Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-10 / 260. szám

Megcsúszott a Moszkvics.,. Az ünnepek alatt leesett ha­vas eső miatt, csúszóssá váltak az utak, s több baleset történt Nógrádban is, Zagyvapálfalva és Újlak- puszta között a síkos úton nem a megfelelő sebességgel vezet­te Moszkvics személygépkocsi­ját Gordos István egyházas- gergei lakos. A kocsi megcsú­szott és neki ütközött a vele szemben szabályosan közleke­dő 2. sz. AKÖV tehergépkocsi­jának. A baleset következté­ben Gordos Istvánt bordatörés­sel és lábsérüléssel vitték kór­házba. Kalinecz Sándomé ka- rancslapujtői lakos, 2 éves Gyöngyi nevű kislánya és Da- nyi József nem ti lakos is a Moszkvicsban ült. Mindhár­man megsérültek. A Moszk­vics utasait a salgótarjáni me­gyei kórházba szállították. Sé­rülésült könnyű, nem életve­szélyes. A baleset következté­ben mintegy 23 ezer forint anyagi kár keletkezett. Lányok J dl érem másik oldalán A Kék fény legutóbbi adá­sát sokan látták a televízió­ban. Sokan, és méltán felhá­borodtak a bemutatott hím­nemű lények rémtettein. Azon, hogy hogyan és miket követtek el ezek a szörnye­tegek. Megfélemledett köly­kök szerepeltek a filmkocká­kon, vagy hetyke huligánok, egyre megy. Szakértők szájá­ból hallottuk, mit csináltak. Azonban sokan szerettünk volna arról is tudni valamit, kik és milyenek voltak a partnerek. Mert ugye, a ne­mi erőszak elkövetéséhez két fél szükségeltetik. Nőnemű lények nélkül ez alig' megy. Sokáig vártuk — máig is hiába — a választ arra, kik voltak azok a vállalkozó szel­lemű leánykák, akik „egyből" .elhitték a primitív mesét, hogy valami táncegyüttesben majd művésznőt faragnak belőlük. Akik elhitték, hogy ezt csak a Stadion pénztár- fülkéinek közelében terjengő sötétben lehet megbeszélni. Akik nem döbbentek meg e menedzser-fiák züllött külse­je láttán. Akik egyáltalán szóba álltak ezekkel a despe- rádókkal. Akik közeledni lát­ván a sötét sarkokat, nem segítségért sikoltottak, hanem engedelmesen követték leen­dő erőszaktevőiket. Nyilván bátor leányzók, akik nem féltek a sötéttől akik halál- és erkölcsmegve­tő bátorsággal haladlak a csábosán elébük tárt úton a hírnév, a dicsőség, a „mű­vészet” vélt piedesztálja fe­lé? — Legalábbis mintha csupán ezt láttatta volna a televízió amely nem tartotta szüksé­gesnek egyetlen szó erejéig sem megmutatni az . érem másik oldalát. Vártuk — mondom, mind­máig hiába —, hogy hírt ka­punk róluk is. Vajon csupa mártír volt valamennyi? Is­merkedő mártírok a Keleti, pályaudvar várótermeiből? Szorgalmasan tanulgató isko­láslányok, talántán dereka­san dolgozó leánykák, akik igy megestek? Vagy még­sem? A zsák megtalálta vol- , na a foltját? Pedig bizony, Úgy lett volna teljes a kép, ha azt is tudjuk (ó, nem látjuk, ne értsenek félre bennünket, nem látni akar­tuk ezeket a szerencsétlene­ket), hogy e leányzók való­ban megérdemlik szánakozá­sunkat, s valóban erőszak ál­dozatai lettek, nem pedig könnyű kalandok kedvtelő, de peches részesei voltak... — kussinszky — Rostacsere 48 helyett 36 óra alatt Rekonstrukció' alatt áll a Nógrádi Szénbányák nagybá- íonyi osztály ózó ja. November 7-re az itt folyó munkáiaitofk igen jelentős állomáshoz ér­tek. A régi szeltnerrosita he­lyett egy új típusú biinder- rostált szereltek fel. Az új rosta, amelyet a Jászberényi Apríitóigépgyár készített, je­lentősen megnöveli az üzem­biztonságot, üzemeltetése zaj­talanabb a korábbinál, kar­bantartási igénye sokkal ki­sebb, ezenkívül energiafa­gyasztása is jóval kevesebb. A széWnerrosta óránkénti teljesítményé maximálisan 80 tonna volt, míg az új taimder- rostán 120 tonna szenet is át­ereszthetnek óránként. A nagybáitonyi. szolgáltató Makalieza József vezette la- katosbrigádlja november 7-én reggel hat órakor kezdte meg a rostacserét és az eredetileg tervezett 48 óra helyett 36 óra alatt elvégezte. Az új rosta 9-én reggé! 6 óraikor már megkezdhette a termelést. Az első bindérrosta már üzemel és még a teljes re­konstrukció befejezéséig ösz- szesen 5 darabot helyeznek üzembe, sőt még egy fsaria- lé'król is gondoskodnak. Ötvenegy téma hétmillió forint beruházás A Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezetősége erre az évre hatmillió forintot bizto­sított a karbantartó és szol­gáltató gjyáregysóg dolgozói­nak új gépek üzembe helye­zésére, új berendezések, gépek előállítására. A gyár­részleg a beruházási osz­tállyal közösen 5.1 téma meg­valósítását tűzte célul az előbb említett összegből. Ok­tóber végéig 28 téma megol­dásával mér elkészültek. A beruházásokat lebonyolí­tó gyárrészleg az év elején engedélyezett hatmillió forint­ból eddig 5,8 milliót már fel­használt a termelés korszerű­sítésére, technikai színvona­lának emelésére. Valószínű, hogy az év végéig újabb egy- milüó-háromszájzezer forint­tal növelik a beruházásokra fordított összeget. Tévé a somoskői iskolának A művelődésügy országos Somoskői mozgalma jegyében novem­ber 7 emlékünnepén, a sal­gótarjáni gépipari techni­Általános Iskolá nak. A bensőséges ünnepség alkalmából az iskola tanulói — Prókai Gáborné vezető pedagógus irányításával — kum, és szakközépiskola tele- nagy tetszéssel fogadott mű- síziós készüléket adott át a sorral kedveskedtek. napiak 1969. november 10.. hétfő Réka napja A Nap kel 6.41, nyugszik 16.15 órakor. A Hold kel 7.32. nyugszik 16.03 órakor. Felhős idő Várható időjárás ina estig: nap közben erősen felhős idő, sokhe­lyen újabb eső. Mérsékelt déli. délnyugati, majd megerősödő nyu­gati szél. a szélárnyékos helyeken délelőtti köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 8—13 fok között. — A totó 45. játékhetén 12 darab 13+1. találatos szelvény- volt. A nyeremény 42 475 fo­rint. A Í3 találatos szelvé­nyekre (15 darab) 29 034 fo­rintot, a 12 találatosokxa (282 darab) 1030 forintot, a 11 találatosokra 91 forintot, a 10 találatosokra 22 forintot kap­nak a nyertesek. — A kedvezőtlen időjárás éreztette hatását a közleke­désben. Az eredmény: az ünnepek alatt 210 közúti bal­eset történt az országutakon. Sajnos, tizennégyen életüket vesztették a balesetek kö­vetkeztében. — MOZGÖ KÉPTOL A SZÉ­LES VÁSZONIG címmel film­történeti és filmesztétikai elő­adás lesz november 12-én a szécsényi járási művelődési központban. — Csukás Lajos békési la­kos személygépkocsijának szélvédő üvegét sárral, hóval fröcskölte be előzés után egy tehergépkocsi. Csukás meg­csúszott a kocsival és Salgó­tarján—Somoskőújfalu között egy híd korlátjának ütközött. Sérülés nem történt, az anya­gi kár mintegy 8000 forint. — Pásztón, a MÁV-állomá­son november 7-én 10.30-kor kigyulladt egy bitumenes tartálykocsi. A tüzet a pász­tói tűzoltók oltották eh A bitumenes pótkocsi megron­gálódott, s a tűz következté­ben mintegy 35 ezer forint kár keletkezett. — Kiporszívózzák a vasúti teherkocsikat a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a ter­mékek minőségének megóvá­sa céljából. A munka jobb elvégzése érdekében újabb nagy teljesítményű porszívó­kat vásárolnak. Kutatják a vizet Nem elég az, hogy ott a tó Bánik község közepén, a nagyarányú fejlesztés felveti az ivóvízellátás; problémáit is. Éppen ezért megkezdik a víz felkutatását a Rétság fe­löli út mentén, hogy mintegy kétszáz telek kislakásainak és víkendházainak ivóvíz­gondját megoldják. Sokan szeretnének még telket vásá­rolni Bánkon, s legtöbbjük az iránt is érdeklődik, hogy ivóvízre, folyóvízre számít­hatnak-e. Megírhatjuk: a ta- nácskirendieltség a vízügyet napirenden tartja. ■Ü A szécsényi- művelődési központban három fordulóban rendezik meg a biliárdbajnoksá­got. Huszonnégyen indultak a versenyen. Képünkön Mic.sák Tibor az asztalnál 525 éve, 1444. november 10-én reggel kezdődött a magyarokra szomorú kimenetelű várnai csata. Ulász­ló király néhány hónappal a törökökkel tíz évre kö­tött szegedi béke után Cesarini Júlián bíboros, pápai követ erőteljes biztatására megszegte esküjét, és Hu­nyadi János vezette seregével megindult a török bi­rodalom ellen. Útközben csak kisebb ellenállásokba ütköztek. Várnánál azonban, a váratlanul szárgzföl- dön felvonuló Murad szultán seregének hatalmai túl­ereje elzárta a magyarok elől a visszautat. Az égési napon át tartó véres harc mindkét oldalon roppant veszteségeket okozott. A magyarok jelentékeny ré­sze elesett, közte maga Ulászló király is. Az ádáz harcot követő éjszakán a magyar lovasság maradvá­nyai átvágták magukat a török vonalakon. Így me­nekült meg Hunyadi is. Másnap reggel a törökök tá­madása teljesen megsemmisítette a szekérvárba zár­kózott magyar gyalogságot. Ott esett el Cesarini Ju­lian, ennek az elhamarkodott hadjáratnak szószóló ja is. — Havonta 15 4(10 forint se­gélyt fizet ki a megyénkben a rászoruló nyugdíjas kisipa­rosoknak és özvegyeknek a KIOSZ országos központja. — Három negyedév .alatt 54 dolgozót vontak fegyelmá- leg felelősségre a nagybáto- nyi gépüzemnél. Közülük 12 dolgozót kártérítésre kötelez­tek. — Az ünnepek alkalmából televíziót adtak át a Dorog- háizi Általános Iskolának. A televíziót a Mátraaljai Álla­mi Gazdaság ajándékozta. — AZ CJ SZABÁLYZATNAK megfelelően bányamentő alálio- mást létesítettek a szénsavgáz ve­szélyéről közismert Tiribes-akná - nál. — Halálos motorozás. Nyír- mada és Baktalórántháza kö­zött Filep Ernő 22 éves olcsvai géplakatos ittasan vezette mo­torkerékpárját. Járművével át­tért az úttest bal oldalára és egy fának ütközött. A motorkerék­pár vezetője és utasa, Filep Ernőné, 19 éves takarítónő a helyszínen szörnyethalt. A kutyákat nem lehet tekenyerezni A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete a galoppá- lyán rendezte meg a második hazai agárversenyt, s ezzel a futtatással zárult az idei be­mutatkozó, kísérleti program. Két futamban 8—8 agár indult, s ezúttal egy magyar és egy csehszlovák származású agár nyert aranyérmet. Eddig 18 külföldi agarat hoztak be az országba,.s egy hét alatt vala­mennyi elkelt. Két vásárló két—két kutyájával magán „versenyistállót” alapított. Jö­vőre fogadást is köthetnek a hazai agárversenyek szurkolói. A szakemberek szerint a ku­tyákat „nem lehet lekenyerez­ni”. Tehát az agárverseny tisz­taságához nem fér kétség. — Egyetemi adjunktusi és egye­temi tanársegédi állás betöltésére hirdet pályázatot az Agrártudo­mányi Egyetem. A pályázat el­nyeréséhez egyebeken kívül vil­lamosmérnöki képzettség szüksé­ges. — A MAI MAGYAR DRÁ­MÁRÓL indított ismertető so­rozatot a pásztói művelődési központ a helyi gimnázium­ban. A sorozat második elő­adásán, november 13-án Né­meth László: Villámfénynél című művét elemzik a Déryné Színház előadása alapján az érdeklődők. Ötös névadó Egyedülálló ünnepségre került sor tegnapelőtt Nógrádkövesden: a körzeti iskola 14 pedagógusa, közül 5 állt Bartos Pál tanácsel­nök elé, aki ezúttal névadóü népség vezetőjeként tevékenyke­dett. Gyürki Tibor, Tóth Imre, Kör­mendi Gyula és Peja Győző, vala­mint Gyürki Tiborné valamennyien az iskolában, az utóbbi három pe­dagógusférj felesége .pedig az óvodában dolgozik. Hogy a névadó végül is ötös lett, az Szilfai Sándor­nak, a kőbánya dolgozójának kö­szönhető. A névadásban részt vett kicsinyek között a legifjabb öt­hetes, a „legöregebb” tíz hónapos volt. A fiúk képviselték a többsé­get: hárman, két kislány ellené­ben. — 1944. november 8-án je­lent meg Szabolcsban a fel­szabadult Kelet -M agyaro rszág első demokratikus napilapja, a Magyar Nép. A lap első példányait még színes csoma­golópapíron adták ki, s vil­lany híján kézi erővel állítot­ták elő. Első szerkesztője és kiadója, Farkas Pál ma is a kiadóhivatal élén áll. A Ke- let-Magyarország elődjének munkatársa volt többek kö­zött Rákos Sándor költő. Az első években a lapot 5000— 6000 példányban adták ki. Napjainkban a Kelet-Magyar- ország 40 000 példányban je­lenik meg. — GERENDÁT szállított szom­baton László T. István Tiril.es- aK na b t n az ácsoláshoz. Egy meg­rakott csille mellett elvesztette egyensúlyát, megkapaszkodott. Az elejtett gerenda bal kézfejét ösz- szezúzta. — Hosszútávú bárénekes. Bob Anthony dél-afrikai bár­énekes. különös produkcióra vállalkozott pénteken a brit fővárosban: lelkes híveinek üdvrivalgása közepette be­jelentette, hogy 24 órás non­stop énekléssel új világcsú­csot kíván felállítani. Való­ban meg is született az ered­mény: Bob 494 dalt adott elő, megállás és kotta nélkül, hat világnyelven. Boltvezetők, közületek, építői pari vállalatok! Most érkezett importált SODRONYSZEG Méret: 20x40-es 25x50-es 25x60-as 28x60-as 28x65-ös Fogy. ár: 14,90 Ft 14,30 Fi 14,— Ft 14,— Ft 14,— Ft Méret: 30x70-es 31x70-es 31x80-as 32x70-es Fogy. ár: 14,— Ft 14,— Ft 13.80 Ft 13.80 Ft Közületi felhasználóknak nagykereskedelmi áron. azonnal szállítunk! Megrendeléseiket kérjük az alábbi címre küldeni: SZÖVÄRU VÁLLALAT VEGYESIPARCIKK FŐOSZTÁLY Budapest, IX., Soroksári út Í6. Telefon: 140-487. Telex: 33-76. NOGRAD, a .Mag var s’ooiaiist: Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei ián- ;g lapja. Főszerkesztő: GOT VAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. t. Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: tl-59. Éjszaka! szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petői: h. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari vállalat. Salgó­tarján. Petőfi a. t. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25073.

Next

/
Oldalképek
Tartalom