Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-14 / 213. szám
Moziélet Uíszbemutaló A rejtvényíejtő család történelmünk jegyében A tanáosköztársasági év- fordui ósorozat keretébe ágyazva díszbemutató volt csütörtökön este a salgótarjáni József Attila művelődési központ színháztermében. Két új tévéfilm. Cserhalmi Imre: Volt egyszer egy borbély és örsi Ferenc: Legenda a páncélvonatról című, a Nógrád megyei Tanács pályázatán díjnyertes alkotása került közöpség elé. Örsi kitűnő alkotása már országosan ismert a televíziónézők táborában. Cserhalmi művének első vetítésére viszont ez alkalommal került sor, s csak a következőkben kerül a televízió képernyőjére. A történet a Tanácsköztársaság napjaiban Nógrád megyében játszódik. Színhelye. Ipolyvár az akkori megyeszékhellyel, Balassagyarmattal azonosítható. Hőse egy ügyefogyott. fizikumában szánandó borbély^ aki a kavargó események sodrában a bontakozó új eszméknek félénkségben és félszekség- ben is következetes önfeláldozó ügyvivője lesz. Az extrém figura hálás lehetőséget nyújt a film alkotóinak, hogy a néző rokon- szenvét, meleg érzelmeit hősük oldalára állítsák, de ugyanakkor a korszak teljes történelmi hűséglét, reális társadalmi képét. valóságát illetően mellékvágányra sík. lasszák, az új hatalom soraiban megbúvó reakcióval, az árulókkal, jobboldali szociáldemokratákkal, anarchistákkal, jóhiszemű álmodozókkal és ultrabalosokkal szemben. Ezek a típusok mind felvillannak a filmben, s talán éppen ezért annyira kirívó a történés központi alakjának az itt alkalmazott eszközökkel való megrajzolása. Nem a szerepet formáló, remek képességű Dégi Istvánnak rójuk fel, de aprólékos részletekig kidolgozott alakításával i mégiscsak olyan egyedi alkatot hitelesít, akit az események menetében, fejletében senki nem tud egyenrangú küzdőtársul fogadni. A film többi alakja: a volt megyei főjegyző, az asztalosból lett. túlzottan jóhiszemű, a veszéllyel szemben vak direktóriumi elnök, a megyei hajdúból vált ultrabalos, demagóg direktóriumi tag, mint hitelesebb típus, sőt még a történelmi szükségszerűséget felismerő német báróezredes is, bár mélyebb elemzésre, jellemzésre az író nem igen vállalkozik. A díszbemutatót tanulságos ankét, nézők és alkotók eszmecseréje követte, s szintén az est keretében került sor a pályadíjak átadására. — A dicső napoknak — mondotta Hankó János, a megyei tanács vb. elnökhelyettese — törekszünk úgy is emléket állítani, hogy művészi alkotásokban megörökítjük eseményeit. Ebben, ha nem is teljes, hiánytalan, de feltétlenül értékes jó szolgálatot tett mind örsi Ferenc, mind Cserhalmi Imre filmje és alkotó gárdája. (barna) Szécsénybe érkezik a páncélvonat A legendás hírű 1919-es páncélvonatot — amelynek pontos mását a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának tiszteletére készítették el — szeptember 21-én ünnepélyes •keretek között Szécsényben fogadják a helyi általános iskolák úttörői. A páncélvonathoz a környező községek: Rimóc. Nagylóc, Varsány és Endreíalva úttörői akadály- verseny lebonyolításával érkeznek. majd megtekintik a vonat szerelvényeiben elhelyezett tanácsköztársasági dokumentációs kiállítást. A zécsényi úttörők tábortűzi műsorral búcsúztatják a 19-es vonatot, amely szeptember 23-án befut az ipolytarnóci állomásra. A litked és mi- hálygérgei úttörők akadály- versennyel. az egyházasger- geiek pedig kerékpártúrával jutnak el az Ipolytarnócon állomásozó szerelvényhez, amely aznap este hagyja el a szécsényj járás területét. Hogyan lesz valakiből szenvedély es rejtvényfejtő? Mis- kédi László gondolkodik a válaszon, aztán azt mondja: — Talán nem is lehet meghatározni. Valahogy jön magától. Az ember először megfejt egy rejtvényt, aztán még egyet, és a végén azt veszi észre, hogy nem tudja abbahagyni. Miskédi László a szécsényi járási tanácson dolgozik, mint költségvetési csoportvezető. Régóta fejt rejtvényeket, de egy darabig nem küldte be őket sehova. Csinálta a saját szórakozására. Aztán egyszer a gyerekei elkezdtek levelezőlapot és különféle prospektusokat gyűjteni. Segített nekik. A család intézményesen levelezett különféle gyűjtőkkel, kül- és belföldre egyaránt. Gyűlt is szépen az anyag. A levelezőlapokat aztán megnézték, a prospektusokat szépen átolvasták Egyszeriben köny- nyebb lett a rejtvényfejtés is, hisz’ ha valamit gyorsan meg kellett nézni, csak fel kellett lapozni egy prospektust és megvolt a keresett adat. Hát, valahogy így lesz egy költségvetési csoportvezetőből szenvedélyes rejtvényfejtő. A beküldött rejtvényekkel egy darabig nem nyertek, aztán egyszer csak azt olvasta az újságban, hogy egy zsebrádió tulajdonosa lett. Ez aztán mintha megtörte volna a je- get, egymás után nyertek könyveket. könyvutalványokat. — Egyedül fejt? — Nem egészen. A fiam rendszerint elkezdi és csinálja egy darabig. Ha megakad vagy megunja, akkor átveszem én. Szeretem a rejtvényeket, kellemes szórakozást jelentenek a számomra. — Gyorsan megy a fejtés? — Mondjam azt, hogy a rutin sokat segít? Aki annyiféle rejtvénnyel találkozott már, mint én, az elég könnyűszerrel veszi az akadályokat. Ha megakadok, akkor előveszem a segédeszközeimet. — Milyen segédeszközöket? — Lexikonokat, különböző kiadványokat, térképeket, miegymást. Van egy egész sereggel. Ha meg végképp elakadok, elsétálok a könyvtárba és megkeresem, ami hiányzik. Miskédi László nemrégiben részt vett az egyik képes hetilap pályázatán, Ki tud többet Lengyelországról? címmel kérdésekre kellett felelni. Nem is olyan könnyű kérdésekre. Mintegy félezer megfejtés érkezett be, köztük az övé is. Itt aztán már akcióba lépett a szerencse is, mert Miskédi László nevét kihúzták a nyertesek között. — Csodálkozott? — Talán inkább azon, hogy aránylag kevés hibátlan megfejtés érkezett be. Pedig nem is voltak olyan nehéz kérdések. Vagy talán mégis? — És mit nyert? — A krakkói lakodalom című népművészeti babagyűjteményt. Még nem érkezett meg, ezért megmutatni sajnos nem tudom. Már mindennap várom a postást, mert én is kíváncsi vagyok a népművészeti babákra. Hát így lett szenvedélyévé, vagy ha a divatos szóval dka- rok élni, hobbyjává a MisKé- di családnak a rejtvényfejtés. Mindenesetre nem akad olyan újság a háznál, amelynek a rejtvényoldala üres lenne. Ha nyernek a megfejtéssel, örülnek neki, ha nem, akkor se keserednek el, mert sok rejtvény és sok újság van a világon. És majd legközelebb megint szerencséjük lesz. — Cs. — Szünet után „Házi” KISZ-vezetőképzők Az Idén jóval több megyei középfokú tanintézetben rendezik meg az iskolai KISZ- vezetők „házi” továbbképzését. Legközelebb hétfőn, szeptember 15-én Salgóbá- nyán a KISZ-vezetőképző iskolán (az iskolán még tart a szünet) a balaissagyarmati Szántó Kovács János gimnázium KISZ-vezetősége rendez kétnapos tanfolyamot negyvenhét fiatal részére. A balassagyarmati diákfiatalok továbbképzési programjában hétfőn Kiss Aurél, a KISZ megyei bizottságának mun- I katársa és Kovács Sándor, a I KISZ balassagyarmati városi bizottságának tikára tart I előadást az új tanév feladatairól, illetőleg a KISZ szervezeti felépítéséről. Ezúttal kerül sor a tanintézet K1SZ- akcióprogramjának kidolgozására is, amelyen részt vesz a gimnázium tantestülete. Eddig a rétsági, a balassagyarmati Balassa Bálint gimnázium, a kisterenyei középiskola, a salgótarjáni köz- gazdasági és gépipari technikum KISZ-vezetői, valamint a Madách gimnázium kiszesei vettek részt a vezetőképzésben. A Bolyai János gimnázium KlSZ-veze- tői október elején, a szécsényi gimnázium KlSZ-bizoftsága pedig szeptember 20. és 22. között Ráróspusztán rendezi meg a továbbképzést. Okos gyermek okos apja Sétál a család. Apa, anya és a kisfiú, aki éppen abban a korban van, amikor a világ minden dolga érdekli és ezernyi kérdése van. — Apuka, mi a neve annak a helynek ottan? — Nem tudom, kisfiam. — És a hegytetőn ami van, az mi? — Nem tudom, kisfiam. — És az a magas, ami mellette látszik és világít? — Nem tudom, kisfiam. ,— Hát az mi, ami ott a hegyen mozog? — Nem tudom, kisfiam. Az anya megsokallja: — Kisfiam, ne zavard folyton apádat! — Mire az apa: — Hagyd drágám. Így tanul a gyerek! Interpelláció ablakügyben A gyorsaság nem boszorkányság!?... E szölásmondást érzékletesen igazolhatja a Nógrád megyei Építőipari Vállalat, mely a Pécskő utcai D-jelű lakótömb tatarozásával alig nyolc hónap után, íme befejezéshez közeledik. Igaz, akadnak rossz- májúak, akik szerint ezt a munkát négy bérházon bárom hónap alatt „felfalhatták” volna — ahogy az utolsó épület az előbbiek két és fél hónapos átlagával szemben három hét alatt friss köntöst öltött — , de kötekedőkre nincs mit adni. Ne legyünk kicsinyesek. Ami késik, nem múlik, ez is egy közmondás. Az ismert sláger pedig kifejezetten arra int. hogy nem szabad elsietni sohasem. Lényeg az, hogy a Pécskő utcai négyemeletesek alaposan megújultak. Éppen ezért nem szabad zokon venni, hogy a ipunka lázának egynémely lakás ablaka áldozatul esett. Sebaj! Az építővállalat bizonyára tudja a kötelességét. Valaki a vállalat emberei közül meg is kereste a kárvallott lakókat jóvátételügyben. Az ablakokat a pincébe hordta, s megkezdte a sérült üvegek cseréjét. De egy idő után a javító szolgálat abbamaradt, állítólag a munkavezető utasítására, aki kételkedik, hogy a károkat az ő emberei okozták volna. A javításra egybehordott ablakszárnyak immár második hete várnak sorsukra, a lakók ablak nélküli helyiségekben dideregnek, mert bizony már hűvösek az éjszakák, s az állandó huzat sem kellemes. A sérelmezők kéréssel fordultak a vállalat építés-, sót főépítésvezetőségéhez, de csak ígéretet kaptak — ablakot nem. Legfeljebb törötten, repedten cipelték vissza otthonaikba, akik kifogytak a türelemből. Én mégis azt mondom'; semmi ok a csüggedésre. Az építőipari vállalat bizonyára tudja a kötelességét, mindössze következetes akar maradni eddigi munkatempójához. Eszerint tavaszig holtbiztosán helyükre kerülnek az ablakok. És, ha nem? .. Az sem nagy vész. Akkor már úgyis megenyhül a lég és vidul a határ. (barna) M. GNIGYUK. fordította SÁRKÖZI GYULA Riportregén' 29. — ALtól féltem — mondta Kuznyecov, —, hogy valamelyikük nem bírja visszatartani magát és a tribünre hajítja kézigránátját. De látom, hogy a fegyelem kitű— Nincs köztünk Kolja Prihogyko — tört ki belőlem. — Ö illően megköszönte volna ennek a semmirekelőnek a beszédét. Különben is ki volt az az ember? — Koch politikai helyettese: Paul Dargel — felelte Kuznyecov. — Én már az ünnepség előtt, megtudtam a tisztektől, hogy Koch nem jön. Azt mondták, hogy gyengélkedik és most Königsbergben pihenget. Ott nyugod- tabb a légkör. Válját már éppen át akartam küldeni, hogy figyelmeztesse magukat Koch távolmaradására, de már megkezdődött a díszszemle. Azért nem is ellenőrizték az engedélyeket, mert a gauleiter nem volt jelen. Dargelt a németek, úgy látszik, nem becsülik olyan sokra. Nem olyan drága kincs a számukra. No, de fiúk, ne essünk kétségbe, még találkozunk Koch-al és elbeszélgetünk vele, úgy istenigazéban. Most pedig széledjünk széjjel. Viszontlátásra! Előre engedte Válja Dovgert és Mihail Sevcsukot, aztán becsukta maga mögött az ajtót. X. Schmidt tizedestől Koch ijauleiterig Végre megjött Moszkvából a hír: engedélyezik, hogy megsemmisítsük Erich Koch gauleitert, az ukrán nép — 85 — hóhérát. „De mikor és hol?” — ez a kérdés nem hagyott nyugton bennünket. Koch megsejthetett valamit, s ezért nem vett részt az április 20-i díszszemlén. Egyre ritkábban tartózkodott rovnói rezidenciájában, ha pedig a városba érkezett, akkor is csak rövid időre. Ezalatt rovnói tevékenységünk egyre aktívabbá vált. Kiszélesítettük kapcsolatunkat a helyi lakossággal. új Ismerősöket szereztünk a Wehrmacht- és Gestapo-tisztek között. Ezek az ismeretségek különösen Paul Siebert főhadnagy számára voltak hasznosak, kinek neve alatt mint tudjuk, Nyikoláj Kuznyecov rejtőzött és tevékenykedett Rovnóban. „Kollégái” körében nagy tekintélynek örvendett, hiszen kétszer tüntették ki elsőosztályú vaskereszttel és más érdemrendekkel, megsebesült a Volgánál. Paul Siebert „barátai” pedig napról napra szaporodtak. Ismerőseinek köre különösen akkor bővült, amikor feltűnt Rovnóban Válja Dovger hírszerzőnk. Válja alig érkezett meg a városba, máris elhelyezkedett elárusítónőnek a népi németek üzletében. Ám ennek a munkahelyének hamarosan búcsút kellett mondania: ezekben az üzletekben csak német származásúakat alkalmaztak. Bizonyos idő múlva Válját behívták a munkaközvetítő hivatalba. Jól tudtuk: ez a behívás azzal fenyegeti hírszerzőnket, hogy Németországba deportálják-. Lehetetlen volt meg nem jelennie, ha meg visszatér az osztaghoz, kiesik a játszmából, amely viszont nagyon fontos volt Kuznyecov és valamennyi hírszerzőnk számára. Nem maradt más hátra, minthogy megvesztegessünk valakit a munkaközvetítő hivatal dolgozói közül, s ekép- pen szerezzünk Váljanak munkát a városban. Régi ismerősöm, Friedrich Miller, aki a Gestapo részéről ellenőrizte a magánbüféket és italboltokat, szívesen elüldögélt egy pohár konyak mellett az elegáns Deutscher Hof étteremben, ahol az italok és ételek nagy választéka állt a vendégek rendelkezésére, dzsessz-zene- kar játszott és csinos pincérnők szolgáltak fel. Szívesen fogadott el meghívásokat. Miller, aki tudott az én üzleti sikereimről, mindig igyekezett ürügyet találni, hogy becipeljen a Fő utcai Deutscher Hofba. A civileket nem mindig bocsátották be (legfeljebb külöft engedéllyel), hozzá még az egyszerű földi halandó mit is keresett volna ott. Később ez az étterem nagyon alkalmas hellyé vált a hírszerzői munkára. Hallgattunk itt a führerhez hű tisztek szájából szuperhazafias tósztokat, tanúi lehettünk a frontharcosok hangoskodásainak, akik ha berúgtak, átkozták a Gestapó-tiszteket és más hátországbelieket. („Mi ontjuk a vérünket, ti meg a szajrén osztozkodtok!”) Millert egy nap átvezényelték Belorussziába és nyo— 86 — ma veszett. De az ő protekciója révén szívesen látott vendég lettem a Deutscher Hofban. Miller jóvoltából ismerkedtem meg Alexander és Jaskowian Gestapó-tisztékkel, sikerült bemutatnom Millernek. Igaz, ezt már megbeszéltük, de mégis úgy történt, hogy Siebert főhadnagy egy akik később nagy hasznunkra voltak. Kuznyecovot nem sokkal érdekesebb személyiséggel ismerkedett meg. Még régebben, amikor egyszer Millerrel együtt ültünk az étteremben és friss marhamájat ettünk (a főhadnagy kedvenc étele volt), figyelmes lettem egy kövér tizedesre, aki a szomszéd asztalnál ült, hatalmas farkaskutya pórázát fogta és jóízűen kanalazta a levest. — Miért engedik be ezt az esetlen medvéi ebbe az étterembe, ahová csak tisztek járnak? Méghozzá kutyával? — kérdeztem Millertől. — Igen ám, csakhogy ez nem egy akármilyen tizedes, j hanem Schmidt, a gauleiter kutyaidomítója! Aznap este, amikor Kuznyecowal beléptünk az étterembe, ahol be kellett őt mutatnom Millernek, ismét megpillantottam Koch idomífóját a farkaskutyával. Kuznyecov azt javasolta üljünk az asztalához és nemcsak kettőnknek, hanem Schmidtnek is vacsorát rendelt. Schmidt tizedes, jóllehet Koch szolgálatában állott, nem volt éppenséggel megelégedve sorsával. — Elvégre ritka beosztásom van, uraim — dicsekedett. — A kutyaidomítás nagyon nagy művészet és nem mindenki sajátíthatja el. A gauleiter nagyon elégedett a munkámmal, de csak krajcárokat kapok érte... Különben nem is a pénzről van szó. Abból talán elég is volna, de már úgy unok abban az átkozott kutyaólban ücsörögni! Szeretnék emberek közt lenni, elbeszélgetni velük mint ahogy most önökkel is... — Együttérzek magával, Schmidt úr, — Paul Siebert szívére tette kezét. — De a farkaskutyák a kedvenceim. Régi vágyam egy okos, betanított kutya. Nemsokára Kö- nigsbergbe utazom és szeretnék valami szép ajándékot vinni Keletről. Ha megteszi nekem ezt a szívességet, nem fogja megbánni. Fogja ezt a kis előleget. S kitett Schmidt elé az asztalra néhány ropogós bankót. A kutyaidomítónak felcsillant a szeme. — Ó, főhadnagy úr! — emelkedett fel a székéről. — Nagyon hálás vagyok ezért a bőkezűségért. Meglátja: egy hónap múlva olyan kutyakölyköt kap tőlem, hogy még a cirkuszban is felléphet vele. De ha akarja ezt is odaadom. A legutóbbi csoportból való Nagyon okos jószág. A gauleiter úr azt mondta nekem: „Schmidt, meg kell tanítanod a kutyát, hogy megismerje, ki nem árja származású!” (Folytatjuk). — 87 —
