Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-25 / 46. szám
A kőfternyo rtö't Túnczene, beat és jazz örvendetesen szaporodnak a klubok a varosokban, vidéken és a televízió képernyőjén. Talán egyszer még azt is megérjük, hogy a tv egé- -.zeoen egy testvéri, nagy klubbá alakul, lesz amatőr kill- es belpolitikusok klubja. klub a gyerekeknek, ope- raóarátoknaz, a Hungária-ze- ne. urnák, fiataloknak és idő- seobekne-' szőkéknek és barnáknak, különböző témákban, mindenféle szinten és forrná ban, s ezt a nonstop-klubéletet legfeljebb néhány ,'fórum” les? hivatva tarkítani. \y elmúlt héten sugározta első adását a Könnyűzenét Kedvelők Klubja. Mindnyájunk örömére az „újszülött” egyértelműen sikerrel mutatkozott be, amit könnyelműen azzal próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy a klubszerű forma különösen kedvező lehet a könnyű műfaj számára, míg a nehézveretű társadalmi. gazdasági, tudományos témák sokszor szárazzá, nein-.üressé válnak tőle.-.ehetséges ugyan, hogy az ez irányú idegenkedésem csak abból a látványból táplálkozik, amit egy kerek, vagy több kisebb asztalnál ücsörgő, merev tartású, glancparádéba vágódott, nem ritkán feszélyezett klubtagok a filmhetetek. szemléltető képek, tv-s megoldások, frissítő képek híján komponált adás elejétől a végéig sokszor untatnak. Hogy ezek a klubtagok ilyen körülmények között még beszélnek, esetleg vitatkoznak is. az már igazán rendkívüli teljesítmény. Mégis, azt hiszem, nem a komoly témához alkalmatlan a klubszerű forma, hanem mindössze arról lehet szó. hogy akik a könnyű műfajt „gyúrják, alakítják, közvetítik”, talán jobban tudnak klubot „csinálni”. A Könnyűzenét Kedvelők Klubja első adása is meggyőzően bizonyítja. hogy az elemző, ismerel- bővitő szándék jól megfér a tv-es látványossággal. sót igényli a képi anyagot, még akkor is. ha olyan világsikert kell vele aláfesteni, mint a Beatles-együttes Obladi obla- da című száma. A rendszeresen jelentkező új sorozat vái'hatóan a fiata lók kedvelt műsora lesz. Mit ígér a szerkesztő? A gyakori egyoldalú „zenei táplálkozás”, a gépi zene ellenében: vegyesen hagyományos tánczenét, beat-muzsikát, könnyűzenét, sanzont, jazzt, a legújabb magyar slágereket és a befutott világszámokat. mindezeket magas színvonalon, értelmesein és érdekesen körítve- a könnyű műfaj szakemberei, reprezentánsai és a nézők véleményével. Ennek a szerkesztői és ren dezői szándéknak már a sorozat első adása megfelelt. Láthattuk ás hallhattuk többek között Koncz Zsuzsát és a Tomsics-kvartettet. Hacki Tamás ismét új oldaláról mutat- kozottt be. Együttes élén avatott kézzel nyúlt vissza a középkor magyar népzenei, helyesebben, a régi társasági tánc feledésbe merült zenei motívumaihoz, s a modem feldolgozás a legkényesebb ízlésűéit és a „legvadabb” beaí- rajongók tetszését is megnyerte. A Beatles-együttes már említett Obladi oblada című világsikerű száma zárta a műsort. A beatles-fiűk közismert gombafejét a képernyőn soha ennyit, s ilyen körmönfont módon fel, alá és srégen fut- kérozni még nem láttuk. De Gershwint szabadon idézve: a pénzből, azaz a jóból sosem lehet elég... S a szám. a műsorral együtt, igazán jó volt. K. 8. Jövedelmező iizemág A ludányhalászi termelő- szövetkezet eredményes állat- tenyésztési üzemágának bizonyult a juhászat- A juhállomány jelenleg megközelíti az ezret. A számítások szerint — az idei szaporulat alapján — az állomány tízezerrel gyarapodik. A gyapjú mellett jelentős jövedelmet hoz a közös gazdaságnak a fiatal bárányok értékesítése is. Az idén több mint 300 pecsenyebárányt szállítanak el a ludányhalászi termelőszövetkezetből. 30. Kaka(-dűW» Minden a lehető legnagyobb rendben folyik le. Még az utolsó pillanatban felbukkanó váratlan veszélyt is sikerül kör utasításával elhárítani a kormány sajtófőnökének: „Ullein—Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök úr felkéri a lapok igen t. szerkesztőit, hogy Horthy Istvánnak és nejének fény- képeit csak Impresszum nélkül közöljék le, vagyjs a fénykép alatt ne tüntessék fel a fényképfelvételt készítő fényképész, vagy fényképész-cég nevét. Figyelmeztetjük a lapok t. szerkesztőit, hogy külön megállapodás nélkül a szerzői jog értelmében csak impresszummal közölhetők fényképfelvételek. Ezért kössenek a fényképészekkel külön megállapodást arra, hogy az említett fényképeket impresszum nélkül tehessék közzé és így biztosítsák magukat az ellen, hogy a fénykép szerzője később a szerzői jog alapján kártértési igénnyel lépjen fel velük szemben.” A furcsa utasításnak az a magyarázata, hogy a fényképek egy zsidó cégnél készültek, s a figyelmes sajtófőnök úr el akarja kerülni, hogy a nyilas lapok emiatt támadják a kormányzóhelyettest... Vitéz nagybányai Horthy István megkezdi kormányzóhelyettesi tevékenységét. Az apja és egyetlen főnöke nem erőlteti, hogy helyettese aktívan bekapcsolódjék a politikai tevékenységbe. A politikai tárgyalásokat Horthy továbbra is egymaga folytatja, s ez annál célravezetőbb, mert Hitler nem küldött üdvözlő és gratuláló táviratot a fiának megválasztása alkalmából. A kormány- zóhelyettes egyelőre reprezentál. A legkülönbözőbb ünnepségeken jelenik meg apja utasítására. A cél, népsze- -űségének fokozása, a közvélemény lassú hozzászoktaI — 88 — postánkból Az elmúlt hetekben mintegy háromszorosára növekedett szerkesztőségünk címére érkezett levelek száma. Olvasóink bizalommal fordulnak hozzánk. s kérik ügyes-bajos dolgaik intézését Néhány kérdésre válaszolunk: Ya pi Szfik§é«C8 a jegvzőkönvv H. Gyula salgótarjáni olvasónk azt kérdezi, hogy a nyugdíjas munkavállalót, aki szerződéses munkaviszonyban dolgozott az egyik vállalatnál, s utcán baleset érte, megilleti-e a táppénz? Sajnos pillanatnyilag nem tudunk konkrét választ adni. Ismerni kellene pontosan, hogy munkaadója már felvette-e a baleseti jegyzőkönyvet, s elismerte-e annak üzemi baleset jellegét. Arra sérj ük olvasónkat : egy újabb levélben jelölje meg munkaadóját, s azt, hogy balesetét üzemi balesetként ismerték-e el. Panaszával csak ezután tudunk érdemben foglalkozni. Helyesen járt el az SZTK A Leninről eddig készült filmalkotások sorából is kiemelkedő és általános érdeklődésre joggal számottartó az a produkció, amely a Magyar Tanácsköztársaság évfordulós ünnepségsorozata idején, Július hatodika címmel kerül közönség elé Salgótarjánban. 1918 július. Moszkvában megnyílt a Szovjetek V. össz- oroszorsági kongresszusa. A legfontosabb napirendi pontok: a hadii és élelmezési helyzet. Az óriási vérveszteséget szenvedett, legyengült ország az utolsó erőfeszítéseket teszi az intervenció ellen és a katasztrofális gazdasági helyzet rendezésére. A bresz- litovszki béke egy kis lélegzetvételt ígér a fiatal szovjet államnak. Ebben a nehéz történelmi helyzetben mutatja meg a film Lenin sorseldöntő államférfiúi szerepét, emberi bölcsességét, politikai tisztánlátását. Egy nagy korszak döntő óráiról ad hű képet a magyarul beszélő, szélesvásznú, új szovjet játékfilm, amelynek írója Mihail Satrov, rendezője Julij Karaszik, operatőri munkáját Mihail Szuszlov végezte. A filmet a megyei mozi- üzemi vállalat március 13-án a salgótarjáni József Attila művelődési központban díszelőadáson mutatja be. Teknősbékaleves K. János maconkai olvasónk azt írja, hogy mint nyugdíjas minden évben vállalt munkát. 1067-ben az SZTK-ellenőrzés észrevételezte a kereset mértékét, s ezért nyugdijából az Országos Nyugdíjintézet 2800 forintot letiltott. Olvasónk ezzel nem ért egyet, mivel úgy tudja, hogy a nyugdíjas nyug- díja meghagyása mellett, évente 6000 forintig kereshet. Értesülése jó, de nem teljes. Az idevonatkozó jogszabály 1968-ban és az előző években úgy rendelkezett, hogy a nyugdíjas munkavállaló havonta 500 forintig kereshet nyugdija érintetlenül hagyásával. A jogszabály magában foglalja; ha a havi kereset az 500 forintot meghaladja, az már a nyugdíj folyósításának szüneteltetését vonja maga után. Mivel olvasónk nem havi 500 forintot keresett, hanem a levelében írt összegeket elsősorban a nyári hónapok alatt érte el. a jogtalanul felvett nyugdíj összegét vissza kell fizetnie. „Fajüldöző” hattyúk A Rio de Janeiro-i állat kert személyzetének sürgősen közbe kellett lépnie, hogy megmentsék a haláltól a zürichi állatkertből érkezett fekete hattyúpárt. Mihelyt a tavon üsző fehér hattyúk észrevették „színes” társaikat, nyomban rájuk rohantak, és mivel többségben voltak, meg is ölték volna őket. A riói állatkert igazgatója szerint nem „fajgyűlöletről” volt szó, hanem csupán félelemről: a fehér hattyúk még sohasem láttak fekete hattyúkat, és talán azt hitték, hogy azok veszélyt jelentenek éppen költő nőstényeikre nézve, Vágy egy 30—4# dekái, teknősbekát. Ha fej? nem lóg ki páncéljából, tüzes vassal érintsd meg a hátát. F.kkor kidugja fejét, vágd le, az állatot nyakánál fogva mártsd forró vízbe, majd húzd ki teknőjéből. Venesz József, nagy hírű szakácsunk könyvében a továbbiakra ezt tanácsolja: sovány marhahúsból és borjúfejhől készíts erölevest, ebben főzd meg a teknác húsát. A levest ez után kakukkfüvei, babérlevéllel, sóval, madeira borral és konyakkal Ízesítsd, Cayenne borssal fűszerezd. Tégy bele még apróra vágott, leforrázott cslperkegombát. A telc- nősbéka-húst és a borjúfej húsát vágd apró kockára, tedd a levesbe, amit belefőzött tojásgom- bóckákkal forrón tálalj. Jól tudom, Salgótarján asszonyai e sorok olvastán nem ostromolják meg a Csemegét teknősbékáért, s ha mégis ezt tennék, a válasz egy sajnálkozó kézmozdulat lesz: — Nem tartunk... Biztos vagyok abban Is, hogy a teknősbékaleves belátható időn belül nem szorítja ki étrendünkből a húslevest. Annál nagyobb a tiszteletem a Karancs étrendjének összeállítója iránt, aki merte felvenni a levesek sorába ezt a kissé egzotikus levesfajtát, nem tartott attól, hogy a nyakán marad. Az angolokról az a pletyka járja, hogy azért voltak jó gyarmatosítók. mert gyalázatosán rossz a hazai koszt és a világ minden sarkán csak jobbat ehetnek az otthoninál. Hát igyekeztek is a világ mind a négy sarka felé. (Most éppen vonulgatnak visz- sza)... Bennünket Ilyen vád nem át-, hét. Paprikás csirkénk, halászlénk, almás rétesünk amaz ételek közé tartozik, amelyek kedvéért még az étkezésre oly igényes franciák Is fel-felkeresnek bennünket, az angolokról és másokról nem is szólva. Öröm hát számomra, hogy vonzó választékunk im, teknősbéka- levessel Is bővült. Es éppen Salgótarjánban, és éppen a Ka ráncéban. (kussinszkyt tása személyéhez. Horthy Miklós egyáltalán nem mondott le arról, hogy a fia nemcsak életében helyettese, hanem az ő halála után az utóda is legyen... Horthy Istvánné, aki egyébként rendkívül csinos asszonyka, sokkal szívesebben szerepel a nyilvánosság előtt, mint a férje. A szovjetellenes háború, amelyben Horthy jóvoltából nyakig van az ország, igazán kellemes alkalmakat jelent számára a szerepléshez. A ,.kis Horthyné” anyósa különböző jótékonysági akcióban lép újra és újra a nyilvánosság elé, jól szabott vöröskeresztes ápolónői egyenruhájában. „Csak egy cigarettát kérünk a vitéz magyar honvédeknek!” —a legújabb akció neve. Minden dohányüzletben nemzeti színű szalaggal átkötött dobozokat állítanak fel, oldalán felirattal. Ha valaki cigarettát vesz, egyet-kettőt be kell dobnia a dobozba. Ezután az idősebb föméltóságú asszony a fiatalabbat az oldalán azt találja ki: kössenek a nők pulóvert, érmelegítőt, s meleg fülvédőt a fronton küzdő honvédek számára. Majd szeretetcsomagokra gyűitenek, s látni a filmhíradóban, hogy Horthy Miklósné, Horthy Istvánné és Bárdossy Lászlóné- a miniszterelnök felesége is sajátkezűleg csomagol. Ha sebesültszállító vonat érkezik valamelyik pályaudvarra, csaknem biztos, hogy vagy az idősebb vagy a fiatalabb Horthyné feltétlenül ott van a fogadtatásán. Egy-egy szem cukorkát, egy-egy pohár vizet nyújtanak a sebesülteknek, sőt Ily grófnő még arra is hajlandó, hogy a társasági életről beszámoló képeslapok fotóriportere számára megsimogassa egy- egy parasztbaka szenvedéstől verejtékes, borostás arcát. A látványos főméltóságú jótékonykodásban Bárdos- synénak át kell adnia helyét Kállaynénak — ugyanis Horthy Bárdossyt felmenti és Kállay Miklóst, aki eddig az öntözésügyi hivatal elnökének tisztét töltötte be. bízza meg az új kormány megalakításával. Kállay első beszédében bejelenti, hogy mindenben az előző kormány politikáját folytatja majd. Kállav Miklós, a volt szabolcsi főispán, aki — mielőtt az öntözésügyi hivatal elnöke lett. földművelésügyi miniszter Is volt már — régi kedves embere, bizalmasa Horthy Miklósnak. Be van avatva a kenderesl magánbirtok gazdálkodásának rejtelmeibe. Egy 1939-ben készült Horthy-emlékkönyvben ő ír a kenderesi birtokról, például a cselédek helyzetéről: ,,1919'ben Kenderesen a minimális kommendó 17 mázsa búza, 4 mázsa ár- r>a, 32 kiló só volt, tehát, — disznó- és baromfitartó* — 89 — (telelés, nyaralás) 2000 öl tengeriföld. fűtés, világítás, gyógykezelés és az adókat is az uraság fizette”. Ez bizony nem valami sok. ezt Kállay is kénytelen elismerni, de így mentegeti a főméltóságú földesurat: „Igaz, hogy a munka súlyos, látástól vakulásig tart, de emberséges, kíméletes. Nincs Bedaaux-rendszer és egyes, különdíjazott munkáktól eltekintve — mint amilyen az aratás, és cséplés, amit természetesen nem is a cselédek végeznek —. mégis csak könnyebb a munka. A tejeskannát feltenni a szekérre, bevinni a vasúti állomásra, ott lerakni, tempósan visszafordulni; vagy a trágyásszekeret megrakni, a nehéz úton lassan kivinni a földekre: mégis csak más az erőfogyasztás szempontjából, mint amit a nyolcórás, de teljesen kihasznált munkabeosztás megkíván”. Kállay cinkosságával az állam pénzén korszerűsödik a Horthy-birtok gazdálkodása. Az 1937-ben megszavaztatott XC. törvénycikk az Országos öntözésügyi Hivatalra bízza a csatornák helyének kijelölését és meg- építtetését. A csatorna úgy épül, hogy a kenderesi Ka- kat-dűlő, ahol Horthy Miklós birtoka van, részesüljön - a víz áldásaiban. A múlt század nyolcvanas éveiből, a Tisza szabályozásánál, a Tiszát új medrébe szorították, s a Kakat-ér teljesen kiszáradt. Ha Tiszafüredtől Kenderesig, a régi Kakat-ér felhasználásával hajózható öntözőcsatornát építenek, az aszály állandó veszélye elmúlik a Horthy-földekről, vi- ziutat Is kap Tiszafüredig, terményeit pedig nőn kell majd a sokkal drágább vasúton szállítania. S ami mindennél fontosabb: nem kell a kevésbé jövedelmező búzával bajlódni, a csatorna vizével rizst termelhet. A búza hat-hét mázsát hoz holdanként, a rizs —- mert Horthynak sikerült is rizsföldeket létesítenie — 30—35 mázsát. Ráadásul egy mázsa rizs ára több, mint tizenkétszerese volt egy mázsa búza árának. Az Országos Öntözésügyi Hivatalnak 20 millió aranypengőjébe kerül a csatorna, amely nem készül el egészen, hátrahagynak néhány kilométert a karcagi határig, ahol a Horto- , bágy—Berettyó csatorna húzódik. Ha kiépítenék a Tiszafüredről megindított öntözőcsatornát, akkor a Hortobágy, vagyis Debrecen és Karcag víziutat kap a Nagykunságban, és onnan eljuthat a Tiszáig. De ez már nem fontos, Horthynak arra már nincsenek földjei. Számára az volt a fontos, hogy mintegy 600 holdján sikerült rizsföldet létesítenie. ^Folytatjuk) — 90 — i J ilUüSHAl' O D I KA .