Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
FjQyheies programmal járási ismeretterjesztő napok Szügyben Nagyszabású eseménysorozat kezdődik április 21-én, hétfőn délelőtt Szügyben. E községben rendezi meg a balassagyarmati járás — immár ötödik alkalommal — egyhetes ismeretterjesztő programját. Az ismeretterjesztő napok célja, hgy formai es módszertani segítséget nyújtson a járás mezőgazdasági dolgozóinak és népművelőinek a gyakorlati munkához. Az ismeretterjesztő napokat Andó Gyula, az MSZMP Balassagyarmati járási Bizottságának első titkára nyitja meg a község művelődési házában, ezt követően Az új gazdaságirányítási rendszer hatása a mezőgazdaságban cimmel dr. Nagy Gyula, a Mezőgazdasági Mérnökképző Intézet igazgatója tart kerékasztal-beszélgetést. Az első nap programjában üzemlátogatás is szerepel, este pedig Ember és kozmosz címmel Hóka Gedeon csillagász, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet munkatársa tart természettudományos előadást. A hét következő napjaiban előadás hangzik el a mezőgazdaságban jelentkező foglalkozási ártalmakról, azok megelőzési lehetőségeiről, a jövedelmező növényi kultúrák létesítéséről, kozmetikai kérdésekről, a korszerű növényvédelemről, a vegyszeres gyomirtásról, a munkavédelem feladatairól, a talajerózióról és a megelőző talai- művelésről, a tudomány és technika legújabb eredményeiről. A járási ismeretterjesztő napok befejezéseként népművelési tanácskozásra is sor kerül, végül az eseménysorozatot Barkó László, a járási tanács művelődésügyi osztály- vezetője zárja be. naptab 1969. április 20., vasárnap Tivadar napja A Nap kel 4.47, nyugszik 18.40 órakor. A Hold kel 6.0S, nyugszik 23.10 órakor. Klub a lakóházban Kendkívül figyelemre méltó kezdeményezés elindítói a salgótarjáni Lovász József úti 17- es jelű szövetkezti ház lakói. A népes közösség elhatározta, hogy az alagsor egyik helyiségében klubszobát létesít. A gondolatot tett követte, s lelkes társadalmi munkával az elmúlt napon már készen is állt a klubhelyiség, melynek berendezéséhez a MÉSZÖV 20 ezer forinttal ugyancsak hozzájárult. A klubhelyiséget csillár, függönyök, szőnyegek, képek, ízléses bútorok teszik otthonossá. A szombat délutáni ünnepélyes avatón részt vett Szalai Gáspár, az MSZMP Salgótarjáni városi Bizottságának első titkára, s megjelentek vendégként a szolgáltató vállalatok vezetői, küldöttei is. A lakóházi „pinceklub” egyébként ma, vasárnap délután kezdi meg rendszeres működését. Az első találkozón Daku Mihály klubelnök ismerteti a programot, melyben zömmel közérdekű ismeretterjesztő előadások szerepelnek. Ilűszaki ankét Nasiybátonybao Pénteken este Nagybátony- ban a bányász műszaki klub rendezésében dr. Bocsdnyczy •János a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanára tartott előadást, a szénbányászat rentábilitásának feltételeiről. Különösen* Nógrádban aktuális téma ez. Az előadó többek között foglalkozott a szénnek, a többi energiahordozók között elfoglalt helyével és pozícióin mjgvn ,asanak kcxöcséivé! . A legfontosabb feladatnak a termelés nagyfokú koncentrációját jelölte meg, ezen belül a jövesztés, rakodás, sőt a biztosítás nagyfokú gépesítését, amelyek együttesen a termelékenység növelését teszik lehetővé. Az előadás után főként arról érdeklődtek, hogy a szocí- alista táboron belül milyen új, korszerű jövesztő-rakodó- gépek kialakításával foglalkoznak és ezekből mi várható a közeljövőben. Az ankét után még baráti beszélgetést folytattak a bányász műszaki értelmiség helyzetéről és jövőjével kapcsolatos kérdésekről. Tegnap mesélték A vád beszéd és a védőbeszéd után a bíró megkérdezi: — Fel tud hozni a vádlott valami enyhítő körülményt? — Igenis, bíró úr kérem. Ez már a huszadik ítéletem lesz. Az eddigiek egyáltalán nem kedvetlenítettek el. Szombaton rendezték meg Salgótarjánban a Tanácsköztársasági művészeti fesztivál programja keretében meghirdetett szavalóverseny területi döntőjét, amelyen Nógrád, Pest és Heves megye legjobb szavaiéi vettek részt. A 22 versenyzőből heten jutottak tovább a május lő—18-a között Szolnokon megrendezésre kerülő országos döntőre. Képünkön Vajda Júlia Pest megyei versenyző, aki bekerült a továbbjutók közé. Á hét továbbjutó versenyző közül az első díjat Csaba Judit nyerte, a salgótarjáni Bolyai Gimnázium tanulója Oratórium-est A pentek esti hangversennyel befejeződött az Országos Filharmónia idei bérleti sorozata. A koncert méltó befejezése volt a filharmónia rendezvényeinek. A bécsi klasszicizmus nagy mesterének, Haydn egyik legjelentősebb oratóriumát, az Évszakokat mutatta be a Postás Szimfonikus Zenekar és a Vasas Művészegyüttes Énekkara (karigazgató Vass Lajos). A szólókat Werner Mária, Réti József és Supala Kolos énekelte. Zökkenőkkel kezdődött az oratórium előadása, ez bizonyára az utazással járó fáradtsággal magyarázható A Nyár tételnél azonban magára talált az igen nagy létszámot igénylő előadóegyüttes. A vihar-jelenet már zeneileg is kitűnően megoldott rész volt. Különben átlagos előadást hallottunk. A szólóénekesek közül Réti József maradéktalanul megoldotta hálás tenor szólamát. Werner Máriát is dicsérhetjük. Supala Kolos indiszponáltan énekelte végig szólamát. Nála az intonálással is probléma volt. Erdélyi Miklós temperamentumosán összefogta az énekkart és a zenekart. Hideg idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan, inkább csak keleten, hózápor. eső. Az erős északi szél csak lassan mérséklődik. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 8—13 fok között. — Meghalt Georgij Fran- cov. Április 18-án, 66 éves korában elhunyt Georgij Fran- cov akadémikus, az SZKP Központi Bizottságának póttagja, a marxizmus—leniniz- mus intézetének igazgató- helyettese. A nekrológ, amelyet Brezsnyev, Szuszlov, Po- nomarjov és Keldis , írt alá rámutat: Georgij Francov a párt hű fia, neves tudós és tehetséges publicista volt, áld egész életén, át a kommunizmus ügyét szolgálta. — Szombaton megérkezett Tokióba dr. Biró József külkereskedelmi miniszter és kísérete. A japán főváros Ha- neda repülőterén Rokusuke Tanaka külügyminiszter-helyettes és Keisuke Arita kül- ügyminisztériumi főosztály- vezető fogadták a magyar vendéget. — Ma befejeződött a Hazafias Népfront aktívádnak a tanácstagokkal folytatott tye- wéleetése. A tapasztalatok feldolgozása után tanácstagi ankétokon vita+iák meg a további tennivalókat. Jól lizet a négyes A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 40 fogadó ért el, nyereményük egyenként 96 225 forint. Három találata 3735 fogadónak volt, nyereményük egyenként 515 forint. A kéttalálatos szelvények száma 112 542 darab.. Ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. — Megismétlik? Majdnem 900 mázsa vajat exportált egy év alatt a nyugati és a szocialista államokba a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat pásztói üzeme. Számításaik szerint az idén is megismétlik tavaly elért eredményeiket. — Tapasztalatcsere. Kedden 30 tagú, TMK-szakemberek- ből álló csoport érkezik Salgótarjánba az Orosházi Üveggyárból. A vendégek a két testvérvállalat — Öblös- és Síküveggyár TMK-szervezeté- nek munkáját tanulmányozzák. 50 éve, 1919. április 21-én, néhány nappal a román hadsereg támadása után, a Forradalmi Kormányzótanács a hadműveletek eredményesebb irányítására létrehozta a Keleti Hadseregparancsnokságot, amelynek vezérkari főnökévé Stromfeld Aurélt, a kiváló katonát nevezték ki. Stromfeld intézkedéseivel csakhamar megszilárdította a csapatok fegyelmét, véget vetett a passzív visszavonulásnak és megfelelő felkészülés után az ellenség visszavetésére dolgozott ki stratégiát. A kedvezőtlen katonai helyzetben az ellenséges támadást noha megállítani nem lehetett, de az intézkedések mégis sikerre vezettek. 24-én a vörös csapatok visszafoglalták Hajdúszoboszlót és Hajdúszovátot, két nappal később az I. vörös hadosztály, a csepeli munkászászlóalj, a 11/32. zászlóalj és a felfegyverzett nyíregyházi munkások egész napon át vívott harccal Nyíregyházánál nemcsak megállásra kényszerítették a túlerővel támadó intervenciós csapatokat, hanem ellen- támadásba lendülve lövegeket, géppuskákat, hadifelszerelést zsákmányoltak és nagy számú foglyot ejtettek. — Nagy forgalom Ereszl- vényben. A hűvösebb idő ellenére is nagy forgalmat bonyolít le az eresztvényi tú- ristaház, hét végén mindig telt ház van. Tegnap két csoport érkezett Budapestről, alak várlátogatással kapcsolják össze a. kirándulást. Ezen kívül egyéni turisták is foglaltak szállást— Növendékhangversenyt rendez április 29-én, kedden délután 6 órai kezdettel a balassagyarmati Állam: Zeneiskola. A hangversenyen 41 szám hangzik el, a legjobb hangszeres növendéke^ előadásában. — Holnap ülést tart a balassagyarmati városi nőtanács. Ezen többek között programot szabnak a Nők Világkongresszusának előkészületeire, meghatározzák, hogy mikor és hány helyen tartanak kongresszusi anké tokát. — Az első névadó ünnepséget rendezték meg tegnap Nagybátony Község Tanácsán a FÜTÖBER Vállalat dolgozói. A kettős ünnepségen Csikós Aladár vízvezeték-szerelő és Szabó Lajos esztergályos kislányának adtak nevet. A vállalat KISZ-szervezete ajándékokkal kedveskedett az ünnepség legfiatalabb résztvevőinek. ti pályaudvar Szolnokon Az Alföld nagy vasúti csomópontján, Szolnokon megkezdődött a korszerűtlen, régi' személypályaudvar átépítése Ebben az évben a rekonstrukciós munkálatokra mintegy 130—140 millió forintot . fordítanak. Ganz-MAVAG alkalmaz esztergályos, marós, lakatos, vasszerk.-laka- tos, csőszerelő, vill.-szerelő öntő, magkészítő, daruvezető, sajtoló szakmunkás, illetve betanított dolgozókat. Minden második héten szabad szombat, vasúti arcképes igazolvány hozzájárulással biztosítva van az egész ország területére. Szállásról a vállalat gondoskodik. Jelentkezés szegélyesen a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Budapest, VIII. kér. Vajda Péter u. 10. Megközelíthető: 23-as vil- 'amossal. Gyár- és gépszerelő Vállalat keres budapesti és vidéki szerelési területeire (Özd. Székesfehérvár, Almásfüzitő, Ajka, Pét stb.) csőszerelő, hegesztő, kovács, lakatos, betanított és segédmunkásokat. Minden héten szabad szombat, 44 órás munkahetet biztosítunk. 1—2 évi vállalati munka után külföldi szerelési munkára is lehetőség van. Jelentkezés szem »Ívesen vagy írásban. Budanest, VI.. Paulai Ede utca 52. Személyzeti Főosztály* n Qualität Könnyü- femipari Feldolgozó Vállalat Apc, felvételt hirdet marós szakmunkások részére Fizetés megegyezés szerint Szükség esetén szállást és napi étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán mindennap 7—15 h. között. szombaton 7—12 h-la. \oket 40 órás, 5 napos munkahétre felveszünk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszeráru- gyár. Munkaügyi Osztály, Budapest, X., Gyöm- rői u. 19. Telefon: 477-330/ 193. Nyugdíjas, lakatos- munkában Is jártas villanyszerelőt napi 4 órás munkaidőre azonnali belépésre felveszünk. Érettsési- z.ett fiatalembert dekorációs kisegítői munkakörbe azonnal felveszünk. Pécskő Üzletház, Salgótarján. Garázs olcsón eladó vagy kiadó. Bontott cserépkályha anyaga igen olcsón eladó. Cím, a 22-94-es telefonon. Megveszem, bizományba átveszem bútorait. Hívásra házhoz megyek. Salgótarjánba is. — Ugyanezen felúlitott bútorok olcsón eladók. — Urbán Istvánná, kiskereskedő. Balassagyarmat. Táncsics utca 4. Telefon: 232. Eladó 1200 négyszögöl mindenféle álat- tartására alkalmas, gyümölcsös porta. Érdeklődni lehet Bajcsv- Zsilinszky út 14. szám alatt. A KDVI Gépüzem Budapcs., XXI., Kikötő főút 2. felvételre keres nehéz gépkezelői jogosítvánnyal rendelkező gépvezetőket és vizsga nélküli gépkezelésre alkalmas dolgozókat. A vizsga nélküli gépkezelők részére — folyamatosan — lehetőség van a jogosítványmegszerzésre. Szállást dolgozóink részére lakókocsikban biztosítunk. Haláleset miatt ela- '•*. azonnal beköltözhető kétszobás, kertes családi ház garázzsal. Cím: Salgótarján Külső. Gárdonyi Gáza ut 5/b. Érdeklődni lehet 11-53. Fazekas. Adminisztrátort és takarítónőt azonnair; felveszünk. Fogtech ni kai Vállalat 25. la' boratóriuma. Salgótarján. Vöröshadsereg u. 64. Kórház. Hirdessen Ön is $ WGRADban! Ki fizet és ki nem Az Egészségügyi Minisztérium foglalkozik a szociális otthoni térítési díjak rendezésével. Az alapelv az, hogy ingyenes ellátást kell biztosítani az olyan öregeknek, akiknek jövedelmük, vagyonuk, vagy eltartásra kötelezhető hozzátartozójuk nincs, a többieknek viszont lehetőségeikhez mérten részt kell vállal- niok saját gondozásuk költségeiből. — Zöldségbolt. Zöldséggyümölcsbolt létesítését tervezik örhalomban, hogy friss áruval láthassák el a község lakóit. A termelőszövetkezettel megállapodás született, így a zöldségbolt még ebben ae évben, megkezdheti működését. — Törpe vízmű. A salgótarjáni járás ivóvízellátásának megjavítása érdekében törpe vízmű építését tervezik Ka- rancskeszi, Homokterenye és Mátraverebély községekben; A kivitelezési tervek a közeljövőben elkészülnek. — Kismamák otthon- A KPVDSZ megyed bizottságához tartozó alapszervezetekben eddig 260 édesanya vette igénybe az állam által biztosított 600 forintos havi gondozási segélyt. — A fiatal biztosítási dolgozók szakmai szellemi vetélkedőjének területi elődöntőjét rendezik meg holnap délelőtt Salgótarjánban, az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságán. A vetél- . kedőn Szolnok és Nógrád me- j gyei fiatalok vesznek részt. — Balassagyarmat város- fejlesztési terveiről, a város életéről tart előadást április 23-án Lombos Márton, a városi tanács vb elnöke a balassagyarmati lányok-asszonyok klubjában. Az előadás után a városról készült filmet vetítik. — Többségük nő. A szak- szervezeti választások során a KPVDSZ alapseervezetek- ben 905 szakszervezeti tisztségviselőt választottak újra, akiknek 63 százaléka nő. — Hetvenen jutottak tovább a tv elődöntőjébe az Idegenvezető kerestetik című vetélkedő megyei, illetve budapesti kerületi döntőjének csaknem ezres mezőnyéből. A tv-elődöntőjére á tervek szerint május közepén kerül sor. — Egy londoni szálloda szobájából pénteken virradó éjjel összesen 60 000 font ster- ’ing értékű ékszert loptak eí Dudley Dougherty - asszony amerikai állampolgártól. Az ékszerek között volt egy több mint hétkarátos smaraed- «vűrű. amelv e<?vmaga 30 000 font sterlinget, ér. Áramszünet IV. hó 21-én, 22-én 7 órától 16 óráig Salgótarjánban, Dimitrov u., Május 1 u., a Kossuth L. utcától az SBTC-pálya felé. IV. hó 21. 22. 23. 24 és 25- én 7 órától 15 óráig, 26-án 7 órától 11.30-ig Salgótarjánban Vöröshadsereg úton a megyei kórháztól a vadaskerti bejáróig. Kercseg u., Móricz Zs. u. Néphadsereg u.. M’ewrlu u., Schőnhcrz Z. u., Gerle köz. NOGEAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, főszerkesztő: GOTYÄR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 22-94, 22-95. 22-96 22-97. Főszerkesztő 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó. VIDA FDIT Kiadóhivatal: Salgótarján ' Petőfi «. 1. Telefoni 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi Postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján. Petőfi u. X. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám 25072.