Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-24 / 298. szám

Fiafaf újságolvasók vetélkedője A fiatal újságolvasók vetél­kedőjének elődöntőit decem­berben tartották meg me­gyénk középiskoláiban. A győztesek a januárban meg­rendezésre kerülő középdön­tőbe jutottak. A decemberi iskolai versenyeket a terüle­ti vetélkedők váltják fel. A területi vetélkedőre egy-egy középfokú intézményből öt­öt tanuló jutott tovább. A területi döntőket Balassagyar­maton, Nagybátonyban és Salgótarjánban rendezzük meg. A vetélkedő középső sza­kaszában a versenyzők öt-öt kérdésre adnak választ, a mindennapi élet területeiről, így kérdéseket kapnak a kül­politika, a belpolitika, a gaz­dasági élet, a sport, a honvé­delem, valamint a kulturális és a művészeti élet területé­ről. A versenyen hagyomány­ként szerepel a TOTÓ meg­oldása is. Az elődöntőkhöz képest annyiban történik vál­tozás, hogy a vetélkedő má­sodik fordulójában résztvevők gyakorlati feladatot is kapnak. A #feladat milyensége majd a versenyen derül ki. A balassagyarmati közép­döntőt a Szántó Kovács Já­nos gimnáziumban bonyolít­juk le január 27-én. a salgó­tarjánit a Bolyai János gim­náziumban január 29-én, a nagybátonyi versenyt január 30-án a gimnáziumban. Mind­három vetélkedő délután két órakor kezdődik. A balassagyarmati és a nagybátonyi versenyen hu­szonöt—huszonöt, a salgótar­jáni. középdöntőn harminc diák vesz részt. Ennek meg­felelően a februárban meg­tartandó döntőre hat-hat ta­nuló jut be Balassagyarmat­ról és Nagybátonyból, míg a salgótarjáni területi döntő legjobb nyolc versenyzője vesz részt a verseny harmadik sza­kaszában. A versenyekkel párhuzamo­san közöljük a NÓGRÁD-ban a szellemi TOTÓ kérdéseit, amelynek megfejtéseit bárki beküldheti. A TOTÓ helyes megfejtői között minden al­kalommal tíz-tíz értékes könyvjutalmat sorsolunk ki. A területi döntőben a to­vábbjutók mellett a legjobb eredményeket elért három versenyzőt ötven forintos könyvutalvánnyal jutalmaz­zuk. A verseny döntőjét feb­ruárban rendezzük meg Sal­gótarjánban, később meghatá­rozandó időpontban, A berak alakulása a Tűzhelygyárban Míg a ZIM Salgótarjáni gyáregysége 1968-ban 1,98 szá­zalékos bérfejlesztést hajtott végre, amely 1,1 millió forintot tett ki, ez évre 2,22 százalékos átlagos bérfejlesztést irányoz­terhelí. A béralapból eddig 162 ezer forint prémiumot fizettek ki, 68 ezer forinttal kevesebbet, mint amennyit tervbe vettek. Ha a termelés állandósul a Tűzhelygyárnál, s az év végéig tak elő. A 2 millió 450 ezer fo- elérik a 30 milliós nyereséget, rint, amit erre a célra szántak, a fennmaradó részt, mint pré- az idei nyereségrészesedést miumot fizetik ki. Szocialista szerződést kötőének A Nógrád megyei Vegyesipa- tikai berendezéseit rendszere- ri és Javító Vállalat elektro- sen, vagy időszakosan meg- akusztikai szereldéjének dől- javítják, karbantartják. Fel- gozói, akik valamennyien fia- ajánlják: bármilyen várat- talok, lelkesek és tettrekészelc, lan rongálódást soron kí- figyelemre méltó felhívással vül kijavítanak, hogy a ,kul- forduinak a város, a salgótar- turális programokban fenn- jáni járás művelődési házai- akadás ne legyen. Mindezek hoz, kulturális intézményeihez, ellenében csak azt szeretnék, ha az érdekelt intézménynek Szocialista szerződést köt- tiszteletbeli tagjai, mindig szí­nének arra, hogy ezeknek a vesen látott vendégei lehesse- létesítményeknek elektroakusz- nek. 20 fonna gőz Befejeződött a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek kazánházában az egyik kemence teljes automatizá­lása. műszerezése. A földgáztüzelé­sűre átalakított, korszerűsített ka­zánházi kemence működését az au­tomatikus begyújtástól kezdve mű­szerek irányítják, ellenőrzik. Ai üzemzavart fotocella érzékeli, azonnal megszólalnak a szirénák, s az üzemzavar elhárítása egy gombnyomással történhet, majd a berendezés automatikusan meg­ismétli a begyújtás műveletét. A kemence, amelyben öt méter hosz- szú láng fúj végig, óránként 20 tonna gőzt termel. Az automati­zált kemencét nén et szakember jelenlétében helyezik üzembe. Több újítás A tavalyinál mintegy itt—15 száza­lékkal több újítást nyújtottak be a dolgozók ebben az évben a Salgó­tarjáni öblösüveggyárban. Az újí­tások tekintélyes része azonban még mindig nem üti meg a kívá­natos színvonalat. A benyújtott másfélszáz újításból mindössze hetven felelt meg a követeimé, nyéknek. Ezeket a gyakorlatban meg lehetett valósítani, s alkalma­zásuk megfeleld gazdasági ered­ménnyel járt. Az elfogadott újí­tásokat eddig — az elmúlt évihez hasonló összegben — mintegy 58 ezer forinttal jutalmazták. Téli továbbképzés A pedagógusok téli tovább- nyi és a rétsági történelem- képzési programjában decem- szakos nevelőknek, Az élet bér 29-én újabb konferenci- megindulása Nógrád megyé- ákra kerül sor. A salgótarjá- ben 1944—1945 címmel. A* ni Lovász József úti Gagarin matematika tanárok tovább- Altalános Iskolában a városi képzését — többek között — és járási nevelők hallgatnak a salgótarjáni Lovász József előadást a magyartanítás el- úti iskolában, a biológia sza­kosokét a Mártírok úti isko­lában, míg a testnevelők meg­beszélését a kisterenyei isko­lában rendezik meg. ső gimnáziumi osztályainak tapasztalatairól. Balassagyar­maton Schneider Miklós le­véltár-igazgató tart előadást a' balassagyarmati, ■ a szécsé­Sikeres év az Expressnél Számok az ér résén Néhány szám a KISZ nógrád megyei Bizottságának tájékoz­tató jelentéséből, az úttörők és a kisdobosok életéből. A tanul­mányi szaktárgyi versenyeken 19 ézer, az úttörő kulturális bemutatókon 25 ezer, az úttö­rőolimpia versenyein 23 ezer iskolás gyermek vett részt az- ifjúsági mozgalom elmúlt idő­szakában. 580 szakkörben mint­egy 12 ezer úttörő és kisdobos tevékenykedett. 230 ezer tár­sadalmi munkaórát teljesítet­tek, 500 ezer kilogramm fém, 65 ezer kg papír és 61 ezer ki­logramm egyéb hulladékot gyűjtöttek. Nagy eseménynek számított a páncélvonat láto­gatása, melynek kiállításait 10 ezer kisdobos és úttörő tekin­tette meg. NAPTAR 1969. december 24., szerda Ádám, Éva napja A Nap kel 7.30, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kel 16.11, nyugszik 8.33 órakor. Hideg Várható időjárás ma estiéi fel­hős, párás, hideg idő. Délen és nyugaton hószáliingózás, kisebb havazás. Napközben mérsékelt szél. Több helyen köd, zúzmara- képződés. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, mínusz S fok között. — Az ez évre tervezett több mint 62 millió bérből 9 hónap alatt 46 millió forintot fizettek ki a dolgozóknak a tanácsi ipari vállalatoknál. — Először szállít Izraelbe ötszáz tonna szeghuzalt a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek. — Nyolcmillió forint érték­ben végeznek a lakosságnak javító- és szolgáltató munkát, az ezzel foglalkozó tanácsi ipari vállalatok. — Harmincnégy millió fo­rint értékű exportképes áru hagyja el előreláthatólag év végéig a tanácsi ipari üzeme­ket. ■— A tervezettnél 12 millió forinttal nagyobb nyereséget értek él az év első 9 hónapjá­ban megyénk tanácsi ipará­nak vállalatai. — Három új szerelőszalagot helyeznek üzembe a Salgó­tarjáni Tűzhelygyár szereldé- jében, amelyek lehetővé te­szik a termelés toVábbi kiszé­lesítését. A három szerelő- szalaghoz szükséges gázszere­25 éve, 1944. december 24-én a nyugat felé mene­külő nyilasok a sopronkőhidai fegyházban kivégeztet­ték Bajcsy-Zsilinszky Endrét, a Függetlenségi Front egyik vezéralakját, Pesti Barnabást, a német fasiszta megszállás idején fegyverrel harcoló kommunista ifjú­sági csoportok egyik irányítóját, Pataki Istvánt, a Va­sas Ifik vezetőjét és Kreutz Róbert vasas ifjúmunkást. Bacsy-Zsilinszky Endre, jobboldali polgári politikus­ból, a II. világháború idején az antifasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetőjévé lett. Szálast hatalomra jutá­sa után ő szervezte meg illegalitásban a Magyar Front katonai vezérkarát. Pesti Barnabás Franciaországban folytatott egyetemi tanulmányokat és itt lépett be 1941-ben a Kommunista Pártba. 1943-ban hazatért, és itthon szervezte az antifasiszta ellenállást. Pataki Ist­ván, a Weiss Mannfred-gyárban dolgozott, és ott te­vékeny, háborúellenes agitációt folytatott, kommunis­ta és ellenállási sejteket szervezett. — A két ünnep között — A nyugdíjasokra Is gon­tartja ez évi utolsó ülését a dóinak Mizserfán. Az idén KISZ Nógrád megyei Végre- 137 nyugdíjas számára bizto- haitó Bízott sása. amelven az sították a szakszervezeti, il- ifjúsági mozgalom aktuális letve vállalati üdülés lehető­teendőit vitatják meg. — Filmeredmények. Az 1950-es évek elején készített angol, francia és olasz filmek szerepelnek a megyei József Attila művelődési központ filmklubjának januárban kez­dődő új sorozatában. — Táppénz címén az idén kilenc hónap alatt több mint 8 millió forintot fizettek ki a Mizserfai Bányaüzemnél. Az utóbbi időben megnövekedett a betegek aránya. — Fürdőt készítenek Gyu­la-rakodón. A rövidesen elké­lési munkákat a hónap végéig szülő fürdőben 200—220 fő fejezik be. számára biztosítják a tisztál­kodás lehetőségeit. — Szélesítik a vasbank ás — Nógrádi siker. A Ma­üvegíúvási módszert a Salgó- dách Színházban vasárnap tarjám Öblösüveggyárban, délelőtt rendezték meg a Ennek segítségével egy elő- fesztiváldíjas néptáncegyütte- művelet, a golyófúvás megta- sek bemutatóját. Nógrád me- karítható, s brigádonként egy- gyéből a kisterenyei ÁFÉSZ egy golyófúvó mun’-á'a fel- és a gimnázium csoportja, va- szabadul. A módszer alkalma- lamint a kazári népi együt- zása révén a termelékenysé- tes vendégszerepeit, nagy. si- get növelni lehet. kerreL A fiatalok turisztikai,, üdü­lési és pihenési programjának megszervezésében és lebonyo­lításában ebben az évben is jó mintegy 4 ezer fiatal belföldi kirándulását szervezték meg, ötszázan vettek részt a Szegedi Ifjúsági Napokon. A Balaton eredményeket ért el a KISZ- melletti Express-táborban 750 szel karöltve az Express Ifjú­sági és Diák Utazási Iroda me­gyei kirendeltsége. középiskolás üdült. A pásztói járás úttörőinek nyári táboro­zását is az Express bonyolitot- ta le, hétszáz iskolás fiú és Az év sorén közel négyszáz lány nyaralt a magyar tenger, fiatal utazhatott külföldre, a Balaton partján. Carpi — Róma Az olaszországi Carpiban az ősszel nyitották, meg az első nemzetközi fametszet triennálét a város szülötte, Ugo da Carpi tiszteletére. Ugo da Carpi találta fel a fametszet technikáját, s a triennálén résztvevő közel kétszáz művész az ő emlékének adózott a kiállítással. Több mint ötszáz müvet állítottak ki, köztük a magyar Bálint Endre, Kunt Ernő, Rozanits Tibor, Józsa András és Lóránt János fa­metszeteit. A triennálé beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 4 kiállításon szereplő száznyolcvan művészből, harmincat felkértek, hogy Rómában is mutassa be anyagát, a Galéria d’Arte la Borgognona-ban. A meghívottak között szerepel városunk fiatal művésze, Lóránt János is. Lóránt Sztavinsz- kij A katona története című művéhez készült lapját küldte el a római kiállításra, amely a napokban nyílt meg. US GÁRDONYI GÉZA művenefe képregéoy­váito2atu. Feldolgozta: cs. BORVATB TIBOR Rajzoltai KORCSMA­aos pal régét — Húsz millió forintot köl­töttek 11 hónap alatt mun­kásszállításra a Nógrádi Szénbányáknál. Naponta 42 autóbusz szállítja a dolgozó­kat. — Hangverseny. A megyei József Attila művelődési köz­pont 1970 első felében két könnyűzenei hangversenyt rendez. Februárban a Metró- együttes szerepel Salgótarján­ban Zalatnay Saroltával, már­ciusban az Atlasz- és az At­lantisz beat-zenekarok közös hangversenyét tartják meg. Az ŐRI-rend főzvén vek mellett továbbra is megrendezik az amatőr beat-együttesek mati­néit. — Hét csoportban folyik egyetemi előkészítő tanfo­lyam Nógrádban. A legtöbben, 3 csoportban, a salgótarjáni gépipari technikumban ké­szülnek az egyetemi felvételi­re. — Csaknem 7 ezer dolgo­zót láttak el különféle mun­karuhával a Nógrádi Szénbá­nyáknál. Munkaruhák beszer­zésére csaknem négy és fél millió forintot fordítottak. — A legnagyobb szálloda, A tervek szerint a hét végéé re nagyjából elkészül a fő­város egyik legrangosabb új létesítménye, a Hotel Duna Intercontinental. A szálló egyik legfontosabb tartozéka, a 128-000 és a 129-010 számon egyszerre húsz hívót fogadó telefonközpont már működik, a budapesti távbeszélő igaz­gatósága rendben átadta * szálló vezetőinek, „ Három oroszlán született a Veszprémi Állatkertben. Az oroszlánkölykök közül azon­ban csak kettő maradt élet­ben. Elza és Szultánja a Vesz­prémi Allatkert két újdonsült, lakója nélkülözni kénytelen az anyai gondoskodást. Any­juk, Nóra, ugyancsak szülők nélkül nevelkedett, s most ugyanazt a sorsot ^ szánta kölykeinek is. A két újszülöt­tet ruháskosárban, meleg vizes palackok kör.ött. gyapjú taka­ró alatt nevelik, s mestersé­gesen táplálják. — A hústermelés növelésé­re a Hajdú-Bihar megyei ter­melőszövetkezetek ez évben a nagyarányú szakosított telep­építési program megvalósítá­sához kezdtek. Jelenleg — elsősorban a jó kukorica ter­mő vidékeken — huszonki­lenc „húsgyár” építésén dol­goznak a közös gazdaságok építőbrigádjai. 16 termelőszö­vetkezetben sertés-, 13 tsz- ben pedig szarvasmarha-telep épül. E beruházásra mintegy 800 millió forintot költenek — Lassan, de kellemetlenül terjed tovább a viszonylag enyhének mondott ázsiai in­fluenza Angliában és konti­nensünkön. A legsúlyosabb a helyzet Jugoszláviában. Az A—2 vírus okozta szövődmé­nyek miatt 25 ember halt meg. Most, orvoscsoportok járják oltóanyaggal a járvány által leginkább érintett hegyi- falvakat. Belgrádban 30 000- •en őrzik az ágyat. Olaszor­szág lakosságának egynegye­de fekszik betegen, Francia- ország egyes körzeteiben pe­dig a lakosság 60 százaléka kapott influenzát. NOG8AD a »fagyat Szocialista duoBaspart N6gra<J megvet Bizottsága es a Megyei laoSc, .apja Pöszertsesztöv GOTT AB GYULA Szerkesztősig 8a jO.arjan Petőn o. L Telefon- 48-94. C8-9Ű. 83-96, ^-9? FftszerlsesztO- 13-94 RelpoiMkal róva,- 14-41!. Sportrovot- 11-59 El«/aka> szerkesztés- 13-93 Kiadja a NOgrad mt-svci lapkiadó V a la lat. Felel Kiadót »IDA EDIT KladOtuvaral: «.aigOtarlttn Petőfi í. leleten- itt-39. terjeszti: a Slagyas Posta. Előfizethet*! a helyi postahlvatainknai és a (tézt>-s«rtboél Flőfií<-téH díj gv nőnapra a forms, Előállítja: A Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgő* “ tarján, Petőfi ú, L, Főielős vezető: PAPP GVOBGK igazgató, Index-szám: SRb A

Next

/
Oldalképek
Tartalom