Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Tenni és számítani IZ ét és fél napig tanács- ■ kozott az országgyűlés, s figyelmének, idejének túlnyomó részét a jövő évi állami költségvetés tanulmányozására, megvitatására fordította. E rövid összefoglalóban természetesen nem tekinthetjük át sem magát az országos költségvetést, sem annak szélesen hullámzó vitáját. Inkább azokra a fő kérdésekre fordítjuk figyelmünket, amelyek, ha az anyagiakra, a megélhetésre terelődik a szó, mostanában mindig és mindenütt nyomban fölvetődjek, s- amelyekkel a költségvetés megtárgyalása során a felszólaló képviselők behatóan foglalkoztak. Amint a pénzügy- miniszter zárszavából is kiviláglott, alighanem az árak kérdése kívánkozik ezek közül az első helyre. A vita végkicsengése e tekintetben is teljesen világos. Csak azok az ármozgások, pontosabban áremelkedések elfogadhatók, természetesen a szabad árak körében — hatósági árak a jövő esztendőben nem változnak! —, amellyel összeférnek a gazdaságpolitika fő célkitűzéseivel, tehát szükségszernek, a termelés és a fogyasztás ésszerűbb alakulását szolgálják és ennek alárendelve válnak hasznára az iparnak, meg a kereskedelemnek is, a spekulációs jellegű áremelkedéseket pedig nem szabad tudomásul venni. Miután azonban szükségszerű, — korlátozott mértékben ugyan —, hogy bizonyos termékek ára változzék, s ez megfelelőképpen szabályozza termelésüket és fogyasztásukat, elengedhetetlen, hogy mindig legyen a kereskedelemben a szükséges mennyiségben, választékban és minőségben olcsó, úgynevezett „standard” áru, hogy a kis jövedelmű családok, nem utolsósorban a nyugdíjasok ellátása ne szenvedjen csorbát. És ezzel el is érkeztünk a másik, az országgyűlésen is sokat emlegetett problémához, a bérezéshez, a jövedelmekhez, ezeknek arányaihoz, elosztásához. Az ezeket meghatározó életszínvonal-politika időszerű fő célja, mint a tanácskozásból is kiviláglott, kettős: egyrészt a legszűkösebben élő rétegek életviszonyait kell a lehetőségek arányában javítani, ezt szolgálják közvetlenül azok a pillanatnyilag szerény mértékű' bér- és nyugdíjemelések, amelyeket a kormány az országgyűlésen bejelentett. Ám a reform és az egész gazdaságpolitikánk lényegéhez tartozik, hogy nem egyezünk ki a mai színvonallal, hanem minél gyorsabb ütemben élőre kívánunk haladni. Ennek érdekében pedig ösztönözni kell mindazokat, akik a nemzeti jövedelmet előteremtik és annál erőteljesebben kell ösztönözni, minél jelentékenyebb szerepük van ebben, illetőleg alkalmanként vagy folyamatosan minél eredményesebben járultak hozzá gazdasági eredményeink javításához. A párt és a kormány vezetőinek országgyűlési felszólalásai nem hagytak kétséget, hogy a gazdaságpolitika ösztönző eszközei a továbbiakban még következetesebben szolgálják majd ezeket a célokat. Ez azonban még határozottabban új stílusú gazdasági, társadalmi munkát követel, ami nem alakul ki egyik napról a másikra. Ahogy Nics János, Fejér megyei képviselő élénk tetszéstől kísérve megjegyezte: mi, odalenn, még nehezen tudjuk megszokni az újat, de mások, odafenn, nehezen tudnák leszokni a régiről! TVI égis, amint a gazdasági munka ez évi eredményei oly világosan igazolják, a reform a nehézségeken át is jobban előrelendítette a gazdaságot, mint a régi túlhaladott módszerek. És ha élesebb szemmel figyelünk a hibákra, az éppen annak tulajdonítható, hogy a gazdaság- irányítás új rendje nemcsak szabályozó hanem ellenőrző, mérlegelő funkciót is ellát, szemben a gazdálkodás régebbi módszerével, amely a hibákat, nehézségeket jobban elrejtette B. J. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Aí MUMP N Ovi MtGTfl BIZO. . AŰ.-'tS- A MfGY El TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF., 290. SZÁM ARA: 1 FORINT 1969 DECEMBER 14., VASÁRNAP Az 1970. éti népgazdasági terv A kormány Tájékoztatási nem követte a megnövekedett rútság 2. bőolajvezeték, a Hivatala közli; keresletet és a választék sem Magyar Viscosagyár műszálmegfelelő. Főleg ruházati tér- üzeme, a Mohácsi Farostle- A Minisztertanács megtár- mékekben és több tartós fo- mezgyár és egy új műtrágya- gyalta és jóváhagyta az gyasztási cikkben nem volt gyár — megkezdésére. 1970. évi népgazdasági tervet, kielégítő az ellátás. Élelmisze- vállalati beruházásokhoz A gazdasági fejlődés üteme rekből — a sertéshús kivéte- nyújtott állami költségvetési 1969-ben — az előzetes ada- lével — és élvezeti cikkekből támogatás magasabb az ideitok szerint — az előző évihez általában elegendő mennyiség hitelkontingens Tz 1969 hasonló lesz és némileg meg- állt a lakosság rendelkezesere. . . “ad és ebből úi cé haladja a tervezettet. A tár- A jövő évi népgazdasági fokra több mint f müliárd sadalmi termék 5, a nemzeti terv a harmadik ötéves terv- fordítható . mUllalCl jövedelem 6 százalékkal emel- ben kitűzött gazdaságpolitikai Költségvetési támogatást a keddi. A fogyasztás a tervezet- célokat szolgaija. A legfonto- terv a f0iyamatban levő kötél egyező mértékben, mintegy *®bb . ,gaz'ld3agl rábban értékhatár felettinek 6 százalékkal nő; a felhalmo- hatékonyságának nö- minősített vállalati beruházázás — a forgóalapok mérsé- ® sokhoz, valamint egyes megkeltebb növekedése követkéz- vabb®S LvítáJa h£n^ érdé* határozott célokra (például az tében - kisebb a tervben £ében 1 a sazdasáeiránvhá* építőanyagiparban a termelés számítottnál. * brendszer rf form iának ykö_ bővítésére, az élelmiszeriparAz ipari termelés mintegy 4 vetkezetesebb gyakorlati al- ban. oborff.r°hloÍí. bővítésére, százalékkal haladja meg a kalmazása és továbbfejleszté- a, hl^ü0"^102^ bovite~ jpar termetese az átlagosnál leset, leg csökken a termelő, és gyorsabban emelkedik. A ko- — a fogyasztói piacon a emelkedik a nem termelő húszat termelese kis mérték- kereslet és kínálat összhang- agazatok, ezen belül a lakásben no, az epitoanyagipari és jónak javítását; építés részesedése, a könnyűipari termelés viszont alacsonyabb a tavalyi- — a beruházási tevékenynél. s«ß és Ipar A közgazdasági ösztönzők — a külföldi versenyképeshatására kedvezően változott a ség további javítását, termelés és az értékesítési arány. Az értékesítés a tér- u .. melést meghaladó ütemben NGtllZStl nőtt és mérséklődött a kész- inuorfolAm letek emelkedése. Javult a tér- lu*eaeie3n» beruházások Az ipari termel« az ideihez képest mintegy 6 százalékkal nő. Ezzel a harmadik ötéves terv előirányzata teljesül. A növekedés a belföldi igények jobb kielégítése mellett biztosítja a tervezett exportot melés szerkezete és gazdasá- beruházások is. A terv feltételezi, hogy a gossága. Az ipari termelői ár- fizetőképes kereslet, valamint színvonal várhatóan 1—1,5 szá- A terv azzal számol, hogy a szabályozórendszerben be- zalékkal emelkedik. 1970-ben a társadalom szűk- következő változások az iparAz iparban a foglalkoztatót- ségleteit az eddiginél nyga- vállalatokat a jelenleginél erőtak száma magasabb a terve- sabb fokon lehet kielégíteni, teljesebben ösztönzik a térzettnél. A munkaerő-gazdálko- A társadalmi termék volume- melés növelésére és a szűk- dús, a munkaszervezés kevés- ne körülbelül 5 százalékkal ségletekhez való alkalmazko- sé javult; még mindig indo- emelkedik. A nemzeti jövede- dúsra. kolatlanul nagy a munkaerő- }em százalékkal nő; a a terv szerint a gépipar terkereslet, és nem kielégítő a !íaFmadl^. °teves .teüY ldoszaj melése 7, a vegyiparé 12, a termelékenység alakulása. kábán élért novekedese mind villamosenergia-iparé 8,5 Az építőipar termelése a százalékkal nő. A bányászat,a tervezettnél gyorsabban, kö- tervezeUet meghaladja a kohászat és a könnyűipar terülteiül 7-8 százalékkal nö- A beruházások 1970-ben az melófe az átlagosnál lassabban vekszik. Az építőipar teljesítő- ideihez képest 6—7 százalékkal novekszlk- Az epitoanyagipar képességét korlátozza helyen- növekednek- várhatóan elérik termelése — a jelentős fejlődés ként a munkaerő és néhány a 7g _gg milliárd forint érté- ellenére — még 1970-ben sem f ontosabb építőanyag és két. Az építési beruházások képes kielégíteni az igényeket, szerelvény hiánya. területén a kereslet és kínálat s ez szükségessé teszi az épíA mezőgazdaság 5—6 szá- között kialakult feszültség tőanyag-behozatal növelését, zalékkal termel többet a múlt még csak kis mértékben mér- A munkaerő-gazdálkodásban évinél. A fontosabb növényi séklődik. A gépi beruházá- és a termelékenységben ja- termékek csaknem mindegyi- soknál — egyes választéki és vuiásra van szükség, ezért a kéből az utóbbi évek legma- határidőproblémáktól elte- munkaügyi szabályozás úgy gasabb átlagtermését értük el. hintve — a kínálat javul. módosul, hogy fékezze • a Az állattenyésztés fejlődése 1970-ben is jelentős az ál- létszámemelést, és jobban szolnem érte el a tervezettet, mind lami döntési körbe tartozó gálja a teljesítmények foko- a szarvasmarha-, mind a ser- beiuházások aránya. Sor ke- zását. Az iparban foglalkozta- tésállomány alacsonyabb a rai ^öbb egyedi nagyberuhászámítottnál. zas — többek között a Ba- (Folytatás a 2. oldalon) Beruházásokra a népgazda- , _______________________________________________ s ág a tervezettnél valamivel nagyobb összeget fordít. Elkészült, illetve az év végéig átadásra kerül több jelentős új létesítmény; a tervezett 22 egyedi nagy beruházásból 17— 18 befejeződik. A külkereskedelmi áruforgalom erőteljesen — mind az 1968. évinél, mind a tervezettnél nagyobb mértékben — növekszik. A lakosság pénzbevételei — a számítottat meghaladó mértékben —, több mint 9 száza- lékkkal nőnek. A többletet főleg munkabér és nyereségrészesedés formájában fizetik ki. A lakosság megtakarításai is nagyobb mértékűek a tervezettnél; megközelítik a 7 milliárd forintot. A munkások és alkalmazottak reálbére körülbelül 4 százalékkal több az 1968. évinél. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme mintegy 5,5 százalékkal nő. A kiskereskedelmi forgalom hozzávetőleg 9,5 százalékkal emelkedik. A fogyasztói árszínvonal körülbelül 1,5 százalékkal — a számítottal megegyező mértékben — nő. Indokolatlan azonban a ruházati cikkek áltlagosan 3 százalékos áremelkedése. Egyes fontos árucsoportokban a kínálat Miből? (3. oldal) Bogdán nem jött el... (5. oldal) Barangolás a szabályrengetegben (6. oldal) A mérgező celluloid (7. oldal) Gépjavítók (11. oldal) Honvédelmi kiállítás nyílt Salgótarjánban Ünnepélyes keretek között, tegnap Salgótarjánban, a Kohász művelődési központban megnyílt a ,,Lenini eszmék szellemében a honvédelemért” című kiállítás. Szép számit érdeklődő, a város politikai és társadalmi szervezeteinek képviselői jelenlétében, Kádár Mihály, az MHSZ megyei titkára nyitotta meg a kiállítást. Megnyitójában többek között hangsúlyozta: — Felszabadulásunk ne- néphadseregünk katonáit, gyedszázados jubileumának gazdag a képanyag a magyar esztendeje egyben a Lenin- szabadságharcokról, az 1919- centenárium éve is. Mun- és vöröskatonák harcain át, kásosztályunk, parasztságunk, a fasiszták ellen harcoló madolgozó népünk a kommunista gyár partizánokon át, máris a párt vezetésével 25 éve jelenben vagyunk és a néphalad a lenini úton. A negyed- hadsereg életével ismerkedhe- század alatt szándékainkat és tünk. Az MHSZ életét, teve- tetteinket a lenini eszmék ve- kenységét is színes anyag dózereitek. Mi most ebben a kumentálja. A lövészklub, a szellemben készülünk arra, rádiósklub és a modeilező- hogy méltó módon megemlé- klub anyaga felvonultatja az kezzümk a munkásosztály, a MHSZ-élet minden szépségét, népek tanítómesteréről. Re- Különösen figyelmet érdemel- méljük, hogy kiállításunkat nek azok a trófeáit, amelyek megtekintő dolgozók még kö- egy-egy MHSZ-klubhoz tar- aelebb kerülnek Lenin esz- tozó versenyző nevéhez kap- mevilágához, amely segíti őket csolódnak. A szövetség meg- az épltőmunkában — mon- alakulása óta a különböző dotta megnyitójában az MHSZ versenyeken, vetélkedőkön titkára. méltóképpen képviselték az Az MHSZ megyei és a sál- MHSZ versenyzői Nógrád me- gótarjáni vezetősége, a pol- gye színeit. Láthatjuk az gári védelmi parancsnokság és ÖHV országos döntőjén négy- a Kohászati Üzemek tártaié- szeres győztes megyei csapat kos klubjának rendezésében díjait, a lövészek serlegeit és bemutatott gazdag anyag so- a különböző emléktárgyakat. kát mond az érdeklődőknek. . , ., A kiállítás méltóképpen kapcsolódik a megyénkben foA Lenin-emléktablókon hagy forradalmárról és Szovjetunióval ismerkedhet felszabadulási ünnepség- meg a látogató. Láthatjuk sorozathoz. Szombaton délben tartották hagyományos szalagavató ünnepségüket a salgótarjáni Stromfeld Aurél gépipari technikum végzős növendékei. A technikum fennállása óta eddig kétezer technikusi oklevelet adtak ki az intézetben végzetteknek. A szombati ünnepségen Tóth Sándor III. osztályos feltűzi a hagyományos fogaskereket és a kék szalagot Horváth Magdolna IV. osztályos, végzős hallgatónak (Koppány György felvétele) Húszéves a Furák Teréz leánykollégium Jubileumi ünnepség a megyei József Attila művelődési központban Ünneplőbe öltözött szülők, című versének előadása után barátok, ismerősök, diákok dr. Molnár Pál, a megyei ta- töltötték meg tegnap este a nács vb. művelődésügyi osz- megyei József Attila művelő- tályának vezetője mondott dési központ színháztermét ünnepi beszédet. Bevezetőjé- Salgótarjánban. A résztvevők ben elmondotta: a mai meg- a Furák Teréz leánykollégium emlékezés elválaszthatatlan a fennállásának huszadik év- felszabadulástól, mivel 1945 fordulója alkalmából rende- teremtette meg azt a lehető- zett ünnepségen vettek részt, séget, hogy a későbbiekben Garai Gábor Űj kor nyitánya kialakuljon a szocialista kollégiumi hálózat. Salgótarjánban 1946-ban létesült az első kollégium, amely húsz évvel azelőtt vált önállóvá. Azóta év telt el, s a Furák .Teréz leánykollégium diáksága szép eredményekre tekinthet vissza. Az intézmény tanulói megállták helyüket az iskolai életben. Ez nemcsak az ő szorgalmuknak köszönhető, hanem a nevelők áldozatos munkájának is. Ma már egyre inkább megvalósulnak a kollégiumi nevelés célkitűzései, az önigazgatás, öntevékenység és az önállóságra nevelés. Befejezésül dr. Molnár Pál köszönetét mondott a kollégium igazgatójának, Gebhardt Józsefnének, aki immár tizennyolc éve vezeti az intézményt. Egyben megköszönte a kollégium nevelőinek, dolgozóinak áldozatos munkáját, és sok sikert kívánt a további tevékenységhez. A beszéd elhangzása után a város középiskoláinak képviselői szalagot kötöttek a kollégium zászlajára, amelyet tíz évvel ezelőtt a KISZ központi bizottsága adományozott az intézménynek. Az ünnepséget követő műsorban a salgótarjáni középiskolák művészeti csoportjai léptek fel nagy sikerrel. v