Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
Mino*”" Ifínr ms CSELEKUCiS E sztendeje sincs, hogy egy mérnökökből, technikusokból álló kis társaságban arról vitáztunk, van-e az új mechanizmus- feltétele között lét- jogosultsága a munkaversenynek, Hiszen a legtöbb vállalati mutató, a képezett nyereség tömege, s a nyereség növelésére ösztönző anyagi érdekeltség fölöslegessé teszi a munka versenyt. Pár hónappal később munkások — akik talán az ilyen és ehhez hasonló vitákról nem is tudtak —, csattanós választ adtak a kérdésre. Amíg ugyanis némelyek az objektív gazdasági tényezők. törvényszerűségek erőteljesebb érvényesüléséről meditáltak, Tóth József, Cseh Béla építőipari asztalos, íjanga Gyula, és Kovács Imre festő brigádvezetők rájöttek, hogy jobb, haladósabb lesz a munka, ha a műszak végén kölcsönösen ellenőrzik egymást: az Idegen, a friss szem köny- nyeben észreveszi a hibákat. S mennyivel jobb. ha az nem a lakóház átadásakor derül ki, hanem hamarább. Amikor kijavítani, és a megismétlődését megelőzni is könnyebb. gv végén aztán kiderült, hogy az átadott lakásokon sem az asztalosok, sem a festők munkája miatt minőségi kifogás nem volt. És az is kiderüli, bogy a négy brigád tagjai a vállalat legjobban kereső munkásai közé kerültek. A ztán, tavaly decemberben, az ifjúkommunista munkanapok idején feltűnt egy másik brigád, Kronovetter Istváné, ki társaival egyetemben saját keze munkájáért személyes garanciát vállalt. Még a vállalás hasznát, előnyeit, következményeit és személyes indítékait bogozgattuk, amikor megéreztük, hogy egyszeriben szűkké vált körülöttünk a város, a megye, s ha azt akarjuk, hogy ez a néhány merész és jóakaratú munkáis sikerre vigye vállalását, valami olyasféle együttműködésre lesz szükség, mint az említett asztalosok, és festők esetében, de országos, társadalmi méretekben. Azóta alig három hónap telt el, de az asztalosok, festők és a vízvezeték-szerelők igazságára rájött a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat más, tucatnyi brigádja, a ZIM Salgótarjáni Gyára Sajtolóüzemének szocialista brigádjai. Felismerték ezt az igazságot a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár, az Ózdi Kohászati Üzemek Tűzállóanyaggyára és más gyárak szocialista brigád- ai is. Az egyszerű igazságokat felismerő munkások kezdeményezéséből a megye határait feszegető mozgalom — a minőséglánc — van bonta- kozóban. A e mi hát az igazság? Az, ** hogy a minőség megjavításának ügye — a tevékenység helye, formája, és az érKétmiilió forint bérfejlesztésre A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az idei bérfejlesztés első szakaszában kétmillió forintot kaptak a különböző gyárrészlegek. A hideghengerműben az egy főre jutó béremelés eléri a 170 forintot- Az emelés mértéke a tavalyi 150—200 forinttal szemben az idén 100 és ;)50 forint között változik. A kovácsoló gyárban 99 dolgozónak emelték a bérét 100— 300 forinttal. A huzalműben 155 dolgozó visz haza az idén O'J—300 forinttal többet. A ve öntödében is 100—300 forint között volt az egy főre jutó bérfejlesztés. A karbantartó és szolgáltató gyárrész- legben elsősorban azok a törzsgárdatagok kaptak fizetésemelést, akik a legnehezebb és legprecízebb munkát végzik, s akikre mindig lehet számítani. A bérfejlesztésnél a gyárrészlegek vezetői és a szak- szervezetek képviselői jó irányú differenciálást alkalmaztak. dekek érvényesülése szempontjából egyaránt — nem egy brigád, műhely, üzem, gyár iparág ügye. Egyszerre egyéni és össznépi érdek. És — „mellesleg” — e munkások példáján minden korábbinál meggyőzőbbé vált, hogy a munkaverseny és az anyagi érdekeltség között, az anyagi érdekeltség és a szocialista munkaversenyben az egész társadalomnak is jobbat, mind teljesebb boldogulást akaró dolgozók törekvései között semmiféle - ellentmondás nincs. Ezzel szemben van ellentmondás azok közt, akik ezt az igazságot felismerték és cselekszenek és azok közt, akik nem. És ezért egyelőre csodálkoznak, alkudoznak. Bezárkóznak kicsinyes, szűk, vélt, vállalati érdekek bástyái mögé. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat Igazgatója és KISZ-bizottságának titkára például egyetlen percig sem tétovázott a támogatással. Meggyőződésük, ha a mozgalom elterjed, a minőség megjavításé ért vívott sok éves harcban döntő csatát nyernek. Amikor a MOFÉM küldöttsége Salgótarjánban járt, annak újságíró tagja elmondotta, talán nem jött volna létre ez a találkozó, ha egyik-másik műszaki vezető viszolygása ellenére Kócza András, a régi, tapasztalt pártmunkásból lett igazgató fel nem ismeri a kezdeményezés várható eredményeit. Az ózdi Tűzállóanyag- gyár igazgatója, KTSZ-titkára is teljes támogatásáról biztosított. sőt a KISZ-szervezet védnökséget vállalt a minő- séfforobléma megoldása felett. V annak mások is, akik helyeslik a minőségláncot, de csodálkoznak. És hosszan kifejtik, mint például a Magnezitipari Művek igazgatója, hogy a két gyár között néha előforduló minőségi reklamációkat eddig is jó barátságban megoldották. Hogyan? Például árengedménnyel. No, nem a végtermék árának csökkentésével, hanem mondjuk egy tétel gyengébb minőségű sa- mott-tégla árengedményével. Hogy a néha előforduló mi nőségi reklamációknak egész irodalma van a Tűzhelygyárban, hogy a két vállalat megegyezésével „elboronált” minőségi reklamáció megszüntetésének a tűzhely vásárlója vallotta kárát, az a levél aláírójának. vajon eszébe jutott-e? Olvastam levelet, a Csavarárugyár igazgatójának aláírásával, aki szívesen várja a tűzhelygyáriakat, de csodálkozik: olyan minőségi problémáról, amilyenre Salgótarjánban panaszkodnak, nem is hallott. És találkoztam olyan furcsaságokkal — mégcsak nem is más országrészben, itt Salgótarjánban, a Kohászati Üzemekben —, hogy az alkatrész alapanyagát előállító munkás nyíltan elismerte: igen, ő is hibás, a gép is hibás, a meo is hibás egy bizonyos hengerelt profil acél méreteltéréseiért. De a műszaki vezető azt is kétségbe vonta, hogy egyáltalán voltak erre a hibára reklamációk, az üzemi KISZ- alapszervezet titkára pedig valósággal ideges lett, mert ezzel a problémával „zaklatni” merészelték. Vannak, akik ezt a magatartást utólag így magyarázzák: „Védeni kell a céh becsületét. Ez a vállalat érdeke.” „Nem ismerhetjük el csak úgy a minőségi hibát: ez rontaná piaci hírnevünket. Hiszen, tetszik tudni, az új mechanizmus...” T udjuk, az új mechanizmusban sok minden megváltozott. Csakhogy az efféle szemlélet, magatartás képviselői cselekvés helyett magyarázkodnak, csodálkoznak, kibúvókat keresnek. Amíg végképpen el nem dől, hogy az olyan emberek, mint a salgótarjáni brigádvezető, Kronovetter István, a mosonmagyaróvári Kottái Jánosné, az olyan vezetők, mint Kócza András, az ózdi Molnár Károly, Zsu- ponyó Gyula és más hozzájuk hasonló nógrádi és nem nógrádi dolgozók igazsága mindennél erősebb. Csizmadia Géza Ki mennyit érdemel? Mátruverebélyben bevezetik a készpénzen díjazást Üj jövedelemelosztási rendszert vezetnek be az Idén a máira', erebélyi Március 15. Termelőszövetkezetben. Most. bogy már lezárták a múlt esztendő számadásait, a beszédlénia a tervtárgyaló közgyűlés lett. Ott döntenek majd közösen a vezetők és a tagok a készpénzes díjazás felett. Jó a muukaarysés*? Amikor Nándori Ferenc, a szövetkezet elnöke első alkalommal ’ hozta szóba a kész- pénzfizetés dolgát, a legtöbben hallani sem akartak róla. Akik meg figyelmesen végighallgatták az elnök érveit, azzal válaszoltak, hogy a szövetkezetben kezdettől fogva jó a munkaegység. Nincs különösebb szükség változtatásra. — Másra számítottak? — Nem — rázza a fejét ta- gadólag az elnök. — A tagok ragaszkodása a munkaegységhez itt teljesen érthető volt! Biztos pénz volt az alakulása óta. A legszegényebb esztendőt 1964-ben írták, amikor nem futotta többre 42 forintnál. De azóta minden év hozzátette a maga néhánv forintot. Tavaly már maid 54 forintot ért egv munkaegység. — Ilyen pénztől bizony nehezen válnak meg az emberek — mondja tárgyilagosan Nándori Ferenc. S ha ez mégis megtörténik, mint Verebélyen, akkor alános ok kénvszeríH erre a gokat. Itt történetesen az, hogy kétségessé válik, valóban jó volt-e a munkaegység? Győzlek az évek Nándori Ferenc elnök, Bor- Iái Gábor főagronómus, Kecskés Vince főkönyvelő és Ku- rucz Miklós közgazdász is felsorakoztatta hát maga mögé az érv-katonákat, s megkezdődött a „hadakozás”. Az mindjárt az elején kiderült, hogy a munkaegységgel már tavaly sem volt minden a rendjén. Különösen a nyáron engedték alaposan el a ceruzát a brigádvezetők. így aztán, amikor véget ért az esztendő, a tervezett 32 ezer helyett 34 700 munkaegységre kellett szétosztani a pénzt. Bizony korán örültek azok, akik derűsen szemlélték a munkaegvségü1- gyaraoodását. Mert, ahogy növekedett az olvan mimboov. ségek száma, amelyek mögött nem volt meg a kívánt teljesítmény, úgy apadt a pénz. Most már ott tartanak, hogy maguk a brigádvezetők, a tagok hirdetik a készpénzes díjazás előnyeit. Kint a majorban Verébéi,vi Lajos, az állat- tenyésztési brigádvezető magyarázza: — Mindenképpen jobb lesz ez így! Tévedésről szó sem lehet. Hiszen a normakönyvek alapján a tagok vigyázzák leséberebben. hogy a brigád vezetői? ceruzája ne írjon sem több, sem kevesebb teljesítményt. Verebélyl István, a növény- termesztők brigádvezetője meg arról beszél, hogvan nyugodtak meg az asszonyok. — Őket soha nem a pénz, hanem a termény érdekelte .. Ipari üzemben dolgoznak a férjek, rendszeres a fizetés. De a termény jól jön otthon a jószágoknak. Mikor megtudták, most is vehetnek majd. mindjárt kibékültek a készpénzzel. Surányi István sertésgondozó meg abban bízik, hogy rendszeres lesz a munkaegység-előleg, éppen úgy. mint az iparban. — Nekem itt a szövetkezetben kell megélni... — Tavaly mennyit keresett? — Nem panaszkodhatom, 458 egységem volt — mondja elégedetten. — A baj az volt, hogy év közben alig-alig csur- rant valami. Előleget nem fizettek rendszeresen. Dimák István és Ripp János a munkaegységgel is elégedett volt. Most bizakodnak, hogy a készpénzfizetéssel sem járnak rosszabbul. Kipp Jánosban egy cseppnyi aggodalom sincs. — Csak egészséges legyek, hogy dolgozhassam. Akkor biztos, hogy nem lesz semmi baj! A feleségem is dolgos asszony. Tavaly is kerestünk ötvenezer forintot. Csak több lehel A tagok bizodalmát az a rendszeres eszmecsere is táplálja, amely a vezetőség és a tagok között folyt és folyik. — Most már számokkal la bizonyítjuk, hogy jobban járnak így a tagok — magyarázza Kurucz Miklós. Nem rest, már számolja is: ha a traktorosok teljesítik az előírt munkamennyiséget. 72 forintot, a növénytermesztői: 55 —60, az állattenyésztők 05 —70 forintot kereshetnek. Kaphatnak többet is, ha többet dolgoznak, többet tesznek a közösségért. Mindenkinek any- nyit fizetnek, amennyit munkájáért érdemel. Ilyen előzmények után ül majd össze Mátraverebélyen a tervtárgyaló közgyűlés. Megbeszélnek mindent, hogy ne maradjon egy cseppnyi kétség sem az emberekben. A javaslat alapos, sok munkát takar. Nándori Ferenc elmondta, hogy tanulmányozták hozzá a Mát- raalji Állami Gazdaság, a ka- rancskeszi, a mátramindszenti és a szécsény; szövetkezetek munkanormáit. Mindegyik szövetkezettől átvettek valami hasznosat. Arra azonban különös gonddal ügyeltek, hogy ne csak lemásolják a jó elgondolásokat. A normákkal Verebélyben dolgoznak majd az emberek, s így elsősorban az itteni adottságokat, viszonyokat kell tükrözniük. De oly módon, hogy azzal a közös gazdaság, s külön-külön a tagok is elégedettek legyenek. Vincse Istvánná Húsz éve újító Azt mondják, az újítók nyugtalan emberek. Szabó István X., a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nem ilyen, pedig fizikai dolgozó létére már 20 év alatt 65 újítási javaslatot nyújtott be, amiből 40 megvalósult Ezekből az újításokból több mint 767 ezer forint vállalati, illetve népgazdasági haszon származott. Mi inspirálja az újítót alkotásra? A hozzáértéssel párosult szakmaszeretet? Van talán valami belső kényszer? Vagy az újítási díj reménye az ösztönző erő? Ahogy beszélgetünk, egyre inkább úgy érzem: együttvéve minden hozzájárul az igyekezethez. — Az első újítást 20 éve készítettem, amikor a kultivátor kapakés kivágását és lyukasztását a korábbi két művelet helyett egy művelettel végeztük — emlékszik vissza. — Ha jól emlékszem, három olyan újításom volt, ami megközelítette az évi 200 ezer forint megtakarítást. Az anyagbetét csökkentése nálunk a kovácsológyárban igen fontos feladat. Nem mindegy, hogy egy tonna nyersanyagból hány kiló készáru lesz, és mennyi hulladék. Az ekekormánylemez kivágásánál Menczel Ernővel közösen egy fazonkés beiktatásával csökkentettük az anyagbetétet. Ebből 380 ezer forint megtakarítás lett, fele-fele arányban szerepel a listánkon. A szántóvaskivágást is sikerült módosítani egy új szerszámmal, ami 180 ezer forintot jelentett a vállalatnál. Tavaly meg a vasgereblye kivágását sikerült korszerűbbé tenni. Most már egy művelettel két darab kivágása megy, sorja nélkül. A termelékenység megduplázódott. Az első kalkuláció szerint ebből 150 ezer forint évi eredményt számoltunk, de több lesz, mert nagyobb széria készült a gereblyékből. A legutóbbi újítás a boronatárcsák kivágása és lyukasztása egy művelettel. Oravecz Ferenccel és Kiss Dezsővel készítettük. Erre a feladatra kétezer forint céljutalmat tűztek ki. Megkaptuk az előleget is, a végső elszámolás később lesz. Lényeg, hogy két gép helyett most mái egy gépen folyik « gyártás. Volt még több elképzelésünk a gyártott profilokra, de időközben más üzemek vették át a gyártásukat. — Most mi van a tarsolyban? — Akad egy-két dolog. Az anyagbetét, illetve a hulladék csökkentésére készülünk, de ezekről egyelőre nem szívesen beszélnék. Eddig csak az újításokról beszélt. Azt is elmondta, hogy bírósági ügye is volt újítás miatt a vállalattal szemben. Neki adtak igazat, és azóta nincs emiatt nézeteltérése senkivel. Harminc éve van ennél a vállalatnál. Háromévi bányai munka után került ide. Most 48 éves. Sajtoló volt, és 20 éves korában már előmunkás. Szakmája is van, lakatos. Öt éve vizsgázott az MTH-intézetnél. A gyakorlat érlelte szakemberré. — Most a gyártóeszköz-gazdálkodáshoz tartozom. Szerszámraktár-kezelő vagyok a kovácsológyámál — mondja, majd folytatja: — Dolgoztam én itt szinte valamennyi gépen, és ismerem az összes szerszámokat. Valószínűleg ezért bíztak meg ezzel a feladattal. Szerszámkészítéssel is foglalkoztam, és az újítások nagyrésze is ahhoz kapcsolódik. — Az apám bányász volt Salgón, azután behelyezték ide a gyárba, mert az is, ez is a Rimáé volt akkor. Apámat 45-ben nyugdíjazták, akkor visszament még öt évre a szén- falhoz. Szerethette azt a munkát, és én is úgy vagyok az enyémmel — mondja. Szabó István X. már régebben megkapta a kiváló újító kitüntetés ezüst fokozatát. Ügy mondja, az arany fokozat feltételeit is szeretné teljesíteni, és akkor a fizikai munkások között ő lenne az első ebben az üzemben, aki elnyerte. Azzal csak jól jár az üzem és a népgazdaság, ha több az újítás. Tavaly a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az előkalkuláció szerint több mint hárommillió forint értékű megtakarítást hozott a Szabó Istvánhoz hasonló emberek, újítók alkotó munkája, és csaknem 8 millió forinttal nagyobb termelési érték elérését eredményezte. Bodó János Az üvegipari Művek Salgótarjáni Öblösüveggyárában készülnek a különböző világítótestek. Képünkön: Gyüre Nándor festő-csoportvezető, aki saját maga tervezi n különböző mintákat. Ebben az évben már 45 különböző ián*, patest dekorációját dolgozta ki Félmillió — nyereségre Mintegy félmillió forint nyereségrészesedést osztott ki dolgozói között az elmúlt napokban a szécsényi tsz építési vállalkozása. Átlagosan évi jövedelmük 10—15 százalékát kapták nyereségrészesedés címén a vállalkozás legszorgalmasabb munkásai. Pintér Pál kőműves, hatezer, Vincze István kubikos 5700, Zsíros Mihály kőműves pedig 5600 forintot kapott. NŐGRÁD — 1969. március 9., vasárnap i
