Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-26 / 196. szám
V1LÄG PROLETÁRJAI. EGVESUUETEK1 NÖQRÁD Á 2V7AS 2 AA P 'fi Ó GR Á D VjfcGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE I TAN ÁCS- .1 APJA XXV. CVF.. 196. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1969. AUGUSZTUS 26., KEDD Céh a mezőgazdasági termelés gyorsabb nevelése Pártbisottsági ülés Balassagyarmaton A termelőszövetkezetek módosított termelésfejlesztési lemét vitatta meg többek között tegnapi ülésén a balassagyarmati járási pártbizottság. Részt vett a tanácskozáson Kiss József, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Csongrádi Mihály előterjesztésében elmondotta, hogy a balassagyarmati járás termelőszövetkezetei az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül. Mindenekelőtt arról az egyesülési folyamatról szólt, amely révén a 3*2 kisszövetkezetből 22 na- fflmbb üzem jött létre. A közös gazdaságok többsége megerősödött, megszilárdult. Ezt bizonyítja, hogy a bruttó termelési érték a múlt évben meghaladta a 316 millió forintot. Nagy tsz-eké ■ a« ff a jovo A 'közös gazdaságok árbevétele megduplázódott ez alatt az idő alatt, s tavaly ez az ösz- szeg több mint 267 millió forint volt. A közös munka eredményei lehetővé tették, hogy többet fizessenek a szövetkezetek a szorgalmasan dolgozó tagoknak, alkalmazottaknak. Az egy dolgozó tagra jutó részesedés 1965-ben 10 929, 1968-ban pedig több mint 15 és fél ezer forint volt. Ez a költségszintek csökkentésével sikerült. Az új gazdaságirányítási rendszer, a termelőszövetkezetek megnövekedett önállósága nagyobb lehetőséget kínál a mezőgazdasági nagyüzemek további megszilárdítására. Arra, hogy kialakuljanak a mostaninál nagyobb területen gazdálkodó, technikailag jól felszerelt, szakosított termelést folytató termelőszövetkezetek. Ma még több olyan gazdaság is van. amelynek szántóterülete 1000, illetve nyolcszáz hold alatt van. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között neim lehet szó igazi nagyüzemi termelésről. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy ezekben a gazdaságokban elaprózzák az erőket. kénytelenek sok növényt termelni, s az állattenyésztésben sem tudják kialakítani a szakosított nagyüzemi telepeket. Mindezek szükségessé teszik a balassagyarmati járásban is, a kis termelőszövetkezetek területi koncentrációját, a nagy termelési körzetek tervszerű, céltudatos kialakítását. A távlati terv 11 termelési körzet kialakításával számol. Emellett, mindenekelőtt a segédüzemi tevékenységnél, lehetőség kínálkozik a termelőszövetkezetek társulására is. Uj beruházások A termelésfejlesztési tervjavaslat a gazdálkodási szerkezet. további javításánál, a területi adottságok mellett a közgazdasági szabályozókkal számol. Többek között azzal, hogy a növénytermelés hozamának növelése mellett, a közös gazdaságok a korábbinál nagyobb gondot fordítanak az állattenyésztésből adódó bevételek növelésére. A növénytermesztésen belül, a kenyérgabona mellett, a bo- gyósgyümölcs-termesztést fejlesztik. A területi növekedés mellett intenzív, a külföldi piac igényeinek megfelelő fajták meghonosítását ajánlja a termel öszo vet kezeteknek. Az állattenyésztésben a legfontosabb feladat a szarvasmarha, ezen belül a tehénállomány számszerű fejlesztése, s az egy tehénre jutó tejhozam növelése. Természetesen ahol erre lehetőség kínálkozik, a juhtenyésztés, a sertéstartás, s a baromfinevelés gazdaságos fejlesztése is számításba jön. A tennivalók nagysága a termelőeszközök gyorsabb fejlesztését követeli a közös gazdaságokban. Lényeges, hogy a fejlesztés során mindenekelőtt a termelő jellegű beruházások kapjanak szabad utat. A gépi beruházásokkal az erőgépek felújításával párhuzamosan szükséges, hogy megteremtsék a mezőgazdasági nagyüzemekben a gépek rendszeres karbantartásának és javításának feltételeit. A szellemi beruházások ugyancsak lényeges feltételei a mezőgazdasági termelés növelésének. Ezért további erőfeszítéseket kell tenni arra, hogy belátható időn belül mindenütt jól képzett szakemberek szervezzék, irányítsák a termelést. Az előterjesztést követő vitában többen kértek szót. Hegedűs András, az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet párttitkára egyetértett az intézkedési tervvel. Hangsúlyozta, hogy a balassagyarmati járásban több helyen is megérett a helyzet a kisebb szövetkezetek egyesülésére. Hoffer István, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke is a kis szövetkezetek egyesülésének szükségszerűségét erősítette. Elmondotta, hogy a járásban jó irányban halad a termelés koncentrációja. Szólt a szövetkezeti társulásokról is, amelyekre különösen a melléküzemi tevékenység fejlesztésénél kínálkozik nagy lehetőség. Helyes lenne, ha ebben többet segítene a területi szövetség. Gajdos János ország- gyűlési képviselő a Balassagyarmati Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Igazgatóságának elnöke, a szövetkezetek belső életének, szervezeti szilárdításának fontosságát hangsúlyozta. Bíró Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa a IV. ötéves terv nép- gazdasági célkitűzéseit hozta összhangba a megye, a balassagyarmati járás fejlesztési célkitűzéseivel. Mindenekelőtt a hús-, és tejellátás javítását, a zöldség- és gyümölcstermesztés fokozását hangsúlyozta. Később arról beszélt, meg kell teremteni az anyagi, műszaki feltételeket ahhoz, hogy Nógrád megyében, a balassagyarmati járásban a .korábbinál gyorsabb ütemben nőjön a mezőgazdasági termelés. Ajánlja a társulási Dániel József, a Palóctáj Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára a gazdasági ösztönzők szerepére, a tsz-beruházások tervszerűségére, a tsz-építőbrigádok erősítésére hívta fel a jelenlevők figyelmét. Andó Gyula, a balassagyarmati járási pártbizottság első titkára zárszavában hangsúlyozta: a fejlesztési terv a közös gazdaságok további erősítésével, szilárdításával számol. Ennek érdekében ajánlja a kisebb területű szövetkezetek egyesülését, társulását. AZ EGYIK BIZONY LASSAN KIMEGY A DIVATBÓL... \ (Fotó: Koppány György) Nemzetközi politikánk alapelve: barátság a Szovjetunióval Oldrich Cerriík beszéde az évforduló ünnepségen A Beszkidek Bumalka nevű csúcsán vasárnap rendezett gyűléssel folytatódtak a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. A mintegy 10 ezer ember részvételével megtartott gyűlésen megjelent Oldrich Cernik, a szövetségi kormány elnöke, Erban, a Nemzeti Front KB elnöke és más hivatalos személyiségek. Az ünnepi gyűlés fő szóno- megindult folyamat azonban ka Oldrich Cernik miniszter- hamarosan rendidvül bonyo- elnök volt. lulttá vált. Már a kezdet kez— Nemzeti, demokratikus és detétől fogva nemcsak a be- szocialista céljaink megvalósí- csületes, a szocializmushoz hű helyzet alakult ki. ros utcáit a szocialistaellenes erők soha többé ne használhassák ellenforradalmi célokra. Azok az erők. amelyek politikai harcra kényszeri- tettek minket, megsemmisítő csapásokat szenvedtek el. Az országban élő szocialista erők hatalmas politikai győzelmének eredményeképpen új tásának döntő feltétele a né- emberek vettek benne peink és a Szovjetunió népei kenven részt, hanem tevéközötti testvéri kapcsolat — mondotta. — Megragadva az alkalmat, a Jan Zsiska nevét viselő partizánbrigád harcai színhelyén kijelentjük, hogy nemzetközi politikánk alapelve a Szovjetunióval való barátság, mint nemzeti és állami függetlenségünk, szabad szocialista fejlődésünk biztosítéka különféle politikai kalandorok, jobboldali opportunisták, a szocializmus nemzetközi és hazái ellenségei is, akik arra számítottak, hogy a társadalmi erők széles mozgalmát felhasználhatják a szocialista hatalom elleni döntő támadásra. — Abban az útban, amelyre a múlt év januárjában lép— A szocializmus létérdekei tünk, ezek az elemek lehetőA CSKP központi bizottsága és Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nagyra értékeli a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség politikai állásfoglalását, a biztonsági szervek, a népi milícia és a csehszlovák néphadsereg határozottságát és bátorságát — mondotta a miniszterelnök, rámutatva, hogy a társadalom nem élhet és nem fejlődhet az állandó nyugtalanság és feszültség, a megmegismétlődő válságok feltétemegkívánták, hogy az ötvenes séget láttak a szocializmus 'e* 'főzött. évek törvénytelenségei Senkinek sem engedjük meg. szocialista közáltal alapjai elleni támadásra, okozott hibákat határozottan ra, hogy megtorolhatják 1948 hogy aláássa felszámoljuk, hozzálássunk a februárját, kihasználhatják az társaságunkat — jelentette ki szocialista építés új, gazdasági, állam politikai és hatalmi me- politikai eszméi problémáinak chanizmusa, valamint társa- megoldásához. dalműnk vezető ereje, a CSKP — Ezek a pozitív célok elleni támadásaik céljaira, késztették a központi bízott- — A szocialistaellenes erők ságot arra, hogy 1968 januári tevékenysége, plénumán az ismert, fontos a pártvezetésen belüli következetlenség és az egység hiánya tartós, súlyos válságba sodorta országunkat. Oldrich Cernik. — Szilárd meggyőződésem, hogy ez az elhatározásunk támogatásra talál az önök részéről, az ország összes becsületes polgára részéről. határozatokat hozza és haladéktalanul hozzálásson megvalósításukhoz. A múlt év januárjában Renoválják a rendelőintézetet Befejeződtek az óvodai felvételek Az 1969/70-es tanév óvodai felvételekről tárgyaltak a bölcsődék és az óvodák vezetői Salgótarjánban. A felvételi bizottság azoknak a szülőknek a kérelmét vette figyelembe, akiknek a gyermekei 1970. január 30-ig töltik be harmadik életevüket. Azok a gyermekek, akik későbbi hónapokban töltik be és édesanyjuk gyermekgondozási segélye lejárt, bölcsődékben nyernek elhelyezést. Salgótarján 15 óvodájába augusztus 31-ig 824 gyermek jár. 286 gyermek kerül az óvodákból az iskolák első osztályaiba. Szeptember 15-től a bölcsődékből hatvannyolc, a bölcsődés korúak mellett még 210 gyermek nyert felvételt. A felvételeknél nem tudtak minden olyan igényt figyelembe venni, hogy minden gyermek a körzetéhez tartozó óvodába kerüljön. A városközpontban levő óvodák túlzsúfoltak, így a gyermekek elhelyezését kis eltéréssel tudták csak a szülők igényeinek megfelelően megoldani. A felvételek és a jelentkezések lezárultak. Azok a szülők, akik gyermekeiket még nem íratták be és jövőre iskolába megy a gyerek, jelentkezzenek a körzetükbe tartozó óvodánál. Az volna kívánatos, hogy minden, jövőre iskolába kerülő óvodás korú gyermek már az iskola előtt megismerkedjék a közösségi élettel. Néhány hét óta „hadiállapotok” uralkodnak a megyei rendelőintézetben. Az épületet ugyanis renoválják. Ennek során kibővítik, korszerűsítik a röntgenhelyiséget, úgy alakítják át, hogy mindennemű munkavédelmi követelményt kielégítsen. A megrongálódott, megrozsdásodott fűtőcsöveket kicserélik, az elavult szigetelésű és kis kapacitású villanyvezetékek helyébe is újak kerülnek. Kívül-belül kifestik az épületet, újra mázolják az ajtókat és ablakokat is. A renoválási munkák idejére a nőgyógyászati, az ideg- és a gyermekszakrendelést a megyei kórház melletti ÓVSZ- épületébe helyezték ki, ott működik a reuma, az urológia és a szájsebészeti rendelés is. Előreláthatóan szeptember végén, október elején fejeződik be az épület rendbehozása. A mintegy 700 ezer forint értékű munkát a lakáskarbantartó végzi. Az építkezési rész, a í’öntgen kibővítése azonban még a jelenleginél is gyorsabb tempót követed, mert a sürgős felvételek elkészítése nagy nehézséget jelent a rendelőintézet dolgozóinak. És ami még nagyon fontos: a betegek tüi-elme, megértése. A renoválási munkák bizonyos mértékben leszűkítik az intézet kapacitását, munkatársai tehát azt kérik a betegektől, hogy csak a legsürgősebb esetekben keressék fel a rendelőintézetet. Tanévelőkészítő értekezlet Összevont tanévelőkészítő osztályok tanulmányi felügye- értekezletet tartanak ma dél- lői, a középiskolák igazgatói előtt Salgótarjánban, az és igazgatóhelyettesei, a gyer- SZMT .székházában a megyei mekotthonok igazgatói, a kö- művelődésügyi osztály rende- zépiskolai szakfelügyelők, az zésében. A tanácskozáson meg- általános Iskolai és óvodai beszélik az 1969/70-es tanév vezető szakfelügyelők és a féltő feladatait. Az értekezleten nőttoktatási intézmények igaz- a járási, városi művelődési gatói vesznek részt. — Csehszlovákia Kommunista Pártja nem lett hűtlen és soha nem lesz hűtlen a csehszlovák nép érdekeihez. E válság határozott megolda- Hadd kiabáljanak azok, akik sához látott hozzá központi jggg augusztusa előtt alaposan bizottságunk ez év áprili- lejáratták magukat, most pe- si és májusi plénumán. dig osztályellenségeink kenye— Az elmúlt napokban tár- rén élnek. Sohasem cáfolhat- sadalmunkat ismét nyugtalan- ják meg azt az alapvető igaz- ná tették bizonyos események, ságot, hogy a CSKP most is amelyek elsősorban a főváros- és a múltban is a csehszlovák ban és néhány más városban nép javára törekedett, becsü- zajlottak le. A felelőtlen, tár- letesen harcolt szuverén nem- sadalomellenes elemek vandál zeti érdekeiért, gazdaságának cselekedeteivel, szélsőséges tő- felvirágoztatásáért, a haladó rekvéseivel szemben nő dől- szocialista társadalomért, gozóink jogos felháborodása és amelynek biztonságát a Szov- haragja; a dolgozók követelik, jetunióval és a többi szocia- hogy a kormány és az állami lista országgal való szövetség szervek hozzanak olyan intéz- garantálja — mondotta befe- kedéseket, amelyek biztosit- jezésül Oldrich Cernik mi- ják, hogy Prága és a többi vá- niszterelnök. (MTI) KPVDSZ kulturális napok A Balassagyarmat és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben javában készülnek az október 9—21-ig tartó KPVDSZ kulturális napokra. Kidolgozták az ünnepi rendezvények programját is. Többek között útibeszámolókat terveznek, találkozóra hívják a szövetkezet alapító tagjait, nyugdíjasait, s a szocialista brigádok tagjait is. A szövetkezet dolgozói, Velenczei István az NDK-ban, Veszelka Istvánná és Hartyáni Jenőné pedig a Szovjetunióban jártak. Baráti összejöveteleken számolnak be útiélményeikről. Nagy várakozás előzi meg a nyírjesi szövetkezeti üdülőház ünnepélyes megnyitását is. Az építkezés során a szövetkezeti dolgozók, a szövetkezeti tagok jelentős társadalmi munkát végeztek. Ugyancsak ebben az időszakban kerül sor a termelési tanácskozásra, amely a fogyasztási szövetkezet háromnegyedévi munkáját értékeli. Szerepel még a programban szakmai vetélke. dő, sakkverseny és „Ki mit tud a szövetkezeti mozgalomról’” vetélkedő is.