Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-04 / 281. szám
A Palócföld jubileuma Adalékok a lap lörléneléhes Tíz éve jelenik meg rendszeresen a Palócföld című folyóirat. A jubileumról a IÍ. salgótarjáni művészeti hetek rendezvénysorozatán is megemlékeznek. December 5-én délelőtt szakmai tanácskozás lesz a megyei József Attila művelődési központban, délután Varga Imre szobrászművész Madách-szobrát avatják a Bolyai gimnázium mellett a Madách-sétányon később pedig műsoros estet tartanak a TIT-székházban. A tízéves jubileumról szóló megállapítás pontos de a Palócföld. s Nógrád megye közelmúltjának sajtótörténete szempontjából kiegészítésre szorul. Egyszerű kiadványként, formátumban és terjedelemben szegényesebben 1954 decemberében jelent meg a Palócföld I: évfolyamának első száma, a második szám pedig 1956 júniusában látott napvilágot. Ezután 1960-ig szünetelt a lap kiadása. A két szám ezzel a Mikszáth-mottóval jelent meg: „Óh kedves virágai a palócföldnek! A tündérkert se szebb talán. ” A 15 év előtti első számban pedig ez a — megyei sajtótörténetünk szempontjából szintén nem érdektelen — bevezető olvasható: „Tíz évvel ezelőtt a »Munkás« című újság volt a demokratikus megyei sajtó első fecskéje. Utódja, a »Szabad Nógrád«, ma már havonta mintegy 80 000 példányban jelenik meg. A két üzemi lap — a »Tarjáni Acél« és a »Nógrádi Bányász« — is jól tölti be hivatását. Ma új lapot adunk az olvasó kezébe: a «Palócföld» első számát. A »Palócföld« a Hazafias Népfront és a Társadalmi és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat kulturális folyóirataként indul. Célja, hogy a megye történelmi, föld- és néprajzi, zenei, képzőművészeti, irodalmi értékeit feltárja, közkinccsé tegye. A terrhe.léssei összefüggő tudományos — műszaki, mezőgazdasági — eredményekről, törekvésekről is beszámol. Az új kultúra vi rá gf akasztó ja akar lenni a gazdag hagyományok talajából A nagy szülöttek: Mikszáth. Madách, Balassi, Benczúr kötelező örökségét vállalja. Vagyis az alkotó béke védelmét, a legszebb küldetést” — ennyit a Palócföld-kiadvány hőskoráról. 1960-ban — hosszabb szünet után — Palocfóldön cím jnel jelenik meg, már mint Irodalmi-művészeti-kritikai- tudományos antológia. 1961-től újra az eredeti Palócföld címmel találkozunk, s ezzel a megjelöléssel: Nógrádi írók és művészek antológiája. E megjelölés egyébként az 1962-es. 63-as, számokra is vonatkozik. 1964-ben a Palócföld: Nógrádi művészek antológiája Ojabb állomás: 1965-ben már két száma jelenik meg a Palócföldnek. 1966-ban szintén. A következő évtől. 1967- től pedig negyedévenként megjelenő irodalmi, művészeti, művelődési antológia. S a nagy forduló: az 1967-es második számtól a "Palócföld irodalmi, művészeti, művelődési folyóirat. Jellege azóta nem változott. Hozzátartozik még a történethez, hogy 1967-től országos terjesztésű lap. Néhány szó a Palócföld szerkesztőiről, kiadóiról, munkatársairól. Az 1960-as, 61-es és 62-es szám felelős szerkesztője Csizmadia Géza, az 1963-as szám felelős kiadója Molnár Pál, 1964 és 66 között Csukly László felelős szerkesztésével jelenik meg a lap. 1967-től Koj- nok Nándor a folyóirat felelős szerkesztője. Mióta negyedévenként lát napvilágot. a szerzőgárda bővült, az egész országban „felfedezték” a lapot. s a törzsszerzőkön kívül neves, illetve fiatalabb szerzők jelentkeznek. Kezdettől szerzője a Paiócföldnek — többek között — Vihar Béla, Jobbágy Károly Csanády János, Gere- lyes Endre, Polgár István. Később jelentkezett Mocsár Gábor. Papp Lajos, Bába Mihály. Serfőző Simon. Nem lényegtelen szempont természetesen. hogy a Nógrád megyében élő írók, költők fóruma a Palócföld. 1967—68-tól még inkább bővült a szerzőgárda. Üj költők jelentkezésére gondolunk, az úgynevezett „új hullám” képviselői küldik el írásaikat a Lapnak, akiknek neve most kezd ismertté válni más országos lapokban is. Az utóbbi időben gazdagodtak, mélyebbé váltak az egyes rovatok. Gondolunk például az ..Életünk” rovat változatos anyagára. A kritikai rovat az esetleges válogatás ellenére is tartalmassá válik. Különösen kiemelkedő a „Hagyomány” ro vat, amelynek szerzői az országban. sőt a világban számon tartott — nógrádi vonat kozással bíró — hagyományok ápolásában szereztek érdemeket. Gondolunk például a Pa lócföld 1964-es számára, amelyet a Madách-centenárium jegyében szerkesztettek. A Madách-probléma ti ka, természetesen azóta is bővül, elmélyül. ezt jelzik a lapnál je lentkező, országosan ismert kutatók jelentkezései is. Az irodalmi hagyományok ápolásán kívül Nógrád megye tör ténelmi hagyományainak feldolgozása. az ötvenedik évtor dúló alkalmával 1919 emlékének ápolása megérdemelt terjedelmet és helyet kapott, illetve kap a lapban. Végsősoron a lap betölti funkcióját, fórumot jelent múlt forradalmi hagyományainak ápolásán kívül tükre napjaink életének is. Tóth Elemér A Balaton és a Dráva mentén (10) 1 • Hitler a jánuári kudarc Velencei-tő és a Balaton kö- metek kétszeres túlerővel ren- jüknek és a hitüknek. Határ- Után nem mondott le arról, zött délkeleti irányba kellett delkeztek. tálán haragjában megparanhogy visszafoglalja Budapes- támadnia: egyidejűleg a 2. ,q4e jcrrius reegel csoita* t(^SZ£f tét és szétzúzza a 3. Ukrán páncélos hadseregnek Nagy- három .irányból megkezdődött fól»CVét VlSel° k S “ Front védelmét a Dunántú- bajomnál kelet, az „E had- a német tórnadás tíz napon t0L Ion. Utasítására a 6. SS pán- seregnek pedig a Drava dé- át hallatlan hevességgel tóm- Nem járt eredménnyel a célos hadsereget az ardenne- li partjáról, Dőlni Miholjac boU a küzdelem, amely egy- Dráva déli partjáról és Nagyki arcvonalról a Dunántúlra térségéből észak felé kellett úttal a szovjet hadsereg utol- bajóm térségéből Indított néirányították. Guderian vezér- csapást mérnie. E három ta- ^ védelmi hadművelete volt met támadás sem. A Dráván kari főnök ellenvetéseit Hit- lálkozó irányú csapással tér- & Nagy Honvédő Háborúban, átkelt németek két kis híd- ler a magyar olaj nélkülöz- vezte a német hadvezetés __ _ „ főt létesítettek ugyan, de a hetetlenségére hivatkozva há- szétzúzni a 3. Ukrán Front A főcsapás irányában védő sjjjert nem tudták kifejleszszovjet csapatok rettenthetet- teni Az x bolgár hadsereg len bátorsággal álltak helyt a csapatai; egy szovjet hadtestnémet páncélosok szüntelen tel megerősítve, március 22-ig rohamaival szemben. Egy-egy szétzúzták az átkelt ellensékiernelkedő hőstett híre futóget. E harcokban együttműtűzként terjedt el az arcvo- ködtek a 16 jug0Szláv had- nalban, s a példa követesére oszt£llyal, melynek vajdasági lelkesítette a katonákat. magyarokból szervezett XV. Két testvér, Csemük And- Petőfi Sándor Rohamdandára rej és Vaszilij géppuskások ál- Bolman—Torjanci—Berelását egy csopor' hitlerista ro- mend—Luc térségében küzdött hámozta, harckocsi fedezete a fasiszták ellen. Nagybajom- mögött. A géppuskások sűrűn nál szovjet és bolgár egysé- pásztázták a gyalogságot, és gek verték vissza a német nagy pusztítást végeztek so- rohamokat. Hősi helytállásuk raikban. Ám a páncélos vé- elvéreztette a támadókat, s az szes gyorsasággal közeledett, áttörés ezen a szakaszon sem Félő -volt, hogy hernyótalpai- sikerült. val egyszerűen eltiporja a bolgár és jugoszláv géppuskafészket. A ke test- • balatoni védelml ver azonban nem ijedt meg. hadműveletben meghíúsítot- Lenuzodtak az árokba, bevár- Hitlernek a háború elhú- 8 kolosszus elhaladt zására irá ló teryejt ^ fölöttük, annkor pedig meg- caik során nem án ál. forduit, hogy fődbe tiporja k védték a rátörő élőkét kézigránátjaikkal felrob- lenséggel sZemben, hanem ön_ Dantottak. feláldozásuk biztosította, hogy Rendkívül véres harcok és az ország felszabadított teru- nagy veszteség árán az ellen- létéin megszületett népi deI rította el, ,.Ha On nem kap1 csapatait, s maradványaikat üzemanyagot — mondotta ne- visszavetni a Duna mögé. A ,ki‘ — harckocsijai nem tud- támadó csoportosításba osszanak mozogni és a repülők sen 431 ezer katona és tiszt, megye értelmiségei számára ; nem szállhatnak fel. Ezt ön- 5630 löveg és aknavető, 807 Az irodalmi hagyományok, a | nek is he keil látnia Az ón harckocsi és rohamlövcg, vatábornokaimnak azonban fo- lamint 830 repülőgép tartozott galmuk sincs a hadigazdálko- Budapest felszabadítása dásról.” után a 2. és 3. Ukrán Front A 6. SS páncélos hadsereg- csapatai a főhadiszállás feb„„u „ a u„n.„ „„n i „ .... ruár 17-1 utasítására megkezd- nek a 6 hadsereggel együtt a lék a+ bécsi tamadó hadmúve.-— ...................—...» wo et előkészítését. Ezen a nap on Komarno körzetéből 400 német páncélos váratlan támadása érte a 2. Ukrán Frontnak a garami hídfőben védő 7. gárdahadseregét. Foglyok vallomásából kiderült, hogy a támadást a 6. SS páncélos hadsereg I. páncélos hadteste indította. A szovjet főhadiszállás kezdetben kétkedett az adat valódiságában, mert Marsall amerikai vezérkari főnöktől olyan értesítést kapott, mely szerint a neme Országos fotópályázat Születésének huszadik év- vételeket, valamint az újsze- forduiojauoz Közeledik a mü- ru népművelési fogiatkoza. vetouesi otthon mozgalom. £ sokai (üutefenciált kluetne- huiozut létrehozása, illetve tel, iecnmkas.eoveiÓ szukau- ketov tizedes fejlődése leibe- rókát, közhasznú tanfolyamo- csűlhetetlen jelentőségű a kát, kulonuuzo művészét, mázná zankóan folyó népművelő- gamiakat es muveszuaran kosi tevékenységben. röket, családi-táiöadalUü A Népművelési Intézet a szertartásokat, a muve.ódeai művelődési otthon mozgalom autos külterületi szolgaltaui- 20. évfordulója a-k rimából sokat, a nyári rendezv eliye- fotópályázatot hirdet a mü- kelj, továbbá az ifjúság, a velődesi ottnon jellegű taná- szocialista erigaduk. a niun- csi és szakszervezeti intéz- kasszaliasok es a tsz-ek kul- mónyek epuietét, helyiségeit, túrán» eieiet bemutató felve. a oennuk íulyo különböző mű- teleketvelődési és művészeti mozgalmi A pályázaton bárki — hi- tevékenységet, rendezvényeket, vatasos es amatőr lotos — szolgáltatásokat a fotómüvé- részt vehet, eddig a népmű- szet eszközeivel bemutató velesi szakaajtóban nem pub- fény képiéi ve telekre. A palyá. Ilkáit színes, vagy fekete-fe- zat célja a korszerű müve- hér felvételeivel. A pá.yazat lődesi otthor jel.egű intéz- jeiiges. A íeiveleieket 18x24 mónyek. az általuk nyújtott centiméteres nagyításban, de- művelődési lehetőségek és cember 15-ig lehet bekülde- szolgál tatások propagálása, ni a Népművelési Intézet valamint korunk társadalmi. Művelődési Otthon Hálózati tudományos és technikai ha. Os i;nyara (Budapest ' Olvadásával, a kortárs művé- vin tér 8.). Egy pályázó leg- szetekkel lépést tartani aka- feljebb tíz felvételt küldhet ró, folyamatosan művelődő be. A beérkezett anyagot a ember bemutatása. Népművelési Intézet és a A felvételek elbírálásánál Magyar Fotóművészek Sző ség március 15 Än estig a Sió- mokratikus államrendben es a .sárvíz sutorna között megkezdődjék a dolgozó nép tek ezt a hadsereget Becs es kijutott Simontornyáig, a Ve- honfoglalása. Van valami jei- Moravska-Ostrava körzeté- iencei_tó felt támadó csoport képes abban a véletlen egybe csoportosították át, hogy pedjg elérte Gárdonyt. Itt beesésben, hogy amikor a 3. csapást me:jenek vele Lodz azonban megtorpantak, a szí- Ukrán Front erői a Dunántú- irányaba. Az események azon- vds euenállás annyira felőröl- ion megállították a német elő- ban bebizonyitntták: Marsall te erűjjketi hogy kénytelenek retörést, majd támadást indí- tábornok információja tévés, voltak átmenni. védelembe. tottak hazánk felszabadításá- Ez után a főhadiszállás uta- , ,, . „ , ,, nak befejezéséért, azokban a sftotta a 3. Ukrán Front pa- Tippeisklrch, volt nemet tá- napokban eldőlt a magyar parancsnokát: készüljön fel szí- bornok szerint a kudarc Hit- j-asztság ezeréves pere. Megrf'^^maT'néme^S^o! S*A^l"született 8 ^reformtörvény, kát, majd legkésőbb március osztályok részei köztük sa- s a fold azé lett, aki azt mű16-án menjen át ellentáma- testftrsege. akiknek huse- véli. dásba. Rövid idő állt rendel- ^ére ő sziklaszilardan épített, .. nem álltak meg a helyüket. Következik, ők is a végén voltak az ere- Irány, Bécsi kezésre, de a szovjet csapatok ezt maximálisan kihasználták. és március 5-én es tig több védelmi terepszakaszt jerendeztek. Különös gonddal szervezték meg a páncélelhá- rítást azokban az irányokban, amelyekben az ellenséges páncélosok támadásával lehetett számolni. A 3. Ukrán Front állományába 407 előnyben részesítik az utób- vétségének képviselőiből ál-< bi évtizedeken éoített. vagy ló zsűri bírálja el. Az ered-’ ezer katona és tiszt, 6890 löfelújított ’ művelődési köz- ményhirdetós december 22-én vég és aknavető, 407 harckopontokról, művelődési há- lesz. A díjazott, a megvásá- esi és rohamlöveg, valamint zakról, klubkönyvtárakról, rolt. valamint az trra érdé- j 965 repülőgép tartozott. Létmes felvételekből a Népmű- szám. tüzérség és repülőgépek velési Intézet, bemutatórter- tekintetében 32 erők tehát mében 1970-ben nyilvános nagyjából egyenlőek voltak, kiállítást rendeznek de harckocsikat illetően a nékultúrparkokról készült felNÓGRAD — 1969. december 4., csütörtök Tejben a tudás Megállapították, hogv azok azoknak a gyermekeknek. a gyermekek akik reggel te- akik a délelőtti első szünetlet Isznak egész nan iobban ben tetet ittak sokkal natanulnak. Erre a követkéz« gvobb volt a szellemi akti- tetésre jutottak a groningeni vitása, mint azoknak, akik (Hollandia) gvemreklélektani nem ittak teiet. Megmutatko- intézet tudósai akik 1200 kü- zott ez az emlékezetnél a lönböző községi iskolákból számtan lobb megértésénél, odakerülő gyermeken végez- a szóbeli kifeiezőkészségnéí tek tanulmányokat. Általá- és a gondolkodás rugalmas- nos tapasztalat volt hnm» sírénál egyaránt.