Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-02 / 150. szám

Lesz-e gazdája egy szakmunkásképzőnek?

... ÖTA azért fáj a fejünk, hogy miként lehetne a

kiöregedő, idős termelőszövetkezeti tagokat olyan ifjú emberekkel pótolni, akik már értői, biztos kezelői a legújabb technikának. Évente vitatkozunk a megoldás lehetőségén, s keserűen tesszük szóvá, hogy kevés, nagyon kevés a mezőgazdasági szakmunkás. Ám úgy tűnik — de így is van _,

h

ogy a sok beszéd, fejtörés, „módszerek” ellenére sem jutunk számottevően előre. Miért? Jól csináljuk-e azt, amit csinálunk, vagy csak a jóakarat tuti törekvésünket, hangunkat?

A Pásztói Gépjavító Állomáson — a megyei gépjavító vállalat központjában — a napokban 27 mezőgazdasági gépszerelő szakmunkástanuló szabadult fel. A környékbeli gyerekek a nagybátonyi 209-es sz. „Zsinkó Vilmos” Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói voltak három esztendeig. Az egykori vájártanuló intézetben három éve kezdték meg a gépszerelők kiképzését h mezőgazdaság részére. Emlékszem, annak idején furcsa hírek keringtek erről az iskoláról. Mindenekelőtt az, hogy a gyerekek képzése nem felel meg a korszerű követelményeknek, mert hiányoznak azok a bemutató és gyakorló eszközök, amelyek nélkül valaki nem lehet jó szerelő. Egyesek még agitáltak is az iskola ellen, hogy nem érdemes odajárni tanulni. A gyerekek azonban megszerették az intézetet, ragaszkodtak hozzá — a kedvezőtlen hírek ellenére is.

A most szabadult tanulok tulajdonképpen az intézet első mezőgazdasági szakmunkásai. Felkészültségükről a sikeres írásbeli és gyakorlati vizsgák tanúskodnak. És természetesen azok az oktatók, szakemberek, akik hallották, ellenőrizték a jelöltek tudását. Az az általános vélemény, hogy a sok nehéz körülmény ellenére sem — mert sok gonddal küszködtek — marad el a bá- tenyi intézetben végzett szakmunkások tudása azoké mögött, akik jól felszerelt, nagy hagyományokkal rendelkező intézetekben végeztek. Bárcsak háromszor ennyien szabadultak volna — hangoztatták — mert a huszonhét szakmunkást hatvan hely is várta.

Jelenleg ez a helyzet. A jövő azonban kedvezőtlen képet mutat. Az intézetben ugyanis nem indul új évfolyam, mert a Munkaügyi Minisztérium nem folyósítja az oktatás költségeit. Viszont a termelőszövetkezetek — s elsősorban ezek —, a gazdaságok nem vállalják a szakmunkások kiképzésének költségeit.

— Furcsa helyzet alakult ki — mondja Sásdi Dezső, az intézet gyakorlati oktatója, a felszabadult gyerekek osztály- főnöke. — A termelőszövetkezetek kézzel-lábbal küzdenek a szakmunkásokért. A szokásosnál nagyobb bérért csalogatják el azoktól az üzemektől, amelyek előrelátóan gondoskodtak az utánpótlás biztosításáról. Jövőre azonban már alig iskoláztak be néhány fiatalt, mert nem vállalják a képzés összegét...

Egy mezőgazdásági gépszerelő szakmunkás 40 ezer forintjába kerül az államnak. A szövetkezetek eddig ezt úgy kapták, mint valami járandó- ságot. S mégsem volt elegendő a szakmunkás, mert a gyakorlatban ritkán alkalmazták a szakmájában, vagy nem adtak neki munkát, lebecsülték — egyszóval elvették a kedvét a mezőgazdaságtól. Mi lett az eredménye? A végzett szakmunkásoknak húsz-huszonöt százaléka maradt csak a mezőgazdaságban. Érdemes lenne egyszer utánajárni, hogy az utóbbi öt év alatt hány mezőgazdasági szakmunkást képeztünk ki, mennyi dolgozik a szakmájában, ki ment el és miért? A tapasztalat szerint az oktatási statisztika szépen mutat, de a gyakorlat ellentmondásban van a statisztikával.

— Egy hasonlattal szeretném jellemezni a helyzetet — magyarázta Kazinczi János, a Pásztói Gépjavító Állomás igazgatója, a gyakorlati vizsga elnöke. — A gépállomások annak idején száz meg száz

traktoristát, szerelőt képeztek ki, akik átmentek a szövetkezetekbe. Kétségtelen, hogy akkor így kellett, mert ez is történelmileg rárótt szerepük volt a gépállomásoknak. De mostmár a szövetkezetek erősek, jobban gondoskodhatnak magukról. . .

Mert mi történik most? A gépjavító vállalat ki taníttatott tizenöt szakmunkást, de csupán egyetlen egy marad állomáson, mert a tsz-ben jóval nagyobb bért ígértek nekik. Ugyanakkor a szakmunkásra pályázó szövetkezetek közül sem jut mindegyiknek gépszerelő. A Pásztói Állami Gazdaság pedig csak úgy tud kon- kurrálni a nagyobb bérrel — mondják —, hogy aki a gazdaságba megy dolgozni, ingyenesen megkapja a vezetői jogosítványt.

— Mi lesz a következő években? — ismételi a kérdést. Sásdi Dezső. — Két második osztályunkat át kellett volna irányítani más szakmákba. A gyerekek azonban inkább szétszéledtek az országban, csakhogy gépszerelők lehessenek S ha mi befejeztük, majd a salgótarjáni intézetben végzett gépkocsiszerelőket kapkodják el a szövetkezetek . . .

Mondani sem kell, mennyire nagy az ellentmondás: sok hozzáértő mezőgazdasági gépszerelő kellene a megyébe, ugyanakkor az egyetlen ilyen jellegű megyei szakiskola a megszűnés előtt áll. Ezt akkor is irreálisnak kell ítélni, ha a legcsekélyebb lokálpatriotiz must sem értjük bele a dől gokba. Vagy talán az illetékes szervek, esetleg a termelőszövetkezetek — amelyek közül mái- sokan 'rádöbbentek a szakmunkások fontosságára — mindezt így látják jónak, vagy van valamiféle gyökeres változtatási lehetőségük, esetleg elképzelésük? Kétségtelen igaz, hogy az ország más területein levő szakmunkásképző iskolákba is elmehetnek tanulni a nógrádi fiatalok. Ha elmennek, vagy bejutnak elegen azokba az intézetekbe! Mert minden megyének elsősorban maga felé hajlik a keze a beiskolázásoknál • is. Kívánatos lenne még gondolkodni a nagybátonyi intézet sorsán.

Pádár András

„Mresta, te leszel itt a tanító:”

Bogárszemű, csokoládészinű apróság rohan a magas termetű férfi elé, lecövekel előtte és nekiszegezi a kérdést:

— Mresta. te leszel itt a

tanító?

A mresta — cigányul — igy mondják a tanítót — cseppet sem lepődik meg, nem most jár először cigányiskolában. S minthogy folyékonyan beszéli a cigány nyelvet, úgy válaszol a gyereknek. Az elbámul először, aztán boldogan nevet, s már nem kell több, szívébe fogadta az új tanítót, aki lám, érti és beszéli az ő nyelvét.

Nem csoda, ha érti, hiszen Gál Sándor 40 éves pedagógus-pályafutásából több mint 20 esztendőt cigánygyerekek között töltött. Megismerte, megszerette a barna bőrű, bogárszemű nebulókat, megtanult hát a kedvükért cigányul. Alkalma volt rá bőven, nem sajnálta az idejét. hogy elmenjen tanítványai szüleihez, beszélgessen velük, megnézze, hogyan élnek. Sóshartyánban 18 éve pedagógus, s helyismeretének. emberismeretének sok hasznát látta. A kezdeti években nem egyszer, nem is kétszer előfordult, hogy — mivel a szülők kora reggel elmentek dolgozni —, a gyerek^„elfeledkezett” az iskoláról: Mit tehet ilyenkor a pedagógus? Ha lelkiismere. tes, akkor csak egyet: elmegy és kézen fogva vezeti iskolába a gyereket. Gál Sándor ezt tette. S az eredmény: ma már egyre ritkábban kell „házhoz menni", jönnek már maguktól is a kis tanítványok.

Számtant és mértani tanít. Ha magyarázat közben észreveszi, hogy valaki nem ír nincs előtte füzet, megkérdezi:

— Te miért nem írsz, fiam?

A bűnbánó válasz:

— Nincs papírom, ceruzám.

Gál Sándor előveszi pénztárcáját:

— Szaladj, hozz magadnak'

A fiú szempillantás alatt

megjárja az utat, a visszajáró pénzt leteszi az asztalra, aztán nincs nála buzgóbban körmölő tanuló az egész osztályban.

— Hiába, ez van — mondja Gál Sándor és széttárja kezét. — Ahol 11—12 gyereket nevelnek otthon, nem mindig jut pénz és idő, hogy ellássák őket tanszerekkel. A gyámügyi hatóság bizonyos keretet biztosít a sokgyermekes családoknak a tanszerellátásra, de még így is megtörténik, hogy saját zsebébe nyúl az ember.

A sóshartyáni iskola tanulóinak 70 százaléka cigány, az iskola tanulmányi átlaga 2,8—2,9 százalék.

— A körülményekhez képest nem rossz — értékel a pedagógus. — Egyébként az a véleményem, hogy aki jól ír.

olvas és számol, azt a maximálisnál is jobban kell segíteni, hogy elvégezhesse a nyolc osztályt. Tudom, hogy sokan vitatkoznak ezzel, de úgy vettem észre, két évtized tapasztalatai igazolták véleményemet. Az általános iskola elvégzése olyan alap, amelyre már magas emberi kultúrát lehet építeni.

Gál Sándor most éppen előkészítőt tart a cigánygyerekeknek. Sokan közülük nem beszélik a magyar nyelvet. s ez az első osztályban alig behozható hátrány lenne számukra. A nyelven kívül néhány alapvető dolgot is megtanulnak itt a gyerekek.

— Ma már az egyik gyerekem magyarul köszönte mec az uzsonnát és a rajzlapot, o másik meg magyarul üdvözölt. Nem lesz itt semmi baj — nevet Gál Sándor.

Nehezebb körülmények között dolgozik mint sok pályatársa, de több az öröme is. Egyre többen tanulnak

szakmát a „gyerekei” közül, sokan eljutnak úttörőtáborba is. S ő úgy érzi, senki sem lehet olyan hálás a kedvességért, szeretetért, mint

éppen az ő tanítványai.

Hatvanéves. Negyven évig volt pedagógus és húsz éve tanít zömmel cigánygyerekeket.

— Még egy évig. legalább egy évig szeretnék tanítani...

Szendi Márta

Árpád népét megelőzték

A Vöröskereszt akciója

Hetedszer a tisztaságért

Honfoglalás kél részletben

A napokban a kecskeméti művelődési központban ülést teytott a helyi népkutató-hon- ímiereti kör. Török Sándor kutató ismertette azokat az újabb adatokat, amelyeket a nyelvészet, az etimológia eszközeivel állapított meg a magyar nép honfoglalás előtti életéről, történetéről.

A többi között elmondta, hogy az V. századtól kezdve egy -egy nép egyik részét feketének, másik részét fehérnek nevezik a korabeli források. Így voltak fehér és fekete kazárok, fehér hunok, fekete ugorok stb. Nestor orosz krónikás például Árpád népének Kijev alatti elvonulásáról megjegyzi, hogy ezek voltak a fekete ugorok.

A török népeknél az „ak”i „ax” fehéret jelentő szavakká a női nemet illetik még ma is . . tgy van ez a kirgizeknél, a baskíroknál, a csatagá- joknál, de nálunk is él még a „fehérnép” kifejezés.

A kínai évkönyvek viszont arról tanúskodnak, hogy az ujgurok az avarok, s az ázsiai vagy* fehér hunok az égtájakat színekkel jelölték. Nyugat volt a fehér, észak a fekete, kelet a kék, dél a vörös.

Ezek összevetéséből az tűnik ki, hogy a „fehér-fekete” megkülönböztetés nem bőrszínen alapult, tehát nem faji jellegű volt, hanem a korabeli társadalmi viszonyokai iuk- rözte a matriarchátusbol a patriarchátusba való átmeneti korszakban, ami* dr. Unsx- ló Gyula . régészprofesszo* sejtett meg először, s aminek bizonyításában nagy szerepe lehet a nyelvészetnek is.

Ha a „fehér” szót, amely a nő fogalmat takarta, kapcsoljuk az égtájak szinjelzeseihez, akkor kitűnik, hogy ez a szokás az anyajogú társadalmakba nyúlik vissza, mikor a nagycsaiadon belül a női ág a nyugati (fehér) oldalon, a családfő az északi (fekete), a férfiagak pedig a keleti (kék) oldalon helyezkedtek el. Hasonló elrendezésűek voltak a törzsek, törzsszövetségek is. Később, a férfiág felülkere- kedésével — ez nyilván nem ment végbe békés utón — két „pártra” szakadtak Ázsia népei; fehérekre és feketékre Ez történt őseinkkel is. A fehér magyarok — az anyajogú- pártigk — eljöttek, a feketék pedig továbbra is ott maradlak Ázsiában.

Érdekes a fehér-magyarokkal kapcsolatos következtetés Közismert, hogy a környező népeknél a magyarsággal általában az ongar, ungar neve terjedt el. E név pedig pontosan megegyezik az „avar” népnév jelentésével és szó szerinti fordításban anya-férfit, vagyis az anya leszármazottját, a fehér oldalon állót jelentette. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a környező népeknél az ungar népnév már ismert volt Árpád honfoglalása idején még akkor is, ha erre a korabeli forrásokból nem rendelkezünk adattal.

De ide vezet a középkori történetírók munkáiból ismert onogur, illetve ogur gyűjtőnév fogalmának a vizsgálata is. Az ■'g. ong. nnng szó jelentése az mva. a jobb oldal, a nyueat fogalmát takarja. A szó végén’ levő „ur”-t pedig akár törökből, akár finnugorból fordítjuk le, egyaránt törzset, nemzetséget, leszármazottat jelent.

Az előadáson elhangzott

nyelvészeti következtetések igazolják dr. László Gyulának, az ELTE régészprofesszorának azt a feltételezését, hogy a honfoglalás nem egy, hanem két szakaszban történt, hogy a magyarság anyaági csoportja, a „fehér magyarok” 200—250 évvel megelőzték Ár. pád „fekete magyarjait” a Ká r pát - med en cé b e n.

<R. M.)

Immár hetedszer indít tisztasági akciót a megyei Vörös- kereszt Szervedet. A tisztaságra mozgósítás egyik évben sem maradt eredmény nélkül, éppen ez az oka, hogy az akció hagyománnyá gyökerezett. Ma már 8 ezer olyan ház áll a megyében, amelyen ott. függ a kis tábla: „Tiszta udvar — rendes ház”.

Az egész megyét átfogó akció keretében több területen folyik a, versengés. Közülük a légismertebb a „Tiszta udvar — rendes ház” mozgalom, amelybe bármely családi ház lakója benevezhet. Persze annak, aki jogot formál a tábla birtoklására, nincs könnyű dolga. Rendben, tisztán kell tartania a lakóházat és az udvart, az utóbbit a lehetőség szerint fásítani, virágosítani kell. Rossz pont a versenyben, ha az aprójószágoknait nincsen kerítéssel leválasztott, külön „birodalmuk”, csakúgy, mint az istállók, ólak rend- szertelen takarítása, ..légygazdagsága.” Értékes pont viszont. ha a kút fedett, környéke feltöltött, és 20 méteres körzetben nincs sem istálló, sem ól, trágyadomb. árnyék- szék vagy poojsolya. Az árnyékszék rendszeres tisztántartása, fertőtlenítése elengedhetetlen követelmény ugyanúgy, mint a trágya és a szemét szabályos tárolása, fertőtlenítése. Mindez azonban még mindig kevés, ha az utcai rész elhanyagolt, gondozatlan, ha a kerítés karbantartásáról elfeledkeztek, s nincsen a csapadék elvezetésére alkalmas, kitisztított árok.

A „Tiszta, virágos város" cím elnyerése nem kevesebb feltétellel jár. A város lakóházai legalább 60 százalékának meg kell felelniük a tisztasági mozgalom követelményeinek. A termelőszövetkezeteknek a „Tiszta termelőszövetkezet”, az iskoláknak pedig a „Tiszta iskola, egészséges ifjúság” feltételeit kell teljesíteniük. Sokat ront a helyzeten, ha a város vendéglátóipari üzletei és üzemei, az élelmiszerboltok, cukrászdák, tejivók és egyéb, élelmiszert árusító helyek általános tisztaságában kivetnivalót találnak. Viszont nagy súllyal esik latba az értékelésnél, ha a város ivóvízellátása megoldott és a közegészségügyi követelményeket kielégíti. Természetesen nem feledkeznek meg a középületek, a vasút- és autóbusz- állomások, a vásárcsarnokok és piacok tisztaságának ellenőrzéséről sem. Szigorúan vizsgálják az utcák, terek fásítot* ságát, virággal való beültetését, az utcák és járdák tisztaságát, a szemétkihordás rendszerességét, s még ezen kívül is jónéhány feltétel teljesítését.

A „Tiszta, virágos község” cím birtoklásához hasonló követelményeknek kell eleget tenni. A „Tiszta termelőszövetkezet” mozgalomban a közegészségügyi és járvány megelőzési feltételeket kell biztosítani. Az értékelés alkalmával megvizsgálják a dolgozókat követlenül érintő egészségügyi “követelmények adottságát, a környezet egészségügyét, a tejtermelés, és -kezelés hygiénés feltételeit, a méreg kezelését, s — bár az előbbiekkel kapcsolatos — külön a Vöröskereszt-aktívák» képzését, társadalmi tevékenységét.

Igaz, a követelmények sokoldalúak, valamennyi figyelemmel kísérése, s teljesítése korántsem könnyű feladat. \ tisztasági akcióban eredményesen szereplők viszont sokszoros értéket tehetnek a tarsolyukba. Az őket megillető elismerésen kívül életre keltik a tisztaság iránti szigorú emberi igényt, s megteremtik a feltételét annak is. hogv a saját maguk iránti mércét évről évre feljebb emeljek.

— szendi —

k.

mű- ^i*»«*** * _t*m—*1 emfasam-■ . vupP*

.........1 **+&.*'- •

.. ‘•ff*!r*t> - - «■ ásít' 1«

E

kkor a Nap is sütött a Balatonon

. ”11