Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-21 / 115. szám

Diplomaták tárgyalásai Kairóban Anglia tétovázott, Rhodesia cselekszik Kedvezne a töm bon kívüliség A TASZSZ hivatalos köz­leménye szerint május 19-e és 21-e között, az előzetes megállapodás alapján, Le- ningrádban nem hivatalos találkozó zajlott le Alekszej Koszigin szovjet miniszterel­nök és Kekkonen finn köz- társasági elnök között. A találkozón a két állam­férfi eszmecserét folytatott a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről és az időszerű nemzetközi problémákról. A megbeszélések nyílt baráti légkörben folytak. Megvitattak az európai biz­tonság megszilárdításával és az összeurópai együttműkö­déssel kapcsolatos kérdése­ket. Rámutattak, hogy mind­két ország kormánya kész to­vábbra is mindent elkövetni az európai és a világbéke megőrzéséért és megszilárdí tásáért. A felek kifejezésre jutat­ták véleményüket, hogy az észak-európai béke megszi­lárdításának kedvezne- ha az egész térség kívül kerülne az államok katonai. politikai szervezeteinek szféráján. Garantálják Laosz semlegességét Szerdán Bangkokban befeje­ződött a SEATO nyolc tagor­szágának miniszteri értekezle­te. A résztvevők a kétnapos tanácskozás eredményeiről közleményt adtak ki, amelyben „komoly aggodalmukat” feje­zik ki a laoszi helyzet miatt es felhívnak arra, hogy „tel­jes mértékben valósítsák meg az 1962-es genfi egyezménye­ket” amelyek garantálták La­osz semlegességét. (MTI) Gomulkü javaslata esélyt ad A Bensbergi kör a nyugat­német katolikusok egyik leg­jelentősebb szervezete, állást foglalt a Gomulka-javaslat elfogadása mellett. A szer­vezet nyilatkozata hangoztat­ja: Gomulka javaslata esélyt ad, hogy az Odera—Neisee kérdést véglegesen megold­ják és ezzel eltakarítsák az útból a lengyel—német meg­értés egyik fő akadályát. Az NSZK kormányának éppen ezért hivatalos tárgyalásokat kellene felajánlania. Ezeket megelőzhetné az a párbe­széd, amelyet Brandt külügy­miniszter május 19-én java­solt- (MTI) Csatok előtt, csetepaté után A KÖZELMÚLT NAPOKBAN a brit mun­káspárt — és ami ezzel egyértelmű: a kor­mány — csúcsain nagyszabású pozícióharc zajlott le. Számos más esetben is példa volt már hasonló küzdelemre. Most először tör­tént azonban, hogy a párt egyik legtekinté­lyesebb vezetője, Callaghan belügyminiszter nemcsak szembefordult Wilson miniszterel­nökkel, hanem nyílt trónkövetelőiként lépett fel. Wilson a tőle megszokott ügyességgel és taktikai érettséggel vívta meg ezt a mini-csa­tát, amely végül is Callaghan vereségével végződött. A párharc lefolyása és főként annak tár­gya azonban azt jelzi, hogy Wilson belpoliti­kai nehézségei aligha értek véget. A kiindulópont a Barbara Castle miniszter­asszony által benyújtott és Wilson által mesz- szemenően támogatott sztrájkellenes tör­vény. Ez Nagy-Britanni*»gazdasági és pénz­ügyi problémáiért a szakszervezeti központ által jóvá nem hagyott, úgynevezett vad­sztrájkokat teszi felelőssé. Célja ezeknek a sztrájkoknak a betiltása. Noha vad-sztrájkok­ról van szó, a kormány törekvésének egész irányvonala azt az aggodalmat keltette a nagyhatalmú szakszervezeti főtanácsban, hogy hatáskörét a kormány korlátozni igyekszik. Ily módon feszültség bontakozott ki a kor­mány és a szakszervezeti főtanács között — ameiy utóbbi pedig hagyományosan a Labour- párt legfontosabb hatalmi bázisa. Ezt a rejtett feszültséget használta fel Cal­laghan belügyminiszter a Wilson elleni táma­dás megindítására. A Labour végrehajtó bi­zottságának ülésén a vad-sztrájkok ellen ter­vezett törvény ellen szavazott, s ezeket a tá­madásokat akkor is folytatta, amikor Wilson a vezetés belső fegyelmének megszilárdítá­sára nyolctagú „belső kabinetet” hozott létre — természetesén Callaghan részvételével. A TÁMADÁSOK ILY MÖDON valóban a hatalom csúcsán álló legszűkebb csoportban zajlottak le, s úgy tűnt, hogy Callaghan egy Wilson-ellenes hatalmi bázist igyekszik kiala­kítani maga körül. A miniszterelnök azonban gyorsan és ha­tásosan reagált. Első lépése az volt, hogy a szakszervezeti főtanács előtt megcsillantotta egy kompro­misszumos megoldás lehetőségét. A vad­sztrájkok elleni javaslat kidolgozása után Ugyanis a szakszervezetek június 5-re rend­kívüli kongresszust hívtak össze. Callaghan támadásai után Wilson közölte a szakszerve­zetekkel: beleegyezik abba, hogy a vad-sztráj­kok ellen büntető szankciók megtárgyalását elhalasszák a rendkívüli kongresszusig. így a szakszervezetek vezetőségének módja lesz be­leszólni az említett szankciók meghatározásá­ba. Ez a lépés — legalábbis ideiglenesen — lecsillapította a háborgó szakszervezeti veze­tőséget és ezzel meggyengítette Callaghan ha­talmi hátterét. Miután ezt elérte, Wilson megalázó módon kizárta Callaghant az úgynevezett belső ka­binetből: az egyik ülés előtt egyszerűen üzent neki, hogy ne fárassza magát többé a belső kabinet tanácskozásain való részvétellel. Ez a lépés különösen azért volt ravasz és ügyes, mert Callaghan nem engedhette meg magá­nak a miniszteri tárcáról való lemondás luxu­sát. Számos korábbi eset — így például Brown volt külügyminiszter példája — arra figyel­meztette ugyanis, hogy a miniszteri pozíció eldobása együttjár a teljes politikai elszúr- küléssel és jelentéktelenséggel. Ily módon Cal­laghan számára nem maradt más hátra, mint lenyelni a megaláztatást és a szűkebb kabi­netből való kizárás után is megmaradni a kormányban — „másodosztályú miniszter­ként”. — Miután Callaghan esetében a fon­tos belügyi tárca hordozójáról van szó, ez személyileg és politikailag egyaránt szinte le­hetetlen helyzetbe hozta Wilson vállalkozó kedvű ellenfelét. Ez a belső intrikasorozat azonban legfel­jebb Wilson magasrendű manőverezési ké­pességeit bizonyította — a Labour-párt belső helyzetén mit sem változtatott. A korinán y- ra és személyesen Wilsonra nehezedő gondok továbbra Is igen súlyosak. Változatlanul erős a nyomás a font sterlingre. Tovább romlik Anglia fizetési mérlege. Az észak-írországi helyzet megoldatlan. Az olyan külpolitikai események, mint az Anguilla sziget ellen vég­rehajtott nevetséges „mini-invázió”, vagy Wil­son nigériai küldetésének kudarca, igen er - hangulati hatást gyakorolnak a közvélemény­re. EZ FEJEZŐDÖTT KI a legutóbbi parla­menti pótválasztásokon is. A konzervatív ellenzék kezére került egy-egy mandátum magának Wilsonnak és a sztrájkellenes tör­vény szerzőjének Barbara Castle-nak válasz­tókerületében. Harmincnyolc esztendő után a konzervatívok szereztek mondátumot Glasgow városában, a Labour-párt hagyományos fel­legvárában is! Wilson tehát megnyert ugyan egy csetepa­tét — a nagy csaták azonban hátra van­nak. A nyári és őszi hónapok alighanem döntően befolyásolják majd a Labour-párt és személyesen Wilson politikai jövőjét Komócsin Zoltán és Nemes Dezső Moszkvában A kommunista és munkás­pártok nemzetközi tanácsko­zását előkészítő bizottság május 23-án kezdődő ülésé­re szerdán Moszkvába uta­zott Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja. A küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Pullai Árpád- a Központi Bizottság titkára és Gyenes András, a KB kül­ügyi osztályának vezetője búesúztatta. A kütuőttség megérkezett Moszkvába­(MTI) Viszonylagos nyugalomban Machinal a francia Jobboldal Élesedi* hangnem a választási küzdelemben NÖGRÄD — 1969. rnnju« 22.. csütörtök Teljes nézelaisonosság Nyikolaj Podgornii szovjet államfő, aki hivatalos láto­gatáson Mongóliában tartóz­kodik, szerlián ismét tárgyalt J- Cedenballal, a Mongol Né­pi Forradalmi Párt Közpon­ti Bizottságának első titkárá­val, a Mongol Népköztársaság miniszterelnökével és Zs. Szambuval, a Nagy Népi Hu- rái Elnökségének elnökével. A szívélyes és baráti lég­körben lezajlott megbeszélé­sen a két ország közötti kap­csolatok továbbfejlesztéséről, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításával kapcsola­tos kérdésekről és időszerű külpolitikai problémákról volt szó. A tárgyalófelek Is­mét kifejezték teljes nézet- azonosságukat a megvitatott kérdésekben. Megtorpedózzák a politikai haladást 7 E. Kennedy: értelmetlen a véráldozat — Uj támadás a nyáron? Híxon javaslata nem békeprogram Az amerikai és a dél-viet­nami elnök június 8-ra kitű­zött találkozóját kommentál­va a hírügynökségek aet emelik ki, hogy a találkozó célja a háborús stratégia egyeztetése és a politikai ha­ladás lehetőségének megtor­pedózása lesz. Edward Kennedy szenátor a szenátusban erőteljesen bí­rálta a Nixon-kormány viet­nami politikáját. Aiz Áp Bia magaslatért vívott véres harccal kapcsolatban a sze­nátor kijelentette: „Ügy érzem, értelmetlen és felelőtlen dolog továbbra is halálba küldeni az ame­rikai fiatalokat egy olyan magaslat elfoglalásáért, amelynek a vietnami konflik­tus befejezés V'ez túl-.' ' ókép­pen semmi köze nincsen.” * A dél-vietnami partizánok várható katonai akcióiról bo­csátkozott jós-lásokba Thieu elnök. Véleménye szerint jú­niusban, vagy júliusban a partizánok újabb támadása várható. A saigoni amerikai katonai parancsnokság hivatalos köz­lése szerint a 937 méter ma­gas Ap Bia hegyért folytatott tíznapos csatában az ameri­kaiak 50 katonája vesetette életét, 273 pedig megsebesült. * A del-vietnami partizánok Felszabadítás nevű hírügy­nöksége kommentárban fog­lalkozik azzal a javaslattal, amelyet Nixon elnök tett a vietnami kérdés rendezésére a közelmúltban. A hírügynökség megállapít­ja: Nixon „békeprogramja” világosan mutatja az új ame­rikai kormány álláspontját, amely arra irányul, hogy folytatódjék az agresszív há­ború Vietnamban, s megva­lósuljanak az Egyesült Álla­mok neokolomalista céljai. Mindenekelőtt arra kell rá­mutatni — hangoztatja a kommentár —, hogy az ame­rikai elnök egyetlen szóval sem emlékezett meg a vietna­mi nép alapvető nemzeti jo­gainak, függetlenségének, szuverenitásának, egységé­nek és területi sérthetetlen­ségének tiszteletben tartásá­ról, amit pedig az 1954-es genfi értekeelet elismert, s amit a DNFF béketervezete az első helyre állított. A Felszabadítás hírügynök­ség végezetül felhívja az amerikai kormányt, hogy fe­jezne be erkölcstelen, igazság­talan háborúját, s minden fel­tétel nélkül vonja ki az ame­rikai és a szövetséges csapa­tokat Dói-Vietnamból. A SEATO miniszteri érte­kezletének beíe jeizése után szerdán Bangkokban újabb tanácskozás kezdődött, ame­lyen az Egyesült Államok és a vietnami háborúban részt­vevő szövetségesei a közös vietnami politika kialakítá­sának kérdéseit vitatják meg. A két napig tartó értekez­letről közös közleményt ad­nak ki, majd Rogers amerikai külügyminiszter azonnal visz- seatér Washingtonba. (MTI) Charles Helou libanoni el­nök ismét Rasid Karami vol miniszterelnököt kérte fel kor­mányalakításra. Karami, az államfővel folytatott hosszú tanácskozás-sorozat után be­jelentette. hogy elfogadja a megbízatást és megkezdi kon­zultációit a képviselöház tag­jaival a kormány összetételé­ről. Mint mondotta, olyan ka­binetet akar, amelyben va­lamennyi politikai párt kép­viselve lesz, és amely élvezi a nép bizalmát. Mint ismeretes, Karami elő­ző kormánya április 25-én azt Kővetően mondott le, nogy or­szágszerte véres tüntetések voltak, amelyek résztvevői cselekvési szabadságot köve­teltek az arab kommandók ré­szére libanoni területen. A biztonsági erők a tüntetések megfékezése közben sok em­bert megöltek vagy megsebe­sítettek, és több napon át tel­jes kijárási tilalmat rendeltek el az országban. A libanoni kormányt a sú­lyos incidensek miatt a Pa­lesztinái szervezetek vezetői azzal vádolták, hogy együtt­működik az imperialista cio­nista hatalmakkal. Karami a parlamenti vita után mondott le azzal, hogy mindaddig nem hajlandó új kormányt alakí­tani, amíg a Palesztinái ge­rillaszervezetek kérdésében nem születik megállapodás. Jóllehet, a megegyezés a Pa­lesztinái menekültek szerve­zeteivel mindmáig nem szü­letett meg, a konfliktus elvesz­tette korábbi élét, és Liba­nonban viszonylagos nyuga­lom van. (MTI) Kar ami alakít kormányt LiVliei lYUKlUö, sítója jelenti: U,£ LVL X 1 ' Egyre hevesebbé válik a francia elnökválasztási küz­delem. A televízióban és a nyilvános gyűléseken is éle­sedik a hangnem. Különösen az egyazon választópolgárok szavazataiért versengő Geor­ges Pompidou és Alain Poher támadja mind élesebben és mindinkább személyes éllel egymást. Giscard d’Estaing volt pénzügyminiszter, aki Geor­ges Pompidou jelöltségét tá­mogatja, azzal a javaslattal állt elő, hogy a jobboldal két jelöltje, Pompidou és Poher közül az, aki az első forduló­ban a második helyre kerül, mondjon le a második fordu­lóiban az első javára, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a politikát ajánlja. A volt pénz­ügyminisztert az a lehetőség aggasztja, hogy az első fordu­lóban esetleg második helyre erülő Poher június 15-én. m ellenzéki szavazatok segítsé­gével legyőzheti Pompidouit. A tv-kampány mellett a je­löltek egy része folytatja a gyűlések sorozatát is. Georges Pompidou Párizsban és a fő­város környékén, Jacques Duclos pedig az ország déli nagyvárosaiban, Lyonban és Marseille-besn tartott kedden gyűléseket. A kommunista je­lölt már reggel hat órákor megjelent a marseille-i kikö­tőben, hogy a munkakezdés előtt a dokkmunkásokhoz szóljon. Alain Kriivine, az egyik trockista frakció jelöltje meg­kísérelt a Renaul-t Autógyár bilancourt-i üzemének bejá­rata előtt, gyűlést tartani. A Duclos képét magasra tartó és a kommunista jelölt nevét él­jenző autógyári munkások azonban nem hagyták szóhoz jutni. Georges Seguy, a CGT főtit­kára sajtónyilatkozatában kedden keményen kérdőre vonta Gaston Defferre-t, aki szükségesnek tartotta fogadni a gaulleista támogatással, francia munkaszövetség né­ven alakult szervezetet, amely a tőkések védnökségé­vel létrejött üzemi álszak­szervezeteket egyesíti. E „szakszervezeti központ” ve­zetőinek nyilatkozata szerint Gaston Defferre megígérte nekik, hogy megválasztása esetén szervezetüket hivata­losan is elismerik. Seguy fel­szólította Gaston Defferre-t és kijelölt „miniszterelnökét” Pierre Mendes-France-t, nyíl­ban válaszoljanak, hogy en­nek a sárga szakszervezetnek az elismerése, amit még a gaulleista kormányzat sem mert megtenni, valóban kor­mányzati programjukban sze­repel-e. Louis Odnu kommunista képviselő újból sürgős inter­pellációt intézett a kormány­hoz a kommunista képviselő- csoport nevében. Intézkedése­ket követel arra, hogy a sza­vazás időpontjában évi ran- des szabadságukat lakóhe­lyüktől távol töltő dolgozók eleget tehessenek állampolgá­ri kötelezettségüknek. (MTI) Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter megbeszélést folytatott Szergej Vinogradov szovjet nagykövettel. Egy nap­pal korábban Nasszer elnök fo­gadta a szovjet diplomatát. Az Ahram szerint Mahmud Riad és Vinogradov megbeszé­lése kiegészítette azt, amelyet az elnök folytatott a nagykö­vettel. A megbeszélések fő té­mája az amerikai és a szov­jet kormány washingtoni két­oldalú érintkezése volt. Vinog­radov tájékoztatta az EAK el­nökét és a külügyminiszterét a Dobrinyin—Sisco-tárgyalás menetéről, és a közel-keleti négyhatalmi tárgyalásokról. Az Ahram hozzáfűzi: az EAK szerint ezek a tárgyalá­sok még nem kristályosodtak ki az alapvető kérdésekben. A négy nagyhatalom képviselői hat pontban egyetértettek, és ezeket közölték az érdekelt ál­lamokkal. Mahmud Favzi, az elnök külpolitikai tanácsadója a kö­zel-keleti helyzetről tanácsko­zott az NDK kairói misszió­jának vezetőjével, Szomália és Finnország nagykövetével. Az említett diplomatákkal ismer­tette az EAK álláspontját a közel-keleti válság megoldá­sának feltételeit illetően. Az NDK képviselőjével megvitat­ta az EAK és az NDK kap­csolatainak kérdését is. (MTI) Jam Smith, a rhodesiai tör­vénytelen fehértelepes kor­mány elnöke rádió- éö tele­vízióbeszédében jelentette be, hogy Anglia „csökönyössége” miatt most már semmi re­mény sincs tárgyalásos meg­oldásra. A (kormány ezért köztársaság kikiáltását java­solja, közzé teszi a köztársa­ság alkotmánytervezetét, nép­szavazást ír ki és azt java­solja a választóknak, hogv Rhodesia végleg szakadjon e! a brit koronától. Smith panaszkodott, hogv az angol kormány „fölényes megvetéssel” kezelte legutób­bi javallatait. ,-Ezeket az embereket akkor sem tud­nánk álláspontjuk megváltoz­tatására késztetni, ha ezer évig próbálkoznánk vele” — mondotta a lázadók vezére, akit bármilyen törvénytiszte­lő angol kormánynak már 1965-ben fegyveres erővel kel­lett volna megdöntenie. A rhodesiai választópolgárok (tehát a népesség törpe ki­sebbsége, a 200 000-res fehér bőrű lakosság képviselői) jú­nius 20-án népszavazással döntenek a köztársasági al­kotmányról­Londoni vélemények szerint Smith beszéde valóban azt jelenti, hogy most már meg­szűnik a tárgyalások korsza­ka. Szó sincs azonban kato­nai beavatkozásról: az angol kormány ..megtorlásul” csu­pán a gazdasági szankciók szigorúbb alkalmazását fogja bejelenteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom