Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

A KIS7 Országos Kulturális Fóruma Ami kimondatlanul is min­dig bennünk van, s erre pró­báljuk keresni a választ kérdezgetve a „kívülállókat”, érdemes-e egyáltalán új fo­lyóiratot indítani, bíbelődni ezernyi gonddal, „ráadásul” vidéken? Ráadásul! E vonatkozásban érzéke­nyek vagyunk, a lekicsinylő szó tálán túlságosan is letör, a dicsérő néha égbe röpít bennünket. E hangulatokon túl azonban elsősorban, és mind gyakrabban, gondol­kodni szoktunk dolgainkon, mindenekelőtt a szellemi életünkkel kapcsolatos .,kí­vülről” érkezett megjegyzé­seken. Gondolkodunk, hogy okuljunk. Minap Tóth Dezső, az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának munkatársa lá­togatott meg bennünket itt Salgótarjánban, hogy elbe­szélgessünk dolgainkról, el­sősorban folyóiratunkról, a Palócföldröl. Érdemes-e csi­nálnunk? Érdemes. Tavaly is, most is ezt mondotta vendégünk. S mind többen értenek egyet vele. Két szemszögből is vizsgálódhatunk folyóiratunk megítélésekor: hogyan illesz­kedik a szellemi élet orszá­gos áramkörébe, s milyen szerepet tölt be itt, Nógrád- ban. E szempontok valószí­nűleg minden vidéki folyó­sáv napi jegyzet Az igény és a lehetőség Az 1847—48-i pozsonyi ország­gyűlésen hozott törvények — az addig gyakorlatban volt úr­béri szolgáltatás és a földes­úri bíráskodás megszüntetésé­vel, a papi tized eltörlésével — új korszakot nyitottak a parasztság történetében. A törvényhozás véget vetett a jobbágyi kornak, a jobbágysá­got felszabadította. Nógrád megyében a job­bágyfelszabadítás körülbelül 113 000 magyar hold szántót és 26 000 magyar hold rétet, — az egész birtokállománynak 16 százalékát — mentesített az úri szolgálatok alól. A parasztság — így me­gyénk parasztsága is, — az új törvényhozástól elsősorban azt várta, hogy földigényét ki­elégítik, kis terjedelmű föld­jének, amelyen eddig gazdál­kodott, további csorbítására már nem kerül sor. Az igények kielégítétlensé­gé, a földbirtokosok részéről ért újabb sérelmek sokasága, a parasztmozgalmak kibonta­kozásához vezetett megyénk­ben is. Megyénk parasztságá­nak 1848-as állásfoglalásáról, mozgalmáról, szemléletéről hű képet kapunk a Nógrád me­gyei Levéltárban őrzött, ebből a korból származó iratokból. A parasztság első megmoz­dulása megyénkben Útkén történt. 1848. május 6-án dél­előtt Nagy Miklós mihályger- ge{ tiszttartó, az egész falu jelenlétével népgyűlést tartott a plébániánál. Zmeslcál Sándor szolgabíró jelentése szerint Nagy Miklós a gyűlést ezen szavakkal nyitotta meg: „Pol­gártársak! Minekutána már szabadok vagyunk, szükség, hogy magunk sorsa felől ren­delkezzünk". — A beszéd el­hangzása után azonnal rende­letet hoztak, amelyben elhatá­rozták, hogy az épületfát az uradalom köteles kiszolgálni a lakosságnak, az uradalmi konyhafát a volt jobbágyság többé nem tartozik befuvaroz­ni, a továbbiakban minden közös teher, minden rang és személyi válogatás nélkül kö­zösen és arányosan viseltessen, az uradalmi bárányok részére elkülönözött legelő, amelyet a földbirtokos 19 évvel ezelőtt vett el a közlegelőből, azon­nal felszabadíttasson a polgári népesség marháinak táplálásá­ra. \ A falu népe az előadó be­szédével az ott hozott törvé­nyekkel egyetértett. Ez kitű­nik az ügyet kivizsgáló szol­gabíró jelentésének záradéká­ból, ahol megjegyzi: „Egyéb­iránt végezetül megjegyezni tartozom, hogy a tanúk val­lomásaikat nem szívesen tet­ték, ég minden esetre tapasz­taltam, hogy Nagy Miklós szá­nétn változik a helyzet, a szépirodalmi életnek még a csíráját is pusztulás fenye­geti. Ösztöndíjakat például hosszú évek óta nem létesí­tettek Nógrádban fiatal, te­hetséges vers- és prózaírók számára. Képzőművészeink évenként rendszeresen ré­szesülnek a különböző szer­vek, intézmények, üzemek, termelőszövetkezetek által adományozott nagyobb össze­gű jutalmakban. Megérde­melten! De eszébe jutott-e már valakinek, akár szeré­nyebb összegben is, jutalmat adni írogató embereknek? Igaz, eredményeik még nem országra-világra szóló. Félő, hogy aránytalanul nehezebb küzdelmek árán vár rájuk majd az elismerés, ha lesz elég erejük a körülmények­kel való, jobbára magányos harchoz. Sokat beszélgettünk. Érvek, ellenérvek röppentek fel. Abban szintén ismételten megegyeztünk, hogy miután a Palócföld a megye szelle­mi életének tükre, a lap problémái áttételesen a szel­lemi élet gondjait jelzik. Igényt és lehetőséget mind­inkább közelíteni kellene egymáshoz. Ez legyen most egyik legnagyobb közös gon­dunk, amely megoldásra vár. Tóth Elemér NÓGRÁD — 1969. március 16„ vasárnap vatnak a népre nagy hatása volt, mert midőn általam né­melyek kérdeztettek, hogy mi­ket mondott Nagy Miklós a gyűlésbe, azt felelték, semmit uram, csupán ami a törvény­be van.” Sámsonháza lak<Ü június 8- án azért lázadtak fel, mert a földbirtokos a kocsma — és mészárszéki haszonbérletet, amelyet hat évvel ezelőtt vett el a falutól, nem akarta visz- szaadni. A község lakói bosz- szúból a kocsmához tartozó rétet lekaszálták, és megálla­podtak abban, hogy azt aki a kocsma és mészárszék haszon- bérletét élvező árendástól bort vagy húst hozat, 12 Rénesfo- rinttal és 12 pálcával fogják büntetni. A sámsonházi közbirtokosok a megyei állandó választ­mánynak küldött jelentésük­ben — a katonaság azonnali kirendelését kérik, mert „ha ezen rakoncátlanság sokáig fe- nyítetlen maradását látják a körül fekvő falvak, minden órában várható a zavar kiüté­se, melyet ha lángba borul, el­fojtani szerfelett nehéz, s majdnem lehetetlen leend.” A katonaság kirendelésére nem került sor, a falu lakói néhány hét után megnyugodtak. Nagyobb megmozdulásra ke­rült sor ugyancsak) június 8- án V any arcon. A falu lakói azért lázadtak fel, mert az 1847 októberében végrehajtott tagosításkor Dessewffy Ottó földbirtokos, a volt jobbágyok legelőjének és rétjének há­romnegyed részét magának le­foglalta. A gazdák a kérdéses rétet tavasszal lelegeltették, június 8-án reggel pedig a fa­lu lakói közül hetvenen az uradalom által elvett rétjüket lekaszálták. Az ügy kivizsgá­lásával megbízott főszolgabí­ró, azonnal Vanyarcra rendel­te a jobbágyi hadnagyokat és a sziráki önkéntes nemzetőr sereget. Ily megerősítéssel a község bíróját, kisbíróját és törvénybíróját, valamint a het­ven kaszást a földbirtokos kas­télyához hívatta, ahol az ügy, a főszolgabíró június 11-én kelt jelentése szerint így zá­ródott: a három bírót „más helységeknek példájául is ér­demlett büntetések elnyerése végetP'a megyei fogházba be- küldöttem, a hetven kaszások közül — kik mindnyájan a bűntényben szívesen részt vet­tek — 7 egyént s így őket ti­zedelve, a helyszínen 12 pálca ütésekkel mint példakép — mit elkerülhetetlenül szüksé­gesnek láttam — megfenyítet­tem.” A vanyarci gazdáknak nem­csak a legelő és rét, hanem a szőlőterülete is csökkent az 1847. október 25-én történt ta­gosításkor. Az uradalom hu­szonnégy volt jobbágyot be­csültetett ki szőlőjéből. Ezek közül Penicska György há­romnegyed telkes gazda, csa­ládjával együtt, június 21-én szőlőjét visszafoglalta. A tör­vény elé állított 68 eszten­dős Penicska György vallo­mása hűen kifejezi a paraszt- ember érzelmi világát és hangulatát, amikor a szőlő visszafoglalásának okát így ad­ja elő: „Azt jól tudom, s meg is vallom, hogy a szőlőből ki- becsültettem, s a becsárt fel is vettem kéntelenségből, s mint hogy a becsárt kevesell­tem, de főleg mivel attól tar­tottam, hogy fiam, Pál azon esetben, ha szőlőmet oda en­gedem megtébolyodik, magam is megzavarodva lévén a sző­lőt elfoglaltam.” A parasztság mozgalma 1848 júliusától külső formá­jában megváltozott. A paraszt­ság nemcsak földfoglalással igyekezett magának elégtételt szerezni a különböző sérel­mekért, hanem azzal is, hogy ellene szegült a nemzetőri összeírásnak. Ebben természe­tesen szerepe volt annak is, hogy a parasztságot nem tá­jékoztatták megfelelően a nemzetőrségnek a haza vé­delmében betöltött szerepéről. A parasztságnak a nemzetőr­ségbe' való szervezését nehezí­tette az a körülmény is, hogy a nemzetőri összeírást, a leg­több faluban azoic végezték (jegyző, pap, bíró), akik ügyin­tézői, végrehajtói, sőt olykor szorgalmazói voltak a paraszt­ságot ért sérelmeknek Forrásaink szerint a nem­zetőri összeírással Kapcsola­tos ellenállásra 1848 júliusá­ban, először Romhány'pan ke­rült sor. Virter József romhá- nyi hiteles jegyző és iskola- mester a főválasztmánynak küldött jelentésében, az itt történt nemzetőri összeírás le­folyásáról és eredményéről így számol be: „Szentiványi Fe- rentz esküdt úr, nékem szoros kötelességül hagyván, hogy azon hirdetményt, mely a Nemzeti fentálló sereg állítá­sáról szól, következendő va­sárnapon az helység házánál az egész népség előtt olvas­sam el, és azt szóval is értel- messen megmagyarázzam, en­nek vége lévén mondván no tehát édes barátim, kik akar­ják magokat, magok jó akaratokbul a Nemzeti őrálló sereg sorába béiktatni. Ami­dőn senki sem vala, hogy magát beíratta volna, az nagy zendülés között azt mon­dották, hogy írjam én ma­gamat bé, és az urakat akik­nek van mitől, de ő nekiek nintsen semmijek, mért len­nének ők őrálló sereg kato­nák.” Romihány példáját követte Alsópetény, Keszeg, Nézsa, Penc, ahol a tisztviselőket agyonübéssel fenyegették, a nemzetőröket pedig nem en­gedték összeíratni. Romhány és a többi községek bujtogafó- it — amint a korabeli iratok­ból értesülünk — rögtönítéiő törvényszék elé állították. A Icarancskesziek, szeptem­ber 20-án, a Karancsságon tartott nemzetőri összeírás al­kalmával nem akarták az esküt letenni, mert — mint a főszolgabíró jelentésében ol­vashatjuk — Takács István, a kesziek szószólója mintegy 800 ember előtt kijelentette „hogy ő és az ő keszi népe a hi­deg vasfazékhoz nem esküszik mind addig mig neki nem lesz tudomása arról, hogy ezen esküvést a király akar­ja-e. Én pedig azért beszélek most így, mert az esküvést a király nem akarja, ez az urak koholmánya.” — Takács Ist­vánt rögtönítélő szék elé állí­tatták, a Karancsságon meg­jelenít karancskesziekkel az esküt letetették. Varbón, a nemzetőrök ö&z- szeírását november 1-én alkarták megtartani. A bíró házánál összegyűlt emberek előtt Marton István 43 éves egésztelkes gazda beszédet tartott. A varbói törvény bíró jelentésében, amelyet a főis­pánnak küldött, részletes le­jegyzésben olvashatjuk Mar­ton István beszédét. Az aláb­biakban ebből idézünk. „Az urak csak akkor mennek (ka­tonának) midőn a csuhás em­bereket mind levágják, s h robotot visszaállítják — hát : írtásföldekből mért kérik most is a dézsmát, mert hi­szen innen is kitetszik, hogy az urak el akarják nyomni a szabadságot, s az előbbit kí­vánják visszahozni.” Az össze­gyűlt emberek az esküt nem tették le. Marton István további sor­sáról csak annyit árulnak el az iratok, hogy ügyének tár­gyalását a rögtönítélő törvény­szék november 5-én megkezd­te. Az ed,dig még feltáratlan iratok alapján, vázlatos átte­kintést adtunk az 1848-as me­gyei parasztmozgalmakról. A parasztság akkori állásfogla­lásából, és történetéből csak azokat az eseményeket emeltük ki, amelyekből ellenállásuk, türelmetlenségük tükröződik. A parasztság együttes maga­tartásából — amint azt a honvédseregben küzdő nógrá­di parasztkatonák nagy sza­ma is bizonyítja — azon b:. n azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a 48-% törvényekéi örömmel fogadta — bár sor­sukkal kapcsolatban számos kérdést megoldatlanul ha­gyott —, és a haza védelmé­re is lelkesedéssel fogott fegy­vert. Dr. Zólyomi Józset Ezelőtt 121 esztendővel... Az 1848-as parasztmozgalmak Mivel „fenyeget?" Az ifjúság szabad idejének célszerű kihasználása érdeké­ben a művelődési intézmé­nyeknek, népműveléssel fog­lalkozó szakembereknek szo­rosabbra kell fűzni a kapcso­latot az ifjúsági szövetséggel — szögezte le, több mint négy esztendővel ezelőtt hozott „szabad idős” határozatában, a KISZ központi bizottsága. Mi változott azóta? Az, hogy a KISZ kezdemé­nyezésére a járási, városi és megyei szintű tanácskozások után nemrégiben Budapesten, az Országos Kulturális Fóru­mot is megrendezték — első­sorban arra enged következ­tetni, hogy négy év után is sok a megoldatlan, az ifjú­ság művelődésével összefüggő kérdés. Az országos konferen­cián megyénkből nyolc kül­dött vett részt. A művelődési szakemberekből, ifjúsági ve­zetőkből álló nógrádi csoport, a megyei tapasztalatok birto­kában utazott a tanácskozás­ra. Két szekcióban dolgoztak, több felszólalással, érdekes vitatémával járultak a konfe­rencia sikeréhez. ic Az ifjúsági szövetség me­gyei bizottsága és a NÓGRÁD Szerkesztőst kerekasztal-be­szélgetésre invitálta az Or­szágos Kulturális Fórum me­gyei küldöttségét A beszélgetésben részt vett Kálovits Géza, a KISZ Nóg- rád megyei bizottságának tit­kára, Szálkái József, az ifjú­sági szövetség salgótarjáni já­rási bizottságának munkatársa, Fábri Györgyné, a megyei Ba­lassi Bálint könyvtár dolgozó­ja, Szőke Angéla, a KISZ me­gyei bizottságának kultúrosa, Rákosi Ilona, a kisterenyei művelődési ház igazgatója és Mészáros Ágnes, a balassa­gyarmati Mikszáth Kálmán művelődési központ előadója. Első kérdésünk így hang­zott: — Mi a véleményük arról a nézetről, amely szerint az or­szágos fórum talán túlságosan is jól szervezett konferencia volt, a vita nem jelentett, nem is jelenthetett „igazi” vesze­kedni valót? Szőke Angéla: — Elsősorban abban van Igaza a megállapításnak, hogy a 120 személyes, monstre mé­retű szekcióülések valóban al­kalmatlanok voltak a vitára, inkább az előadásoknak ked­veztek, de az előadásokhoz is csak előzetes bejelentés alap­ján, a hozzászólási jegyek fel- használásával lehetett kapcso­lódni. Ennek ellenére megka­pó volt a tanácskozás légköre, és az, ahogy közös nyelven szóltunk a közös gondokról. Szálkái József: — Érdekes, hogy éppen az ifjúsági szövetség, amely a társszervek között a legkeve­sebb művelődést szolgáló szer­vezeti kerettel rendelkezik — hívta-hívja fel a figyelmet a művelődési lehetőség bővíté­sére. Ez a tanácskozás termé­szetesen nem vállalkozhatott arra, hogy a kulturális élet re­formját végrehajtsa, létrehoz­zon valamilyen csodaszert, amely az ifjúság valamennyi rétegét egyöntetűen arra ösz­tönzi, hogy intenzívebben vál­laljon részt a művelődés, ön­művelés munkájából. A kon­ferencia ráirányította a fi­gyelmet — a társszervek fi­gyelmét elsősorban! — a szer­vezeti keretek, anyagi lehe­tőségek bővítésére, arra, hogy nem lehetünk elégedettek az ifjúság művelődését reprezen­táló számok mögött meghúzó­dó eredményekkel... (A számok. Országosan 3800 művelődési otthont tartanak nyilván, vagyis a községek 87,4 százalékában van ilyen lé­tesítmény, kihasználásuk azon­ban ma sem megnyugtató. Ezer lakosra jut egy könyv­tár, 20 millió kötet az állo­mány, 183 község kivételével mindenütt lehet filmet vetíte­ni — de a kereső fiatalok 46 százaléka havonta ötven fo­rintnál kevesebbet költ kultu­rális célokra.) Kálovits Géza: — Sok szó esett a fiatalok művelődésével kapcsolatos „ki- szes” gondokról. Indokolt az igény; az egyetemeken és a főiskolákon nagyobb energiát kell fordítani a felkészítésre. Ugyanez vonatkozik a KISZ- ben dolgozó kultúrosok felké­szítésére, nagyobb megbecsü­lésére is. Fábri Györgyné a KISZ és a könyvtárak kapcsolatának erő­sítéséről, az úgynevezett KISZ- klubkönyvtárak létrehozásá­nak lehetőségeiről, előnyeiről, megyei tapasztalatairól be­szélt. Mit jelent ez a párosí­tás? '" í"ívj7 . í. — Nögrádbatí ' nagyon sok kis községi könyvtár létezik — rendkívül rossz ellátottság­gal. Ugyanez szóról szóra el­mondható számos községi KISZ-klubról is. A könyvtá­rosok általában száz forint dí­jazást kapnak, ez úgyszólván semmire sem ösztönzi őket. Kézenfekvőnek látszik, hogy a két helyiség összevonásával, a klub és a könyvtár egyszemé­lyi vezetésével, honorálásával sokat lehetne javítani a jelen­legi helyzeten. Ha többet kap a klubkönyvtár vezetője, el- várhatóbb az igényesebb mun­ka... Szőke Angéla: — Nógrádszakálban már si­került kialakítani az első nóg­rádi klubkönyvtárat... A ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy a népművelésben a kon­centráltságé a jövő. Rákos Ilona: — A legtöbb helyen megle­hetne valósítani, és akkor megszűnne a vita: „ez az én klubom”... „ez nem az én asztalom!” Szálkái József: — Bár a klubkönyvtárak létrehozása elsősorban a köz­ségekben látszik indokoltnak, városi viszonylatban is van- példa az egyesülésre. A Sík­üveggyárban működik olyan ifjúsági klub, amely egyben könyvtár is. ■k A kerék asztal résztvevői egyetértettek abban, hogy az országos kulturális fórum be­töltötte hivatását, a népműve­lőket és az ifjúsági vezetőket megerősítette arról, hogy amit eddig a fiatalok művelődésé­nek érdekében tettek — helyes volt A folytatás, a differenciál­tabb, hatékonyabb népműve­lés kulcskérdése — vélemé­nyük szerint — a „mit”? —, vagyis az a szerteágazó prob­léma, amely elsősorban az igé­nyek felmérésén keresztül oldható meg. A felmérés a községi igé­nyek ismeretét jelenti, de azonnal előtolakodik a kérdés: ki végezze el a felmérést, ki vállalja az évekig is eltartó, cseppet sem látványos mun­kát? Kálovits Géza: — Annyi bizonyos, hogy az' országos tanácskozás jó hát­szelet adott az előrehaladás­hoz, ezt azonban mindenkinek egyformán ki kell használói. A KISZ-bizottság augusztus­ban terjeszti a népművelési tanács elé a kulturális fóru­mok megyei és országos ta­pasztalatait. Ott feltétlenül szólni kell az együttes munká­ról, a jövő népművelésének abc-jét jelentő felmérés mi­előbbi elvégzésének fontossá­gáról. El kell kezdeni, ha más­hogy nem megy — határozat­tal... Mindezt így lehet összefog­lalni: rendezvény-centrikus népművelés helyett ember- központú ifjúsági és nem ifjú­sági kulturális nevelést kell gyakorolni. Van igazságmagja annak a divatos nézetnek, amely szerint a mai kor em­berét két „rém” fenyegeti: az atomháború és a szabad idő. Fenyegethet-e az utóbbi? Tár­sadalmi méretekben jelentkező növekedése arra figyelmeztet, hogy gyorsítani kell a társa­dalmi tudat fejlődését, gyorsí­tani a csigatempót, a rohanó rakéták korában. Pataki László szépirodalom, a vers- és kü­lönösen a prózatermés? AZ már eldőlt: kire és mire ala­pozzon a lap, az importra-e, vagy a helyi tehetségek meg­szólaltatására, már csak az utóbbiak nevelése érdekében is? Elsősorban az itt élőkre kíván számítani. De kik és hogyan élnek itt a Karancs aljában? Ez már nemcsak a lap gondja. Alkotókörülmé­nyeik javítása a párt- és a tanácsi szervek mind sürge­tőbb teendője. Örülünk neki, hogy ez a gondolat a be­szélgetés közben is felme­rült. Mert való: a tudományos kutatást végzők, s képzőmű­vészeink összehasonlíthatat­lanul jobb körülményekkel rendelkeznek, mint kezdő írók, vagy inkább csak íro­gató emberek, akik legtöbb­ször. napi, jobbára valamifé­le szellemi hajsza után, a pihenés óráiból próbálnak több-kevesebb sikerrel órá­kat ellopni az írásra. Termé­szetesen így nemigen lehet­nek országos sikereik. S ha irat, irodalmi lap lapozgatá­sakor felvetődnek. Tóth Dezső e vonatkozá­sokban sok jót mondott Pa­lócföldünkről, és ennek örü- ünk. Különösen az Életünk is a Hagyomány című ro­vatot dicsérte, ezekről be­szélgetett velünk. Ügy látta, i múlt évi számok olvasgatá­sakor, hogy e rovatokban kü­lönösen, lényeges, és idősze­rű kérdésekkel foglalkozott a lap. A tanulmányok témájá­nak helyi kötöttsége nem zárta ki általános érvényű igazságaik, tanulságaik ki­mondását■ Ezek — különösen i Tanácsköztársasággal, és más évfordulókkal összefüg­gésben — megmaradtak nógrádinak, ugyanakkor do­kumentatív jellegüknél fog­va a magyar történetirás szá­mára is használhatók lehet­nek. Jellegzetesen „Palóc- föld-dolog” a Madách-kuta- f ás eredményeinek állandó izem előtt tartása is, amely­ért már eddig is tett egyet, s mást a lap — eredmény­nyel. Maradt azonban a régi kérdés: miért gyenge a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom