Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
Színházi esték A Kegyenc Saigótarj ánban Az utóbbi időben irodalmi és történész körökben elég sok szó esik egy emberről, akinek hamvait Szirák községben, a Degenfeld -család sírboltja őrzi immár több mint teljes évszázada- s aki az 1848—49-es magyar szabadságharcnak Kossuth oldalán egyik legkiemelkedőbb politikai személyisége volt. „Titkok Teleki László koporsója körül” címmel személyével legújabban Domonkos László tanulmánya foglalkozik a Kortárs októberi számában, de rajta kívül számos kutatót izgat mindmáig Teleki különös ívelésű élete és titokzatos halála. S nem csupán a tisztelt politikusé, Kussuth párizsi követéé, de a fiatal éveiben irodalommal foglalkzóé is. Ami az irdalmár Teleki László hagyatékából ránkmaradt és máig számontartott, az a Kegyenc című történelmi drámája. Hogyan ítélkezik róla az irodalomtörténet?.. Mit tartott és tart róla ? .. Az 1841-es bemutatót követően Vörösmarty fenntartva szeretetteljes. nagyrabecsülését a szerző iránt, találóan elemzi a dráma gyengéit. Kétségtelen, hogy a Kegyenc nem áll a magyar reformkor romantikus drámairodalmának átlaga fölött, cselekményvezetésében Vidor Hugó hatását hordozza, s bár a művön a szerző remek szónoki nyelve érződik, messze elmarad Vörösmarty költői lendületétől és Szigligeti drámáinak színpadszerűségétől. A darab Teleki életében négy előadást ért meg. Szemlélete, udvarellenessége annak idején sajátos aktualitást adott az ókori Répában játszódó történetnek. Ennek köszönheti a dráma (vagy ez okozta későbbi hosszas mel- lőztetését?!). hogy sokan a kortársértékelők közül a Bánk bán mellé állították, mint a legkitűnőbb magyar drámák egyikét. Talán e túlzó felértékelés visszahatásának tudható be, hogy az 1841-es színrehozását csak több mint 60 év elteltével. 1903-ban követte újabb, majd csaknem egy évtized múltán centenáris előadáson mutatták be ismét, Galamb Sándor átdolgozásában. A dráma negyedvirágzásának napjainkban vagyunk tanúi. Az immár százharminc esztendős mű Illyés Gyula, nyelvi és dramaturgiai megújításában járja színpadainkat, a budapesti Madách Színházat és többek között a debreceni Csokonai Színházat. Az átdolgozásban — vagy ahogyan Illyés jelzi: a „Teleki László eszméi nyomán” született Kegyencben — határozottab- bá váltak a dráma hőseinek arcélei. következetesebbé, indokoltabbá a cselekvések, s a történés kusza szövevénye is rendezettebb. áttekinthetőbb. S mindezt úgy érte el Illyés, hogy Teleki mondandói, alapeszméi hiánytalanul, sőt erőteljesebben érvényesülnek. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt mondom, hogy a Kegyenc e gondos és szeretetteljes átdolgozásban teljesedett ki egészen, s vált drámairodalmunk valóban számottevő kincsévé. E megjegyzéssel — úgy vélem — semmiben nem kisebbítem Teleki László eredendő érdemét. Illyés méltó művét szemelt ki megmenteni az elfeledéstől. Szerencsés összejátszása a véletlennek, hogy néhány hete a televízió képernyőjén a Madách Színház nagyszerű előadásában láthattuk a Ke- gyencet. s most az elmúlt hé, ten a debreceni színház vállalkozásánál tapsolhattunk a műnek a salgótarjáni József Attila művelődési központ nézőterén. A két színház produkciója a rendezői és színészi felfogások egybevetésére is érdekes lehetőséget nyújtott. Kétségtelen, hogy a szuggesztívebb, az összefogot- tabb, feszültségben telítettebb előadást a Madách Színház adta. Gábor Miklós Valenti- niánusa csupa hisztérikus vibráció, örvényes le-fel csa- pongás — vergődés a kétség falai között. Egyszerre gyáva és kegyetlen, kétségbeesett patkány és támadó fenevad. A debreceniek Valentiniánusa Fonyó István formálásában jóval kevesebb színészi tudatosság produktuma. Az ő császára kisstílűbb, szenvelgőbb és enerváltabb ártalmatlanabb. könnyebben eltaposható féreg. Nem félelmetes és gyűlöletes despota — csak utálatos. Így kevésbé hiteles, hogy újabb és újabb aljasságai után is késlekednek leszámolni vele. M ensáros László Maximu- sával szemben a debreceni Maximus: Sárosdu Rezső halványabbat, pszichikai építkezésében kevésbé izgalmasat nyújtott, de kétségtelen, hogy így is igen sok értékes pillanatot teremtett. A debreceniek előadásának legszembetűnőbb gyengéjét Fulgentius ellenzéki szenátor alakjában Gerbár Tibor képviselte. Az . egyébként kitűnő művész lágyabb egyénisége nem bírt azonosulni Fulgenti- usnak a robbanás atmoszféráján forró indulataival. Tehetséges fiatalt ismertünk meg a Maximus fiát, Palladi- ust formáló Dózsa Lászlóban, de tartásban, mozgásban még kezdetén van a mesterségnek. A dráma két női alakját, Eudoxiát, Valenti- niánus feleségét és Júliát, Maximus hitvesét Lontay Margit és Olsavszky Éva mintázta meg. A két feladat közül az utóbbi a hálásabb. Olsavszky Éva precízen ellátta szerepét, ennyi vonatkozik a kisebb lehetőségű Lontay Margitra is. Jó jellemrajzokat kaptunk Simor Ottótól, Köti Árpádtól, Novák Istvántól és Harkányi János, valamint Sárközi Zoltán is kifogástalant nyújtott. Giricz Mátyás rendezését kissé tempótlannak. ritmusában monotonnak éreztem. Az előadás színpadképei leegysze- rűsítettségükben is légkört teremtők, nem tolakodó, de segítő részesei az előadási sikernek. Barna Tibor Kiripolszky, az olaj király A bűnügynek négy vádlottja van. Az elsőrendű vádlott Kiripolszky László 38 éves isa- szegi lakos. Kiripolszky középiskolát végzett, utána a MÁV Budapesti Építésfőnök- séigének alkalmazásában állt. Bérelszámoló volt, majd különböző iskolák elvégzése után anyagszámadóként foglalkoztatták. Munkájával elégedettek voltak, mert Kiripolszky igyekezett tudása legjavát adni és szorgalma ellen nem volt kifogás. Minden rendben ment, egészen 1967-ig. Ekkor átszervezés folytán áthelyezték a Salgótarjáni Építésvezetőséghez, s itt kezdődött a baj. Hiába a figyelmeztetés Üj munkahelyén Kiripolszky munkáját — enyhén szólva — felelőtlenül, figyelmetlenül látta el. Feletteseitől először figyelmeztetést kapott nem is egy alkalommal, majd fegyelmit. Úgy látszik egyik sem használt, mert összeütközésbe került a törvénnyel. Meglehetősen felelősségteljes munkakörben dolgozott Kötelessége volt munkahelyének álló- és forgóeszközökkel való ellátása, ezek raktározása és elszámolása. Tudott dolog, hogy egy-egy vállalatnál az eszközök, anyagok a raktárban vagy különböző munkahelyeken vannak. A kiadás, visszavételezés, az elszámolások helyesbítése úgynevezett TH-jegyeken kellett volna, hogy történjen. Ezzel szemben a gyakorlatban mi történt? A raktárosi teendőket egy „anyagmozgató” látta el, s a botcsinálta raktárost a TH-jegyek nem érdekelték. Az anyagok kiadását egy könyvben vezette, s ez lett az alapbizonylat. Így aztán a bizonylati fegyelem napról napra csorbát szenvedett. A bejegyzéseket ugyanis nem mindig követte az elszámolási bizonylatok kiállítása. Magyarul: eltértek az adatok. A raktárkönyvbe Kiripolszky is bejegyzett egy s mást, és nem is egy alkalommal nem létező elszámolásokat igyekezett legalizálni. Bűnös tevékenységére két év után figyeltek fel. Jó üzlet az olaj A motormeghajtású gépek üzemeltetéséhez üzemanyag kell, mégpedig olaj. A salgótarjáni építési főnökségen, erről Kiiripolszkynak kellett gondoskodnia. Emellett el kellett látnia a MÁV építési géptelepi főnökség vasúti pályához kötött gépeit is, ez a vállalat ugyanis bérmunkát véigzett a tarjáni főnökségnek. Kiripolszky a MÁV salgótarjáni 2. számú szertárától igényelhetett gázolajat, de el volt látva gázolajjegyekkel is, amelyet a ÁFOR-nál beválthatott. Valamire felfigyelt az anyagszámadó. Arra, hogy a pályához kötött gépekhez a folyékony üzemanyagot szállítani kellett, ezek ugyanis nem tankolhatok. Így a jegyellátás ezekkel a gépekkel kapcsolatban felesleges volt. Hozzálátott és értékesíteni kezdte a gázolaj jegyeket, amelyekből jelentős haszonra tett szert. egyesen manipulált Kiripolszky 1967-ben 6074,50 liter gázolajból 4600 litert saját részére váltott ki, 140 litert a géptelepnek adott, 1334,50 litert ismeretlen személyek részére értékesített. A haszna mintegy 11 300 forint volt, amit szépen el is költött. Tudta, hoigy a feketeüzlet előbb-utóbb kitudódik, és elkezdett manipulálni. Vácra indult failuíbéli ismerőséhez, Tóth Józsefhez■ aki anyagszámadó volt a MÁV IV-ea számú váci építésfőnökségénél. Segítséget kért és kapott. Először 1000, majd 4200 liter gázolaj fiktív terheléséről szóló küldlevelet fogadott el tőle Tóth, s ezt igazolta is. Megtehette a derék cimbora, mert tudta, hogy a váci építésvezetőségen üzemanyagtöbblet van. Az már más kérdés, hogy Tóth 9880 forinttal csapta be munkahelyét, helyesebben: károsította meg a társadalmi tulajdont. Kiripolszky közben tovább könyvelgetett. A dekádonként végzett üzemanyag-felhasználáshoz hozzáírt, s így kivonással, hozzáadással újabb pénzek ütötték a markát. Jött a következő év, 1968. Ekkor 12 710 literről szóló gázolaj- jegyet tartott vissza saját céljaira. Értékesítette, vagy olajra váltotta be a jegyeket. A vácihoz hasonlóan a MÁV salgótarjáni szertárához is küldött jegyet ez év júniusá- •ban, 6000 literről. Tette ezt anélkül, hogy bármiféle tényleges átadás lett volna. Itt azonban már megjárta. Augusztus 5-én rovanesolás volt és a szertár visszautasította a fiktív terhelést, ugyanis az üzamanyagjegyek nem érkeztek meg, hiába várták őket. Kiripolszky kénytelen volt 6000 liter olajat vásárolni az ÁFOR-nál. Mindenütt megpróbálkozott, hogy elsimítsa ügyeit, hoigy behozza a hiányt. Sikkasztás és mps büntettek A karancslapujitői Karancs- mente Tsz-től — jó kapcsolatai voltak — 1200 liter gázolajat kért kölcsön azzal, hogy hamarosan visszaadja. Etet is pénzzé tette. A tételeket, helyesebben az apránként befolyt összegeket, hely hiányában nehéz lenne felsorolni. Ma Rembrandt-kiállítás nvílik a Szépművészeti Múzeumban Rembrandt halálának háromszáz éves évfordulóját ünnepli a világ. A budapesti Szépművészeti Múzeum ez alkalomból kiállítást rendezett Rembrandt festményeiből, rézkarcaiból, rajzaiból. A kiállítást ma nyitják meg'. Többi között látható lesz a kiállításon egy tanulmánylap, amelyet eddig ismeretlen tanítvány munkájaként tartottak számon, s a Rembrandt-kutatók most • elismerték a mester eredeti munkájának, s azt az Éjjeli őrjárat című híres kép egyik alakjával együtt emlegetik. A Rembrandt-tanítványok eddig alig ismert újabb 35 rajzát is láthatjuk a tárlaton. Summázva: két év alatt nem kevesebb mint 44 296 forint kárt okozott a társadalmi tulajdonban. Lehetetlen felkutatni mindazokat, akiktől különböző összeget vett fel az olaj jegyekért. Két vádlott társa segített az értékesítésben. Kiripolszky László, az olajkirály hamarosan bíróság elé áll. Éllene és három társa ellen a vád: társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító sikkasztás és más bűntettek. A bíróság 18 tanút hallgat meg az olajügyben. Szokács László ! N. GNIGYUK: Fordította: SÁRKÖZI GYULA 53. Riportregén v — Most már számomra is nevetséges. De akkor azt hittem, hogy mindennek vége. Hisz’ sehogyan sem tudtam elképzelni, hogy Paul Siebert nem német náci, hanem orosz partizán. Szemjonovnak, amikor átadta az „üdvözletét Popovtól”, nyomban hittem és arra gondoltam, hogy segítségemre lesz megszabadulni Sieberttől. De egyszer csak figyelmezteti a náci tisztet, hogy a fekete mérgezett. Képzelje el, mi játszódott le bennem. Nem hittem neki. azt gondoltam, hogy magát elfogták és arra kényszerítették, hogy mindent bevalljon. — Amikor megállapodtunk a jelszóban — feleltem —, arra gondoltunk, hogy Kuznyecov egyedül jön le magához. De Lukin nem engedte. Azt mondta, hogy a jelszónak nem mindig hisznek, annál is inkább, mert maga Siebertet Gestapó-tisztnek ismeri, és gyűlöli őt. Lukin ezért határozott úgy, hogy Válja Szemjonovot .küldi el Kuznyecovval. Válja ugyanis állandóan azt kérte, hogy küldjék már egyszer Rovnóba. — Miért, azelőtt soha nem járt Rovnóban? — kérdezte Lisowska. — Nem, ő más jellegű feladatot hajtott végre. Soha sincs megállása. Amikor az osztag egyik helyről átköltözik egy másikra, legyalogol mondjuk harminc kilométert, Válja a hozzá beosztott fiúkkal kétszer annyit tesz meg: hisz először mindent fel kell deríteni, megvizsgálni a helységet, a körülményeket. Aztán meg a legmegfelelőbb útvonalat is ki kell választaniuk. Az osztagnál a partizánok adják az őrséget, a felderítők meg minden— 157 — nap ötven kilométereket gyalogolnak az összekötő posztokig és vissza, hozzák az üzeneteket a helyi illegális hírszerzőktől, olyanoktól mint mi. Válja nagyon szeretett volna már a városba jutni, de nem engedték. — Miért? — Képzelje el, hogy egy ember, aki egész életét Moszkvában élte le, és az orosz nyelven kívül semmilyen más nyelven nem beszél, egyszercsak megjelenik a megszállt Ukrajna „fővárosában.” Nyomban gyanút keltett és a Gestapo markába került volna. — De lám mégis csak elengedték! — Igen. Lukin talált számára kiutat. Azt mondta Szemjonovnak: „Német egyenruhát öltesz, s kapsz egy »deutschkozák«-nak való igazolványt, s akkor jogod lesz fegyveresen mászkálni a városban. Ez a legmegfelelőbb egyenruha a számodra. Csak aztán tanulj meg szabályosan tisztelegni és »Heil Hitler«-t kiáltani.” Így jött el magához, hogy „segítségére legyen” Kuznyecovnak. S milyen jó, hogy eljött, mert másképp nem hittem volna Siebertnek. — Hát Léna hol volt? — kérdeztem. — Nem hallotta meg a kiabálását? — Nem. Szerencsére elment valahová, nem volt itthon senki. Nagyon óvatos kislány. Egyébként nem először hozott már nehéz helyzetbe. Nemrég azt mondja nekem: „Tudod Lida, az az érzésem, hogy a sofőr, aki Paul Siebertet szokta idehozni, tudod az, akit Siebert Ni- colausnak hív, biztosan partizán.” „Honnan veszed?” — kiáltottam rá. ö meg nyugodtan folytatja: „Ha nem is igazi partizán, de gyűlöli a németeket. Siebert rá szokott ordítani, ő meg csak hallgat. Aztán észrevettem, hogy két pisztolya van. Minek kell egy sofőrnek két revolver, meg egy aktatáska kézigránát? Csak a partizánok fegyverzik fel ennyire magukat. Egyszer majd biztosan elviszi Siebertet oda, ahonnan nincs többé visszatérés. Meglátod!” — No, mit csináljak vele, elvégre nem pofozhatom meg. Meg aztán ez a mai eset is... Tudja, egyre nehezebb titkolózni előtte. — Okos kislány, s nem szabad ezt bűnéül felróni. Biztos vagyok benne, hogy senki előtt nem szólja el magát — próbáltam megnyugtatni Lisowskát. — Tudtam előre, hogy védelmébe veszi. Magának nagyon rokonszenves. Amikor olyan nagyon sokáig távol volt, mindig kérdezősködött maga felől, hogy mi van magával, miért nem jár hozzánk. Mindig emlegette, hogy meg szokta húzogatni a haját. — 158 -A---------------— Bevallom, előfordult — nevettem. Majd hozzátettem: — Nagyon jó, hogy ilyen fiataljaink vannak már. Egyik-másikra ránéz az ember, s azt hiszi, hogy még gyerek. Mit is várhat az ilyentől az ember? Aztán kiderül, hogy ez a gyerek nagy dolgokra képes. Nem is olyan rég egy kislány segítségével robbantottunk fel egy hidat. Eljön az idő, és Léna ugyanúgy, mint mi, mint Maja, bekapcsolódik a harcba. Csak arra nem lesz képes, hogy kiűzze a megszállókat. Órámra pillantottam: ideje távozni. B’elálltam. — Hát akkor a viszontlátásra. — Hová siet? Üljön még egy keveset. Jaj, milyen udvariatlan vagyok! Még egy feketével sem kínáltam meg... — Köszönöm, nem kérek. Már így is eleget ültem itt, pedig várnak. — Eljön még hozzánk? — Feltétlenül, de egyelőre nem tudom megmondani, mikor. Holnap elhagyom Rovnót. Lehet, hogy rövidesen visszatérek, s akkor majd eljövök. — Minden jót! A tornácon Lénával találkoztam. Amikor meglátott, megkérdezte: — Miért ilyen korán? — Muszáj, Lénocska. — Jöjjön el máskor is! Válaszul vidáman rákacsintottam és meghúztam a haját. Elnevette magát és • nagyon halkan, hogy senki meg ne hallja, odasúgta nekem: — Par-ti-zán! És gyorsan becsukta az ajtót. XIX. Hol vagy, Paul Siebert*? Rovnó, 1944 elején már egyáltalán nem hasonlított a megszállt Ukrajna „fővárosára”. De arra a városra sem emlékeztetett, amelyet hírszerzői munkánk megkezdésekor ismertünk meg. A megszállók már nem voltak olyan magabiztosak, mint azelőtt. Kuznyecov bátor tettei. bajtársainak, a vakmerő rovnói földalatti harcosoknak és más hazafiaknak a tevékenysége rettegésben tartotta a megszállókat. Márpedig a náciknak volt miért rettegniük. (Folytatjuk) — 159 — k C
