Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-11 / 261. szám

VILÁG proletárjai egvesulífteki NŐQRÁ AZ MSZMP NOGRáD MtGYCI BIZOTTSÁGA É.-S A MEGYEI TANÁCS 1-At>)4 XXV. ÉVF„ 261. SZÁM ARA: 80 FILLER 1969. NOVEMBER 11., KEDD Felemelték a lakásépítés jövő évi előirányzatát az intézkedésben ugyanis már Mai számunkban: Kedvezmény a háztájinak (3. oldal) Vandálok (4. oldal) Ki csapta be a dolgozókat? (5. oldal) „Árulkodó” étkezési szokások (6. oldal) Le Thanh Nghi látogatása Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, hétfőn fogadta Le Thanh Nghi-t, a Vietna­mi Dolgozók Pártja Politi­kai Bizottságának tagját, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök­helyettesét, aki kormánykül­döttség élén tartózkodik ha­A Gazdasági Bizottság hoz­zájárult, hogy a lakásépítés egyenletesebb ütemű növelése érdekében a korábban számí­tottnál 1400-zal több állami — ezen belül csaknem 700 szö­vetkezeti lakás — építését irá­nyozzák elő az 1970. évi terv­ben. Ezek a többletlakások el­sősorban azokban az országré­szekben épülhetnék, ahol túl­ságosan nagy lépcsőt jelentett volna az átmenet a harmadik és a negyedik ötéves terv la­kásprogramja között. Fejér, Heves, Komárom, Szabolcs, Tolna, Vas és Zala megyében ugyanis háromszor—négyszer több lakást kellett volna épí­teni 1971-ben, mint 1970-ben. Ezekben a megyékben az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vizsgálatai sze­rint az építőipari vállalatok elegendő lakásépítési kapaci­tással rendelkeznek, és az elő­zetesen közművesített ' építési terület is lehetővé teszi a többletelőirányzat teljesítését. E többleten felül jó néhány megyei tanács saját erőforrá­saiból is a korábban tervezett­nél több állami lakás építését irányozta elő 1970-re, s ezek­kel együtt 2750-nel emelkedik az állami lakásépítés jövő évi előirányzata. A Gazdasági Bizottság a ka­pacitás-felmérések alapján hozzájárult az állami építőipa­ri kivitelezésben épülő tár­sasházi lakások előirányzatá­nak növeléséhez is. Társasházi lakás 2100-zal több épülhet, s ehhez természetesen biztosí­tották az állami dotáció anya­gi fedezetét is. így az állami építőipar az utóbbi években átadott évi 20—21 ezer he­lyett, 26 600 lakás felépítésére terjesztheti elő jövő évi terv- javaslatát. Ez a többlet most már összességében és területi bontásban is lehetővé teszi, hogy egyenletesen növekvő ütemű, folyamatos átmenettel készülhessenek fel a negyedik ötéves terv, nagy lakásépítési programjának teljesítésére. A jövő évi társasházépítési előirányzat felemelése jelentő­sen hozzájárul a magánlakás­építés összetételének kedvező irányú változásához is. Ebben figyelembe vették a Központi Népi Ellenőrző Bizottságnak, az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztériumnak a ma­gánlakásépítésről készített kö­zös jelentését, amelyet a múlt héten tárgyalt a Miniszterta­nács. A jelentés szerint a ma­gánlakásépítésen belül növel­ni kell az új otthonok ará­nyát a városokban és ipari te­lepüléseken, hiszen a lakás­hiány mintegy 70 százaléka a fővárosban és a vidéki váro­sokban jelentkezilí, s a falvak­ban épülő új családi házak és otthonok inkább' a minőségi cserét, a lakásállomány minő­ségének javulását segítik. Az idén — a kormány egy továb­bi intézkedésének eredménye­képpen a tervezettnél kilenc- százzal több, összesen 8700 tár­sasházi lakás átadása várható. Jövőre pedig az újabb intéz­kedés már 10 300 társasházi otthon felépítését teszi lehe­tővé. Ezzel meggyorsul a vá­rosi magánlakások építésének, a lakáshiány csökkentésének üteme. zánkban. A baráti eszmecseren részt vett Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. (MTI) Április novemberben Rendkívül erőteljes átalaku­lás következett be a hét első napjára Európa időjárásában. Az Atiani-óceán közepétől Ukrajnáig kifejlődött erős nyugati szél ugyanis egyenle­tes enyhülést hozott az egész területre. így hétfőn reggel Londonban, Párizsban, Buda­pesten, Belgrádban, Kolozsvá­rott, Varsóban és Prágában egyaránt 5—10 fok között volt a hőmérséklet. Az enyhe levegő széles csa­padékzónával haladt előre, 4— 15 milliméteres esőt hozva. A lehullott eső mennyisége a hétfő reggelig tartó 24 óra alatt a Dunántúlon is elérte a 12 millimétert. A szél egyéb­ként igen erős lökésekkel ha­ladt előre. Például hétfőn 13 órakor a Ferihegyi repülőtér tornyában óránként 90 kilo­méter sebességű széllökést mértek, de már reggel óta az ország különböző pontjairól jelentettek 60—70 kilométeres széllökéseket. A jelek szerint ez a rend­kívül változékony időjárás, amely sokkal inkább illenék áprilishoz mint november kö­zepéhez,* még eltart néhány na­pig. Bár megindult már fe­lénk a grönlandi eredetű igen hideg levegő is. Losonczi Pál Indiába utazott Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke — felesége társa­ságában — hétfőn reggel a MALÉV különrepülőgépén Indiába utazott, ahol V. V. Gi­nnek, az Indiai Köztársaság elnökének meghívására tesz hivatalos látogatást. Losonczi Pál kíséretében van: dr. Tí­már Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Házi Ven­cel külügyminiszter-helyettes, Asztalos Lajos kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes és Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes. A búcsúztatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnö­ke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Ajtai Miklós, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács elnök­helyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, ár. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, Nagy József- né könnyűipari miniszter és Púja Frigyes, a külügyminisz­ter első helyettese. Ott volt M. N. Anand, az Indiai Köztár­saság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. Je­len volt F. J. Tyitov, a Szov­jetunió magyarországi nagykö­vete, megjelent Mohamed Has­san Puyani, az Iráni Császár­ság budapesti nagykövete is. Kíséretével együtt Losonczi Pál indiai látogatása után — november 16-tól — Moham­mad Reza Pahlavi Aryahmer sahinsah meghívására az Irá­ni Császárságban tesz hivata­los látogatást. * Losonczi Pál, hétfőn délben rövid időre megszakította út­ját Moszkvában. A szovjet fő­város vnukovói repülőterén az Elnöki Tanács elnökét Mihail Jasznov, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nökhelyettese, Mihail Leszecs- ko miniszterelnök-helyettes. Leonyid Iljicsov külügymi­niszter-helyettes, Szipka Jó­zsef hazánk moszkvai nagy­követe köszöntötte. Jelen voltak a magyar nagykö­vetség és a kolónia tagjai. A repülőtér szalonjában Mi­hail Jasznov, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének nevében villásreggelit adott Losonczi Pál és a kíséretében levő sze­mélyek tiszteletére. Az IL—18- as elnöki különrepülőgép egy­órás moszkvai tartózkodás után folytatta útját Üj-Delhi felé. (MTI) Prágai szakszervezeti delegáció Budapesten Hétfőn Budapestre érkezett Szakszervezetek Budapesti a Csehszlovák Szakszerveze- Tanácsa és a fővárosi ta- tek Prágai Tanácsának há- nács vezetőivel, megismer- romtagú delegációja, Franti- bednek a fővárosi lakosság sek Smicek elnökhelyettes ellátásának szervezési kérdé- vezetésével. seivel. Tanulmányozzák Bu­. ... , .. , Japesit kereskedelmi és köz­Néhány napos itt-tartozku- eked;ési helyzetét, a lakás­dasuk alar tanulmányozzak a ,pítkezési terveket, a fővaros budapesti szakszervezeti szer- Lakosságának ellátását segítő vek munkáját tárgyalnak a szakszervezeti mimikát. Egy nap a világban Érdeklődéssel tekint a világ múlik, hogy ezeknek a meg- tes, hogy az új bonni kor- a Helsinkiben néhány nap beszéléseknek lesz-e kézzel- mámy elutasítja a Szovjet­múlva — November 17-én — fogható eredménye. Nixon unió esetleges támadó szarv- megkezdődő szovjet—ámen- elnök ugyan hivatalbalépése dekáiról szóló reakciós ko- kai tárgyalások elé, amelye- óta (választási korteshadjára- holmányokat, sőt, élesen le­ken a stratégiai fegyverek tának idejéről nem is beszél- szögezi f.zt is, hogy az ENSZ korlátozásának kérdéseit ve) sokat beszélt arról, hogy alapokmányának a CDU ál­vimgálják meg. Mint a békét kíván, de — a vietna- tail idézett cikkelyeit kifeje- TASZSZ hétfőn közölte, a mi kérdésben legalábbis — zetten — a nácizmus Celtá- szovjeit küldöttség vezetője szavait eddig még nem követ- madása ellen szövegezték. Vlagyimir Szemjonov kül- ték olyan tettek, amelyek Mindemellett érdekes és ügyminiszter-helyettes lesz. szónoklatainak arany fedi ze- éies vita várható a nyugat- A világ közvéleménye sokat tét biztosíthatnák. Helsinki- német parlament szerdai vár ezektől a tárgyalásoktól, ben Washington újabb esélyt ülésén. Bizonyosra vehető, Annyi bizonyos, hogy a kap a bizonyításra. hogy a klerikál-koazervatív Szovjetunió régen meghirde- Ügy tűnik, Bonnban most ellenzék nem adja fel pozí­tett elvi politikája — a békés kerül sor az első igazi erő- cióit és továbbra is mindent egymás mellett élés — alap- próbára a szerepet cserélők: elkövet majd, hogy az jón képviseli majd állás- az új kormány és az új ellen- NSZK-t megpróbálja távol pontját Helsinkiben. zék között. Szerdán vitatja tartani az atomsorompó­Elsősorban Washingtonon meg a Bundestag az atomso- egyezmény aláírásától. rompó-eigyezmény kérdését. Figyelmet érdemlő hír ér­thetve azt a választ, amelyet kezett hétfőn a Közei -Kelet­a kormány ezzel kapcsolatban ről. A kairói lapok vezető az ellenzéki CDU/CSU kórdé- helyen jelentettek az egyíp­seire adott. Mint ismeretes, a omi haditengerészetnek a kormány alá akarja írni, Sinai-félsziget Izrael által Kiesingerék viszont ellenzik megszállt részén végrehajtott az atomstopszerződést. sikeres támadást. Az EAK A Brandt-kormány az el- sajtója úgy tudja: a támadás lenzék kérdéseire adott íré- olyan eredményes volt, hogy sós válásiéban "sok érvet hoz Dajant Izraelben a miniszter- fel az atomsorompó-szerződés tanács elé idézték, magyará- aláírásénak szükségessége zatot követelve tőle. „Az mellett, a többi között választ .EAK folytatja a felőrlő há- ad a Kiesínger—Strauss párt borút szárazföldön, tengeren „szovjet mumus” rágalmaira és levegőben mindaddig, amíg is. hangsúlyozva: „a CDU fel nem szabadítja megszállt CSU is jól tudja, hogy daj- területeit” — írja az Ad kamesékről van szó”. Min- Gumhurija című kairói na­denesetre helyes és örvendő- pilap vezércikke. Harmincezer vagon cukorrépa A magyar cukoripar selypi cukorgyárában az idei kampány­ban 30 ezer vagon cukorrépából 3300 vagon cukrot készíte­nek. Ebből 1100 vagon finomít vány. Naponta 230 vagon cu­korrépa kerül feldolgozásra. Képünkön: vízágyúval ürítik ki a vagonokból a ciikoralapanyasot A rúdba préselt cukrot cukorvágó gépbe helyezik, ahol a rúd- cukorból vágják a kockacukrot % hazai fogyasztáson kívül a távoli Iránba is szállítanak je­lentős mennyiségben kockacukrot, egy különleges kísérlete­zett fajtát, amelynek olvadása a megrendelő kérésére 10—12 nerc. Képünkön: csomagolják az iráni exportra kerülő koc­kacukrot. A 30 ezer vagon cukorrépának jelentős részét Nóg- —:<T megyéből szállítják Selypre Koppány György felvételei i

Next

/
Oldalképek
Tartalom