Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
Salgótarjánban: Visszavágóra készülnek Élénken él emlékezetünkben az SBTC tavaszi első haMátyus László Vasárnapi és hétfői műsor Borús előjelek mellett szerencsében bíznak Kovács Ferenc pedig távoli bombáival és fejeseivel véteti észre magát. Amennyiben a fent említett játékosok „hozzák formájukat”, nehéz percek elé nézhet az SBTC Egerben. A hazaiaknak ugyanis most olyan szükségük van a két pontra, mint az éhezőknek a betevő falatra. Nem is győzik hangsúlyozni . a szurkolók, ha az SBTC nyer Egerben, a Dózsa el is búcsúzhat a labdarúgás élvonalától. Tehát ezért az Egri Dózsa nyerni szeretne vasárnap és ennek megvalósításához igazítják taktikájukat. A jó védekezés mellett a gyors támadásokra fektetik majd a hangsúlyt, mert tudják, kitűnő gárda az SBTC és nem lehet egy pillanatig sem magukra hagyni Bástiékat. Azzal is tisztában vannak, a bányászfiúkat fűti a visszavágás vágya a tavaszi vereségért, amikor az egriek kimondottan csak a szerencsének köszönhették ' győzelmüket. Ügy szeretnék — s ezért biztosan nem haragszanak meg komolyan a Stécé szurkolók — ha ez a szerencse vasárnap ismét az Egri Dózsa mellé szegődne. Fazekas István Egerben. Az SBTC meggypiros autóbuszát az IBUSZ, a Volán, s az üzemek — szurkolókkal teli — kocsijai, s magánautói követik. Két év előtt az ő segítségükkel harcoltuk ki Egerben a bennmaradást. Most sem hagynak cserben, — egészítette ki Marosvári Béla nyilatkozatát Végvári 'József, a sportkör elnöke. Az elmúlt hetekben valóban sok minden változott a fekete-fehéreknél. Az edző elképzeléseit — a harcosabb küzdő szellemű együttes kialakításáról — a Diósgyőr elleni második 45 perc igazolta. A nagyobb edzésmegterhelésről az új szemléletről befejezésül idézzük Ferenc Gyulát, a csapatkapitányt : „A magasszintű teljesítő- képességet, a technika-taktikai tudást érvényre juttató nagy mozgásteljesítményt csak munkával lehet elérni, s az elért magas szint is csak az állandó munkával és megfelelő életmóddal tartható fenn.” Mérkőzés előtt Egerben: ismét a Egy régi közmondást ismételgetett a héten Szusza Ferenc, az Egri Dózsa NB I-es labdarúgó-csapatának edzője, amikor az SBTC elleni össze-1 állítás felől érdeklődtem. „A1 szegény embert még az ág is húzza — mondogatta panaszosan, s aztán a kérdő tekintetekre — magyarázta mi bántja. Sok a sérültje és a betege. Lakinger belázasodott, injekcióra jár. Tóth Miklós fekvő beteg, a keddi edzésen gyors vágta után összeesett, kiújult régi deréksérülése. Kovács Ferenc és Vinkler sérült, Csepelen kaptak rúgást a lábukra. Berán pedig egy hétközi edzés során eltörte a la- baujját, úgyhogy ezek a fiúk hét közben nem is tudtak a foglalkozásokon részt venni. Vinkler ugyan szerdán egv félidőt, játszott a Kazincbarcikai Vegyész ellen, később le- káredzkedett a pályáról, mert nagyon érzékenynek találta még a rúgás helyét. — Hát így állunk! Alig vagyunk 11-en, s hogy kiket küldhetek majd vasárnao a zöld gyepre, azt magam sem tudom — folytatta tovább Szusza Ferenc. Egyelőre Bandi. Bulyovszki. Kárpáti, Kiss. Szász, Tátrai. Rajna, Faliczek, Bánkuti, Kovács, zaj veresége. Az akkori vereség igen elkeserítette a fekete-fehérek szurkolótáborát. A nyomasztó fölény a szabályos, de meg nem adott gól, s végül a ma is hihetetlen vereség, sokáig fájdalmas volt. Érthető hát, hogy a Stécé visszavágóra készül Egerben. Az akadályokkal sűrűn tűzdelt felikészülés fájdalmas nyomai, a pécsi vereség, s a Diósgyőr elleni első 45 perc is lassan a feledés homályába merült. Az Eger elleni felkészülésről, a várható csapatösszeállításról Marosvári Béla edző így nyilatkozott: — Az óriási fölény mellett, elvesztett tavaszi mérkőzés, nagy veszteség volt. Nyomait sokáig őriztük. Felkészülésünk jelenlegi hangulatában a „csak azért is megmutatjuk” harcikedv volt uralkodó. A hét folyamán tovább erősítettük tempónkat. Ügy érzem lassanként sikerül a sok lemaradást (edzőtanfolyam, sérülések stb.) behozni. Edzéseinken új elemek is szerepet kaptak. Vasárnap a védelem javuló formában játszóit. A csapatjáték a második 45 Teke hír A Nógrád megyei Teke Szövetség Endrefalván rendezte meg a kisgolyós csapatbajnokság megyei döntőjét. A versenyt szép számú nézőközönség előtt, nyitott pályán bonyolították le A megyei döntőben Mátra- szőllős csapata szerezte meg az első helyet, Endrefalva a második, Rákóczi-bányatelep a harmadik helyen végzett. A megyei nagygolyós tekecsapatbajnokság őszi fordulója augusztus 17-én kezdődik, kilenc együttes részvételével. A salgótarjáni városi bajnokság szeptember első felében indul. MEGYEI LABDARUGÓ MŰSOR Őszi első forduló: Karancs- keszi — Dejtár, v.: Kakukk. Bgy. SE — Romhány, v.: Fodor, Vöröscsillag SE — Bag- lyasalja, v.: Bures, Jurisits SE — Szécsény, v.: Cseh, Somoskőújfalu, — Bgy. Volán, v.: Langár, St. ZIM — Érsekvad- kert, v.: Madaras!. A mérkőzéseket az előlállók sporttelepein egységesen 16.30- kor kezdik és az ifjúsági csapatok előmérkőzést játszanak. György, Czeszeli és Szűcs áll rendelkezésemre. Természetesen ha a sérültek közül valaki meggyógyul, csatasorba állítom. Orvosi vélemény szerint Vinkler, Kovács Ferenc és Lakinger vasárnapig rendbej öhet.” Egyszóval a körülmények nem biztatóak az egriek szemszögéből és ezért is bizonyos idegesség, nyugtalanság is észlelhető az együttesnél. Különösen Tóth Miklós hiányát sajnálják, mert a nagy formába lendülő csatár pótlása szinte lehetetlennek látszik a jobbszélre pályázók névsorából. Ilyen váratlan nehézségek után aztán azt is nehéz megmondani, mire lesz képes az a 11 lila-fehér játékos, aki a Salgótarján ellen veszi majd fel a küzdelmet. Landi hosszabb idő után Csepelen került vissza az első csapat kapujába. Csepelen is a hét közben szerdán Egerben is jól védett. Nem lesz köny- nyű neki gólt rúgni. A védelem feljövőben van. Különösen a középhátvéd Kiss kezdi visszanyerni formáját. Elől a balszárny látszik veszélyesebbnek. A gyors Lakinger és Szűcs kellemetlen pillanatokat tud okozni a védőknek. percben már megnyugtató volt. Egerben. szeretnénk a vasárnapi 45 percet 90-re megnyűjtani. Visszavágásra készülünk. A helyzetek kihasználásától függ minden. A szerdai edzőmérkőzésen a váltott ellenfelek ellen sok minden beigazolódott. Az első variáció: Magyar — Baranyai, Ferenc, Vertig, Horváth F., Kmetty, Kriskó, Szálai, Kajdi, Répás, Zöldi együttes folyamatosan jól és kapura is veszélyesen játszott. Ez a harcosabb játékstílust képviselő csapat lesz vasárnap az Egri Dózsa ellenfele. — „Remélem, eredményesen vesszük fel a harcot a Il-es számú északi rangadón az igen szimpatikus együttessel.'’ — Az elmúlt héten gyakran voltam együtt a fiúkkal. Érzik a másfélóra jelentőségét. Az edzések fokozódó lendületét jól állták. A maximális mozgásterhelést célzó verej- tékeztető gyakorlatokkal is megbirkóztak. Küzdelmes, nehéz összecsapás után valamennyien döntetlenre számítunk. Nem leszünk egyedül Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: A hajós- inas partot ér! Gyermekrádió műsora. I. rész. — 9.10: Szivárvány. — 10.20: Táncdalfesztivál, 1969. (Ism.) — Kb.: 12.10: Közvetítés a Kajak-kenu Európa Bajnokságról Moszkvából. — Kb.: 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. . . — 13.00: Tiszta szívvel. — 13.10: Művészlemezek. — 13.45: Tudósaink fóruma. — 14.05: Mozart: A színigazgató. — 15.08: Pillantás a nagyvilágba. — 15.30: Bemutatjuk új operettfelvételeinket. — 15.54: Elveszett illúziók. IV. rész. — 16.52: Két részlet Ránlti: Körhinta című film zenéjéből. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe: — 17.05: Händel- és Bach-művek. — 17.30: Mérkőzések percről percre. — 18.30: Olvasónaplómból. — 18.45: Ritmus és melódia. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.10: Gaál Gabriella népdalokat énekel. — 19.27: A Milánói Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Milánóból. — 20.15: Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. A meteor. Komédia két részben. — 22.20: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Józsa Ibolya és Andó Mihály énekel. — 23.00: Régi olasz operamuzsika. 0.10—0.25: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: Orgonamuzsika. — 8.00: Operakalauz. — 9.01: Kovács Appolónia és Madaras Gábor népdalokat énekel. — 9.24: Szívesen hallgattuk! Rádiószínház, a bizalom vonala. 10.30: Százados szenzációk! —• 11.00: Kapcsoljuk Salzburgot. A Bécsi Filharmonikus zenekar hangversenye. — 13.15: Egy doboz csibe. Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a rádió? — 15.35: Mit hallunk? — 16.05: Közvetítés a Kajak-kenu EB-ről, Moszkvából. — 16.25: Mérkőzések percről percre. — 17.20: Tessék a mikrofon. — 17.50: Bundchuh István citerázik. — 18.05: Kedvelt operettmelódiák Kálmán Imre műveiből. — 18.43: Kamarazene. — 19.25: Könyvek és századok. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.10: Slágerstaféta. — 21.10: Színházak, színészek Moszkvában. — 21.28: Kirill Kondrasin vezényel. — 23.10: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ: 9.28: Műsorismertetés. — 9.30: A tallini városháza. — 10.00: Hétmérföldes kamera. — 10.15: Győzzön a jobbik. — 11.15: Táncdalfesztivál, 1969. A döntő ismétlése. — 14.58: Műsorismertetés. — 15.00: Telesport. — 16.30: A közönség kívánságára. .. Casablanca. Magyarul beszélő amerikai film. — 18.10: Tudományos tudakozó — önmagunkról. — 19.00: Reklámműsor. — 19.05: A világ térképe előtt. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Rinaldo Rinaldini. 7. rész. Az ősi kastély. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Balzac: Gobseck. Tévéjáték. — 21.40: Charlie Drake világa. — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 14.00: Kajak-kenu EB közvetítése. — 17.00: A „Bratislavai Lant” dalaiból. — 17.40: Mesejáték. — 19.00 és 22.10: Tv-híradó. — 19.50: Kelj fel és ölj! (Olasz film). — 21.50: Kultúra ’69 Magazin. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a rádió? — 8.50: Szabad szél. — 9.25: A hét előadóművésze: Kovács Dénes. — 10.05: Monte Christo grófja. Rádióváltozat, IV. rész. — 11.25: Mozart: G-dúr zongoraverseny. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Ifj. Magya- ri Imre népi zenekara játszik, a csepeli posztógyár énekkara énekel. — 13.45: Válaszolunk haligasportműsor ATLÉTIKA Meghívásos I., II. és III. osztályú verseny. Kohász-stadion. KOSÁRLABDA „Balaton”-bajnokság az SKSE NB Il-es férfi csapatának részvételével. Szegeden a „Szabadtéri Kupa-küzdelmekben” az SBTC női csapata indul. LABDARÚGÁS NB I. Eger—Salgótarján, Eger 16,30. Marton (Horváth L„ Losonczy). NB I. tartalékcsoport: Eger —Salgótarján, Eger 14.45, Szabó Z. NB II. Észak: BVSC—Kis- terenye, Bp„ Szőnyi út, 16.30. St. Kohász—Sátoraljaújhely, Salgótarján, 16.30, Répás. NB III. Észak közép: St. Bányagép—Pásztó, Zagyvapálfalva, 17.00, Nagy T„ Bp. Postás—Balassagyarmati Dózsa. Bp. Egressy u. 10.00, Re- veland. Vecsés — Zagyvapál- falvi Építők, Vecsés, 17.00, Turcsányi. Karan(cslapujtő — Gázművek, Karancslapujtő, 16.30. Bánhídi, Ép. Gép. — St. Üveggyár, Albertfalva. 10.30, Szamos völgyi. A fentieken kívül megkezdődnek az őszi idény mérkőzéssorozatai a Nógrád—Heves megyék NB-s tartalék és ifjúsági, a megyei I. osztály, megyei II. osztály (salgótarjáni csoport), továbbá Salgótarján járási bajnokságaiban is. ÖKÖLVÍVÁS Ózdi városi bajnokság az SBTC részvételével. Ózd, 9.00. Vasárnapi Bp. Honvéd — Újpesti Dózsa 1:1 Tizennyolcezer néző előtt játszották le tegnap délután a kispesti pályán a Bp. Honvéd —Újpesti Dózsa rangadót. A mérkőzés 0:0-ás félidő után 1:1- arányú eldöntetlenül végződött. A Honvéd kezdett jobban, de csatárainak nem sikerült kihasználni a helyzeteket. Az első félidő a Honvéd fölényében telt el. Szünet után rákapcsolt a Dózsa. Kiegyenlített lett a küzdelem. Ügy tűnt, hogy a Honvéd kifáradt. A szünet után beállt Nagy László révén az Újpest szerezte meg a vezetést. Parázs Honvéd-rohamok következtek ezután. Pusztai beadásából Kozma talált a hálóba, kiegyenlített a Honvéd. Mindkét együttes rákapcsolt, de gól már nem esett. Izgalmas, küzdelmes kilencven perc után igazságos eredmény született. tóinknak. — 14.00: Édes anyanyelvűnk. — 14.05: Ernst Busch énekel. — 14.13: Händel: A hűséges pásztor. — 14.39: Déryné naplója. IV. rész. — 15.05: A tábori kukta. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kovács Dénes hegedül. — 16.22: A mikrofon előtt a SZOT budapesti bizottságának titkára: Pandurovics József. — 16.42: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Lemezalbum. Marguerite Long zongorázik. — 17.42: A műhelyben beszélik. . . _ 17.57: Húszas Stúdió. Ahol a kövesút véget ér. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: A Rádiószínház bemutatója. Aranycsont. Rádiójáték. — 20.33: Népdalcsokor. — 21.00: Dupla vagy semmi. — 22.20: Slágerstaféta. — 23.00: Századunk zenéjéből. — 0.10—0.25: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Zenekari muzsika. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: a zene hullámhosszán. — 11.45: Dél-India irodalma. — 12.00: Nyári László népi zenekara játszik, Kürthy Éva és Csőr József énekel. — 12.30: Donizetti-áriák. _ 13.05: Óvodások — szülők nélkül. — 13.20: Schubert: H-dúr szonáta. — 14.00 — 18.00: Kettőtől-hatig. . . — 18.O5—19.35: Közkívánatra. — 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. _ 20.28: Orosz Júlia és Radnai György Verdi-áriákat énekel. — 21.00: Miskolczi Csóka Béla népi zenekara játszik. — 21.30: Nőkről nőknek. — 22.00: A fehér ló. — 22.25: A hét előadóművésze: Kovács Dénes. — 23.10: Könnyűzene éjfél előtt. BESZTERCEBÁNYA: 16.25: A Slavia Praha — Inter Bratislava labdarúgó ligamérkőzés közvetítése. — 18.15: Telesport. — 19.00 és 22.05: Tv-híradó. — 19.35: A holtak nem énekelnek. (Tv- film). — 22.15: Filmhíradó a salakpályás kerékpáros VB-rőI. 6 NÓGRÁD — 1969. augusztus 17., vasárnap Sok a szabáMalanság... A szokásosnál jóval több fegyelmi ügyet kellett tárgyalnia a Szécsényi JTS Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának. Ipolytarnóc hibájából elmaradt az Ipolytarnóc—Litke találkozó a megyei B-osztály Közép-csoportjában. A csapatok szigorú figyelmeztetést kaptak. A Nógrádmegyer— Rimóc mérkőzésen a rimóci Golyánt kiállították. A bizottság szigorú figyelmeztetésben részesítette. A járási A-osz- tályban az Etes—Nógrádme- gyeri Spartacus mérkőzés a 15. percben félbeszakadt, mert a nógrádmegyeriek levonultak a pályáról. A fegyelmi bizottság Bangó Andrást, a Spartacus játékosát egy évre mindennemű sport- tevékenységtől eltiltotta. A játékos ugyanis nem érteit. egyet a bíró ítéletével és társait arra ösztökélte, hogy vonuljanak le a pályáról. A mérkőzést a Spartacus költségén újra játsszák október 12- én. A fegyelmi bizottság két hónapra eltiltotta az Egyhá- zasgerge—Piliny mérkőzésen kiállított Szeri és Kollár játékosokat. Büntetésüket azonban háromhónapi próbaidőre felfüggesztette. Az említett két együttes nem szerepeltet ifjúsági csapatot. A fegyelmi bizottság mindkét sportkör figyelmét felhívta, hogy újabb ki nem állás esetén a felnőtt csapattól büntető pontot fognak levonni. Kuris József szé- csényfelfalusi játékost a játékvezető megsértéséért két bajnoki találkozótól tiltotta ei a bizottság. Sorokban A Bp. Postás atlétikai versenyén Erki, az SBTC ifjúsági versenyzője második helyen végzett távolugrásban. Molnár Gy. (Vasas) 657 cm- rel győzött, Erki 655-öt ugrott. 4 Kitűnően szerepelt Köven- di II., az SBTC asztaliteniszezője az őszi NB III-as találkozókon. A tarjám versenyző 36 találkozóból 35-öt megnyert, s így az NB III-as csoport legeredményesebb versenyzőjének bizonyult. A Nógrád megyei Teke Szövetség vasárnap a Zp. Építők teke-csarnokában megyei ifjúsági minősítő versenyt rendez. A találkozó nyolc órakor kezdődik. ■* Csábiné, az SKSE csúcstartó magasugrónője a Szombathelyen elért vidék bajnoki győzelem után Budapesten edzőtáborban készült az Athéni Európa-bajnokságra. APRÓHIRDETÉSEK Eladó 1300 csúcstávolságú vaseszterga. Salgótarján, Dobó Katica köz 9. sz. Elcserélném egy összkomfortos lakásomat kétszobásra. Érdeklődni: Gelka szerviz. Telefon: 14-21. CG-s rendszámú, 41 ezer km-t futott, ga- razsírozott, igen jó állapotban Fevő Moszkvics 403-as szgk, igényesnek készpénzért eladó. Felszabadulás út 44. fsz. 5. címen. Felvételre keresünk gyógyszer- gyártó munkára vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat. továbbá lakatosokat, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszorkezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Ötnapos munkahét. Jelentkezés: Kőbányai Gyógy- szerárugyár, Munkaügyi Osztály. Budapest, X., Gyömről út 19—21. Telefon: 477-330/ 193. Felvételre keresünk hárommüszakos munkára L&, életévüket betöltött 8. általános iskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt fonodái munkára. Átlagosan heti 44 órás munkaidő. Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk: Pamuttextilművek Fonógyára. Cím: Budapest XI. kér. Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Beton- és Vasbeton- Ipari Művek váci telepe fVác. Klsrét-dűlő l.) azonnali belépésre felvesz férfiakat beton elemgyártó munkakörbe. Munkásszállást, Üzemi étkezést biztosítunk. Útiköltséget térítünk. Kéthetenként szabad szombat. Felvétel személyes 1elentkezé9 esetén. Megveszem, bizományba átveszem bútorait. Hívásra házhoz megyek. Salgótarjánba is. Ugyanezen felújított bútorok olcsón eladók. Urbán Istvánná, kiskereskedő. Balassagyarmat. Táncsics utca 4. Telefon: 232. A Középzagyvai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat — Pásztó székhelyivel — felvételre keres vízügyi és mélyépítési munkában jártas MÉRNÖKÖT és egy felsőfokú, vagy középfokú technikumot végzett TECHNIKUST. Jelentkezések önéletrajzzal és az eddigi munkakör megjelölésével a fenti címre, küldendők. Bérezés megegyezés szerint. A Nógrád megyei Állami • Építőipari Vállalat képesítő jellegű átképzés tanfolyamot indít vasbetonszerelő szakmában. Jelentkezés: levél útján vagy személyesen a vállalat központjában. Salgótarján. Munkás u. 8. szám. Feltétel: egészségügyi alkalmasság. általános iskolai végzettség. Beiratkozás a jelentkezés sorrendjében történik augusztus 8—30. közötti időszakban. (Női munkaerőket is beiskolázunk.) Kedvezményes bérezés mellett — a jogosultságtól függően idény-, különélést, betanítási pótlék jár. Kulturált munkásszálló. üzemi étkezés. kedvezményes hazautazás biztosítva. A gyöngyössolymosi Mátra Tsz f. hó 20-án megnyitja borozóját Zagy vapálf alván, Csokonai u. 174. sz. alatt. Kitűnő boraival kedveskedik a közönségnek. (Ben- csiknél.) Három szobás, távfűtéses öröklakás a város központjában beköltözhetően eladó készpénzért. Salgótarján, Pécs kő u. 7., ATI. 8. Eladó 2600 négyszögöl gyümölcsöskert épületekkel együtt Salgótarján. Jónás-telepen. Ugyanitt 408-as Moszkvics is eladó. Érdeklődi-i lehet Salgótarján, Május 1. út 64. alatt. Telefon: 12-95. Gyakorlattal rendelkező RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSZERÉSZEKET keresünk teljesítménybérezéssel. Jelentkezni lehet: Salgótarján, GELKA szerviznél Telefon: 14-21. Ingyenes budapes ti lakást biztosítunk vidéki munkavállalóink részére. Felveszünk 16 év feletti nőket fonodái betanított és segédmunkára Jó kereset. Nyereségrészese dés. Természetbeni juttatás. Szabad szombat Hétvégi kedvezményes hazautazást térítünk. Jelentkezés: Kőbányai Textilmüvek fonodái telepe, Budapest, X., Maglód! u. 25. Munkaerőgazdálkodás