Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-19 / 65. szám

Mennyit aludjon? Sokszor teszik fel ezt a kér­dést a szülők a gyermekorvos­nak. Legtöbbször azért, mert gyermekük — véleményük sze­rint — keveset alszik, illetve este nem hajlandó időben le­feküdni és elaludni; az egy-két hetes babák pedig jóformán alig hagyják aludni környeze­tüket Az első hetek alvási prob­lémái rendszerint könnyen megoldódnak, ha a szülők elég fegyelmezettek, vagyis az első néhány nap éjszakai felsírásai­kor nem veszik fel, nem te- jzik tisztába a babát, nem gyújtanak világosságot, nem etetik meg. Ilyenkor a néhány napos, egyhetes kicsi, akiben éppen csak kezd kialakulni valamiféle rendszer, életrit­mus, lassanként megszokja, hogy van néhány órás éjsza­kai időszak, amikor az alvás a helyénvaló. Ha türelmetlenség, vagy egyéb kényszerítő ok mi­att (pl. a lakótársak aludni akarnak), a szülők minden módon azzal kísérleteznek, hogy megnyugtassák és alvás­ra bírják a babát, akkor saj­nos, minden ténykedésük még inkább ébren tartja a gyere­ket. Különösen ha tisztába te­szik vagy megetetik, hiszi azt a baba, hogy nappal van. Ilyenkor hetekig tartó küzde­lem következik az éjszakai nyugalomért és közben a gyer­mekben olyan szokások rög­ződnek meg, amelyeket ké­sőbb esetleg hónapok alatt nem lehet megszüntetni. Azt, hogy egy csecsemőnek, Illetve egy kisgyermeknek mennyit kell aludnia, igen ne­héz még órára is pontosan meghatározni. Ez függ a gyer­mek természetétől, alkatától, napi foglalatosságától stb. Eb­ben a tekintetben a szervezet szabályozza önmagát; a gyer­mek annyit alszik, amennyire szüksége van. Arra lehet kény­szeríteni, hogy kevesebbet aludjék, de arra, hogy többet, már nem. Természetesen van­nak bizonyos tapasztalati ada­tok, amelyek szerint az első hónapokban általában 16—20 órát alusznak a babák napon­ta, egyéves kor körül 14—16-ról 12 órára csökken 5—6 éves korra. Eleinte ezek az órák szinte egyenletesen oszlanak meg a nap folyamán, később a délelőtti és a délutáni, vala­mint az éjszakai alvás a rend. Lassacskán elmarad a délelőt­ti alvás, a délutáni szundítás azonban az egész gyermekkor alatt hasznos kiegészítője a hosszú éjszakai alvásnak. Az utolsó esti étkezés egy­éves kor körül korábbra tevő­dik és fokozatosan 9, majd 8 órakor vacsorázik a baba és utána elalszik. Az elalvás, illetve később a lefekvés körüli ténykedések le­gyenek határozottak és követ­kezetesek. Ezen persze nem az értendő, hogy szigorúan, pa- rancsszerűen, hanem barátsá­gosan, természetesen, hogy a gyerek olyan magától értető­dően fogadja a lefekvés folya­matát mint az evést, játékot és a nap többi eseményét. Sok nehézség adódhat a gyerek elalvása körül: ezek között egyik leggyakoribb ok a gyerek fokozott izgalma, mint például ha este nagyjá­ték folyik, főleg a papával. Ez megérthető, hiszen az apa egész nap nem látja a gyere­ket, esetleg olyan a munkája, hogy rendszeresen csak este­felé vetődik haza. A gyerek, az apa is örül, hogy végre együtt vannak és mindketten nagy­szerűen belemelegszenek a já­tékba. Ennek viszont legtöbb­ször az a vége, hogy a gyerek semmiképpen sem akarja ab­bahagyni a szórakozást és nem hajlandó aludni menni. Vacso­ra után pedig már minden a nyugodt lefekvés és alvás elő­készületének jegyében történ­jék. Ezt a folyamatot, ha vég­re szépen beidegződött, sem­mivel sem szabad megzavarni, mert a gyermek szabályos életritmusa felborul. Máskor, a pihenőnapon kell Időt sza­kítani a nagy játékra, este azonban hagyjuk nyugodtan lepihenni a fáradt kisgyere­ket. A tv-nek, amennyiben a gyermekek kizárólag