Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

Salgótarján

Derkovits Gyulára emlékezünk

szabálysértői...

Az aktán ez áll: 1/1969. Egy házat szanálásra ítéltek, lakója elköltözött. A szomszédban az egyik fiatalember ösz- szeveszett apósával, és családjával beköltözött a házba. Az önkényes beköltözőt 1000 forint pénzbírságra ítélték szabálysértésért.

Ezzel az üggyel kezdődött Kovács József munkája, aki a Salgótarjáni városi Tanács szabálysértési főelőadója. Melyek a leggyakoribb szabály- sértések a megyeszékhelyen ? Üzemi lopás, rongálás, iskolamulasztás, csendháborítás, kontárkodás és sorolhatnánk tovább. A büntetés összege 20 forinttól 5000 forintig terjed. A két határösszeget eddig még senki nem kapta. A legalacsonyabb bírság 50 forint, a legmagasabb 2000 volt. A hónap végéig 341 szabálysértésben intézkedtek a városi tanácson. Ezek mind jogerősek. A szám meglehetősen nagy. mert az ezekkel arányos forint összeg megegyezik a múlt év összegével, és négy hónap még hátra van. Az akták sokmindent elárulnak. Ezek között böngésztünk, s kerestük a salgótarjáni szabálysértőket.

]\em loptam én eleiemben

Üzleti lopások garmadával. A cikklista: pörköltkávé, cipőkrém, őrölt bors, citrompótló. tejcsokoládé, édespaprika, cigaretta. Többnyire forintos összegek. Az elkövetőik később bánják csak tettüket, akkor amikor a száz, kétszáz vagy háromszáz forint bírságot kell fizetniük. Akadnak „ínyencek is”. Egy 75 éves bácsi mogyorós csokit lopott. Egy asszony vágott csirkét. Egy másik fél kiló sertéskarajt, s volt aki egy üveg pálinkát, természetesen nem fél- deciset. Az elkövetők többsége nő. Ne higgyük, hogy elesett emberek, olyanok, akik rá vannak szorulva a pár forintos árura. Szó sincs erről. Számos olyan hölgy akad a „tolvajok között”, akinek férje jő pár ezer forint jövedelemmel rendelkezik.

„Nem loptam én kérem soha. Most sem akartam, csak

siettem a kisunokámhoz” — hangzik a védekezés. Máskor: — „A féldeci pálinkát azért vittem el, mert a pénztárnál már háromszor is becsaptak”. — védekezik a másik. Sokszor saját dolgozóik sem kímélik az üzletet. Egy ember a kereskedelemből ment nyugdíjba, s az egyik üzletből pálinkát lopott. Ekkor 200 forintra bírságolták, de úgy látszik kevesellte, mert legközelebb 70 forint értékű árut tulajdonított el. Másodszorra már 500 forint pénzbírságot kellett fizetnie. A rriegbánás későn jön. Nem is a pénz. hanem a szégyenkezés az, ami miatt az áruházi tolvajok meggondolják: megéri-e? Legalább is akiket tettenértek.

Ordítozó k éh kontárok

A szabálysértéseknek széles a skálája. Vannak fakivá- gók és kávéfőzőnők, akik a vendéget „megvágják”, s hat deka helyeit 3,7 deka kávéból főzik a feketét. Találkoztunk egy koldus nevével is, aki az egyik községben „tevékenykedett”, mondani sem kell, hogy nem volt rá- szorúlva. Egy 39 éves férfi ételt-italt rendelt, derékul ed is fogyasztotta, csak éppen fizetni nem tudott. Rendkívül nagy a száma azoknak a gyermekeknek, akik az iskolából időnként igazolatlanul mulasztanak. A pénzbírságot a szülők kapják. Furcsa, hogy ugyanakkor a városi tanács évenként több tízezer forintot fordít a többgyermekes családok gyermekeire. Csakis a szülői felelőtlenséget vehetjük oknak, mert ruhája, cipője van a gyermeknek.

Soroljuk tovább. Villany- szerelő, akit 800 forintra bírságoltak, mert félmázsa vetőmagot lopott. Vajon miért kellett a mag? Aztán a csendháborítók. „Erős hangon énekeltek, és erős füttykoncerttel a tettenérésig zavarták

dolgozótársaikat” — olvasható három fiatalember szabálysértése. Akadnak persze magányos trubadúrok is, mondani sem kell éjfélkor, vagy éjfél után. Megjárta az a salgótarjáni beat-zenekar is, amelyik egy községben vendégszerepeit. A tanúk között első helyen a helyi pedagógus nevét olvashatjuk. Az ifjú zenészek az eszpresszóban játszották, olyan hangerővel, hogy tíz után egykilométeres körzetben óriási zajra ébredtek, akik már álomra hajtották fejüket. A bírságra — négyen 1100 forintot kaptak — biztosan ráment az aznapi keresetük. Bírságot fizetett az a fiatalember is, aki a vasútállomáson a padot és a padlót ..beszennyezte”. Finom a fogalmazás, mondani sem kell, az illető ittas volt, csakúgy mint az a szabálysértő, aki a TIT angol nyelvtanfolyamán követett el hasonló szabály- sértést. (Ügy látszik, a kurzus még nem tartott az etikettszabályoknál.) Közponi fűtés — radiátor szerelés. Nosza jöttek a kontárok. Iparengedély nélkül szereltek ott, ahol rá tudták szedni a főbérlőt. Természetesen pénzért. A bírságot is szépen megkapták, a munka arányában.

*

Kovács József főelőadó 16 éve foglalkozik szabálysértésekkel, 16 éve bírságol. Munkáját négy szabálysértési aktíva segíti. Minden ügyben gondosan mérlegelnek, mert a szabálysértéseknél is a nevelés a legfontosabb. A törvényesség betartására nevelik az _ állampolgárokat. A főelőadó mondja:

— Amit megjegyeznénk, az az s ennek örülünk, hogy Salgótarjánban az üzleti lopások túlnyomó részét az utóbbi két évben nem tarjániak követik el.

Ez valóban örvendetes, ám a szabálysértők úgy látszik, csak a csekk kézbesítésekor kapnak észbe. Mi történne ha előbb gondolkoznának?

Szokács László

*

Emlékkiállítás Szombathelyen

A napokban zárta kapuit Szombathelyen, a Savaria Múzeumban az az emlékkiállítás, amelynek kettős aktualitása is volt. Derkovits Gyula születésének 75. évfordulóját áprilisban ünnepeltük, s ezekben a hetekben volt 35 éve, hogy a nagy proletár festő meghalt. (Emlékét — egyeben kívül — a salgótarjáni Rokkant-telepen is kitűnő portré idézi.)

Radnóti Miklós szavai szerint, „mint roncsát a tenger" úgy dobta fel Derkovits Gyulát Szombathely, amely azóta szeretettel ápolja emlékét. Rövid, de sanyarúságban bővelkedő életében olyan oeuv- re-t hozott létre, amely nem csak a két világégés közötti magyar művészet csúcsa, hanem a XX. század egyetemes művészetében is a legnagyobbakat megillető helyet foglalja el. (A szombathelyi emlék- kiállításon egyébként fényképek és sajtótermékek is tanúsítják, hogy az utóbbi időben Amszterdam, Bécs, Bologna. Bukarest, Róma, Velence stb. közönsége ismerkedett meg Derkovits egyetemes érvénynyel szocialista tartalmú művészetével, amelynek hatása

már nemcsak a magyar képzőművészetben mutatható ki.)

Az emlékkiállításon, amely az ország minden tájáról vonzott, látogatókat, több mint félszáz mű (28 festmény, 23

rajz és grafika) adott számot Oelmacher Anna művészet- történész rendezésében Der kovits életművéről.

A művész 1919-ben még csak tanult a Kernstok Károly vezette nyergesújfalui szabadiskolában, de 1922-ben már kész festőként mutatkozik be első gyűjteményes kiállításán. Az Utolsó vacsora ,,kubista formáiban expresz- sziv erő feszül” (Oelmacher Anna) a levert forradalom siratása. A több éves bécsi emigráció Derkovits világnézetét is fejleszti, művészetében mind nagyobb helyet kap a munkásmozgalom korabeit helyzete, annak valamennyi jellemzőjével. Végigjárja a mozgalom iskoláit, s az akkori festői stílusokat. Az emlékkiállítás egyik nagy érdeme éppen ennek a mozgalmas, de töretlen

emberi és művészi útnak szemléletes. a legjellemzőbb alkotásokon keresztül való hiteles dokumentálása.

A groteszk vonás, amely különösen rajzaiban tűnik fel. közismert Derkovits művészeiében. Ez a tragikus groteszk egyéni életéből és osztá'h'i létformáiból következik. A

tragikust és heroikust hangsúlyozza, a burzsoázia ábráiban pedig az undorítót ragadja ki. Munkásábrázolásáiban mindenütt jelen van, ő lép elő az osztály képviseletében.

tanúsítva lelki ereje növekedését, ugyanakkor testének romlását. Talán ezért is olyan csodálatos az a mindennel erősebb reménye, hogy ■- munkásosztály győzni fog.

As emlékkiállítás látogatóját, miután szemtől szembe láthatta ismét a húszas évek görnyedő figuráit, a harmin cas évek elején született, festmények éhezőit és esendői tolláit, döbbenetes erővel állítja meg ezen a tárlaton is a művész 1932-ben festett hitvallása, a Három nemzedék, a Marx-tól tanuló munkás kepe. S az élete utolsó évében alkotott művek, amelyekből szinte kinő a Hajókovács, önerejének tudatára ébredő munkás alakja.

A grafika, műfajában legjelentősebbet a fametszetben alkotta. Dózsa-sorozata (1929- ben készült) a korszak egyedülálló tejesíiménye. Az „1514” tizenkét lapja az emlékkiállítás látogatóját ismetelten lenyűgözi. A kettős évfordulón a szülőföld, Szombathely ezzel a kiállítással hódolt fiának. Mi is hódoltunk Derkovits Gyula emlékének, hiszen ha szocialista, művészetről szólunk bárhol e hazában, Derkovits életműve az amelyre mindig, mindenütt bátran és büszkén hivatkozhatunk.

T. E.

Nyelvtanulás

1905-ben már tanított

A TIT Baranya megyei Szervezete Pécsett rendezi meg az első országos audovizuális konferenciát. Az idegen nyelvek tanításának ezt az új, korszerű módszerét jugoszláv szakember — dr. Petar Guberina, a zágrábi egyetem professzora — kísérletezte ki, és ennek nyomán kapta a Yugoton nevet. A Yugoton-rendszerű audiovizuális nyelvoktatás Európa-szerte elterjedt és hazánkban is eredményesen alkalmazzák. Pécsett és Baranyában például ötven üzem, vállalat, intézmény több mint ezer dolgozója kapcsolódott be az intenzív — hallásra és látásra alapozott — nyelvtanulásba. <

A Balassagyarmati városi Tanácson ebben az évben először adtak ki pedagógus gyémántoklevelet. Aki kapta, jelenleg a kórház betege — így hát a tanács művelődési osztályának munkatársai oda vitték neki az oklevelet.

Gál János bácsi még 1905- ben, Losoncon szerezte tanítói oklevelét. Kisbágyon- ban huszonkét, Patvarcon tizenkilenc évig tanított. 1946-ban ment nyugdíjba. De mivel nem bírta a tétlenséget, meg nagy szükség is volt abban az időben megbízható pedagógusokra, visz.

szahívták, s tanított még pár évig. Mint elmondotta, legszívesebben a magyart tanította, de ha úgy hozta a. szükség, oktatott ő német és szlovák nyelvet is, mindkét, tőt beszéli. Hivatásszeretét egyik leányába is sikerült átplántálnia, ő most a balassagyarmati Bajcsy úti iskola, ban tanítónő.

A nyolcvanöt éves Gál János bácsi alighanem a megye, de talán az ország egyik legidősebb, gyémántdiplomájának tulajdonosa. A hatvan évvel ezelőtt elnyert tanítói oklevelet méltányoló diplomát ő — mivel csak most szerzett róla tudomást — hatvannégy év után kapta meg. A diploma mellé hosszú életet, jó egészséget kívánunk neki.

Fordította SÁRKÖZI GYULA

Riportregény

17.

Penzában, ahová jóformán valamennyi koveli vasutast evakuáltak, összehozott bennünket a sors. Nyikoláj akkoriban a fűtőház vízellátó részlegénél dolgozott. Itt találkoztunk össze először. Nyomban megtetszett őszintesége, becsületessége, s az a tulajdonsága, hogy nem szerette a hamis dolgokat, összebarátkoztunk. Idővel kompániánk, az egykori koveli vasutasok társasága megszaporodott. Csatlakoztak hozzánk olyan fiúk, mint Petya Golub, Szása Jacuk, Alekszandr Danyilovics Szeredenko. Közös sors egyesített bennünket, mindnyájan partizánok lettünk.

Eszembe jut: egyszer munkába menet összetalálkoztam Nyikolájjal:

— Szervusz, földi! — mondom.

— Szervusz!

— Hová hová, csak nem a menyasszonyodhoz?

— Háború van, a te fejedben meg ilyen ostobaság vert fészket — felelte. — Tanácsot szeretnék kérni tőled. A hadkiegészítőhöz megyek, jelentkezni akarok a frontra. Nem illik hozzánk, komszomolistákhoz, hogy a hátországban ücsörögjünk, és anyákat csavargassunk. Velem tartanál?

— Helyesen döntöttél, Nyikoláj. Azt hiszem, a fiúk valamennyien támogatnak. De hát nem tudom, sikerül-e valamit elérned, hisz nekünk, vasutasoknak, itt is van elég munkánk.

— Azt mondod, nem sikerül? Pedig én amondó vagyok, hogy igenis, sikerül. Addig írkálunk, amíg nem érjük el a célunkat. Ha itt nem sikerül, írunk Moszkvá— 49 —

ba, a központi bizottsághoz, de csak elérjük, amit akarunk!

Aznap Nyikoláj egy csomó jelentkezést vitt magával a hadkiegészítőhöz, mindegyik egy, s ugyanazt a kérést tartalmazta: küldjék a frontra. Látni kellett volna, milyen ideges lett, amikor visszautasítottak minket. Nem találta a helyét, és sértődöttségében majdnem teljes napokat töltött a hadkiegészítő és területi Komszomol-bizottság küszöbén. De, hogy felragyogott az arca, a szeme, amikor végre igenlő választ kaptunk!

Kitartása nem ismert határt. Ha hatalmába kerítette egy gondolat, megfeledkezett mindenről, s nem nyugodott, míg el nem érte a célját. És ha végül kiderült, hogy nem volt igaza és kívánsága teljesíthetetlen, a kudarc nagyon fájt neki. Nyikolájnak sokszor nem volt elég türelme, szeretett hebehurgyán cselekedni, aminek bizony gyakran kárát vallotta. Türelmetlensége sok kellemetlenséget okozott neki Moszkvában, ahol előkészítettek minket az ellenség hátországába való repüléshez, és a partizánosztagban.

A keleti fronton elszenvedett kudarcok, különösen a volgai katasztrófa, a poleszjei terület partizánjainak aktivizálódása megrémísztették a megszállókat. Rovnón és Zdolbunovón át rengeteg katona vonult végig. Nap mint nap újabb és újabb fontos híreket kaptunk, s ezeket azonnal továbbítanunk kellett az osztaghoz. Mindnyájunk, de különösen Nyikoláj számára ez az idő rendkívül nehéz volt.

Február húszadikán Prihogyko legújabb jelentését hozta a partizántanyára.

— Légy óvatos, Nyikoláj, — intette Kuznyecov. — A németek csapdákat állítanak és ellenőrzést tartanak. A legjobb, ha kikerülöd a veszélyes helyeket.

— Ne nyugtalankodjon, Nyikoláj Ivánovics — felelte nyugodtan Prihogyko. — Már megtanultam, hogyan lehet őket becsapni. Megnézték a papírjaimat, és azt mondták: „Gut, gut.” Minden rendben lesz.

Kolja Sztrutyinszkijjal elkísértük a város végére.

— Viszontlátásra! — búcsúzott el tőlünk, és rácsapott a lovakra.

Ha tudtuk volna, hogy utoljára látjuk, hogy milyen veszély leselkedik rá! Néztük távolodó daliás alakját, s szerencsés utat, és gyors visszatérést kívántunk neki.

De nem tért vissza.

Eltelt egy nap. Aztán a második. .. Hol van Nyikoláj? Mi történt vele? A városban kitört a pánik, az útkereszteződéseknél állandóan igazoltattak, hol itt, hol ott

— 50 —

tartottak razziát. Hátha mindez összefügg Prihogyko eltűnésével?

— Nehéz elhinni, hogy Kolját elkapták — mondta Sevcsuk —, de valami történt vele, különben visszatért vagy üzent volna.

— Nyikoláj, küldj ki valakit azonnal Tucsinba fordult hozzám Kuznyecov —, tudja meg, mi újság

— Szóltam Levickájárnak. Már útnak indult.

— Szerintem — szólt közbe Sztrutyinszkij — nem ártana kiküldeni még Kazimir Dombrovszkijt is Bolsoj Zsi- tenybe. Rokonai vannak ott, és azoktól megtudhat valamit.

— Nagyszerű! — felelte Kuznyecov. — Ne vesztegessük hát az időt, fiúk. De először is el kell hagyni Iván Taraszovics lakását, és figyelmeztetni őt a veszélyre. Tudniillik, ha elkapják Kolját, akár holtan is felismerhetik, és keresni kezdik a hozzátartozóit.

Másnap megérkezett hozzánk a szörnyű hír: a Tucsin és Bolsoj Zsiteny közti országúton egy partizán egyenlőtlen harcban megsemmisített sok megszállót, s amikor elfogyott a lőszere, és a kézigránátja, végzett magával. Jóllehet, nem közölték velünk a bátor partizán nevét, kétségünk nem volt affelől: barátunk, bajtársunk, Kolja Prihogyko halt meg.

Kolja, Kolja! Te életvidám Herkules! Hát valóban igaz lenne? Hát csakugyan sohasem látjuk viszont egymást, nem halljuk a te magabiztosan csengő hangodat': A halál erősebbnek bizonyult volna nálad? Ma te, holnap bármelyikünk halálos párviadalra kelhet az ellenséggel, s ugyanúgy, ahogy te, alulmaradhat az egyenlőtlen küzdelemben, de akkor sem esik térdre, nem adja meg ma gát. Háború van. Szent háború folyik a kegyetlen ellen- ség ellen, amely erős, de mi még nála is erősebbek va ] gyünk. Hallod, Kolja, erősebbek! Te meghaltál, de győz- ] tél. Velünk vagy. Az egész néppel együtt vagy. A nép i pedig halhatatlan.

Prihogyko halálhírével egyszerre kaptuk meg a felsőbb parancsot: valamennyi hírszerző azonnal térjen visz- sza az osztaghoz. Persze, nem olyan könnyű ez. A fasiszták valamennyi úton utóvédeket hagytak hátra. Néhány napot várnunk kellett, míg egy kissé lecsillapodnak. De Rovnóban nem lehetett tovább tartózkodnunk, a körülmények arra kényszerítették, hogy elhagyjuk a megszállt Ukrajna „fővárosát”. Ekkor elhatároztuk, hogy áttesszük székhelyünket Zdolbunovba, ahonnan már a helyi partizánok segítségével eljutunk az osztaghoz.

(Folytatjuk)

51 —