Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)
1969-07-26 / 171. szám
Közel. Kplet ff egerősöd éti a® EAK hadereje A kairói lapok szerint az 'Balom és új problémák várarab világban kedvező vissz- nak megoldásra. Változott a hangot keltett Nasszer elnök- nemzetközi helyzet is. Mindnek az a javaslata, hogy tart- ez indokolttá teszi az új csúcs- sanak magas szintű arab ta- találkozót. Nincs jel azonban lálkozót. Az elnök nem be- arra, hogy a csúcstalálkozó szélt arab csúcsértekezletről, ellenzői — Algéria, Szíria, de szavait úgy értelmezték, Szaúd-Arábia. Tunézia — hogy a magas szintű találko- megváltoztatnák álláspontju- zón az államfők vennének kát. részt. . Rifai jordán miniszterelnök támogatta az arab csúcs- Az ASZU-kongresszus csü- értekezletet, összehívásának törtök este Nasszer beszá- gondolatát és emlékeztetett mólójának meghallgatása rá, hogy Husszein király után — zárt ajtók mögött több ízben . kérte a csúcskon- Favzi hadügy- és Riad kül- ferencia összehívását. Kara- ügyminiszter expozéját vitatta mi libanoni ügyvezető mi- meg. A hadügyminiszter ki- niszterelnök ugyancsak he- jelentette, hogy a passzív, lyeselte a csúcsértekezletről majd a dinamikus védelem szóló kezdeményezést. A ma- szakasza után az EAK had- rokkói kormány is a csúcs- ereje most a visszavágás és találkozó támogatójának ne- az elrettentés szakaszába lé- vezte magát. pett. A külügyminiszter hanKairóban az Arab Liga goztatta, hogy az Egyesült főtitkárhelyettese, Szajed No- Állampk úgynevezett 13 fal, kijelentette: a khartoumi pontos terve nem más. mint arab csúcsértekezlet óta két az Izraeli álláspont egyik év telt el és az arabok hely- változata. Amerika tehát főzetében sok változás tör- vábbra is támogatja Izraelt, tént azóta. Megerősödött a és javaslatát ezért el kellett Palesztinái ellenállási moz- utasítani. (MTI) Zambia panaszának vitáját folytatta a Biztonsági Tanács A Biztonsági Tanács csütörtökön délután folytatta Zambia ■ Portugália elleni panaszának megvitatását. Zambia küldötte kijelentette: a múlt havi portugál légitámadások Zambia határPortugália további agresszív tevékenységét, úgy ennek következményeiért Zambia nem tehető felelőssé” — mondotta. A zambiai álláspontot támogatta felszólalásában Garnen ti falvai ellen a négy éve bon, Sierra Leone, Mad,a- folyó portugál agresszió gaszkár, Tunézia és Libéria csúcspontját jelentik. „Az a képviselője is. Savage, Sier- türelem, amelyet mindeddig ra Leone küldötte követelte a körzet biztonsága érdeké- a Biztonsági Tanácstól, te- ben tanúsítottunk, bizonyít- gyen intézkedéseket annak ja békevágyunkat. Ha a Biz- érdekében, hogy Portugália tonsági Tanács nem akadá- térítést fizessen Zambiának lyozza meg Dél-Afrikában az okozott károkért. Bressnyev fogadta Sadovshyt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken a Kremlben fogadta Stefan Sadovskyt, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségi tagját, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát és Peter Colotkát, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagját, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökét. A megbeszélésen, amely szívélyes, testvéri barátság szellemében folyt le, a szovjet- csehszlovák baráti kapcsolatok további fejlesztéséről volt szó. (MTI) Olaszországban elmaradt a „csúcsértekezlet’’ Csütörtökön nem került so_r az előre bejelentett keresi- ténydemokrata—szocialista- szociáldemokrata „csúcsértekezletre” amely a kormány_- válság megoldását célozta volna. Az említett tanácskozást — a jelek szerint — későbbi időpontra halasztották. A szociáldemokraták kijelentették, hogy nem elégítik ki őket a Rumor által kilátásba helyezett kompromisszumok, s még jobban ki akarják domborítani a megalakítandó kormány kommunistaellenes jellegét: nyomást kívánnak gyakorolni Rumorra a jövőbeni/ jobbratolódás érdekében. Közben újabb erjedés indult meg a Kereszténydemokrata Párton belül is. Moro, ismé/- telten állást foglalt az úgynevezett Forottyások (Rumor csoportja) és Fanfani hívei ellen. A Szocialista Párt vezetősége csütörtökön egész nap ülésezett. A tanácskozás befejeztével nem nyilatkoztak Rumor programjáról, sem mellette, sem ellene nem foglaltak állást. Asztronauták, kozmonauták NÉGY NAPJA még izgatot- beriség több száz éves, vakme- hogy a LIL, a Lunar Interna- tan és megilletődve ültünk a ró és csak a gazdagabb képze- tionál Laboratory, röviden a televízió képernyője előtt, letű tudósok, írók agyában „Luna-labor” is meggyorsítsa hogy tanúi legyünk a XX. szá- megfogant álmát váltotta va- programját. Az 1964-ben meg- zad emberei újabb, rendkívü- lóra. Illetve e nagy siker el- tartott varsói kongresszuson li sikerének, szemtől szembe érésében működött közre a ugyanis a Nemzetközi Holdlássuk az emberiség eddig leg- tudományos világ, amely hoz- laboratórium munkatársai még nagyobb tudományos felfede- zájárult a Holdra-lépés meg- úgy számítottak, hogy az első zői vállalkozását, amelyet, kísérléséhez és eredményes «oirl-heli űrlshrrt-at/Vrhimrtlr nagyságában, _ jelentőségéin végrehajtásához. Ezt a televí- kutetóaiomásík ^ iSÄsS csak Gagann urutazasaval le- zion is figyelemmel kísérhető , 1q7=_lqRa kwMhet összehasonlítani, Gagarin, mozzanatot Jurij Gagarin óta ^%0r Most úgy“k, S Neil Armstrong, Edwin Aid- Bajkonur és Cape Kennedy „ ,, , ^r%.+ , Jz. rm és Michael Collins az em- szakembereinek megannyi űr- fá“°ídaL^ L fztran3U* programja előzte meg, már a ^k lendületet adnak a tu- Luna-15 és az Apollo—11 fel- d°s°k. 1 eltetelezesenek, elkep - bocsátása előtt is~ zelesemek megvalositasához is. A sikeres Holdra-szállásban E16bb valósulhat meg K. I. és visszatérésben az emberi- Kondratyev, leningrách egyeség ül tehát győzelmi ünne- tömi professzor elképzelése, pet. S míg mi érzelmeink rab- hogy a Hold meghódításával jaiként örvendezünk, hogy pontosabbá válhatnak a földá, megélhettük azt a kort, ami- meteorológiai előrejelzések, Ilikor az ember már a csillagok szén a Föld egyik fele a Holdvilágát ostromolja, a tudósok ról láthatóvá és vizsgálhatóvá már a felfedezések megvalósí- válik. Közelebb kerültünk a tásának meggyorsítására gon- Hold-beli radioaktivitás vizs- dolnak. Az Apollo-program gálatához is, ami F. Zwicky, végrehajtásának újabb tervei a kaliforniai technológiai inis készen állnak, egészen 1972 tézet kutatójának programja, végéig, amikor a Kopernikusz- Konkrétebbé válhat a Göttin- kráterből közvetít és a talaj géni W. Jóst professzor fizi - mélyebb rétegeiből hoz fel ko-kémiai vizsgálata, vagy az mintát néhány egyelőre még energiaellátás megoldása a ismeretlen nevű asztronauta, Holdon, amit E. M. Knoeraschild holland tudós tanulniaMagyarázkodás Az amerikai mérgesgázok NSZK-beli tárolásával kapcsolatban Diehl, a bonni kormányzó szóvivője pénteki sajtóértekezletén kijelentette, csak megismételheti korábbi válaszát: „ha vannak is amerikai mérgesgázkészletek az NSZK-ban, azok az amerikaiak közvetlen ellenőrzése alatt állnak. A NATO-egyezmények nem adnak módot a bonni kormánynak, hogy beleszóljon ilyen kérdésekbe, mert ezek az itt állomásozó amerikai csapatok fegyverzetéhez tartoznak”. (MTI) egfigyelés alatt az Apollo ll utasai Kiadták az első orvosi je-, riumba viszik, majd elsődle- gerén hol szállt le a hold- lentést a Holdat járt három ges elemzésnek vetik alá. A komp, a tükör koordinátáit amerikai űrhajós egészségi tartályok tartalmát a továb- sem tudták meghatározni, állapotáról. Eszerint Arms- biakban 36 tudós, illetve tu- Így a visszaverésre szánt su- töong, Aldrin és Collins dóscsoport között osztják gárnyalábbal — amely egyéb- nagyszerűen érzi magát, s a szét, s a vizsgálatok eredmé- ként igen keskeny — egysze- vizsgálatok semmiféle beteg- nyeit egy januárban meg. séget nem mutattak ki. Az tartandó értekezleten össze- orvosi jelentést William Car- gezik. penter a NASA orvosa írta alá, aki John Hirasaki mér- A Holdon hagyott két tűnőkkel együtt a három űr- d?n?5nyos, bfr®ndezés — a hajós társaságában tölti a »holdrengésjelzo és a lezer- vesztegzár idejét. A jelenrűen meg kell keresni a tükröt Az Apollo—11 sikeres útja alkalmából — a már jelentetteken kívül — táviratban üdvözölték Nixon elnötiikör írftifn köt és az űrhajósokat U Thant tűkor - közül az egyik maris ENSZ.főtitkár> VI. Pál pápa> XX. J—4.»Xi»»!_i. 1 üílNOzLi-JLU 11 LiAcir, VI. X"ctl Ud|-»d tésből kitűnik, hogy Neil f^d Borten norvég miniszterel. Armtrong, az űrhajó parancs- Szffd ész_ nők. Franz Jonas osztrák noka fájlalja a fülét, de en- ^ 3 köztársasági elnök, Heinenek NASA nem tulajdonít mann, az NSZK elnöke, Sajelentőséget. _ , r- ragat, Olaszország elnöke, Időközben Collins táviratot ^ j!fÍS0oÍI^d!lt?,.re^ Gustáv Adolf svéd király, kapott McConell tábornoktól. az amerikai légierő vezérkari főnökétől: szeptem. gésben keresik. Szakértők általában az utóbbi feltételezés felé hajlanak. Mint Garry Szato japán miniszterelnök és még sokan mások. (MTI) Kéthavi felfüggesztett börtön Mindössze két percig tartott pénteken reggel — magyar idő szerint 14.00 órakor — az edgartowni bíróságon Edward Kennedy szenátor pere. Az egyik bírósági tisztviselő felolvasta a vádat: Kennedy elhagyta annak a végzetes autóbalesetnek a színhelyét, amelynek következtében egy személy meghalt. A bíró ezután megkérdezte a szenátortól, hogy bűnösnek érzi-e magát, s Kennedy a zsúfolásig megtelt tárgyalóterem fojtott csöndjében igennel válaszolt. Ezután közölték, hogy kéthavi börtönbüntetésre ítélik majd a kerületi bíró a szenátor büntetlen előéletére való tekintettel felfüggesztett börtönbüntetésre változtatta az ítéletet. (MTI) A Földmunkát Vállalat Gépesítő hívatásos tehergépjármű-vezetői tanfolyamot indít BENTLAKÁSOS RENDSZERBEN A tanfolyam költségeit fedezzük, a tanulmányi időre segédvezetői bért folyósítunk. További felvilágosítást levélben, 11L telefonon ad a vállalat munkaügyi osztálya. Cím: Budapest, V., Vigyázó Ferenc u. 3. 126-790/64- es mellék. Telex: Bp 775 ■ktatás , . . Latham- az Apollo-programber 5-en Collinst mai összefüggő rengéstani léptetik elő. vizsgálatok irányítója csüA Hornet folytatja útját a törtök este közölte, ha mete- Hawai-szigetek felé, ahová a or becsapódása okozta volna tervek szerint szombaton es- a műszer kilengését, akkor te, magyar idő szerint nyolc a becsapódás erejének né- órakor érkezik meg. Ha a prog- hány ezer tonna trinitrotoluol ramot a Földön is olyan pon- robbanásával egyenértékű- tosan betartják, mint a_ Hol- nek kellett volna lennie, s dón. akkor a houstoni űrköz- ez csak valószínűtlenül nagy pont holdlaboratóriumában meteortól származhat. A vasárnap reggel, magyar idő műszer az első jelentések szerint kilenc órakor köszön- szerint olyan energiát észlelt, tik az űrhajósokat. Armstron- mint ami egy 20—40 kilotonnás gék a következő útvonalon atombomba robbanásakor fognak érkezni: Hawaiban szabadul fel. Tudományos az űrhajósok lakókocsiját körökben úgy vélik, ha beszállítóautóra szerelik és a bizonyosodik, hogy a jelen- hickami légitámaszpontra vi_ s£g 0ka holdrengés volt, ez szik. Itt átteszik egy C—141- egyben azt is bizonyítaná, es szállítórepülőgépre, s ez bogy a Hold „élő” bolygó. juttatja el a bárom űrhaj A lézertükör még nem és kísérőiket váltotta be a hozzáfűzött relégitámaszpontra. Közben a felbecsülhetetlen értékű Hold-talajt szállító két tartályt egy repülőgép vitte Houstonba. A tartályokat. valamint az űrhajósok által ..lelőtt” filmtekercset ményeket. Eredetileg azért helyezték el, hogy segítségével még pontosabban állapíthassák meg a Hold és a Föld közötti távolságot. Mivel azonban mindmáig nem udták precízen megállapíelőbb a fertőtlenítő laborató- tanb hogy a Nyugalom-ten- NOGRAD — 1969. július 26., szombat IljÚ / szakmunkások! Kiemelt bereue*, 44 órás munkahét, minden szombat szabad. A legmodernebb technológia mellett alkalmazunk benneteket a kőműves, ács. vasbetonszerelő, fűtés-, viz-, gáz-, villanysze- festő-tapétás. parkettás, v/V'VWWU'W* relő. asztalos, lakatos. műköves, gépszerelő szakmákban. hozzájárulást téríSzállásról gondoskodunk. Utazási tünk. Jelentkezés személyesen: 43. sz. Állami építőipari vállalat Budapest XI., Dombóvári út 19. vagy ha úgy tetszik: kozmo nauta. De még az idén útnak indul az Apollo—12 személyzete: Peter Conrad és Alan Bean, hogy most már a Viha- rok-tengerén, nem messzire a Flamsteed-krátertől érjen nyoz. Sok minden könnyebb lesz mint a Földön, sok minden ne hezebb. Könnyebb feltételeket teremt, hogy eső, hó Holdat. 1970-ben A. Shepard és szélvész ellen nem kell vé- és Gordon Cooper megváló- d<*ezm, viszont meg kell ta- sít ja az első kráterbe szál- a kódját miképpen lelást a Frau Mauro kráterben, tasítsen rádiókapcsolatot egy- az Apollo—14 utasai pedig az !Tlassa^ az a héj-0111 vagy év második felében a Censo- több kozmonauta látótávolsá- rinus-kráter környékén fog- §°n ^kívül, és egyéb Holdnak leszáUni. A 13-as utasai szerű tudományos problémák három napot, a 14-esé egy ís Bikádnak. Ámde (az ember hetet töltenek a Holdon, az Holdra-lépése tanúsítja ezt!), Apollo—15 esetében pedig még az emberiség összefogása haennél is hosszabb tartózkodás- talmas eredményekre képes! ra gondolnak. A 16-os ki- Nem véletlenül nőttek meg sérletnél a vulkánokat, vul- reményeink, amit csak táp- kánikus maradványokat, a 18- ^á^t 32 asztronauták több, so- ásnál a Schroter-kráter titok- katmondó , megnyilatkozása, zatos, vöröses villanásait ta- Amikor Armstrong, az embe- nulmányozzák, a 19-es utazás riség történetében elsőként 3 asztronautái pedig azt kutat- Holdra tette a lábát, azt ják, volt-e valamikor víz a mondta: „Egy kis _épés az Hold felszínén. 1973-ban a embernek, óriási ugrás az Hold-programot előrelátható- emberiség számára.” Az acel- lag követi a Mars-program. lapon, amelyet az űrhajósok a A 15-Ös vállalkozásnál az komp lábainál helyeztek ei, amerikai tudósok már a Hold- a következő szöveg áll: „Itt bázis kísérleti példányának lépett a Földről érkezett em- íeljuttatására is gondodnak, s berek lába előszór a Holdra, esetleg teleszkópot is felkül- 1969- júliusában. Bekében jot- dsnek, ez szerintük csak pénz- tünk, az egész emberiség nekérdés dplga, mert amint ki- .......................... _ ,. s zámították: a Hold-felszínen ÖRVENDÜNK tehát a Hold- végzett egyórás munka mint- sikernek, s őszintén Td- egy százezer dollárba kerül vánjuk, hogy az emberiség EZEK A TERVEK és a Holdon is elhelyezett, acélba szovjet tervek, amelyeket vésett békevágya mielőbb a egyelőre még nem ismerünk, Földön is megvalósuljon, nagyban hozzájárulnak ahhoz, Lakos György R közületi teher gépi ár mű veket üzemben tartók figyelmébe! A 2. sz. Autóközlekedési V., a mezőgazdaság megnövekedett szállítási igényeire, a zöldség-gyümölcs termés sok helyütt egyidőben várható beérésére tekintettel — augusztustól szeptemberig terjedő időszakra szabad s fuvarkapacitást keres. A teljes fuvardíj — a fuvarozás szervezéséért, közvetítéséért, a fuvardíjszámításért járó 5%-os jutalék kivételével — a fuvarkapacitását felajánló üzemben tartót illeti meg. A fuvarkapacitás a 2. sz. Autóközlekedési Vállalatnál ajánlható fel. 2. sz. Autóközlekedési Vállalat Áruforgalmi és Keresk. Osztály SALGÓTARJÁN.