Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
.Vagy idők tanúi (IX.) KÁRPÁTI KAM» Reflektorfényben Komját „De könnyön s véren át hiszem a jót! S rémülten is a magassögost szólom kenyériö-egyszeriíen : akár a föld, a fa Béke. Elsődleges költői feladatét a kommunista világmozgalom, a szocializmus igazságainak szer- tesugárzásában látta. Jelentősége, hogy nemcsak az első magyar kommunista költő volt, hanem egyben irodalmi újító s úttörő is, kiktizdötte a szocialista realizmus ábrázoló módszerét. Gyűlölte az embertelenséget és szerette „nagy, holtig hű szerelemmel a maga- fajta népet.” Komját Aladár 1891. február 11-én született Kassán. Apja szerény keresetű adóhiva- vatalnok volt. Gyakran helyezték egyik vidékről a másikra, így a kisfiú bejárta Edelényen, Gölnicbányán, Le- tenyén és Fiúmén keresztül Budapestig az egész monarchiát. Láthatta az egyszerű emberek fuldoklását a „boldog békeévek” jólétében, a parasztság nyomorát Zalában, a bonyolult nemzetiségi viszonyokat Fiúméban. Közeli kapcsolatba kerül a magyar munkássággal, mint egy akkumulátorgyár tisztviselője részt vesz antimilitarista megmozdulásaikban, dolgozik az illegálisan működő Gyárközí Bizottságban is. Költői pályája első felében tudatosan a formabontók táborába tartozónak vallja magát: „A ma sokrétű író-embere nem folytathatja magát régszántott barázdákba, s kell, hogy minden hagyományt minden dras?tikummal törjön szét.” De az avangardista lázadásból kiemeli őt a néptömegekkel azonosuló forradalmi mondanivaló: „Tömegek torka torkollik az enyémbe. /Tömegek ina rámdul a moccanásomban./ Az ő bőrük pórusa tátog a bőrön”. — hirdeti. A néptömegekkel való teljes azonosulás, az igazságtalan háború elítélése, a világnak csak az osztályharc által lehetséges megváltoztatásának hite cseng ki „Békét” követelő verséből is: „Álmodj derűt, /Álmodd a békét./ S ha ébredsz, s be- lédfáj, hogy élsz, /ne kussadj árván! Lázadj! Lázadj'! /Gyege a kéz, ha ríva kér!/ Magad erejét érzed-é /Az ős kiáltást hallod-e /A kunyhónak békét! Hadat a palotának.” Részt vesz a Kommunista Párt megalapításában, majd Hevesi Gyulával együtt megindítja az Intemacionálé című társadalmi és irodalmi folyóiratát, amely a párt hivatalos orgánumává is válik. A Tanácsköztársaság alatt az írói Direktórium tagja és a Közoktatásügyi Népbiztosság irodalmi osztályán dolgozik. Neki is része van annak a kultúrprog- ramnak a kidolgozásában, amely határozottan kijelenti, hogy csak jó és rossz irodalmat különböztet meg. Célja, hogy a legmagasabb és legtisztább művészetet juttassa a proletariátusnak, ezért határozottan ellene van, hogy „politikai eszközzé rontott vezér- cikk-poézissel pusztítsák az ízlést.” A Közoktatási Népbiztos, ság irodalompolitikai programja egyébként az volt, hogy az írók kezébe tette az irodalom sorsát, irányítását. Ezekkel az intézkedésekkel, illetve irányelvekkel feloldották a kultúra és a szocializmus. dillemmáját és számos író vállalt közöttük ' ezető helyen Komját — különböző kulturális előadásokat, pl. a színházi, előadások felvo- násközti szüneteiben az előadáson szereplő darabról és írójáról. A proletárhatalom megdöntése után emigrációba kényszerül: előbb Olaszországba, majd Becsbe, 1922 végén Berlinbe költözött. Ezekben az években együtt küzd a nemzetközi. munkásmozgalom élharcosaival. Áz Inprekorr és 3 NOGRAD - 1969. Aladár Kő meg nem épít engem, Szél el nem omlaszt. Kiben időtlen perlő és rögzó egyazon iram: hozzámhajolt az örökkévalóság.” (Életre köszönte) a Rundschau szerkesztőségében fáradhatatlanul harcol a kommunisták igazáért, s a fasizmus előretörő erői ellen. A Hamburg októbere c. hét részre tagolt nagy versében emléket állít a munkásfelkelés hőseinek és a kommunista helytállásnak: „Töretlenül kik állnak itt még? — /A kommunisták./ Töretlenül kik bíznák itt még? A kommunisták. /A nyomorgók ellenébe,/ fegyverrel, foggal és ököllel, /töretlenül kik mernek itt még?/ A kommunisták, csak a kommunisták.” Az emigrációs esztendők- -nek is eltérő eleme a magyar proletárforradalom emléke és az a remény illetve elszánt akarat, hogy nem bukott el véglegesen, áldozatos harccal még egyszer győzelemre lehet vinni. A Proletár-Magyar- ország marsol c. versében ezt a hitet sugalmazza: „Elvtársak! Munkások! Parasztok! /A második magyar proletár forradalom élcsapata/ hív titeket. /Markoljátok meg az egymás kezét keményen/ & álljatok be a sorba! /Kommunista sejtet/ minden gyárba. minden uradalomba! /Aki dolgozik, azé legyen a gyár./ Aki dolgozik, azé legyen a föld. /Aki dolgozik- azé legyen a hatalom./ Érik a mi időnk... /Szérűk alól, vermek, pajták, górék fenekéről/ a dugott fegyvert kiasßuk. Fro- letár-Magyarország marsol. /Jaj neked, burzsuj-Magyar- ország!”. 1930-ban reszt vesz a harkovi Nemzeközi Irókongresz- szuson, ahol fel is szólal és figyelmeztet a fasizmus veszélyére, összefogásra int a háború rémével szemben. A szovjet példa általában is bi- zodalommai tölti el, szeretné „a föld új sarka” köré felzárkóztatni .. az egész világ proletariátusát. Illés Béla jegyzi fel emlékezéséiben, hogy a szocializmust építő szovjet példa láttán, egy nagy vízierőműnél is olyan gondolatai támadtak Komjatnak, hogy nálunk is kellene és lehetne hasonló alkotásokat létrehozni. De ennek az a feltétele, hogy tanácshatalom legyen újra: „Mégegyszer azt! /A szovjetek hatalmát/ Testünkön dühödt kín husángja csattan, /de a Párt rejtett hámoraiban/ már izzik az acél, /amiből fegyver s szerszám lesz temérdek:/ rontó és építő ellenállhatatlan :” Lélekben ott áll ő is Madrid határán, ahol a Spanyol Köztársaság hívei harcolnak az erejét próbálgató fasizmussal. A Nemzeközi Brigád indulójának szövegébe beleálmodja az ezer nyelvű, de egy célért harcoló világ elszántságát, hogy valósággá lehessen mindenütt a világon: „Állunk szabad földön szabad nemzedék.” Hitler hatalomra jutása után Franciaországba menekül, Párizsban éri utói a halál tragikus hirtelenséggel 1937. január harmadlkán. Eszméi győzelmét nem érhette meg, de az utókor tiszteleg harcos élete előtt és úgy tartja számon, mint a szocialista líra úttörőjét. Példája nyomán pedig — ahogy ő írta Lenin halálakor — „a megmaradtak /testük vasát összébbre közelítik/ az új parancsban: /Legyünk egyszerűek, mint ő volt!/ Tudatosak, mint ő volt! /Akaratosak- irgalmatlanok s mindent merők...” . Csukly László május 11., vasárnap lAlkwyat A tető alámerült már. Gőzölög a hülő cserép, Csak a kémény döfi a fénybe nyúlánk termetét. Kimondhatatlan messze a felhő. Már terebélyesül itt mélyben a homály. Megülök szikla-egyedül, A tárgyakról szökik a fény. Szökik belőlük a meleg. Hallgasd velem a muzsikáját: még halkan lebeg csuklóm körül, hová állam súlyos göröngye nehezül, Szökő fény, vagy sötétlő föld az, ami hegedül? NAGY ISTVÁN sAlosztalqia A hegyek látták születésem. Anyám először nekik mutatott. Havat hullatott homlokomra a Mátra engem így keresztelt. Ha eső készült: kinevettem bokor-barlang el nem áztatott. Jó volt hozzám az erdő. Lehettem volna új Maugü, az állatok szavát is megértő. Reggel tenyeremen táncolt a Nap szél tanított erdő-dalra. Elengedett már a gyerekkor. Sohasem voltak üveggolyóim, csak ámulást hordok magamban, hogy repültek papír-sárkányok sikíthatott a villanyvasút. Ma már megölném a sárkányt kisiklana csöppnyi vonatom csak a vágy maradt meg bennem, hogy Maugü lehetek mégis: az állatok szavát is megértő. faltainkon Vállalókra hull a csend Képzelt játékaink kacagásra várnak utolsó útját repüli a tiszavirág Fogom a kezed mennék veled s csak hallgat bennem az éjszaka Köd bontja arcunkat szemedben érintetlen a világ várnom kellene még kegyetlenül égnek a közönylámpák várnom kellene még Szemedben megmártanam magam Sóhajomban madarak tollászkodnak Ráday Imre, Kiváló művész A Fészek Klubban a pályatársak szerető gratulációkkal veszik körül Ráday Imrét, akit nemrég Kiváló művész címmel tüntettek ki. Az utóbbi években gyakorta került sor ilyen gratulációkra: éppen 10 esztendeje nyerte el az Érdemes művész címet, 1965. szeptemberében a Munka Érdemrendet, 1967. áprilisában a szép magyar beszédért járó Kazinczy-dijat. A Kiváló művész cím tán a legnagyobb, amit színész elérhet. Innen visszatekintve mulatságosnak tűnik: egykor saját édesapja sem akarta elismerni, hogy a fia színművész. Nem afféle tiltakozás volt ez a komolytalan színészmesterség ellen. Az apa. — a Népszínház akkori statisztavezetője — örömmel figyelte a kisdiák önképzőkört sikereit, vendégfellépését a Bezerédy utcai leányiskolában, ahol először hódította meg a közönséget, és főleg a lányszíveket. Azzal is egyetértett, amikor a fiú — egyik osztálytársa javaslatára — néma statisztálást vállalt az Operettszinházban, s amikor ezt követően először szálaiba. tott meg a világot jelentő deszkákon. — Blahánét ünnepeltük a Népszínház díszelőadásán — emlékezik vissza a művész. — A kórusból ettgem választottak ki, hogy cserkészruhában felköszöntsem. Azóta egyre-másra felejtem a régi szerepeimet, de azt a tizenkét szavas köszöntőt nem feledem el soha. Ráday a gimnázium után Rózsahegyi Kálmán színész- iskolájába került, majd innen a székesfehérvári, később a kaposvári színházhoz. A kaposvári hónapokban történt, hogy édesapja következetesen „Ráday Imre úrnak, Kaposvár, Színház” címezte leveleit, s a reklamáló kérdésre csak legyintett. „Színművész úrnak? Ugyan, nem vagy te színművész!" Véleménye megingathatatlan maradt égé- , szén Márkus Emilia kaposvári vendégszerepléséig. A kritikák a nagy művésznő mellett egyedül a fiatal Ráday Imre teljesítményét dicsérték. Ezután érkezett az első „színművész úrnak” címzett levél az apától, majd nemsokára szélesebb körű elismerés is: filmszerződés Berlinbe. — A kaposvári szereplés életem legtanulságosabb és legkellemesebb időszaka — emlékezik vissza a kiváló színművész. — Ott tanultam meg igazán, hogy mi a színház. Ma talán hajszának nevezném azt az életmódot, — hisz’ minden este színpadon voltam — de akkor élvezetesnek tűnt, Nemcsak sokat, de sokfélét játszottunk, ahogy az vidéken lenni szokott: drámát, vígjátékot és rengeteg opérettet. Márpedig maga az átváltozás is öröm, a mi pályánk legnagyobb gyönyörűsége, hogy minden este más bőrbe bújunk. A hároméves berlini filmezés után a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd játszott a Belvárosiban s a Vígszínházban. A háborút megelőző évtized volt ez. A széphangú, megnyerő külsejű színész Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért és mások színműveiben szellemesen csevegő, elegáns és hódító úrifiúkat alakított. A háború utáni Ma- dách ban, a Néphadseregben főként értelmiségi figurákat. majd a József Attila Színház, ban — melynek megalakulása óta tagja —, szinte mindent: Osztrovszkij-drámák hőseit, vállalati intrikák közt vergődő magyar mérnököt, a polgárháború fehér-orosz katonatisztjét, iró-narrátort egy francia színműben, kedélyes öregurat, szélhámost és sofőrt. Magvas és meggondolkodtató szerepekre vágyik, szerető aggodalommal figyeli a magyar dráma fejlődését, s e két dolog eggyé forr a várbeli színész gondolataiban: bárha írnának a magyar drámaírók mind több jelentőségteljes és izgalmas müvet és benne hasonlóan jelentős és izgalmas szerepeket. S ami legszemélyesebb tervét illeti: valahol, egy szép kis dunántúli városban majd nekiül, hogy más módon is kifejezze önmagát: megírja az emlékiratait. Zilahi Judit Ráday Imre, Kiváló művész <MTI fotel Galambos La fos VIZE G ábor már két éve nem volt otthon. Most ölbe való gyermekével és feleségével nekivágott az útnak. Előző este minden szépet elképzelt a falujáról; megjelent előtte minden ház, minden út, minden ösvény; nem is létezett más a világból, csak a falu, benne az édesanyja, körötte a szomszédok, s szerte az ismerősök, akiknek neveit ízük és zamatok miatt gondolatban is jó volt kiejteni: Zordon Miksa, Gagó Béni, Borkács Imre, Bő András, Boksa Gedeon. Nagy, régi nevek voltak ezek. Sámánnevek. Gábort is Bő Gábornak hívták. — Istenem — mondta az édesanyja —, hát megjöttetek? Nem kellene ennek a csepp gyermeknek megmosdani? Annyi út után? Annyi törődés után! Máris hozom a vizet. Gábor tudta, hogy a fúrott kút jó ötpercre van a házuktól, akarta venni a vödröt, meg a kannát, hogy majd ő hoz vizet, jóformán azonban az édesanyja addigra vissza is ért. — De hamar megjárta, — Hisz itt a csap a kapunál. — Miféle csap? — Vizet vezettek itt minden utcába. Jó csirke-ebédet ettek, elpilledtek. Gábor járt egyet a környéken, beköszönt Gagó Bénihez, aki nemrégiben a tsz raktárosa lett, s megivott egy pohár bort a kocsmában Borkács Imrével, aki a közös gazdaságok szervezésének idején inkább a vasúthoz menekült krampácsolónak, csakhogy ne kelljen a közösbe menni. — Csak most látom, hogy itt vizek vannak rhinden utcában. — Vannak, hogy a fene egye meg. — Mért egye a fene a vizet? Rossz? — ízre jó, az isten verje meg. Aztán hozott még egy pohár bort Borkács Imre. — Az ize jó, sőt! Nagyon jó. Ráadásul ott van mindenkinek a kapujában. Csak a bánat, amit hozott! Azt nem tudja lenyelni az ember. Többet nem szólt. Mások is jöttek az asztalhoz, Gát>or pedig hazament az édesanyjához nemsokára, hisz disznóölésre készültek, meg kellett még reszelni a késeket, meg- darálni a borsot, tisztáiba tenni a rizst, rendbe tenni a húsdarálót, megtisztítani pihés héjaiktól a fokhagyma-gerezdeket. — Miféle bánat az — kérdezte az anyjától —, amit a vízzel nem tudnak lenyelni az emberek? — Bánat? — Hallottam. Édesanyja megvonta a vállát, elfordult: — Kár beszélni róla. Vannak mindenféle buta emberek. Az istennek megszám- lálhatatalan marhája él a földön, te ne tudnád? E * jfélre végeztek a disznóölés előkészületeivel, reggel négykor pedig már Gagó Béni, a raktáros zörgetett, hogy hát akkor kezdjük azt a mészárlást, mert halad a nap. Nem mintha annyira haladt volna, hogy a hajnali négy késő lénne, de az ember torka ilyenkor hamar kívánja a pálinkát. Megitták a rendes adagot, megfogták a disznót, leszúrták, a tsz-itől kapott szalmáival megperzselték, aztán jöhetett a súrolás. Nem sajnálták hozzá a vizet, hisz itt volt égj' lépésre a csap. — Valamikor, kölyök koromban — mondta Gábor —, a két karom majd leszakadt, mure egy disznóöléshez elegendő vizet hordtam. — Most nem szakad le senkié. — Mégis valami bánatról beszélnek. Gagó Béni a perzselővülát belevágta a tűztél megenyhült földbe. — Ilyen ez az átok nép — mondta. — Odaviszik éli be s mézet, az se kell neki. Mii denütt valami susmust sej:. Fúrták itt ezeket a nagy kutakat, megy a víz innen a varosba. De ha már oda megy. azt gondolta a tanács, mért ne jöhetne ide is, ahol ered? Tervkészítés, számvetés, satöbbi. A községnek van hatezer lakosa, ezerkétszáz pl tája. Ha minden porta fizet kétezer-hatszáz forintot, megvan az egész községnek a vize. — Kétezer-hatszáz, nem •ok. — Pesten. De itt? — Egy ásott kút mennyibe kerül? — Ötezerbe. — Akkor a vízvezeték megéri a bolondnak is, nem? — Meg — mondta Béni. — Te tanácstag vagy, megszavaztad?
