Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

Barna Tibor

FELSZAB ADUL ÁSUNK IRODALMA

Illés Béla: Honfoglalás

Barátom, Pimpernel

„Csak akkor tudom igazán nagyra becsülni mesterségünket és szerszámunkat — ha a tollat úgy forgatjuk, hogy írásunk része, résztvevője, lelkesítője és szervezője a harcnak” — a magyar irodalom egyik • nagy öregje nyilatkozni így az írói mesterségről egy olyan író, aki büszke arra. hogy „egy atomja lettem az emberiség szabadságáért harcoló munkásosztálynak, egy vércsepp a párt hatalmas vérkeringésében.”

Felszabadulásunk irodalmi ábrázolására egyike a legel- hivatottabbaknak. Már elmújt negyvenhat esztendős, amikor önkéntesen bevonult a moszkvai népíölkelő hadosztály I, számú ezredébe a szabályoknak megfelelően közlegénynek. „A honvédő háború első napjától kezdve reméltem, hogy a háború a_z én számomra — már ameny- nyiben élve maradok — Budapesten fog véget érni. Ez a reménység megkétszerezte erőmet.” Vágya teljesült. A szovjet hadsereg őrnagyaként érkezett Magyarországra. s ha a harcok számára nem is fejeződtek be Budapesten, részt vehetett annak felszabadításában is. Szmirnov „Harc Budapestért” című könyvében kedves epizódot örökít meg a „Kopasz őrnagy” fogadtatásáról. Az őrnagy a Kerepesi temető falánál csokoládét adott egy szőke kislánynak. Legnagyobb megdöbbenésére a kislány anyja németül azt mondja: „Ügy látszik mégis igaza volt Göbbelsnek”. Hogy érti ezt? — kérdezte az megdöbbenve. „Göbbels azt állította, hogy a szovjet katonák megölik a gyermekeket. .A kislányom már a nyolcadik szovjet harcostól kap csokoládét. Hát nem veszélyes ennyi édesség, olyan hosszú koplalás után?”

A személyes élmények is Indokolják, hogy Illés Béla 1945. után művei nagy részében a magyar nép történelmének legdöntőbb fordulatát, a felszabadulást ábrázolta. A „Fegyvert, s vitézt éneklek” a doni frontról Budapest felszabadításáig visz el. „A vígszínházi csata” a Budapestért folyó harcokról ad képet, több novellája pedig a szovjet hadsereg harcainak, a Horthy-tisztek kegyetlenségének, a két világ összeütközésének egy-egy jellegzetes epizódját örökíti meg. Ezek a művek fontosak voltak az események helyes értékelése, ugyanakkor az ifjúság hazaszeretetre, keménységre,

helytállásra, emberségre pe- velése terén is.

A Vígszínházi csata egyik felejthetetlen epizódja azt a jelenetet örökíti még, amikor Voroncov százados a pesti gettó felszabadítására indul. Már elhárították a bejárati akadályt amikor találkoznak az első emberrel. A százados egy hatalmas finn késsel akarja a megbélyegző sárga csillagot levágni az ember melléről, de az rémült segítség-kiáltásokkal elmenekül. Ekkor Achmed — a más elbeszélésekből megismert ör- döngős tatár egy katonacipóval indul eléje, „ősrégi legenda, hogy a katonakenyér (épp úgy mint a szurony) tud beszélni, es döntő órákban beszél is. Bölcsebben, mint az ember, bátrabban és jóságosabban”. 3z a legenda — szemünk láttára — testet öltött. A, nagy barna katonacipó, melyet Achmed messze maga elé tartott — megszólalt. És a kék kabátos, szürke szakállas, sárga csillagos zsidó megértette a katonakenyér jóságos, bölcs szavát. A zsidó kicsi, sovány teste remegett, de jobbja bizakodva nyúlt a kenyér után. Achmed átadta a kenyeret, és (gondosan vigyázva. nehogy a kenyér a földre essen) magához ölelte a remegő, kis embert. „A felszabadítókat bizalommal veszik körül a rémület poklából szabadulok.”

E két mű mellett — amelyek minden érdekességük és "~a«sáöuk mellett is, csak résziéi eket örökítenek meg —

9 NÓGRÁD - 1969.

ülés Béla írt egy olyan művet is, gmely a felszabadulást a maga teljességében igyekszik ábrázolni és ez a „Honfoglalás” című háromkötetes műve. A magyar nép útja Voronyezstől Debrecenig, a magyar nép pokoljárása, kezdődő önmagára eszmélése, s feltámadása a témája ennek a hatalmas lélegzetű műnek. A történelmi freskó megfestésekor Illés Béla kettős feladat előtt állt: meg kellett rajzolnia azoknak alakját, akik a Horthy-hadsiereg soraiból eljutnak az új honfoglalás harci soraiba. Ugyanakkor ábrázolnia kellett a szovjet embereket, akik ezt a harcot segítik, akik azt elsősorban vívják. A regény alapeszméje éppen annak a történelmi ténynek ábrázolásában, kifejtésében rejlik, hogy a szovjet nép segítsége nemcsak fegyveres segítség volt, hanem segítettek úgy is, hogy az emigrációban vagy a hadifogolytáborok iskoláiban kinevelődhettek olyan emberek

is. akik ennek a harcnak aktív segítőivé váltak.

Ilyen ember Pásztor Gyula. a Bgreg megyei származású honvéd, akivel a hómezőn vánszorgó félholt honvédek csapata élén ismerkedünk meg. A tisztek elmenekültek, az őrmester meghalt, s így hősünkre vár az a feladat, hogy századát tovább vezesse. Hihetetlenül nehéz körülmények között, a szovjet of- fenzíva kellős közepén, éhség és a tífusz rémétől megtört emberek élén bontakoznak ki nagyszerű képességei. Eközben ismeri fel. hogy a magyar nép főellensége a né. met fasiszta hadsereg. Az ösztönös lázadóból a fogságba esés után az antifasiszta iskolán válik tudatos kommunistává. Itt tanulja meg, hogy „kommunista az, aki nemcsak szereti népét és a szabadságot. meg az igazságot, hanem harcol is népéért”.

A regény másik főszereplője Tolnai Péter lelkipásztor, aki a háború alatt a gyalázatos embertelenségek, a nép nyomora és a bakák szenvedései következtében áb- rándul ki az uralkodó rendszerből. Pásztor partizáncsa- pata foglyaként lepleződik le előtte a fasiszta hadigépezet és indul el a szovjet és magyar kommunisták hatására a kommunistává válás útján, döbben rá az igazi, tevékeny, harcos hazafiság lehetőségeire.

A harmadik emlékezetes szereplő Bálint Géza a „kopasz őrnagy” akit a proletariátus legkülönböző harcai edzettek, és akinek egész tevékenysége hathatósan segíti az új honfoglalókat céljaik megvalósításában. Mellettük sokáig emlékezetes marad az olvasó előtt a pozitív hősök közül Tulipán százados, vagy Oldner Vlagyimir főhadnagy és. a velük együtt dolgozó hősök áldozatos munkálkodása.

A pozitív hősök mellett árnyaltan és nagyon valóságosan ábrázolja Illés Béla az uralkodó osztály képviselőit: (Strom altábornagyot, Jeney vezérőrnagyot stb.). akik a hadifogolytáborban is megtartják méltóságukat, hangsúlyozzák különállásukat. Az elnyomó osztály gondolkodásához, erkölcseihez való ragaszkodásukkal gátolják talyan jó szándékú, de puha és felkészületlen emberek közeledését, amilyen Dálnoki Miklós Béla is. Az olvasó megismeri őket. látja anakronisztikus voltukat és tudja, hogy semmi közük ahhoz a magyar hazához, amelyre hivatkoznak, amelynek nevében még az utolsó pillanatokban is gátolni igyekeznek az igazi honfoglalók becsületes helytállását.

Emlékezetes történelmi regény a Honfoglalás és jó szolgálatot tett a Magyar Televízió is, hogy a regényből készült tv -filmet éppen ezekben a hetekben ismét a magvar közönség elé vitte.

Csukly László

november 16., vasárnap

— Az ég szippantson feli.. Meg sem ismered a haverod?. .

Munkába siettem a reggeli forgatagban. A számonkérő hang közvetlenül mögöttem csattant, s kíváncsin fordultam hátra, kihez szól a különös modorú szemrehányás. A zömök, vörös tonzúrás, hetyke állású emberkében rögtön felismertem Pimper- nelt Pedig tulajdonképpen az a meglepő, hogy megismertem. Mert Pimpernel az alatt a húsz egynéhány esztendő alatt, hogy nem hozott össze bennünket az élet, egy fikarcnyit sem változott. Márpedig az idő mindenkin nyomot hagy, így vagy amúgy, természete, általános lelki-testi állapota szerint. Elhízik az eayik. megaszaló- dik a másik, mint a téli alma. De Pimpemelen egyszerűen nem fogtak az évek. Kifogott rajtuk idejekorán, mert már húszévesen kopasz volt, akár a biliárdgolyó, csak a füle és tarkója körül jelzi némi kitartó maradók, hogy boldogabb korokban milyen színű frizurát viselhetett. E maradékról emlegettük általánosan Vörös Plmpernelnek.

Igazán megörültem e nemvárt találkozásnak. Pimpernel régi és hálás irodalmi témám. mint Ili—Petrovnak, a jeles szovjet íróknak Osztón Bender, és a kalandos históriákat tekintve Pimpernel semmivel sem fakóbb és hálátlanabb regénytéma. Isten bizony bűnös könnyelműség, hogy viselt dolgainak mindeddig csupán néhány apró epizódját adtam közre átfogó összegezés helyett. De talán, ami késik, nem múlik, s eljön az idő, hogy Pimpernel is bevonul az irodalom regényalakjai közé, ha nem is a mi baráti körünk által ráruházott egyébként szintén az irodalomból kölcsönzött nevén, hanem mint közönségesen anyakönyvezett Szedla- csek Jenő. De addig maradjunk inkább a kellemesebb hangzású Pimpernel szólítás- mód mellett..

Asztal mellé települtünk egy közeli presszóban. Elégedett emberek kényelmével dőlt hátra.

— Fene a bőröd... nem hittem már, hogy valaha is találkozunk. Pedig hallottam haveroktól, hogy ebben a városban élsz. Jól begubóztál, öregem. Én sohse tudnék ilyen fészekben megszokni. Most, tudod, akadt valami intéznivalóm nálatok, gondoltam, megkereslek, ha a föld alól Is. Fél órája, hogy utánad kosiatok, mondták a szerkesztőségben: minden pillanatban jöhetsz.

— Örülök, hogy eszedbe jutottam.

— Na, hallod!... Csak volt némi közünk egymáshoz!.. Emlékszel még a régi napokra?

— Hogy az ördögbe ne emlékeznék. Lehet azokra nem emlékezni?

— Az már szentigaz —szögezte le és kényelmesen hör- Dintett egyet a kávéjából. — Hogy mennyi csibészséget megcsináltunk?...

Nem óhajtok a becsületrend lovagjának tűnni, de az igazsághoz való hűség inkább egyes szám első személyt kíván. részben mert nem akarok idegen toliakkal, illetve idegen csibészségekkel kérkedni, részben pedig mert a felemlített csibészségekben nekem Pimpernel oldalán legfeljebb, ha statiszta szerep jutott. Inkább bámultuk viselt dolgaiért, amelyeket csodával határosán kivétel nélkül a Btk következményei nélkül úszott meg.

Persze, Pimpernel életének akadtak viszonylag tisztességesebb szakaszai is. Ilyen volt például az az idő, amíg együtt kerültük a közös iskolapadot, majd az a néhány év, amit zongorista minőségben egy lányos házban töltött, s viszonylag színigazgatói pályafutása sem kifogásolható. Eltekintve ama elhanyagolható ténytől, hogy annyit értett a dologhoz, mint a hajdú a harangöntéshez. Történelmi érdeme viszont a vállalkozói merészség, ami egy háború utáni romos ország viszonyai között egyáltalán nem lebecsülendő. Pimpernel társulatának soraiban egyaránt szerepet kaptak máig prominens színészek és örömházból — bizonyára korábbi szolgálatok alapján — érdemesnek ítélt lányok. A konszolidálódó élet azonban ketté törte Pimpernel biztatóan ívelő karrierjét. Szerencsére nem szívta túlzottan a mellére. — Ügy még sose volt, hogy valahogy ne legyen. — jelentette ki. — Jegyezzétek meg. hogy Pimpernel mindig talpra esik. mint a macska.

A művészi világban való rövid idejű szerepe arra mindenesetre jónak mutatkozott, hogy megkapaszkodjék a szakma perifériáján, ami, ha pozícióban nem is ért fel az elveszett színidirekcióval, de anyagiban tökéletesen kárpótolta. Alkalmi truppokat verbuvált, azokkal járta a falvakat. Évekig futott remekül a csikó, mígnem mind több helyen kíváncsiskodni kezdtek Pimpernel művészbrigád- ia működési papírjai iránt. Ez pedig meglehetősen kényelmetlen pech. néhány ízben az is megesett, hogy a bizonyos papír hiányában elutasították a produkciót. De nem ismeri Pimpernelt, gki úgy véli, hogy ezzel egyszeriben csődbe jutott a vállalkozás. A trükk, amit akkor kieszelt. zseniálisnak mondható.

Nincs szándékom senkit cégéressé tenni, különösen azokat a becsületes, jóhiszemű falusi elnököket, titkárokat nem. akik bedőltek a fogásnak, így inkább képzeletbeli néven Pusztafalunak említeném a helyet, ahol a következők lejátszódtak:

— Halló!.. Pusztafaluval beszélünk?

— Igen, itt a községi tanács elnöke.

— Na végre. Itt meg a Népművelési Minisztériumból Kovács főelőadó... Mondja, elnök elvtárs, járt maguknál Pimpernel elvtárs? Hogy kicsoda? Hát egy kis vörös, kopasz elvtárs... mű- sorszerygző... Hogy nem járt?... Na, kérem, ha érkezik, mondják meg neki, hogy ne aggódjék. Tegnap tudnillik nálam feledte a minisztériumban a működési engedélyét. Ha visszaérkezik, meg lesz. De maguk ezért ne akadékoskodjanak, minden rendben van. s mondják meg Pimpernel eivtársnak, hogy sok sikert az előadáshoz. Maguknak meg jó szórakozást, elnök elvtárs.

A drót pesti végén Kovács főelőadó természetesen maga Pimpernel volt, de persze. Pusztafalu helyett sok egyebet említhettem volna széles e hazából. Imigyen tehát Pimpernel alatt megint simán futott a csikó.

Hanem semmi sem olyan hosszú, hogy egyszer véget ne érne. Lassan elfogyatkoztak a falvak a térképről. Pimpernel is idejét látta más szakma után nézni. Hiteles forrásból tudom, hogy akkor csinálta végig élete legzseniálisabb manőverét. Brixolos ember lett Pesten.

Valamelyik utcai illemhely adta Pimpernelnek az ötletet — ahová bizonyos sürgető ügyét intézni térült be. A légszagtalanító szer sajátos illata terjengett a helyiségben és Pimpernelben ez az illat pompás gondolatot termett. A gondolat tetté váltásának első lépéseként zsebre vágta a fali dobozkából illatozó csomagocskát és további akcióra ajzottan távozott.

A többi már úgy ment. ahogyan az általános köztudatban él. Egy zömök, vörös-kopasz emberke járja évekig a város vendéglátó kerületeit. éttermeit és presszó,

it. — Brixolcsere! — hangzik. Az emberke zöld ove- rálban. oldalán faládikóval — ahogy valamiféle szolgáltató cég képviselőjéhez Illik —, egyenesen a toalettbe tart. légtisztitó csomagocskát cserél. a pénztároskisasszonyhoz irányítja útját: — brixolcsere. tíz forint. — Ennyi az egész. Megy ez, mint a karikacsapás.

Egyesek megpróbálták számba venni Pimpernel akkori jövedelmét, napi és havi átlagát, de ezek az eredmények annyira eltérőek, hogy még hozzávetőlegesen sem megbízhatók.

Hát ami azt illeti. Pimpernel ez alkalommal bizonyos, hogy bajuszt akasztott a bé- tékával. de az is tény, hogy kimászott a slam as zti kából, s mai napig büntetlen előéletűnek mondhatja magát. A brixolügylet, hogy imigyen különösebb következmények nélkül lezárult, bölcsebbnek ítélte, ha immár szolidabb foglalatosság után néz. Így lett egy időre cirkuszszervező titkár, végre — amíg útját az időben követni bírtam —> klinikai boncmester és hullaravatalozó. Állítólag ez utóbbi foglalkozása sem jövedelmezett rosszul, mert a piros kreppel életszerűre színezett megboldogultakért szépen honorálták fáradozását a hátramaradottak.

’★

Kávét kavargató elmélá- zásomból Pimpernel jól ismert érdes hangja rebbentett fel:

— Hallom, öregem, szép pozíciód van itt.

— Igen. meglehetős.

— Hát én sem panaszkodom. Gondnok lettem egy pesti cégnél. Van egy nagy lányom. gimnazista és export- csomagoló szakembernek készül, nekem háromezer-négyszáz az alapom. Szóval: meg- állapodtain. Bizony, már nem húsz éves az ember, benő a feje lágya.

Kis hallgatás után némi rezignációval még hozzáfűzte:

— Azért jó néha valakivel visszaidézni a dicső ná- pokat. Nem igaz?.. Te hogy vagy vele?

Rábólintottam, hogy így igaz. Aztán fizettünk.

— Na. én már meglellek.

öregem. Te meg tedd el a címem, ha Pesten jársz, okvetlen elvárlak. Tiszteltetem a kedves családod.

És átnyújtott egy névjegyet.

ladeusx Jaszexyk

Álmaim háza

M

a ismét varsói házunkról álmodtam éjszaka. És mint mindig, megismétlődik sok év óta, amikor felébredek, a fájdalomtól üvölteni szeretnék, hogy ez csak álom.

Húsz évvel ezelőtt búcsúztam el a háztól, amikor még rövidnadrágos voltam és éppen iskolába indultam. Azóta sem emlékszem ilyen határozottan és vágyva egyetlen házra sem, ahol azóta laktam. Csakis erről a házról álmodom és felébredés után szívdobogás fog el. Már elképzelni sem tudom az ottla- kók arcát, vagy hangját, nem emlékszem. Hogyan is emlékezhetnék rájuk húsz év múltán?

Mindig ugyanaz. Sétálok á házunk körül a fasorban, fekszem a fűben, felmászom a fákra. Rajtam kívül nincs ott egyetlen ember sem. csak én és a ház. Ezért érzem magam olyan szabadnak, és boldognak, mint anyám mellett. Mert az én házam közelében vagyok, nyugalomban és biz- tonsá'gban.

Nem tudom van-e lelke az embereknek. Egyben biztos vagyok — a házaknak van. Nem minden háznak van lelke, de az én házamnak biztosam van. Ha másképp lenne,

emlékeznék-e rá annyi évve! halála után ?

Csak — kezd elegem lenni ebből. Sok városban laktam azóta és sok házban. Húsz éve semmi sem köt többé ahhoz a helyhez, ahol valaha az én házam állít. Nem is kívánok oda visszatérni.

Magunk között szólva, nagyon csúf ház volt az, való- ságígal a csúnyaság karikatúrája. Szörnyen csúnya. .. Hosszú fabarakk, a téglaépületek között. Hegyes fekete kátránypapír-borítású teteje volt és a legnevetségesebb, hogy ezen a tetőn sok magas vörös kémény állt. Még a szegények, a Górczewski és Balicki utcai lakók, akik maguk Is kis, rozoga házakban laktak, kigiúnyoiták maguk között a mi házunkat és mosolyogva mondták a lakókról: ..Ej. ti. grófok a barakkban!”

Az én házamban vnem volt nagyobb lakás szoba-kony- hásnál, az ott lakók többségének pedig csak egy szobája

volt. És víz? Hét lakáshoz csak négy vízcsap, a, mi házunkban, az is a folyosón. Kevés volt, — igaz, s nem volt csatornázott WC sem. szükségre mindenki a bokrok közé rejtett fabódéba futkosott. ..

Szóval, semmiben nem hasonlított a mesék palotáira, csak düledező házak falai voltak. Magszűnik-e végre, hogy megjelenjék álmomban? Elegem van ebből! Nem akarok f?1 - ->ni szívdobogással. hogy ez csak álom "olt. . .

Nézzétek meg ezt a kerületet! Ott. ahol csak romok és meggyilkoltak síremlékei voltak, már új telep van. fénylő üvegekkel' és színes vakolattal. Azon a helyen, ahol valamikor a szétszórt szemétdombon bűzlő anyag volt, a gödröket kartonpapír ás rozsdás pléh borította. s a családok fedél nélkül kóboroltak — most nagy park áll, szökőkúttal, virágágyakkal, és játszótereikkel. Mutassatok nekem csak egy omladozó falat is ott, amely hasonlít az én leégett házamhoz! Nem találtok.

Nemrég Évát vezettem oda Mentünk a rozsdás sínek között, ahol valamikor a fasiszták golyóitól pusztultak el a Balicki és Górczwski utca: fiúk, meg az én házamból valók. Nem mutattam meg Évának, hol állt az én csúf házam, mert magas falak torlaszolták el utunkat. Űj üzleteket építettek ott. Nem tudtam mutatni Évának egyetlen kiégett téglát sem az én házamból. Gondoltam — jobb is így. Miért is kellene neki mindezt látnia? Az elhagyót: sínek mentén és az üzletek kerítésének oldalán fiatal juharfasor nő. Lombjai éppen sárgák voltak, gyermekkorom juharfáinak színe.

Csúf volt az én házam., s szomorú volt, a halála épp olyan szörnyű. mint az agyonlőtt lakóké, szüléimé, szomszédaimé és játszótársaimé.

H

a valahol juharfákat látok. szomorú, borús fájdalmas hangulat fog el. egyszerűen úgy érzem magam, mint a vízbe dobott kő a Visztulán. Éjszaka pedig a házamról álmodom.