Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 113. szám

Együtt sütni könnyebb A kenyér mindennapi elede­lünk, mindennapi gondunk. Vajon ezt vallják-e azok is. akik e fontos népélelmezési cikk előállításával foglalkoz­nak? A szécsényi sütőüzem — vagy ahogyan a szakberkek­ben nevezik, a 22-es — nem afféle kis falusi pékség, hanem viszonylag jól felszerelt gyá- racska. Az udvar csendes, for­rón tűz a Nap. A gépkocsik az imént robogtak el terhük­kel a távolabbi községekbe. Sose legye» rosszabb! Ilyenkor délben van a leg­melegebb, ám a kemencék mellett állók nem érzékelik a kinti időt, amely nekik hűvö­sebb, mint a forróságot árasz­tó kemencék mellett. A déle­lőttös műszak dolgozik. A mű­szaknorma nyolcvan mázsa ké­nyéi*. Számoljunk gyorsan, ez annyi mint — kétkilós kenye­rekre értve — nyolcezer darab kenyér. Ez igen! Pék legyen a talpán, aki ilyen sok kenye­ret egyforma minőségűre ké­szít e}. De a szécsényi pékek­ről jó hír járja, jó kenyeret sütnek. hogy a szállítással még nincs minden rendben. Néha késik a kenyér, vagy kevés péksüte­ményt visznek egy-egy távo­labbi településre. De igen re­álisan azt is hozzáteszik, hogy ilyesmi csak a legritkább eset­ben fordul elő, ha az üzemnek valamelyik gépkocsija „lerob­ban”. Ilyen előzmények után ke­resem meg az üzem vezetőjét. Nagy Lajos azonban Balassa­gyarmatra utazott. Simák Magdolna raktáros — amo­lyan helyettesféle — azon­ban szívesen tájékoztat. — Az üzemben harmincket- ten dolgozunk. Két műszak­ban. A kenyeresek éjszakás műszakja este hattól hajnalig, a nappaliaké hajnali négytől tart. A süteményesek egy mű­szakban dolgoznak, állandó éjszakások. Naponta sütünk százhatvan mázsa kenyeret és kilenc-tízezer péksüteményt... Vizsgálat alapján. A raktáros régi dolgozó, is­mer mindent mint a tenyerét. Elmagyarázza, hogy két gő­zös és három „magyar” ke­mencéjük van. A három gép­kocsi közül azonban kettő fe­dett, a harmadik csak ponyvás. S hogy nem kapnak elegendő péksüteményt a falusi boltok? Annyit kapnak, amennyit ren­delnek. A kenyér minőségéről megjegyzi: — Éppen tegnap jártak ná­lunk a vállalati laboratórium munkatársai. Minőségi vizsgá­latot végeztek. Kiváló minősí­tést kapott a kenyerünk. Kü­lönben nálunk elemezhetnek bátran, nálunk régi, tapasztalt pékek dolgoznak. Olyanok mint Puszta Ferenc, Varga István, Hegedűs István és a többiek. Már az üzemben járunk, amikor megkérdezem tőle, nem jelent-e konkurenciát a helybeli maszek pék. S hal­lott-e arról, hogy a varsányi termelőszövetkezet péküzemet nyit rövidesen Szécsényben. Megvonja a vállát, s csak ennyit mond: — Ne engem kérdezzen. Kérdezze meg a dolgozókat. A pékeknek egyöntetű a vé­leményük: „Addig nincs baj, amíg mi jobb kenyeret sü­tünk”. Ez így igaz! Pádár András Kedvező széllel... Bányász ének- és zenekarok találkozója (2.) Szécsény járási székhely, több ezer lakossal jelentős at menő forgalommal. Rendben, hogy a községben példásan igyekszik kielégíteni a forgal­mat a sütőipar. Még a perem­részeken is, amelyekről álta­lános megállapítás, hogy sok­helyütt mostohák az ellátás szempontjából. Ám, a szécsé­nyi üzemnek nemcsak a hely­belieket kell ellátni, hanem az egész járást. Sőt, a balassa­gyarmati járás öt községét és a pásztói járás úgynevezett cserháti- részét. Vajon ezek a községek ugyanolyan friss, ro­pogós kenyeret kapnak-e mint a szécsényiek? S megkapják-e mindazt a választékot, amit a helybeliek? Nincs kivétel Szeles Józsefné a sütőüzem melletti sütőipari szakbolt ve­zetője. Az üzletben délután is lehet kapni fri$s péksüteményt, különböző sütőipari készítmé­nyeket. Az egyik kedvelt specialitásuk — a túróstáska — már elfogyott. A polcokon levő kenyerek azonban bar­nábbak a szokottnál, egyik­másik repedezett, töredezett. — El se hiszik, hogy nem ide hozzák az üzem legszebb kenyereit — magyarázza a szo­katlan látványt. — Gyakran olyan kenyeret is kapunk, amit esetleg visszahoznak vidékről, mert megtörődött. Hja, a szál­lítás tönkre teszi a friss árut. A községi és járási taná­cson hasonlóképpen véleked­nek a szécsényi sütőüzem munkájáról mint a vevők, el­adók. Azt azonban hozzáfűzik, A Magyar Tanácsköztársaság északi hadjáratá­nak ' dicsőséges napjai és a harc hősei emlékére május 24—25-én Salgótarjánban rendezik meg a III. Országos Bányász Fú­vószenekari és Énekkari Ta­lálkozót. Az ének- és zeneka­ri találkozón 17 együttes vesz részt. Lapunk hasábjain bemu­tatjuk a Salgótarjánba érkező fúvós- és szimfonikus zeneka­rokat, valamint az énekka­rokat. ' Az 1923-ban alakult FAR- KASLYUKI BÁNYÁSZ VE­GYESKAR kezdetben férfikó­rusként működött. 1946-ban vegyeskarrá alakult. 1958 óta rendszeresen részt vesz a kü­lönböző dalostalálkozókon. A vegyeskar 1964-bep az orszá­gos minősítőversenyen az Ezüstkoszorús címet nyerte el. 1965-ben a Kossuth Rádió „Ózdi képeslapok” című mű­sorában szerepelt. A vegyes­kar karnagya Vámos József. A MECSEKI ÉRCBÁNYÁ­SZATI v Állal at bányász FŰVÓSZENEKARA 1956-ban alakult. A kislétszámú zene­kar 1960-ig mint menetzene­kar működött. 1961 óta meg­változott az együttes létszá­ma és műsora, amit éven­kénti 70—80 fellépésük is igazol. A vállalat kulturális rendezvényein is szerepelnek 1962 óta. A Siklósi Várfesz­tiválon szerzett dicséret — 1963-ban — további fejlődés alapját vetette meg. 1965-ben már a II. díjat kapták meg ugyanott, 1966-ban a zenekar tagjai családjukkal együtt Balatonfüreden üdültek, aho­vá a vállalat jutalomból küldte őket. 1968-ban meg­szerezték a siklósa fúvószene­kari minősítési versenyen az „Aranylant” fokozatot. Az együttes karnagya Tölgyesi Tibor. AZ OROSZLÁNYI BÁ­NYÁSZ FÜVÓSZENEKAR 1946-ban alakult 24 taggal. Oroszlányban és a környék bányászlakta községeiben lépnek fel. Több önálló hang­versenyük volt Oroszlányban. Fejlődésüket nagymértékben segítette a Komárom megyei zenekari találkozókon való részvétel. Az országos fúvós­zenekari mozgalom élcsoportjá­ba tartoznak. 1968-ban a Bá­bolnán megrendezett minősí­tési versenyen .Aranylant” fokozatot kaptak. A fúvós- zenekar karnagya Fátrai Márton. Az ének- és zenekari ta­lálkozón részt vesz a MECSE­KI EGYESÍTETT BÄNYASZ- ZENEKAr is. Az egyesített zenekar 1913-ban alakult. 1963-ban volt 50 éves jubile­umuk. Szereplésüket a moz­galmi rendezvényeken való részvétel, térzene-szolgálta­tás. kulturális rendezvények, valamint tömegmegmozdulá­sok műsorának kiegészítése jellemzi. 1964-ben és 1965-ben a Siklósi Várfesztiválon arany- oklevélet kaptak. 1968-ban az „Aranylant” címet is elnyer­ték a siklósi versenyen. Az egyesített zenekar karnagya Gorrieri Ferenc. A PERECESI BÄNYÄSZ FÜVÓS- ÉS SZIMFONIKUS ZENEKAR 1919-ben alakult. 1920-ban már mint szimfo­nikus zémekar is működött. Jelenleg szimfonikus, fúvós-, valamint népi zenekarra ta­gozódik. A zenekar 26 éve rendszeresen részt vesz a pe- recesi szabadtéri színpadi já­tékokon. E mellett 19 bá­nyászlakta községben is fel­lép. Eredményüket igazolja, hogy 1955-ben megkapták a „Szocialista kultúráért” ki­tüntetést, 1968-ban pedig Miskolcon „Ezüstlant” foko­zatot értek el. A zenekar kar­nagya Mentényi Ernő. A munkásmozgalom harcosai — megyénk szülöttei Fegyverbe szólította a haza Molnár György vöröskatona­ként küzdötte végig a Tanács- köztársaság dicsőséges 133 nap­ját. Az eszme, a proletárál­lam védelme adta kezébe a fegyvert. Gyurka bácsi büsz­kén vallja, hogy szinte gyerek­korától szocialistának érzi ma­gát és ez nem is csoda. Sorsa korán megtanította arra, hogy a magafajta félárvának ke­mény életre kell felkészülnie. Kilencéves kis pöttömnyi gye­rek korában nyaranként már a kőművesek mellett dolgozott, hogy seg,thesse édesanyját né­hány fillérrel. Még tizenkét éves sem volt, amikor cipész­inas lett. Amikor felszabadult és elérte a segédi „rangot”, már a Népszavát olvasta és be­lépett a szakszervezetbe. Az első világháborút végig- küzdötte, harcolt az orosz és az olasz fronton. Amikor haza­jött, belekerült az események sodrába. A kisterenyei állomá­son érte a hír, hogy Magyaror­szág proletórállam lett, meg­alakult a Tanácsköztársaság. — Ügy emlékszem, mintha csak ma lenne, mondtam is a mellém beosztott bajtársam­nak: — Most elkövetkezett a mi időnk. Meglásd, átjönnek az oroszok is a Kárpátokon, se­gítenek nekünk. Amit most csinálunk azt már magunkért, a gyerekeinkért tesszük. Molnár György egy pillana­tig sem tétovázott, beállt vö­röskatonának. Fegyverbe szó­lította a haza és ő az V. nem­zetközi hadosztály katonája lett. — A mi hadosztályunkban egyforma lelkesedéssel harcol­tak a románok, oroszok, szer- bek, lengyelek, magyarok. Kü­lönböző nyelvet beszéltünk, az egyenruhánk sem volt egysé­ges, de mindannyiunkat egy cél hevített, megvédeni a munkások államát — mondja Molnár György, aki most a Somlyó'utca egyik domb alá húzódó kis házában lelkik. Ré­gi kommunista, 30 évig dolgo­zott az Acélgyárban, onnan ment nyugdíjba. Kihozza a kitüntetéseket, érmeket, ame­lyeket kapott. Birtokosa a Ta­nácsköztársasági Emlékérem­nek és nagyon büszke arra, hogy bármilyen ünnepség, megmozdulás történik a város­ban, őt, a régi veteránt min­denhová meghívják A beszélgetés ismét az ötven évvel ezelőtti eseményekre ka­nyarodik vissza. Gyurka bácsi egy kicsit feljebb tartja a fe­jét, kihúzza magát, úgy ül a széken. Azok a régi emlékek újra visszaidézik az esemé­nyeket, a harcok idejét. — A mi hadosztályunk Me­zőkövesden állomásozott On­nan indultunk aztán felfelé északra, amikor veszélybe ke­rült a Tanácsköztársaság. Elő­ször Miskolcot szabadítottuk fel, aztán vonultunk tovább, Szikszó, Abaújszászó követke­zett, azután Kassa A Vörös Hadsereg dicsőséges harcok után elfoglalta a vá­rost. Ezután még északabbra, egészen Zsolnáig meneteltek. — Zsolnán már rossz híre­ket kaptunk — mondja — nagy a túlerő, mindenünnen támadják a Tanácsköztársasá­got. Mi mindannyian önként fogtunk fegyvert, igazi lelkes katonákként harcoltunk. Nagy fegyelmet tartottak a Vörös ■ Hadsereg parancsnokai, és mégis, amikor a visszavonulási parancsot megkaptuk, voltak közöttünk olyanok, akiknek kibukott a szeméből a könny. Molnár Gyurka bácsi most, 74 évesen is büszkén emléke­zik vissza arra, hogy látta és hallotta Kun Bélát felszólalni egy nagygyűlésen. És látta a Tanácsköztársaság dicsőséges harcainak szimbólumát, a páncélvonatot. — A páncélvonat a harcok idején Kál-Kápolna felől jött Salgótarján irányába. A gép­fegyverek pattogó golyói elől menekültek a megszálló kato­nák. Amerre elgördült, meg­tisztította a környéket, a híre félelmetes volt, sok dicsőséget szerzett a Vörös Hadseregnek. Molnár György ma már nyugdíjas, csönd vesd körül a kis házban. De még most is az utolsó betűig elolvas min­dent a? újságban, érdeklődik a világ eseményei iránt, nem akar tétlen lenni. Búcsúzóul azt mondja: — Ez már csak így van. Aki dicsőséges harcokban kezdte, az élete végéig harcos marad, az eszme harcosa. Ettől nem le­het szabadulni. Színházainkról Idestova két esztendeje, hogy Salgótarján színházi vá­rossá lett. Azelőtt hében-korban fordultak itt meg társu­latok; nagyobbára a Déryné Színház, elvétve az egri, vagy miskolci, s a felszabadulást megelőző időkben legfeljebb egy-egy vándortrupp, művészi igényre, rangra alig szám­ba vehető gárda ütött tanyát néhány hétre évente az Ipartestület termében. Az idősebbek Radó György, Deák Lőrinc társulataira emlékeznek vissza — mint a legrango­sabbakra — kiknek színlapján még egynémely fővárosi név is előfordult. Az Ipartestületet rég kinőtték az igények, s azt a szín­házfajtát is, melyet az Ipartestület tudott nyújtani a vá rosnak. A megyei művelődési központ méltó keretben, méltó színházakat fogadhat, s immár a második évad vé­géhez közeledünk, hogy rendszeres bérleti közönségről be szélhetünk —, s nem is csekély számúról. * * * Színházi várossá nőtt Salgótarján, ha nem is olyan ér­telemben, mint Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Szolnok, Győr és még néhány kisebb hely, de úgy igen, hogy rend­szeres vendégegyütteseink vannak, amelyek éves műsorter­vet adnak, *s a kor igényének megfelelő művészetet. Csa.. az idei műsorrendből néhány figyelemre méltó produkció Heltai: Néma levente, Erkel: Bánk bán, Verdi: Álarcosbál, Brecht: II. Edvard, Lorca: Vérnász, Bizet: Carmen, Puccini: Pillangókisasszony, Verdi: Ármány és szerelem. örvendetes az a kapcsolat, mely az utóbbi két évben a szolnoki Szigligeti és a debreceni Csokonai Színház, il­letve Salgótarján városa között létrejött. Az állandósult kon­taktus eredménye, hogy a színházi esteken túl számíthatunk e két társulat művészeire évfordulós rendezvények műsorai­ban is, és a debreceniek ae operatársulatuk vendégjátéka mellett egyéb műfajú színpadi művek bemutatójára is haj­landóságot jeleztek — mint ahogy az elmúlt őszi kulturális hét idején már elhozták Tarjánba Kerekes Imre tragi­komédiáját. Annyi bizonyos, hogy a székesfehérváriakat kivéve ke­vés város dicsekedhet olyan változatos műfajú színházi programmal, mint mi, mert az értékes debreceni opera­műsor mellett úgyszólván minden műfajt színpadunkon lát­hatunk — az operettől a zenés vígjátékon át egész a tra­gédiáig. A vendégjátszó művészek jelentős része immár szí­vesen várt személyes ismerősünk — a népszerűség fokán. Ezek az eredmények. S ezek alapján, mondhatjuk. hogy színházi várossá nőttünk, ahol mind jelentősebb a tábora a pártoló közönségnek, amely igényeiben — természetszerűen _ egyre magasabb követelményeket támaszt a művelődési k özponttal szemben. A jelek azt mutatják, hogy a színházi bemutatók havi kétszeri alkalma kevés — az egyéb ter­mészetű művészeti programok nagyobbára más igényű kö­zönségnek szólnak — természetes hát, hogy a művelődési központ újabb színházakkal való kapcsolatokon fáradozik. Érthetetlen volt például a színházbarátoknak, hogy ép­pen a „színházi várossá válás” mozgalmának időszakát,, szakadt el tőlünk a miskolci Nemzeti Színház. — Igaz, n®111 rajtunk múlt a dolqg, a korábbá igazgató merevségéből adó­dott —, de mindenesetre sajnálattal vettük tudomásul. Ho- lot a miskolcival egyesített egri társulat koncessziója an­nak idején Eger—Salgótarján működési területre szólott. A művelődési központ makacs szorgalmazásának eredménye, hogy a jelek szerint most sikerül Miskolccal felújítanunk régebbi barátságunkat, s az új évadtól immár három vá­ros színházainak produkcióit élvezhetjük. Bizonyos érdek­lődés tapasztalható Salgótarján iránt a kaposvári színház részéről is, de, hogy realizálható lesz-e a kapcsolat, az még az eljövendő hónapok titka. Annyi bizonyos, hogy az új gazdságirányítási rendszer ösztökéli a társulatokat a köze­ledésre, a „piackutatásra”. * * • -jS» i ' Színházszervező dolgaink között — úgy érzem — Illik szót ejtenem Salgótarján és az Állami Déryné Színház vi­szonyáról is. Ez a társulat az ötvenes évektől csaknem más­fél évtizedig rendszeres látogatója volt a városnak, s hogy később, a legutóbbi néhány évben szinte teljesen a megye kisebb helyeire szorult ki, az éppen a rohamosan megnö­vekedett művészeti igény eredménye. Való igaz, hogy a Déryné Színház működésének egy periódusában elmaradt a kívánalmaktól, nem bírta nyomon követni a fejlődést, s haj­lamossá váltunk végképp elparentálni az intézményt. Most sem állítom, hogy a színház minden előadási együttese ver­senyképes azokkal a vendégekkel, akik Salgótarján szín-' padát látogatják, de a produkciókat figyelemmel kísérve, nem egy Déryné-bemutató a megyeszékhelyen is méltón rep­rezentálná a színházat. Ilyen produkciónak éreztem többek között a Dankó Pista, a János vitéz bemutatóját, s. néhány prózai előadással sem vallanának szégyent. Az eredmény: amit az utóbbi két esztendőben elértünk, mindenképpen örvendetes és a város színházkultúrájának formálódását erőteljesen segíti. A műsorok műfaji kereszt- metszete a szükségletnek és az igénynek egyaránt megfelel, a választék további bővítéséért azonban érdemes tovább fá­radozni. Barna Tibor----------------------------------------------------I----------------------------------­M egszűnt a füstszűrös cigarettahiány Korlátlan mennyiségben kapható a kiváló minőségű bolgár füstszűrös cigaretta A PLOVDIV I csomagban 20 db Ára: 4.40 Ft

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom