Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)
1970-02-22 / 45. szám
Gyengült a csapot Megkezdték a felkészülést a Kohász kosarasai A rajt március 15-én lesz, s az NB II-ben szereplő SKSE férfi kosárlabdacsapata nagy erővel, Szarvas József edző irányításával készül a nyitányra. Az SKSE kosarasai heti 3—4 edzést tartanak, mert szeretnének bentmaradni. Üj- ság a szakosztálynál, hogy a csapat legjobb pontszerzője, Csuka Gábor megvált a szakosztálytól, csakúgy, mint Babjak János. A játékosok közül ketten katonai szolgálatra vonultak be, s így ebben az évben gyengült az együttes. Az edzéseket 10—15 játékos látogatja, és három előkészületi mérkőzésre is sor került már. Az St. Gépipari Technikum és az St. Spartacus csapata után a Balassagyarmati SE kosarasai fogadták a tarjáni kék-fehéreket. A kétszer 30 perces mérkőzésen 120:98 (64:44) arányban nyert az SKSE. A továbhi menetrend: Tarjánban fogadja a Kohász a Hatvani Kinizsi csapatát, majd február 27-én a TF NB I-es gárdájával mérkőznek Budapesten. Március 3-án a Csepel Autó lesz az ellenfél, lágyan csak a fővárosban. A bajnoki rajt előtti héten három mérkőzést vívnak még a tarjániak gyengébb együttesekkel. Az ellenfelek: St. Gépipari Technikum, St. Spartacus és az St. Madách gimnázium. Szarvas edző nehéz helyzetben van, mert meggyengült csapata, s az idén az NB II- ben létszámemelkedés történt, 14 csapat alkotja a csoportot. Az idősebbek helyét fiatalokkal kell pótolni, és sok függ attól, hogyan válnak be. A kohászok új játékstílus gyakorlásával foglalkoznak, s a szakvezetők bíznak abban, hogy a csapat a kitűzött célt teljesíti: bentmaradnak az NB II-ben. Demény SAKK Tóth (SKSE) veretlenül vezet A verseny állása: 1. Tóth L. A megyei bajnokság V. fordulójában Tóth L., az SKSE mesterjelöltje, újabb győzelmet szerzett, s így veretlenül, 5 ponttal áll a mezőny élén. Az V. forduló nem hozott különösebb meglepetést, hacsak azt nem említhetjük, hogy Ponyit kitűnően vezetett játszmában fektette kétvállra az eddig még pontot sem szerzett Németh B. Az V. forduló eredményei: Sebők—Tóth L. 0:1, Gallai — Németh J. 1:0, Rozgonyi — Szokács 0,5:0,5, Kiepej —Lengyel 1:0, Balázs — Serfőző 0:1 (!), Ponyi — Németh B. 0:1. (SKSE) 5, 2. Szokács (SKSE) 3,5, 3—4—5—6, Gallai (ZIM). Klepej (SKSE), Rozgonyi (SKSE) és Sebők (Kisterenye) 3—3, 7—8. Ponyi (SKSE) és Serfőző (ZIM) 2,5—2,5,9. Lengyel (Zp. Építők) 1,5, 10—11— 12. Balázs (SKSE), Németh B. (SKSE) és Németh J. (ZIM) 1—1 ponttal. A bajnokság 1—4. helyezettje jogosult részt venni az országos vidékbajnokság döntőjén, amelyet az idén svájci rendszerben, Budapesten rendeznek. Labdarúgóvb-morzsák Az eddigi labdarúgó vb-k során az idei küzdelemben vett részt a legtöbb ország. Az 1970. évi vb-ért összesen 71 ország válogatottja mérkőzött, illetve mérkőzik. * Az eddigi 8 vb rangsorának élén Brazília áll 2 világbajnoki címmel 1—1 második és harmadik hellyel. Uruguay két világbajnoki címet, egy negyedik és egy 5—8. helyet szerzett. Olaszország a következő a sorrendben, két világ- bajnoki címmel: Anglia egyszer nyert, Magyarországnak 2 második hely és háromszor az 5—8. hely jutott. ■ A Sportvezetőben Gazdag választékot kínál a Sportvezető most megjelent, februári száma. Folytatódik a „Diadalmas 25 esztendő” című sorozat. Érdekes cikket olvashatunk egyesületeink és a tudományos munka kapcsolatáról. Jelentős gyakorlati segítséget nyújt a KISZ KB és az MTS OT 1970. évi akció- programjának közlése a sportvezetőknek, aktivistáknak. Égető kérdés megválaszolásához ad segítséget a „Sportszergyártás és sportszerárak” című cikk. Gazdag anyagból nyújt ízelítőt a lap „Társszerveink életéből” című rovata, és hasznos tudnivalókkal látja el az atlétika barátait az ismét jelentkező „Módszertani Lexikon”. Az újdonságokban bővelkedő Sportvezető ezúttal nemcsak a sportmozgalom dolgozóinak nyújt segítséget, de élvezetes olvasmánya a sport alkalmi barátainak is. Ma főpróba A bajnoki rajt előtti főpróbára ina délután kerül sor Salgótarjánban az SKSE-stadionban. Az SBTC együttese az NDK első ligájában szereplő Eisenhüttenstadt csapata ellen lép pályára 14.30 órai kezdettel, a jónevű német együttes már pénteken megérke- zett Salgótarjánba és edzést is tartott. A jövő héten szerdán az SKSE-vei vívja utolsó előkészületi mérkőzését az SBTC a Ferencváros elleni március 1-i találkozó előtt. Az idei 16-os döntőben ott van mind az öt világbajnok, és a második helyezették közül Csehszlovákia és Svédország. A már második helyet szerzett Magyarország és Argentína hiányzik. * Három olyan ország együttese is döntőbe jutott, amely még soha nem szerepelt a legjobb 16 között. Ei Salvador, Izrael és Marokkó. A mezőnyben 5 olyan együttes van, Belgium, Bulgária, Mexikó, Peru és . Románia, amely az első négy helyen még sohasem végzett. Atlétikai sportműsor Még február folyamán több ugyancsak a Kisstadion futóatlétikai versenyen indulnak folyosóján lesz verseny, már- Nógrád megye atlétái. Febru- cius 1-én pedig a Kisstadionár 22-én a Népstadion futófo- ban és a Tüzér utcában fedett- lyosóján rendeznek több kor- pályás viadalra kerül sor, csoportban 2x50 m-es futást, ugyanakkor Csepelen rendezik 2x50 m-es gátfutást, pedig a a Rausch J. emlékversenyt, Honvéd Tüzér utcai fedett- amely az év első mezei futópályáján. Február 25-én versenye lesz. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RADlÓ: 3.1«: Édes au y any elvünk. — 8.15: Hang-kép Magazin. — 9.50: Olvasmányélmények. — 10.03: Stavoren asz- szonya. Rádiójáték gyerekeknek. — 10.35: Franco Corell énekel. — 10.55: Rádióreklám. — 11.00: Költők albuma. — 11.10: Bruno Walter vezényel. —- Közben: 12.00— 12.10: Hírek. — Lapszemle, időjárás. — 12.42: Egy korty tenger. — 12.32: A bajadér. — 13.20: Rádiólexikon. — 13.50: Művésziemének. — 14.40: Pillantás a nagyvilágba. — 15.08: Slágerstaféta. — 15.43: „Hegyen, völgyön jároga- tunk vaLa . .»» — 16.23: Vivaldiés Bach-müvek. —- 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Nóta- kedvelőknek. — 18.03: Csordás János és Dudás Kálmán versei. — 18.18: Hallgassuk együtt! — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 10.10: Monológok a Nemzeti Színház 25 évéről. — 20.25: Az ízig- véríg modern Millie. — 22.10: Sporthírek és totóeredmények. — 22.15: Peter- Schreier Beethoven- cialestje Salzburgból. — 22.30: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! — 0.10—0.25: Toronyzene. PETŐFI RADIO: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Operakalauz. — 9.30: Modern ember, korszerű művészet. — 9.40: Zenei anyanyelvűnk. — 9.50—12.02: Szívesen hallgattuk. — 12.02: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.56: A 6 NÖGRÁD - 1970. «roknevű királyfi. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Jelenidőben. — 15.30: Mit hallunk? Érdekességek. — 16.05: Bundschuh István citerázik. — 16.20: Száll a hinta. . . — 16.50: Mikrofon ©lőtt az irodalmi szerkesztő. — 17.00: A mi előadóink. — 18.05: Ritmusturmix. — 18.38: Ady Endre élete és költészete. — 19.00: Jazzrandevú Cegléden. — 19.35: Gulyás László: Békési esték. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.10: Könnyűzene Patachich Iván szerzeményeiből. — 20.30: A Holland Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Besanconból. — 21.45: Tudósaink arcképcsarnoka. — 22.00: Könnyűzene. — 23.10: Horváth Dudás József népi zenekara játszik. — 23.20: A lonjumeau-i postakocsis, r- 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ: 8.15: Műsorismertetés. — 9.20: Iskolatévé. — 9.40: Zebra. Közlekedési műsor gyerekeknek. — 10.00: Francis a nagyvadak országában. — 10.15: Üdvözlet barátainktól. — 11.00: Puskák és galambok. Magyar film. (ism.). — 12.30:—13.00: A művészet világából. A Szovjet Televízió képzőművészeti műsora. — 14.48: Műsorismertetés. — 14.50: Havas erdőn, vadcsapáson. . : A Televízió kisifilmje. Ism.) — 15.15: Telesport. Műkorcsolyázó Európa- bajnokság. Gálaműsor. Közvetítés Leningrádból, felvételről. —16.45: Iskolatévé. — 17.10: Csillagszóró. . . Az Intervízió műsora Varsóból, felvételről. — 17.55: Delta. Tudományos híradó. — 18.25: A február 22-, vasárnap világ térképe előtt. — 18.35: Esti mese. — —18.50: Találkoztunk húsz év után. A Televízió dokumentumfilmje. — 19.25: Reklámműsor. — 19.30: Üzenet a jövőből. 7. lm. Bolygó... — 19.55; Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: A spessarti fogadó. Magyarul beszélő, zenés filmvígjáték. — 22.20: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. — 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.40: Sívilágbajnokság. Filmösszefog- laJÓ. BESZTERCEBÁNYA: 12.25: Film a Magas-Tátráról. — 10.00: Sí-vb. — 19.00 és 22.20: Tv-híradó és sporteredmények. — 20.00: Film- összefoglaló a Sí-vb-ről. — 20.10: Forsyte Saga (angol tv-sorozat 25. rész) — 21.05: Seherezáde (balett). — 23.45: Kamarazene. Hétfő KOSSUTH RADIO: 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Zenekari muzsika. — 9.00: Kocsár Miklós: Nagyrédei lakodalmas. -- 9.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművésze. — 10.05: Emberek a pusztában. — 10.33: Kamarazene.----- 11.00: Iskolarádió. — 11.35: F iodor Saljapin énekel. — 12.20: Ki nyer ina? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. Tombor Agnes énekel. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Édes anyanyelvűnk. —14.05: A Szovjet Hadsereg indulóiból. — 14.20: Vass Lajos: Hogy szeretlek? — 14.33: Ember a vízben. — 15.10: Harsan a kürtszó. — 15.45: A kislabdadobóból válogatott lett... A szécsényi sportbarátok között gyakran esik szó egy nyurga fiúról. Az elmúlt napokban egymásnak adták a szót a beszélgetők „Hallottad, Gágor országos utánpótlási, és ifjúsági válogatott kerettag lett." Hol is kezdődött a 17 éves Jakab Gábor sportpályafutása, s hogyan jutott el a válogatott kerettagságig? — Amikor az általános iskolát elvégeztem és felkeresett Domszky György, a JTS elnöke, s kért, hogy járjak atlétikai edzésre, igent mondtam. A gerellyel próbálkoztam. Az első dobások nehezen mentek, talán 20 méterre, ha sikerült eldobnom a gerelyt, — emlékezik Jakab Gábor. Már az általános iskolában felfigyeltek Gáborra. Kislab- dával 74 métert dobott. Később, ahogy teltek a hónapok, Drobcsa László edző irányításával szorgalmasan, rendszeresen edzett. Jakab Gábor az utasításokat mindig betartotta. Elvégezte az edző által kijelölt „házi feladatot’ s a gerely mind messzebbre szállt az edzéseken. Egymást érték a versenyek, s a fiatal ipari tanuló, amikor hazajött szűkebb hazájába, Szécsénybe, egy-egy összecsapás után barátainak szerényen csak eny- nyit mondott: sikerült nyernem. A komolyabb siker eléréséhez kevés a tehetség. Akarat, lemondás és áldozat- vállalás szükséges. Es Jakab Gábor vállalta ezeket. Reggel hétkor kezdi a munkát, mint harmadéves ipari tanuló dolgozik a bútor szakmában. Amikor hazaér, négy órakor, tanulás, olvasás, séta következik és este héttől edzés. Ez ismétlődik minden nap. Már novemberben elkezdte az alapozást. Azt tartja, a jó eredmény titka az erős, kemény munka. Sportpályafutását sikerek fémjelzik. Több mint 20 érem és oklevél boldog tulajdonosa. S amire ezek közül is a legbüszkébb, tavaly őszszel túldobta az 59 métert, s ez az ifjúsági aranyjelvényt jelentette Jakab Gábor számára és a másodosztályú szintet. Legszívesebben a losonci versenyre és a salgótarjáni versenyekre emlékszik. A megyeszékhelyen három megye legjobb gerelyvetői találkoztak. Sokszor még vasárnap este is edzést tart. A terveiről ezt mondja: — Szeretnék jó szakmunkás-bizonyítványt szerezni, majd későbbi tervem az, hogy faipari technikus legyek. A gerellyel? Szeretném, ha 65 méterre szállna. Edzője, Drobcsa László, így nyilatkozott: — Jó lenne, ha olyan sportkörhöz kerülne, ahol speciális dobóedző irányításával fejlődni tudna. Jakab Gábor sikerére büszkék a szécsényi sportbarátok. Sok dicsőséget szerzett Szé- csénynek és Nógrád színeinek. Szorgalma, akaratereje záloga további sportpályafutásának, a sikereknek. — szenográdi fNem is olyan könnyű intézőnek lenni Sportéletünk örvendetesen magas számú társadalmi munkásai közt talán az intézők vállalják a legtöbbet. Munkájuk közben gyakran érintkeznek játékosokkal, vezetőkkel, szövetségi funkcionáriusokkal, sőt olykor különböző vállalatok, iskolák képviselőivel is. Sokoldalúnak és tájékozottnak kell lenni, találékonynak és jó emberismerőnek. Az intéző valójában a sport nemes értelmében vett mindenese, aki helyesen érzi a sportélet lüktetését, s tisztában van sportága minden csínjával- binjavai. Tennivalóikat, kötelezettségeiket meglehetősen széles skála fejezi ki. Tulajdonképpen mit vállalnak magukra? Mindenek előtt a szakosztály vezetősége által megadott elvek és útmutatások alapján működnek. Legfontosabb feladataik közé tartozik a csapat igazolásainak a rendVerdi: Maehbeth. a II. felvonás fináléja. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Mai témák, mai dalok. — 16.16: Erich Kunz operettdalokan énekel. — 16.28: Szembesítés — közügyben. . . — 16.37: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: A szürke autó utasai. — 17.43: Debussy: Ibéria-szvit. — 18.04: Sajtókonferencia. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: Egy rádiós naplójából. — 20.10: Rádiószínház. — 21.03: A zene nem ismer határokat. — 21.39: Beszélgessünk zenéről! — Kb.: 22.15: Sporthíreik. — 22.20: Faust. — 23.00: Délibáb — 23.20: Szimfonikus könnyűzene. — 0.10—0.25: A XX. század kórusműveiből. PETŐFI RADIO: 8.05: Kedvelt régi melódiák. — 9.00—10.00: Ezer- egv délelőtt. , . — 10.00: A zene hullámhosszán. — 10.45: Peary az Északi-sarkon. — 12.00: A Dráva- szög magvar népzenéje. — 12.13: Vivaldi-művek. — 13.03: Egy nap az iskolán tth ónban. — 13.20: Wagner: Lohengrin. — Szerelmi kettős. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14-00—18.00: Kettőtől hatig. . . —. 18.H)—18.47: Közkívánatra! 18.47: Jó estét. gyerekek! — 18.45: A Maeyar Rádió Országos Beethoven -zongoraversenye. — Kb.: 21.30: Üi könwek. — Kb.: 21.33: „Az Industriával korunk szebb napja kél”. t— Kb.: 21.53: Verbunkosok, népdalok. — 22.40: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! — 23.15: Filmzene — 23.25: A hét előadóművésze. — 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. BESZTERCEBÁNYA: 15.30: Sportmagazin. — 16.00: A szovjet hadsereg napján. — 19.00 és 21.55: Tv-híradó. — 19.55: Irkutszki történet. Tv-játék. — 21.25: Szevasztop oibóli melódiák. ben tartása, naprakész állapotban. Ügyelniük kell tehát — különösen az orvosi bejegyzések lejárási határidejére —, a kötelező orvosi ellenőrző vizsgálatok bejegyzésére. Fontos munkája továbbá, hogy az év végén történő átigazolási időszakban körültekintő ügyességgel és gyorsasággal járjon el a hozzá adott, szabályszerű átigazolások lebonyolításához. Az intézőnek kötelessége csapata minden mérkőzésén megjelenni, s ott az együttessel kapcsolatos tennivalókat ellátni, saját rendezvényeken aktívan részt venni, a rendezésben, az irányításban és a lebonyolításban. Rendszeres kapcsolatot kell tartania az illetékes szakszövetség bizottságaival, a TS-ekkel, a fegyelmi bizottsággal stb. Negyedévenként ellenőrzi a rábízott csapat vagy szakosztály tagjainak tagdíjbefizetését, a tagsági bélyegek és könyvek rendbetételét, intézi a tagfelvétellel járó tennivalókat. A csapat helyi, valamint vidéki utazásainak legtöbb feladata is ráhárul: menetidő-egyeztetés, jegyvásárlás, frissítők, szálloda- és étkezési költségek megfelelő felhasználása. A külföldi utazások előtt segédkezik az útlevelek és egyéb szükséges okmányok beszerzésében. Minden esetben a felsőbb sportszervek gazdasági előírásainak megfelelően jár el. Az említetteken kívül még egy fontos terület tartozik az intézők felügyelete alá. ök bonyolítják le az új szereplések, sporteszközök vásárlásáig valamint a szertár felkészítését. Gondoskodásuk azonban nemcsak magára a vásárlásra terjed ki, hanem a szerelés és a szükséges eszközök további sorsára is. Ellenőrzik tehát a szertárat, s ha szükséges, megfelelő utasítással, illetve hasznos tanáccsal látják el a szertár kezelőit. Mindent egybevetve, nem is olyan könnyű és egyszerű intézőnek, méghozzá jó intézőnek lenni. Sok tennivaló és körültekintés jellemzi munkájukat. S ha hibáz, jó szándéka ellenére is kömy- nyen válságos helyzetbe sodorhatja csapatát. Ök azok a lelkes sportrajongók, akik különösebb nyilvános és anyagi elismerés nélkül, önzetlenül tevékenykednék, ők a csapatok ügyes, okos, szorgalmas „szürke eminenciásai”. A sportberkékben elismerés és tisztelet övezi legtöbbjüket, s a legjobbak, legismertebbek méltán irigyelt értékei egy-egy szerencsés csapatnak. T. A. Á sportolók életmódja A korszerű edzésmódszerek és a technikai újdonságok felhasználása mellett, döntő helyet foglal el a teljesítmények javulásánál a sportolók életmódja is. Nagyobb egyesületeinknél, klubjainknál, ahol sportorvost alkalmaznak. nemcsak a mérkőzésen sérült versenyzők ápolása, elsősegélynyújtása, a sportorvos dolga, hanem az összevonásokon és a rejtekhelyeken az étrend és a napi beosztás megtervezése is nagyban segíti az edző munkáját. A sportedzésben az életmódot alá kell vetni a felkészülés, a teljesítménynövelés érdekelnek. Az edzés ilyenformán belenyú- ük a sportoló egész életrendjébe, valamennyi tevékenységébe. Több esetben uralkodó tényezővé válik, például egy-egy olimpia, vagy világverseny előkészületi idején. A napi életrend kialakítása, az étkezés idejének meghatározása, a táplálék megválasztása terén kétségtelenül vezető szerepet játszik az edzésprogram. Nagyon tévednek azok. akik nagy versenyek előtt „kampány sportszerűséggel” elintézettnek tekintik a néhány napos, esetleg néhány hetes sportszert! életmódot és azt gondolják, ezzel megoldódik minden. A rendszertelen életmódot, a túl kevés alvást nem lehet egyszeri túl sok alvással pótolni egyszerűen azért, mert a versenyző nem tud a megszokottnál előbb elaludni. Az életmódban főként á rendszeres étkezés, a kiegyensúlyozott élet játszik az erőnlétet kedvezően befolyásoló szerepet. Nem akarunk az alkohol, a nikotin, valamint a gyógyszerek vagy doppingszerek szerepéről, a részletekbe bocsátkozni Anrví< említünk meg csupán, hogy ezt egyénenként különféleképpen hatnak. Egyet ne felejtsünk azonban el, hogy az élvezeti szerek saját fogyasztásuk irányába hatnak. A megszokott adag egy ideig telítetté tesz. majd később alapfogyasztása szükségletté válik. így jut el a rendszeresen dohányzó napi 6—8 adag cigarettától a 15—20 darabig, ami már a szervezetre károsan hat. A leghelyesebb tehát, ha tartózkodunk ezektől az élvezeti szerektől. Az életmód harmonikus kialakítása és annak megtartása, a rendszeresség és a mértékletesség behatása mindenkor meglátszik a sportolé eredményein.