Amikor magához vette bizottság is igényt tartott lyén az új városrész, s ez az igazolópapírt, még nem Szoó Pál munkájára, 1 s az már sejttette a távlatokat: tudta, hogy néhány óra múlva acélgyári kemenceépítö most Salgótarjánból fokozatosan szabad lesz a város, s a pa- sem mondott nemet. Emberek kiszorul a régi, helyette új pírra többé nem lesz szüksége, életéröl, sorsáról döntött fe- város születik ebben a völgy­Két nappal később harmad- lelősséggel, megfontoltsággal, ben. Ha kezembe kerülnek a magával felkereste a szovjet Hónapokon át tartott az igaz- városról készült régi fényké- városparancsnokságot. El- ságtevő munka. pék, akkor látom csak igazán, mondták, hogy szeretnék meg- Közben a város kifogyott az hogy mit ért két kezünk mun- alakítani Salgótarjánban a élelemből, a gyári kórház a kája. És hiába, hogy itt nőt- kommunista pártot, s kérdez- kötszerből, gyógyszerből. A tem fel, mégis csodálkozom, lék: hogyan is történjék ez. Debrecenbe induló küldöttség meglepetéssel nézegetem a — Kicsit legyenek még tü- egyik tagjaként Szoó Pál is út- régi fotókat: hát ez volt itt? Telemmel az elvtársak — kap- nak indult, hátizsákra való Milyen szegényes, nyomorú- ták a választ. — Rövidesen kötszert, injekciót hozott a ságos ez ahhoz képest, ami­felkeressük magukat. kórháznak. Megszervezték az nek átadta helyét! Az alakulógyülésre 1945. Özdról való rendszeres anyag- — Ugyanez történt a gyár- január 2-án került sor. Lét- szállítást, élelem került az ban is. Az üzemek régi falai rehozták az Ideiglenes Inté- Alföldről. között új gépek, gépsorok lát­zö Bizottságot, amelynek hét De sok volt az éhes száj, tak munkához, felépült az tágja között Szoó Pál neve is sokan kértek élelmet, ember- új hideghengermű. Az évszá- szerepelt. Az ideiglenes meg- hez méltó lakást. És bőven zadot is megért gyár ma fia- bízatás 15-én lejárt, akkor lét- akadtak emberek, akik azt talabb, mint valaha is volt. rejött a Salgótarjáni városi gondolták: szabadok vagyunk, Sok helyen vezérlőasztal előtt Pártbizottság, tagjai között is- most már lesz minden, sem- ülnek a dolgozók, gombnyo­mét Szoó Pállal. miben sem szenvedünk hiányt mással irányítják az acél­— Morozov kapitánnyal, az ezentúl. monstrumot. Az „okos" gé­Acélgyár szovjet gyárparancs- — Gyakran elkeseredtem, pék lassan leveszik a terhet az nokával én tartottam a kap- úgy éreztem, nincs elég erőm ember válláról, nem kell sza- csolatot — emlékezik Szoó a sziszifuszi munkához — kadásig emelni a nehéz sú- Pál. — A szovjet hadseregnek mondja csendesen Szoó Pál. lyokat, az ember kímélheti asóra, lapátra, távíródrótra, — Az embereknek, akik kér- erejét. szegre, faanyagra volt szük- tek, és gyakran türelmetlenül Szoó Pál a 73-ik évét ta- sége. Felelős voltam azért, követeltek, tulajdonképpen possa, de megőrizte fiatalos hogy a hadsereg mind- igazuk volt, dehát nem tudtunk erejét, ma is dolgozik még a ezt megkapja. Csakhogy a mi sem terülj-terülj asztalká- Salgótarjáni Kohászati Üze- gyárnak mintegy 75 százalékát mat elővarázsolni. Apránként mekben. Fia ugyanott gép- a németek leszerelték, elhur- haladtunk előre, kemény na- lakatos, munkásőr, szakszer- colták. Gépek híján két ke- pokat éltünk meg. vezeti tisztséget visel. Az zühk munkájára támaszkod- Lassanként rendeződött a „őrségváltás" tehát megtör- itattunk csupán, de az igényt helyzet, lehetett már előre tént, a stafétabotot majd 6 így is teljesítettük. Kaplon gondolni, tervezni. Az első öt- viszi tovább, kapitány, a hadsereg szállítója éves terv gyári szerződését Szendi Márta Köszöntjük megyénk közalkalmazottait A z 1970-es esztendő ha- rátust kellett létrehozni, Az emlékezés, a jubileum- zánkban jelentős jubi- melynek segítségével az or- hoz fűzött gondolatok szolgál' leumi évfordulók éve. Ez év- szág új törvényes rendjét ják a párt és kormány he­ben ünnepeljük hazánk fel- meg tudtuk teremteni, amely lyes politikájának megvalósí- szabadulásának negyedszáza- apparátus minden tagja min- tását, az emberek életének dós, Lenin születésének 100., a denre a dolgozó nép érdekei szebbé, jobbá tételét, tanácsok megalakulásának 20. szerint reagál és cselekszik. Kívánunk erőt éc eeészsé- evfordulóját. A közalkalmazottak politi- , 8efStrt m-E A Közalkalmazottak Szak- kai, társadalmi szerepe nap­szervezete is jubilál. Kilenc jainkban jelentős. Túlnyomói nappal Budapest felszabaduló- többségüknél tapasztalható a sa után, 1945. február 22-én a közügyek iránti szenvedélyes Magyar Színház épületében érdeklődés, a munkát kellő tartotta meg alakuló gyűlését politikai felkészültséggel, a Közalkalmazottak Szakszer- szakmai szeretettel végzik, hi- vezete. Ezen a napon a ma- vatásuknak tekintik, gyár munkásmozgalom vi- A közalkalmazott a minden- szonylag fiatal szervezetének napi munkája végzése során jubileumát ünnepeljük. találkozik a dolgozó nép szé­A Tanácsköztársaság idején les rétegeivel és képviseli a és közvetlenül megelőzően nép különféle rétegei, körei már léteztek hazánkban köz- előtt a nép államát. A alkalmazott szakszervezetek. Közalkalmazottak Szakszer- A szervezkedési szabadság vezete együtt született a azonban tulajdonképpen ha- mai magyar állammal, a ma­iink felszabadulásával kéz- gyár nemzet életével. Az ed- dődött. A szervezet ezért nem dig megtett hatalmas utat a támaszkodhatott több évtize- Közalkalmazottak Szakszerve- des múlt tapasztalataira, har- zete is méltán tekintheti a ci tanulságokra, kipróbált maga útjának, tisztviselők sokaságára, mint ^^ázdálkodásunk új rend- amelyekkel az ipari szakszer- szere változást hozott vezetek rendelkeztek. a közalkalmazottak területén A Közalkalmazottak Szak- dolgozók köreiben is. Az ez- szervezete a felszabadulás zel járó nagyobb követelmé- után az egész magyar szak- nyéknek is, büszkén mondhat- szervezeti mozgalom szerves juk, becsülettel tettek eleget, részeként együttműködött a Munkájuk eredménye a gyor- demokratikus fejlődésért, san, folyamatosan fejlődő íal­majd az új típusú szocialista vaink, községeink, városaink, államapparátus kiépítéséért, Mindent megtesznek azért, megerősödéséért harcoló erők- hogy a lakosság gazdasági, kel. E szerepét sikerrel tud- kulturális, szociális igényei ta betölteni, mert követte a minél jobban ki legyenek elé- társadalmi, állami, gazdasági gítve. fejlődést vezető marxista—le- Az eddig megtett: út ered­ninista forradalmi munkás- ményesebb folytatása nagy párt irányítását. követelményeket állít minden Mines még egy szakma, közalkalmazott elé. A Közal- ™ amely a múlthoz ké- kalmazottak Szakszervezeté- pest ennyit változott volna, nek feladata, hogy segítse mint a közalkalmazotti, tagságát az eredményesebb amelynek az ország életében munka végzésében. Fokozza beállott fordulathoz ilyen szó- tevékenységének hatékonysá- rosan és ennyi köze lett vol- gát, még erőteljesebben ta­na. maszkodjon az áldozatkész A közalkalmazott az állam társadalmi aktivisták munká- funkcióját gyakorolja, a köz- jára, s ne csak érdekükben, igazgatás egészét testesíti meg. hanem velük együtt végezze Olyan új közigazgatási appa- feladatát Béke és barátság tanterem Az életre nyíló ablak Sétálunk a folyosón, s arról lehetne „erkölcsi gyakorlóte­beszélgetünk: ml az, ami leg- re*; létesíteni, hogy a gondola­iobban összeköti az embereket tok ne önmagukért szülesse- joboan összeköti az embereket. nek> a gyerekek a valóságban Először szavakat mondunk, js megismerkedjenek a fogal­aztán belemelegszünk, észre mák életbéli erejével. sem vesszük a tantermekből kiszűrődő feleleteket, pedig , .» , ... ,, biztosan érdekesek lennének, AthOlO lelkeSWeS ha odafigyelnénk. Más az, ami leköti figyelmünket. A folyosó A beszélgetést tett követte, falain tablók egymás mellett. Kapcsolatba léptek a népi de- Nézzük a vasút múltját és je- mokratikus államok budapesti lenét szemléltető képeket, az követségeivel, támogatásukat orvosi műszergyár életét be- kérték egy Béke és barátság mutató tablót, majd a Ma- tanterem kialakításához. Min- gyar Gördülőcsapágy Művek denkitől választ kaptak, a me- következik az üzemet bemu- leg, baráti üdvözlő sorok mél­tató képekkel. lé megkapták az államok zász­__________ ■ .______: Iáit is, amelyek most az Isko­la egyik osztályának, a Béke és barátság tanteremnek a fa­lát díszítik. A Debreceni Fűvészkert ut- Magasra lobbant az alkotó cai Általános Iskolába a Béke lelkesedés, és lassanként az és barátság tanterem miatt Iá- egész iskolát elborította a bé- togattunk el. Hat évvel ezelőtt ke és haladás hőseire emlékez- itt pattant ki e nemes gondo- tető tablósor és a példaképek­et első szikrája. Az iskola hez méltó munkálkodás vál- igazgatója, Radnai Győző és lalása. A követségektől kapott szülői munkaközösségének anyagot az úttörőcsapat tag­egyik lelkes tagja, Nagy Fe- jai együtt dolgozták fel. így renc arról beszélgetett, hogyan alaposabban megismerkedtek lehetne még intenzívebbé ten- az illető országok életével, ni a hazafias nevelést, hogyan játszva tanulták meg a föld­Az első szikra rajzot és a gazdaságot. A bé­ke és barátság gondolatának ápolásán túl, így vált a ne­mes kezdeményezés pedagógiai eszközzé is. Radnai Győző mondta: — nem csodadolog, csak rendkí­vüli módon segíti azt, amit tervezett oktatásnak nevezünk, és ehhez megtaláltuk a gya­korlati módszereket. Az üzemek által készített tablók a politechnikai szem­lélet kialakítását segítik elő. Üzemlátogatás után a tablókon látható képek még jobban rög­zítik a gyermekek agyában a termelés szakaszosságát, mód­szerességét. A gyárak belopták magukat az iskola életébe, el­választhatatlanok lettek egy­mástól. Gondolat, tett A Béke és barátság tante­rem egyik falán fényképsor. A színes fejképéken az alapítók láthatók, névtelenül. A fala­kon itt is tablók, az egyik sa­rokban a béke kék zászlaja. A tantermet külsőre semmi sem különbözteti meg a többitől, belsőleg is csak annyi, hogy díszesebb. Pedig minden év­ben az iskola legjobb tanul­mányi eredményt elérő osztá­lya tanul itt. Dicsőség ebben a tanteremben tanulni, ezt mu­tatja az a sok bejegyzés is, amit a vendégkönyvben ol­vastunk. Kádár János elv­társ írta: „A kitűnő gondolat, annak szép megvalósítása ö gyakorlatban szolgálja a való­ban szocialista eszmét, a haza szeretete és á népek barátsá­ga szellemében folyó neve­lést." Megállunk az egyik pulpitus előtt. Mintegy hitvallást ol­vashattuk a célkitűzéseket: „A terem alkalmat nyújt a test­véri népek életének a megis­meréséhez. Gyermekeink akar- va-akaratlanul tanulnak az itt alkalmazott munka során. Akarjuk is, hogy a világot megismerő útjaik sikerrel jár­tának. Hűséges társként a testvéri népek életét Ismerte­tő irodalmat adjuk a kezük­be. A múlt és a jelen tükrét. Ebben a tükörben nézegessék magukat gyermekeink. Ta­nuljanak meg helyesen ítélni, és találják meg bennük mind­azt, amit majd felnőttként ér­tenek meg igazán a békét épí­tő munkájuk legszebb társa­ként: a szépet, a jót, az em­berhez méltót.’' A szikra tovább pattan Síszálló, magyar terv alapján Magyar építőművész tervei szerint épült Európa egyik legnagyobb siszálló.ia. Az NDK- beli Oberwiesenthalban (Érchegység) 1000 méter magasságban épülő, a környező épüle­tekhez és hegyi jelleghez igazodó 500 ágyas szálló tervezését az Általános Épülettervező Vállalat építőművésze, Dúl Dezső készítette különleges építészeti megoldásokkal. Képün­kön: a 70 méter magas, 20 emeletes síszálló makettje (MTI fotó — Balassa Ferenc felv.) A többéves eredményes mű­ködés után joggal vetődött fel Debrecenben a testvériskolák keresésének lehetősége. Az el­ső testvériskolát Győrben ta­lálták meg, a másodikat Sal­gótarjánban, a Gagarin Álta­lános Iskolában. Háromnegyed évvel ezelőtt, mikor szóba ke­rült a megvalósítás gondolata, mindenki örömmel fogadta a lehetőséget. Az iskola vezetői kifejtették: minden olyan új, jó kezdeményezésnek hívei, követői, mely az ifjúság he­lyes irányú nevelését szolgál­ja. Salgótarjánban, a Gagarin Általános Iskolában május el­sején avatják fel a Béke és barátság tantermet. Az elkép­zelést, a gondolatot már az ittenieknek kell tartalommal megtölteniük. A Béke és ba­rátság tantermének gondolata egyben azt is jelenti: az isko­la közössége révén szítani kell a Debrecenből Győrön át Sal­gótarjánba Is eljutott szikrát, amely már Nógrád megye székhelyéről is tovább pat­tant: Budapestre. A Debreceni Fűvészkert ut­cai Általános Iskolában ol­vastam: a Béke és barátság tanterem eseményeket regiszt­ráló és új tettekre lelkesítő, napi feladatokat elemző, és a holnap távlatait szemléletesen megrajzoló tettek, cselekvé­sek folytonossága alapján töl­ti be szép hivatását. A debreceniek életre nyíló ablaknak nevezik a megvaló­sítást. Azt mondják, a csele­kedetek és a tettek ereje biz­tatja őket. Molnár Zsolt »

Next

/
Oldalképek
Tartalom