Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-14 / 213. szám
Ki»» Sándor Váltott műszak B alázs nagvon nehezen szánta rá magát, hogy bemenjen a művezetőhöz. Mit mondjon, hogyan mondja el neki a dolgot? Fura egy história. az már igaz. Az asz- szony. Balázs felesége egy szövőgyárban dolgozott, hol délelőtt, hol délután, máskor meg éjszaka. Balázsnak is hetenként változott a műszakja. de valahogyan sohasem sikerült nekik a kettőjükét összeegyeztetni. Amíg az anyós náluk lakott, nem is volt probléma, megcsinált az mindent a ház körül. De egy napon leköltözött vidékre a másik lányához, azóta tartott az áldatlan állapot. Balázs nem szeretett kérni. Nekiindult kétszer is, elsétált a művezetői üvegka- litka mellett, de nem ment be. Látta, hogy az öreg Bakos a termelési osztály vezetőjével. meg a diszpécseriéi tárgyalt. Balázs öreg szakinak számított maga ie a gépgyárban. nem volt még se vele, se neki másokkal baja, mégis túlzásnak tartotta, hogy ilyenkor zavarjon. Aztán meg mások előtt mégis csak kellemetlen lett volna kiteregetni, hogy három gyerek van otthon, a legkisebb még pelenkás korban, későn jött ez az apróság, s a' legnagyobb se idősebb tizenkét évesnél. Ügyelni kell rájuk, mert a lakást is könnyen felgyújthatják, vagy ha nem. hát az se lehet, hogy az utca nevelje őket. a nyolceves lányt, meg ezt a fiút. A kicsi mellé meg dada kell még, igazán nem lehet egyedül hagyni. Űjra végiggondolta, hátha akadna valami megoldás, hogy ne kelljen a művezetőjét zaklatni. A két nagyobbat napközi otthonba kellene adni, a kicsit elhelyezni a bölcsődében, ha volna hely, de nincsen. Azért elő kell jegyeztetni őket. majd csak rájuk kerül a sor. De addig is hogyan legyen? Úgy látta, nincsen más megoldás, otthon kell maradni az asszonynak. Igaz. amit «gyedül keres, csak szűkösen elég ahhoz, hogy megéljenek... Előbb beszélni kell a művezetővel. Talán lehet olyan beosztást is csinálni, hogy fölváltva együtt lehessenek a gyerekekkel. Megvárta amíg a művezető egyedül maradt, akkor benyitott hozzá. Bakos föl sem emelte a fejét, hatalmas tervrajzokba mélyedt. amik az egész asztalt elborították. Balázs köszönésére is csak biccentett egyet a fejével. — Mi van. Laci, mi baj van? — kérdezte rötfid szünet után. — Nincsen munka? Vagy nincsen anyag? — Ez is rosszul kezdődik. Paprikás az öreg valamiért — gondolta Balázs. — Négy- szemközt szeretnék beszélni veled — mondta hangosan és az adminisztrátorra nézett. — Klárika! — fordult a művezető a fiatal lányhoz. — Menjen föl a tervezésbe, vigye föl ezt a rajzot, mondja meg Csépán elvtársnak, én üzenem, vizsgáltassa át. valami nem «*' nmei a méretekkel ezeknél a perselyeknél. Amikor az ajtó becsukódott. Bakos fáradtan végie- simította az • arcát, aztán ráemelte a szemét Balázsra. — No. beszélj, öregem, mi van? De ne haragudj meg. ha lehet röviden mond el. amit akarsz, mert fél óra múlva a vezérnél kell lennem és azt sem tudom, hol áll a fejem. Balázs gyűrögetni kezdte a Sankálát. — Hát. ha sietsz, maid bejövök hozzád máskor — mondta csendesen, alig egy árnyalatni megbántottsággal a hangjában. — Nem bánnám, ha tényleg máskor jönnél, de ha fontos, mondd csak el. Mi a probléma? — Nincsen probléma — mondta Bakos. — Ha sietned kell, majd elmondom máskor. Igazán nem fontos. — Ha te bejöttél ide hozzám — ráncolta a homlokát Bakos —, akkor biztosan fontos. Mondd már, ne vacakolj! — Nem vacakolok. Csak tudod, nem olyan egyszerű, Azért is mondom, majd beugróm hozzád holnap. Az asz- szony ugyan lelkemre kötötte, hogy beszéljek veled, de egy nap nem a világ. — Családi dolog? — kérdezte a művezető. — Az. Családi dolog. — Na, nyögd már ki, mi van? — sürgette türelmetlenül a művezető Balázst, közben egy tervrajzba is belekukkantott. — Csak annyi az egész, hogy az anyós itthagyott bennünket. Három gyermekünk van, hiszen te is tudod. Az asszony is váltott műszakban dolgozik meg én is. — És mit tehetek én? — kérdezte Bakos. — Azt gondoltuk, jó lenne, ha úgy osztanál be engem munkára, hogy együtt lehessek a gyerekekkel, amikor nincsen otthon az asszony. Legalább addig, amíg a napköziben meg a bölcsődében rájuk kerül a sor és beadhatjuk őket. Én nem akarlak terhelni, de azt gondoltam, mindegy azoknak a perselyeknek. hogy délelőtt köszörülöm őket vagy délután. — Nem egészen így van, komám — csóválta meg a fejét a művezető. — Ebben a műhelyben három műszakban majdnem háromszáz ember dolgozik. Minden műszakban minden gépnél van valaki. Ha a te beosztásodat megváltoztatom, valaki másét is meg kell változtatnom. Ez zavart és nyugtalanságot keltene. Nem tudnátok valahogyan másképpen megoldani? — Ez az, Karcsi bátyám, hogy nagyon nehéz. Hidd el, nem is szóltam volna, ha nem így lenne. Nem szeretek panaszkodni, de gondold el, a három gyerekre főzni, mosni kell. De a legfontosabb, nem lehet őket egyedül hagyni. Te is tudod, a legnagyobb, a Fer- kó is csak tizenkét éves, a kicsi még járni sem tud. Mit csináljunk? Nincsen nekünk arra pénzünk, hogy valami bejárónőt fogadjunk melléjük. A művezető tanácstalanul megvonta a vállát. — Másoknak is van kettő, hárbm vagy több gyerekük. Mi lenne, ha egy napon mindenki jönne, hogy így, meg úgy osszam be a munkaidejüket a gyerekek miatt? Itt nálunk tervet kell teljesíteni, termelni kell. A gépgyártás az gépgyártás, a család az egy egészen külön tészta. Mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja, annyi gyereket nevel, ameny- nyit bír. Na, ne értsd félre, én megértem a helyzetedet, de mit csináljak? Ki vállalja azt, hogy helyetted egyszer így, másszor úgy járjon dolgozni? Hatalmi szóval nem lehet rángatni az embereket. Balázs lehajtotta a fejét. — Ha nem megy, hát nem megy — mondta. — Elég régen dolgozom már ebben az üzemben, még nem kértem senkitől semmit. Azt gondoltam, hogy egyszer már nekem is lehet. — Lehet, persze, hogy lehet — dünnyögte Bakos. — — Kaphatsz órabéremelést. Vagy szakszervezeti beutalót. — Nem érted? — csattant föl Balázs. — Én elégedett vagyok a béremmel. Szakszervezeti beutalóra meg akkor lesz csak szükségem, amikor megöregszem, ha fölneveltem a gyerekeket. Addig egy lépést sem tehetek tőlük, de nem is akarok. Csak legalább az anyjuk otthon maradhatna velük. De azt mondd meg, ha otthon marad, akkor hogyan élünk? — Jól van, Balázs elvtárs, ne tüzelj, majd kitalálunk valamit, de most el kell mennem — mondta a művezető és ki tessékelte Balázst az irodából. Balázs szótlanul, kedvetlenül ment vissza a köszörűgéphez. Befogta a munkadarabot, beindította a gépet, de a gondolatok egymást kergették a fejében. „Egyszer kérek valamit, akkor is kidobnak.., Bánják is ezek, ha megbolondul is az ember! Csak dolgozzon, a munka menjen, a többi nem érdekes. Hogy három gyerek van otthon, kit érdekel az? Persze, mindenki annyi gyereket nevel, ameny- nyit bír. Neki könnyű, két gyermekük van, de már mind a kettő a saját lábára állt. Én meg így állok. Nem is tudom, hogy mit mondjak az asszonynak otthon?” Petrás, aki a szomszédos munkapadnál dolgozott, leállította a gépet és odament Balázshoz. — Mi bajod? — kérdezte. — Semmi. Petrás és Balázs régi, öreg ' cimborák voltak, a család is gyakran összejárt, jól megértették egymást, most mégsem akarózott elmondani neki a dolgot. Nagyon nehezen szánta rá magát, mintha a fogát húzták volna. — No, mondd már, mi van? — Tudod, a gyerekek,., Nem tudják bevenni őket a napközibe. Az asszony is dolgozik, az anyós meg itt hagyott bennünket. Olyan beosztás kellene, hogy fölváltva együtt lehessünk a gyerekekkel. De Bakos azt mondta, az én kedvemért nem rángathatja az embereket, hogy egyszer így, másszor úgy dolgozzanak. Nem lehet megcsinálni. — Ne törődj vele, vén harcos — vigasztalta Petrás. — Kell, hogy legyen valami megoldás. D e hiába gondolkodott, nem jutott eszébe semmi. Visszament a helyére, töprengve méricskélte az egyik munkadarabot, időnként átpillantott Balázshoz, akinek felhős arcat látva valami lelkiismeretfur dalás félét érzett, de hogy tulajdonképpen mi is volt az. nem tudta volna magának megmagyarázni. Ebéd utón a művezető hívatta Balázst. — Na, most már több időm van — kezdte és megvakarta a tarkóját. — Sajnos, el kellett mennem, berendeltek az igazgatóságra, de mondtam, hogy majd kitalálunk valamit. Te mégis rögtön megkondítottad a harangokat... — Nem kondítottam meg én semmiféle harangot. — Akkor valaki más volt. Az a lényeg, hogy ebéd idő alatt megkerestek a Petrás, a Zahar, meg a Csetneki és azt mondták, vállalják, hogy a műszakjaikat a tiédhez igazítják. Én meg, mit tehettem mást, azt mondtam, úgy legyen. Balázs kicsit fölengedett. — Aztán, szóltam a bölcsődének is, amint lehet, az elsők között vegyék föl a legkisebbet. . . Írtam egy pár sort, itt Van, hogy a nagyobbaknak szorítsanak helyet a napköziben. Hát, akkor öregfiú, minden rendben? Balázs fáradtan elmosolyodott. — Minden rendben van — mondta. — Minden a legnagyobb rendben... Hírhedt könyvlopások A kézzel írott könyv, a kódex vagyonokat ér. A könyvnyomtatás korai termekei, az ősnyomtatványok ugyancsak drágák voltak; éppen ezért nem egy könyvtárban az olvasópulpitushoz láncolták. A könyvnyomtatás fejlődésével a könyv azonban egyre olcsóbb lett, de a könyvlopások folytatódtak. Igaz. legnagyobb részük ritka könyvek, könyvdrágaságok megszerzésére irányult; voltak, akiket az anyagi érdek, voltak, akiket a bib- liomán könyvbirtoklósi vágya ösztönzött erre. Minden könyvnek megvan a maga sorsa — mondja a latin közmondás. de minden könyvtolvajnak is! * A legrégibb magyar könyvlopásról a XIV. századból van tudomásunk. Bagómét, liptói nemes három fia bejelentette l. Károly királynak, hogy ismeretlen rablók betörtek a liptószentiváni Szent János templomba és a kegyszerek mellett az egyház könyveit is ellopták. 1. Károly 1327-ben kelt oklevelében a túróczi konventet bízta meg az ügy kivizsgálásával, a könyvek azonban sosem kerültek elő. A könyvtulajdonosok a könyv kötéstábláján, vagy kolofonjában (záró szövegében) szórtak átkot a könyv eltulaj- donítójára — nem sok sikerrel. Arra is yolt példa, hogy a megszállott könyvgyűjtő egy- egv könyv megszerzésé érdekében nemcsak lopott, de gyilkolt is. J. G Tinius, doktori fokozattal rendelkező teológus, aki nagy tudása mellett 30—60 ezer kötetes könyvtáráról volt híres, a könyveket nem értékükért, hanem tartalmukért szerette és gyűjtötte. Hogy újabb vásárlásokat eszközölhessen és hogy ehhez pénzt szerezhessen, a gyilkosságtól sem riadt vissza. A zsákmánya háromezer tallér volt, amelyből nemsokára nagyobb könyvtárt vásárolt. A véletlen aTr>' ban bfrókézre juttatta, s tíz évig tartó per után - mivel a bizonyítékok nem voltak valami meggyőzőek — 12 évre ítélték. Huszonkét évi börtön után szabadult. de könyvtára addigra már szétszóródott. 8 NÓGRÁD - 1969. szeptember 14., vasárnap Don Vicente nem a tartalmukért szerette a könyveket, antikvárius -volt, értette a mesterségét és a ritkaságaitól sosem akart megválni. Amikor egy 1482-i kiadású, spanyol nyelvű unikum bukkant fel. konkurrense elhalászta az orra elől. Az új tulajdonos boltja azonban leégett, s benne holtan találták a könyvkereskedőt is. Don Vicente végül a törvény kezére került, s kiderült: hol azért gyilkolt, hogy egy-egy ritka könyvei megszerezzen, hol azért, hogy a tulajdonát képező ritka könyvtől ne kelljen megválnia. A bíróság halálra ítélte. Vicentet nem is ez bántotta, hanem az, hogy arról az 1482-i spanyol könyvről a tárgyalás alkalmából kiderült: nem. is unikum. Passionei kardinális svájci útja alkalmával (1721), egész sereg könyvet vitt el a tulajdonosok tudta nélkül „emlékbe”. Chavin de Maian tudós 1840 és 1858 között a párizsi Császári Könyvtárt és a Bib- liothéqu Ceenévie könyvtárt fosztogatta. W B. Lindner (1814—1876) német teológus könyvlopásai ugyancsak fennmaradtak a könyvtártörténetben. Dániel Gottfried Moldenhauer teológus, később dán államtanácsos és a Koppenhágai Könyvtár munkatársa ugyancsak nem tudott ellent- állni a ritka könyvek csábításának. Ügy látszik ezek az egyházi férfiak a „né lopj’’- ról teljesen megfeledkeztek. A könyvtártörténet egyik ismert könyvlopási esete a pí tér vári volt. Dr. Pichler Alajos bajor pap, akit az ortodoxia iránti vonzódása miatt kiközösítettek az egyházból, Oroszországba menekült és 1869-ben a cári könyvtárban nyert alkalmazást. Szabad kutatási joga volt, s a könyvtárszabályzat ellenére engedélyt kapott arra is, hogy térítvény ellenében haza is vihessen könyveket. Az értékes könyvek egyre-másra eltűntek a könyvtárból. A könyvtár egyik alkalmazottja Szo- bolcsikov észrevette, hogy i’ichler sosem engedte fels? gíteni a kabátját, s egyszer azzal az ürüggyel, hogy piszkos a .abárt, végigtapogatta a tudóst. A kabátban könyvek voltak, s a motozás egész csomó könyvet eredményezett. Pichler lakásán 4372 könyvet találtak, de a könyvtárban kölcsönzési cédula nem volt róluk. Sőt! A könyvtár pecsétjét minden könyvből elhintette s helyükbe „Ad Bib- liothecan Dr. Pichler” feliratú ex libris került. Az 1871. jún. 24—25-én lezajlott tárgyaláson életfogytiglani Szibériába szóló számkivetésre ítélték. A tárgyalás anyaga nyomtatásban is megjelent, ennek tanúsága szerint évekig a kabátja hátára varrott zsákban lopkodta ki a könyveket. 1873- ban Lipót bajor herceg köz- benjárás'ára kegyelmet kapott és visszatért Bajorországba, ahol egy esztendő múlva meghalt. Tettét a német közvélemény nem nyereségvággyal, hanem bibliofil szenvedélyével magyarázta * Hazánkban nagyobb könyv- lopásokat nem jegyzett fel a könyvtártörténet. Egy időben azonban az Egyetemi Könyvtár bevezette, hogy a professzorok halála után megbízottját kiküldte az elhunyt lakására, s az eredmény legtöbbször egy kocsira való. a könyvtár tulajdonát képező könyv volt. A professzorok munkáikhoz használták fel a kivett könyveket, s legfeljebb azért nem siettek a visszaadással, hogy a friss könyvekről a konkurrens profesz- szorok ne szerezhessenek tudomást. Galambos Ferenc
