Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-22 / 245. szám

VllAG PROLETÁRJAI, EGVESüLJETEICI Willy Brandt az NSZK új kancellárja (2. oldal) Legyen kizáró fényező lö. oldal, Rablótámadás Salgótarjánban íö. oldal) • • Onköltségszámítás a tsz-ekben Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Hét napirendi pont szere­pelt a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának teg­napi ülésén, amelyek közül joggal számított nagy érdeklő­désre a két mezőgazdasági vo­natkozású előterjesztés: a hegyvidéki gazdálkodásról szó­ló kormányhatározat végrehaj­tása a salgótarjáni járásban, valamint a Nógrád megyei tsz-ek számviteli helyzete, és a szövetkezeti önköltségszá- mitás. A Géczi János elnökle­tével megtartott ülésen részt vett és felszólalt Matúz Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkára és Boruzs Gyula, a MÉM mezőgazdasági vállalat­felügyeleti főosztályának he­lyettes vezetője is. A végrehajtó bizottság a hozzászólások és Géczi János összegezése során megállapí­totta, hogy az illetékes szak- igazgatási osztály jól szervez­te meg a határozat végrehaj­tását, amint arról Hajczinger György, a megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is beszá­molt Meggyorsították az erdőte­lepítést, amit a tsz-ek na­gyobbára már önállóan végeznek, s a telepítésekhez a csemete­nevelést az idén 20, jövőre mór 80 százalékban önállóan vég­zik. Nyolc tsz-ben van minta­legelő, három tsz: a homokte- venyei, a kazán és a mátra- mindszenti új legelőt telepí­tett. Nyolc tsz-ben, tizenegy majorban, mintegy húsz kilo­méter hosszúságban bekötőút épül. A meliorációs és vízrende­zési munkáknál javult a terv­ellátottság: 12 tsz-nek van már talajvédelmi terve, 1970- re pedig valamennyi tsz-ben elkészül. A járásban 34 szak­ember után részesülnek a tsz- ek jövedelem-kiegészítésben. A szakemberek letelepedé­sét segítette elő a három új szolgálati lakás meg­építése is. Összességében megállapítható, hogy a tsz-ek az önálló, válla­latszerű gazdálkodás kereté­ben megfelelő intézkedéseket tesznek a kormányhatározat­ban biztosított lehetőségek ki­aknázására. A kedvezőtlenebb támogatás miatt azonban ke­vesebb juhférőhely épült mint szavasmarha-istálló, de a ne­gyedik ötéves tervre már juh- hodályokra is nagyobb mérté­kű támogatást irányoztak elő. Matúz József hozzászólásá­ban felhívta a figyelmet a ta­lajvédelem fontosságára, amit szerinte a salgótarjáni járás­ban nem eléggé ütemesen és átgondoltan valósítanak meg. Ehhez a járás vezetőitől több kezdeményezést vár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tsz-ek erdőtelepítése elmarad a vágástól. Több felszólaló ehhez kap­csolódva javasolta az anyagi erők átcsoportosítását és kérte a MÉM jelenlevő kép­viselőjét is, hogy a talajvé­delmet anyagiakban is kiemelt feladatnak tekintsék. Nagy vitát váltott 'ki a má­sodik napirendi pont, a tsz- ek számviteli munkája és ön­költségszámítása. Az ülés előtt kiosztották a NEB hozzászó­lásának sokszorosított példá­nyait is, amelyben több vizs­gálat alapján megállapítják, hogy a termelőszövetkezetek számviteli munkájában sok a hiányosság, gyakori a pénz­ügyi, bizonylati fegyelem meg­sértése vagy tudatos kijátszá­sa. A nyilvántartások nem naprakészek, nem tükrözik a tényleges állapotot, a gazdál­kodás fejlettségét. így pedig nem lehetséges megbízható önköltségszámítás. A vita során, amelyben Han- kó János és Illés Miklós, a megyei tanács vb két elnök- helyettese és Sümegi János, valamint Micsik Imre szemé­lyében a szécsényi és a nagy­oroszi tsz-elnökök is felszólal­tak, a végrehajtó bizottság tagjai úgy találták, hogy me­gyénk termelőszövetkezeteiben a számvitel az önálló vállalat­szerű gazdálkodás keretében tovább fejlődött, bár előfor­dulnak ellentmondások. Az ügyészség jelenlevő képviselő­je szerint az elszigetelt, egyedi visszaélések és hiányosságok ellenére nagy az előrehaladás, a tsz-ekben becsületes pénz- és anyagkezelés fo­lyik. Mindezek ellenére a szabály­talanságok felfedezésénél, mint például az adócsalás vagy a dotációval való visszaélés ese­(Folytatás a 2. oldalon) Alapvető követelmény a termelékenység és a gazdaságossás Ménkes-akna a verseny élén A Nógrádi Szénbányák üzemeinél napról -napra egy­re több brigád csatlakozik az országos felhíváshoz és módo­sítja eredeti felajánlását ha­zánk felszabadulásának 25., Lenin elvtárs halálának 100. évfordulója tiszteletére. Mén- kes-akna szocialista brigádjai még a bányásznap előtt szólí­tották versenyre az iparme­dence szocialista brigádjait és ígéretet tettek többek között arra is, hogy élüzem szinten teljesítik éves tervüket. 112,3 százalékra teljesítették az összüzemi teljesítményter>- vet. Árbevételük 25,71 forint­tal volt nagyobb tonnánként, ugyanakkor az önköltségből 47 fillért takarítottak meg. A mizserfai Gusztáv-akna lett a 3. az elmúlt időszakban, bár legnagyobb arányban, 116,2 százalékra itt teljesítet­ték túl az összüzemi teljesít­ménytervet. Sajnos árbevéte­lük a vártnál kedvezőtleneb­bül alakult és ezt csak kis­mértékben ellensúlyozta, hogy az önköltségből tonnánként 9,16 forintot takarítottak meg. Az élüzem címet végsősoron nem a negyedéves, hanem az aknaüzemek egész évi ered­ményes tevékenysége alapján ítélik oda. A részeredmények­ből már következtetni lehet, hogy ebben a negyedévben igen élénk lesz a verseny, hi­szen pályázó még több is van a megtisztelő címre és a vele­járó nem csekély jutalomra. A barátság, az együttműködés jegyében Megkezdődtek a szovjet—csehszlovák tárgyalások Kedden a Kremlben meg­kezdődtek a szovjet—csehszlo­vák tárgyalások. Szovjet részről a tárgyaláso­kon részt vesznek Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgor- nij, Alekszej Koszigin és más szovjet államvezetők, cseh­szlovák részről — Gustáv Hu- sák, a CSKP kb első titkára, Ludvik Svoboda köztársasági elnök, Oldrich Cerník kor­mányelnök és a csehszlovák delegáció más tagjai. A csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség hétfő óta tar­tózkodik Moszkvában hivata­los baráti látogatáson. Délben a tárgyalásokról saj­tóközleményt adtak ki. A köz­lemény rámutat, hogy a meg­beszélések során megkülön­böztetett figyelmet szenteltek a Szovjetunió és Csehszlová­kia közötti barátság és sok­oldalú együttműködés tovább­fejlesztésével kapcsolatos kér­déseknek, az SZKP és a CSKP közötti kapcsolatok fejleszté­sének, a marxizmus—leniniz- mus és a szocialista interna­cionalizmus elvei alapján. Is­mét hangsúlyt kapott, hogy a szocialista közösség, az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége megerősítésének elvi jelentő­sége van. A tárgyalófelek eszmecserét folytattak ezen kívül olyan nemzetközi politikai kérdések­ről is, amelyek mindkét fél számára fontosait. A megbe­szélések a testvéri barátság és szívélyesség, a megvitatott kér­désekben mutatkozó teljes né­zetazonosság légkörében zaj­lottak le. A tárgyalások foly­tatódnak. Mint a Moszkvában kedden megkezdődött szovjet—cseh­szlovák tárgyalásokról kiadott közleményből kitűnik, a tár­gyalásokon szovjet részről részt vesz még Andrej Kiri­lenko, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, a központi bizottság titkára, Konsztan- tyin Katusev, a központi bi­zottság titkára, Nyikolaj Baj- bakov és Mihail Leszecsko. miniszterein ök-helyettesek. Andrej Gromiko• külügymi­niszter, Andrej Grecsko hon­védelmi miniszter. Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi mi­niszter és Sztyepan Cservo- nyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete. Csehszlovák részről a tár­gyalásokban a felsoroltakon kívül részt vesz még Lubomir Strougal és Vasil Bilak, a CSKP kb elnökségének tag­jai, a kb titkárai, Stefan Sa- dovsky, a Szlovák Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak első titkára, Frantisek Hamouz, a szövetségi kormány elnökhelyettese, Jan Marke külügyminiszter. Martin Dzu- honvédelmi miniszter és Vladimir Koucky Csehszlová­kia moszkvai nagykövete. (MTI) Magyar-német baráti találkozó Salgótarjánban Vendégek az NDK-ból egy tsz-ben Ünnepi összejöveteleken emlékeznek meg a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának húszéves év­fordulójáról Nógrád megyé­ben is. Ebből az alkalomból rendezték meg tegnap Salgó­tarjánban a termelőszövetke­zeti szakemberek baráti talál­kozóját. A Hazafias Nép­front Nógrád megyei Bizott­sága, valamint a Cserhát és Karancs Hegyvidéki Terme­lőszövetkezetek Területi Szö­vetségének vendégeként a vá­rosba látogatott és részt vett a baráti találkozón Jürgen Kästner és Adolf Pritschow, az NDK budapesti nagykö­vetsége kereskedelmi osztá­lyának két munkatársa. A salgótarjáni járás szö­vetkezeti vezptői, szakembe­rei a beszélgetés során olyan kérdésekre kértek választ, mint a német szövetkezetiek eredményei, a tervezés, a ter­melő vállalat és a fogyasztók kapcsolata, az állami támo­gatás. a hegyvidéki gazdasá­gok gépesítése. Adolf Prit­schow a kérdésekre válaszol­va elmondotta, az NDK me­zőgazdasága rendkívül sokat fejlődött az elmúlt években. Megemlékezett a kezdeti idő­szak nehézségeiről, majd ar­ról beszélt, hogy a gazdák megértették: a nagyüzemi gazdálkodás eredményesebb, nekik is nagyobb jövedelmet hoz. Az elmúlt időszakban sikerült ellátni a szükséges gépekkel a szövetkezeteket, s ma már nincs messze az az idő, amikor egészen eltűnik a különbség a falu és a vá­ros között. Jürgen Kästner, a mező- gazdasági üzemek gépesítésé­hez adott hasznos tanácsokat a járás szövetkezeti szakem­bereinek. Elmondotta, hogy az utóbbi 4—5 év alatt meg­valósult a mezőgafcdaság tel­jes gépesítése az NDK-ban. A német szövetkezetek a komplex gépesítésre törek­szenek. Arra. hogy a talaj­előkészítéstől egészen a be­takarításig gépek végezzenek minden munkafolyamatot. Az állattenyésztés gépesítésében ugyancsak jelentős eredmé­nyeket értek el. A nagy területű gazdasá­gok kialakulása — 5—10 szö­vetkezet kooperál, egyesül az NDK-ban — az eddigieknél jobban lehetővé teszi a mező- gazdasági gépek, géprendsze­rek alkalmazását, a mező- gazdaság iparszerű termelé­sét. A nagy területű gazda­ságokban lehetőség van a szakosodásra, az eredményes, gazdaságos termelésre, a na­gyobb jövedelemre. A hegy­vidéki szövetkezetek gazdál­kodásáról, gépesítéséről. a megfelelő konstrukciójú gé­pek kialakításáról, forgalom­ba hozásáról és javításáról külön vita kerekedett a szak­emberek között. A jól sikerült baráti ta­lálkozó után Mátraverebély- be utaztak a német vendé­gek. Nándori Ferenc, a ter­melőszövetkezet elnöke ismer­tette meg a gazdasággal, s Német Demokratikus Köztár­saság nagykövetségének mun­katársait, majd baráti beszél­getésre került sor a község, a szövetkezet vezetőivel, tagjai­val. A Nógrádi Szénbányáknál a harmadik negyedév eredmé­nyei alapján most értékelték az élüzem címért folyó ver­seny állását. Ebben az idő­szakban Ménkes-akna dolgo­zói érték el a legszebb ered­ményt. Dicséretre méltó ez an­nál is inkább, mivel az első félév értékelése után a 6. he­lyen végeztek az aknák között folyó versenyben. Ménkesen a legfontosabb termelékenységi mutatót, az összüzemi teljesítménytervet a harmadik negyedévben 111,3 százalékra teljesítették. Átla­gosan tonnánként 7,90 forint­tal a tervezettnél olcsóbban termelték a szenet, ugyanak­kor n minőség javításával el­érték, hogy minden tonna szénért 16,87 forinttal többet kapjanak. Tehát Ménkesen ma már gazdaságos a termelés, hi­szen a csaknem 268 forint ér­tékű szenet 245,34 forintért ál­lították elő az elmúlt negyed­évben. A salgótarjáni aknaüzem ez­úttal is a 2. helyen áll. Itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom