Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-13 / 212. szám

/ T v-előzetes a Bugac”: a tősgyökeret. A film műfaja ugyanis szatíra, és az idegenforgalom néhány torz hajtását pellen'gérezi. Egy nyugatnémet vadász vál­lalja a híres medve lelövését. amely medve már oly régóta híres, hogy menni sem tud, s így injekciókkal kénytelenek doppingolni. Kállai István: Ilyennek hazudtalak (Szombat. 20.20). Zenés komédia három felvo­násban, közvetítés a Kis Színpadról, felvételről. Két éve. 1967 októberében mu­tatta be a Kis Színpad a ze-. nés komédiát, amelyből a „ko­média” Kállai Istváné, s a „zene" Dobos Attiláé, a ver­sek pedig Ftilöp Kálmáné. A vígjáték története egy szerel­mi háromszög bonyodalmairól szól. s ez valóban örök víg­játéki téma, érdekessége vagy érdektelensége a feldolgozás szintjén múlik. A szórakozást a biológiatanár, Kabos László Jelenet a „Medvetánc” (A tv szeptember 17-i, című csehszlovák filmből szerdai műsorához) (Márton), Horváth Tivadar (János), az elhagyott feleség, Géczy Dorotya (Bea), a ci­gánydalt éneklő-táncoló Csa­Gounod: Faust (Kedd, 20.35). a tátrai hegyekben játszódik, la Zsuzsa (Tirpákné) és a A háromfelvonásos opera köz­vetítése a Margi.szigeti Sza­badtéri Színpadról, felvétel­ről. A legnépszerűbb francia dalművek közül való művet Szinetár Miklós rendező és Vaszy Viktor karnagy vitte színpadra, elképzelésük alap­ján az előadás igyekszik el­hagyni mindazt a történetre rakódott — a goetheti Faust- gondolattól idegen elemet, hibás konvenciót, ami za­varná az örök Faust-legenda mai hatását. A francia nagy­opera e jellegzetes termékét a vendégművészek mellett a magyar szereplők is az opera ..anyanyelvén”, franciául éneklik. A könnyed, elegáns melódiájú, bensőséges lírájú, drámai szárnyalású zene im­már több mint száztíz éve je­lent sikert a világ színpadain. Margitot, a fiatal olasz Anna Novelli énekli, Faustot a szintén olasz Luciano Saldari, Mefistót pedig a világhírű ka­nadai basszus, Joseph Roulea. Az előadás a MÁV Szimfo­nikusok közreműködésével ke­rült színre. ami ott és e történet vonat- konyhaséf. Hlatky László kozásában ugyanazt képviselt, (Oszkár) biztosítják, mint nálunk a „Nagyalföldön * Medvetánc (Szerda, 20.20). Csehszlovák film. A Stanis- Kép az -.Estedül volt” című NDK tv-filmből lav Barabás rendezte szatíra (A tv szeptember 18-i. csütörtöki műsorához) \ vásárlók érdekében Kevesebb ígéretet...! A húskészítményekből me­gyénk kiskereskedelme az igényeknek csak bizonyos hányadát tudja kielégíteni, bár az első félévben az el­múlt év azonos Időszakához viszonyítva, a húskészítmé­nyek forgalma 11,4 százalék­kal növekedett. Ha a keres­kedőket kérdezzük, azok a húsipart marasztalják el. Ha a húsipar megyei képviselőjét hallgatjuk, az a kereskedelem mulasztásait rója fel. Még az a szerencsénk, hogy a tölte­lékáru-ellátásba besegít Ózd is. pedig a váci gyárra, illet­ve a balassagyarmati vágó­hídra bízták a megyének szánt töltelékáru előállítását. Az ellátás megjavítása érde­kében számtalan ígéretet tett a húsipar, sokszor vége-hosz- sza' nincs a tanácskozások­nak. a helyzet azonban vajmi keveset javul, s ez is csak legtöbbször átmeneti jellegű. Gyenge minőség — kis választék Ezt mondja a kereskedelem. A megyei tanács kereskedel­mi osztálya ellenőrzései során megállapította, hogy a felve­tések többnyire jogosak, a megrendelt töltelékárut a hús­ipar nem mindig szállítja hi­ánytalanul. Az osztályt még­sem lehet elfogultsággal vá­dolni, mert ugyanakkor elis­meri a kereskedelem mulasz­tásait. Hangsúlyozza: — A húskészítmények szűk válasz­tékában közrejátszik a keres­kedelmi szervek passzív ma­gatartása is. Egyes boltosok csupán három-négy féle töl­telékárut rendelnek, arra hi­vatkozással, hogy a többi iránt nincs kereslet. Vajon miért? Mert egyes boltosok a ve­vőkre kényszerítik igényte­lenségüket, elszoktatják a vá­sárlókat attól, hogy kívánsá­gaik legyenek. Nagyon talá­lóan állapítja meg az osztály: a szövetkezeti boltosok, a túl­zottan óvatos megrendeléseik­kel lemondanak a kereslet szerkezetének befolyásolásá­ról, nem közvetítik a lakos­ság igényeit a húsiparhoz, amely aztán tévesen azt hi­szi. hogy jól dolgozik, elfeled­kezik kezdeményezni. Az igénytelen boltvezetők azzal takaróznak, hogy minek ren­deljenek többfajta töltelék­árut. úgy sem szállítja le a húsipar, s emiatt képtelenek a vevők igényeit kielégíteni. Ha valóban ezt állítja a húsipar vezetése, akkor nem mond igazat, mert a tények éppen az ellenkezőjét bizonyítják: tőkehúskeretét a megye nem mindig használja fel. Tehát mód van a húskészítmények választékának bővítésére, fő­ként a marhahúsból készült áruknál, elsősorban a szövet­kezeti hálózatban. Mit mond a húsioaros7 Rein Lajos, a balassagyar­mati vágóhíd igazgatója a leg­utóbbi kereskedelmi aktíva- ülésen a többi között elmon­dotta, hogy a földművesszö­vetkezetektől gyakran későn érkeznek be a megrendelések, egyik-másik üzletben 60—100 kilogrammnyl friss árut egy­más hegyén hátán tároltak, ami egyáltalán nem használt az áru minőségének. Sok boltban nincs hűtőszekrény, illetve hűtőpolc, emiatt nem tudják megóvni az áruk mi­nőségét. Szerinte a földmű- vesszövektezeteknek többet kellene áldozni technikai szín­vonaluk. felszereltségük eme­lésére. Javasolta, hogy közö­sen vegyenek olyan hűtőgép- kocsikat, amelyeknek segítsé­gével az árut gyorsabban tud­nák szállítani. Kettős élet Libri Cornucci gróf, az Olaszországból Franciaország­ba emigrált tudós nappal könyvtárvizsgálatokat tartott, éjjel pedig lopott. Évek során értékes kéziratok és könyvrit­kaságok ezreit emelte el; pél­dául egy értékes Dante-kó- dexet. Egy névtelen feljelen­tés vetett véget működésének. A feljelentőnek eleinte nem hittek, és Libri 18 láda könyv­vel Londonba szökhetett, ahol a könyveket aukcióra bocsá­totta. Távollétében 10 évi fegyházra ítélték, de ezt so­sem ülte le. Vagyonát azon­ban eltékozolta és szegény emberként halt meg 1869-ben Firenzében. A megyei tanács kereskedel­mi osztálya — tekintettel ar­ra, hogy a jövőben a földmű­vesszövetkezeti boltoknál is ellátja az állami ellenőrzés feladatát — kötelezni fogja a töltelékárut árusító iöldmü- vesszövetkezeti boltokat hű­tőszekrények, illetve hűtőpol­cok beszerzésére. Ezzel azonban még nem ol­dódott meg a folyamatos és választékos töltelékáru-ellátás. Mivel a megyének biztosított húskeretet a jövőben sem emelik fel, jó lenne, ha a vá­góhíd megreformálná belső mechanizmusát. Reformot a munkarendben A vágóhíd jelenlegi munka- beosztása nem teszi lehetővé a folyamatos ellátást. Szabad szombatokon és az azokat kö­vető vasárnap nincs termelés, a hétfőn előállított töltelékáru pedig legfeljebb kedden jut el a fogyasztókhoz. Ez háromna­pos kiesést jelent. Ezt az álla­potot sokáig nem szabad, de nem is lehet fenntartani. A frissáruellátás megkívánja, hogy ne egyszerre történjen a szabad szombatok kiadása, ha­nem felváltva. Ha ez nem fe­lel meg a dolgozóknak, pró­bálkozzanak meg a textilipar­ban jól bevált 6+1 -es mun­karenddel Enyhén szólva furcsa, hogy a megye lakói egy héten csak kétszer jutnak friss töltelék­áruhoz. Már írtunk arról is, hogy jogos a kereskedelemnek az az igénye, amikor heti há­romszori kiszállítást sürget. Kritikai megjegyzésünkre vá­lasz sem érkezett, pedig a har­mincnapos válaszolási határ­idő már többször letelt. In­tézkedés sem történt! Ebből is kiviláglik, hogy a vágóhíd vezetői monopolhelyzetükből származó kényelmes és elő­nyös pozíciójukat továbbra sem akarják feladni. Talán ar­ra várnak, hogy központi in­tézkedésekkel hozzák tudomá­sukra, hogy legfontosabb a fogyasztók igényeinek jó ki­elégítése, az ahhoz való iga­zodás? Venesz Károly í N. GNIGYUK: fordította SÁRKÖZI GYULA RipOTtrC^CD'/ 28. A csárdás nagy örömmel fogadott. — Á, jó uram! Milyen rég nem járt már nálunk! Biztosan azért, mert nagyon felvitte isten a dolgát? Vagy tán megharagudott rám? Azt hiszem, nem volt miért... Tessék, tessék. Lépjen beljebb, foglaljon helyet. Talán megvendégelhetném valamivel? Eredeti italom van, utá­na meg kaphat friss májat zöld hagymával. — Nagyon hálás vagyok magának, Zelenko úr. Nem vitte fel isten a dolgom, meg sem haragudtam magára, csak találtam egy jól menő üzletet. Ma sikerült felhaj­tanom egy kis semmiséget s elhatároztam, hogy magának kínálom fel eladásra. — Ezzel átadtam a kocsmárosnak degeszre tömött aktatáskámat. — Aztán miféle jól menő üzletet fedezett fel ura- ságod? — Áttértem az élesztőre. Húsvét előtt annyit sikerüli felvásárolnom belőle, hogy évekre elég lesz. — Ó! Gratulálok a sikerhez! Én meg épp hogy csak tengődöm. Oly rosszul megy az üzlet maga nélkül. Amíg magával összedolgoztam, dőlt a pénz. Ahogy elutazott, el­apadt a forrás. Késő éjjelig mulattunk. Miller, mint mindig, a végén alaposan felöntött a garatra, összevissza ölelgetett, elhal­mozott bókokkal, s megígérte, hogy minden áron két en­gedélyt szerez a führer születésnapi ünnepségére. A Gestapó-tiszt megtartotta szavát, s néhány nap múlva nekem és Sevcsuknak már megvolt a díszszemlére szóló engedélyünk. Április 20-án reggel leállították a forgalmat a város — 82 — szívében és Deutsche Strasse nevű főutcán özönleni kezd­tek a katonai alakulatok. Az ideiglenes dísztribünt vörös drapériával vonták be, amelynek közepén nagy fehér körben horogkereszt virított. A tribün mögött a kisbajszú, nagy orrú őrvezető hatalmas portréja magasodott. A füh­rer homlokába hulló haja majdnem a szeméig ért, s alóla görbén tekintett le a „nagy német haza” fiaira. S ezek a díszegyenruhát viselő honfiak a tribün előtt masíroztak el és alattvalói hűséggel néztek fel a führer arcmására, és fel-felordítottak: — Heil Hitler! Heil Hitler! Az utolsó előkészületeket a díszszemléhez gyorsan és német alapossággal végezték el. Alig húsz perc alatt fel­sorakozott minden alakulat, s a katonák oly feszes mozdu­latlanságban álltak, mint az egyiptomi múmiák. Egy­valamin nem győztünk csodálkozni: senki nem kérte az engedélyeket. „Mit jelentsen ez?” — gondoltuk mindany- nyian. de a kérdésre senki se kapott választ. Én és Marija Levickája csaknem az első sorokban álltunk, a többi fiúk: Mihail Sevcsuk, Zsorzs Sztrutyinsz- kij, Iván Prihogyko, Nyikoláj Kulikov, Vaszilij Haluzo, s mások is jó helyet szereztek maguknak. Kuznyecovot és Válja Dovgert nyomban felfedeztük. Paul Siebert főhadnagy ezen a napon különösen elegáns, és csinos volt, minden ragyogott rajta: csizmája, zubbo­nyának gombjai, kitüntetései, rangjelzései és sapkájának ellenzője is. Fesztelenül sétált partnernőjével a német tisztek között, olykor néhány szót váltott velük, nevet­gélt, és jókedve miránk is átragadt. Ügy tűnt, hogy szin­te hozzánk beszél: „Fel a fejjel, fiúk! Ma mi adjuk a dísz­szemlét, mi, szovjet partizánok!” Tíz óra harminckor minden elcsendesedett. Ilyen csend alighanem még sohasem ülte meg Rovnót. Egyszer- csak egyenletes motorzúgás hangzott fel, és a Deutsche Strassén feltűnt néhány náci zászlókkal feldíszített sze­mélygépkocsi. Közvetlenül a dísztribün előtt álltak meg. Az elsőből egy kövér, piszeorrú „magas állású hivatalnok” szállt ki, aki a birodalmi biztosság munkatársainak sárga egyenruháját viselte. A többi kocsiból néhány tábornok kászálódott ki. Hát Koch hova lett? Ez a pocakos volna az, aki az első kocsiból gurult ki? Nem, nem. Fényképről jól ismer­tük a gauleitert. Ez nem ő. No, meg az egyenruhája sem ilyen. Ez valamelyik helyettese lehet. Ezalatt a „magas állású hivatalnok” már felért a tri­bünre, az egyik tábornok valamit rikkantott a katonák felé, azok válaszul egyszerre koppantották oda csizmájuk patkós sarkát a kövezethez és háromszor visszaugatták: — 83 — — Heil! Heil! Heil! Űjabb kiáltás. Aztán ismét: — Heil! Heil! Heil! A zenekar rázendített a "náci himnuszra, odalent és fent a tribünön mindenki néma mozdulatlanságba mere­vedett. — Achtung! Achtung! Megszólaltak a harsonák, és a „magas állású hivatal­nok beszélni kezdett. A tolmács, mint valami géppuska, szaggatottan lőtte ki magából ukránul a mondatokat. A szónok nem fukarkodott a jelzőkkel, dicsőítette a führer világraszóló „érdemeit”, magasztalta a náci hadse­reg „nemes küldetését”. Aztán szennyáradatot zúdított a Szovjetunióra, hadseregünkre, a kommunistákra, ránk. partizánokra. Annyira viszketni kezdett a tenyerem, hogy legszíve­sebben máris a hóhérok közé vágtam volna a kézigráná­tomat. De csak ökölbeszorítottam a kezem és vártam. Most, húsz év múltán képtelen vagyok elmondani mind­azt, amit azokban a feszültségtől terhes percekben érez­tünk. Mit tegyünk? Ez a kérdés nem hagyott nyugton min­ket. Parancsot kaptunk Koch megsemmisítésére. De nincs itt. Mi legyen most? Hajtsuk végre az akciót? Nem, ezt nem szabad megtenni. Tudja ezt Nyikoláj Kuznyecov is. Nem fog belelőni ebbe az átkozott náciba. Mi is hallgat­ni fogunk. Nem fedjük fel magunkat. A legfontosabb: a kitartás és a türelem. A náci, aki a mikrofon előtt gajdolt, annyira bele­melegedett a szónoklásba, hogy szinte már abba sem tud­ta hagyni. Miután a bolsevikokra szórt átkokból kifo­gyott, itt a megszállt Ukrajna „fővárosában” felhívással fordult az ukrán néphez: — Az ukránoknak a németekkel a bolsevizmus elle­ni közös harcban együtt kell menetelniük. Máskülönben az ukrán nép pusztulásra van ítélve. Führerünk reméli, hogy azok az ígéretek, amelyeket az ukrán nemzet leg­jobb fiai adtak neki, megvalósulnak. A bolsevizmus elle­ni harcban vérét ontó német hadseregnek anyagi támo­gatásra van szüksége. Kenyeret, húst, tejet várunk tőle­tek, mindazt, ami ukrán földön megterem ... S újra zúg a levegőben a Heil Hiíler! és szállnak a város fölött, a német himnusz pöffeszkedő szavai: „Deutschland, Deutschland über alles!” A díszszemle után Marija Levickája lakásán találkoz­tunk. (Folytatjuk) — 84 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom