Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

Beszél «etés fsy.fisfalol kj»l

Csali, lop«♦#, *iUUs*«v(ott-*|y

Változó háztáji

A fiatalok „kerekasztala” ezúttal a salgóbányai KISZ- vezetőképző iskolán ült össze, ahol jelenleg több mint negyven — Hevesből, Nógrádból és Szolnok megyéből érkezett tsz-fiatal, illetve KISZ-vezető vesz részt továbbképzésen. A téma egyik sarkpontja a mezőgazdaság helyzete, ezen belül is a viszonylagosan elmaradottnak ítélt (Kádár János elvtárs beszélt erről a Lánggyári nagygyűlésen) háztáji állattenyésztés gondjai’, az otthoni gazdálkodás népszerűtlensége a fiatalok körében. Mint ismeretes, az állatállomány jelentős része — a

szarvasmarha-állománynak mintegy negyven százaléka — a háztáji gazdaságokban van. Ugyanakkor éppen az effajta gazdálkodás esett vissza nagymértékben. A fiatalok otthon nem szívesen vesződnek ezzel.

Az idősebbek se?

Bodrogi István a pásztói állami gazdaságtól, Nagy Béla a gyöngyöstarjáni tsz-től, Ba- gyinszki Pál Mohoráról, Fekete István a karcagi Lenin tsz-től, Rimaszombati Ferenc ugyancsak Karcagról, a Május 1. közös gazdaságból, Tímár Sándor Mezőtúrról, Gyányi István a Szolnok melletti Ecsegfalváról érkezett a sal- gói iskolára.

— Megváltoztak az objektív életfeltételek — így ösze- szegezték a beszélgetés elején a háztáji állattenyésztéssel összefüggő problémát. Azonban a tömör fogalmazásban rejlő részletek az igazán érdekesek.

— Nálunk Gyöngyöstarján- ban például a takarmány nem okoz gondot. Mindenki kaphatott elegendő részestakarmányt, ennek ellenére nálunk is visszaesett a háztáji tenyésztés — mondja Nagy Béla. — Az a traktoros, aki reggel hatkor munkába áll és rendes műszakot dolgozhat, nem szívesen kel fel háromkor, hogy ellássa az állatokat. Este pedig televíziót szeretne nézni... Éppen, ezért az idősebbek sem kivételek, ők se nagyon csinálják már. A nagy családok is azért tartanak egy-egy tehenet, hogy tejet, vajat „termeljenek” közvetlenül a konyhára. Pedig a

hízómarha most is kifizető, jól jön az öt—hatezer forint Ennek ellenére egyre kevesebben vállalkoznak állattartásra.

— A fiatalok, hogy látják ezt?

— Elsősorban azt veszik észre, hogy nagyon keveset változott az elmúlt évtizedek alatt a ház „tája”. A korszerűsítés, gépesítés ezen a területen nem terjedt, s nem is nagyon tejedhetett el. A gépesítéshez nagyobb állományok kellenek. A fiatalság ugyanakkor szeretne az ipari munkás színvonalán élni. Munkahelyén, a közös gazdaságban ez ma már egyre inkább valóság, s az összehasonlítás nem kedvez a háztájinak.

Segít az új rendelet

Érdekes az is, miben látják a fiatalok a háztáji állattenyésztés vonzóbbá tételének lehetőségeit:

— Ebben sokat fog segíteni az új kormányrendelet, amely a szarvasmarha felvásárlási árával foglalkozik. A felemelt összegek növelik a kedvet és a vállalkozó szellemet is. Ugyanez vonatkozik a sertéstenyésztésre.

— Ecsegfalván, a gazdaság és a tsz dolgozóinak, falusi húsboltot tart fenn a tsz. A háztájiban nevelt állatokat a szerződés alapián leadják, ez többletjövedelmet hoz a családoknak. Vagyis otthoni szükségletre nem tenyésztenek, csak egészen kis mértékben. Nagy segítség, hogy a közös gazdaság tápszerekkel és más eszközökkel járul hozzá a háztáji gazdaságok korszerűsítéséhez.

— Mezőtúri tapasztalat, de őgy gondolom, elég általános érvényű már — mondja Tímár Sándor —, hogy két— három ezer forintot is megkeresnek a traktorosok, de nálunk nem ritka a négy— ötezer forintos átlagkereset sem. S nemcsak a gépen dolgozók, a gyalogmunkások is jól keresnek. Nem nagyon szorulnak arra, hogy állatot tartsanak. Igaz, a társadalom igényt támaszt iránta, a háztájitól is várja az állattenyésztés fejlődését, de ad is ennek érdekében! A felemelt

felvásárlási árak mindenképpen jó irányba hatnak.

— Segített az is — szól közbe Rimaszombati Ferenc Karcagról —, hogy a gazdaságoktól hízó-áron vettek vemhes kocákat. Az „akciókocák” nagyon népszerűek voltak a háztáji gazdaságokban. Ugyanakkor azonban számszerűleg meghatározták, ki, mennyit tarthat... így nem mehet a munka rovására a háztáji állattartás sem.

— A fiatalok elsősorban arra törekednek, hogy nősülés, illetve férjhezmenés után saját lakással rendelkezzenek. A karcagi Lenin Tsz-nél sok az olyan fiatal, aki KISZ-la- kásépítésre jelentkezett. OTP- lakást épít, nem marad meg a szülői háznál egyikük sem. Az új, városias környezetben azután természetesen szó sem lehet háztáji állattartásról.

A „kényeimesck”

Persze a karcagi példa ma még nem annyira általános, hogy egyedül ezzel a körülménnyel indokolni lehetne a fiatalok húzódozását a háztáji állattartástól. Az ország túlnyomó részén jóval, egyszerűbb, „falusiasabb” környezetben élnek a vidéki fiatalok. Velük mi a helyzet, ezt hogyan látják a beszélgetés résztvevői ?

— Többségük csak szűk családi szükségletre tart állatot. Mindenhogy azt nézik, hogyan kényelmesebb, miképpen jobb. A fiataloknál van ilyen is: talán túlzott törekvés a kényelemre. Ezzel nem mondok nagyot, mert például az állattenyésztésben sem dolgoznak többségben fiatalok. Szeretünk későn feküdni és későn kelni. És ez az „igényesség” sokszor nem nagyon felel meg az általánosabb igényeknek, követelményeknek. Ezt nekünk, fiataloknak is kö. telességünk látni.

Az „ez van!” felismerésnél azonban tovább kell menni, fiataloknak és idősebbeknek törekedni kell arra, hogy a háztáji gazdaságokban is korszerű körülmények között dolgozzanak az emberek. S ezért talán éppen a fiatalok tehetnek a legtöbbet. Az igényességtől, vagy akár a „kényelmességtől” sarkallva.

Pataki László

Két |«árasban szélhőmoskodon...

Csalással, lopással és sikkasztással vádolja az ügyészség a 27 éves Ma)ó Károlyt. Majó állandó lakása Gyöngyösön van és csak ideiglenesen lakott Rétságon. Az álmérnök a balassagyarmati és rétsági járásban szélhá- moskodott, s nem egy hiszékeny ember lépre ment a büntetett előéletű vízgazdálkodási felmérőnek. Máj ót Gyöngyösön jobban ismerik, mint Rétságon vagy Balassagyarmaton. Még alig múlt 18 éves, amikor a Gyöngyösi Járásbíróság sikkasztásért és más bűncselekmények miatt 1963-ban 1 év 9 hónap szabadságvesztésre ítélte. Még ugyanebben az évben tiltott határátlépésre irányuló előkészület és más bűncselekmények miatt is elítélték. összbüntetésként 1964-ben 3 évre „kivonták a forgalomból” Majót. Nógrád megyébe 1968. augusztus

1-én került, amikor is az Ipolymenti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulásnál, mint felmérő helyezkedett el 2300 forintos fizetéssel.

\ (érkép nem használható

Vízrendezési tervdokumentációt készített az Ipo.y- menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat még

1967- ben az őrhalmi tsz részére. A tsz a tervben foglaltakat gyakorlatilag nem fogadta el — új medret akart —, s a társulás vezetőségének megkérdezése nélkül

1968- ban Ma jó Károllyal kötött megállapodást. A felmérő — ő sem kötötte munkaadója orrára, hogy miFe vállalkozik — a tervezést és a kivitelezést 7800 forintért elvállalta. Engedélye nem volt, nem is kapott volna, mégis munkához látott Hogyan? Az általa produkált műszaki tervhez az adatokat a társulat által, még

1967-ben készített tervdokumentációból használta feL Világos, hogy így lényegesen kevesebb munkaráfordítással készült el a Majó-féle terv, s nem üthette volna 7800 forint Majó markát. A pénzt azonban szerette, és négy

részletben az említett összeget fel is vette a tsz pénztárából.

Ha kellett, térképkészítésre is vállalkozott. Csesztvén, a helyi tsz a csatornázási munKákhoz térképmasoiaioitat kért az Ipolymenti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulástól. Majónak a múlt év májusában megemlítették a tsz-nél, hogy nem kapták meg a másolatokat. „Ez nem probléma” — biztatott Majó, s vállalkozott, hogy 15 darab térképet készít 675 forintért. A pénzt a következő hónapban fel is vette, ugyanakkor csak egy térképet adott át, amelyről a szakértő így nyilatkozott:

— A térképmásolat nem éri el a minimális műszaki színvonalat és nem használható.

Mondani sem kell, hogy Majó Károly a csesztvei tsz-nek okozott kárt nem térítette meg, és az őrhalmi tsz-től felvett összeget sem fizette vissza.

„A mérnök úr meghívott az Ipolyba” — hallottuk egy alkalommal Balassagvarma. ton, amikor két lánv beszélgetett. Majó Károlyról volt szó. aki mindig szerette. ha van nála pénz. „Egészséges ember. ha pénze nincs, félig beteg” elv alapján, akit csak lehetett, ügyes, a mindennapi életből vett tanmesékkel megvágott olvkor ezer forinton felüli összeg erejéig.

ffesók

Egy kétbpdonyi atyafitól 200 forintot kért, mondván, a lányát állásba helyezi Gyarmaton. Várhatott a jóember: se pénz, se állás. „Magánmunkát vállaltam, a főnököm tud róla. 500 forintot be kellene fizetni” mondta Rétságon, a Börzsöny előtt egy balassagyarmati embernek. A pénzt megkapta, s azóta is fizeti. Egy deitári asszonytól azért kért 1500 forintot, mert. mint mondta, a feleségét Rétságra költöztette, s egy kicsit „megszorult”. „Majd a prémiumból visszaadom”, mondta, s nemhogy nem adta meg, hanem újabb 300 forintot kért az újabb találkozásnál, ami|; a jóhiszemű kölcsönző, nem lévén nála Pénz, a rokonától kért kölcsön. Más alkalmakkor „villámlátogatásokkal” csalt ki pénzt. Szécsénybe kell mennem, nincs nálam megfelelő összeg, s máris ugrott egy százas egv dejtá- ri asszonytól. Romhányban 140 forintot szerzett, s ekkor Balassagyarmatra „vezetett” az útja. „Az autóban, a táskámban maradt a pénz” —« s a banki asszony 200 forinttal fizetett hiszékenységéért. Pünkösdi ünnepekre 10 liter bor? A rétsági jószívű ember zsbéből 160 forint vándorolt át Majóihoz. Máskor barátait vendégelte meg — legalábbis így mondta —, s ehhez kellett egy százas egv balassagyarmati embertől. Egyelőre majdnem 4 ezer forintot tesz ki az a pénz, amivel tartozik Majó Károly, de biztosan vannak mások is — nőismerőseire gondolunk —, akiket lóvá tett és tartozik nekik.

Sürgős kérelem

Nem vitás, szélhámossal állunk szemben, aki ha kisstílűén is, ha nem is nagy összegeket, jónéhány embert- becsapott. A Balassagyarmati Járásbíróságon a január 8-ra kitűzött tárgyalásra legalább tízen vártak. A tárgyalás elmaradt, mert a vádlott Majó Károly helyett levélben érkezett „sürgős kérelem” a bírósághoz. Majó ugyanis kezelésre „bevonult” a gyöngyösi elmeosztályra. Érdekes, hogy 1963-ban, amikoy a már említett bűncselekményeket elkövette, ugyancsak kezelés alatt állott, sajnos, eredmény nélkül, s végül mégiscsak „rejtekhelyre” vonult. Az akkor kiadott többoldalas orvosi szakvéleményből két mondatot idéznénk:

— Majó Károly neuro- pszihopátiás égvén. Ez azonban még nem jelent elme- betegséget, annak előszakát sem.

Vajon hét év óta történt-e változás?

Szokács László

* SZAMOS RUDOLF

lllfOl ,

ÉS

CSÚFATI

A bejárat feMl csoportjának két nyomozója közeledett. Az egyik Sátori füléhez hajolt és súgott valamit. A főhadnagy bólintott. Csupati közben egy újságpapírba göngyölt csomagot húzott edő a dob aljából. A papírhal- mázból két újabb csomagot húzott ki.

— A törvény nevében letartóztatom — kapta el ekkor a főpincér karját Sátori. — Bilincseljék; meg — utasította nyomozóit.

— Ért, én... ánbaitflam vagyok.

— Majd kiderül. — A főhadnagy Osupatíhoz fordult. — Más nincs? Csupati tagadóan ingatta fejét. „Azonnal hozzák ide a dobost” — mondta nyomozóinak. „Az bajos lesz” — válaszolt az egyik. „Véletlenül láttam, amikor az igazoltatók a zenekar tagjait kieresztették az utcára.” Sátori bosszúsan káromkodott.

— A professzor elől úgyse lóg meg — szólt közbe

Csupati. „Vigyék be a portást is, meg az üzletvezetőt. Kezdjék el a kihallgatásokat” — utasította embereit és intett a terem közepéin ácsorgó rendőrnek, hogy kövesse őket.

— Keresd, Szimat — mondta Csupati Kántornak, és mit nem adott volna, ha csak egy kicsit is ismerhetné Kántor titkát. „Vajon hányszor váltott szimatot, mire a határtól a nagydobig eljutott” — gondolta, miközben a földről felszedte a pórázt. Kántor a kijárat felé indult. A ruhatári előtérben Sátori az elhárító csoport vezetőjének bosszúsan jegyezte meg: „Nem azt kértem, hogy zárjátok le a szálló összes kijáratát?”

— Miért? Nem azt tettük?

— A vendégeket bevitetted, a jómadarakat meg eleresztetted.

— 16 —

«— Csak Jonnyt és a zenészeket engedtem haza. „Ez az”, legyintett reménytelenül Sátori, és Csupati után sietett.

8.

Kántor megkerülte a szállodát. A sugárúton kétszáz métert haladt az állomás felé, majd a múzeum előtti parkba fordult.

„Igyekezzünk, pajtás!” — nógatta Csupatit Sátori. A biztatás felesleges volt. Kántor futólépésben húzta gazdáját és Csupati nem tudott annyira gyorsítani, hogy a póráz feszítése engedett volna. A múzeum mögött átrohantak a sebes sodrású, megáradt patak hídján és Kántor a keskeny mellékutca közepéin egy csukott kapu előtt megtorpant.

Óráknak tűnő percek múltán csoszogott elő a házmester. Almos pislogással nyitott ajtót és a kapualjba beszökkenő hatalmas kutya láttán rémülten hőkölt hátira. „Itt lakik Jonny, a dobos?” kérdezte sietősen Sátori. A házmester elsőre nem értette a rendőrtiszt kérdését. Mi- . re Sátori megismételte volna, Kántor már a lépcsőházban rohant felfelé. „Ilyen nevű itt nem lakik” szólt az ajtó mögött eltűnő tiszt utón a házmester, de az már nem hallotta. A második emelet fordulójában érte utói Csupatit. Kántor a függőfolyosó végén egy sötét, boltíves átjáróban vezette gazdáját.

Csupati és Sátori ösztönösen a falhoz lapult. Csupati alig hallható pisszegésekkel figyelmeztette Kantont, maradjon csendben és figyeljen, mert a sötétből valahonnan fojtott beszélgetés foszlányai szűrődtek hozzájuk. „Kanizsa felé kell utaznunk” suttogta egy férfi. „Értsd meg. a hajnali budapesti gyorsot húszszor is átfésülik.” „Te gyanún felül állsz”. „Igen, de ki gondolta volna, hogy ilyen hamar nyomodban lesznek. „És mi lesz a dohánnyal?” „A vörös majd elhozza, ha a bárból elkoit- ródinak a zsaruk. Még van egy óránk...”

A lépcsőházból ekkor lépett a függőfolyosóra a rendőr, akit Sátori kísérőnek hozott magukkal. Cipője döngve koppant a kihalt ház süket csendjébe. „Ö, ón marha!” fohászkodott magában a főhadragy. „Hogy nem tudtam a kapuban hagyni.” A zajra elnémult a suttogás. „Az átjáróból nyíló lakás ablaka minden bizonnyal a függőfolyosóra néz” mérlegelte gondolatban a helyzetet Sátori, és bár szemük az éjszakai fényhez már hozzászokott, és az átjáróból nyíló ajtó körvonalait is felfedezték, Sátori azon izgult, mi lesz, ha a szobából meglátják

— 17 —

a függőfolyosón közelgő rendőr árnyékát. Sátori idegei pattanásig feszültek. „Főhadnagy elvtárs”, suttogta a rendőr.

— Ne mozduljon — sziszegte Sátort.

— Igenis — és két osizmasarok koppant. „Menten megőrülök” gondolta a főhadnagy és a halántékában lüktető ér görcsös rángásától a feje is megfájdult. — „Ne dühöngj — hajolt Sátorihoz Csupati. — Ezek azt hiszik, hogy a Vörös jött, akitől a dohányt várják... Húzódj az ablak mellé, én bekopogtatok.”

Reggelig nem állhatnak itt szobormereven, adott igazat Csupati ötletéinek Sátori. Egyébként is mi történhet? Verekedni tudni kell, az a szakmával együtt jár. „Ha a kopogásra nem nyitják ki, próbáld betörni”, tanácsolta Csiupatinak és a függőfolyosóra nyíló kiszögelés- hez húzódott. Csupati szintén a folyosó felé tartott, a rendőriig Onnan azután halk cso&zogással közelített az ajtó felé. Óvatosan, szinte félénken kopogtatott. Kisvártatva az ajtó mögött csendes neszezéssel megrecs- csent a parkett. Csupati újra koppantott néhányat. „Ki az?” suttogott bentről egy női hang. „Pszt” válaszolt Csupati és csuda büszke volt magára, hogy a hangos ás áruló beszéd helyett eszébe jutott a pisszegés. „Vörös, te vagy?” — hangzott a nő kérdése. „Én, csak nyisd már ki” — Csupati valósággal lehelte a szavakat. Kántor ezalatt gazdája oldalához simulva ült az ajtó előtt.

„Ez a Vörös lesz” — hallotta bentről Csupa®. „Nincs idő”, mondta ekkor kissé hangosabban és körmei lapjával türelmetlenül kocolt az ajtón. Néhány lépésnyire tőle Sátori már azon izgult, nehogy túljátssza szerepét.

„Nyisd ki!” — szólalt meg végre belülről egy rekedtes férfihang. Óvatosan fordult a zárban a kulcs. Csupati szíve a türelmetlenségtől sebesen kalapált és ahogy megnyikordult a lenyomott kilincs, teljes súlyával nekirontott és sarkáig taszította a döngve csapódó ajtó- szárnyat. A lökés pillanatában kiáltott Kántornak: „Fogd, csibész!” és az eléje táruló sötét helyiségbe pedig beüvöltött: „Kezeket fel, senki ne mozduljon!” Mire

zseblámpája kígyóit, Kántor a pokol pusztító angyalaként tobzódott. Női sikoltás, dühödt káromkoiás, morgás, jajdulás, elmozduló bútorok zaja kavarodott egyetlen nagy gombolyaggá. Csupati végre megtalálta a fali- kapcsolót és felkattintotta a villanyt.

Sátori, aki időközben a folyosó ablaka elé állította a rendőrt, a dulakodás zajára Csupati segítségére sietett. Segítésre azonban már nem volt szükség. Kántor egymaga teperfe le ellenfeleit, s Csupatiinalk már más nem maradt mint a visítozó nő csitítása. Kántor a padlón egymás mellett fekvő két férfi hátán forgott körben.

(Folytatjuk)

— 18 —

»

t