Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-06 / 101. szám

lakásügyben .4 folyosó két oldalán húzódó pad tele emberelőket Mindannyiuk kezében kis kartonlap, rajta a sorszám. Szigo­rúan sorrend szerint lehet csak bemenni. Betartása minden- leire vonatkozik. Péntekenként lakásügyben fogadónap van a városi tanácson. Sokan várnak, ez érthető is. Hiába búj­nak ki egymás után a gyönyörű, modern házak a földből, mindenkinek a lakásproblémáját nem lehet azonnal, egy­esapásra megoldani. Az anyagi lehetőségek nem korlátla­nok, ezt tudomásul kell vennünk. De aki idejön, annak minden esetben meghallgatják a panaszát és emberségesen próbálnak segíteni ügyében. Fogadónap Jó hír Nyolc óra. Megkezdődik a félfogadás. Az íróasztal má­sik oldalán dr. Nemecz Attila igazgatási osztályvezető. — Tessék helyet foglalni. Az első panaszos öreg né­ni, Sz. Andrásné. Nyolcvan- három éves múlt nemrégi­ben. Teljesen egyedül él, egy unokaöccse támogatja. Az Arany János utcában lakott, lakását egyéb építkezés miatt lebontották. — Jó hírt mondhatok Sz. néni. Figyelembe vettük a ké­rését, az unokaöccse mellett, a Forgács utcában kap a régi helyett lakást. A jövő év ele­jén már költözhet is. Majd kifizetjük a fuvarköltségét. — Nem is tudom hogyan köszönjem meg ... — Sehogyan nénike. Érezze magát jól az új helyen. A kettes sorszám egy idő­sebb, zöldfejkendős asszonyé. Azonnal rákezdi: — Tizenketten lakunk egy lakásban, még a földön is al­szunk. Mellettünk meg üres az a lakás, utalja ki a tanács. — Nézze asszonyom, értse meg, én a más lakásába nem engedhetek be senkit. Az már valakinek a nevén van. Az il­lető jelenleg nem tartózkodik Salgótarjánban, hivatalosan mentesítést kért. — De nem lakik benne. — Megvizsgáljuk, hol tar­tózkodik a bérlő, utánané­zünk a lakásnak. Addig le­gyen türelemmel. Amint va­lami változás lesz, azonnal értesíteni fogja a tanács önö­ket. Ha az eredeti tulajdonos nem jön vissza, és lejár a mentesítés, kiutaljuk maguk­nak. Még egyszer ismétlem, türelmet kérünk. Fiatal, zömök férfi jön be, még le sem ül, máris mond­ja: — Azt sem tudom, fiú va­gyok-e vagy lány. Ezt már nem bírjuk sokáig. A Vásár­téren lakom, hullik a vako­lat, repedeznek a falak. Most Is a levesbe esett egy nagy darab fal, ki kellett önteni az egészet. — Milyen az a lakás? — Se villany, se víz ben­ne. Megígérték, hogy kijön­nek megnézni, én meg csak várok otthon. — Egy pillanat. Az osztályvezető a telefon után nyúl, rövid beszélgetés, — Most azonnal elmegy magával egy szakértő, meg­nézi, hogy valóban milyen állapotban van a lakás. A jegyzőkönyvet megkapom, és azonnal értesíteni fogom a döntésről. Beszélünk a férjével A következő ügyfél közép­korú, fáradt tekintetű asz- szony, feje szorosan bekötve. Alig ül le, azonnal sír. — Kínt lakunk a város szé­lén négy gyerekkel. Az uram állandóan iszik, minden pénzt a kocsmába visz. Nem bírok már vele. Tessenek nekem Utazik a ,, Léser" A pásztói Lovász József művelődési központban mű­ködő „Léser” ifjúsági klub tagjai május 10-én kétnapos túrára indulnak Budapestre. A két naP programjában vá­rosnézés, színházlátogatás sze­repel. A fiatalok meglátogat­ták a Metro-klubot is. Még ebben a hónapban viszonoz­zák a szécsényi ifjúsági klub tagjainak látogatását. Szé- csényben egésznapos prog­ram várja őket. Ellátogatnak Benczúrfalvára is, idős Szabó István szobrászművész mű­termébe. egy valamilyen szobát adni. Bármilyen megfelel. — Mióta iszik az ura? — Azelőtt is ivott, de mos­tanában nagyon rákezdte. — Nézze asszonyom, meg­próbálunk segíteni. De nem a lakásnál kezdjük. Sajnos, nem adhatunk minden csa­ládnak két lakást, mert még egyet is nehéz. Megígérem, hogy hamarosan beszélünk a férjével, lehet, hogy az segít. Ha nem lenne változás, ak­kor tessék majd visszajönni. A következő sorszám egy szőke asszonyé. — Bontás után mentünk a Schuyer Ferenc útra. Szép a lakásunk, csak messze van. Idős, beteg édesanyám van, nagyon nehezen tudom or­voshoz vinni. Ha lehetne cse­rélni, valahová közelebb eset­leg. — Sajnos, annyian vannak önök előtt, egyelőre nem mondhatok semmi biztosat. Mindenesetre tessék beadni a kérelmet. — Mégis tessék ígérni va­lamit ... — Biztosat ígérni nincs mó­domban, de amit lehet, azt megtesszük. Visz»ntpana$z... Alacsony, köpcös férfi kö­vetkezik. — Itt vagyok már megint. A házigazdám átrakatta már, bocsánatot kérek, de meg­mondom, az illemhelyet Az ősszel meg a kályhámat vit­te el. Már lassan a kapun se mehetek be. Állandóan azt mondogatja, költözzek el. Csak azt tudnám, hová? — Nézze, a múlt héten meg a házigazdája volt itt és ugyanúgy panaszkodott, mint most maga. Ha nem tudnak összeférni, cseréljék el a la­kást. Semmi értelme, hogy állandóan borsot törjenek egymás orra alá. A kölcsönös bosszantás igazán nem segít. Majd beszélünk a házigazdá­val is, hátha megvalósítható valahogyan a csere. Egymás után jönnek az ügyfelek, az ajtó nyílik és csukódik. Dél felé már kiosz­tották a negyvenhatos sorszá­mot is. Csatai Erzsébet — Van szóda — kiáltja Ka- rancsalján valakinek egy fej­kendős néni, amikor leszállók az autóbuszról. A szeszélyesen kanyargó or­szágút két oldalán szép, nagy házak sorakoznak. A napfény gazdag özönében ragyognak az új háztetők, a környező he­gyek, dombok oldalán már zöldbe borultak a fák, bokrok. Tánczene árad valahonnan. Mintha rádió, magnetofon, vagy hangszóró lenne, de még­sem az, sokkal erősebb, köze­libb, tisztább és elérhetőbb. A hang nyomába eredek. Az épü­let hátsó felén, a kultúrház kopott öltözőjében ráakadok a Roller-zenekarra. Valamennyi­en KISZ-tagok, fiatalok. Két szám között mi sem természe­tesebb, mint megkérdezni, ho­gyan élnek, dolgoznak, szóra­koznak? Tóth László, a zenekai' veze­tője nem sokáig kéreti magát. Leveszi kezét az elektromos orgonáról, kicsit elgondolkozik. — Több mint hatvan tagja van a KISZ-szervezetnek Ka- rancsalján — mondja. — Ügy élünk, dolgozunk és szórako­zunk, mint általában a fiata­lok. Csak egy nagy baj van. Még annyi pénzünk sincsen, hogy az elromlott lemezjátszót, meg a rádiót megjavíttassuk. Ha pár forintra van szüksé­günk, mindig kérni, könyörög­ni, „kalapolni” kell. A télen még a tüzelőt sem tudtuk idő­ben beszerezni. Ráadásul nincs egy valamirevaló helyiség, ahol Minőségláne Példát mutatnak a „magnezitesek" Nemrégiben riportban szá­moltunk be arról, hogy a ZIM Salgótarjáni Gyára — más vállalatokkal sikeresen lebo­nyolított akciók után — ami­nőséglánc kialakítását kezde­ményezte a Magnezitipari Művek központi gyártelepé­nél. A riportban két alapve­tő problémáról volt szó: Az egyik: a ZIM megrendelésre szállított samott-téglák, ame­lyeket az úgynevezett hagyo­mányos tűzhelyekbe építenek — összeégnek, összetapadnak, szétválasztásuk rendkívül megnehezíti a salgótarjániak munkáját- növeli a selejt ará­nyát. A másik: a késedelmes szállítás. Itt érdemes röviden idézni Persik Lajos tűzhely­gyári mérnök véleményét, amely az említett riportban jelent meg: Először csodálkoztak — Sok jelentést írtam egy esztendő alatt arról, hogy nincs samott-tégla. Szinte egyetlen szállítmány sem fu­tott be időre. Ezért a gyártá­si program gyakran felborult, a szalagokat át kellett állíta­ni más termékek szerelésére — ez vagy sikerült vagy nem... A kapkodás, a szerve­zetlenség a termékek minő - ségében, munkásainak kerese­tében tükröződik. Ilyen kö­rülmények között még az olyan téglaszállítmányt is fel­használtuk, amelyet máskor, normális szállítás mellett, se­lejteztünk, vagy a reklamá­ció lebonyolításáig félretet­tünk volna. A ZIM hidegüzemének KISZ-szervezete tehát csatla­kozásra szólította fel a „mag- neziteseket” — javasolta, kapcsolódjanak a minőség­lánchoz. A partner először csodálkozott (•,Hogyan? Hi­szen egy év alatt mindössze kétszer volt reklamáció...”), azután gondolkodni kezdett és hamar ráébredt, hogy ma­napság nem engedheti meg magának egyetlen vállalat sem, hogy a minőségi rekla­máció felett hosszasan csodál­kozzék, közben ugyanis el­vesztheti legjobb megrendelő­jét. A minőség mindenütt egy­formán fontos, így az érdek is közös. A Magnezetipari Művek központi gyártelepé­nek képviselői ezért Tarjánba utaztak. Az első találkozás­kor azt mondták: „Nem ígér­getni — cselekedni akarunk”. Salgótarjánból már hatá­rozott szándékkal tértek ha­za: megkeresik a minőségi kifogások okait, felülvizsgál­ják a gyártás folyamatát és kidolgozzák a megoldást is. A minőséglánc tulajdonkép­pen már ezzel összekovácso- lódott a két vállalat között. Egészen természetes, hogy így történt, hiszen a Magnezit­ipari Művek eddig is nagyon ügyelt a jó minőségű termé­kek gyártására, a partnerek­kel kialakított viszony ápo­lására. A két vállalat régóta áll egymással termelési kap­csolatban. A műszaki veze­tők itt is, ott is kölcsönösen figyelembe veszik a vélemé­nyeket, de a személyes mun­kakapcsolat elmélyítésével, a minőséglánc kialakításával, még közelebb kerültek a cél­hoz: jó minőségű, eladható árut gyártani. Már az első, salgótarjáni tanácskozáson is szóba került a két üzem KISZ-szervezetének feladata és jelentősége ebben az ügy­ben. A terv az volt, hogy a kiszesek védnökséget vállal­nak a minőséglánc felett. Ilyen előzmények, kezdeti eredmények után került sor a napokban a salgótarjáni üzem képviselőinek látogatá­sára a Magnezitipari Üzemek központi gyáregységénél. Nem „e/Ww megállapodás kell Ezen a találkozón a Tűz­helygyár képviselőiit: Etesi Jó­zsef, a párt-vb termelési fe­lelősét és Zsivera Gyula osz­tályvezetőt, Farkas József üze­mi KISZ-titkárt és Keller Ferenc szocialista brigádveae- tőt a Magnezitipari Üzemek központi gyártelepén Barczi Mátyás, az üaemfejlesztési főosztály vezetője, Somi Mi­hály, a samottüzem vezető­je, Kiss Gyözöné nagyüzemi KISZ-titkár, Gergely And­rás, a termelési osztály ve­zetője fogadta. Varga Zol­tánná személyében a ZIM központi üzeme is képviseltet­te magát a tárgyaláson A tarjárüak első megjegyzé­se az volt. hogy az első ta­nácskozás. illetve elvi megál­lapodás óta végeredményben nem történt semmi konkrét intézkedés (legalábbis erről Salgótarjánnak nem volt tu­domása), majd elmondták az ózdiak példáját, akik máris jelezték: új módszer szerint készítik a samott-téglákat a ZIM részére, figyeljék a szál­lítmányt és értesítsék őket az eredményről. A ZIM Salgó­tarjáni Gyára KlSZ-szerveze- tének titkára elmondta, hogy több üzemmel sikeresen ala­kult az új típusú kapcsolat, az üzemek ifjúkommunistái szer­ződésekben vállalják a véd­nökséget. A titkár mindenre gondolt: letette a tárgyalóasz­talra a mintaszerződés egy példányát... Ezután valóban semmi ér­telme nem volt aa „elvi” meg­állapodások módjáról, tartal­máról beszélni. A magnezite- sek is azon a véleményen vol­tak. hogy most már konkrét vállalásokkal lehet közeledni a mielőbbi megoldáshoz. Biztos megoldás Hogyan reagáltak a buda­pestiek? Egyetlen szóval ki­fejezve: korszerűen. Sok beszédnek sok az alja — körülbelül erre gondolhat­tak a vendéglátók, amikor jól előkészítették a találkozót. Közben aa is kiderült, hogy az eltelt idő alatt sem alud­tak. Somi Mihály, a gyártás­sal foglalkozó üzem vezetője máris kidolgozott egy olyan megoldást, amely kiküszöböli, hogy a nyers samott-téglákat kézzel rakosgassák (az ujjnyi szeletekre osztott tégla az égetés után eizért tapad össze a végeinél!) és ha ez az újítás sem vezet eredményre — zse­bében van egv másik, egy egészen biztos — ahogy ő mondta ..tuti” — műszaki el- kepzeie.- Ez utóbb .izuuáan nagyobb mértékű teiszerszá- mozást igényel, v agyis jóval drágább. A beszélgetés szüne­tében megnéztük az üzemet, láttuk Somi Mihály újítását. Nem kell különösebb jóste­hetség ahhoz, hogy megjöven­döljük: egészen biztos, hogy megkapja az újításért jar díjat. ¥■ Ezzel csak részben (bár na­gyon lényeges pontban) telje­sült a salgótarjániak kérése. A Magnezitipari Művek képvi­selői azonban minden szem­pontot sorra vettek és a meg- redelőnek minden, a minőség­gel kapcsolatos igényét igye­keztek kielégíteni. A vállalá­sokat poptokban rögzítették, erről a két üzem KlSZ-szer- vezetei szerződést kötnek, a minőség megjavítása fölött védnökséget vállalnak és ál­landó kapcsolatot teremtenek egymás között. A jobb minő­ség új láncszemei: a szállítá­si határidők pontos megtartá­sán túlmenően soronkivül: gyártás és szállítás a tarjám nullszériás gyártmányokhoz, a samott -téglák már említett szétválaszthatóságánál? bizto­sítása, a minőséglánc kiter­jesztése a nyersanyagot szállí­tó bánk-petényi bányára, az előírt méretek betartása (a KISZ-védnökség a meózásra is kiterjed.) A ZIM Salgótarjáni Gyára felajánlotta segítségét a szür­keöntvények készítésében, a Magnezitipari Üzemek köz­ponti gyártelepének Bánki Donát szocialista műszaki brigádja ugyanakkor vállalta, hogy a minőséglánc vala­mennyi műszaki feltételét megteremti. A szerződést a két KlSZ-bizotteág vezetője írja alá, de a műszaki veze­tők neve is rajta lesz a do­kumentumon. Pataki László Fiatal állattenyésztők versenye Az idén először rendezik meg Hódmezővásárhelyen má­jus 9—11 között a fiatal szarvas­marha-tenyésztők orszá­gos versenyét. A megyei szak­mai vetélkedők már lezajlot­tak, azok alapján Nógrád me­gye fiatal szakembereit a Szé­csényi Állami Gazdaságban dolgozó Baksa Sándor, és a palotási termelőszövetkezet tagja, Vida Piroska képviseli Hódmezővásárhelyen. A szak­mai versenyt a televízió ts közvetíti. Faluról falura Karancsaljai fiatalok összejöhetnénk. Ez a kis szo- bácska ahol most vagyunk, a kultúrotthon öltözője. Kicsi is, barátságtalan is, hiába van benne rádió, televízió, lemez­játszó. Mi is itt szoktunk gya­korolni, ha éppen lehet... Kel­lene egy rendes klubterem a fiataloknak. — Kinek a zenekara vagy­tok? — kérdem. — A KISZ-é vagy a kultúrotthoné? Nevetnek. Hiznyai Sándor, a basszus- gitáros válaszol: — A fiatalok, a KISZ zene­kara vagyunk, de mindent sa­ját költségünkre csinálunk. A felszerelés is a miénk. Mond­hatom, igazán nem számít ne­künk az idő és a fáradság, bárhol és mindig szívesen ját­szunk. Kéthetenként Fórum­esteket rendez a KlSZ-szerve- zet a cukrászdában, ott is mi szolgáltatjuk a zenét. Csak úgy, ellenszolgáltatás nélkül, kedvtelésből. Pedig ha elsza­kad egy húr, elromlik a hang­szer vagy az erősítő, az sok­ba kerül. Nem vagyunk anya­giasak, de örülnénk, ha vala­melyik szerv egy kicsit támo­gatna bennünket. Paulik Mátyás, a kísérő gi­táros és ifj. Tamóczi Gábor egyetértőén bólogat. Még so­káig beszélgetünk, de minden mondat e két téma körül fo­rog: pénz és klubhelyiség kel­lene a fiataloknak. Talán, ha kultúrotthon épülne a község­ben, az mindent megoldana... Az utca a megszokott, hét­köznapi képet mutatja, járó­kelőkkel találkozom, festik az egyik kerítést, veteményeznek a konyhakertben, néhányan beszélgetnék a buszmegállónál, szamárfogat döcög el mellet­tem. — Kell-e kultúrotthon Na­rancsai ján? Ezt a kérdést már Sipeki Sándorné, körzeti ápolónőnek tettem fel a tágas önkiszolgáló élelmiszerboltban. Azt hiszem, jó helyen kopogtattam. Ha va­laki ismeri a családok gondját, baját, az emberek véleményét, az éppen a körzeti ápolónő, aki a legtöbb házban megfordul, s jószerével a hivatásához is tartozik, hogy elbeszélgessen mindenkivel. — Különösen a fiatalok, meg a középkorúak kívánsága, hogy épüljön egy új kultúrház a községben. Láthatja, hogyan néz ki a régi, nem jó az már csaknem semmire. Öreg az épület, kicsik a helyiségek. Elöl egy kocsma meg a cuk­rászda, hátul egy nagyobb te­rem van az apró öltözővel, ennyi az egész. A tanácsházán Szűcs József elnökhelyettessel és Bodor Lászlóval, az Egyesült Terme­lőszövetkezetek területi párt- bizottságának titkárával össze­dugjuk a fejünket. Mi a véle­ményük a fiatalokról? Épül-e kultúrotthon a községben? Szá- montartják-e a lakosság kí­vánságát? — Csak jót mondhatok a fiatalokról — szögezi le Bodor László. — Jól dolgoznak, ki­veszik részüket a község tár­sadalmi életéből. Való igaz, nem dúskálnak az anyagiak­ban. A befolyt tagdíjakat az utolsó forintig befizetik a já­rási KISZ-bizottsághoz, fgy aztán nincs miből gazdálkod­niuk. A KISZ-szervezet az el­múlt évben vette fél Kozik Fe­rencnek, a tizenkilences vörös­katonának nevét, aki jelentős munkásmozgalmi múlt és köz­életi tevékenység után néhány éve halt meg. Többségük így, ehhez méltóan él, dolgozik. Szívesen végeznek társadalmi munkát, van zenekaruk, tánc- csoportjuk, a mostoha körül­mények ellenére is lelkesek, szorgalmasak; rendszeresen előadásokat, összejöveteleket rendeznek. Úgy vélem, érde­mesek lennének rá, hogy el­fogadható költségvetésük le­gyen, s rendszeresen anyagi tá­mogatást, ellátmányt kapjanak. — Ami a kultúrotthont ille­ti, mi is szeretnénk, ha mi­nél hamarabb felépülhetne — veszi át a szót Szűcs József. — De mi kell ehhez? Pénz, pénz, pénz. Jobbára saját erőből már sok mindent megvalósítottunk. Bekerítettük a temetőket, ra­vatalozót, tűzoltószertárat, or­vosi rendelőt, orvosi lakást, és tanácsházat építettünk. Most már hosszabb idő óta az új kultúrotthonra tartalékoljuk a községfejlesztés forintjait. Ügy számítjuk, ennek az évnek a végére összegyűlik vagy két­százezer forint. Bontásból anyaghoz is könnyen hozzájut­hatunk. Tudjuk, hogy a lakos­ság támogatására, segítségére is számíthatunk. Hogy mikor kezdődik az építkezés? Még semmi biztosat nem tudok mondani. De mindnyájan bí­zunk abban, hogy néhány éven belül lesz új kultúrotthon Ka- rancsalján. Kiss Sándor NÓGRÁD — 1969. május 6., kedd 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom