Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

AZ MSZMP NŐ G R Á 0 MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS A APJA XXVI. ÉVF., 23. SZÁM ARA: 8C FILLER 1970. JANUAR 28., SZERDA Cél: a közcgfészségftgfy további javítása •• ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Alapos, mélyreható vizsgálat alapján tárgyalta teg­napi ülésén a megyei tanács Végrehajtó bizottsága a me­gye közegészségügyi helyzetét, különös tekintettel az Állami Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőség, valamint az egészségügyi szolgálat ez irányú tevékeny­ségének hatékonyságára. A napirend tárgyalásán jelen volt dr. Pálinkás Lajos, az Egészségügyi Minisztérium kiküldöttje is. A jelentés megállapította, hogy a KÖJÁL és a megye állami közegészségügyi és jár­ványügyi felügyelőségenek munkája szervesen egvbe- feapcsolódi'k, és ez a gyakor­latban is érvényesül. Nógrád megye közegész­ségügyi és járványügyi mun. kaja igen mélyről indult. A közegészségügyi hálózat kiépítése csak 1961-ben kez­dődött. A település-egészség­ügy fontosságának megfele­lően, kiemelten kezelték az ivóvíz, a felszínvizek, a szennyvíz, a levegő, a terme­lőszövetkezetek és állami gazdaságok közegészségügyi helyzetét. Feltérképezték a megye ivóvízhelyzetét, amely­nek eredményeként az ivó­vízellátás Lassú ütemben ja­vul*. A községi tanácsok te­vékenysége ezen a téren még «sem kielégítő, keveset kezde­ményeznek, inkább hajlandók a kialakult helyzetet tudomá­sul venni Pedig a helyi kez­deményezéseknek nagy sze­repe van az ivóvízellátás megoldásában. Különösen sokat fejlődött a mezőgazdaság egészségügye az utóbbi egy-két esztendő­ben. Valamennyi tsz-ben fog­lalkoznak a dolgozók egész­ségvédelmével. Javult a tej- házak rendje. Hasonló javu­lás mutatkozik a növényvédő- szerek kezelésében is. A KÖJÁL egyik legfonto­sabb tevékenysége az élelme­zés-egészségügy. A KÖJÁL kiemelten kezeli ezt a terüle­tet. így, a megyében 1962 óta tömeges ételmérgezés nem fordult elő. A körzeti orvosok egy része azonban, „népsze­rűtlen” jellege miatt, nem végzik rendszeresen az üzletek ellenőrzését, illetve nem kö­veti gyors intézkedés meg­állapításaikat A KÖJÁL rendszeresen vizsgálja az üzemek és az óvodai, iskolai napközi otthonok konyháit Itt az általános higiénés vi­szonyokon felül, az élelmezés minőségét is figyelembe ve­szik. Salgótarjánban és a megyé­ben nagy erőfeszítéseket kö­vetel a munkaegészségügy helyzete. Különösen a régi üzemek dolgozóinak hiányos a szociális és egészségügyi el­látása, rosszak a munkakö­rülmények. Ezen a téren még sokat kell tennie a közegész­ségügynek, de az üzemek ve­zetőinek is. A jelentést köve­tő vita során a végrehajtó bi­zottság egyöntetűen állást foglalt abban, hogy különösen az új üzemek telepítése során várnak nagy feladatok az üzemegészségügyi munkára. A meglevő üzemek nagy részében gyorsabb rekonst­rukció szükséges, hogy az ott dolgozók megfe­lelő környezetben végezhessék munkájukat. A munkaegész­ségügyi helyzet nagyobb ira­mú fejlődését gátolja, hogy az üzemorvosok csak a bete­glek ellátásával foglalkoznak, az üzemegészségügyi kérdé­sekkel kevésbé törődnek, pe­dig az eddiginél nagyobb fi­gyelmet érdemel a megelőzés munkája. A bajt jobb időben megelőzni, mint a beteg em­bereket gyógyítani. A körzeti orvosok számára közegészségügyi továbbkép­zés lenne szükséges, hogy el tudják látni a közegészség­üggyel kapcsolatos tevékeny­ségüket. Ugyancsak nagy fi­gyelmet igényel az iskola­egészségügy helyzete. A me­gyében ugyanis évek óta nincs megoldva az iskolaor­vosi ellátás. Ez vonatkozik az iskolai gyermekfogászatokra is. Iskolaorvosok hiányában a körzeti orvosoknak kellene az időközi ellenőrzéseket el­végezni, de tevékenységük ál­talában csupán a kötelező vé­dőoltásokban merül ki, illet­ve az üdülésre küldött gyere­kek egészségügyi állapotának mechanikus igazolására kor­látozódik. A, járványügyi munka érte el a legtöbb eredményt. A megyében megszűnt, illetőleg csökkent a fertőző betegsé­gek száma. A védőoltásokat mindenki megkapja, a meg­betegedésekkel kapcsolatos környezeti védőoltások száma pedig megközelíti a nyolcez­ret évente. Az egészségügyi felvilágosí­tás terén különösen eredmé­nyes munkát végeznek az is­kolai Vöröskereszt-csoportok. A megyében végbement egészségügyi változásokra jellemző, hogy az emberek a környezetükben talált egész­séget veszélyeztető körülmé­nyeket szinte azonnal jelen­tik a KÖJÁL-mak, és arra megnyugtató megoldást kér­nek. Ezt követően a közegészség­ügyi és járványügyi munka fejlesztésére vonatkozó irány­elveket tárgyalta meg a vég­rehajtó bizottság, majd mélyreható, széles körű vita után határozatot ho­zott a közegészségügy fejlesztésére. , A továbbiakban a végre­hajtó bizottság tájékoztató jelentést hallgatott meg ha­zánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulójával kapcsolatos politikai ünnepségek előké­szítéséről, illetve a további feladatokról, majd további napirendi pontokat tárgyalt. Mai számunkban: Az érkező esz endők elé (3. oldal) Jogi tanácsadó (4. oldal) Mindig a piac dönti el! (5. oldal) Képes lejtvény I. <6. oldal) Az ökölvívók egy éve Cl. oldal) Kádár János és Fock Jenő ez NDK-ba utazol? Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Poli­tikai Bizottság tagja, a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Német De­mokratikus Köztársaság Mi­nisztertanácsa meghívására kedden délután baráti láto­gatásra az NDK-ba utazott Búcsúztatásukra a Nyugati pályaudvaron megjelentek Biszku Béla, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Komócsin Zol• tán, a Politikai Bizottság tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, dr. Ajtai Miklós a Po­litikai Bizottság póttagja, mi­niszterelnök-helyettes, Benkei András belügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Péter János külügyminiszter és Gyenes András, a Központi Bizottság Külügyi Osztályá­nak vezetője, valamint dr. Herbert Plaschke, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) A fogyasztók érdekében Megkezdte működését megyénk egyesült erdő- és fafeldolgozó gazda saga Üjévtől az ország erdőgaz- tevékenységben különös te- sításának, a kisebb tájegysé­dátkodása és faipara új szer- kintettel kell lenni arra, hogy gek összevont, egységes fej­vezeti formában gazdálkodik, a Börzsöny-hegység jelentős lesztésének. A fa termelése és feldolgozá- területei a turisztika, termé- új központ kialakítása, sa egy kézbe került, nagy váL szetjárás, üdülés otthonai. a megszűnt vállalatok dolgo- lalatok létesültek, melyek azo- Több mint 200 ezer köbmé- zóinak; elhelyezése, munkába • nos tájon és azonos földraj- tér fa kitermelését, forgalom- állítása befejezéshez közele- zi egységben végzik az erdők ba hozását, feldolgozását kell ,}ik. Átmenetileg autóbusz kezelését, a faanyag terme- megoldani és ebben jelentős üzembe állításával oldják meg lését, forgalmazását, feldől- exporttételek is vannak. Mű- a távol lakó dolgozók közle- gozását. Az új szervezeti for- ködési területén ki kell elé- j-g^ési gondjait, ma kialakításának végső cél- gíteni a termelőszövetkezetek, ... . ja a fogyasztók igényeinek le- mezőgazdasági üzemek fásítá- A szervezés, összevonás hető legjobb kielégítése. sí, erdőfelújítási és egyéb er- nagy munkájában a szakszer* Nógrád megye területén az dőgazdasági megbízásait. A vezeti bizottságok is dereka- lpolyvidéki Erdő. és Fafeldol- vállalat mintegy 2200 főnyi 63,1 kivettek részükét. Hétfős gozó Gazdaság létesült, balos- létszámmal kezdte el tévé- már megalakult az uj gazda- sagyarmati székhellyel. Műkő- kenységét. 31 tagú szakszervezeti ta* dési területe a Börzsöny- és Legközelebbi feladatai mel- nácsa, ezen belül pedig a II Cserhát-hegység erdei, ezek lett jelentős gondja a terme- tagú vállalati szakszervezeti fafeldolgozó üzemei. Megala- lés, a feldolgozás fejlesztése, s bizottság. kulásával megszűnt a volt ezek közül is a legsürgősebb A szakszervezeti bizottsága Cserháti és a Börzsönyi Ál- a fafeldolgozás további kor- szervezés kényes munkája lami Erdőgazdaság. szerüsítése, a nehéz fizikai mellett nem feledkezett meg Az új gazdaság feladatai, munka megkönnyítése, tehát, a termelőegységek dolgozói­gondjai jelentősen megnőttek, a gépesítés további fokozása, nak mozgósításáról sem, hogy Mintegy 70 ezer hektár álla- Az összevonás megteremtette az összevonás a termelés fo- mi erdő kezeléséről, fenntar- lehetőségét a nagyvonalú fej- lyamatosságát ne akadályoz- tásáról kell gondoskodnia. E lesztési elképzelések megváló- za. Hosszas huzavona után elkészült a Páva Női Fehéme- műgyár új üzemcsarnoka Jánosaknán. Az új üzem­csarnokban négy szalagon állítanak be munkahelyeket_ Ritkán érkezik reklamáció a jánosaknai munkára és a MEO-soknak is kevés a dolguk. Jelenleg hálóingek, nyári ruhák, gyermek- és bakfisruhák készülnek Ötszáz munkahely létesült, jelenleg csak 240-en dolgoz­nak. Februárban újabb száz főt vesznek fel az üzembe, hogy a jelenleg üresen álló varrógépeken is megkezdőd­jék a munka (Koppány György képriportja)

Next

/
Oldalképek
Tartalom