az ő szá­mukra készített műsorokat nézik, jó hatása lehet értelmi fejlődésükre. A tv sokirányú, jó és rossz hatásáról vita fo­lyik pszichológusok, pedagó­gusok, orvosok körében. Az viszont valószínű, hogy óvo­dáskor előtt a tv-nek jó hatá­sa nincs, káros hatása viszont lehet. Talán ilyenkor még nem annyira az adások tartalma miatt, hiszen a gyerek több­nyire nem is érti őket, hanem a képernyőn lejátszódó vibrá­ló, viliódzó fényjelenségek kö­vetkeztében, amelyek a sze­men át az idegrendszerre iz- gatólag hatnak. Óvodáskor előtt tehát a gyerek ne nézze a tv-t, óvodáskorban is csak módjával, lefekvés előtt pedig még a kisiskolást se ültes­sük a készülék elé. A lefekvés elleni hadakozás másik oka lehet, a gyermek félelme az egyedülléttől; töb­bek között szerepet játszik eb­ben az is, hogy a gyermek nem nyugodtan, a megszokott, folyamatos rend szerint kerül ágyba, hanem hirtelen tiltó pa­rancs Tagadja ki valamelyik kellemes foglalatossága köré­ből és ezáltal a lefektetést rossznak, büntetésnek érzi. Amellett úgy véli, hogy igaz­ságtalanul kiszakították a fel­nőttek köréből és ezt a kap­csolatot aztán a végsőkig igyekszik mindenféle kérések­kel tartani. Ilyenkor az elfo­gadható kívánságnak egyszer rövidesen eleget kell tenni, de aztán következetes, szeretet­teljes szülői magatartással al­vás következzék. Az engedé­kenység legkisebb résén áttör a gyermeki furfang és a hatá rozottság hiánya hetekig tart szülőnek, gyermeknek egy­aránt kimerítő alkudozásokat, csatákat eredményez, a lefek­vést pedig félelmetes és gyűlö­letes dologgá teszi a gyermek számára, „Ki mint veti ágyát..—, vagyis ahogyan nyugodttá és kellemesen természetessé teszi a szülő a gyermek számára az elalvás körülményeit, aszerint lesz a gyermek elalvása nyu­godt és természetes... — „úgy alussza álmát...” Központi segítség A balassagyarmati járás ter­melőszövetkezetei az 1967/68- as gazdasági évben összesen 322 vagon abraktakarmány- juttatásban részesültek. A ser­tésprogram zavartalan lebo­nyolítása érdekében a most folyó gazdasági év abrakta­karmány-szükségletének fede­zésére a járási tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya 350 vagon központi juttatás biztosítására tett in­tézkedést. A szükséglet folya­matos kielégítése érdekében a hiányt ez ideig már 170 va­gonnal pótolták. A képernyő előtt Ne vádoljon senki Vannak még sznobok. Né­mely társaságban ma is a leg­nagyobb illetlenség teleszájjal nevetni. Egyesek akár azt is hajlandók elnézni, ha valaki az ajtóban nem törli meg a lábát, vagy lenyalja a kést, de a nevetést soha. A jólnevelt sznob társaságban többnyire nem néz vígjátékot, nehogy véletlenül elveszítse mások előtt a tartását, inkább elvo­nul családi otthona legrejtet­tebb zugába, s kétszer is kö­rülnéz, mielőtt elhúzza a szá­ját, mert mit lehessen tudni. Ebben a modern világban még a falnak is szeme van. A sznob számára — mint sokszor kinyilatkoztatja, sok­kal többször, mint amennyit egyáltalán elviselni lehet — igazán csak a komoly műfa­jok, a lélektani drámák, az operák és a temetési szertar­tások értékesek, s esetleg a Sébastien. A humor, a vígjá­ték pedig rémisztőbb, mint a legújabb influenzavírus. A vé­dekezés módja, akárcsak en­nél, mivel megbízható ellen­szérumot még nem sikerült előállítani, a ráolvasás és ör­dögűzés. Divat „levágni” a sár­ga földig mindent, amin ne­vetni lehet. Szinte már nem is tekinthető civilizált embernek, aki vígjáték után legalább egy csípős megjegyzést nem tud elejteni. Vállalhatom-e annak a koc­kázatát, hogy valaki ennek az ellenkezőjét, a barbár jelzőt süsse rám, ha magam most nem ezt teszem, amikor a Ne vádoljon senki című olasz filmvígjátékhoz igyekszem né­hány mondatot hozzáfűzni? Mi sem lenne könyebb és szokvá­nyosabb, mint kihegyezett pennával ledöfni ezt a köny- nyed játékot. Vegyük inkább komolyan és elemezzük, mint akármilyen más nehézveretű tv-produkciót. Miből induljunk ki, mit vizsgáljunk? A cselek­ményt, a karaktereket, az esz­meiséget, a megformálást, a képi nyelvre való átültetés si­kerét? De hol várhatunk ettől a műfajtól gondolatébresztő cselekményt, jól kidolgozott jellemeket? A nevető ember minden ellenkező híresztelés dacára a legáltalánosab£> és legdemokratikusabb típus. Ho­gyan lehetne másképpen áb­rázolni, mint széles mosoly­lyal? S a humor, amin gon­dolkozni kell, hogyan tudhat­na kacagásra késztetni? Mit kérhetünk akkor szá­mon egy vígjátéktól? Azt sem­mi esetre sem, ami nem lénye­ge. A sznobság bűnébe esnénk magunk is, ha széles körű tár­sadalmi panorámát próbál­nánk kihámozni belőle. A fő követelmény csak a megfelelő keretbe ágyazott friss humor lehet. A vígjáték méltatása során viszont akkor járunk el helyesen, ha „a humorban nem ismerünk viccet”. A Ne vá­doljon senki című olasz film- vígjáték kellemes szórakozást nyújtott. Következetlennek kellene lenni azonban, ha az alapelvről, hogy a humorban nem ismerhetünk viccet, meg­feledkeznénk és a fogyatékos­ságait elhallgatnánk. A film­ben kétségtelenül sok az egysí­kú figura, jellem, a vígjátéki felügyelő túlságosan fekete, a hősnő viszont vakítóan fehér, a főhős pedig a kelleténél egy fokkal balkezesebb. De a szép dalok, Caterina Caselli hangja mindezekért bőségesen kárpó­toltak bennünket.. K. & KERESSE A HELYES VÁLASZT! A nyugodt, csatád! élethez hozzátartozik a biztosítás, Msaea min­den időben mindenkit érhet baleset vagy kár. Lehet, hogy egy-egv családnál ebben nincs meg a kö­zös vélemény. Ha azonban, valamennyien ismerjük, a különböző biztosítás feltételeit, előnyeit, meg­változik a helyzet. Hol talál erre megfelelő érveket? — keresse a választ. A helyes megfejtést kérjük március 26-ig az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatósága, Salgótarján címre megküldeni. Hajnali hat órakor Tlemcen első kunyhóihoz értek. A helybeli csendőrség parancsnoka átvette a foglyokat, akik már alig álltak a lábukon. A kísérők felváltották egymást, a légiósoknak tovább kellett gyalogoiniok. Két napig tar­tott, amíg megérkeztek. Szirti bel Abbeszba. Hol tf áradtam kicserepesedett szájjal, véres lábbal. — Szerencsés fickók vagytok — így fogadta az újon­cokat a laktanyában századunk egyik altisztje. — Nem vagytok még négy hónapja a légióban és így nem kerül­tök a haditörvényszék elé. A tóle, az ezredfogda vár rátok. Nem siettek, a nadrágotokba rúgok. Szuronyos katonák vették körül az elgyötört katoná­kat. Lökték, hajtották őket a fogda felé. Kitárult előttük a nehéz vasajtó és egy őrmester lépett eléjük. Arról, hogy ezután mi következett, egy olasz légiós igy emlékszik visz- | sza: I „Azt gondoltam, hogy az árnyékban egy pádon ülve I lega'ább kipihenhetem magam. Alig telt el néhány perc, amikor az őrmester, aki átvett, figyelmeztetett: — öt perc múlva aperitif-et kapsz! Már majdnem délelőtt tizenegy óra van — Mi az az aperitif? — kérdeztem az egyik cellatár- samtól. — Hamar megtudod. Apelatte. Nézd csak — mondja és rámutat néhány hátizsákra, amely a cellában a fal mellett sorakozik: — Emeld csak meg! Megfogadom a tanácsot. — Mi van ebben? — kérdem. — Homok. Legalább hatvan kiló. Néhány perc múlva hátunkra vesszük, azután egy órát futunk körben a fog­da udvarán... Az őrmester vezényel: egy-kettő, egy-ket­tő... — 25 — — Ez az étvágygerjesztő itóka? — Ezt kapjuk aperitifként. Kétszer napjában, tizen­egykor és este hatkor, az étkezés előtt kapod. — De én szomjan halok! — Kérj inni a tiszthelyettestől. Végeredményben nem rossz ember. Így is történik. Amikor a tiszthelyettes a cella rácsai­hoz jön, akkor könyörögni kezdek: — Tiszthelyettes úr, adjon innom! Ö elcsodálkozik és ezt mondja: — Nem ihatnak a fogda lakói az étkezési időn kí­vül. Tiltja a szabályzat. — Talán a szabályzat készítői a borra gondoltak, amikor... — Fogd be a pofád! Te akarod talán megmagyarázni nekem, hogyan kell érteni a szabályzatot? — kérdezi a tiszthelyettes és a hangját egyre feljebb emeli. — Állj vi- gyázzba! Tizennyolc esztendeje szolgálok, megkaptam a katopai érdemrendet, négy gyarmati érdemrendben, öt dicséretben részesültem, kilenc hadjáratban vettem részt, kitüntettek a Ulissan Aluit-renddel és ennélfogva a szul­tán unokatestvére vagyok, ak; olyan erősnek mondott en­gem, mint az oroszlán... és te akarod nekem megmagya­rázni, hogyan kell a szabályzatot értelmezni? 9. Fejenként 31) esztendei fegyház A tiszthelyettes azonban végeredményben mégis jó ember. — Olasz vagy? — kérdi amikor egy kicsit lecsillapo­dott. — Az vagyok, nápolyi. — Ah, az a dalok városa, ugye? — Ügy mondják. — Tudsz énekelni ? — Meglehetősen. Közelebb hajlik a rácshoz a tiszthelyettes, mintha va­lami ötlete támadt volna. — Pompás! — Idáit fel. — Ha úgy, amint otthon is csináljátok, elénekelsz nekem egy nápolyi dalt, megtanit- lak egy kis trükkre, hogyan ihatsz, fittyet hányva a sza­bályzatnak. — 26 — — Most énekeljek? — Természetesen. — De a torkom... — Ha inni akarsz. Egészen kiszáradt a torkom, mégis rákezdelt: •Jaj Marim. Máriám, Mennyi álom tűnt el miattad, Karjaid vánkosán Tölthetnék el bár agy éjszakát. — Szép, nagyon szép — mondta a tiszthelyettes. — Szépen énekeltél. És most figyelj ide: fogd meg ezt a kula­csot. Menj az altisztn latrinába, húzd meg a láncot és gyorsan fogd föl a sapkáddal a vizet.. 1905-ben nyolc légiós szökött meg egyszerre. Az ő esetük drámaibban végződött. Ügyesen kezdtek tervük megvalósításához és magukkal tudták vinni teljes felsze­relésüket, fegyverüket is. Egyiktik szerzett egy tiszti egyenruhát és azt vette fel. Hosszú gyaloglás után megér­keztek Colomb Béchard-ba. A vasútállomá.son szabályosnak látszó menetlevelet mutatott fel az őrjáratnak. Ez természetesen hamis volt, de ezt akkor senki sem vette’ észre. Felszálltak az első vonatra, hogy mihamarabb mesz- sze kerüljenek ettől a veszélyes várostól. Kezdetben nagyszerűen sikerült a szökevényeknek j minden. Már több száz kilométert utaztak. Egy százados j szállt fel azonban Beni Unafban a vonatra és meglepe­téssel tapasztalta, hogy egy hadnagy harmadik osztályon utazik, együtt iszik és énekel a légiósokkal. Nem habozott, úgy érezte kötelessége megvédeni a tisztikar becsületét. A szolgálati szabályzat szerint ugyanis ilyen helyzet megen­gedhetetlen és tilos. A százados odaszóit a tiszttársának: — Lieutenant! — Pofa be! — válaszolt a iiadnagyruhába bújt lé­giós. A százados a revolveréért nyúlt. A Szökevények rá­vetették magukat. Megkötözték és egy Kapcadarabbal be­tömték a száját, rnajd leugrottak a vonatról. Elindultak ;. sivatag felé.' Belevesztek a homokrengetegbe. Két hónappal' később égy lovasjárőr tatáit rájuk, b parancsnok jelentése szerint heten feküdtek egymás me! leri, majdnem eszméletlen állapotban. — Hol a nyolcadik társatok? — kérdezték az őrjárv katonái. i Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom