Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-22 / 44. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) AZ MS7MP NÓGRÁD MEGYÉI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF.. 44. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1969. FEBRUAR 22., SZOMBAT Külpolitikai tükör 4 Tart még a feszültség a Nyugat-európai Unióban Nixonra várva — vélemények és várakozások A sok előzetes vita és kölcsönös sértődés után ülésezik végre Párizsban a Nyugat-európai Unió közgyűlése, ám igazi előrehaladásról nem lehet beszélni. Franciaország kép­viselője kevesli a tagállamok sajnálkozását az unióban kialakult válság miatt, mert úgy véli: ebből a fogalmazás­ból az csendül ki, hogy a krízist Franciaország okozta. Ha a dolog így marad, úgymond Párizs, akkor a tagoknak vál- lalniok kell a felelősséget, hogy ez a válság akár hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat. Egyébként Franciaország képvise­lője nyíltan bírálta Angliát, szemére vetve, hogy a sziget- ország Franciaországot kívánja elszigetelni közös piaci partnereitől. London visszautasította a vádat mondván: nem mi szövünk összeesküvést Franciaország ellen, hanem Franciaország szigetelte el önmagát, nacionalista politiká­jával. Ebben a helyzetben a nyugatnémetek próbálták békít- getni, kompromisszumként további konzultációkat javasolva anélkül, hogy a válságért bárkit is hibáztatnának. A francia képviselő szavaiból azonban különös figyel­met érdemel az a mondat, amely szerint az angol manő­ver igazi célja: Nixon elnök európai kőrútjának előestéjén Londont az európai integráció élharcosának feltüntetni! Csakugyan, lényegében arról van szó, hogy Uncle Sam látogatása előtt minden nyugat-európai szövetség igyekszik önmagát előtérbe tolni, lehetőleg a másik kárára, hogy az USA-tól, s most, a látogatás idején személy szerint Nixon- tól minél többéit csikarjon ki. A brit sajtónak általában az a véleménye, hogy Nixon főképp a későbbi: a Szovjetunió­val folytatandó „nagy párbeszédet” kívánja előkészíteni az­zal, hogy előbb nyugat-európai szövetségeseivel valamifé­le közös platform kialakítása érdekében tanácskozik. Per­sze, miként a Times sajnálkozva megállapítja, a Nyugat­európai Unióban kitört marakodás nem a legkedvezőbb színben tünteti tel a nyugat-európai országokat éppen Nixon látogatása előtt. Mindenesetre, a Daily Mirror azért abban is reménykedik, hogy a Fehér Ház ura látogatásával azt is demonstrálni kívánja: az USA nem feledkezett meg régi szövetségeseiről, annál is inkább, mert — miként az amerikai sajtó megállapítja — a Johnson-kormányzat na­gyon elhanyagolta európai partnereit. / Nixon maga is azt jelentette ki, hogy kőrútjával „új életre akarja kelteni és meg akarja erősíteni” az Egyesült Államok és Nyugat-Európa kapcsolatait. Ugyanakkor ame­rikai kormánykörök félhivatalos nyilatkozataikban nem győzik hangsúlyozni: Nixon útja elsősorban tájékozódó jel­legű és nem célja a vitás problémák azonnali megoldása. Hogy milyen tájékoztatásokat szerez majd nyugat-euró­pai partnereitől Nixon —kivált, hogyha csakugyan előmun­kálatnak szánja ezt az utat egy majdani, Moszkvával foly­tatandó megbeszéléshez —, azt egyelőre csak találgatni le­het- Párizs, nagyon valószínűen, az európai béke és bizton­ság irányában kívánja majd orientálni az USA elnökét, Londont elsősorban önnön problémája: „Európába”, azaz a Közös Piacba való bejutása foglalja el, s nyilván ehhez kér majd fokozott segítséget, ami pedig Bonnt illeti... nos, itt csak abban lehet reménykedni, hogy Nixon és tanácsadói nem engedik majd különösképpen befolyásoltatni magukat Kiesingerék revansista, nacionalista tendenciáitól. Mert a későbbi, a szovjet—amerikai párbeszédtől is csak akkor vár­ható eredmény, ha a Nyugat- vezető hatalma is elhatárolja magát az európai status quo-t, békét és biztonságot veszé­lyeztető nyugatnémet nagyhatalmi törekvésektől. Elsőfokú készültség as Ipoly mentén Irányító csoport alakult Az enyhe tavaszias időjárás hatására gyorsan olvad a télen lehullott nagytömegű hó. A hidrameteorológiai jelentések szerint továbbra is enyhe, esős időjárásra számíthatunk. A jelzések szerint megindult a gyors olvadás a szomszédos csehszlovákiai hegyekben is. A lerohanó víz megnövelte az árvízveszélyt a folyók, elsősor­ban az Ipoly mentén. A ha­tárfolyón viszonylag rövid idő alatt nagy vízmennyiség lefo­lyása várható. Ezért a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazga­tóság elrendelte az Ipoly men­tén az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Dr. Szabó Lajos árvízvédel­mi összekötő tegnap délután arról tájékoztatta szerkesztő­ségünket, hogy jelenleg még nincs komoly ok az aggoda­lomra. A hidrometeorológiai jelzések azonban továbbra is enyhe időjárásról, esőzésekről számolnak be. Ez fokozza a veszélyt, s fel kell készülni az árvízvédelemre. A megyei szer­vek megtették a szükséges intézkedéseket. Jelenleg az Ipoly víz- szintje Hont és Ipolyvece kö­zötti szakaszán emelkedik jelentősen. Balassagyarmaton a Porcelángyárnál is gondolni kell a védekezésre. A bel­víz emelkedését jelezték Szé- csény térségéből. A Zagyva mentén fekvő Mátraverebély­Csehszlovák katonai küldöttség Moszkvában PRÁGA (CTK) Pénteken Dzur vezérezredes nemzetvédelmi miniszter ve­zetésével csehszlovák katonai küldöttség utazott hivatalos látogatásra Moszkvába. A kül­döttség tagjai között vannak: V. Dvorzsák altábornagy, ve­zérkari főnök és a csehszlo­vák hadsereg más képviselői. A látogatásra Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter meghívása alapján került sor. A küldöttség tagjai szovjet­unióbeli tax-tózkodásuk idején felkeresik a szovjet hadsereg néhány helyőrségét és katonai objektumát is. bői ugyancsak azt jelezték, emelkedik a folyó vízszintje. A veszélyeztetett községekben felkészültek az árvízveszély elhárítására. A községi taná­csok még jóval az olvadás előtt megbeszélték a vízügyi szex-vekkel, milyen intézkedé­sek végrehajtása szükséges egy esetleges nagyobb veszedelem elhárítására. A védelmet irá­nyító csoport Drégelypalánkon rendezkedik be. Tegnap a délutáni órákban tájékoztatást kértünk a községi tanácstól is. Elmondották, hogy Dré­gelypalánkon biztosítják mindazokat a feltételeket, amelyek szükségesek az árvíz- védelmi munka megszervezé­sére. Vigasztalanul esik a havas eső, patakok csörgedeznek a be­tonon. A víz utat talál mindenhová. A szürkén borongó ég alatt az emberek borzongva húzódnak közelebb egy­máshoz — bárcsak jönne a busz, hogy mielőbb hazajussa­nak (Fotó: Koppány György) 'tanácskozás Gusztáv-aknán Szocialista cím tizenöt brigádnak A mizserfai bányáknál csü­törtökön délután tartották a termelési tanácskozásokat. Gusztáv-aknán, az üzem leg­nagyobb tex-melési egységénél különösen élénk volt a tanács­kozás. Tavaly ez az üzem 60 vagonos napi termelésről 120 vagonra fejlődött fel. Egész évben 27 tós létszámhiánnyal dolgoztak, tervüket mégis je- jelentőse-n túlteljesítették. Gusztáv-aknán-teljes egészé­ben energetikai szenet termel­nek az erőművek számára. A tavalyi gépesítés, a termelés koncentrálása, és nem utolsó­sorban a szocialista brigád.ok jó munkája ' eredményeként 23 százalékkal növekedett a pro­duktív teljesítmény Takaré­kosan bántak az anyaggal, és igy tonnánként a tervezetthez viszonyítva 18 forintot takarí­tottak meg az önköltségből, ugyanakkor a minőség javítá­sával 10 forinttal nagyobb ár­bevételt értek el. Csaknem egész éven át a Gusztáv-aknaiak vezettek a vállalaton belül, az élüzem címért folyó versenyben. Egy sajnálatos halálos baleset azonban elütötte őket a ki­tüntetéstől, és a vele járó 60 ezer forint jutalomtól. Nem véletlen tehát, hogy ezen a termelési értekezleten beha­tóbban foglalkoztak a balese­ti helyzettel, a biztonsági fe­gyelemmel. önkritikus volt a beszámoló, de a 14 felszólaló közül is sokan beszéltek a tennivalókról. Az aknavezető- ség már több intézkedést tett a technológiai fegyelem javí­tására, a biztonság fokozásá­ra, és kérte a dolgozókat, hogy a jövőben az eddigieknél kő x-ültekintőbben végezzék mun­kájukat. A termelési tanácskozáson új felajánlást fogalmaztak meg. Ebben az szex-epei, hogy tovább csökkentik az önkölt­séget, javítják az árbevételt és az idén a tervezett költség­szintet újabb 10 százalékkal csökkentik majd. A szocialista brigádok már kox-ábban megtették felajánlá­saikat, erre építették fel az afcnaüzem vállalását. Ezúttal döntöttek a szocialista brigád címek odaítéléséről, a kitünte­tések adományozásáról. A 16 brigád közül a tavalyi ex-ed. menyek alapján 15 brigádot tartottak méltónak a megtisz­telő cím elnyerésére, illetve ki tün tetésre. A Tanácsköztársaság évfordulója tiszteletére Terjed a minőséglánc az építőknél A Nógród megyei Állami Épxtöipairi Vállalat villany­szerelő építésvezetőségén a minap megbeszélést tartottak. Az építésvezetőség dolgozói — felbuzdulva Nagy Imre mun- lcatársuk, és brigádja csatla­kozásán a min ősé gián choz — egységes, vállalást tettek. Ez­úttal nyolcvankét dolgozó, tíz muraka- és szocialista brigád tagjai, valamint a műszaki és adminisztratív létszám jelen­tette be, hogy csatlakozik Kronovetter István kezdemé­nyezéséhez. Az építésvezető­ség személyes garanciát vállal az 1969-ben átadásira kerülő valamennyi létesítmény vil­lanyszerelési munkáiért. Er­ről a beruházót, vagy a lakás tulajdonosát, lakóját garancia- levélben biztosítja. Ha akár az ipari létesítményekben, akár középületekben, akár la­kásokban a villanyszereléssel kapcsolatban a szereléssel összefüggő hiba keletkezik, azt soron kívül, és díjtalanul kijavítják­A jótállás teljéssé tétele ér­dekében a műszakiak vállal­ták, hogy az építésvezetőség­hez éx-kezö anyagokat, kellé­keket a x-aktárban rendszere­sen megvizsgálják, mert ako- i-ábbi tapasztalaitok ai-ról ta­núskodnak: a villanyszerelők nem egyszer kénytelenek vol­tak gyenge minőségű anyago­kat beépíteni a lakásokba, létesítményekbe. Abban az esetben, ha az előírásosnál gyengébb minőségű anyagot találnak, azt visszaküldik a „feladónak”. A művezetőik ezenkívül vál­lalták, hogy Tótih József. Cseh Béla asztalos, valamint ban­ga Gyxxla és Kovács Imre festő brigádjának példájára, nemcsak saját csoportjuk munkájának eredményét, mi­nőségét ellenül zik. de ezt megteszik — kölcsönösen — a másik csoport munkaterüle­tén is. Valamennyi vállalás — a jótállás, a beérkezett anya­gok felülvizsgálata, és egymás munkájának kölcsönös, bará­ti-, elvtársi ellenőrzése — egy célt szolgál: a kivitelezés mi­nőségének javítása, egyszer­smind a lakosság, és a beru­házók igényeinek mind1 töké­letesebb kielégítése, kiszol­gálása. Az építésvezetőség dolgozói bejelentették, hogy idei mun­kájukkal szeretnék kiérdemel­ni a „Szocialista építésvezető­ség” címet. ŐSIDŐK ÓTA MEGÜLT HELY Lankadatlan szorgalmú emberek laknak a Cserhát lankái között elterülő községben. Szi- rákon Sokan a domboldalakon, völgyekben mezőgazdaságból, erdészkedcsböl cinek, de soku­kat elhódította a könnyebb megélhetéssel kecsegtető ipar. Az itteni emberekre jellemző, hogy nagyon szeretik a községüket. Gazdagodásáért, szépítéséért nem restek fáradozni. Bizonyíték erre a tető alá hozott fogorvosi rendelő is, amelyet jelentős társadalmi mun­kával az átadási határidő előtt csaknem fél évvel nyitnak meg. A szirákiak életéről, mindennapjaikról számolunk be 4, oldalunkon levő összeállításunkban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom