Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-13 / 212. szám
/ T v-előzetes a Bugac”: a tősgyökeret. A film műfaja ugyanis szatíra, és az idegenforgalom néhány torz hajtását pellen'gérezi. Egy nyugatnémet vadász vállalja a híres medve lelövését. amely medve már oly régóta híres, hogy menni sem tud, s így injekciókkal kénytelenek doppingolni. Kállai István: Ilyennek hazudtalak (Szombat. 20.20). Zenés komédia három felvonásban, közvetítés a Kis Színpadról, felvételről. Két éve. 1967 októberében mutatta be a Kis Színpad a ze-. nés komédiát, amelyből a „komédia” Kállai Istváné, s a „zene" Dobos Attiláé, a versek pedig Ftilöp Kálmáné. A vígjáték története egy szerelmi háromszög bonyodalmairól szól. s ez valóban örök vígjátéki téma, érdekessége vagy érdektelensége a feldolgozás szintjén múlik. A szórakozást a biológiatanár, Kabos László Jelenet a „Medvetánc” (A tv szeptember 17-i, című csehszlovák filmből szerdai műsorához) (Márton), Horváth Tivadar (János), az elhagyott feleség, Géczy Dorotya (Bea), a cigánydalt éneklő-táncoló CsaGounod: Faust (Kedd, 20.35). a tátrai hegyekben játszódik, la Zsuzsa (Tirpákné) és a A háromfelvonásos opera közvetítése a Margi.szigeti Szabadtéri Színpadról, felvételről. A legnépszerűbb francia dalművek közül való művet Szinetár Miklós rendező és Vaszy Viktor karnagy vitte színpadra, elképzelésük alapján az előadás igyekszik elhagyni mindazt a történetre rakódott — a goetheti Faust- gondolattól idegen elemet, hibás konvenciót, ami zavarná az örök Faust-legenda mai hatását. A francia nagyopera e jellegzetes termékét a vendégművészek mellett a magyar szereplők is az opera ..anyanyelvén”, franciául éneklik. A könnyed, elegáns melódiájú, bensőséges lírájú, drámai szárnyalású zene immár több mint száztíz éve jelent sikert a világ színpadain. Margitot, a fiatal olasz Anna Novelli énekli, Faustot a szintén olasz Luciano Saldari, Mefistót pedig a világhírű kanadai basszus, Joseph Roulea. Az előadás a MÁV Szimfonikusok közreműködésével került színre. ami ott és e történet vonat- konyhaséf. Hlatky László kozásában ugyanazt képviselt, (Oszkár) biztosítják, mint nálunk a „Nagyalföldön * Medvetánc (Szerda, 20.20). Csehszlovák film. A Stanis- Kép az -.Estedül volt” című NDK tv-filmből lav Barabás rendezte szatíra (A tv szeptember 18-i. csütörtöki műsorához) \ vásárlók érdekében Kevesebb ígéretet...! A húskészítményekből megyénk kiskereskedelme az igényeknek csak bizonyos hányadát tudja kielégíteni, bár az első félévben az elmúlt év azonos Időszakához viszonyítva, a húskészítmények forgalma 11,4 százalékkal növekedett. Ha a kereskedőket kérdezzük, azok a húsipart marasztalják el. Ha a húsipar megyei képviselőjét hallgatjuk, az a kereskedelem mulasztásait rója fel. Még az a szerencsénk, hogy a töltelékáru-ellátásba besegít Ózd is. pedig a váci gyárra, illetve a balassagyarmati vágóhídra bízták a megyének szánt töltelékáru előállítását. Az ellátás megjavítása érdekében számtalan ígéretet tett a húsipar, sokszor vége-hosz- sza' nincs a tanácskozásoknak. a helyzet azonban vajmi keveset javul, s ez is csak legtöbbször átmeneti jellegű. Gyenge minőség — kis választék Ezt mondja a kereskedelem. A megyei tanács kereskedelmi osztálya ellenőrzései során megállapította, hogy a felvetések többnyire jogosak, a megrendelt töltelékárut a húsipar nem mindig szállítja hiánytalanul. Az osztályt mégsem lehet elfogultsággal vádolni, mert ugyanakkor elismeri a kereskedelem mulasztásait. Hangsúlyozza: — A húskészítmények szűk választékában közrejátszik a kereskedelmi szervek passzív magatartása is. Egyes boltosok csupán három-négy féle töltelékárut rendelnek, arra hivatkozással, hogy a többi iránt nincs kereslet. Vajon miért? Mert egyes boltosok a vevőkre kényszerítik igénytelenségüket, elszoktatják a vásárlókat attól, hogy kívánságaik legyenek. Nagyon találóan állapítja meg az osztály: a szövetkezeti boltosok, a túlzottan óvatos megrendeléseikkel lemondanak a kereslet szerkezetének befolyásolásáról, nem közvetítik a lakosság igényeit a húsiparhoz, amely aztán tévesen azt hiszi. hogy jól dolgozik, elfeledkezik kezdeményezni. Az igénytelen boltvezetők azzal takaróznak, hogy minek rendeljenek többfajta töltelékárut. úgy sem szállítja le a húsipar, s emiatt képtelenek a vevők igényeit kielégíteni. Ha valóban ezt állítja a húsipar vezetése, akkor nem mond igazat, mert a tények éppen az ellenkezőjét bizonyítják: tőkehúskeretét a megye nem mindig használja fel. Tehát mód van a húskészítmények választékának bővítésére, főként a marhahúsból készült áruknál, elsősorban a szövetkezeti hálózatban. Mit mond a húsioaros7 Rein Lajos, a balassagyarmati vágóhíd igazgatója a legutóbbi kereskedelmi aktíva- ülésen a többi között elmondotta, hogy a földművesszövetkezetektől gyakran későn érkeznek be a megrendelések, egyik-másik üzletben 60—100 kilogrammnyl friss árut egymás hegyén hátán tároltak, ami egyáltalán nem használt az áru minőségének. Sok boltban nincs hűtőszekrény, illetve hűtőpolc, emiatt nem tudják megóvni az áruk minőségét. Szerinte a földmű- vesszövektezeteknek többet kellene áldozni technikai színvonaluk. felszereltségük emelésére. Javasolta, hogy közösen vegyenek olyan hűtőgép- kocsikat, amelyeknek segítségével az árut gyorsabban tudnák szállítani. Kettős élet Libri Cornucci gróf, az Olaszországból Franciaországba emigrált tudós nappal könyvtárvizsgálatokat tartott, éjjel pedig lopott. Évek során értékes kéziratok és könyvritkaságok ezreit emelte el; például egy értékes Dante-kó- dexet. Egy névtelen feljelentés vetett véget működésének. A feljelentőnek eleinte nem hittek, és Libri 18 láda könyvvel Londonba szökhetett, ahol a könyveket aukcióra bocsátotta. Távollétében 10 évi fegyházra ítélték, de ezt sosem ülte le. Vagyonát azonban eltékozolta és szegény emberként halt meg 1869-ben Firenzében. A megyei tanács kereskedelmi osztálya — tekintettel arra, hogy a jövőben a földművesszövetkezeti boltoknál is ellátja az állami ellenőrzés feladatát — kötelezni fogja a töltelékárut árusító iöldmü- vesszövetkezeti boltokat hűtőszekrények, illetve hűtőpolcok beszerzésére. Ezzel azonban még nem oldódott meg a folyamatos és választékos töltelékáru-ellátás. Mivel a megyének biztosított húskeretet a jövőben sem emelik fel, jó lenne, ha a vágóhíd megreformálná belső mechanizmusát. Reformot a munkarendben A vágóhíd jelenlegi munka- beosztása nem teszi lehetővé a folyamatos ellátást. Szabad szombatokon és az azokat követő vasárnap nincs termelés, a hétfőn előállított töltelékáru pedig legfeljebb kedden jut el a fogyasztókhoz. Ez háromnapos kiesést jelent. Ezt az állapotot sokáig nem szabad, de nem is lehet fenntartani. A frissáruellátás megkívánja, hogy ne egyszerre történjen a szabad szombatok kiadása, hanem felváltva. Ha ez nem felel meg a dolgozóknak, próbálkozzanak meg a textiliparban jól bevált 6+1 -es munkarenddel Enyhén szólva furcsa, hogy a megye lakói egy héten csak kétszer jutnak friss töltelékáruhoz. Már írtunk arról is, hogy jogos a kereskedelemnek az az igénye, amikor heti háromszori kiszállítást sürget. Kritikai megjegyzésünkre válasz sem érkezett, pedig a harmincnapos válaszolási határidő már többször letelt. Intézkedés sem történt! Ebből is kiviláglik, hogy a vágóhíd vezetői monopolhelyzetükből származó kényelmes és előnyös pozíciójukat továbbra sem akarják feladni. Talán arra várnak, hogy központi intézkedésekkel hozzák tudomásukra, hogy legfontosabb a fogyasztók igényeinek jó kielégítése, az ahhoz való igazodás? Venesz Károly í N. GNIGYUK: fordította SÁRKÖZI GYULA RipOTtrC^CD'/ 28. A csárdás nagy örömmel fogadott. — Á, jó uram! Milyen rég nem járt már nálunk! Biztosan azért, mert nagyon felvitte isten a dolgát? Vagy tán megharagudott rám? Azt hiszem, nem volt miért... Tessék, tessék. Lépjen beljebb, foglaljon helyet. Talán megvendégelhetném valamivel? Eredeti italom van, utána meg kaphat friss májat zöld hagymával. — Nagyon hálás vagyok magának, Zelenko úr. Nem vitte fel isten a dolgom, meg sem haragudtam magára, csak találtam egy jól menő üzletet. Ma sikerült felhajtanom egy kis semmiséget s elhatároztam, hogy magának kínálom fel eladásra. — Ezzel átadtam a kocsmárosnak degeszre tömött aktatáskámat. — Aztán miféle jól menő üzletet fedezett fel ura- ságod? — Áttértem az élesztőre. Húsvét előtt annyit sikerüli felvásárolnom belőle, hogy évekre elég lesz. — Ó! Gratulálok a sikerhez! Én meg épp hogy csak tengődöm. Oly rosszul megy az üzlet maga nélkül. Amíg magával összedolgoztam, dőlt a pénz. Ahogy elutazott, elapadt a forrás. Késő éjjelig mulattunk. Miller, mint mindig, a végén alaposan felöntött a garatra, összevissza ölelgetett, elhalmozott bókokkal, s megígérte, hogy minden áron két engedélyt szerez a führer születésnapi ünnepségére. A Gestapó-tiszt megtartotta szavát, s néhány nap múlva nekem és Sevcsuknak már megvolt a díszszemlére szóló engedélyünk. Április 20-án reggel leállították a forgalmat a város — 82 — szívében és Deutsche Strasse nevű főutcán özönleni kezdtek a katonai alakulatok. Az ideiglenes dísztribünt vörös drapériával vonták be, amelynek közepén nagy fehér körben horogkereszt virított. A tribün mögött a kisbajszú, nagy orrú őrvezető hatalmas portréja magasodott. A führer homlokába hulló haja majdnem a szeméig ért, s alóla görbén tekintett le a „nagy német haza” fiaira. S ezek a díszegyenruhát viselő honfiak a tribün előtt masíroztak el és alattvalói hűséggel néztek fel a führer arcmására, és fel-felordítottak: — Heil Hitler! Heil Hitler! Az utolsó előkészületeket a díszszemléhez gyorsan és német alapossággal végezték el. Alig húsz perc alatt felsorakozott minden alakulat, s a katonák oly feszes mozdulatlanságban álltak, mint az egyiptomi múmiák. Egyvalamin nem győztünk csodálkozni: senki nem kérte az engedélyeket. „Mit jelentsen ez?” — gondoltuk mindany- nyian. de a kérdésre senki se kapott választ. Én és Marija Levickája csaknem az első sorokban álltunk, a többi fiúk: Mihail Sevcsuk, Zsorzs Sztrutyinsz- kij, Iván Prihogyko, Nyikoláj Kulikov, Vaszilij Haluzo, s mások is jó helyet szereztek maguknak. Kuznyecovot és Válja Dovgert nyomban felfedeztük. Paul Siebert főhadnagy ezen a napon különösen elegáns, és csinos volt, minden ragyogott rajta: csizmája, zubbonyának gombjai, kitüntetései, rangjelzései és sapkájának ellenzője is. Fesztelenül sétált partnernőjével a német tisztek között, olykor néhány szót váltott velük, nevetgélt, és jókedve miránk is átragadt. Ügy tűnt, hogy szinte hozzánk beszél: „Fel a fejjel, fiúk! Ma mi adjuk a díszszemlét, mi, szovjet partizánok!” Tíz óra harminckor minden elcsendesedett. Ilyen csend alighanem még sohasem ülte meg Rovnót. Egyszer- csak egyenletes motorzúgás hangzott fel, és a Deutsche Strassén feltűnt néhány náci zászlókkal feldíszített személygépkocsi. Közvetlenül a dísztribün előtt álltak meg. Az elsőből egy kövér, piszeorrú „magas állású hivatalnok” szállt ki, aki a birodalmi biztosság munkatársainak sárga egyenruháját viselte. A többi kocsiból néhány tábornok kászálódott ki. Hát Koch hova lett? Ez a pocakos volna az, aki az első kocsiból gurult ki? Nem, nem. Fényképről jól ismertük a gauleitert. Ez nem ő. No, meg az egyenruhája sem ilyen. Ez valamelyik helyettese lehet. Ezalatt a „magas állású hivatalnok” már felért a tribünre, az egyik tábornok valamit rikkantott a katonák felé, azok válaszul egyszerre koppantották oda csizmájuk patkós sarkát a kövezethez és háromszor visszaugatták: — 83 — — Heil! Heil! Heil! Űjabb kiáltás. Aztán ismét: — Heil! Heil! Heil! A zenekar rázendített a "náci himnuszra, odalent és fent a tribünön mindenki néma mozdulatlanságba merevedett. — Achtung! Achtung! Megszólaltak a harsonák, és a „magas állású hivatalnok beszélni kezdett. A tolmács, mint valami géppuska, szaggatottan lőtte ki magából ukránul a mondatokat. A szónok nem fukarkodott a jelzőkkel, dicsőítette a führer világraszóló „érdemeit”, magasztalta a náci hadsereg „nemes küldetését”. Aztán szennyáradatot zúdított a Szovjetunióra, hadseregünkre, a kommunistákra, ránk. partizánokra. Annyira viszketni kezdett a tenyerem, hogy legszívesebben máris a hóhérok közé vágtam volna a kézigránátomat. De csak ökölbeszorítottam a kezem és vártam. Most, húsz év múltán képtelen vagyok elmondani mindazt, amit azokban a feszültségtől terhes percekben éreztünk. Mit tegyünk? Ez a kérdés nem hagyott nyugton minket. Parancsot kaptunk Koch megsemmisítésére. De nincs itt. Mi legyen most? Hajtsuk végre az akciót? Nem, ezt nem szabad megtenni. Tudja ezt Nyikoláj Kuznyecov is. Nem fog belelőni ebbe az átkozott náciba. Mi is hallgatni fogunk. Nem fedjük fel magunkat. A legfontosabb: a kitartás és a türelem. A náci, aki a mikrofon előtt gajdolt, annyira belemelegedett a szónoklásba, hogy szinte már abba sem tudta hagyni. Miután a bolsevikokra szórt átkokból kifogyott, itt a megszállt Ukrajna „fővárosában” felhívással fordult az ukrán néphez: — Az ukránoknak a németekkel a bolsevizmus elleni közös harcban együtt kell menetelniük. Máskülönben az ukrán nép pusztulásra van ítélve. Führerünk reméli, hogy azok az ígéretek, amelyeket az ukrán nemzet legjobb fiai adtak neki, megvalósulnak. A bolsevizmus elleni harcban vérét ontó német hadseregnek anyagi támogatásra van szüksége. Kenyeret, húst, tejet várunk tőletek, mindazt, ami ukrán földön megterem ... S újra zúg a levegőben a Heil Hiíler! és szállnak a város fölött, a német himnusz pöffeszkedő szavai: „Deutschland, Deutschland über alles!” A díszszemle után Marija Levickája lakásán találkoztunk. (Folytatjuk) — 84 —
