Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
költők májusról, tavaszról ...dal. tűz. hare, szerelőm Írók A ZÁSZLÓ — .. .Csak azokat hívjuk, akiig hisznek a győzelemben. Aki nem látja a célt, ne is tartson velünk, mert csak szenvedés vár rá. Sorakozzatok fel, elvtársak, éltessük a szabadok ünnepét. Éljen május elseje' A tömeg szorosabban összezárult körülöttük, Pável meg- lödította a zászlót, úgyhogy kibontakozott és úszott előre, vörösen, csillogva, mosolyogva a napon... Nem lesz a tőke úr mirajtunk. .. — fújta Fégya Mázin és százan meg százan vele zúgták: Elvész, aki a múltnak él... Pelagéja mosolygó szájjal lépkedett Mázin mögött. A fejek fölött látta a fiát és a zászlót. Körülötte csupa lelkes arc és villogó, mindenféle színű szempár. Az élen Mázin. Pável és Andréj tele torokkal énekelték: A szabadság honába tartunk. Az igazság nékünk a cél... Szemközt is jöttek. Lármás sokaság tódult a zászló felé, elvegyült a menetelük között és velük együtt áramlott vissza. Lármájukat elnyelte az ének. Pelagéja ráismert a dalra. Ezt énekelték otthon olyan halkan. Most itt az utcán hatalmasan hömpölyög, hullámzik és keményen, férfiasán hívja az embereket a jövő széles útjára és nem titkolja az út nehézségét. Nyugodt, szép lángjában megolvad a múlt salakja, a megkopott érzések elosztanak és hamuvá ég az újtól való átkos félelem... (Maxim Gorkij: Az anya.) FÉNY A JÖVŐBŐL 6' nem tegnap óta, de öröktől fogva ásnak nekünk a semmit ők — nekünk, kik újra élünk minden jó csókra, minden megújuló tavaszra, nekünk, kiknek a fény a jövőből lobog. (Paul Eluard: Május elsejéről május elsejére — Somlyó György ford.) VÖRÖS MÁJUS A város, az ország májusi énekel... Mit Jelentett 1919-ben májust énekelni? A szocialista embervilág jöttének tenni vallomást és fogadni hűséget. Májust dalöl a francia megszállás fegyvereinek tövében hősi és hű szívvel Juhász Gyula Szegeden; a szocialista világszabadságra eszmél Oláh Gábor a kálvinista Rómában, Debrecenben; májust énekel a nyugat-magyarországi kommün forró közepében, Sopronban, a forróhitű költő, a mártírrá lett fiatal Bors László. Kis vidéki városok, faluvárosok lapjainak költői egyetlen boldog májusi kórussá avatják a fegyverek közé zsugorított országot. (Barta Lajos: Májusok emlé ke.) MINDEN NAPODON Vörös májusra vígan zöldellő Szabad májust hadd hozzon a jövő! Legyen majális minden napodon O Ember, hittel én ezt dalolom Hittel, reménnyel május ünnepén. Ö. Ember. Testvér, be szeretlek én' (Juhász Gytila: Májusi óda — 1919 — május.) J MATRÖZI ÁLMOK A mély matrózi álmokat. A mély matrózi álmok ott fakadtak A kő-kaszárnya gyér, sovány füvén. Hol is Csihajda Pál szavát figyelte Húsz egynéhány vörös matróz-legény. (Madarász Emil: Csihajda.) FORRADALMAS ERŐ Május 1. Az élet föltarajosodott, mint valami vörös kakas. Kiáltás és mozgás. Szirénák. Valahol föleresztettek egy világító rakétát. Rikkancsok harsogó bros- surákkal. Az ég baldachint mosolyog. Autók. Gyárkürtőkön búgnak a kürtök. A nap fölfelé röpül. Gyerekek nevetnek a szellőző iskolák előtt. Valaki a kövezetre terítette csodálatos köntösét. Ünnep! Ünnep! A forradalmas erő ünnepe. (Kassák Lajos: Máglyák énekelnek, 1920. Bécs.) ELVTÁRSAK És minden éjszakán a Wheeling Railroad dörgő vonatából a krumpliskert vigyázó lécein át egy széntömböt dobtak a fékezők, s a rohanásból érdes hang röpült: Mikének küldjük ezt!... " Mike McCoy fékező elvtársainak adassák csengő ajándékul ez a vers ma, gyönge tüdejét kiköpte Mike egyszer Ohio szeneskocsiján és meghalt a társaiért. (B. Brecht: Mikéről és a szénről — Radnóti Miklós fordítása.) FEKSZIK ALÉLTAN Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga sárba fagyot- tan, áléit gyökerek közt fekszik aléltan, nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred. (Radnóti Miklós: Száll a tavasz.) EGYÜTT Költészet, együtt jártunk mi ketten a harcban és a sztrájkban, dokkban, fölvonuláson s a bányamélyben, és kacagtam, ahogy kijöttél a szénportól maszatos arccal vagy a fatelep friss jószagot ontó forgácsával hajadban. És az útfélen többé nem aludtunk, munkások hada várt ránk mindenütt tiszta, frissen vasalt ingben és vörös lobogókkal. (Pablo Neruda: A költészethez — Somlyó György ford.) PROLETÁR SZÓNOK Beszélni kezdett, akadozott; és újra mondta ugyanazt; megállt „Ez volt", mondta és az asztalra tette a kezét. A tiszta rajzolatú szilárd kéz olyan volt, mint egy jókora tapasztókanál. És mi bizalommal voltunk a Ki nem mondott Ligeti Károly Május piros harangjai A Munka elpihentette millió karját, és ünnep lett a világon. — A rabszolga otthagyta egy napra asz ősi jármot, hogy teleszívja lelkét a proletár világtestvériség tűzérzései- vel; — az elnyomó rend ellen fölemelték acélökleiket a kizsákmányoltak, a megcsaltak milliói, e napon eszébe juttatták azoknak, akik a kizsákmányolás dús gyümölcseit élvezik, hogy ők szakadatlanul készülnek a harcra, hogy irgalom és kegyelem nélküli lesz az utolsó ütközet, ahol végső leszámolásra szembekerül egymással a rabszolga és az úr. Május piros ünnepe egy örök mementó a világ elnyomói számára, hogy az 6 világuk ellen készül a pusztító láng, amely hamuvá fogja perzselni őket. Május forradalmi napja a végeláthatatlan embermilliók összeolvadása egy hitben, egy gondolatban, egy közös célban, ő az eljövő győzelem magasra emelt zászlaja, amely alá odagyülekezünk minden évfordulónál, hogy megszemléljük piros légióit a Munke forradalmárjainak. A sok ezeréves szenvedés, amelyben része volt azoknak, akik a világnak minden szépet adtak, megérlelte végre a godolatot az emberiségben, hogy merre vezet az út a fel" szabaduláshoz, az ősi rablók hatalmának összetöréséhez. A milliók előtt fölgyulladt az új tűzsugár, amely szétszórta a reménytelen szolgaéjseaka árnyait, s megtöltötte piros, lázadó gondolattal a békén tűrök sápadt millióit... Piros zászló lobog a levegőben, s forradalmi dalok zúgnak az utcák során. A Munka föllázadt az ősi rabiga éilen, amelybe beletörték a hosszú ezredek a sápadt, rongyos katonái diadalittasan marsodnak a győzelmi lobogó alatt, amelynek a színe piros, mint a munka katonáinak reá hulló vére. Csak most látni még, milyen hatalmas au a tábor, amelyen a tőke rablánca csörög, csak most látni meg. hogy ez a tábor tud csak világot rombolni — és új világot építeni. Az orosz ég alatt boldogabb sugár ragyog szemében a rongyos katonáknak, mert itt már a láncot összetörték, itt már a börtönt összezúzták — csak a lánctörte sebek fájnak még, csak az új hajlékot kell még fölépíteni. Az orosz ég alatt szabad a proletár; gyűlölt hatalmai a múltnak ott fetrengenék a porban, s akárhány hidraíéj n6 is ki belőlük, szétzúzzák azt irgalom nélkül a Munka hős. katonái. Az új világ vérben fogaim zik; a szenvedés, a kín, az éhség a rimgatói, reája les alattomos gyűlölettel minden ősi rabló, fojtogató kart nyújtogat feléje minden más világ, ahol még úr a tőke, úr a rablás, úr a börtön-éjszaka. Május piros harangjai lázadó dalt énekelnék. Erőt a harcolóknak, bízást a csöggedőknek és szent parancsot, mindazoknak, akik még némán nézik, mint hull a vér, amelyet a gazok ontanak, akik a piros katonákkal szemben állnak. Eltűnhet-e még egyszer a nap az égről? Lehet-e még éjszakája annak, aki maga teremtett fényt és derűt? Lehet-e szolga, lehet-e börtönlakó az, aki miliőm odmagávaí szabadult fel, s verte szét a börtönfalakat? Lehet-e még egyszer úr a tőkés, mikor a fölszabadult proletárnak száz- és százmillió testvére van, míg az elnyomó mellett csak a rablók hitvány, törpe csoportja áll, amelyet körülvesz mindenütt a népek ősi gyűlölet-tengere? Május piros harangjai összekongatják a forradalmi tömegeket. Most látja meg a népgyilkosok rablótársasága., hogy mennyien vannak azok, akik készek fegyverhez nyúlni, hogy ellenül menjenek, most látják meg maguk az elnyomottak is, hogy milyen legyőzhetetlen nagy erőt képvi selnek ők, hogy az egyedüli hatalom, amely a társadalmat tartja, azok ők maguk. És a félbátorság kiegyenesedik, a tétovázás átalakul forró, lángoló hitté, a poklokon Is keresztültörő meggyőződéssé. A májusi tömeg a halálos ítélet hirdetője, amelytől rémülten húzódnak be hitvány odújukba mindazok, kik jármot, bilincset raktak a világot fenntartó milliókra. Május piros harangjai hívnak benneteket rongyosok és éhezők, megtépettek és elkínzottak, hogy világosság támad jon az éjszakátokban, hívnak benneteket a nagy, szent egyesülésre, amely összefogja a minden nyelvű nincsteleneket egy nagy, forradalmi hadseregbe, hogy megkezdje a végső leszámolást. A rongyosok és nincstelenek vérvörös lobogója felgyújtja a színtelen világot, s a világ meghajol ez előtt a tűz előtt, mely kiégeti belőle a rosszat, a gonoszságot, a bűnt, amelyet az elnyomók követtek el a hosszú szolgaez- redeken keresztül az alkotó ember ellen. Lehet-e várni, lehet-e tétovázni, mikor május piros harangjai megkondulnak az egész föltekén, hogy egy nyelvvel hirdessék a milliók testvériségét, hogy egybegyűjtsék a világ minden kifosztottját, minden megcsalottját? Lehet-e azt mondani, hogy az idő még nem ért meg a végső győzelemre, amikor a proletárok milliói állnak fegyverben, akik előtt tisztán áll a nagy feladat, az elnyomók társadalmának megdöntése az egész világon? Kétséges lehet-e az a győzelem, amikor a világrablók, akik gőgös butaságukban azt ordították, hogy csak az istentől félnek — amelynek ők a kom- mandánsai —, s most megrémülnek a rongyosok lázadásától és ultimátumos üzeneteket küldenek neki? Mi ez, ha nem a mi biztos győzelmünk tűzharsonája, a mi nehéz harcunk megkoronázása ? Május piros harangjai konganak, s ez a kongatás végigdörög a véráztatta földön. Felröpül az égre a vörös sugár, s elkergeti a szörnyű éjszakát, amely uralkodik ezredévek óta a_ világ felett, s összegyűjti a forradalmár milliókat, akik letiporva a múltat, megteremtik a Munka szabad, boldog hazáját. Kondul-e szívetekben a tűzharang, testvérmilliók? Május kongatja az ő piros vészharangját, hogy mindnyájan összegyűljetek a nagy világbarikádva, megcsinálni a ti usolsó nagy forradalmatokat. Ezer kilencszáz és tizenkilenc volt, Máin és májusi hangulat. Mei arka csendes bokrétába fonta szavak, s a keze iránt. Kívül a termen zuhogva dőlt a fény. (J. Ritszosz: Proletár szónok — Dudás Kálmán fordítása.) DALRA NYITOTTA Proletársorsom vigaszának kellett a vers, a költemény — Május nyitotta dalra számat, mert újszülöttjének: a század Októberi Nagy Viharának aranyát örököltem én. (Kis Ferenc; Fiatal munkásköltők emlékkönyvébe.) SZÉL SÖPÖR De im hideg szél söpör át a juhar, s a nyárfasor fölött... A bozót szárazon zörög, becsapódik az ablakszárnya, lobban a villámlás tüze... És hirtelen a háztetőn fenn nyílik az ég gyors-reccsenöen, nehéz robajjal s körűié minden ijesztő csöndbe dermed, — a kert némultan elborul s tavaszi áldásként ered meg a zápor, sustorgón zúdul. (Ivan Bunyin: Fülemilék — Fodor András fordítása.) 1945 MÁJUS Elképzelem (s ez a valóság) egy ország rom-csúcsán ülök. De enged már a szomorúság A keservek, bajok, dühök föl-f ölmordulnak tajték-túrva — Ülök a tenger múlt felett s énekelni szeretnék újra, mint a madarak, s gyerekek! (Illyés Gyula: Buda, 1945 május.) FIATALOK A SZABADBAN Fiatalok a szabadban... le- selkedők nélkül — száj a szájra tapad, mell a mellre, a szív vadul dobog, a boldogságtól mámoros!tó édesség tölti el; a lélek kitárul, és beéri a csókkal, de valami, ami lefojtódott, kitömi készül, ott tombol a vérben, a kezeket vakmerővé teszi, a halántékot szorongatja, és végül olyan fáradtságban oldódik fel, amelynek mélyén tövis rejlik... (Arnold Zweig: Benarone — Kardoss Tilda fordítása.) ÉSZVESZTŐ BOR Tavaszidőben a vágy kockázik az ésszel Édes románcokat álmodunk éjszaka Álmatlan nappalunk ezer tébollyal ér fel Mert észvesztő bor a szerelem itala S csak botlunk mint hunyó szemünkön a kötéssel. (Louis Aragon: Tavaszi dal — Rónay György fordítása.) KRISTÁLYOS EG Az ágyat és lustálkodást hagyjuk ma reggel; nézd a piros hajnalodást, mely most dereng fel. Mivelhogy a kristályos ég május havában legüdébb, Szeressük egymást, égessük egymást csók-tüzön: itt lent azoknak nincs öröm, kik megtagadják. (Jean Passerat: Óda május első napjára — Jékely Zoltán fordítása.) ILLAT ÉS ÉNEK Vizszínü fa im egy költeményből szivárgók Testekbe innen és szárnyakba és szívekbe. Emberek bennetek lakom majd visszatérek Hangomhoz. A virág egy méhet fúj a légbe Hogy útja zamatát és röptét visszaadja Agaimból fakad az illat és az ének S rázom lombozatom ég felé nyújtogatva Mint nagy sátrat ahol a cinkék vígan élnek. (Robert Sabatier: A fa diadaléneke — Kálnoky László fordítása.) CIMBORÁK A vasesztergályos három évvel volt idősebb a festőnél. Ez a korkulönbség most nem látszott már meg közöttük. Valaha annál jobban számított. A két cimbora földi volt. Óriási bányatelepen születtek mindketten. A Zurdukán apja bányamunkás volt, a Damkóé bányatiszt. A házuk tőszomszédságban állt, és a két fiú a porbanjátszástól fogva tartotta rendületlen a puszipajtásságot. Az idősebb és rettentő erős Zurdukán megoltalmazta a kisebb Damkót minden gyermekkori kocódásban. — Hej! Emlékszel nálunk, otthon a május elsejére? — kavargatta haboskávéját a festő. — Kétkilométeres út a bányáig, a tárnáig, csupa nyírfa- gally! Nyírfaszag volt az egész város. És éjjel, amikor a bányászok elindultak a mécsessel. Be gyönyörű az! A legények szalagos nyírfát állítanak az udvarokba. Itt Pesten semmi sem volt még a május elseje, amikor nálunk már olyan ünnep volt ez! Olyan nagy ünnep!... (Tersánszky Józsi Jenő: Közibük tartozol te is.) MINDEN, MI ÉL Minden, mi él, így változik ma a sok kicsi ér már — patak, a szántóföldön búza nyit, s a gyapotban, mely virág, fakad, érik már a robbanás titka. Íme hát ilyen lett a fűzfa e hét szép tavaszi napon, amíg az áradást itta, mit a tuskó nem is sejt, fogadom! (Leonyid Martinov: Fűzfa — Illyés Gyula fordítása.) EMLÉK A boldog ébredés pezsgő mámora ring, virágok közt vonulsz a tavaszi mezőben boldogan, boglyaszám aratva szinte bőven s két kézzel szórva a napba a kankalint. Ne félj, csak hajadat érintem; ó hadd érzem selymét; majd ne legyen, csak emlék és titok; s- erezzem újra, míg belé nem bódulok, s gőzölgő illata halálomig kísérjen... (Patrice De La Tour Du Pin: Tavaszi Laurence — Rónay György fordítása.) SOLYOMMADÄR Röpítik rotációsok: ifjúság, sólyommadár, tiéd a világ és teérted van a világ, óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött s múlik a drága idő, gyorsabb mint a sólyommadár, de előttünk mindig a nappal. mögöttünk mindig az éj, mögöttünk mindig az éj, pedig pöröl a sötéttel a fehérvirágú almafaerdö, a fellángoló virágfa, tulipánfa, rengeteg tavaszi lámpa.,. (Nagy László: Menyegző.) TOVÁBB! Fény, ifjúság, s múlt, régi rettenet, Poklok, bájok, s hős, szüntelen menet, Bilincscsörgés, átok s víg harsonák: S győz május, mert nem áll meg a világ. Az élet. a szép, a nagy, szertelen, O, májusom, dal, tűz, harc, szerelem, Rendben izzón, míg bírja e láb — S ki majd utánam jön: tovább, tovább! (Fodor József: Májusi dal.) Ne kongjanak hiába rangjai! az idő tornyában Május piros na8 NÓGRÁD *- 1969, május 1., csütörtök (Forradalom, Omeak, 1918, máj. 1.) (április 18J
